1. Kellemes meglepetés
Amikor azt hiszed hogy minden rendbe jön, és semmi rossz nem történhet, akkor döbbensz rá hogy mekkorát tévedtél.
Mert ahogy azt mindenki tudja az ördög halálával a pokol nem fagy be.
Voldemort halott, de amit maga után hagyott... na ez az aminek én és a családom áldozatul esett.
A King család évtizedek óta az egyik legtisztább aranyvérű család, emellett pedig igen gazdagok. Ne értsetek félre, nem érdekel sem a pénz sem a származás. Sőt igazából három hónapja már semmi sem érdekel.
Június elején, amikor még nagyban zajlottak a Beauxbatonba a vizsgák, még azt hittem hogy otthon minden rendben. Na persze. Az a ... nem is tudom minek nevezzem. Mert hogy csak egy nyomorult hulladék. Megölte a szüleim. Nem akartak az ő seregébe beállni, és a francia csapatát gyarapítani, ezért lemészárolta őket. Az apám és az anyám nincs többé!!! De ahogy mondani szokták, a vég mindenkit utol ér, előbb vagy utóbb. Nos, Voldemort a szüleim után 23 órával meghalt. Harry Potter ölte meg, amikor megütköztek a Roxfortban.
Azóta persze nagyon felkapott lett a kis hős, de mindenki legnagyobb meglepetésére, csak egy sajtóközleményt adtak ki, amiben leírták hogyan és mint halt meg a valaha élt legborzalmasabb varázsló. Ugyan is a Potter gyerek nem akar nagy felhajtást. Nem akar? Bocs, ez azzal jár!
Megszabadított a világtól egy olyan lényt, ami millióknak okozott hihetetlen nagy veszteségeket. Ezért is vetem meg annyira az olyan aranyvérűeket akik lesárvérűzik a mugliszármazásúakat. Szánalmasak. Azok akik ezt az eszmét hirdetik, egy fokkal sem jobbak mint Voldemort. De hadd beszéljek csak egy picit magamról és békére lelt szüleimről.
A nevem Hilary King. 18 éves vagyok, volt Beauxbatonos tanuló, és most leszek hetedikes Roxfortos. Igen kicsit fura hogy ennyi évesen még csak most megyek hetedikbe, de ennek is megvan az oka. Majd elmesélem később. Most a szüleim...
Apa kedves, vicces, okos és hihetetlenül önzetlen volt, amellett aranyvérű és gazdag angol varázsló.
Anyukám, ha lehet így nevezni egy isteni szépségű vélát... hát akkor szóval anyukám, ő ízig-vérig francia. Igen, ő egy igazi véla volt. A Beauxbatonba végzett, és a Gringottsnál vállalt állást. Ott találkozott az én auror apukámmal. Anyu, mint minden véla, tovább adta erejét halálakor a legidősebb és legközelebbi női leszármazottjának. Így tudtam meg hogy meghaltak.
Az óra közepén arany fény borította be a testem, és anyám hangját hallottam ahogy azt üzeni , nagyon szeret és hagyjam el Franciaországot. Mivel sok véla leszármazott lány volt a suliban akinek megölték a szüleit, azonnal tudtam mi történt. Visszatérve arra hogy miért vagyok egy évvel öregebb a többieknél, hát... pont tizenegy éves voltam amikor jelentkeztek az első képességeim amik igazolták véla tulajdonságaim. Kellett egy év mire a saját erőmmel megbirkóztam, és be tudtuk zárni egy kis tárgyba. Ebben a tárgyban már anyukám ereje is benne van. Ez a piciny kis tárgy pedig az én rózsaszínköves ezüstgyűrűm. Még a nagymamámé volt.
Kiiratkoztam és elköltöztem Londonba. McGalagony készségesen átvett az iskolájába, és most is éppen oda tartok. Itt a vonaton rengeteg diák van, kétszer annyi mint a leánysuliban. Senki nem jött be a kupémba, aminek most nagyon örültem. Nem vagyok egy társasági lény, bár ez kívülről nem igen látszik rajtam. Ja igen! Szőke hajam van, ami leér a hátam közepéig, persze nyíl egyenes... és átlagos tónusú bőrszínem. 170 cm magas vagyok, és elég karcsú. A szemeimről persze egyből mindenki rájöhet hogy nem vagyok átlagos. Ez tizenegy éves korom óta így van. A szemem színe ugyanis lila. Igen, véla tulajdonság. A varázserőm ennek ellenére is átlagos, na de a csábítás... Az nagyon menne ha akarnám, de inkább töltöm az időm olvasgatva, mint egy csapat fiú körében. A tanulmányi eredményem ugye kitűnő volt mindig is. Ennyi olvasás mellett...
Szóval anya halála óta vagyok teljesen véla, amit néha ki is próbálok ha valakit nagyon meg akarok győzni bizonyos dolgokról. De nem szívesen csinálom, ezért remélem elég lesz egy apró mosoly is az ilyen ügyekben. Nos...khm... nem csak a szüleim halála miatt jövök Roxfortba. Madam Maxime agyon dicsérte nekünk Pottert és a legendás tetteit. A magam részéről ez cseppet sem érdekel, de mégis eljöttem ide. Na mindegy. A vonat ekkor erős fékezéssel, a több órás út után hangosan sípolva, befutott Roxmortsba.
A kastély gyönyörű volt, de az már nem tetszett hogy tesztrálok húznak fel minket oda. Otthon, a B-be, pegazusok teszik ugyanezt, és ők sokkal szelídebbek és szebbek mint "a halál hírnökei".
Már az előcsarnokban álltam amikor odajött hozzánk egy hosszú méregzöld dísztaláros fickó. Fekete haja és fekete szemei voltak, az ajkain pedig furcsa, már-már kegyetlen mosoly rejtőzött. 'olyan mint egy halálfaló' gondolkoztam el rajta.... Simán lehetett is volna az. Pont 35-40 év körüli volt, tehát kinéztem volna belőle.
- Jó estét kívánok! Köszöntöm önöket a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában. Remélem kellemesen utaztak. - kezdett bele mély hideg basszusán a tanár. - Az én nevem Theodore Nott, de maguknak Nott professzor. Hamarosan belépnek azon a nagy faajtón, és köszönthetik a felsőbb évfolyamos társaikat, de előtte beosztjuk majd magukat a házakba. A griffendélbe, a hugrabugba, a hallóhátba és a mardekár házba. - érdekes... az utolsó ház nevét szinte mát kedvesen ejtette ki. - Miss King? - nézett rám, ahogy meglehetősen kiemelkedtem az elsősök közül.
- Igen Nott professzor? - kérdeztem kedves lágy hangon, amitől alig láthatóan kirázta a hideg. Imádom az erőmet. :D
- Ma-magát az elsősök előtt osztjuk be! Megfelel? - próbálta leplezni zavarát.
- Igen. Köszönöm. - kedveskedtem, mire zavartan bólintott és hátat fordítva a nagy ajtó felé indult.
- Jöjjenek! - szólított fel minket, és kitárta az ódon kaput. Bent sok száz gyertya lebegett a levegőben, az égbolt pedig éjszakai-borúsnak volt varázsolva. Majd egyszer megkérem Nott-ot, hagy varázsoljam én el. Csak egy napra. Lenne néhány ötletem....
A legtöbb diák, fiúk-lányok egyaránt engem bámultak. Az már más kérdés hogy ki nézett úgy mintha ki akarna nyírni, és ki úgy mintha mindjárt felfalna. A kettő egyre megy csak más értelemben. Pedig most semmi furcsa nincs rajtam. Egy sima Roxfort címeres talár van rajtam az egyenruhával, és egy fekete magassarkú. Nem értem mit kell bámulni. Ezt utálom.
Megálltunk egy emelvény előtt, és a professzor felszólított.
- Hilary King! - mondta és a teremben mindenki elnémult. Miért csinálják ezt velem? Halottam hogy van amikor a süveg hangosan mondja el azt amit valakinek a fejében talál, és szinte biztos voltam benne hogy velem is ez lesz. Igazam is lett, mert amint a fejemre került az a nyomi fejfedő, a teremben visszhangzott a hangja.
- Áhh, egy újabb King. De a te fejed érdekesebb mint az apádé volt. Mennyi mennyi szerénység és szépség. Hm... a hugrabugban jó helyed lenne, de nem a legjobb.
Látok itt még sok ravaszságot és fortélyt is, kétségtelenül léphetnél apád nyomdokaiba a mardekárba.
De várjunk csak! Ho-hóó, a kisasszonyt nem is ejtették a fejére. Hm.. igen, helyes, jól van. Látom nem veted meg ha egy ember művelt, de ennyi tudásszomjjal és tudással rajtad kívül csak két boszorkány érkezett eddig ide, pedig én már lassan 900 éve osztogatom szét a diákokat. Majd kérdezd meg drága igazgatónőnket hogy ki volt ez a két lelkes hölgyemény. Bár ennek ellenére a hollóhát sem elég vonzó számodra.
Forrófejű és hirtelen vagy, bátorságod tengernyi. Legyen hát házad az én jó öreg gazdám nevét viselő, azaz a GRIFFENDÉL! - ordította már az utolsó szót. Azt hittem hogy sohasem hagyja már abba a pofázkodást. De most komolyan? Szükséges volt ez? Kiteregetni mindent? Na mindegy. Az egyik asztalnál tapsvihar és ujjongás tört ki, ezért oda mentem és leültem egy hosszú vörös hajú lány mellé.
- Szia! Az én nevem Ginny Weasley! - köszönt, és adott két puszit.
- Hali, Hilary King. De csak Hil. - mosolyogtam.
- Ok Hil. A Beauxbatonsból jöttél igaz? - kérdezte.
- Aha. Honnan tudod? - kérdeztem vissza.
- Ez elsőre látszik. Járás, testtartás, haj, smink, illat. - nevetett.
- Igen? Elmondod hogy mik ezek? Mármint hogy miből jöttél rá egyből. - érdeklődtem, miközben szorgosan osztották szét az elsősöket.
- Hát, úgy vonultál be mint egy királykisasszony. Madam Maxime iskolájából való lányok mind ilyen szépen járnak. Testtartás... hát az a tipikus női járás mellé, ideális testtartás. Poci be, fenék és cici ki. Kihúzod magad és nem nézed a lábad. A hajad gondolom nagyon gondosan ápolod, mert nagyon fényes és egyenes. Talán balzsamokkal... nem tudom. A sminked szolid, de mégis vadító, és enyhe jázmin illatod van. - magyarázta el, miközben ettünk.
- Nem mondod hogy ezt mind abból vontad le hogy lesétáltam előttetek 100 métert, és aztán ideülve köszöntem? - néztem rá hatalmas szemekkel. Majdnem mindenben igaza volt. Külön volt etika és illemtan óránk, de a többi a vélaságom miatt van.
- Jó megfigyelő vagyok. - vont vállat, de a pillantása rengetegszer a terem túlsó felére vándorolt ahol a zöld-ezüst címerrel rendelkező taláros alakok voltak. Mivel kígyós zászlók voltak felettük, egyből leesett hogy ők a mardekárosok.
- Az biztos. Egyébként mi érdekeset nézel odaát? - hajoltam mellé, és követtem a pillantását, majd összetalálkoztam egy szürke szempárral. Szőke haja volt, amellett magas és izmos. Az arcvonásaiból ítélve valami arisztokrata gyereke lehet csak. Ez a szőke haj pedig gyanúsan nyugtalanított. - Ó-ó, a szőke herceg? Jó fogás Ginny. Hogy hívják? És mióta jártok? - kérdeztem vigyorogva amikor láthatóan elpirult.
- Öhm. Ő Draco Malfoy, aki két hónapja a vőlegényemnek mondja magát. - nevetett totális zavarban.
- Vőlegény? Ó. És Malfoy? Van valami köze neki Abraxas Malfoyhoz? - kérdeztem.
- Van persze. Abraxas fia Lucius, aki Draco apja. Tehát gondolom én, hogy a nagyapja volt. Miért? - nézett rám kíváncsian.
- Csak azért mert akkor Draco a harmad unokatesóm. - vigyorogtam.
- Huh, tényleg? Habár igaz, az aranyvérűek mind rokonok. Hála az égnek hogy a Malfoy és Weasley családot összekötő fonalak négy évszázada eltűntek. - nevette el magát.
- Aha. - mosolyogtam. De akkor végignéztem a házamon, és megakadt a szemem egy srácon. Mi az isten van velem? Hol érdekelnek engem a srácok? Évek óta csak tanulok mint az őrült erre idejövök és mint egy idióta úgy viselkedem. De akkor is... Ki lehet ő? Fekete kócos rövid haj, amibe kb. félpercenként beletúr, és igézően élénkzöld szemek. A haja pedig elől picit hosszabbra volt hagyva, így eltakarta a homlokát.
- Ginny? Ki az a srác? - kérdezte felé bökve a fejemmel. Most éppen egy vele ugyanolyan magas de kevésbé izmos vörös hajú sráccal beszélgetett, aki egy göndör barna hajú lány kezét fogta az asztal felett. Jah, mondtam már hogy a fekete félisten milyen izmos? Huhú. Te jó isten! Miken agyalok én?
- Ki? - kérdezte és közben megtalálta Harryt az asztal másik oldalán úgy tőlünk tíz méterre ülni.
- Potter... - motyogta. Na ez fura volt tőle.
- Mármint Harry Potter? Ő ölte meg Voldemortot? - kérdeztem teljesen meglepődve. Nem úgy volt hogy ő egy véznább szemüveges, fontoskodó kis túlélő? Ez a srác egyáltalán nem volt HP stílusú.
- Igen. Tudod, mielőtt elment volna Hermivel és Ronnal horcruxokat kutatni, egész normális volt, és mi jártunk is. De aztán elment mi pedig szakítottunk. Dracoval meg akkor jöttem össze amikor egy halálfaló testvérpár is tanított itt tavaly. Ő megvédett, és mivel aranyvérűek vagyunk megengedték hogy együtt legyünk. Persze Draco is mellettünk harcolt utána az apjával és az anyjával együtt. Úgyhogy amikor vége lett a háborúnak, én Dracoékhoz költöztem a Malfoy Kúriába miután megkérte a kezem.
Eztán persze már semmi sem volt amit újra lehetett volna kezdeni Harryvel. De nem is ez a lényeg... szóval hogy ő nem ilyen volt. Feleennyire sem volt izmos, és a haja sem így volt vágva. Szemüveges volt, és mindig a legszerényebb ruhákban járt és mindig a legszerényebben viselkedett. Aztán megváltozott. A végső csatába már így érkezett. Éjsötét talárban, és dühtől na meg bosszútól fűtött szemekkel. Majdnem két méter magasan Ronnal együtt, és rendesen megedződve. A régi gyengéd Harrynek nyoma sem volt. Aztán másodjára is túlélte a halálos átkot. Majd megküzdött Denemmel és ő került ki győztesen. - mesélt Ginny folyamatosan, és nem kerülte el a figyelmem az az árnyalatnyi keserűség sem a hangjában.
- Folytasd kérlek! - kérleltem.
- Oké, szóval megnyerte a háborút, de annyi maradt benne a régi Harryből hogy nem kezdte el ajnároztatni magát, ezért egy szűk sajtóközleményt adtak csak ki. Az új Harry Potter nem csak kívülről, de belülről is teljesen más. Miután a Harryben élő horcrux meghalt, előtört az ő varázsereje. Sokkal erősebben mint azt bárki is képzelte volna. Akkor a második gyilkos átok után, csak úgy vibrált és örvénylett körülötte a mágia. Párszaszóul beszélt Voldemorttal mielőtt megölte, pedig ezt el kellett volna felejtenie. Az Voldemort képessége volt, ő mégis tudta használni. Annak a söpredéknek a képességei átalakultak Harry sajátjaivá. Sok ilyet megtartott. Igazából pontosan olyan ember lett belőle mint amilyen az apja volt. A különbség annyi hogy nem dicsőíti magát de ugyan olyan önbizalommal teli fennhéjázó marha. Na meg James Potter nem társalgott a kígyókkal. - mondta Ginny keserűen. Kicsit sajnáltam szegény lányt, mert látszott rajta hogy az egész egészen mélyen érintette.
- Lesz majd még időm megismerni. Ha nem haragszol inkább nem ítélkezem. - mondtam elgondolkozva.
- Jaj nem ne is! Nem azért mondtam. Ez tudod ez... csak az én nézőpontom, ami lássuk be nem a legobjektívebb. Majd te is jobban megismered a mi kis kviddics sztárunkat. Na most megyek megkeresem Dracot. - mondta majd felpattant és elindult a közben mozgolódni kezdő teremben. A vacsora véget ért. Mindenki szedelőzködött és indult el a hálókörlete felé. Na de hol az enyém? Aztán egyszer csak egy kezet éreztem a vállamon. Megpördültem, és a göndör, barna hajú lány állt előttem.
- Hilary igaz? - kérdezte.
- Aha. Hermione igaz? - kérdeztem vissza. Tudom hogy nem illik, de rossz szokásom.
- Aha. Figyelj. Nekem kell felcipelnem az elsősöket a griffendél toronyba. Elkísérhetnél és közben megmutatom a sulit. Mit szólsz?- mosolygott rám.
- Nagyon szívesen. - mosolyogtam én is.- és légyszi hívj Hilnek nyugodtan. Azt jobban szeretem.
- Jól van Hil. Gyere velem. - intett és én mellette haladva nézelődtem. Megmutatott mindent útközben. A termeket és a mellékhelyiségeket, a szobrokat és a híresebb festményeket. Volt elég látnivaló, mivel a legfelső, azaz kilencedik emeleten volt a klubhelyiségünk bejárata.
A Griffendél Torony
Hermionéval éppen elértük egy kövér úrihölgy képét, amikor ő megtorpant. Ezzel az elsősöket, és engem is megállásra késztetve.
- Itt volnánk. Ő a Kövér Dáma. - mutatta be a képet aki felsőbbségesen biccentett nekünk egyet. Amúgy találó név...
- Kérem a jelszót! - szólt a hölgy Hermionéhoz.
- Koboldékszer. - válaszolt prefikisasszonyunk határozottan, mire a Dáma felhúzott szemöldökkel, de kitárta a portré ajtaját.
- Mindig ilyen morcos? - kérdeztem vigyorogva.
- Persze! Hah... Azóta ilyen mióta volt a nagy csata. Előtte volt amikor részegen tántorgott be a portréjába amikor be akartál jutni. - mondta nevetve és közben a fejét csóválta.
- Na jó! - szólt hangosabban mire az elsősök rákapták tekintetüket.
- A lányok és fiúk hálótermei a bal és jobb oldali lépcsőn vannak. A fiúk nem mehetnek fel a lányokhoz, mert egy bűbáj csúszdává változtatja a lépcsőt. Az órarendjeiteket Lupin professzor fogja odaadni holnap reggelinél. Ő a házvezető tanár. Ha bármi gáz van, őt vagy engem keressetek. Van kérdés? - hadarta el a szövegét. Mivel senki nem jelzett, elengedte a kicsiket, mi pedig leültünk két fotelbe a kandalló mellé.
- Az Harry helye. - mutatott a fotelre amibe belehuppantam.
- És? - kérdeztem csodálkozva. Szent Mittudoménkicsodának saját helye van? Bocs...
- Morcos lesz. - forgatta meg a szemeit. Látszott rajta hogy ez most szerinte is nagy hülyeség.
- Nem igazán érdekel. - mondtam. - Még nem vagyok a IHP tagja. - nevettem.
- IHP? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Igen. "Imádjuk Harry Pottert". Ez egy fanclub. A negyedikes lányok alapították. Ginny mesélte. - röhögtem, mire ő is felkacagott.
- Még? Ó szóval még lehetsz! - mondta egy mély, de kellemes hang mögülem. Megszeppenve fordultam meg, és szembetaláltam magam egy vidám Harry Potterrel.
- Kösz de azt hiszem inkább kihagyom. - mondtam majd visszafordultam Hermione felé aki valamiért nagyon küszködött a nevetés ellen. Most mi van?
- Az kár. Egyébként Mio... nagyon helyesek a negyedikes lányok. Asszem szólok nekik hogy csatolják hozzá az IWR-t is. "Imádjuk Ron Weasleyt". - mondta gúnyosan Hermionénak, akinek erre rögtön leolvadt a jókedv az arcáról.
- Harry néha akkora tahó vagy... - morgott, és a tüzet bámulta.
- Kösz húgi. - röhögött és lehuppant a köztünk lévő fotelbe. Erősen kezdett bennem élni a gyanú hogy az meg a Weasley srác helye volt...
- Egyébként Harry Potter vagyok. Szolgálatára szépségem. - udvariaskodott eléggé megjátszva magát.
- Áh, már hallottam önről uram. - mentem bele a játékba. - Bár némely dolgokkal nem dicsekednék el. - gúnyolódtam én is. Hermi rendes és most visszajár a kölcsön... - És nem igazán vagyok a maga szépsége. - szorítottam rá a kezére amit időközben kinyújtott felém. A szavaimra elvigyorodott, majd megnyalta a száját és folytatta...
- Hmmm... milyen erős kezű a kisasszony. Szükségem lenne két terelőre a csapatomba. Beállna játszani ha szépen megkérem? - mondta még mindig azzal a letörölhetetlen vigyorral az arcán.
- Az nekem túl durva sport, és nem is tudtam hogy van külön Potter ház... Ergo a griffendél csapata nem a tied. Ne szállj el. - mondtam, mire Hermione is felnevetett.
- Még nincs olyan ház drágám. De nem is rossz ötlet. Majd beszélek keresztanyuval. - túrt bele a hajába. Keresztanyu? Mindegy.
- Na jó, igazán örülök hogy megismerhettem kedves Mr. Potter, de eléggé elfáradtam. Hermione mi szobatársak vagyunk igaz? - fordultam aztán felé.
- Aha. Menj csak. Nemsokára megyek csak még elköszönök Rontól ha megjön. - válaszolt, és a portré felé tekintett.
- Oké. - mondtam majd felálltam, de úgy látszik túl gyorsan mert megszédültem. Ha két erős kar nem kap el, akkor tuti felnyalom a padlót. Na ilyenkor hol a kecsességem? Felnéztem a "megmentőmre", bár egy-két zúzódásnál nem lett volna nagyobb bajom de mindegy, és láss csodát az a csodás zöld szempár tekintett vissza rám.
- Kösz Potter. - mondtam, majd kiakartam bújni az öleléséből, de nem engedett.
- Nem Potter hanem Harry, és szívesen Hilary. - mosolygott.
- Nem Hilary hanem csak Hil, és most már elengedhetnél. - néztem fel rá.
- Miért is szeretnél elmenni. - hajolt közelebb. A lehelete csikizte a nyakam amikor a fülembe súgott. Igen? Játszunk? akkor én is játszom. Hermione csendben figyelte a jelentünket, ezért próbáltam a legjobban elrejteni azt amikor használom picit az én módszereim. Lehunytam a szemem, és éreztem hogy a gyűrűmből kiárad a meleg az egész testemre. Enyhe jázmin illat lengett minket körbe, ami egyenesen a bőrömről származott. A hajam hátralendítettem, ezzel felfedve a nyakam amin a halvány izgató kis verejtékcseppek csillogtak. Ettől a kis hatástól olyan átszellemült arcot vágott, hogy tudtam én vagyok nyeregben. De akkor valaki megszólalt mögöttünk.
- Hé Potter! Lecsapsz az új lányra? - kérdezte a poénos hang mögülem. Harry észhez tért és felkapta arra a bizonyos valakire a tekintetét.
- Hé Malfoy! Nem is tudtam hogy a pincelakók felköltöztek a griffendél toronyba. Egyébként zavarna ha lecsapnék rá? - vigyorgott a "hős".
- Engem nem Harry. De vigyázz az unokahúgommal! Ginnyt nem láttátok? - kérdezte az a valaki, de ekkor hátranéztem rá, és észrevettem hogy a szőke, mardekáros Draco Malfoy volt az. Akkor már ő is rájött hogy rokonok vagyunk. Ez így tök jó lesz!
- De. Azt mondta elmegy megkeresni téged bátyus. - válaszoltam neki én, mire rám kapta a tekintetét és elmosolyodott.
- Kösz Hilary. - mondta, majd elindult ki a griffes klubhelyiségből.
- Nincs mit Draco. - mondtam én is majd visszafordultam Harryhez aki engem vizslatott a szemeivel. Tisztán kitudtam venni belőlük hogy kezd megint elbódulni.
- Jó éjt Harry! - hajoltam a füléhez és belesúgtam. Kirázta a hideg, pluszba elkábult a jázmin illattól. Nahát... pedig alig használtam valamit. Ráadásul most már biztosan tudom hogy nem szerelmes éppen, mert aki szerelmes arra nem hatnak a véla tulajdonságok.
- Jó éjt. - motyogta én meg kibújtam a karjaiból és felmentem a lányok lépcsőjén. Elfoglaltam az ágyam és kipakoltam. Hermione és Ginny egy óra múlva estek be.
- Láttam mindent Hil! - csüccsent le az ágyamra Hermione.
- Miről is van szó? - tettem az ártatlan kis bárányt.
- Amikor Harry úgy kikészült, megvillant a szemed, ami mellesleg ibolya színű. Megmagyaráznád? - kérdezte Hermione.
- Bennünk megbízhatsz! - bólintott rá Ginny. Láttam hogy teljesen őszinték, ezért engedtem nekik.
- Véla vagyok. - mondtam mosolyogva, és el is nevetem amikor ránéztem a döbbent arcukra. - Azt ne mondjátok hogy nem egyértelmű! Hosszú szőke haj, szokatlan szemszín, tökéletes alak, és tiszta francia vér. Lányok! Annyira egyértelmű. Ráadásul a Malfoyok a legközelebbi élő rokonaim. Az ő családjukban pedig köztudottan sok a véla. - magyaráztam amíg magukhoz tértek.
- Rendesen elbántál Harryvel. - nevetett Ginny.
- Jah, nincs szükségem a hajbókolására. Sőt senkiére sem. Gyógyító szeretnék lenni, és a tanulásra koncentrálok. - jelentettem ki, amire Hermione arcára csaltam valami földöntúli örömöt.
- Ezzel én is így vagyok, csak éppen én auror leszek. - mosolygott Herm.
- Van még egy titkom. Bízom bennetek ezért ezt is elmondom, de nem szólhattok róla senkinek jó? - kérdeztem feszengve mire hevesen bólogattak, sőt Ginny még át is ölelte a vállam.
- Animágus is vagyok. - mondtam mire Hermione felnevetett.
- Az szuper. Én és Harry is. - nézett rám csillogó szemekkel.
- Tényleg? Milyen állattá változtok át? - kérdeztem izgatottan, és közben Ginnyit néztem aki nevetett rajtunk.
- Én vidra leszek, Harry szarvas. Te? - kérdezte.
- Cica. - nyávogtam játékosan, és fulladoztunk a nevetésben. Már most tudom hogy nagyon jó barátnőket szereztem alig pár óra alatt. Jó itt a griffendélben.
- Na figyu! - állt fel Hermione, és átalakult egy cuki kis vidrává. Én sem tétováztam, és átalakultam. Majd mikor már a fekete kiscica alakomban voltam, Ginny hasára telepedtem aki minket lesett nevetve.
- De cuki! És milyen élénk lila ilyenkor a szemed. - simogatott meg. Ezek után visszaváltoztunk majd még sokáig beszélgettünk és pakolásztunk. Olyan éjfél környékén viszont már ágyba bújtunk, és én mosolyogva aludtam el. Szerettem a Beauxbatonst, de a Roxfortot imádom. Haryy pedig még előttem is nagy rejtély, de már nem sokáig.
Az SVK
Másnap reggel elég korán ébredtem , ezért Ginnyt is fel kellett keltenem.
- Ébresztő Weasleeeyy!!! - ugrottam rá.
- Te jó Godrik! Hilary King! Normális vagy? - morgolódott.
- Godrik? ez valami griffendéles dolog mi? Amúgy tele vagyok energiával. gyere menjünk reggelizni, éhes vagyok! - nevettem. Persze csak úgy hogy senki ne ébredjen fel.
- Jó. De ezt még visszakapod. - motyogta és kitámolygott a fürdőbe. Gyorsan elkészültem és már mentünk is. A Nagyteremben még szinte alig voltak. Csak a mardekár asztalánál ültek.
- Gyere menjünk Dracohoz reggelizni. - húztam arra, mivel egymásba karolva mentünk le. A zöld-ezüst ház korán kelői azonnal felfigyeltek a cipőkopogásra ahogy közelítettünk.
- Biztos jó ötlet? Ezek nem a kedvességükről híresek. - súgta oda.
- Akkor majd megtanítjuk rá őket. - kacsintottam. Hangosan nevettet rajtam, de akkor már oda is értünk. Draco mellett volt az egyik üres hely meg egy fekete srác mellett. Ginnyt lenyomtam a kedves rokon mellé, én meg lecsüccsentem ahhoz a helyes sötét bőrű sráchoz.
- Szia Bátyus! Hali mindenki! - köszöntem lazán.
- Jó reggelt! - motyogta vissza szőkeség, de már Ginny elfoglalta a szája nagy részét...
- Lenne egy kérdésem. - mondta egy barna hajú róka képű lány.
- Na halljuk Parkinson. - forgatta a szemeit drága barátnőm miközben egy pirítóst majszolt.
- Minek ültetek ide? - kérdezte gúnyosan mosolyogva.
- Pansy! - szólt rá Draco. Na mi ez? Ő a vezér?
- Nem tudom ezen mit kell magyarázni. Idejöttünk reggelizni Dracohoz. Nekem az unokabátyám, Ginnynek a vőlegénye. talán baj? - kérdeztem vissza, amikor pedig kiejtettem a "vőlegény" szót, elhúzta a száját.
- És elég lesz Pansy! Egyébként Blaise vagyok. - mutatkozott be a sótétbőrű srác.
- Hilary. - fogtam meg a kinyújtott kezét, de ő felhúzta a kacsómat a szájához és kezet csókolt. Milyen kis édes.
- Nagyon örülök szépségem. - mosolygott rám.
- Tisztára mint Potter. - motyogtam de csak Ginny hallotta és elkezdett röhögni.
- Fogd be Ginny! - nevettem és hozzávágtam egy darab pirítóst.
- Miss King! Az étellel nem szokás játszani. - mondta egy félig nevető hang mögülem. Megfordultam és szembe találtam magam egy eléggé nyúzott, de helyes fiatalemberrel. Kb. olyan idős lehetett mint apu volt.
- Elnézést. - mosolyogtam.
- El van nézve kisasszony. Nos itt vannak az órarendjeik. Mivel ez a RAVASZ évük, és tudomásom szerint Miss Grangeren kívül senki más nem vett fel a kötelező tantárgyakon kívül mást, ezért a mardekár és a griffendél azonos órarendet kap. - mondta és szétosztotta őket.
Elég fura lett, de ez így jó lesz...
Hetfő:
SVK
SVK
SVK
Kedd:
Átváltoztatástan
Átváltoztatástan
Átváltoztatástan
Szerda:
Gyógynövénytan
Gyógynövénytan
Gyógynövénytan
Csütörtök:
Bájitaltan
Bájitaltan
Bájitaltan
Péntek:
Bűbájtan
Bűbájtan
Bűbájtan
- Huh, ez nagyon jó órarend. Bár kissé monoton, és ennyi időt a griffendélesekkel eltölteni.... kész téboly. - nyavalygott Pansy.
- Héh, nekünk sem lesz semmi veled Pansy. - oltottam le, mire Draco és Blaise kiröhögték Ginnyvel egyetemben.
- Na jó gyere menjünk Hil. Még elakarok szaladni mosdóba SVK előtt. - mondta Ginny és elindultunk kifelé. Az ajtóban persze belebotlottunk a hármasba.
-Sziasztok! - köszöntünk egyszerre.
- Jó reggelt! - köszöntek vissza. Potter megint nagyon nézett, én meg rámosolyogtam. Aztán már mentünk is. Elintéztük Ginnyvel a mosdó ügyet és feljebb mentünk egy emeletet SVK-ra. ott megláttuk ahogy Harry valószínűleg elsőként bemegy a terembe. Intettem Ginnynek és odalopóztunk az ajtóhoz hallgatózni.
- Szia Ágaska. - köszönt a prof. Ágaska?
- Hello Holdsáp. Hogy vagy? - kérdezte Harry. Úgy néz ki nagyon családias a viszonyuk.
- Kösz jól. Teddy és Dhora máris hiányolnak téged. - mondta kedvesen a tanár úr.
- Majd jövőhéten úgy is találkozunk. Telihold lesz nem? - kérdezte "Ágaska", és közben lehetett hallani egy pad nyikorgását. De röhögnék ha leszakadna alatta.
- Igen. Megint kijössz velem? - kérdezte kérlelően a professzor.
- Naná! Ki nem hagynám. - mondta kedvesen.
- Nagyon helyes az új lány. - célozgatott Lupin, Ginny megmondta hogy hogy hívják mikor jöttünk fel.
- Nekem mondod? Egyszerűen megőrjít. Van benne valami különleges nem is tudom... de rá fogok jönni hogy mi az. azt hiszem elég sok titka van, és abban is biztos vagyok hogy Ginny és Hermi ezekről tudnak. Viszont az is biztos hogy órási veszteségei vannak, legalább akkorák mint a Weasley családnak. - mondta, de a többit nem hallottuk mert Ginny szipogott mellettem.
- Mi a baj kicsim? - guggoltam le mellé, mert közben lecsúszott a fal tövébe.
- Semmi. Ahogy Harry mondta, a Weasley családnak nagy veszteségei vannak. Majd órák után kiülünk a tóhoz, van ott egy jó hely, és elmagyarázom a beceneveket és minden mást is. - motyogta.
- Jó akkor gyere menjünk be. - állt fel.
- Oké. - mondtam majd beléptünk hozzájuk. Harry egy pad tetején ült szemben a tanári asztallal és elmélyülten beszélgettek. Mi leültünk középtájon, és vártuk hogy a többiek is befussanak. Miután leültünk pár perccel később befutott mindenki más is.
- Jó reggelt mindenkinek! Egyeseknek nem lesz semmi újdonság az idei tananyagban, de nagy vonalakban fel vázolnám azért. Remus Lupin professzor vagyok, annak aki még nem is merne. - itt rám nézett. - Először is átvesszük a vérfakasokat és más alakváltókat, idetartozik az animágia is. - megint rám nézett. Hát tudja? - Aztán foglalkozunk a patrónusokkal is, és átveszünk néhány egyéb dolgot is. Minden évből a legfontosabbat. Elsőből a pajzsbűbájokat és néhány rontást másodikból. Harmadikból a mumus hatástalanítást, és negyedikből a sárkányok és sellők elleni védekezést. Az ötödikes anyaggal ugye gondok vannak, mert akkor Umbridge professzortól az elméleten kívül semmi mást nem vettetek. Ezért az átkokat is át kell vennünk még egyszer. A Kábítást, a lefegyverzést, a lebegtetést, a hátráltatást és egyéb ilyen dolgokat. A hatodikos anyag ugye rendesen le lett adva Piton professzor jóvoltából, és akkor most hetedikben ezekkel fogunk foglalkozni. Van kérdés? - kérdezte. Nos nekem lenne pár, ezért felraktam a kezem.
- Mis King? - szólított fel.
- Nekem lenne egy kérdésem professzor. Mégis mi az a mumus? - kérdeztem tök ártatlan arccal amire Parkinson felröhögött a többiek meg megrökönyödött képet vágtak a tanárral együtt. - Most mi van? Mi azt nem tanultuk a Beauxbatonsba. - néztem körbe, és olyan suttogásokat hallottam mint a "cicababa, meg a szőke meg ilyenek" kikérem magamnak! Mindig kitűnő voltam!
- Nos, akkor majd ezt kicsit jobban átvesszük kisasszony. - tért magához Lupin.
- Köszönöm tanár úr. - mosolyogtam rá, a sutogókra meg gyilkos pillantásokat vetettem. Ez után gyorsan elment a három óra... A professzor meglepően sokmindent tudott a vérfarkasokról. Részletekbe menően elmagyarázta az átváltozást, és azt is hogy az állatokra és animágusokra nem veszélyesek. Óra után elindultunk Ginnyvel a tóparthoz, hogy átbeszéljünk mindent a mai nappal kapcsolatban. De persze ez a tev is meghiúsult, mert Ginny sűrű bocsánatkérések után elment Dracoval sétálni. Én viszont lementema tópartra hogy megírjam a mai SVK házit. Épp befejeztem amikor valaki mellém telepedett.
- Szia szépségem. - vigyorgott rám. Ez nálam nem jön be haver.
- Nem vagyok a szépséged Potter. - néztem fel rá.
- Én pedig Harry vagyok és nem Potter. Való igaz büszke vagyok a nevemre, de a keresztnevem jobban szeretem. - mosolygott megint. Nahát... olyan szép a mosolya... MI? Na nem! Hilary térj észhez. Ez csak egy idióta nőcsábász.
- Jól van Harry. Mi járatban? - sóhajtottam.
- Csak megláttam hogy itt ülsz kint. Épp Holdsáppal beszélgettem óra után. - na most elszóltad magad!
- Holdsáp? Az ki? - kérdeztem, és akkor már tudtam hogy nyert ügyem van. Majd belőle kiszedek mindent személyesen.
Hermionéval éppen elértük egy kövér úrihölgy képét, amikor ő megtorpant. Ezzel az elsősöket, és engem is megállásra késztetve.
- Itt volnánk. Ő a Kövér Dáma. - mutatta be a képet aki felsőbbségesen biccentett nekünk egyet. Amúgy találó név...
- Kérem a jelszót! - szólt a hölgy Hermionéhoz.
- Koboldékszer. - válaszolt prefikisasszonyunk határozottan, mire a Dáma felhúzott szemöldökkel, de kitárta a portré ajtaját.
- Mindig ilyen morcos? - kérdeztem vigyorogva.
- Persze! Hah... Azóta ilyen mióta volt a nagy csata. Előtte volt amikor részegen tántorgott be a portréjába amikor be akartál jutni. - mondta nevetve és közben a fejét csóválta.
- Na jó! - szólt hangosabban mire az elsősök rákapták tekintetüket.
- A lányok és fiúk hálótermei a bal és jobb oldali lépcsőn vannak. A fiúk nem mehetnek fel a lányokhoz, mert egy bűbáj csúszdává változtatja a lépcsőt. Az órarendjeiteket Lupin professzor fogja odaadni holnap reggelinél. Ő a házvezető tanár. Ha bármi gáz van, őt vagy engem keressetek. Van kérdés? - hadarta el a szövegét. Mivel senki nem jelzett, elengedte a kicsiket, mi pedig leültünk két fotelbe a kandalló mellé.
- Az Harry helye. - mutatott a fotelre amibe belehuppantam.
- És? - kérdeztem csodálkozva. Szent Mittudoménkicsodának saját helye van? Bocs...
- Morcos lesz. - forgatta meg a szemeit. Látszott rajta hogy ez most szerinte is nagy hülyeség.
- Nem igazán érdekel. - mondtam. - Még nem vagyok a IHP tagja. - nevettem.
- IHP? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Igen. "Imádjuk Harry Pottert". Ez egy fanclub. A negyedikes lányok alapították. Ginny mesélte. - röhögtem, mire ő is felkacagott.
- Még? Ó szóval még lehetsz! - mondta egy mély, de kellemes hang mögülem. Megszeppenve fordultam meg, és szembetaláltam magam egy vidám Harry Potterrel.
- Kösz de azt hiszem inkább kihagyom. - mondtam majd visszafordultam Hermione felé aki valamiért nagyon küszködött a nevetés ellen. Most mi van?
- Az kár. Egyébként Mio... nagyon helyesek a negyedikes lányok. Asszem szólok nekik hogy csatolják hozzá az IWR-t is. "Imádjuk Ron Weasleyt". - mondta gúnyosan Hermionénak, akinek erre rögtön leolvadt a jókedv az arcáról.
- Harry néha akkora tahó vagy... - morgott, és a tüzet bámulta.
- Kösz húgi. - röhögött és lehuppant a köztünk lévő fotelbe. Erősen kezdett bennem élni a gyanú hogy az meg a Weasley srác helye volt...
- Egyébként Harry Potter vagyok. Szolgálatára szépségem. - udvariaskodott eléggé megjátszva magát.
- Áh, már hallottam önről uram. - mentem bele a játékba. - Bár némely dolgokkal nem dicsekednék el. - gúnyolódtam én is. Hermi rendes és most visszajár a kölcsön... - És nem igazán vagyok a maga szépsége. - szorítottam rá a kezére amit időközben kinyújtott felém. A szavaimra elvigyorodott, majd megnyalta a száját és folytatta...
- Hmmm... milyen erős kezű a kisasszony. Szükségem lenne két terelőre a csapatomba. Beállna játszani ha szépen megkérem? - mondta még mindig azzal a letörölhetetlen vigyorral az arcán.
- Az nekem túl durva sport, és nem is tudtam hogy van külön Potter ház... Ergo a griffendél csapata nem a tied. Ne szállj el. - mondtam, mire Hermione is felnevetett.
- Még nincs olyan ház drágám. De nem is rossz ötlet. Majd beszélek keresztanyuval. - túrt bele a hajába. Keresztanyu? Mindegy.
- Na jó, igazán örülök hogy megismerhettem kedves Mr. Potter, de eléggé elfáradtam. Hermione mi szobatársak vagyunk igaz? - fordultam aztán felé.
- Aha. Menj csak. Nemsokára megyek csak még elköszönök Rontól ha megjön. - válaszolt, és a portré felé tekintett.
- Oké. - mondtam majd felálltam, de úgy látszik túl gyorsan mert megszédültem. Ha két erős kar nem kap el, akkor tuti felnyalom a padlót. Na ilyenkor hol a kecsességem? Felnéztem a "megmentőmre", bár egy-két zúzódásnál nem lett volna nagyobb bajom de mindegy, és láss csodát az a csodás zöld szempár tekintett vissza rám.
- Kösz Potter. - mondtam, majd kiakartam bújni az öleléséből, de nem engedett.
- Nem Potter hanem Harry, és szívesen Hilary. - mosolygott.
- Nem Hilary hanem csak Hil, és most már elengedhetnél. - néztem fel rá.
- Miért is szeretnél elmenni. - hajolt közelebb. A lehelete csikizte a nyakam amikor a fülembe súgott. Igen? Játszunk? akkor én is játszom. Hermione csendben figyelte a jelentünket, ezért próbáltam a legjobban elrejteni azt amikor használom picit az én módszereim. Lehunytam a szemem, és éreztem hogy a gyűrűmből kiárad a meleg az egész testemre. Enyhe jázmin illat lengett minket körbe, ami egyenesen a bőrömről származott. A hajam hátralendítettem, ezzel felfedve a nyakam amin a halvány izgató kis verejtékcseppek csillogtak. Ettől a kis hatástól olyan átszellemült arcot vágott, hogy tudtam én vagyok nyeregben. De akkor valaki megszólalt mögöttünk.
- Hé Potter! Lecsapsz az új lányra? - kérdezte a poénos hang mögülem. Harry észhez tért és felkapta arra a bizonyos valakire a tekintetét.
- Hé Malfoy! Nem is tudtam hogy a pincelakók felköltöztek a griffendél toronyba. Egyébként zavarna ha lecsapnék rá? - vigyorgott a "hős".
- Engem nem Harry. De vigyázz az unokahúgommal! Ginnyt nem láttátok? - kérdezte az a valaki, de ekkor hátranéztem rá, és észrevettem hogy a szőke, mardekáros Draco Malfoy volt az. Akkor már ő is rájött hogy rokonok vagyunk. Ez így tök jó lesz!
- De. Azt mondta elmegy megkeresni téged bátyus. - válaszoltam neki én, mire rám kapta a tekintetét és elmosolyodott.
- Kösz Hilary. - mondta, majd elindult ki a griffes klubhelyiségből.
- Nincs mit Draco. - mondtam én is majd visszafordultam Harryhez aki engem vizslatott a szemeivel. Tisztán kitudtam venni belőlük hogy kezd megint elbódulni.
- Jó éjt Harry! - hajoltam a füléhez és belesúgtam. Kirázta a hideg, pluszba elkábult a jázmin illattól. Nahát... pedig alig használtam valamit. Ráadásul most már biztosan tudom hogy nem szerelmes éppen, mert aki szerelmes arra nem hatnak a véla tulajdonságok.
- Jó éjt. - motyogta én meg kibújtam a karjaiból és felmentem a lányok lépcsőjén. Elfoglaltam az ágyam és kipakoltam. Hermione és Ginny egy óra múlva estek be.
- Láttam mindent Hil! - csüccsent le az ágyamra Hermione.
- Miről is van szó? - tettem az ártatlan kis bárányt.
- Amikor Harry úgy kikészült, megvillant a szemed, ami mellesleg ibolya színű. Megmagyaráznád? - kérdezte Hermione.
- Bennünk megbízhatsz! - bólintott rá Ginny. Láttam hogy teljesen őszinték, ezért engedtem nekik.
- Véla vagyok. - mondtam mosolyogva, és el is nevetem amikor ránéztem a döbbent arcukra. - Azt ne mondjátok hogy nem egyértelmű! Hosszú szőke haj, szokatlan szemszín, tökéletes alak, és tiszta francia vér. Lányok! Annyira egyértelmű. Ráadásul a Malfoyok a legközelebbi élő rokonaim. Az ő családjukban pedig köztudottan sok a véla. - magyaráztam amíg magukhoz tértek.
- Rendesen elbántál Harryvel. - nevetett Ginny.
- Jah, nincs szükségem a hajbókolására. Sőt senkiére sem. Gyógyító szeretnék lenni, és a tanulásra koncentrálok. - jelentettem ki, amire Hermione arcára csaltam valami földöntúli örömöt.
- Ezzel én is így vagyok, csak éppen én auror leszek. - mosolygott Herm.
- Van még egy titkom. Bízom bennetek ezért ezt is elmondom, de nem szólhattok róla senkinek jó? - kérdeztem feszengve mire hevesen bólogattak, sőt Ginny még át is ölelte a vállam.
- Animágus is vagyok. - mondtam mire Hermione felnevetett.
- Az szuper. Én és Harry is. - nézett rám csillogó szemekkel.
- Tényleg? Milyen állattá változtok át? - kérdeztem izgatottan, és közben Ginnyit néztem aki nevetett rajtunk.
- Én vidra leszek, Harry szarvas. Te? - kérdezte.
- Cica. - nyávogtam játékosan, és fulladoztunk a nevetésben. Már most tudom hogy nagyon jó barátnőket szereztem alig pár óra alatt. Jó itt a griffendélben.
- Na figyu! - állt fel Hermione, és átalakult egy cuki kis vidrává. Én sem tétováztam, és átalakultam. Majd mikor már a fekete kiscica alakomban voltam, Ginny hasára telepedtem aki minket lesett nevetve.
- De cuki! És milyen élénk lila ilyenkor a szemed. - simogatott meg. Ezek után visszaváltoztunk majd még sokáig beszélgettünk és pakolásztunk. Olyan éjfél környékén viszont már ágyba bújtunk, és én mosolyogva aludtam el. Szerettem a Beauxbatonst, de a Roxfortot imádom. Haryy pedig még előttem is nagy rejtély, de már nem sokáig.
Az SVK
Másnap reggel elég korán ébredtem , ezért Ginnyt is fel kellett keltenem.
- Ébresztő Weasleeeyy!!! - ugrottam rá.
- Te jó Godrik! Hilary King! Normális vagy? - morgolódott.
- Godrik? ez valami griffendéles dolog mi? Amúgy tele vagyok energiával. gyere menjünk reggelizni, éhes vagyok! - nevettem. Persze csak úgy hogy senki ne ébredjen fel.
- Jó. De ezt még visszakapod. - motyogta és kitámolygott a fürdőbe. Gyorsan elkészültem és már mentünk is. A Nagyteremben még szinte alig voltak. Csak a mardekár asztalánál ültek.
- Gyere menjünk Dracohoz reggelizni. - húztam arra, mivel egymásba karolva mentünk le. A zöld-ezüst ház korán kelői azonnal felfigyeltek a cipőkopogásra ahogy közelítettünk.
- Biztos jó ötlet? Ezek nem a kedvességükről híresek. - súgta oda.
- Akkor majd megtanítjuk rá őket. - kacsintottam. Hangosan nevettet rajtam, de akkor már oda is értünk. Draco mellett volt az egyik üres hely meg egy fekete srác mellett. Ginnyt lenyomtam a kedves rokon mellé, én meg lecsüccsentem ahhoz a helyes sötét bőrű sráchoz.
- Szia Bátyus! Hali mindenki! - köszöntem lazán.
- Jó reggelt! - motyogta vissza szőkeség, de már Ginny elfoglalta a szája nagy részét...
- Lenne egy kérdésem. - mondta egy barna hajú róka képű lány.
- Na halljuk Parkinson. - forgatta a szemeit drága barátnőm miközben egy pirítóst majszolt.
- Minek ültetek ide? - kérdezte gúnyosan mosolyogva.
- Pansy! - szólt rá Draco. Na mi ez? Ő a vezér?
- Nem tudom ezen mit kell magyarázni. Idejöttünk reggelizni Dracohoz. Nekem az unokabátyám, Ginnynek a vőlegénye. talán baj? - kérdeztem vissza, amikor pedig kiejtettem a "vőlegény" szót, elhúzta a száját.
- És elég lesz Pansy! Egyébként Blaise vagyok. - mutatkozott be a sótétbőrű srác.
- Hilary. - fogtam meg a kinyújtott kezét, de ő felhúzta a kacsómat a szájához és kezet csókolt. Milyen kis édes.
- Nagyon örülök szépségem. - mosolygott rám.
- Tisztára mint Potter. - motyogtam de csak Ginny hallotta és elkezdett röhögni.
- Fogd be Ginny! - nevettem és hozzávágtam egy darab pirítóst.
- Miss King! Az étellel nem szokás játszani. - mondta egy félig nevető hang mögülem. Megfordultam és szembe találtam magam egy eléggé nyúzott, de helyes fiatalemberrel. Kb. olyan idős lehetett mint apu volt.
- Elnézést. - mosolyogtam.
- El van nézve kisasszony. Nos itt vannak az órarendjeik. Mivel ez a RAVASZ évük, és tudomásom szerint Miss Grangeren kívül senki más nem vett fel a kötelező tantárgyakon kívül mást, ezért a mardekár és a griffendél azonos órarendet kap. - mondta és szétosztotta őket.
Elég fura lett, de ez így jó lesz...
Hetfő:
SVK
SVK
SVK
Kedd:
Átváltoztatástan
Átváltoztatástan
Átváltoztatástan
Szerda:
Gyógynövénytan
Gyógynövénytan
Gyógynövénytan
Csütörtök:
Bájitaltan
Bájitaltan
Bájitaltan
Péntek:
Bűbájtan
Bűbájtan
Bűbájtan
- Huh, ez nagyon jó órarend. Bár kissé monoton, és ennyi időt a griffendélesekkel eltölteni.... kész téboly. - nyavalygott Pansy.
- Héh, nekünk sem lesz semmi veled Pansy. - oltottam le, mire Draco és Blaise kiröhögték Ginnyvel egyetemben.
- Na jó gyere menjünk Hil. Még elakarok szaladni mosdóba SVK előtt. - mondta Ginny és elindultunk kifelé. Az ajtóban persze belebotlottunk a hármasba.
-Sziasztok! - köszöntünk egyszerre.
- Jó reggelt! - köszöntek vissza. Potter megint nagyon nézett, én meg rámosolyogtam. Aztán már mentünk is. Elintéztük Ginnyvel a mosdó ügyet és feljebb mentünk egy emeletet SVK-ra. ott megláttuk ahogy Harry valószínűleg elsőként bemegy a terembe. Intettem Ginnynek és odalopóztunk az ajtóhoz hallgatózni.
- Szia Ágaska. - köszönt a prof. Ágaska?
- Hello Holdsáp. Hogy vagy? - kérdezte Harry. Úgy néz ki nagyon családias a viszonyuk.
- Kösz jól. Teddy és Dhora máris hiányolnak téged. - mondta kedvesen a tanár úr.
- Majd jövőhéten úgy is találkozunk. Telihold lesz nem? - kérdezte "Ágaska", és közben lehetett hallani egy pad nyikorgását. De röhögnék ha leszakadna alatta.
- Igen. Megint kijössz velem? - kérdezte kérlelően a professzor.
- Naná! Ki nem hagynám. - mondta kedvesen.
- Nagyon helyes az új lány. - célozgatott Lupin, Ginny megmondta hogy hogy hívják mikor jöttünk fel.
- Nekem mondod? Egyszerűen megőrjít. Van benne valami különleges nem is tudom... de rá fogok jönni hogy mi az. azt hiszem elég sok titka van, és abban is biztos vagyok hogy Ginny és Hermi ezekről tudnak. Viszont az is biztos hogy órási veszteségei vannak, legalább akkorák mint a Weasley családnak. - mondta, de a többit nem hallottuk mert Ginny szipogott mellettem.
- Mi a baj kicsim? - guggoltam le mellé, mert közben lecsúszott a fal tövébe.
- Semmi. Ahogy Harry mondta, a Weasley családnak nagy veszteségei vannak. Majd órák után kiülünk a tóhoz, van ott egy jó hely, és elmagyarázom a beceneveket és minden mást is. - motyogta.
- Jó akkor gyere menjünk be. - állt fel.
- Oké. - mondtam majd beléptünk hozzájuk. Harry egy pad tetején ült szemben a tanári asztallal és elmélyülten beszélgettek. Mi leültünk középtájon, és vártuk hogy a többiek is befussanak. Miután leültünk pár perccel később befutott mindenki más is.
- Jó reggelt mindenkinek! Egyeseknek nem lesz semmi újdonság az idei tananyagban, de nagy vonalakban fel vázolnám azért. Remus Lupin professzor vagyok, annak aki még nem is merne. - itt rám nézett. - Először is átvesszük a vérfakasokat és más alakváltókat, idetartozik az animágia is. - megint rám nézett. Hát tudja? - Aztán foglalkozunk a patrónusokkal is, és átveszünk néhány egyéb dolgot is. Minden évből a legfontosabbat. Elsőből a pajzsbűbájokat és néhány rontást másodikból. Harmadikból a mumus hatástalanítást, és negyedikből a sárkányok és sellők elleni védekezést. Az ötödikes anyaggal ugye gondok vannak, mert akkor Umbridge professzortól az elméleten kívül semmi mást nem vettetek. Ezért az átkokat is át kell vennünk még egyszer. A Kábítást, a lefegyverzést, a lebegtetést, a hátráltatást és egyéb ilyen dolgokat. A hatodikos anyag ugye rendesen le lett adva Piton professzor jóvoltából, és akkor most hetedikben ezekkel fogunk foglalkozni. Van kérdés? - kérdezte. Nos nekem lenne pár, ezért felraktam a kezem.
- Mis King? - szólított fel.
- Nekem lenne egy kérdésem professzor. Mégis mi az a mumus? - kérdeztem tök ártatlan arccal amire Parkinson felröhögött a többiek meg megrökönyödött képet vágtak a tanárral együtt. - Most mi van? Mi azt nem tanultuk a Beauxbatonsba. - néztem körbe, és olyan suttogásokat hallottam mint a "cicababa, meg a szőke meg ilyenek" kikérem magamnak! Mindig kitűnő voltam!
- Nos, akkor majd ezt kicsit jobban átvesszük kisasszony. - tért magához Lupin.
- Köszönöm tanár úr. - mosolyogtam rá, a sutogókra meg gyilkos pillantásokat vetettem. Ez után gyorsan elment a három óra... A professzor meglepően sokmindent tudott a vérfarkasokról. Részletekbe menően elmagyarázta az átváltozást, és azt is hogy az állatokra és animágusokra nem veszélyesek. Óra után elindultunk Ginnyvel a tóparthoz, hogy átbeszéljünk mindent a mai nappal kapcsolatban. De persze ez a tev is meghiúsult, mert Ginny sűrű bocsánatkérések után elment Dracoval sétálni. Én viszont lementema tópartra hogy megírjam a mai SVK házit. Épp befejeztem amikor valaki mellém telepedett.
- Szia szépségem. - vigyorgott rám. Ez nálam nem jön be haver.
- Nem vagyok a szépséged Potter. - néztem fel rá.
- Én pedig Harry vagyok és nem Potter. Való igaz büszke vagyok a nevemre, de a keresztnevem jobban szeretem. - mosolygott megint. Nahát... olyan szép a mosolya... MI? Na nem! Hilary térj észhez. Ez csak egy idióta nőcsábász.
- Jól van Harry. Mi járatban? - sóhajtottam.
- Csak megláttam hogy itt ülsz kint. Épp Holdsáppal beszélgettem óra után. - na most elszóltad magad!
- Holdsáp? Az ki? - kérdeztem, és akkor már tudtam hogy nyert ügyem van. Majd belőle kiszedek mindent személyesen.
A Tóparton
- Nem tudod hogy ki az a Holdsáp? Mit csináltatok ti tegnap este hármasban pletykálkodás helyett? - kérdezte vigyorogva.
- Óh, semmit ami rád tartozna. Jól elvoltunk. - böktem meg könyökkel a vállát.
- Nem semmi lány vagy, ugye tudod? - nevetett. Hát igen... most én is büszke vagyok magamra a visszavágás miatt.
- Igen tudom. - sóhajtottam. Nem is... mert véla vagyok... Miért nem tudok annyira bízni benne mint Hermiékben? Akkor már ő is tudhatná! De várjunk! Miért is akarom hogy tudja az ilyen dolgaimat. Áh hülyeség az egész...
- Hil! Itt vagy? - bökött oldalba Harry.
- Ja persze! Szóval ki az a Holdsáp? - kérdeztem terelve a témát
- Ő egy Tekergő, és az SVK tanárunk. - mosolygott, és közben egy kavicsot a tóba hajított. Nagyon szép ez a délután. Jó idő van.
- Tekergő? Az mi? És miért Holdsáp?
- Nagyon kíváncsi vagy. De jól van elmesélem neked ha szeretnéd. - mivel bólogattam így belekezdett.
- Szóval még apám idejében volt négy Tekergő a Roxfortban. Ők felfedeztek minden kis zeget és zugot a kastélyban, és a lányok mind ő értük csorgatták a nyáluk. Amellett ők voltak a legnagyobb bajkeverők is. A négy Tekergő: James Potter, Sirius Black, Remus Lupin és Peter Pettigrew. - az utolsó nevet szinte köpte. - Beceneveket találtak ki, mivel a mi SVK tanárunk egy vérfarkas. - itt kaptam levegő után. - Ne ijedj meg! Mi sem tesszük. Ő a legjobb tanár, barát és apa a világon. Nagyon jó ember. Szóval ő lett Holdsáp. Remus három legjobb barátja pedig megtanulták az animágiát miatta, hogy teliholdkor vele lehessenek. Apám ezért volt Ágas, Sirius a Tapmancs nevet kapta, és Pettigrew volt Féregfark. Asszem elég egyértelmű hogy milyen állatokká tudtak átváltozni. - nézett rám kérdőn.
- Hát gondolom Peter valami rágcsáló lehetett...
- Patkány. - szólt közbe.
- ... igen nos patkány, aztán Sirius ha nem tévedek akkor kutya, és apád gondolom úgy mint te, szarvas. - mondtam, és észre sem vettem hogy elszóltam magam.
- Honnan tudod hogy animágus vagyok? - kérdezte halkan, és közben a tó vizét bámulta.
- Oh, ne haragudj! Csak Hermione mondta hogy te is és ő is bejegyzett animágusok vagytok. - mentettem ki magam.
- Semmi baj... csak ne mond el senkinek. A tanárok meg a családtagok tudják, de nem kell hogy az egész suli körülöttünk legyeskedjen. Már így is többen vannak a sarkamban mint kellene. - magyarázta és elnézett a suli felé. Ott egy csapat 5. és 6. osztályos lány sikongatott és billegették magukat amikor Harry arra nézett.
- Nem mintha bánnád ezt a kitüntetett figyelmet. - gúnyolódtam.
- Héh, ha már kaptam, kihasználom! Megérdemlem! - nézett rám ártatlanul, pedig ennél önteltebben ki sem tudta volna fejezni magát.
- Ah, jól van. - sóhajtottam lemondóan amire elnevette magát.
- Egész jóban lettél Hermionéval és Ginnyvel. - váltott témát.
- Igen. Tudod Hermione nagyon rendes és kedves. Jóban lettünk, de Ginny más. Ő pontosan olyan mint én. Na jó kisebb eltérésekkel, de olyan mint én. Nagyon jól megértjük egymást, és sok hasonlóság van köztünk. - mondtam miközben a kezemre meredtem.
- Sok hasonlóság? - kérdezte de ő sem nézett rám. Marha jó... ő a tavat lesi én meg hol a füvet hol a kezem. De mégis annyira jó volt így nyugodtan beszélgetni.
- Igen, tudod, akiket nagy veszteség ér, akaratlanul is egymásnál találnak menedéket. Olyan mintha a húgom lenne. - mondtam, majd pár percig néma csendben ültünk amikor végül rekedten megszólaltam.
- És Lupinnal akkor nagyon jóban vagytok nem? Hiszen apád egyik legjobb barátja volt.
- Igen. Mindig Ágaskának hív. Apám után, tudod? Azt mondja nagyon hasonlítok rá, és nem csak külsőleg. Mióta elmentem Hermiékkel horcruxokat keresni, kicsit megedződtem. Már nincs megmentési kényszerem és nem is vagyok olyan visszahúzódó. Nem bízom meg mindenkiben vakon, és jó okklumentor vagyok. - itt akaratlanul is elmosolyodott, közben a tekintete a távolba meredt. Nem tudom kire gondolhatott, de az illető mosolyt csalt az arcára.
- Szóval ő jó barátod. - állapítottam meg.
- És a keresztfiam apja. - mosolyodott el. Ő keresztapa?
- Azta... - motyogtam.
- Jah, a kis Teddy Lupin különleges kisfiú. Az anyja Nymphadora Tonks, aki metamorfmágus, és Sirius unokahúga. Szóval Teddy is örökölte a mamája képességét. Ezek mellett pedig mikor közeledik a telihold, azon a héten nem alszik. Pörög 0-24 órában. Olyankor Remusék felváltva vigyáznak rá. Remus éjjel, Tonks meg nappal. Helyes kölyök. A haját sötétkékre szokta változtatni, és fekete szemei vannak pont mint Tonksnak. De az arca, és ahogy beszél, tipikus Remus. - mesélte, és az arca teljesen átszellemült. Most valahogy annyira... más volt. Nem az az érzéketlen nagyképű mint tegnap.
- Aranyos lehet. És ki a keresztanyja? - kérdeztem. Bár a választ előre sejtettem.
- Hermione. - nézett rám, és a tekintete most végtelenül nyugodt volt, bár valamiféle erőt sugárzott.
- Gondoltam. De mond csak. Tegnap amikor hülyéskedtünk, akkor miért mondtad hogy beszélsz majd a házad ügyében a keresztanyáddal? - kérdeztem kíváncsian. Ezen tegnap óta agyalok.
- Jajj, tényleg. Akarok is kérdezni valamit a tegnap estével kapcsolatban. - nézett rám. Ó-ó. Nem mondok úgysem semmit Harry! Kiabáltam gondolatban. Nem mondhatok! - Szóval a keresztanyám McGalagony. - jelentette ki tök nyugisan.
- Mi? Te a Roxfort igazgatónőjének a keresztfia vagy? - döbbentem le.
- Aha. Tök jó mi? Mindenhol be tudom vetni a kapcsolataim. - kacsintott rám.
Na visszatért Mr. KiHaÉnNem!? !
- Jah. Na és mi lett volna a kérdésed? - néztem fel rá félve.
- Még nem tudom hogy mi történt tegnap... de ki fogom deríteni. - nézett rám elszántan. - Valamit csináltál, de egyszerűen nem jövök rá hogy mit. De meg fogom oldani. - mondta és közben megpróbált a szemembe nézni, de én a tavat néztem és a lemenő napot. MI? A lemenő napot? Jó régóta beszélgetünk már itt. Egész délután... Észre sem vettem.
- Jobban örülnék ha nem tennéd. - motyogtam. - Miért érdekel ez téged annyira Harry? - kérdeztem, és fejem a felhúzott térdeimre támasztottam.
- Nem az érdekel hanem te. Van benned valami különleges. - suttogta a tücsökciripeléstől hangos park ürességébe.
- Nem is tudod hogy most mennyire igazad van. - vigyorodtam el.
- Óh, nem csak nekem nagy itt az egóm. Különleges kisasszony. - nevetett.
- Héh, ez nem egó hanem az igazság. - nevettem én is, majd hátradőltem a fűben. Ő is elfeküdt mellettem.
- És mi lett a Tekergőkkel? - kérdeztem.
- Remus és Sirius élnek, csak apa meg Pettigrew nem. De én is csak hármat ismertem a négyből. Bár mindegyikükkel találkoztam már. - mondta miközben a narancs színű eget kémlelte.
- Elmeséled? - fordítottam felé a fejem. Egy hangos sóhajtás után belekezdett.
- Pettigrew halálfaló lett. Amikor apát, engem és anyát elrejtettek Voldemort elől, ő lett a titokgazda. Ő elárulta apáékat, és ugyebár a szüleim meghaltak. - ekkor végigsimított a sebhelyén.
- Pettigrew ezután Siriust is csapdába csalta. Fényes nappal az utcán találkoztak össze, és Pettigrew megölt 11 muglit, mivel felrobbantotta a fél utcát. Levágta egy ujját, majd patkánnyá változott és eltűnt. Sirius nem halt akkor meg csak elájult. Már az Azkabanban tért magához, és megtudta hogy 11 rendbeli gyilkosságért életfogytiglani börtön büntetést kapott. - itt felszisszentem. Azkaban a legrosszabb hely a világon. Még úgyis, hogy most nincs arra több száz dementor... hát még akkoriban...
- Sirius 12 év után megszökött animágus alakban, és egy évig szökésben is volt. Akkoriban tudtam meg hogy ő a keresztapám, és abban az évben ismertem meg Remust is. Akkor voltam harmadikos. Aztán Sirius elcsalt minket a fúriafűzhöz, és kiderült hogy Féregfark volt a tettes, de ő elszökött előlünk.
- Pettigrew itt volt a Roxfortban? - kérdeztem döbbenten.
- Igen. Ő volt Ron patkánya évekig. A Weasley családnál élt. Addig senki nem is tudott róla. Makesz egy szelíd öreg patkány volt. - nevetett keserűen Harry. Csak ámultam a dolgain.
- Uhh. - igen ez az Hilary! Jól megmondtad a véleményed. Komolyan csak ennyit tudtam kinyögni?
- Jah. De akkor elszökött Pettigrew, és elmenekült. Siriust elkapták a dementorok és az aurorok, de Hermione és én időnyerővel visszamentünk az időben, megmentettem és kiszabadítottuk. Akkor idéztem meg az első reinkarnálódott patrónusom. Harmadikosan... Akkor, amikor még a végzősök közül sem tudták sokan megcsinálni. 13 évesen kellett úgy viselkednem mint egy felnőtt varázslónak. - mondta, és a hangjából csak úgy sütött a cinizmus. - Mindegy. Aztán következő év végén amikor Cedric meghalt és visszatért az a mocsok, Féregfark élesztette újjá. A fél kezét adta uráért. Kapott érte cserébe egy másikat, de az megölte őt akkor amikor egy kicsi hajlandóságot mutatott afelé hogy elárulja Voldemortot. Így ő meghalt. Sirius, hát őt csak a minisztériumi csata után sikerült tisztáznunk. Ő is ott harcolt a Főnix Rendjével. Majdnem meg is halt. Akkor voltam 15. Azóta Siriussal élek a Black Kúrián, ha nem vesszük figyelembe azt az egy évet amikor Ron és Hermione elkísért keresgélni. Akkoriban sátorban laktunk. Szóval ennyi. Ezért mondtam hogy mind a néggyel találkoztam már, de csak hármójukat ismerem. apát nem volt időm megismerni.
De most már elég a sok mesélésből. Mindjárt ránk sötétedik, és én még nem írtam meg az SVK leckét. Te?
- Én már kész vagyok. Még akkor fejeztem be amikor ideértél. - mosolyodtam el.
- Az jó. Mennyi is kell? 90 centi? - nézett rám, mire én sűrűn bólogattam. - Neked mennyi lett? - kérdezte.
- Öhm... négy tekercs. - mondtam pirulva.
- Négy? De egy tekercs fél méter! Hogy tudtál ennyit írni? Már értem miért mondta azt a süveg hogy hasonlítasz ahhoz a két másik boszorkányhoz. Olyan vagy mint Hermione!- vigyorgott rám.
- Ő az egyik? - csodálkoztam. - Ki a másik lány? - kérdeztem.
- Lily Evans Potter. - mosolygott. - Az édesanyám volt. - tekintett fel megint az égre.
- Azt mondtad mész leckét írni. - böktem oldalba.
- Megyek már. Te nem jössz velem? - kérdezte miközben felállt és felhúzott engem is.
- Még maradok picit. - mondtam, de nem kerülte el a figyelmem hogy a kezem nem engedte el.
- Akkor jó éjt cica. - vigyorgott rám. Cica? Na most fején találtad a szöget Potti!
- A cica jobb mint a szépségem. - kuncogtam.
- Örülök. Ne maradj kint sokáig. Szia cica! - súgta a fülembe és egy lágy puszit adott az arcomra. Az ajka épp hogy érintette az arcom. Éreztem hogy teljesen elpirulok.
- Szia Ágaska... - suttogtam utána a szürkületbe, de úgy látszik meghallotta mert hátrafordulva elnevette magát és kacsintott egyet. Eztán visszadőltem a fűbe. És elmerengtem a mai napon.
Volt egy tök jó reggelink a mardekárral, bár ezzel a Parkinsonnal nekem még meggyűlik a bajom. Nem tudom hogy miért érzem ezt, de nem jók az érzéseim vele kapcsolatban. Azt is mondhatnám hogy rossz előérzetem van... Mindegy. Aztán volt három SVK, és most itt fekszem ahol egész délután Harryvel dumáltunk. Kezdem megkedvelni, amit tudom hogy nem lenne szabad. Bárki akit eddig szerettem meghalt. A szüleim, a nagyszüleim, a barátaim. Bár való igaz, Voldemort már nem él, de akkor sem bírnám ki ha meghalna Harry. Már most sem... Milyen sokat mesélt magáról, és rólam pedig szinte semmit sem tud. Mégis megbízik bennem. Épp ma mondta hogy senkiben nem bízik meg vakon, de akkor bennem mi oka van megbízni? áh, nem értem én ezt... Még ott ültem vagy fél órát, aztán elindultam fel a toronyba. A Dáma elég morcos volt hogy takarodó után tíz perccel érkezem, de azért beengedett. Amint beléptem, láttam hogy két ember ül a kandalló előtt. Na kik voltak? A Roxfort három szívtiprója közül kettő. Harry és Ron. Bár Ront szinte nem is ismerem, Hermione sokat mesélt róla tegnap. A "saját" foteljükbe telepedtek le. Amikor becsukódott a portré mögöttem, mindketten felém néztek. Ron szimplán biccentett egyet felém, amit én viszonoztam is. Harry viszont rám mosolygott, és én vissza. Átvágtam a klubhelyiségen, és éreztem magamon a tekintetét. Amikor már nem láttak a lányok lépcsőjénél, halkan felsóhajtottam. Nem mentem tovább, inkább megint hallgatóztam. Hoppá! Még egy rossz szokás.
- Ez mi volt? - kérdezte Ron.
- Micsoda? - kérdezett vissza Harry ártatlanul. Ezt olyan átlátszóan csinálja...
- Bejön neked a csaj ne is tagadd. - bökte vállon Ron és közben röhögött.
- Nem tudom haver. Ez a lány más. De még nem tudom hogy miért annyira... különleges...
- Huh, haver! Térj észhez. Mit mondtál a csata után amikor a drága húgom bejelentette hogy nem várt rád és Malfoy lesz belőle?
- Azt hogy akkor én meg megtartom magamnak a Potter nevet. - mondta sóhajtva Harry.
- Pontosan tesó. Nincs komoly csaj. Vagy legalább ne Roxfortos legyen. Azzal sohasem volt szerencséd. - okította a nagymester, Ronald Weasley.
- Állj már le Ron! Nem feleségül akarom venni, csak megismerni. Hermione az élő példa arra hogy lehetnek lány legjobb barátok is. Ne gyerekeskedj, tudom mit csinálok. - mérgelődött.
- Rendben Harry. Menjünk inkább pihenni. Holnap három óránk lesz McGalagonnyal. - állt fel Ronald sóhajtva.
- Hé, keri tök jó fej. - vigyorgott Harry.
- Keri? Mondtad ezt már neki? - kérdezte Ron nevetve.
- Persze. Múlthéten benézett hozzánk, és akkor. Kicsit meglepődött de mosolygott. - mondta.
- Te meg vagy húzatva. Egy ilyenért simán kimoshatta volna azt a szemtelen és nagy szád.
- Deh, előbb lenne ő LLG tanár, minthogy engem megátkozzon. - vigyorgott miközben másztak fel a fiúk lépcsőjén.
- Mondtam már, te tudod Harry. Csak ügyesen.
- Rendben Főnök! - tisztelgett Harry és vállba bokszolta barátját.
- Hagyd már. - legyintette meg Ron.
Hogy ezek miért nem tudnak valami normális dologról is beszélni... Jó volt ez a nap. Amikor benyitottam a szobánkba, már a lányok aludtak. Ilyen korán? Átöltöztem és letusoltam, de amikor kiértem, már Ginny ébren várt. Elmeséltem neki mindent, és akkor elmondta hogy mi az a nagy veszteség ami őt érte. Elveszítette két bátyját a háborúban. Charleyt és Fredet, az utóbbi ikertestvére pedig egy nagyvállalatot vezet egyedül. Ezen a depis beszélgetésen felbuzdulva elmondtam neki hogy megölték a szüleim. Erről persze tudott, hiszen a próféta megírta. Miután kibeszéltük magunkat, a fejemet Ginny hasára hajtottam, és csak hallgattuk Hermi halk szuszogását. Jó hogy csak hárman vagyunk egy szobában. Aztán már csak annyi rémlik hogy Ginny légzése is lassabb lett, majd elnehezülnek a szemhéjaim, és fáradtan lehunyom őket.
- Óh, semmit ami rád tartozna. Jól elvoltunk. - böktem meg könyökkel a vállát.
- Nem semmi lány vagy, ugye tudod? - nevetett. Hát igen... most én is büszke vagyok magamra a visszavágás miatt.
- Igen tudom. - sóhajtottam. Nem is... mert véla vagyok... Miért nem tudok annyira bízni benne mint Hermiékben? Akkor már ő is tudhatná! De várjunk! Miért is akarom hogy tudja az ilyen dolgaimat. Áh hülyeség az egész...
- Hil! Itt vagy? - bökött oldalba Harry.
- Ja persze! Szóval ki az a Holdsáp? - kérdeztem terelve a témát
- Ő egy Tekergő, és az SVK tanárunk. - mosolygott, és közben egy kavicsot a tóba hajított. Nagyon szép ez a délután. Jó idő van.
- Tekergő? Az mi? És miért Holdsáp?
- Nagyon kíváncsi vagy. De jól van elmesélem neked ha szeretnéd. - mivel bólogattam így belekezdett.
- Szóval még apám idejében volt négy Tekergő a Roxfortban. Ők felfedeztek minden kis zeget és zugot a kastélyban, és a lányok mind ő értük csorgatták a nyáluk. Amellett ők voltak a legnagyobb bajkeverők is. A négy Tekergő: James Potter, Sirius Black, Remus Lupin és Peter Pettigrew. - az utolsó nevet szinte köpte. - Beceneveket találtak ki, mivel a mi SVK tanárunk egy vérfarkas. - itt kaptam levegő után. - Ne ijedj meg! Mi sem tesszük. Ő a legjobb tanár, barát és apa a világon. Nagyon jó ember. Szóval ő lett Holdsáp. Remus három legjobb barátja pedig megtanulták az animágiát miatta, hogy teliholdkor vele lehessenek. Apám ezért volt Ágas, Sirius a Tapmancs nevet kapta, és Pettigrew volt Féregfark. Asszem elég egyértelmű hogy milyen állatokká tudtak átváltozni. - nézett rám kérdőn.
- Hát gondolom Peter valami rágcsáló lehetett...
- Patkány. - szólt közbe.
- ... igen nos patkány, aztán Sirius ha nem tévedek akkor kutya, és apád gondolom úgy mint te, szarvas. - mondtam, és észre sem vettem hogy elszóltam magam.
- Honnan tudod hogy animágus vagyok? - kérdezte halkan, és közben a tó vizét bámulta.
- Oh, ne haragudj! Csak Hermione mondta hogy te is és ő is bejegyzett animágusok vagytok. - mentettem ki magam.
- Semmi baj... csak ne mond el senkinek. A tanárok meg a családtagok tudják, de nem kell hogy az egész suli körülöttünk legyeskedjen. Már így is többen vannak a sarkamban mint kellene. - magyarázta és elnézett a suli felé. Ott egy csapat 5. és 6. osztályos lány sikongatott és billegették magukat amikor Harry arra nézett.
- Nem mintha bánnád ezt a kitüntetett figyelmet. - gúnyolódtam.
- Héh, ha már kaptam, kihasználom! Megérdemlem! - nézett rám ártatlanul, pedig ennél önteltebben ki sem tudta volna fejezni magát.
- Ah, jól van. - sóhajtottam lemondóan amire elnevette magát.
- Egész jóban lettél Hermionéval és Ginnyvel. - váltott témát.
- Igen. Tudod Hermione nagyon rendes és kedves. Jóban lettünk, de Ginny más. Ő pontosan olyan mint én. Na jó kisebb eltérésekkel, de olyan mint én. Nagyon jól megértjük egymást, és sok hasonlóság van köztünk. - mondtam miközben a kezemre meredtem.
- Sok hasonlóság? - kérdezte de ő sem nézett rám. Marha jó... ő a tavat lesi én meg hol a füvet hol a kezem. De mégis annyira jó volt így nyugodtan beszélgetni.
- Igen, tudod, akiket nagy veszteség ér, akaratlanul is egymásnál találnak menedéket. Olyan mintha a húgom lenne. - mondtam, majd pár percig néma csendben ültünk amikor végül rekedten megszólaltam.
- És Lupinnal akkor nagyon jóban vagytok nem? Hiszen apád egyik legjobb barátja volt.
- Igen. Mindig Ágaskának hív. Apám után, tudod? Azt mondja nagyon hasonlítok rá, és nem csak külsőleg. Mióta elmentem Hermiékkel horcruxokat keresni, kicsit megedződtem. Már nincs megmentési kényszerem és nem is vagyok olyan visszahúzódó. Nem bízom meg mindenkiben vakon, és jó okklumentor vagyok. - itt akaratlanul is elmosolyodott, közben a tekintete a távolba meredt. Nem tudom kire gondolhatott, de az illető mosolyt csalt az arcára.
- Szóval ő jó barátod. - állapítottam meg.
- És a keresztfiam apja. - mosolyodott el. Ő keresztapa?
- Azta... - motyogtam.
- Jah, a kis Teddy Lupin különleges kisfiú. Az anyja Nymphadora Tonks, aki metamorfmágus, és Sirius unokahúga. Szóval Teddy is örökölte a mamája képességét. Ezek mellett pedig mikor közeledik a telihold, azon a héten nem alszik. Pörög 0-24 órában. Olyankor Remusék felváltva vigyáznak rá. Remus éjjel, Tonks meg nappal. Helyes kölyök. A haját sötétkékre szokta változtatni, és fekete szemei vannak pont mint Tonksnak. De az arca, és ahogy beszél, tipikus Remus. - mesélte, és az arca teljesen átszellemült. Most valahogy annyira... más volt. Nem az az érzéketlen nagyképű mint tegnap.
- Aranyos lehet. És ki a keresztanyja? - kérdeztem. Bár a választ előre sejtettem.
- Hermione. - nézett rám, és a tekintete most végtelenül nyugodt volt, bár valamiféle erőt sugárzott.
- Gondoltam. De mond csak. Tegnap amikor hülyéskedtünk, akkor miért mondtad hogy beszélsz majd a házad ügyében a keresztanyáddal? - kérdeztem kíváncsian. Ezen tegnap óta agyalok.
- Jajj, tényleg. Akarok is kérdezni valamit a tegnap estével kapcsolatban. - nézett rám. Ó-ó. Nem mondok úgysem semmit Harry! Kiabáltam gondolatban. Nem mondhatok! - Szóval a keresztanyám McGalagony. - jelentette ki tök nyugisan.
- Mi? Te a Roxfort igazgatónőjének a keresztfia vagy? - döbbentem le.
- Aha. Tök jó mi? Mindenhol be tudom vetni a kapcsolataim. - kacsintott rám.
Na visszatért Mr. KiHaÉnNem!? !
- Jah. Na és mi lett volna a kérdésed? - néztem fel rá félve.
- Még nem tudom hogy mi történt tegnap... de ki fogom deríteni. - nézett rám elszántan. - Valamit csináltál, de egyszerűen nem jövök rá hogy mit. De meg fogom oldani. - mondta és közben megpróbált a szemembe nézni, de én a tavat néztem és a lemenő napot. MI? A lemenő napot? Jó régóta beszélgetünk már itt. Egész délután... Észre sem vettem.
- Jobban örülnék ha nem tennéd. - motyogtam. - Miért érdekel ez téged annyira Harry? - kérdeztem, és fejem a felhúzott térdeimre támasztottam.
- Nem az érdekel hanem te. Van benned valami különleges. - suttogta a tücsökciripeléstől hangos park ürességébe.
- Nem is tudod hogy most mennyire igazad van. - vigyorodtam el.
- Óh, nem csak nekem nagy itt az egóm. Különleges kisasszony. - nevetett.
- Héh, ez nem egó hanem az igazság. - nevettem én is, majd hátradőltem a fűben. Ő is elfeküdt mellettem.
- És mi lett a Tekergőkkel? - kérdeztem.
- Remus és Sirius élnek, csak apa meg Pettigrew nem. De én is csak hármat ismertem a négyből. Bár mindegyikükkel találkoztam már. - mondta miközben a narancs színű eget kémlelte.
- Elmeséled? - fordítottam felé a fejem. Egy hangos sóhajtás után belekezdett.
- Pettigrew halálfaló lett. Amikor apát, engem és anyát elrejtettek Voldemort elől, ő lett a titokgazda. Ő elárulta apáékat, és ugyebár a szüleim meghaltak. - ekkor végigsimított a sebhelyén.
- Pettigrew ezután Siriust is csapdába csalta. Fényes nappal az utcán találkoztak össze, és Pettigrew megölt 11 muglit, mivel felrobbantotta a fél utcát. Levágta egy ujját, majd patkánnyá változott és eltűnt. Sirius nem halt akkor meg csak elájult. Már az Azkabanban tért magához, és megtudta hogy 11 rendbeli gyilkosságért életfogytiglani börtön büntetést kapott. - itt felszisszentem. Azkaban a legrosszabb hely a világon. Még úgyis, hogy most nincs arra több száz dementor... hát még akkoriban...
- Sirius 12 év után megszökött animágus alakban, és egy évig szökésben is volt. Akkoriban tudtam meg hogy ő a keresztapám, és abban az évben ismertem meg Remust is. Akkor voltam harmadikos. Aztán Sirius elcsalt minket a fúriafűzhöz, és kiderült hogy Féregfark volt a tettes, de ő elszökött előlünk.
- Pettigrew itt volt a Roxfortban? - kérdeztem döbbenten.
- Igen. Ő volt Ron patkánya évekig. A Weasley családnál élt. Addig senki nem is tudott róla. Makesz egy szelíd öreg patkány volt. - nevetett keserűen Harry. Csak ámultam a dolgain.
- Uhh. - igen ez az Hilary! Jól megmondtad a véleményed. Komolyan csak ennyit tudtam kinyögni?
- Jah. De akkor elszökött Pettigrew, és elmenekült. Siriust elkapták a dementorok és az aurorok, de Hermione és én időnyerővel visszamentünk az időben, megmentettem és kiszabadítottuk. Akkor idéztem meg az első reinkarnálódott patrónusom. Harmadikosan... Akkor, amikor még a végzősök közül sem tudták sokan megcsinálni. 13 évesen kellett úgy viselkednem mint egy felnőtt varázslónak. - mondta, és a hangjából csak úgy sütött a cinizmus. - Mindegy. Aztán következő év végén amikor Cedric meghalt és visszatért az a mocsok, Féregfark élesztette újjá. A fél kezét adta uráért. Kapott érte cserébe egy másikat, de az megölte őt akkor amikor egy kicsi hajlandóságot mutatott afelé hogy elárulja Voldemortot. Így ő meghalt. Sirius, hát őt csak a minisztériumi csata után sikerült tisztáznunk. Ő is ott harcolt a Főnix Rendjével. Majdnem meg is halt. Akkor voltam 15. Azóta Siriussal élek a Black Kúrián, ha nem vesszük figyelembe azt az egy évet amikor Ron és Hermione elkísért keresgélni. Akkoriban sátorban laktunk. Szóval ennyi. Ezért mondtam hogy mind a néggyel találkoztam már, de csak hármójukat ismerem. apát nem volt időm megismerni.
De most már elég a sok mesélésből. Mindjárt ránk sötétedik, és én még nem írtam meg az SVK leckét. Te?
- Én már kész vagyok. Még akkor fejeztem be amikor ideértél. - mosolyodtam el.
- Az jó. Mennyi is kell? 90 centi? - nézett rám, mire én sűrűn bólogattam. - Neked mennyi lett? - kérdezte.
- Öhm... négy tekercs. - mondtam pirulva.
- Négy? De egy tekercs fél méter! Hogy tudtál ennyit írni? Már értem miért mondta azt a süveg hogy hasonlítasz ahhoz a két másik boszorkányhoz. Olyan vagy mint Hermione!- vigyorgott rám.
- Ő az egyik? - csodálkoztam. - Ki a másik lány? - kérdeztem.
- Lily Evans Potter. - mosolygott. - Az édesanyám volt. - tekintett fel megint az égre.
- Azt mondtad mész leckét írni. - böktem oldalba.
- Megyek már. Te nem jössz velem? - kérdezte miközben felállt és felhúzott engem is.
- Még maradok picit. - mondtam, de nem kerülte el a figyelmem hogy a kezem nem engedte el.
- Akkor jó éjt cica. - vigyorgott rám. Cica? Na most fején találtad a szöget Potti!
- A cica jobb mint a szépségem. - kuncogtam.
- Örülök. Ne maradj kint sokáig. Szia cica! - súgta a fülembe és egy lágy puszit adott az arcomra. Az ajka épp hogy érintette az arcom. Éreztem hogy teljesen elpirulok.
- Szia Ágaska... - suttogtam utána a szürkületbe, de úgy látszik meghallotta mert hátrafordulva elnevette magát és kacsintott egyet. Eztán visszadőltem a fűbe. És elmerengtem a mai napon.
Volt egy tök jó reggelink a mardekárral, bár ezzel a Parkinsonnal nekem még meggyűlik a bajom. Nem tudom hogy miért érzem ezt, de nem jók az érzéseim vele kapcsolatban. Azt is mondhatnám hogy rossz előérzetem van... Mindegy. Aztán volt három SVK, és most itt fekszem ahol egész délután Harryvel dumáltunk. Kezdem megkedvelni, amit tudom hogy nem lenne szabad. Bárki akit eddig szerettem meghalt. A szüleim, a nagyszüleim, a barátaim. Bár való igaz, Voldemort már nem él, de akkor sem bírnám ki ha meghalna Harry. Már most sem... Milyen sokat mesélt magáról, és rólam pedig szinte semmit sem tud. Mégis megbízik bennem. Épp ma mondta hogy senkiben nem bízik meg vakon, de akkor bennem mi oka van megbízni? áh, nem értem én ezt... Még ott ültem vagy fél órát, aztán elindultam fel a toronyba. A Dáma elég morcos volt hogy takarodó után tíz perccel érkezem, de azért beengedett. Amint beléptem, láttam hogy két ember ül a kandalló előtt. Na kik voltak? A Roxfort három szívtiprója közül kettő. Harry és Ron. Bár Ront szinte nem is ismerem, Hermione sokat mesélt róla tegnap. A "saját" foteljükbe telepedtek le. Amikor becsukódott a portré mögöttem, mindketten felém néztek. Ron szimplán biccentett egyet felém, amit én viszonoztam is. Harry viszont rám mosolygott, és én vissza. Átvágtam a klubhelyiségen, és éreztem magamon a tekintetét. Amikor már nem láttak a lányok lépcsőjénél, halkan felsóhajtottam. Nem mentem tovább, inkább megint hallgatóztam. Hoppá! Még egy rossz szokás.
- Ez mi volt? - kérdezte Ron.
- Micsoda? - kérdezett vissza Harry ártatlanul. Ezt olyan átlátszóan csinálja...
- Bejön neked a csaj ne is tagadd. - bökte vállon Ron és közben röhögött.
- Nem tudom haver. Ez a lány más. De még nem tudom hogy miért annyira... különleges...
- Huh, haver! Térj észhez. Mit mondtál a csata után amikor a drága húgom bejelentette hogy nem várt rád és Malfoy lesz belőle?
- Azt hogy akkor én meg megtartom magamnak a Potter nevet. - mondta sóhajtva Harry.
- Pontosan tesó. Nincs komoly csaj. Vagy legalább ne Roxfortos legyen. Azzal sohasem volt szerencséd. - okította a nagymester, Ronald Weasley.
- Állj már le Ron! Nem feleségül akarom venni, csak megismerni. Hermione az élő példa arra hogy lehetnek lány legjobb barátok is. Ne gyerekeskedj, tudom mit csinálok. - mérgelődött.
- Rendben Harry. Menjünk inkább pihenni. Holnap három óránk lesz McGalagonnyal. - állt fel Ronald sóhajtva.
- Hé, keri tök jó fej. - vigyorgott Harry.
- Keri? Mondtad ezt már neki? - kérdezte Ron nevetve.
- Persze. Múlthéten benézett hozzánk, és akkor. Kicsit meglepődött de mosolygott. - mondta.
- Te meg vagy húzatva. Egy ilyenért simán kimoshatta volna azt a szemtelen és nagy szád.
- Deh, előbb lenne ő LLG tanár, minthogy engem megátkozzon. - vigyorgott miközben másztak fel a fiúk lépcsőjén.
- Mondtam már, te tudod Harry. Csak ügyesen.
- Rendben Főnök! - tisztelgett Harry és vállba bokszolta barátját.
- Hagyd már. - legyintette meg Ron.
Hogy ezek miért nem tudnak valami normális dologról is beszélni... Jó volt ez a nap. Amikor benyitottam a szobánkba, már a lányok aludtak. Ilyen korán? Átöltöztem és letusoltam, de amikor kiértem, már Ginny ébren várt. Elmeséltem neki mindent, és akkor elmondta hogy mi az a nagy veszteség ami őt érte. Elveszítette két bátyját a háborúban. Charleyt és Fredet, az utóbbi ikertestvére pedig egy nagyvállalatot vezet egyedül. Ezen a depis beszélgetésen felbuzdulva elmondtam neki hogy megölték a szüleim. Erről persze tudott, hiszen a próféta megírta. Miután kibeszéltük magunkat, a fejemet Ginny hasára hajtottam, és csak hallgattuk Hermi halk szuszogását. Jó hogy csak hárman vagyunk egy szobában. Aztán már csak annyi rémlik hogy Ginny légzése is lassabb lett, majd elnehezülnek a szemhéjaim, és fáradtan lehunyom őket.
Egy kérdés
"Finnigan, Longbottom, Potter, Thomas, Weasley"
Szuper... négy szemtanúm is lesz arra hogy hogy vetem rá magam őrült módjára Harry Potterre. Halkan benyitottam, (szerencsére nyitva is volt...) majd körbenéztem. Harry ágya pont az ajtóval szemben volt. Mellette Ron, majd Neville, aztán Dean és az ajtó mellett Seamous. Jó hogy körbe vannak az ágyak. Nálunk egymás mellett van mind a három. Közelebb mentem Harryhez, és ő békésen szuszogott. Mellette a szekrényén nyitva ott volt a Tekergők Térképe. Kíváncsi voltam hogy mit nézhetett rajta elalvás előtt, így rákoppintottam a pálcámmal, majd elsuttogtam a varázsigét.
- Esküszöm hogy rosszban sántikálok! - motyogtam, mire megjelentek a térképen a minták. A fenébe... semmit sem látok. - Lumos! - suttogtam, és erre lőőn világosság... Érdekes... a térkép a griffendél toronynál volt nyitva, és ott is a leányhálóknál, persze abban meg a kettes szoba. Hé, az a mi szobánk. Gondolkodtam el, amikor oldalról valaki berántott az ágyába. Hűh, milyen kényelmes és jó illatú ez az ágy. Határozottan Harry illatú. Tehát aki épp most rám tehénkedik az nem más mint...
- ...Harry! Összenyomsz! - nyögtem halkan.
- Na persze! Ha szabad kérdeznem te mit keresel a hálónkban éjjel? Láttam hogy elindulsz ide felénk. Szóval? - vont kérdőre. Á szóval nem aludt csak színészkedett.
- Hozzád jöttem. A kérdésedre választ adni. - motyogtam, és elfordítottam a fejem.
- Nézz a szemembe amikor kimondod hogy nem kellek neked. - fordította maga felé az arcom.
- Kellesz nekem. - súgtam neki, és átkaroltam a nyakát.
- Te is nekem. - nevetett boldogan, és Neville félálomban motyogott valami Silencio félét, amin megint jót nevettünk.
- Bánnád ha maradnék? - kérdeztem, de akkorra már a magassarkú bőrcsizmám cipzárát kezdte lehúzni.
- Na ná hogy nem. De mivel itt majdnem 28 fok van, nem fogsz mellettem csizmában meg kabát-pulcsi összeállításban hemperegni. Ha fázol majd úgyis felmelegítelek. - somolygott. Na igen. De amikor a nacim sliccét húzta le, kicsit zavarba jöttem. Végül gyengéden lehúzta rólam a nadrágot, és rám varázsolta az egyik rövid gatyáját. Hm... vetkőztetni jobban szeret mint öltöztetni ezek szerint. A felsőm pedig tök jó volt aludni, úgyhogy nem is kellett lecserélni Harry valamelyik asztalterítő nagyságú pólójára. Na jó nem... csak félasztal...
- Jó éjszakát édes. - bújtam bele az ölelő karjaiba. Úgy is helyezkedtem mint egy macska, amit meg is jegyzett magának. NA szép...
- Jó éjt Cica. - súgta az ajkaim közé, majd életemben először jó éjt puszi helyett jó éjt csókot kaptam. Most úgy éreztem határtalanul boldog vagyok!
Mostantól mindig így szeretnék ébredni. Ugyanis arra ébredtem hogy valaki végig csókolgatja a nyakam, a fülemtől az államig.
- Hmmm... - motyogtam.
- Jó reggelt Cica. - suttogott bele Harry a fülembe.
- Neked is. Ne hagyd abba. - súgtam vissza, és átkaroltam a nyakát. Lágyan megcsókolt, miközben a hasamat és a csípőmet simogatta.
- Sajnos abba kellene hagynom, mert Ronék hamarosan felébrednek. - mormolta a nyakamba.
- Tudom, hány óra van? - kérdeztem egy hangos sóhajtás után.
- Nyolc. De hétvége van. - mosolygott rám, és közben magához húzott. Ellöktem, majd ráültem a csípőjére.
- Akkor nem kell sietnünk sehova. - motyogtam, és közben megcsókoltam.
- Hát nem. - nyögte az ajkaim közé.
- Te jó ég! Hil mit keresel itt? - morgott Ron, és közben felült. Majd meglátta az eléggé furcsa helyzetünket Harryvel, és elvigyorodott.
- Szia Ron. - köszöntünk egyszerre.
- Hello. Tudjátok ez elég félreérthető. - bökött a fejével ránk, mert én még mindig Harryn
üldögéltem.
- Értsd félre nyugodtan. - nevetett Harry, majd újra maga alá fordított és megcsókolt. Na nem. Inkább letámadott. - Olyan jó illatod van. Megőrjítesz. - sóhajtott bele a csókba. Erre elnevettem magam, és kibújtam alóla.
- Tudom. Lent találkozunk. Szia édes, hello Ronci. - köszöntem el, majd leszaladtam a fiúk lépcsőjén.
Lent érdeklődve figyeltek, és már meg is kezdődött a pletykálás. "Vajon kinél lehetett fent?" Meg egyéb hasonló dolgok. Nem igazán érdekel az ilyesmi. elszaladtam, és a lányok már ébren voltak. Várakozóan néztek rám, de én csak elmosolyodtam és megrántottam a vállam. Innen tudták hogy minden oké.
- Jött egy csomagod. - szólt be a fürdőbe Ginny.
- Tényleg? Mikor? - kiabáltam ki.
- Ma reggel. Úgy két órája. Arra keltem hogy kopog az az idióta madár az ablakon.
- Nah, hol van? - jöttem ki a fürdőből.
- Az ágyadon. - mondta Hermione, miközben a bűbájtan esszéjét nézte át. Jah, tényleg azt még nekem is át kell néznem. Odamentem az ágyamhoz, és egy fekete doboz volt rajta. Kinyitottam, és egy csillogó lila szirmokkal megáldott rózsát húztam elő a dobozból.
- Ez gyönyörű. - suttogtam, és elbűvölve néztem a rózsát.
- Ki küldte? - ültek le a lányok az ágyamra. megnéztem a feladót, és majd megfulladtam.
- A Minisztérium. Apáék örökségét most kaptam meg, és ezt anya személyesen nekem tetette félre. Van hozzá egy pici levél is.
Szerbusz édesem!
Ezt már csak akkor kapod meg hogyha, az én erőm is a tied lesz. Nagyon sajnálom kicsim hogy nem lehetünk veled, de ennek így kellett lennie. Nagyon szeretünk, és vigyázz magadra. A rózsa mindaddig a szemed színével ragyog, amíg szerelmed örök és határtalan. Ha már megegyezik a szemed színével, akkor nyugodtan megbízhatsz benne és felfedheted ezt az igazi éned. Minden jót kicsim!
Anya
- Istenem. Anyu köszönöm! - ugrottam fel. Hermiék megöleltek, és ekkor már tudtam hogy bízhatok Harryben. Egy üres vázába tettük a rózsát, ami ott illatozott az éjjeli szekrényemen. Felöltöztünk, majd lesiettünk a klubhelyiségbe.
- Szia! -ugrottam Harry nyakába, majd meg is csókoltam. Döbbent csend ült a klubhelyiségre, és mindenki minket nézett.
- Nincs jobb dolgotok mint engem nézni? - tette fel Harry a nagyon öntelt és bunkó kérdést, mire többen is morogva fordultak el. Nem szeretem amikor ilyen.
- Nem kell tahónak lenni. - fogtam meg a kezét, és közben kihúzott a portrénkon.
- Bocs. De egy csepp magánéletem sincs. Vagyis ez nem szokott igazából érdekelni, de azért nem kellene hogy kiessen a szemük. - karolta át a vállam, és úgy sétáltunk le a Nagyterembe.
Nem igazán tetszett senkinek sem hogy együtt vagyunk, de nem igazán érdekelt minket. Majd reggeli után elmentünk a könyvtárba, és tanultunk.
Megírtam minden esszémet, közben Herm és én korrepetáltuk a többieket. A két stréber... Viszont eldöntöttem hogy délután beszélek Harryvel. Bár lehet sok lesz neki hogy egyik napról a másikra két igencsak súlyos dolgot tud meg rólam, de csak túléli.
Sokáig tanultunk, majd elmentünk ebédelni a Nagyterembe. Én pedig eldöntöttem hogy beszélek vele, ha törik ha szakad.
- Öhm, kijönnél velem sétálni picit? Mondani szeretnék valamit. - fogtam meg a kezét, amikor befejeztük a kajálást.
- Persze, mehetünk Cica. - mosolygott rám. - Fent találkozunk Ron! - szólt még oda vörös haverunknak. Szép lassan szótlanul sétáltunk ki a parkba. Alig mertem megszólalni, de végül mégiscsak sikerült valahogy.
- Van valami amit el szeretnék mondani. Lehet, sőt biztos hogy irtó dühös leszel rám, de ezt csak most tudom elmondani. - kezdtem bele, de szinte fojtogató érzés tört rám. Ez olyan dolog volt, amit mindig is utáltam. Bevallani, hogy más vagyok.
- Nyugodj meg, és lassíts. Most mond hogy mit szeretnél. - állított meg Harry a tóparton. Nagy levegőt vettem, majd elkezdtem rávezetni a dolgokra.
- Neked nem volt fura kezdettől fogva hogy lila a szemem, és néha furcsán csillog? Emlékszel még az első estére? Amikor nem igazán tudtad mi van veled... A klubhelyiségben. - próbáltam valahogy célozgatni.
- Öh, igen feltűnt hogy nem épp stimmel veled minden, de gondoltam hogy különleges vagy Hilary. Az első perctől kezdve tudom. És igen, emlékszem arra az estére. Tudom hogy csináltál valamit, de még a mai napig nem tudtam rájönni hogy mit. Most fogom megtudni? - kérdezte. nahát, eddig nem is olyan rossz.
- Igen. Harry... én tényleg sajnálom hogy csak most mondom el, de én... én véla vagyok. Teljesen. Mióta anya meghalt, megkaptam az erejét. Kérlek mondj valamit. - néztem rá, mert megkövülten állt előttem. Komolyan, mintha most akart volna lefényképezni egy baziliszkuszt, olyan szobor mereven.
- Nem tudom mit mondjak Hilary. Ez... mármint ez engem nem érdekel, mert ugye már nem hat rád az erőm mivel szerelmes vagyok, így tudom hogy most nem manipulálsz. Viszont az meglep, hogy nem mondtad el. Azt hittem hogy bízol bennem. - nézett rám könyörgően. Legyünk őszinték...
- Most már igen. De tudod a véláknál a bizalmi kérdések a legkuszábbak. Eddig egyszerűen nem éreztem azt hogy elmondhatom. De most már tudod. Kérlek ne haragudj rám. - néztem fel rá.
- Nem haragszom, maximum csalódott vagyok egy kicsit. De azt hiszem megértem, vagyis megpróbálom. Szeretlek Hilary King, és az sem érdekelne ha kiderülne hogy tündér vagy nimfa vagy. - felelte mosolyogva.
- Gyakorlatilag a vélák, a nimfák és a tündérek egyenrangúak. - mosolyodtam el, és szorosan átöleltem.
- Az most lényegtelen. A lényeg hogy itt vagy velem. Na és mesélj, mit cipelt be hozzád korán reggel az a minisztériumi bagoly? - kérdezte ártatlanul.
- Ki is mondta ezt? - komolyodtam meg,
- Neville. Látta a madarat. Szóval? - vágta rá.
- Na jó. Anyáék hagyatéki papírjait, azaz a Kúriákról és értékpapírokat a vagyonról. Emellett anya küldött egy rózsát, ami az én szerelmem szimbolizálja. És ha igazán szeretek tiszta szívből valakit, akkor a virág a szememmel egyszínű. - magyaráztam, és közben megcsókoltam.
- Hm... tényleg? És most milyen színű a rózsád? - vigyorgott.
- Ibolyaszínű. - mosolyogtam meg a kérdést.
- Akkor viszont én is nagyon szeretlek. - nevetett, majd felkapott, és nevetve vitt be az iskolába.
Eközben a két fiatal nem is sejtette hogy a fák rejtekében egy barna hajú lány kuporog és mindent tisztán hallott.
"Szóval a kis fruska véla... Hm, ez érdekes lehet amiből még hasznot is húzhatok. Akkor is az enyém leszel Harry Potter!" - gondolta, majd ezer ötleten törve a fejét beballagott az ódon kastélyba.
Nagyon tetszett a Roxfort. Ezt a barátaim csak még jobbá varázsolták. Hermione és Ron... rájuk mindig lehet számítani, ráadásul Ronnak jó a humora is. Hermi sokat segít tanulni, így a kitűnőmet még mindig tudom tartani. legalább már nem hallom a megjegyzéseket órán... Ginny a legjobb barátnőm lett, és egyben olyan mintha a húgom is lenne. Aztán ott van Harry... bátran kijelenthetem hogy a "nem zúgunk bele Harrybe" akció, csődöt mondott. Az elmúlt négy és fél hónapban sokat kijártunk beszélgetni, és még több időt töltöttünk a Szükség Szobájában ketten, ahol egy-két pohár wiskyt is legurítottunk. Rengeteg minden megtudtam az elmúlt évekről, és elmesélte szinte részletekbe menően az iskolás éveit. Legjobban persze a Trimágus Tusa érdekelt, és ő készséggel elmesélt mindent amit ott tapasztalt. Szóval az "akció" csődöt mondott. Miután így megismertem, és megkedveltem, nem sok kellett hozzá hogy beleszeressek. Ezt el is érte, mivel minden egyes alkalmat megragadott a bókolásra, és udvarias volt mindig. Ezek a gyengéim. Akármennyire is nem jellemző rám, véla vagyok és azok elég hiúk. Persze hogy jól esik amikor azt mondja hogy gyönyörű vagyok. Kinek ne esne jól? De bármennyire is megszerettem Harryt tudom hogy nem helyes. Hogy honnan? Magam sem tudom... érzem. A titkaim még most sem mondtam el neki, így nem tud a vélaságomról és az animágiáról sem. Bár semmi okom sincs rá, nem bízom benne. Ez pedig mindennél jobban fáj. Szeretsz valakit, nagyon szeretsz és nem tudsz benne megbízni. Nincs ennél rosszabb. Hermi és Ginny sem tudnak ezzel mit kezdeni, azt mondják hogy ez valami olyasmi amin csak én segíthetek, bár Hermione segített rájönni néhány dologra. A könyvtár nem csak a tanulásra jó, hanem sok érdekes dolog után is lehet kutatni. Például többet megtudhatunk a vélákról... Hermi talált is egy jó könyvet, amiben benne van hogy nekünk máshogy működnek az érzelmeink. Ezért van az, hogy bár én szeretem őt, nem tudok benne bízni. Valami olyasmi ez az egész, hogy tudat alatt érzem a viszonzatlan érzelmeket. Tehát valószínű hogy Harry nem szerelmes belém, és ezért a legelső este óta nem is próbáltam többet manipulálni őt. Így bár tudom hogy nem szeret azért még jó barátok vagyunk. Ennek fényében fogom megmutatni neki állati énem is. Ma este megint kimegyünk beszélgetni Harryvel, ezért majd macskaként lopózom oda hozzá. Ez talán nem annyira személyes dolog hogy rosszul érezzem magam tőle. Meg egyébként is erről bárki tudomást szerezhet, csak a nyilvántartásba kell beleolvasnia. Már így is készülődnöm kellene elfogok késni. Jó melegen felöltözöm, most jól jön az a szép kasmír kabát amit anyától kaptam még tavaly. Imádom ezt a kabátot. Majdnem egyszínű a szememmel. Kicsit sötétebb árnyalatú az anyaga. Kell is a kabát ilyenkor, hisz tél közebe van. Január 16. - a azt hiszem. Tegnap vizsgáztunk bájitaltanból, Nott professzornál. Katasztrofális volt. Ez az egy tantárgy amiből csak V - m van, és nem K. Felháborító hogy szívat mindig, és még puhítani sem tudok rajta sokat. Képzelem akkor milyen lenne. A másik angy problémám pedig Parkinson. Meg fogom ölni. Mostanában kitalálta hogy a legjobb módszer a bosszantásomra ha Harryt ölelgeti lépten nyomon. Fúj! Gondoltátok volna hogy egy Potter jóban lehet egy Parkinsonnal? Na de inkább sietek le a tóhoz. Átvágtam a klubhelyiségen, majd kilépve a portrén érdekes kép tárult elém. Ginny szinte teljesen eltűnt Draco talárjában, csak a hosszú vörös haja omlott hátra amikor megfeszítette a hátát.
- Szobára fiatalok! - szóltam rájuk, mire Draco sunyi vigyorral nézett rám.
- Csak nem megint esti találka Hilary? - kérdezte, és nem igaz hogy nem bír leszokni a teljes nevemről.
- És ha igen? - kérdeztem, miközben visszahajtottam a portrét. Ezért mindig nagyon hálás a Dáma. Legalább nem neki kell küszködnie a csukással-nyitással.
- Nem zavar, de miért pont Harry? - kérdezte már úgy hogy kicsit engedett legjobb barátnőm szorításán. Ginny eközben paprika piros arccal bújt Dracohoz.
- Mert ő a barátom, és ez a találka egyáltalán nem hasonlít a tieitekre Ginnyvel. - mondtam nevetve, amikor elhaladtam mellettük, és csodák csodájára Draco is enyhén elpirult. - Na jó éjt srácok! - intettem, majd a választ meg sem várva befordultam a sarkon. Nevetgélve haladtam végig a folyosókon, és közben Harry reakcióján gondolkoztam. Vajon kiakad? Hogy közelítsek egyáltalán? Gondolkodtam el, majd hirtelen megborzongtam. Nagyon rossz érzésem lett, na meg mintha jeges vízzel öntöttek volna nyakba.
- Kisasszony vigyázzon kérem! Elhiszem hogy a szellemekre nem szokás odafigyelni, na de én azért elég feltűnő jelenség vagyok. Nem kellemes amikor csak úgy átsétálnak valakin. - mondta egy eléggé sértődött hang. Felnéztem. Véres ruhák, ódon kard, nevetséges haj, körszakáll, gyilkos tekintet. De jó...
- Elnézést Báró úr! Nem figyeltem. Nagyon sajnálom! - mondtam gyorsan amikor észrevettem hogy a Véres Bárón sétáltam át szépen.
- Semmi gond... áh csak nem a kis véla? Min gondolkozott el ennyire bogaram? - gúnyolódott. Ja igen... Első találkozásunk alkalmával rájött a legféltettebb titkomra. Állítólag az ő felesége is az volt, de aztán megtébolyodott és megölte. Igen hátborzongató volt amikor elmesélte. Pfúj. Pedig nem is akartam végighallgatni, de még a könyvtárba is követett akkor.
- De én vagyok, és ez még mindig titok Báró. Most pedig mennék. Jó éjt. - vetettem oda, majd otthagytam őkelmét. Nem igazán hatotta meg a dolog, mivel tök nyugisan átlebegett a szemközti falon és nem is jött vissza többet. Hál' Merlinnek, kiértem az udvarra. Egy sötét alak már kint állt a tóparton, így átalakultam macska alakba. Amikor közelebb értem, láttam hogy nincs egyedül. És legnagyobb szerencsétlenségemre, egy fekete nagy kutya ült mellette. Úgy döntöttem visszaváltozom, csakhogy már késő volt. Észrevett. ÁÁÁ ez nem lesz jó. Fújtatva és a szőrömet borzolva sprinteltem fel a fára, ami mellett állt Harry.
- Tapmancs! Hagyd a macskát! Mindjárt itt lesz Hilary, és be akarlak mutatni neki. - rótta meg a kutyát szerelmem, amikor az legnagyobb megdöbbenésemre átalakult, és Harry mellett immáron egy fess középkorú férfi állt. Várjunk! Tapmancs? Akkor ő Sirius! Minek van itt a Roxfortban?
- Ne neveld a keresztapád! Egyébként is Ágaska, olyan jó megkergetni őket egy kicsit. Főleg amikor dühösen rád fújnak. - nevetett Sirius. Na ideje közbelépni... Leugrottam a fáról, és pont közéjük érkeztem. Érdeklődve néztek le rám, ekkor visszaalakultam emberré. Felejthetetlen élmény az arcuk...
- Marha jó tényleg. A szívrohamot hoztad rám! - motyogtam kissé durcásan. - Jó estét! - tettem hozzá esetlenül.
- Hilary? Te... te animágus vagy? - kérdezte a láthatóan teljesen ledöbbent Harry. Sirius még mindig csak csodálkozva mustrált.
- Igen. Ez lett volna a meglepi amit mondtam ma délelőtt. - mosolyogtam.
- Huh, király. - nevetett.
- Khm.... - na igen Siri is bele szeretne szólni.
- Ja tényleg! Bocs, szóval ő a keresztapám Sirius Black. - mutatta be.
- Örülök Tapmancs! - nyújtottam kezet vigyorogva. És ez az! Telitalálat! Láthatóan nem számított rá hogy tudom a "becenevét".
- Én is örülök Cica! - na jó... ez megkaptam! És ő meg kinevetett.
- Akkor ő meg a te meglepid! - néztem Harryre.
- Igen. Tudod Sirius átveszi jövőhéttől az átváltoztatástant McGalagonytól. Elég szegénynek az igazgatói munka is. Meg így közel lesznek egymáshoz Remussal is. - magyarázott lelkesen, és közben leültünk egy padra. Én közéjük.
- Azta. Holdsáp, Tapmancs, és Ágaska együtt. Nem lesz ez sok így a Roxfortnak? Ezek a falak csak öregszenek... - kérdeztem nevetve.
- Drága Hilary! Ágaska még mindig nem olyan "vészes" mint Ágas volt. Ezért úgy nézem még bírni fogják a falak. Na meg... Most nem hiszem hogy rám másznának a lányok. - röhögött Sirius.
- Nem úgy mint régen mi? - kérdeztem szemtelenül.
- Nem vagyok olyan öreg... és Harry? Te mennyit mondtál el neki a... szóval rólunk? - kérdezte a keresztfiát.
- Mindent. - vigyorgott. - Tudja a tekergős dolgokat, a csajozósakat, Pettigrewt, az Evans mizériákat, a Piton vs. Potter csatákat, és azt is hogy börtöntöltelék vagy. - mondta nagyon humorosan.
- Egy szóval nyíl titok előtte az életünk. - morgott Sirius, és közben kételkedve nézett Harryre, mint aki olyan kérdéseket tesz fel magában hogy: "Ez megbuggyant?" vagy "Minek avatta be a csajt?" na igen... ez engem is érdekelne.
- Ez tulajdonképpen öt szó volt, már megbocsáss. - mosolyogtam édesen rá.
- Jaj ne! Még rosszabb mint az Evans és Granger eminensek. Ne érts félre imádtam Lilyt, és imádom Hermionét is, de a túlzott precizitás néha idegesítő. - piszkálódott.
- Nos Black professzor, asszem mi jól ki fogunk jönni. - nevettem rá, ő pedig felállva válaszolt.
- Semmi kétség Miss King. Most ha megbocsátotok, én még ki szeretnék pakolni. Jó éjszakát Ágaska, és szintén jó éjt Hilary. - mosolygott, majd elsétált a kastély irányába.
- Elviselhető igaz? - kérdezte nevetve Harry.
- Az. Nagyon jó fej. Mióta vártatok rám? - kérdeztem.
- Nem régóta, viszont te meddig akartál várni azzal hogy elmond, animágus vagy? - nézett rám, és a holdfénynél láttam a fájdalmas fintort a szája szélén.
- Nem tudom. Ne haragudj! Nem volt rá jó alkalom azt hiszem. De már tudod. - bújtam oda hozzá, és ő pedig készségesen átkarolt. De jó lenne ha ez nem csak baráti lenne.
- Nem haragszom, csak nem értem mire volt jó ez a titkolózás. Ráadásul nem egy alkalom jó lett volna rá hogy közöld. Kezdjük annál a pillanatnál, amikor először hívtalak Cicának. Millió egy alkalom lett volna Cica. - motyogta, és közben a jázmin illatú hajamba fúrta az arcát. Ne értsd félre Hilary! Csak barátok vagyunk.... nagyon közeli barátok.
- Számomra ez volt a legmegfelelőbb alkalom. - mondtam halkan, majd átkaroltam a nyakát, és a szemébe néztem.
- Mit szólnál hozzá ha megcsókolnálak? - suttogta, miközben hol a szememet, hol az ajkaimat tanulmányozta. Miféle kérdés ez? Nem is szerelmes akkor meg minek csókolna meg? De miféle ostoba kérdések ezek? Másra sem vágyom.
- Valószínűleg nem tiltakoznék. - válaszoltam mosolyogva, mire lágyan megcsókolt. Puhán és kissé félősen csókolt, bár amikor megérezte hogy visszacsókoltam, egyre hevesebb és szenvedélyesebb lett. Hogy csókolhat így ha nem szerelmes? Számomra Harry Potter kész rejtély... Életem legjobb csókja volt. Miután ajkaink elváltak egymástól, homlokunkat a másikénak döntve pihegtünk. Annyira szép és jó volt így itt ücsörögni. Ráadásul arról sem volt fogalmam hogy mikor kerültem az ölébe vele szembe. Rámosolyogtam, amit ő azonnal viszonzott. Fejemet a jobb vállára hajtottam, és csak bámultuk a tó jeges vizét ahogy a fogyó hold fénye megcsillan rajta. Fogalmam sincs meddig ültünk ott, de egy idő után már nagyon átfagytunk, így indítványoztam hogy menjünk be. Csendben, kézenfogva haladtunk át az iskolán, majd a klubhelyiségben harry maga felé fordított és a szemembe nézve beszélni kezdett.
- Figyelj Hilary! Én igazából nem tudom hogy mi ez, de nagyon szeretném ha nem csak barátok lennénk. Szívesen vagyok a barátod is, de már rég nem úgy tekintek rád mintha a húgom vagy a legjobb barátom lennél. Fontos vagy nekem, és azt akarom kérdezni hogy lennél-e a barátnőm?!. - hadarta egy szuszra. Na most van egy nagy HOPPÁ. Én és Harry? Minden vágyam ez... de nem vagyok benne biztos hogy mit kellene mondanom.
- Én nem is tudom mit mondjak. Biztos akarok lenni magamban, és ahhoz kell egy kis gondolkodási idő. Megtennéd hogy... hogy vársz reggelig? Akkor megbeszéljük. Rendben? Kérhetek egy kis időt? - kérdeztem. Láthatóan nem erre számított, de ezt először meg kell beszélnem a lányokkal. Nem igazán adok más véleményére, ha nem Ginnyről és Hermionéról van szó. Herm nagyon okos, és jó tanácsai vannak, emellett ésszerűek is. Ginny pedig szinte a testvérem, így ő csak jót akar nekem. Tudnom kell mit gondolnak.
- Persze. Amennyit csak akarsz Hil! Jó éjt! - engedte el a kezem, és puszi meg minden egyéb nélkül felment a fiúk körletébe. Nahát!... Nem tudom elhinni. Most vagy megharagudott, vagy annyira nagyon időt akar adni hogy a baráti gesztusokat is kifelejti... De én nyavíkolok, amikor épp most kértem a szerelmemtől a világ egyik legjobb kérdésére időt? Ó Merlinre! Beszélnem kell a lányokkal. Felrohantam, és amikor betörtem a szobánkba, két barátnőm érdeklődve figyelt. Szó nélkül belekezdtem a mondandómba, és nem győztek sikongatni a "Sirius tanár lesz jövőhéttől" részeknél. Aztán áttértünk arra a Harrys beszélgetésre, majd a csókra...(ahol mélységes csendben hallgattak végig mind a ketten) És a végére megemlítettem a kérdését és a válaszomat. Erre persze rögtön nekem estek.
- HOGY MIT MONDTÁL NEKI? - kérdezték teljes hangerőn mind a ketten.
- Meg-fogok-süketülni! - tagoltam nekik érthetően-lassan-halkan.
- Miért nem vetetted rögtön magad a nyakába? - kérdezte Hermione. Hm... jó kérdés. Ezek szerint az a véleményük hogy igent kellet volna mondanom? Sajnálatos baki...
- Rohanok! - pattantam fel, ők meg nevetve dőltek végig az ágyukon. Szét sem nézve rohantam le a lányok lépcsőjén, majd fel a fiúkén.Hamarosan meg is találtam a megfelelő ajtót.
- Szobára fiatalok! - szóltam rájuk, mire Draco sunyi vigyorral nézett rám.
- Csak nem megint esti találka Hilary? - kérdezte, és nem igaz hogy nem bír leszokni a teljes nevemről.
- És ha igen? - kérdeztem, miközben visszahajtottam a portrét. Ezért mindig nagyon hálás a Dáma. Legalább nem neki kell küszködnie a csukással-nyitással.
- Nem zavar, de miért pont Harry? - kérdezte már úgy hogy kicsit engedett legjobb barátnőm szorításán. Ginny eközben paprika piros arccal bújt Dracohoz.
- Mert ő a barátom, és ez a találka egyáltalán nem hasonlít a tieitekre Ginnyvel. - mondtam nevetve, amikor elhaladtam mellettük, és csodák csodájára Draco is enyhén elpirult. - Na jó éjt srácok! - intettem, majd a választ meg sem várva befordultam a sarkon. Nevetgélve haladtam végig a folyosókon, és közben Harry reakcióján gondolkoztam. Vajon kiakad? Hogy közelítsek egyáltalán? Gondolkodtam el, majd hirtelen megborzongtam. Nagyon rossz érzésem lett, na meg mintha jeges vízzel öntöttek volna nyakba.
- Kisasszony vigyázzon kérem! Elhiszem hogy a szellemekre nem szokás odafigyelni, na de én azért elég feltűnő jelenség vagyok. Nem kellemes amikor csak úgy átsétálnak valakin. - mondta egy eléggé sértődött hang. Felnéztem. Véres ruhák, ódon kard, nevetséges haj, körszakáll, gyilkos tekintet. De jó...
- Elnézést Báró úr! Nem figyeltem. Nagyon sajnálom! - mondtam gyorsan amikor észrevettem hogy a Véres Bárón sétáltam át szépen.
- Semmi gond... áh csak nem a kis véla? Min gondolkozott el ennyire bogaram? - gúnyolódott. Ja igen... Első találkozásunk alkalmával rájött a legféltettebb titkomra. Állítólag az ő felesége is az volt, de aztán megtébolyodott és megölte. Igen hátborzongató volt amikor elmesélte. Pfúj. Pedig nem is akartam végighallgatni, de még a könyvtárba is követett akkor.
- De én vagyok, és ez még mindig titok Báró. Most pedig mennék. Jó éjt. - vetettem oda, majd otthagytam őkelmét. Nem igazán hatotta meg a dolog, mivel tök nyugisan átlebegett a szemközti falon és nem is jött vissza többet. Hál' Merlinnek, kiértem az udvarra. Egy sötét alak már kint állt a tóparton, így átalakultam macska alakba. Amikor közelebb értem, láttam hogy nincs egyedül. És legnagyobb szerencsétlenségemre, egy fekete nagy kutya ült mellette. Úgy döntöttem visszaváltozom, csakhogy már késő volt. Észrevett. ÁÁÁ ez nem lesz jó. Fújtatva és a szőrömet borzolva sprinteltem fel a fára, ami mellett állt Harry.
- Tapmancs! Hagyd a macskát! Mindjárt itt lesz Hilary, és be akarlak mutatni neki. - rótta meg a kutyát szerelmem, amikor az legnagyobb megdöbbenésemre átalakult, és Harry mellett immáron egy fess középkorú férfi állt. Várjunk! Tapmancs? Akkor ő Sirius! Minek van itt a Roxfortban?
- Ne neveld a keresztapád! Egyébként is Ágaska, olyan jó megkergetni őket egy kicsit. Főleg amikor dühösen rád fújnak. - nevetett Sirius. Na ideje közbelépni... Leugrottam a fáról, és pont közéjük érkeztem. Érdeklődve néztek le rám, ekkor visszaalakultam emberré. Felejthetetlen élmény az arcuk...
- Marha jó tényleg. A szívrohamot hoztad rám! - motyogtam kissé durcásan. - Jó estét! - tettem hozzá esetlenül.
- Hilary? Te... te animágus vagy? - kérdezte a láthatóan teljesen ledöbbent Harry. Sirius még mindig csak csodálkozva mustrált.
- Igen. Ez lett volna a meglepi amit mondtam ma délelőtt. - mosolyogtam.
- Huh, király. - nevetett.
- Khm.... - na igen Siri is bele szeretne szólni.
- Ja tényleg! Bocs, szóval ő a keresztapám Sirius Black. - mutatta be.
- Örülök Tapmancs! - nyújtottam kezet vigyorogva. És ez az! Telitalálat! Láthatóan nem számított rá hogy tudom a "becenevét".
- Én is örülök Cica! - na jó... ez megkaptam! És ő meg kinevetett.
- Akkor ő meg a te meglepid! - néztem Harryre.
- Igen. Tudod Sirius átveszi jövőhéttől az átváltoztatástant McGalagonytól. Elég szegénynek az igazgatói munka is. Meg így közel lesznek egymáshoz Remussal is. - magyarázott lelkesen, és közben leültünk egy padra. Én közéjük.
- Azta. Holdsáp, Tapmancs, és Ágaska együtt. Nem lesz ez sok így a Roxfortnak? Ezek a falak csak öregszenek... - kérdeztem nevetve.
- Drága Hilary! Ágaska még mindig nem olyan "vészes" mint Ágas volt. Ezért úgy nézem még bírni fogják a falak. Na meg... Most nem hiszem hogy rám másznának a lányok. - röhögött Sirius.
- Nem úgy mint régen mi? - kérdeztem szemtelenül.
- Nem vagyok olyan öreg... és Harry? Te mennyit mondtál el neki a... szóval rólunk? - kérdezte a keresztfiát.
- Mindent. - vigyorgott. - Tudja a tekergős dolgokat, a csajozósakat, Pettigrewt, az Evans mizériákat, a Piton vs. Potter csatákat, és azt is hogy börtöntöltelék vagy. - mondta nagyon humorosan.
- Egy szóval nyíl titok előtte az életünk. - morgott Sirius, és közben kételkedve nézett Harryre, mint aki olyan kérdéseket tesz fel magában hogy: "Ez megbuggyant?" vagy "Minek avatta be a csajt?" na igen... ez engem is érdekelne.
- Ez tulajdonképpen öt szó volt, már megbocsáss. - mosolyogtam édesen rá.
- Jaj ne! Még rosszabb mint az Evans és Granger eminensek. Ne érts félre imádtam Lilyt, és imádom Hermionét is, de a túlzott precizitás néha idegesítő. - piszkálódott.
- Nos Black professzor, asszem mi jól ki fogunk jönni. - nevettem rá, ő pedig felállva válaszolt.
- Semmi kétség Miss King. Most ha megbocsátotok, én még ki szeretnék pakolni. Jó éjszakát Ágaska, és szintén jó éjt Hilary. - mosolygott, majd elsétált a kastély irányába.
- Elviselhető igaz? - kérdezte nevetve Harry.
- Az. Nagyon jó fej. Mióta vártatok rám? - kérdeztem.
- Nem régóta, viszont te meddig akartál várni azzal hogy elmond, animágus vagy? - nézett rám, és a holdfénynél láttam a fájdalmas fintort a szája szélén.
- Nem tudom. Ne haragudj! Nem volt rá jó alkalom azt hiszem. De már tudod. - bújtam oda hozzá, és ő pedig készségesen átkarolt. De jó lenne ha ez nem csak baráti lenne.
- Nem haragszom, csak nem értem mire volt jó ez a titkolózás. Ráadásul nem egy alkalom jó lett volna rá hogy közöld. Kezdjük annál a pillanatnál, amikor először hívtalak Cicának. Millió egy alkalom lett volna Cica. - motyogta, és közben a jázmin illatú hajamba fúrta az arcát. Ne értsd félre Hilary! Csak barátok vagyunk.... nagyon közeli barátok.
- Számomra ez volt a legmegfelelőbb alkalom. - mondtam halkan, majd átkaroltam a nyakát, és a szemébe néztem.
- Mit szólnál hozzá ha megcsókolnálak? - suttogta, miközben hol a szememet, hol az ajkaimat tanulmányozta. Miféle kérdés ez? Nem is szerelmes akkor meg minek csókolna meg? De miféle ostoba kérdések ezek? Másra sem vágyom.
- Valószínűleg nem tiltakoznék. - válaszoltam mosolyogva, mire lágyan megcsókolt. Puhán és kissé félősen csókolt, bár amikor megérezte hogy visszacsókoltam, egyre hevesebb és szenvedélyesebb lett. Hogy csókolhat így ha nem szerelmes? Számomra Harry Potter kész rejtély... Életem legjobb csókja volt. Miután ajkaink elváltak egymástól, homlokunkat a másikénak döntve pihegtünk. Annyira szép és jó volt így itt ücsörögni. Ráadásul arról sem volt fogalmam hogy mikor kerültem az ölébe vele szembe. Rámosolyogtam, amit ő azonnal viszonzott. Fejemet a jobb vállára hajtottam, és csak bámultuk a tó jeges vizét ahogy a fogyó hold fénye megcsillan rajta. Fogalmam sincs meddig ültünk ott, de egy idő után már nagyon átfagytunk, így indítványoztam hogy menjünk be. Csendben, kézenfogva haladtunk át az iskolán, majd a klubhelyiségben harry maga felé fordított és a szemembe nézve beszélni kezdett.
- Figyelj Hilary! Én igazából nem tudom hogy mi ez, de nagyon szeretném ha nem csak barátok lennénk. Szívesen vagyok a barátod is, de már rég nem úgy tekintek rád mintha a húgom vagy a legjobb barátom lennél. Fontos vagy nekem, és azt akarom kérdezni hogy lennél-e a barátnőm?!. - hadarta egy szuszra. Na most van egy nagy HOPPÁ. Én és Harry? Minden vágyam ez... de nem vagyok benne biztos hogy mit kellene mondanom.
- Én nem is tudom mit mondjak. Biztos akarok lenni magamban, és ahhoz kell egy kis gondolkodási idő. Megtennéd hogy... hogy vársz reggelig? Akkor megbeszéljük. Rendben? Kérhetek egy kis időt? - kérdeztem. Láthatóan nem erre számított, de ezt először meg kell beszélnem a lányokkal. Nem igazán adok más véleményére, ha nem Ginnyről és Hermionéról van szó. Herm nagyon okos, és jó tanácsai vannak, emellett ésszerűek is. Ginny pedig szinte a testvérem, így ő csak jót akar nekem. Tudnom kell mit gondolnak.
- Persze. Amennyit csak akarsz Hil! Jó éjt! - engedte el a kezem, és puszi meg minden egyéb nélkül felment a fiúk körletébe. Nahát!... Nem tudom elhinni. Most vagy megharagudott, vagy annyira nagyon időt akar adni hogy a baráti gesztusokat is kifelejti... De én nyavíkolok, amikor épp most kértem a szerelmemtől a világ egyik legjobb kérdésére időt? Ó Merlinre! Beszélnem kell a lányokkal. Felrohantam, és amikor betörtem a szobánkba, két barátnőm érdeklődve figyelt. Szó nélkül belekezdtem a mondandómba, és nem győztek sikongatni a "Sirius tanár lesz jövőhéttől" részeknél. Aztán áttértünk arra a Harrys beszélgetésre, majd a csókra...(ahol mélységes csendben hallgattak végig mind a ketten) És a végére megemlítettem a kérdését és a válaszomat. Erre persze rögtön nekem estek.
- HOGY MIT MONDTÁL NEKI? - kérdezték teljes hangerőn mind a ketten.
- Meg-fogok-süketülni! - tagoltam nekik érthetően-lassan-halkan.
- Miért nem vetetted rögtön magad a nyakába? - kérdezte Hermione. Hm... jó kérdés. Ezek szerint az a véleményük hogy igent kellet volna mondanom? Sajnálatos baki...
- Rohanok! - pattantam fel, ők meg nevetve dőltek végig az ágyukon. Szét sem nézve rohantam le a lányok lépcsőjén, majd fel a fiúkén.Hamarosan meg is találtam a megfelelő ajtót.
"Finnigan, Longbottom, Potter, Thomas, Weasley"
Szuper... négy szemtanúm is lesz arra hogy hogy vetem rá magam őrült módjára Harry Potterre. Halkan benyitottam, (szerencsére nyitva is volt...) majd körbenéztem. Harry ágya pont az ajtóval szemben volt. Mellette Ron, majd Neville, aztán Dean és az ajtó mellett Seamous. Jó hogy körbe vannak az ágyak. Nálunk egymás mellett van mind a három. Közelebb mentem Harryhez, és ő békésen szuszogott. Mellette a szekrényén nyitva ott volt a Tekergők Térképe. Kíváncsi voltam hogy mit nézhetett rajta elalvás előtt, így rákoppintottam a pálcámmal, majd elsuttogtam a varázsigét.
- Esküszöm hogy rosszban sántikálok! - motyogtam, mire megjelentek a térképen a minták. A fenébe... semmit sem látok. - Lumos! - suttogtam, és erre lőőn világosság... Érdekes... a térkép a griffendél toronynál volt nyitva, és ott is a leányhálóknál, persze abban meg a kettes szoba. Hé, az a mi szobánk. Gondolkodtam el, amikor oldalról valaki berántott az ágyába. Hűh, milyen kényelmes és jó illatú ez az ágy. Határozottan Harry illatú. Tehát aki épp most rám tehénkedik az nem más mint...
- ...Harry! Összenyomsz! - nyögtem halkan.
- Na persze! Ha szabad kérdeznem te mit keresel a hálónkban éjjel? Láttam hogy elindulsz ide felénk. Szóval? - vont kérdőre. Á szóval nem aludt csak színészkedett.
- Hozzád jöttem. A kérdésedre választ adni. - motyogtam, és elfordítottam a fejem.
- Nézz a szemembe amikor kimondod hogy nem kellek neked. - fordította maga felé az arcom.
- Kellesz nekem. - súgtam neki, és átkaroltam a nyakát.
- Te is nekem. - nevetett boldogan, és Neville félálomban motyogott valami Silencio félét, amin megint jót nevettünk.
- Bánnád ha maradnék? - kérdeztem, de akkorra már a magassarkú bőrcsizmám cipzárát kezdte lehúzni.
- Na ná hogy nem. De mivel itt majdnem 28 fok van, nem fogsz mellettem csizmában meg kabát-pulcsi összeállításban hemperegni. Ha fázol majd úgyis felmelegítelek. - somolygott. Na igen. De amikor a nacim sliccét húzta le, kicsit zavarba jöttem. Végül gyengéden lehúzta rólam a nadrágot, és rám varázsolta az egyik rövid gatyáját. Hm... vetkőztetni jobban szeret mint öltöztetni ezek szerint. A felsőm pedig tök jó volt aludni, úgyhogy nem is kellett lecserélni Harry valamelyik asztalterítő nagyságú pólójára. Na jó nem... csak félasztal...
- Jó éjszakát édes. - bújtam bele az ölelő karjaiba. Úgy is helyezkedtem mint egy macska, amit meg is jegyzett magának. NA szép...
- Jó éjt Cica. - súgta az ajkaim közé, majd életemben először jó éjt puszi helyett jó éjt csókot kaptam. Most úgy éreztem határtalanul boldog vagyok!
6. Kétségek között
Mostantól mindig így szeretnék ébredni. Ugyanis arra ébredtem hogy valaki végig csókolgatja a nyakam, a fülemtől az államig.
- Hmmm... - motyogtam.
- Jó reggelt Cica. - suttogott bele Harry a fülembe.
- Neked is. Ne hagyd abba. - súgtam vissza, és átkaroltam a nyakát. Lágyan megcsókolt, miközben a hasamat és a csípőmet simogatta.
- Sajnos abba kellene hagynom, mert Ronék hamarosan felébrednek. - mormolta a nyakamba.
- Tudom, hány óra van? - kérdeztem egy hangos sóhajtás után.
- Nyolc. De hétvége van. - mosolygott rám, és közben magához húzott. Ellöktem, majd ráültem a csípőjére.
- Akkor nem kell sietnünk sehova. - motyogtam, és közben megcsókoltam.
- Hát nem. - nyögte az ajkaim közé.
- Te jó ég! Hil mit keresel itt? - morgott Ron, és közben felült. Majd meglátta az eléggé furcsa helyzetünket Harryvel, és elvigyorodott.
- Szia Ron. - köszöntünk egyszerre.
- Hello. Tudjátok ez elég félreérthető. - bökött a fejével ránk, mert én még mindig Harryn
üldögéltem.
- Értsd félre nyugodtan. - nevetett Harry, majd újra maga alá fordított és megcsókolt. Na nem. Inkább letámadott. - Olyan jó illatod van. Megőrjítesz. - sóhajtott bele a csókba. Erre elnevettem magam, és kibújtam alóla.
- Tudom. Lent találkozunk. Szia édes, hello Ronci. - köszöntem el, majd leszaladtam a fiúk lépcsőjén.
Lent érdeklődve figyeltek, és már meg is kezdődött a pletykálás. "Vajon kinél lehetett fent?" Meg egyéb hasonló dolgok. Nem igazán érdekel az ilyesmi. elszaladtam, és a lányok már ébren voltak. Várakozóan néztek rám, de én csak elmosolyodtam és megrántottam a vállam. Innen tudták hogy minden oké.
- Jött egy csomagod. - szólt be a fürdőbe Ginny.
- Tényleg? Mikor? - kiabáltam ki.
- Ma reggel. Úgy két órája. Arra keltem hogy kopog az az idióta madár az ablakon.
- Nah, hol van? - jöttem ki a fürdőből.
- Az ágyadon. - mondta Hermione, miközben a bűbájtan esszéjét nézte át. Jah, tényleg azt még nekem is át kell néznem. Odamentem az ágyamhoz, és egy fekete doboz volt rajta. Kinyitottam, és egy csillogó lila szirmokkal megáldott rózsát húztam elő a dobozból.
- Ez gyönyörű. - suttogtam, és elbűvölve néztem a rózsát.
- Ki küldte? - ültek le a lányok az ágyamra. megnéztem a feladót, és majd megfulladtam.
- A Minisztérium. Apáék örökségét most kaptam meg, és ezt anya személyesen nekem tetette félre. Van hozzá egy pici levél is.
Szerbusz édesem!
Ezt már csak akkor kapod meg hogyha, az én erőm is a tied lesz. Nagyon sajnálom kicsim hogy nem lehetünk veled, de ennek így kellett lennie. Nagyon szeretünk, és vigyázz magadra. A rózsa mindaddig a szemed színével ragyog, amíg szerelmed örök és határtalan. Ha már megegyezik a szemed színével, akkor nyugodtan megbízhatsz benne és felfedheted ezt az igazi éned. Minden jót kicsim!
Anya
- Istenem. Anyu köszönöm! - ugrottam fel. Hermiék megöleltek, és ekkor már tudtam hogy bízhatok Harryben. Egy üres vázába tettük a rózsát, ami ott illatozott az éjjeli szekrényemen. Felöltöztünk, majd lesiettünk a klubhelyiségbe.
- Szia! -ugrottam Harry nyakába, majd meg is csókoltam. Döbbent csend ült a klubhelyiségre, és mindenki minket nézett.
- Nincs jobb dolgotok mint engem nézni? - tette fel Harry a nagyon öntelt és bunkó kérdést, mire többen is morogva fordultak el. Nem szeretem amikor ilyen.
- Nem kell tahónak lenni. - fogtam meg a kezét, és közben kihúzott a portrénkon.
- Bocs. De egy csepp magánéletem sincs. Vagyis ez nem szokott igazából érdekelni, de azért nem kellene hogy kiessen a szemük. - karolta át a vállam, és úgy sétáltunk le a Nagyterembe.
Nem igazán tetszett senkinek sem hogy együtt vagyunk, de nem igazán érdekelt minket. Majd reggeli után elmentünk a könyvtárba, és tanultunk.
Megírtam minden esszémet, közben Herm és én korrepetáltuk a többieket. A két stréber... Viszont eldöntöttem hogy délután beszélek Harryvel. Bár lehet sok lesz neki hogy egyik napról a másikra két igencsak súlyos dolgot tud meg rólam, de csak túléli.
Sokáig tanultunk, majd elmentünk ebédelni a Nagyterembe. Én pedig eldöntöttem hogy beszélek vele, ha törik ha szakad.
- Öhm, kijönnél velem sétálni picit? Mondani szeretnék valamit. - fogtam meg a kezét, amikor befejeztük a kajálást.
- Persze, mehetünk Cica. - mosolygott rám. - Fent találkozunk Ron! - szólt még oda vörös haverunknak. Szép lassan szótlanul sétáltunk ki a parkba. Alig mertem megszólalni, de végül mégiscsak sikerült valahogy.
- Van valami amit el szeretnék mondani. Lehet, sőt biztos hogy irtó dühös leszel rám, de ezt csak most tudom elmondani. - kezdtem bele, de szinte fojtogató érzés tört rám. Ez olyan dolog volt, amit mindig is utáltam. Bevallani, hogy más vagyok.
- Nyugodj meg, és lassíts. Most mond hogy mit szeretnél. - állított meg Harry a tóparton. Nagy levegőt vettem, majd elkezdtem rávezetni a dolgokra.
- Neked nem volt fura kezdettől fogva hogy lila a szemem, és néha furcsán csillog? Emlékszel még az első estére? Amikor nem igazán tudtad mi van veled... A klubhelyiségben. - próbáltam valahogy célozgatni.
- Öh, igen feltűnt hogy nem épp stimmel veled minden, de gondoltam hogy különleges vagy Hilary. Az első perctől kezdve tudom. És igen, emlékszem arra az estére. Tudom hogy csináltál valamit, de még a mai napig nem tudtam rájönni hogy mit. Most fogom megtudni? - kérdezte. nahát, eddig nem is olyan rossz.
- Igen. Harry... én tényleg sajnálom hogy csak most mondom el, de én... én véla vagyok. Teljesen. Mióta anya meghalt, megkaptam az erejét. Kérlek mondj valamit. - néztem rá, mert megkövülten állt előttem. Komolyan, mintha most akart volna lefényképezni egy baziliszkuszt, olyan szobor mereven.
- Nem tudom mit mondjak Hilary. Ez... mármint ez engem nem érdekel, mert ugye már nem hat rád az erőm mivel szerelmes vagyok, így tudom hogy most nem manipulálsz. Viszont az meglep, hogy nem mondtad el. Azt hittem hogy bízol bennem. - nézett rám könyörgően. Legyünk őszinték...
- Most már igen. De tudod a véláknál a bizalmi kérdések a legkuszábbak. Eddig egyszerűen nem éreztem azt hogy elmondhatom. De most már tudod. Kérlek ne haragudj rám. - néztem fel rá.
- Nem haragszom, maximum csalódott vagyok egy kicsit. De azt hiszem megértem, vagyis megpróbálom. Szeretlek Hilary King, és az sem érdekelne ha kiderülne hogy tündér vagy nimfa vagy. - felelte mosolyogva.
- Gyakorlatilag a vélák, a nimfák és a tündérek egyenrangúak. - mosolyodtam el, és szorosan átöleltem.
- Az most lényegtelen. A lényeg hogy itt vagy velem. Na és mesélj, mit cipelt be hozzád korán reggel az a minisztériumi bagoly? - kérdezte ártatlanul.
- Ki is mondta ezt? - komolyodtam meg,
- Neville. Látta a madarat. Szóval? - vágta rá.
- Na jó. Anyáék hagyatéki papírjait, azaz a Kúriákról és értékpapírokat a vagyonról. Emellett anya küldött egy rózsát, ami az én szerelmem szimbolizálja. És ha igazán szeretek tiszta szívből valakit, akkor a virág a szememmel egyszínű. - magyaráztam, és közben megcsókoltam.
- Hm... tényleg? És most milyen színű a rózsád? - vigyorgott.
- Ibolyaszínű. - mosolyogtam meg a kérdést.
- Akkor viszont én is nagyon szeretlek. - nevetett, majd felkapott, és nevetve vitt be az iskolába.
Eközben a két fiatal nem is sejtette hogy a fák rejtekében egy barna hajú lány kuporog és mindent tisztán hallott.
"Szóval a kis fruska véla... Hm, ez érdekes lehet amiből még hasznot is húzhatok. Akkor is az enyém leszel Harry Potter!" - gondolta, majd ezer ötleten törve a fejét beballagott az ódon kastélyba.
7. LLG és a gyengélkedő...
- Gyere Hilary! Siessünk Órára mert már így is késésben vagyunk! - rángatott Ginny kifele a nagykapun. Marha jó, de tényleg. Mióta Harrynél töltöm minden második éjszakám, állandóan elalszom. Lehet hogy aludnunk is kellene néha? Hupsz... Na szóval, most igyekezni kellene Hagridhoz, mivel vele lesz óránk. Tök jó hogy építettek egy kívülről kisebbnek kinéző tantermet ide. Nagyon jól néz ki, és óriási hely van benne. Tértágító bűbáj, ebben biztos vagyok.
- Jó reggelt, üljetek le szaporán! Ma nagyon szuper óra elé nézünk. Gondolom a mardekárosok legnagyobb örömére, ma csak elméleti anyagot veszünk. - mondta Hagrid, amikor beléptünk és helyet foglaltunk. Azt kell hogy mondjam, erre a mondatra szinte mindenki fellélegzett, nem csak a mardekárosok. Attól hogy mi griffendélesek nem nyavalygunk, még nekünk se fűlik a fogunk a "veszélyes lényeg gondozásához". Ez találóbb név lenne Hagrid óráira.
- No, ki tudná elmondani nekem a vélák öt fő tulajdonságát? - kérdezte, mire három kéz lendült a magasba. Dracóé, Hermié, és az enyém.
- Rendben. Hilary? - szólított fel. Felálltam, és belekezdtem. Ki tudná jobban?
- Szóval, az első hogy különleges a szemszínük. - mondtam, és Hagrid a szememet nézte...
- A második, hogy különösen érzelmesek, és hajlamosak a kitörésre. Ilyenkor ha nem tudják magukat lenuygtatni, vagy nincs ott a társuk akkor hatalmas pusztításra képesek. - itt először rám, majd Harryre kapta a tekintetét. Ez nem jó...
- A harmadik, hogy egy életre választanak társat.
- A negyedik, hogy már már gyönyörűek, erős kisugárzással.
- Az ötödik pedig, hogy nagyon erős erotikus illúziót vagy kört képesek alkotni. Magukhoz csábítják áldozataikat, és minden véla a felmenői képességeit örökli. Ezek lehetnek közepes, erős vagy nagyon erős dolgok. A varázsló világban ma körülbelül 10-15 véláról tudnak, és őket be is jegyzik a minisztériumban. Ha egy véla elveszti a mágiáját akkor abba bele is halhat. Ezt mágia lopó főzettel, vagy egy erős konfúziós bűbájjal érheti el valaki, ugyanakkor ez kegyetlenség. - soroltam fel őket, majd a néma csöndben szépen leültem. Hagrid furcsán méregetett, de aztán torok köszörülve folytatta az órát.
- Így van. Köszönöm, nos 20 pont a Griffendélnek! Mint azt Hilary is említette... - mondta tovább, én pedig óvatosan körbenéztem. Harrynek elgondolkozó feje volt, gondolom azon járt az agya hogy "egy életre választanak társat". Hát igen, ez így van. Sajnos vagy nem sajnos, de nekem ezt a társat bizony Harry Potter jelenti. Ginny, Hermi, Ron, és Draco rám mosolyogtak, amíg Parkinson furcsa talán már önelégülten vigyorgott rám. Merlin segíts! Csak ő ne tudjon semmiről! Az órára ezek után nem igazán figyeltem már, csupán gépiesen jegyzeteltem, és még órán megírtam a harminc centis házit. Amikor kicsengettek, Hagrid elengedett minket. Úgy értem, majdnem mindenkit.
- Hilary, te maradsz! A többiek mehetnek! Ne felejtsétek a házit. Sziasztok! - mondta barátunk, mire én a helyemen maradtam a többiek meg elmentek ebédelni.
- Mit szeretnél Hagrid? - suttogtam bele az osztály csendjébe. Leült elém egy mágikusan megerősített székre és rám mosolygott.
- Tudom hogy véla vagy Hilary! És eddig nem is vette észre, pedig annyira egyértelmű. - jelentette ki. Nincs menekvés.
- Próbálom eltitkolni. Kérlek ne mond el senkinek! - néztem fel rá, és a vidáman csillogó sötétbarna szemek világosan mutatták hogy megbízhatok benne.
- Rendben. Mehetsz te is. Majd nézzetek le holnap hozzám egy teára. Úgyis péntek lesz. Már alig van két és fél hónap a suliból. Nyáron úgy fogtok hiányozni! - kért meg.
- Oké. Szia Hagrid! - köszöntem el, majd amilyen gyorsan csak tudtam, távoztam. Egy emberrel több. Ezt nem hiszem el. Már csak az kellene hogy az egész iskola megtudja. Az biztos hogy minden megváltozna. Gyorsan felszaladtam, bár már elég jó idő van így április vége felé. El sem hiszem hogy már több mint három hónapja együtt vagyunk. Az pedig külön élvezetet jelent amikor Parkinson teljesen elvörösödik egy nyilvános csókunktól vagy egy meghittebb öleléstől. Azt is rebesgetik hogy mi vagyunk az egyik álompár a suliban. A másik persze a szőke herceg - vörös démon párosítás. Ennek persze semmi jelentősége, de azért jól esik a hiúságomnak. Végül is, véla vagyok...
- Itt is van látjátok! Most megtudja mindenki hogy mi vagy King! - ez fogadott ahogy beléptem a Nagyterembe az ebédelő diákokhoz. Pansy Parkinson áll a Mardekár asztala előtt, és felém mutogat.
- Miről beszélsz Parkinson? Valami rosszat ettél? Menj el a Mungóba, ott kivizsgálnak. - vetettem oda, majd remélve hogy nem veszik észre egyre növekvő indulataim, el akartam sétálni mellette Ginnyékhez.
- Tudod jól hogy miről! - kapta el a kezem.
- Ne érj hozzám Parkinson, mert azt nagyon megbánod. - mondtam, és kirántottam a kezem a markából. Gúnyosan elvigyorodott, és a suli felé fordulva szólt be NEKEM.
- Óh, nem tetszik a kis vélának ha hozzá érnek. Tudom hogy elég hiúak vagytok, de azért King! Ne kapd fel a vizet! - kiáltotta, majd idiótán kacarászni kezdett. Ekkor indult be a susmus. Hát jó. Bekövetkezett az amitől a legjobban féltem, de akkor már nehogy megússza ez az áskálódós ribanc.
- Ez volt életed egyik legnagyobb hibája Pansy Parkinson. - mondtam, de ez már nem az én hangom volt. Sokkal mélyebben szólt, és szinte fájt kiejtenem a szavakat. Az a szerencse hogy egy évvel később kezdtem a sulit és tudom irányítani az erőm. Éreztem hogy egy erős széllöket süvít át a Nagytermen, amibe mindenki beleborzongott. A hajam körülöttem lobogott, és a szemeim szinte világítottak.
- Mit csinálsz? Fejezd be te szörnyszülött! - kiabált Parkinson, majd hátrálni kezdett. Elmosolyodtam. Éreztem hogy ez már nem én vagyok. Láttam a többiek kábulatát, a jázmin illat mindent elöntött. Hol van ilyenkor egy tanár? A tanári gyűléseket nem ebédidőben kellene megtartani.
- Én szörnyszülött? Ki az aki mindig csak a rosszat akarja másoknak? Elegem van belőled! - sikítottam, de olyan magas hangerővel hogy páran elájultak. Köztük Pansy is. Intettem a kezemmel, mire a szél felkapta és a mardekáros asztalra vágta. Eztán már csak McGalagony éles hangjára emlékszem és arra hogy elájultam.
- Szerintetek mikor tér majd magához? - hallottam egy nagyon ismerős hangot.
- Nem sokára. De nincs valami jól. Madam Pomfrey szerint rengeteg pihire van szüksége. - ez Ginny. De jó hogy ők itt vannak. Na de hol vagyok? Várjunk csak... LLG, Nagyterem aztán Parkinson... Te jó ég!
- Majdnem megöltem. - motyogtam, mire valaki megszorította a kezem és négy barátom felkiáltott, Harry felől csak egy hangos sóhaj jött. Valószínűleg ő fogta a kezemet is.
- Dehogy is. Attól még elég messze voltunk, viszont ez félelmetes volt Hil! - jelentette ki Ron.
- Örülök hogy tetszett a műsor Ronald, de ezért ki is rúghatnak! - feleletem, miközben felültem. A gyengélkedő húsz ágyából most tizennégy foglalt volt, és Pansy tőlem a lehető legtávolabb feküdt. Ennyien megsérültek volna? Ezt nem akartam!
- De még mennyire Miss King! - hallottam egy baljós hangot. Ajj, minek van itt Nott?
- Jó napot Nott professzor! - köszöntem illedelmesen.
- Inkább jó estét hölgyemény. Az igazgató mindjárt itt lesz, addig is Potter, Granger, Ms. és Mr. Weasley, kifelé! - zavarta ki a barátaim. Harry még adott egy puszit a homlokomra, majd ő is kiment utolsónak. Olyan fura... Mindegy.
- Hatalmas felelőtlenséget csinált kisasszony. - állt meg az ágyam mellett a tanár.
- Nem hinném, és nem is bántam meg amit Parkinsonnal tettem. A többieket viszont sajnálom. - néztem körbe.
- Oh, ők csak sokkot kaptak. Nem minden nap lehet hallani egy véla sikolyát. Ms. Parkinsonnak viszont eltört a karja és megrepedt két bordája. Ezeket már a Madam rendbe hozta, így hamarosan ő is felébred. - jelentette ki.
- Ki fognak csapni? - kérdeztem halkan.
- Valószínűleg... - kezdte, de az igazgató nő hangja keresztülhasított a termen.
- Valószínűleg nem kisasszony, ám beszélnem kell magával. - mondta McGali, majd Nott már el is tűnt az ajtó mögött.
- Sajnálom a többieket tanárnő. - hajtottam le a fejem. Tudom, elég kockázatos most ilyet mondani, de nem fogok behunyászkodni Parkinson miatt.
- Nos azt sajnálhatja is. Ugyan akkor, Ms. Parkinsonnak így is sok volt a rovásán. Ez nem azt jelenti hogy helyeslem a tettét, viszont így nem kell a mardekáros királylánynak az év végéig büntetőmunkát végeznie. Most pedig Hilary, lenne egy személyes kérdésem. - ült le az ágyam szélére. Eléggé megrökönyödött képpel de bólintottam. Mióta vagyunk ilyen jóban?
- Tudta hogy ön állapotos? - kérdezte, én meg mint akit rántanak, olyan gyorsan ültem fel.
- HOGY MI? - képedtem el.
- Igen, Poppy elvégzett néhány vizsgálatot, és kiderült hogy egy hónapos terhes. Ha nem vagyok tolakodó megkérdezhetem hogy ki az apja? - nézett rám lágyan. Hát persze... A keresztfia gyerekével vagyok várandós. Csodás.
- Alig hiszem el. Öhm, igen megkérdezheti. Harry Potter az apja, legnagyobb valószínűséggel ugyanis egyedül ő volt eddig az életemben. - mondtam halkan, mire legnagyobb megrökönyödésemre megölelt.
- Tehát gyakorlatilag az unokámat hordja a szíve alatt. Megtartja? - kérdezte kedvesen.
- Óh, hát persze. És kérem tegezzen igazgatónő. Ez így olyan kényelmetlen. - kértem udvariasan.
- Persze Hilary! De kérlek tedd te is ugyan ezt. Hívj csak Minervának ha egymás közt vagyunk. - mosolygott.
- Köszönöm Minerva. Kérlek még ne szólj Harrynek. Ráér még megtudnia és most amúgy is a RAVASZ vizsgákra kell koncentrálnia/koncentrálnunk. Majd utána elmondom neki. - mondtam, mire elgondolkozva megigazította a süvegét.
- Rendben lányom, szólj ha bármire szükségetek van. És majd szólj neki! - köszönt el.
- Igen. Szia Mini néni. - nevettem, mire ő is kacarászva kivonult. Ez tényleg az a McGalagony akit én ismerek?
- Au. Te vadállat! Ezt még visszakapod! - mordult fel Parkinson.
- Nem rúgtak ki, szóval így kezdj velem máskor is ki! - mondtam, majd hátat fordítva elnyúltam.
- Majd meglátjuk te félvér senki. - morogta oda, én meg hatalmas vigyorral odafordultam.
- Aranyvérű véla vagyok te nyomi. - mondtam, majd szépen elszunyókáltam Parkinson morgolódását hallgatva. Nem épp a legjobb esti mese.
Már két hónapja hogy kiengedtek a gyengélkedőről, és alig láthatóan gömbölyűbb lettem. Bár egyáltalán nem feltűnő. A vélás dolog gyorsan tovaröppent, de a kissé tartózkodó tekintetek megmaradtak. A kisbabáról Harry még mindig nem tud semmit, kizárólag csak Madam Pomfrey, McGalagony, Draco és Ginny.
Amint kiderült Ginny is babát vár. Ő már az ötödik hónapban jár, és igen nagy port kavart a hír. Mivel rajta már meglátszik, kitudódott. Draco és ő a fellegekben járnak, mivel kisfiúk egészséges és minden várakozásukat felülmúlja. Igen kisfiú. Lucius, Draco apja majd megőrült amikor megtudta, de a tény, miszerint megvan az új Malfoy örökös és ráadásul aranyvérű lesz, lecsillapította. Mivel én találtam nekik egy szép nevet, ezért én leszek a keresztanyuka. Már most nagyon várom a közös babázásokat és mindent.
De ugye, holnap kezdődnek a RAVASZ vizsgáink amire oda kell most figyelnünk, bár ez a suliban alig érezhető. Mindenki a kis Malfoyról beszél, a büszke apuka pedig mint a szeme fényére, úgy vigyáz menyasszonyára és a kis Lucasra. Igen, Lucas Malfoy. Még Luciusnak és Narcissának is tetszett a név.
Most is éppen Madam Pomfreyhez igyekszem, megtudni a baba nemét. Ha minden jól megy, ma el is mondom Harrynek. Ehhez viszont biztosan tudni akarom hogy kisfiam vagy kislányom. A mi gyerekünk. Még kimondani is csodálatos. Ó ha Ginny szerint hisztis és érzelgős lettem, nos erről Dracónak erről más a véleménye. Szerinte Ginny is az. Na jó, nem ezt mondta, hanem hogy mind a ketten gyönyörű ámbár kissé érzelgős kismamák vagyunk. Szerencséje!
- Jó napot Madam Pomfrey! - köszöntem illedelmesen amikor beléptem a gyengélkedőre. Odabent nem volt senki, de behívott egy külön kisszobába.
- Ülj csak le gyermekem. Rád bocsátok egy bűbájt, amitől fehér köd vagy füst féle keletkezik majd a hasad felett. Ez fog elszíneződni rózsaszínre vagy kékre. Így megtudjuk a baba nemét. Rendben? - magyarázott szigorúan.
- Igen. Mehet. - húztam fel a felsőm, és végigfeküdtem a priccsen.
- Fumidus! - intett a pálcájával, mire megjelent a füst. Vártunk néhány percet, majd halványan elszíneződött a füst, rózsaszínre. Hihetetlenül megörültem. Egy gyönyörű szép kislányunk lesz.
- Kislány. Gratulálok Miss King. Most elmehet. - szólt mosolyogva amikor megszüntette a varázslatot.
- Köszönöm, viszlát! - intettem, majd ugrándozva elhagytam a gyengélkedőt. Kinéztem az egyik óriási ablakon, és láttam hogy most nincs kviddicsedzés. Kaja idő sincs, akkor hol lehet Harry?
Mostanában Hermi állandóan elráncigálja őket tanulni, szóval lehet hogy könyvtár. Akkor kezdem ott. Szinte mint a forgószél úgy süvítettem le a negyedikre. A könyvtárban félhomály volt, csak néhány asztalnál világítottak a mágikus lámpák. Na igen, a Madam inkább elsötétít, csakhogy minél kevesebben zaklassák őt és hőn szeretett könyveit.
Végigjártam a sorokat és polcokat de egyik zugban sem találtam őket. Majd leghátul, a mi kis tanulós helyünknél néztem meg. Oda csak akkor megyünk, ha egész éjjel itt maradunk tanulni. A Madam nem vesz észre minket és ránk zárja a könyvtárat. Sokszor csináltuk ezt mostanában. Hiába a rengeteg magolás. Ekkor meg is láttam hogy fény szűrődik ki a sarokból. De valami nem stimmelt. Egy halk női sikkantás nem igazán tartozik az esszéíráshoz.
Közelebb mentem, majd bekukkantottam a polc résein. Ott Pansy Parkinson feküdt szétnyitott talárral és felcsúszott szoknyával az asztalon, Nem viccelek. Tényleg! Nagyon hiányos öltözékben. Megfordultam hogy eltűnjek, de akkor egy igencsak ismerős hang csendült a fülembe.
Jól ismertem ezt a hangot. Mindennél jobban ismertem és elégedettséggel töltött el mindig, kivéve most. Ezt a hangot Harrytől hallottam a legforróbb éjszakáinkon. Akkor amikor olyasmit tettem hogy a már szinte elviselhetetlen gyönyörtől kéjesen felnyögött. Lássuk be ezt egy véla elég könnyen el tudja érni.
Hideg veríték borított el, és a könyvtár hőmérséklete is vagy tíz fokot esett. Ekkor fogtam magam, és beléptem a polc mögé. A látvány kiábrándító volt. Harry ahogy ott áll Parkinson lábai között és félreérthetetlenül mozog, majd Parkinson aki hol magát hol Harryt simogatja és röpke felszínes csókokat váltanak. Akkor ott omlott össze bennem minden. Próbáltam hangtalanul kitolatni, de levertem egy könyvet ami hangosan puffant a földön.
Erre felkapták mindketten a fejüket és megálltak mozdulataikkal. Harry holtra vált arccal nézett engem, míg Parkinson elvigyorodott és szemét módon harsányan nevetett és odaköpött elém.
Huh, ez aztán a nőies viselkedés.
- Na mi van kis véla? Beszállsz te is? Élvezzük együtt a barátod. - nevetett, én pedig kirohantam a könyvtárból, és az első lányvécét céloztam be.
Szinte feltéptem az első fülkét, és öklendezve kiadtam mindent amit ma sikerült megennem. Mikor már ezzel sem mentem semmire, lehúztam a vécét és összerogyva zokogni kezdtem. Talán órákig is ott ülhettem a földön amikor hirtelen egy meleg kezet éreztem az arcomon. Ginny volt az. Leült mellém, és átkarolt, amihez egy újabb zokogási roham társult.
- Én megbíztam benne, de ő átvert! Utálom, gyűlölöm őt! Őt és Parkinsont is! Undorodom magamtól is. Az ő gyerekét hordom a szívem alatt! Undorító hogy ilyen naiv és elvakult voltam. - törtem ki újabb félóra bőgés után.
- Na ide figyelj! Tudom mit művelt az a szemét, de ettől te nem leszel más Hilary! Emlékszel amikor először találkoztunk az évnyitón? Most is ugyan olyannak látlak, leszámítva a pocit és a kisírt szemeket. - viccelődött.
- De hallgass rám! Az a kisbaba, félig te vagy. Őt nem utálhatod és nem is undorodhatsz tőle az apja miatt. Harry Potter egy barom, ha eldob téged Parkinsonért érted? Ez az apja hibája és nem a tied és nem is a picié. Ő egy kis csoda lesz, nem állhatsz így a dolgokhoz. Igen, átvert becsapott, de ezek a sebek idővel begyógyulnak. Parkinsont meg ki nem utálja? Tök mindegy neki hogy egyel kevesebb vagy több a rajongója. Ne érezd magad elhagyva. Mi itt vagyunk. Draco, én és a keresztfiad egyenlőre még nálam biztonságban. - mosolygott rám.
- Tönkre tettek... - motyogtam, mire erősen magához szorított. - Köszönöm Ginny nagyon szeretlek. Igazi barátnő vagy. Nem is, inkább már testvér. - bújtam oda hozzá.
- Ne köszönj semmit Hil! Ez természetes. És kellemesebb téma? Tudod már a nemét? - kérdezte miközben felhúzott. Odakint már sötét volt.
- Igen, kislány lesz. - szipogtam, és megmostam a csapnál az arcom.
- Juhé, keresztlányom lesz! - kiáltott fel. Öcsém.... erre nem is gondoltam.
- Igen gratulálok. - mosolyodtam el hosszú órák óta először.
- Na ez az! Mosolyogjon Miss King! Nagyon aggódtunk ám, órák óta keresünk Dracóval. - bólogatott miközben kiléptünk a folyosóra.
- Órák? - kérdeztem vissza. Való igaz hogy sötét volt odakint, de nagyjából hét felé mentem a... a könyvtárba.
- Igen. Éjfél körül van Hilary. McGalagonytól kaptunk engedélyt hogy keressünk tovább. Nem gondoltam volna hogy pont ebbe a WC-be jössz. Ott a Kamra bejárata és Mrtyle. Nem jár arra senki. - magyarázott, és észrevettem hogy nem a torony felé megyünk. De várjunk, az a WC a másodikon van. Akkor én két emeletet rohantam volna le? Fel sem tűnt.
- Hova megyünk Ginny? - kérdeztem.
- Na mégis mit gondolsz? Draco iskolaelső, van külön lakosztálya. Nála maradsz a plusz szobában. - mondta amikor az elsőn megálltunk egy szép zöld-ezüst falikárpit előtt.
- Lucas! - mondta Ginny és feltárult a bejárat. Ez édes. A babájuk neve a jelszó.
- Megtaláltam! - kiáltott Ginny, mire Draco rontott ki a fürdőből egy szál alsóban. Megölelt és rögtön megnyugodtam.
- Soha többé ne csináld ezt velünk! - dorgált meg.
- Nem fogom, és ha nem haragszotok most lefeküdnék. Mert már semmi más nem érdekel csak egy jó puha ágy. Se Parkinson, se Potter, se semmi. - mondtam majd Draco betámogatott a plusz szobába. Lerogytam az ágyra és álomba sírtam magam. Kellemes volt.
Reggel kótyagosan szörnyű fejfájással ébredtem. Miután sikerült magam összekaparni, lementem Ginnyvel és Dracoval hogy megreggelizzünk az első RAVASZ vizsgára, ami Bájitaltan. Némán mentünk lefelé, és nekem az volt az érzésem hogy egyedül vagyok ebben a nagyvilágban az én kis csöppségemmel.
Amikor beléptünk a Nagyterembe, nagyon sokan rám néztek, de nem törődve senkivel és semmivel, leültem a Griffendél asztalának végéhez. Nem akartam látni a sok szánakozó pillantást. Épp próbáltam volna letuszkolni egy falat pirítóst a torkomon amikor befutott Harry is, Ron és Hermi oldalán.
Láttam ahogy elindultan felém, így gyorsan lenyeltem a falatot és felálltam, de akkor már ott állt előttem Harry. Elakartam menni mellette, de akkor elkapta a karom, én pedig dühtől szikrázó szemekkel fordultam meg.
A Nagyterem égboltja elborult és villámok hasítottak át rajta, az én hajam pedig megint úgy lengett körbe mintha a szél fújta volna. A gyertyák kialudtak és csak a kintről bejövő napfény, na meg a villámok világítottak odabent. A feszültséget tapintani lehetett.
Megtörten és bűnbánóan nézett rám, ám én szikrázó lila szemekkel néztem vissza rá. Lekaptam a tekintetem oda ahol fogta a karom, mire rögtön elengedett. Rántottam egyet a vállamon, mint egy igazításképpen, és egy hatalmas villám dörrenésével elhagytam a Nagytermet.
A következő két hétben pedig igyekeztem nagyon elkerülni. Ő az örök társam. Hiába egy véla akiből kiölték a bizalmat, és elvesztette az egyetlen fontos dolgot az életében. A társát.
De ennyi, itt vége Harry James Potter. Eltűnök, elmegyek jó messzire a közeledből.
Nem, nem megyek. Elmegyünk!
Sokat gondolkoztam.
Az elmúlt hetekben szinte nem is csináltam semmi mást. Mióta megláttam őt AZZAL a lánnyal, tudom hogy csak ámítottam magam. De mintha éreztem volna... Jól mondta Ginny. Egy érzéketlen barom. De nem sajnálom hogy megismertem mert én így szerettem bele.
Mivel ma volt az utolsó RAVASZ vizsgám, holnap indulok haza. Igen, elhagyom Angliát. Visszamegyek Franciaországba, és ez így lesz a legjobb.
Ginnyvel mindent átbeszéltünk. Mivel Ginny is terhes, így majd tartjuk a kapcsolatot, hiszen mégiscsak a keresztanyja leszek a kicsijüknek. Draco megértő volt, és azt mondta hogy rendbe teszik majd a King Kúriát mivel ha haza akarok jönni legyen hova. Ami a legjobb ,hogy a King Kúria közel van a Malfoy Kúriához. Mindössze egy kis rét és egy erdő választja el őket. Így közel lehetek legjobb barátnőmhöz is.
Na persze, ezek még távoli tervek. Most még nem szándékozom visszatérni egy ideig. Mivel a gyógyítói iskola csak két év, ezért én már most a szülés után elkezdem. Levelezőn csinálom majd végig. Sokkal jobb lesz így. De nézzük a jó oldalát... már 20-21 évesen gyógyítóként dolgozhatok, és a képességeimmel egy kis színt is vihetek a betegek életébe. De hagyjuk most a jövőm, mert ebben a gyógyításon és a lányomon kívül semmi jó nem szerepel.
Ó Harry... azt hittem hogy egy álarc az amit a külvilágnak mutatsz és a flegma bunkó nem te vagy. Már tudom hogy hinni nem itt kell. Az egész végig te voltál, és én voltam az aki előtt egy álarcot húztál fel. Sajnálom hogy bedőltem neked és sajnálom hogy nem voltam elég. Össze sem tudom számolni hányan próbálkoztak nálam ebben az évben, de a legtöbb rendes srác a közelembe sem mert jönni, mondván hogy az "Potter NŐJE". Hát már átlátok a szitán Harry James Potter. Remélem büszkén viseled apád nevét, mivel ahogy hallottam lassan egyedül is megdöntöd azt a csajozási teljesítményt amit ketten együtt értek el a keresztapáddal. És most búcsúzóul még megírom neked az én kis levelemet.
Gondolkodtam el, majd gyorsan lekörmöltem gyöngybetűimmel azt a pár sort és jó tanácsot neki az életre vonatkozóan. A kész levelet egy jázmin illatú borítékba téve átvittem az ő hálójukba, és lefeküdtem aztán aludni.
Másnap reggel korán ébredtem és szinte kiosontam a kastélyból. McGalagony professzortól könnyes búcsút vettem, aki időközben második anyámmá avanzsált át. Megértette hogy a kicsinek és nekem új életet kell kezdenünk, egy Harry mentes életet.
Tudom hogy nem ez a legbölcsebb dolog, hiszen a lányom ezért piszkosul megutálhat majd, de így lesz a legjobb. A kapunál még hátrafordultam, és elmorzsoltam hajdani lila rózsám fekete szirmait. Nem a szerelem rózsája volt ez, hanem a bizalomé. Viszlát Roxfort, viszlát diák évek és tanárok, viszlát Potter.
(Írói szemszög)
Harry csak reggel ért vissza a hálókörletébe, mivel egész éjjel a könyvtárba magoltak Hermionéval és Ronnal.
- Minek ez az idióta Asztronómia RAVASZ szinten? - morgott félhangosan. Egyáltalán nem volt jól az elmúlt hetekben. Hil és ő, na igen, ilyen többé nem létezett. De nem a meghitt beszélgetések a tóparton, és nem a Szükség Szobájában eltöltött iszogatások hiányoztak neki. Nem. Nem ez hiányzott neki, hanem a lány. A titokzatos szőke lila szemű szépség. Aki kedves, okos, és aki előtt teljesen önmaga lehetett.
De most... Az a két héttel ezelőtti esemény ezt teljesen felborította. Még emlékezett azokra a fájdalmas szemekre amikbe azon az éjjelen belenézett. Ez a kép örökre beleégett a memóriájába. Akkor, amikor Pansy Parkinson társaságában lebukott a könyvtárban. Hiszen ő is férfiből van! Az a csaj meg rávetette magát.
- Ne mentegetőzz öreg! Te basztad el! Ellen kellett volna állnod annak a libának. - morogta magának amikor benyitott a szobájába. A többi fiú nem volt bent, viszont kellemes jázmin illat terjengett a helyiségben.
Jól tudta ki járt itt, és az ágyán volt a legintenzívebb a lány aromája. De ott egy levélkén kívül semmi más nem volt. Kibontotta és a lila kis gyöngybetűk láttán görcsösen összerándult a gyomra. Férfi létére sírógörccsel küszködve olvasni kezdett.
Drága hősöm!
Ha tudnád, hogy hányszor néztem titkon rád… Hányszor merengtem el a szemeiden…
Te észre sem vetted, vagy nem akartad.
De így volt tökéletes. Hányszor próbáltam elmondani egy olyan fontos dolgot, mely most az éltetőm lett.
Ma már nem is vágyom arra, hogy megtudd. Vannak dolgok az életben, amiket jobb magunkban zárni. Amik jobb ha megmaradnak egy apró álomnak.
Ilyen álom vagy te is nekem Harry Potter.
Így hát mosom kezeimet, és harag nélkül válunk el. Nem, nehogy azt hidd hogy haragszom. Belátom, nem voltam elég jó, sajnálom.
Pedig mindent elakartam neked mondani. Már látom, jobb hogy nem mondtam semmit.
Ezért hát sosem fogod megtudni, hogy milyen is vagyok valójában.
Sosem látsz majd bennem mást, sosem fogok úgy rád nézni ahogy azt szeretném vagy ahogy azt te szeretnéd.
Te nem látsz mást csak a szőke cicababát.
Majd ha egyszer érdemesnek tartod magad a titkaimra, és arra, hogy végre valahára komolyan is vegyél valakit aki nem a hírneved hanem magad miatt szeret, na akkor fogsz rájönni mit veszítettél el.
Remélem még egyszer a kései jövőben találkozunk szerelmem.
Viszlát Harry Potter.
Harry most döbbent is rá, hogy kit engedett el talán örökre. Őt. Őt, aki színt vitt az életébe, akit nem zavart, hogy egy gyilkos a szerelme. Őt verte át, és csapta be. A személyt, aki életében először igazán fontos volt neki.
Semmivel sem foglalkozva leszaladt a klubhelyiségbe, ahol a fél Griffendél ház ott volt. Átalakult animágus alakjára majd felrohant a lánykörletbe, nem foglalkozva a megszeppent és csodálkozó kiáltásokkal amit állat alakja okozott.
De már késő volt.
A lány elutazott.
Magába roskadva zuhant le a szőke lány ágyára, majd belélegezve annak finom jázmin illatát, kibámult az ablakon.
- Én is szeretlek Hilary King. Mindennél jobban. Bocsáss meg! - motyogta miközben egy forró könnycsepp gördült végig az arcán.
Folytatása következik...
A Violet Rose folytatása "Tünemény" címmel lesz látható.
- Gyere Hilary! Siessünk Órára mert már így is késésben vagyunk! - rángatott Ginny kifele a nagykapun. Marha jó, de tényleg. Mióta Harrynél töltöm minden második éjszakám, állandóan elalszom. Lehet hogy aludnunk is kellene néha? Hupsz... Na szóval, most igyekezni kellene Hagridhoz, mivel vele lesz óránk. Tök jó hogy építettek egy kívülről kisebbnek kinéző tantermet ide. Nagyon jól néz ki, és óriási hely van benne. Tértágító bűbáj, ebben biztos vagyok.
- Jó reggelt, üljetek le szaporán! Ma nagyon szuper óra elé nézünk. Gondolom a mardekárosok legnagyobb örömére, ma csak elméleti anyagot veszünk. - mondta Hagrid, amikor beléptünk és helyet foglaltunk. Azt kell hogy mondjam, erre a mondatra szinte mindenki fellélegzett, nem csak a mardekárosok. Attól hogy mi griffendélesek nem nyavalygunk, még nekünk se fűlik a fogunk a "veszélyes lényeg gondozásához". Ez találóbb név lenne Hagrid óráira.
- No, ki tudná elmondani nekem a vélák öt fő tulajdonságát? - kérdezte, mire három kéz lendült a magasba. Dracóé, Hermié, és az enyém.
- Rendben. Hilary? - szólított fel. Felálltam, és belekezdtem. Ki tudná jobban?
- Szóval, az első hogy különleges a szemszínük. - mondtam, és Hagrid a szememet nézte...
- A második, hogy különösen érzelmesek, és hajlamosak a kitörésre. Ilyenkor ha nem tudják magukat lenuygtatni, vagy nincs ott a társuk akkor hatalmas pusztításra képesek. - itt először rám, majd Harryre kapta a tekintetét. Ez nem jó...
- A harmadik, hogy egy életre választanak társat.
- A negyedik, hogy már már gyönyörűek, erős kisugárzással.
- Az ötödik pedig, hogy nagyon erős erotikus illúziót vagy kört képesek alkotni. Magukhoz csábítják áldozataikat, és minden véla a felmenői képességeit örökli. Ezek lehetnek közepes, erős vagy nagyon erős dolgok. A varázsló világban ma körülbelül 10-15 véláról tudnak, és őket be is jegyzik a minisztériumban. Ha egy véla elveszti a mágiáját akkor abba bele is halhat. Ezt mágia lopó főzettel, vagy egy erős konfúziós bűbájjal érheti el valaki, ugyanakkor ez kegyetlenség. - soroltam fel őket, majd a néma csöndben szépen leültem. Hagrid furcsán méregetett, de aztán torok köszörülve folytatta az órát.
- Így van. Köszönöm, nos 20 pont a Griffendélnek! Mint azt Hilary is említette... - mondta tovább, én pedig óvatosan körbenéztem. Harrynek elgondolkozó feje volt, gondolom azon járt az agya hogy "egy életre választanak társat". Hát igen, ez így van. Sajnos vagy nem sajnos, de nekem ezt a társat bizony Harry Potter jelenti. Ginny, Hermi, Ron, és Draco rám mosolyogtak, amíg Parkinson furcsa talán már önelégülten vigyorgott rám. Merlin segíts! Csak ő ne tudjon semmiről! Az órára ezek után nem igazán figyeltem már, csupán gépiesen jegyzeteltem, és még órán megírtam a harminc centis házit. Amikor kicsengettek, Hagrid elengedett minket. Úgy értem, majdnem mindenkit.
- Hilary, te maradsz! A többiek mehetnek! Ne felejtsétek a házit. Sziasztok! - mondta barátunk, mire én a helyemen maradtam a többiek meg elmentek ebédelni.
- Mit szeretnél Hagrid? - suttogtam bele az osztály csendjébe. Leült elém egy mágikusan megerősített székre és rám mosolygott.
- Tudom hogy véla vagy Hilary! És eddig nem is vette észre, pedig annyira egyértelmű. - jelentette ki. Nincs menekvés.
- Próbálom eltitkolni. Kérlek ne mond el senkinek! - néztem fel rá, és a vidáman csillogó sötétbarna szemek világosan mutatták hogy megbízhatok benne.
- Rendben. Mehetsz te is. Majd nézzetek le holnap hozzám egy teára. Úgyis péntek lesz. Már alig van két és fél hónap a suliból. Nyáron úgy fogtok hiányozni! - kért meg.
- Oké. Szia Hagrid! - köszöntem el, majd amilyen gyorsan csak tudtam, távoztam. Egy emberrel több. Ezt nem hiszem el. Már csak az kellene hogy az egész iskola megtudja. Az biztos hogy minden megváltozna. Gyorsan felszaladtam, bár már elég jó idő van így április vége felé. El sem hiszem hogy már több mint három hónapja együtt vagyunk. Az pedig külön élvezetet jelent amikor Parkinson teljesen elvörösödik egy nyilvános csókunktól vagy egy meghittebb öleléstől. Azt is rebesgetik hogy mi vagyunk az egyik álompár a suliban. A másik persze a szőke herceg - vörös démon párosítás. Ennek persze semmi jelentősége, de azért jól esik a hiúságomnak. Végül is, véla vagyok...
- Itt is van látjátok! Most megtudja mindenki hogy mi vagy King! - ez fogadott ahogy beléptem a Nagyterembe az ebédelő diákokhoz. Pansy Parkinson áll a Mardekár asztala előtt, és felém mutogat.
- Miről beszélsz Parkinson? Valami rosszat ettél? Menj el a Mungóba, ott kivizsgálnak. - vetettem oda, majd remélve hogy nem veszik észre egyre növekvő indulataim, el akartam sétálni mellette Ginnyékhez.
- Tudod jól hogy miről! - kapta el a kezem.
- Ne érj hozzám Parkinson, mert azt nagyon megbánod. - mondtam, és kirántottam a kezem a markából. Gúnyosan elvigyorodott, és a suli felé fordulva szólt be NEKEM.
- Óh, nem tetszik a kis vélának ha hozzá érnek. Tudom hogy elég hiúak vagytok, de azért King! Ne kapd fel a vizet! - kiáltotta, majd idiótán kacarászni kezdett. Ekkor indult be a susmus. Hát jó. Bekövetkezett az amitől a legjobban féltem, de akkor már nehogy megússza ez az áskálódós ribanc.
- Ez volt életed egyik legnagyobb hibája Pansy Parkinson. - mondtam, de ez már nem az én hangom volt. Sokkal mélyebben szólt, és szinte fájt kiejtenem a szavakat. Az a szerencse hogy egy évvel később kezdtem a sulit és tudom irányítani az erőm. Éreztem hogy egy erős széllöket süvít át a Nagytermen, amibe mindenki beleborzongott. A hajam körülöttem lobogott, és a szemeim szinte világítottak.
- Mit csinálsz? Fejezd be te szörnyszülött! - kiabált Parkinson, majd hátrálni kezdett. Elmosolyodtam. Éreztem hogy ez már nem én vagyok. Láttam a többiek kábulatát, a jázmin illat mindent elöntött. Hol van ilyenkor egy tanár? A tanári gyűléseket nem ebédidőben kellene megtartani.
- Én szörnyszülött? Ki az aki mindig csak a rosszat akarja másoknak? Elegem van belőled! - sikítottam, de olyan magas hangerővel hogy páran elájultak. Köztük Pansy is. Intettem a kezemmel, mire a szél felkapta és a mardekáros asztalra vágta. Eztán már csak McGalagony éles hangjára emlékszem és arra hogy elájultam.
***
- Szerintetek mikor tér majd magához? - hallottam egy nagyon ismerős hangot.
- Nem sokára. De nincs valami jól. Madam Pomfrey szerint rengeteg pihire van szüksége. - ez Ginny. De jó hogy ők itt vannak. Na de hol vagyok? Várjunk csak... LLG, Nagyterem aztán Parkinson... Te jó ég!
- Majdnem megöltem. - motyogtam, mire valaki megszorította a kezem és négy barátom felkiáltott, Harry felől csak egy hangos sóhaj jött. Valószínűleg ő fogta a kezemet is.
- Dehogy is. Attól még elég messze voltunk, viszont ez félelmetes volt Hil! - jelentette ki Ron.
- Örülök hogy tetszett a műsor Ronald, de ezért ki is rúghatnak! - feleletem, miközben felültem. A gyengélkedő húsz ágyából most tizennégy foglalt volt, és Pansy tőlem a lehető legtávolabb feküdt. Ennyien megsérültek volna? Ezt nem akartam!
- De még mennyire Miss King! - hallottam egy baljós hangot. Ajj, minek van itt Nott?
- Jó napot Nott professzor! - köszöntem illedelmesen.
- Inkább jó estét hölgyemény. Az igazgató mindjárt itt lesz, addig is Potter, Granger, Ms. és Mr. Weasley, kifelé! - zavarta ki a barátaim. Harry még adott egy puszit a homlokomra, majd ő is kiment utolsónak. Olyan fura... Mindegy.
- Hatalmas felelőtlenséget csinált kisasszony. - állt meg az ágyam mellett a tanár.
- Nem hinném, és nem is bántam meg amit Parkinsonnal tettem. A többieket viszont sajnálom. - néztem körbe.
- Oh, ők csak sokkot kaptak. Nem minden nap lehet hallani egy véla sikolyát. Ms. Parkinsonnak viszont eltört a karja és megrepedt két bordája. Ezeket már a Madam rendbe hozta, így hamarosan ő is felébred. - jelentette ki.
- Ki fognak csapni? - kérdeztem halkan.
- Valószínűleg... - kezdte, de az igazgató nő hangja keresztülhasított a termen.
- Valószínűleg nem kisasszony, ám beszélnem kell magával. - mondta McGali, majd Nott már el is tűnt az ajtó mögött.
- Sajnálom a többieket tanárnő. - hajtottam le a fejem. Tudom, elég kockázatos most ilyet mondani, de nem fogok behunyászkodni Parkinson miatt.
- Nos azt sajnálhatja is. Ugyan akkor, Ms. Parkinsonnak így is sok volt a rovásán. Ez nem azt jelenti hogy helyeslem a tettét, viszont így nem kell a mardekáros királylánynak az év végéig büntetőmunkát végeznie. Most pedig Hilary, lenne egy személyes kérdésem. - ült le az ágyam szélére. Eléggé megrökönyödött képpel de bólintottam. Mióta vagyunk ilyen jóban?
- Tudta hogy ön állapotos? - kérdezte, én meg mint akit rántanak, olyan gyorsan ültem fel.
- HOGY MI? - képedtem el.
- Igen, Poppy elvégzett néhány vizsgálatot, és kiderült hogy egy hónapos terhes. Ha nem vagyok tolakodó megkérdezhetem hogy ki az apja? - nézett rám lágyan. Hát persze... A keresztfia gyerekével vagyok várandós. Csodás.
- Alig hiszem el. Öhm, igen megkérdezheti. Harry Potter az apja, legnagyobb valószínűséggel ugyanis egyedül ő volt eddig az életemben. - mondtam halkan, mire legnagyobb megrökönyödésemre megölelt.
- Tehát gyakorlatilag az unokámat hordja a szíve alatt. Megtartja? - kérdezte kedvesen.
- Óh, hát persze. És kérem tegezzen igazgatónő. Ez így olyan kényelmetlen. - kértem udvariasan.
- Persze Hilary! De kérlek tedd te is ugyan ezt. Hívj csak Minervának ha egymás közt vagyunk. - mosolygott.
- Köszönöm Minerva. Kérlek még ne szólj Harrynek. Ráér még megtudnia és most amúgy is a RAVASZ vizsgákra kell koncentrálnia/koncentrálnunk. Majd utána elmondom neki. - mondtam, mire elgondolkozva megigazította a süvegét.
- Rendben lányom, szólj ha bármire szükségetek van. És majd szólj neki! - köszönt el.
- Igen. Szia Mini néni. - nevettem, mire ő is kacarászva kivonult. Ez tényleg az a McGalagony akit én ismerek?
- Au. Te vadállat! Ezt még visszakapod! - mordult fel Parkinson.
- Nem rúgtak ki, szóval így kezdj velem máskor is ki! - mondtam, majd hátat fordítva elnyúltam.
- Majd meglátjuk te félvér senki. - morogta oda, én meg hatalmas vigyorral odafordultam.
- Aranyvérű véla vagyok te nyomi. - mondtam, majd szépen elszunyókáltam Parkinson morgolódását hallgatva. Nem épp a legjobb esti mese.
8. Ha elveszik minden
Már két hónapja hogy kiengedtek a gyengélkedőről, és alig láthatóan gömbölyűbb lettem. Bár egyáltalán nem feltűnő. A vélás dolog gyorsan tovaröppent, de a kissé tartózkodó tekintetek megmaradtak. A kisbabáról Harry még mindig nem tud semmit, kizárólag csak Madam Pomfrey, McGalagony, Draco és Ginny.
Amint kiderült Ginny is babát vár. Ő már az ötödik hónapban jár, és igen nagy port kavart a hír. Mivel rajta már meglátszik, kitudódott. Draco és ő a fellegekben járnak, mivel kisfiúk egészséges és minden várakozásukat felülmúlja. Igen kisfiú. Lucius, Draco apja majd megőrült amikor megtudta, de a tény, miszerint megvan az új Malfoy örökös és ráadásul aranyvérű lesz, lecsillapította. Mivel én találtam nekik egy szép nevet, ezért én leszek a keresztanyuka. Már most nagyon várom a közös babázásokat és mindent.
De ugye, holnap kezdődnek a RAVASZ vizsgáink amire oda kell most figyelnünk, bár ez a suliban alig érezhető. Mindenki a kis Malfoyról beszél, a büszke apuka pedig mint a szeme fényére, úgy vigyáz menyasszonyára és a kis Lucasra. Igen, Lucas Malfoy. Még Luciusnak és Narcissának is tetszett a név.
Most is éppen Madam Pomfreyhez igyekszem, megtudni a baba nemét. Ha minden jól megy, ma el is mondom Harrynek. Ehhez viszont biztosan tudni akarom hogy kisfiam vagy kislányom. A mi gyerekünk. Még kimondani is csodálatos. Ó ha Ginny szerint hisztis és érzelgős lettem, nos erről Dracónak erről más a véleménye. Szerinte Ginny is az. Na jó, nem ezt mondta, hanem hogy mind a ketten gyönyörű ámbár kissé érzelgős kismamák vagyunk. Szerencséje!
- Jó napot Madam Pomfrey! - köszöntem illedelmesen amikor beléptem a gyengélkedőre. Odabent nem volt senki, de behívott egy külön kisszobába.
- Ülj csak le gyermekem. Rád bocsátok egy bűbájt, amitől fehér köd vagy füst féle keletkezik majd a hasad felett. Ez fog elszíneződni rózsaszínre vagy kékre. Így megtudjuk a baba nemét. Rendben? - magyarázott szigorúan.
- Igen. Mehet. - húztam fel a felsőm, és végigfeküdtem a priccsen.
- Fumidus! - intett a pálcájával, mire megjelent a füst. Vártunk néhány percet, majd halványan elszíneződött a füst, rózsaszínre. Hihetetlenül megörültem. Egy gyönyörű szép kislányunk lesz.
- Kislány. Gratulálok Miss King. Most elmehet. - szólt mosolyogva amikor megszüntette a varázslatot.
- Köszönöm, viszlát! - intettem, majd ugrándozva elhagytam a gyengélkedőt. Kinéztem az egyik óriási ablakon, és láttam hogy most nincs kviddicsedzés. Kaja idő sincs, akkor hol lehet Harry?
Mostanában Hermi állandóan elráncigálja őket tanulni, szóval lehet hogy könyvtár. Akkor kezdem ott. Szinte mint a forgószél úgy süvítettem le a negyedikre. A könyvtárban félhomály volt, csak néhány asztalnál világítottak a mágikus lámpák. Na igen, a Madam inkább elsötétít, csakhogy minél kevesebben zaklassák őt és hőn szeretett könyveit.
Végigjártam a sorokat és polcokat de egyik zugban sem találtam őket. Majd leghátul, a mi kis tanulós helyünknél néztem meg. Oda csak akkor megyünk, ha egész éjjel itt maradunk tanulni. A Madam nem vesz észre minket és ránk zárja a könyvtárat. Sokszor csináltuk ezt mostanában. Hiába a rengeteg magolás. Ekkor meg is láttam hogy fény szűrődik ki a sarokból. De valami nem stimmelt. Egy halk női sikkantás nem igazán tartozik az esszéíráshoz.
Közelebb mentem, majd bekukkantottam a polc résein. Ott Pansy Parkinson feküdt szétnyitott talárral és felcsúszott szoknyával az asztalon, Nem viccelek. Tényleg! Nagyon hiányos öltözékben. Megfordultam hogy eltűnjek, de akkor egy igencsak ismerős hang csendült a fülembe.
Jól ismertem ezt a hangot. Mindennél jobban ismertem és elégedettséggel töltött el mindig, kivéve most. Ezt a hangot Harrytől hallottam a legforróbb éjszakáinkon. Akkor amikor olyasmit tettem hogy a már szinte elviselhetetlen gyönyörtől kéjesen felnyögött. Lássuk be ezt egy véla elég könnyen el tudja érni.
Hideg veríték borított el, és a könyvtár hőmérséklete is vagy tíz fokot esett. Ekkor fogtam magam, és beléptem a polc mögé. A látvány kiábrándító volt. Harry ahogy ott áll Parkinson lábai között és félreérthetetlenül mozog, majd Parkinson aki hol magát hol Harryt simogatja és röpke felszínes csókokat váltanak. Akkor ott omlott össze bennem minden. Próbáltam hangtalanul kitolatni, de levertem egy könyvet ami hangosan puffant a földön.
Erre felkapták mindketten a fejüket és megálltak mozdulataikkal. Harry holtra vált arccal nézett engem, míg Parkinson elvigyorodott és szemét módon harsányan nevetett és odaköpött elém.
Huh, ez aztán a nőies viselkedés.
- Na mi van kis véla? Beszállsz te is? Élvezzük együtt a barátod. - nevetett, én pedig kirohantam a könyvtárból, és az első lányvécét céloztam be.
Szinte feltéptem az első fülkét, és öklendezve kiadtam mindent amit ma sikerült megennem. Mikor már ezzel sem mentem semmire, lehúztam a vécét és összerogyva zokogni kezdtem. Talán órákig is ott ülhettem a földön amikor hirtelen egy meleg kezet éreztem az arcomon. Ginny volt az. Leült mellém, és átkarolt, amihez egy újabb zokogási roham társult.
- Én megbíztam benne, de ő átvert! Utálom, gyűlölöm őt! Őt és Parkinsont is! Undorodom magamtól is. Az ő gyerekét hordom a szívem alatt! Undorító hogy ilyen naiv és elvakult voltam. - törtem ki újabb félóra bőgés után.
- Na ide figyelj! Tudom mit művelt az a szemét, de ettől te nem leszel más Hilary! Emlékszel amikor először találkoztunk az évnyitón? Most is ugyan olyannak látlak, leszámítva a pocit és a kisírt szemeket. - viccelődött.
- De hallgass rám! Az a kisbaba, félig te vagy. Őt nem utálhatod és nem is undorodhatsz tőle az apja miatt. Harry Potter egy barom, ha eldob téged Parkinsonért érted? Ez az apja hibája és nem a tied és nem is a picié. Ő egy kis csoda lesz, nem állhatsz így a dolgokhoz. Igen, átvert becsapott, de ezek a sebek idővel begyógyulnak. Parkinsont meg ki nem utálja? Tök mindegy neki hogy egyel kevesebb vagy több a rajongója. Ne érezd magad elhagyva. Mi itt vagyunk. Draco, én és a keresztfiad egyenlőre még nálam biztonságban. - mosolygott rám.
- Tönkre tettek... - motyogtam, mire erősen magához szorított. - Köszönöm Ginny nagyon szeretlek. Igazi barátnő vagy. Nem is, inkább már testvér. - bújtam oda hozzá.
- Ne köszönj semmit Hil! Ez természetes. És kellemesebb téma? Tudod már a nemét? - kérdezte miközben felhúzott. Odakint már sötét volt.
- Igen, kislány lesz. - szipogtam, és megmostam a csapnál az arcom.
- Juhé, keresztlányom lesz! - kiáltott fel. Öcsém.... erre nem is gondoltam.
- Igen gratulálok. - mosolyodtam el hosszú órák óta először.
- Na ez az! Mosolyogjon Miss King! Nagyon aggódtunk ám, órák óta keresünk Dracóval. - bólogatott miközben kiléptünk a folyosóra.
- Órák? - kérdeztem vissza. Való igaz hogy sötét volt odakint, de nagyjából hét felé mentem a... a könyvtárba.
- Igen. Éjfél körül van Hilary. McGalagonytól kaptunk engedélyt hogy keressünk tovább. Nem gondoltam volna hogy pont ebbe a WC-be jössz. Ott a Kamra bejárata és Mrtyle. Nem jár arra senki. - magyarázott, és észrevettem hogy nem a torony felé megyünk. De várjunk, az a WC a másodikon van. Akkor én két emeletet rohantam volna le? Fel sem tűnt.
- Hova megyünk Ginny? - kérdeztem.
- Na mégis mit gondolsz? Draco iskolaelső, van külön lakosztálya. Nála maradsz a plusz szobában. - mondta amikor az elsőn megálltunk egy szép zöld-ezüst falikárpit előtt.
- Lucas! - mondta Ginny és feltárult a bejárat. Ez édes. A babájuk neve a jelszó.
- Megtaláltam! - kiáltott Ginny, mire Draco rontott ki a fürdőből egy szál alsóban. Megölelt és rögtön megnyugodtam.
- Soha többé ne csináld ezt velünk! - dorgált meg.
- Nem fogom, és ha nem haragszotok most lefeküdnék. Mert már semmi más nem érdekel csak egy jó puha ágy. Se Parkinson, se Potter, se semmi. - mondtam majd Draco betámogatott a plusz szobába. Lerogytam az ágyra és álomba sírtam magam. Kellemes volt.
***
Reggel kótyagosan szörnyű fejfájással ébredtem. Miután sikerült magam összekaparni, lementem Ginnyvel és Dracoval hogy megreggelizzünk az első RAVASZ vizsgára, ami Bájitaltan. Némán mentünk lefelé, és nekem az volt az érzésem hogy egyedül vagyok ebben a nagyvilágban az én kis csöppségemmel.
Amikor beléptünk a Nagyterembe, nagyon sokan rám néztek, de nem törődve senkivel és semmivel, leültem a Griffendél asztalának végéhez. Nem akartam látni a sok szánakozó pillantást. Épp próbáltam volna letuszkolni egy falat pirítóst a torkomon amikor befutott Harry is, Ron és Hermi oldalán.
Láttam ahogy elindultan felém, így gyorsan lenyeltem a falatot és felálltam, de akkor már ott állt előttem Harry. Elakartam menni mellette, de akkor elkapta a karom, én pedig dühtől szikrázó szemekkel fordultam meg.
A Nagyterem égboltja elborult és villámok hasítottak át rajta, az én hajam pedig megint úgy lengett körbe mintha a szél fújta volna. A gyertyák kialudtak és csak a kintről bejövő napfény, na meg a villámok világítottak odabent. A feszültséget tapintani lehetett.
Megtörten és bűnbánóan nézett rám, ám én szikrázó lila szemekkel néztem vissza rá. Lekaptam a tekintetem oda ahol fogta a karom, mire rögtön elengedett. Rántottam egyet a vállamon, mint egy igazításképpen, és egy hatalmas villám dörrenésével elhagytam a Nagytermet.
A következő két hétben pedig igyekeztem nagyon elkerülni. Ő az örök társam. Hiába egy véla akiből kiölték a bizalmat, és elvesztette az egyetlen fontos dolgot az életében. A társát.
De ennyi, itt vége Harry James Potter. Eltűnök, elmegyek jó messzire a közeledből.
Nem, nem megyek. Elmegyünk!
9. Fájó Búcsú
Sokat gondolkoztam.
Az elmúlt hetekben szinte nem is csináltam semmi mást. Mióta megláttam őt AZZAL a lánnyal, tudom hogy csak ámítottam magam. De mintha éreztem volna... Jól mondta Ginny. Egy érzéketlen barom. De nem sajnálom hogy megismertem mert én így szerettem bele.
Mivel ma volt az utolsó RAVASZ vizsgám, holnap indulok haza. Igen, elhagyom Angliát. Visszamegyek Franciaországba, és ez így lesz a legjobb.
Ginnyvel mindent átbeszéltünk. Mivel Ginny is terhes, így majd tartjuk a kapcsolatot, hiszen mégiscsak a keresztanyja leszek a kicsijüknek. Draco megértő volt, és azt mondta hogy rendbe teszik majd a King Kúriát mivel ha haza akarok jönni legyen hova. Ami a legjobb ,hogy a King Kúria közel van a Malfoy Kúriához. Mindössze egy kis rét és egy erdő választja el őket. Így közel lehetek legjobb barátnőmhöz is.
Na persze, ezek még távoli tervek. Most még nem szándékozom visszatérni egy ideig. Mivel a gyógyítói iskola csak két év, ezért én már most a szülés után elkezdem. Levelezőn csinálom majd végig. Sokkal jobb lesz így. De nézzük a jó oldalát... már 20-21 évesen gyógyítóként dolgozhatok, és a képességeimmel egy kis színt is vihetek a betegek életébe. De hagyjuk most a jövőm, mert ebben a gyógyításon és a lányomon kívül semmi jó nem szerepel.
Ó Harry... azt hittem hogy egy álarc az amit a külvilágnak mutatsz és a flegma bunkó nem te vagy. Már tudom hogy hinni nem itt kell. Az egész végig te voltál, és én voltam az aki előtt egy álarcot húztál fel. Sajnálom hogy bedőltem neked és sajnálom hogy nem voltam elég. Össze sem tudom számolni hányan próbálkoztak nálam ebben az évben, de a legtöbb rendes srác a közelembe sem mert jönni, mondván hogy az "Potter NŐJE". Hát már átlátok a szitán Harry James Potter. Remélem büszkén viseled apád nevét, mivel ahogy hallottam lassan egyedül is megdöntöd azt a csajozási teljesítményt amit ketten együtt értek el a keresztapáddal. És most búcsúzóul még megírom neked az én kis levelemet.
Gondolkodtam el, majd gyorsan lekörmöltem gyöngybetűimmel azt a pár sort és jó tanácsot neki az életre vonatkozóan. A kész levelet egy jázmin illatú borítékba téve átvittem az ő hálójukba, és lefeküdtem aztán aludni.
Másnap reggel korán ébredtem és szinte kiosontam a kastélyból. McGalagony professzortól könnyes búcsút vettem, aki időközben második anyámmá avanzsált át. Megértette hogy a kicsinek és nekem új életet kell kezdenünk, egy Harry mentes életet.
Tudom hogy nem ez a legbölcsebb dolog, hiszen a lányom ezért piszkosul megutálhat majd, de így lesz a legjobb. A kapunál még hátrafordultam, és elmorzsoltam hajdani lila rózsám fekete szirmait. Nem a szerelem rózsája volt ez, hanem a bizalomé. Viszlát Roxfort, viszlát diák évek és tanárok, viszlát Potter.
(Írói szemszög)
Harry csak reggel ért vissza a hálókörletébe, mivel egész éjjel a könyvtárba magoltak Hermionéval és Ronnal.
- Minek ez az idióta Asztronómia RAVASZ szinten? - morgott félhangosan. Egyáltalán nem volt jól az elmúlt hetekben. Hil és ő, na igen, ilyen többé nem létezett. De nem a meghitt beszélgetések a tóparton, és nem a Szükség Szobájában eltöltött iszogatások hiányoztak neki. Nem. Nem ez hiányzott neki, hanem a lány. A titokzatos szőke lila szemű szépség. Aki kedves, okos, és aki előtt teljesen önmaga lehetett.
De most... Az a két héttel ezelőtti esemény ezt teljesen felborította. Még emlékezett azokra a fájdalmas szemekre amikbe azon az éjjelen belenézett. Ez a kép örökre beleégett a memóriájába. Akkor, amikor Pansy Parkinson társaságában lebukott a könyvtárban. Hiszen ő is férfiből van! Az a csaj meg rávetette magát.
- Ne mentegetőzz öreg! Te basztad el! Ellen kellett volna állnod annak a libának. - morogta magának amikor benyitott a szobájába. A többi fiú nem volt bent, viszont kellemes jázmin illat terjengett a helyiségben.
Jól tudta ki járt itt, és az ágyán volt a legintenzívebb a lány aromája. De ott egy levélkén kívül semmi más nem volt. Kibontotta és a lila kis gyöngybetűk láttán görcsösen összerándult a gyomra. Férfi létére sírógörccsel küszködve olvasni kezdett.
Drága hősöm!
Ha tudnád, hogy hányszor néztem titkon rád… Hányszor merengtem el a szemeiden…
Te észre sem vetted, vagy nem akartad.
De így volt tökéletes. Hányszor próbáltam elmondani egy olyan fontos dolgot, mely most az éltetőm lett.
Ma már nem is vágyom arra, hogy megtudd. Vannak dolgok az életben, amiket jobb magunkban zárni. Amik jobb ha megmaradnak egy apró álomnak.
Ilyen álom vagy te is nekem Harry Potter.
Így hát mosom kezeimet, és harag nélkül válunk el. Nem, nehogy azt hidd hogy haragszom. Belátom, nem voltam elég jó, sajnálom.
Pedig mindent elakartam neked mondani. Már látom, jobb hogy nem mondtam semmit.
Ezért hát sosem fogod megtudni, hogy milyen is vagyok valójában.
Sosem látsz majd bennem mást, sosem fogok úgy rád nézni ahogy azt szeretném vagy ahogy azt te szeretnéd.
Te nem látsz mást csak a szőke cicababát.
Majd ha egyszer érdemesnek tartod magad a titkaimra, és arra, hogy végre valahára komolyan is vegyél valakit aki nem a hírneved hanem magad miatt szeret, na akkor fogsz rájönni mit veszítettél el.
Remélem még egyszer a kései jövőben találkozunk szerelmem.
Viszlát Harry Potter.
Harry most döbbent is rá, hogy kit engedett el talán örökre. Őt. Őt, aki színt vitt az életébe, akit nem zavart, hogy egy gyilkos a szerelme. Őt verte át, és csapta be. A személyt, aki életében először igazán fontos volt neki.
Semmivel sem foglalkozva leszaladt a klubhelyiségbe, ahol a fél Griffendél ház ott volt. Átalakult animágus alakjára majd felrohant a lánykörletbe, nem foglalkozva a megszeppent és csodálkozó kiáltásokkal amit állat alakja okozott.
De már késő volt.
A lány elutazott.
Magába roskadva zuhant le a szőke lány ágyára, majd belélegezve annak finom jázmin illatát, kibámult az ablakon.
- Én is szeretlek Hilary King. Mindennél jobban. Bocsáss meg! - motyogta miközben egy forró könnycsepp gördült végig az arcán.
Folytatása következik...
A Violet Rose folytatása "Tünemény" címmel lesz látható.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése