Menekülés a varázsvilágba
Reggel az ébresztőórám hangjára keltem. az óra hetet mutatott, ami azt jelentette hogy egy óra múlva kezdődik a tanítás. Már közel 16 éve élek itt. Itt, London egyik árvaházában, a Szent Ferencben. A szüleimet sohasem ismertem, hiszen akkor nem élnék itt amióta az eszemet tudom. Szobatársam nincs, és szerintem a tegnapiak után már nem is lesz többet. Tegnap a harmadik órában, van egy tanár aki történelmet tanít, és engem állandóan piszkál. De nem csak piszkál, hanem folyton megaláz. Tegnap, kiment nálam a biztosíték. És nem csak nálam, de az egész iskolában. Már többször is előfordult velem ilyen. És van egy nagy titkom is, amit még senkinek sem mondtam el. Szóval elég rendesen kigyulladtak a falban lévő vezetékek. Ma viszont fojtatódik a tanítás. Van egy sanda gyanúm, hogy a kisülést én csináltam. Igen. Szoktak ilyesmik történni a közelemben. A múltkor rám parancsolt az egyik dadus, hogy le kell vágni a hajam, mivel már a hátam közepéig leért, és nem szeretik ha nagyon hosszú.
Kérdem én, ehhez mi közük? Utálok itt lenni! Na tehát, levágták szépen a hajam, egészen az államig. Olyan gomba fejem lett hogy az totál gáz volt. Sírtam, egész este bőgtem a szobámban. Másnap reggel ugyan olyan hosszú hajjal keltem. Kimondhatatlanul örültem, de itt mindenki frászt kapott. Azóta el lettem könyvelve egy dilisnek. Ekkor hallottam hogy dörömbölnek az ajtómon.
- Amira, kelj fel! Látogatód érkezett. - szólt be a nevelőnőnk. Látogató? Hozzám? Mint a szél úgy röppentem át a szobán. Gyorsan felvettem az egyenruhánk, ami egy szürke színű, szoknya-blúz együttesből állt. Kinyitottam az ajtót, és egy kedvesen mosolygó öregember állt a nevelőm mellett.
- Mr. Dumbledore beszélni óhajt veled, légy rendes! - vetett rám Mrs. Smith egy sokatmondó pillantást. Bólintottam és kitártam az ajtóm.
- Jó napot kívánok! - köszöntem. Ő huncutul csillogó szemekkel nézett rám és beljebb lépett.
- Jó reggelt inkább nemde Miss White? - kérdezte nevetősen.
- De igen azt hiszem. - csuktam be mögötte az ajtót. Intettem az ágyam felé, mire leült, majd én is leültem mellé.
- Mit tehetek önért uram? - kérdeztem illedelmesen. Fő a jó benyomás.
- Inkább én tennék érted. Sokat meséltek rólad nekem mielőtt feljöttem. Sok furcsaságot. - nézett rám komolyan. Azt hiszi bolond vagyok! Képzelem miket mondtak ezek neki!
- Nem vagyok őrült ha erre céloz. És semmilyen orvosi segítségre nincs szükségem. - pattantam fel az ágyról és a szoba másik felében álltam meg keresztbe tett karral.
- Ó én nem is orvos vagyok, hanem egy iskola igazgatója, ahová a tegnapi nap felvételt nyertél. - mosolyodott el.
- Milyen iskola? - hiába... nyert a kíváncsiság.
- A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskoláról beszélünk. - mondta a szemembe nézve.
- Tessék? - kérdeztem értetlenül. Ez valami vicc?
- Boszorkány vagy. Annak születtél, csak későn mutatkozott meg a mágiád. - bólintott.
- Szóval amit én tudok az mágia? - meresztettem rá nagy szemeket.
- Miért? Miket tudsz Amira? - kérdezte. Megrántottam a vállam és leültem az ágy mellett lévő székre.
- Sok dolgot. Öhm, ha mérges vagyok, akkor általában kigyulladnak a dolgok körülöttem. Aztán, volt egy eset a hajammal is. - gondolkodtam el. Ő pedig felkuncogott.
- Igen, azt hallottam a nevelődtől. Ezek tipikus mágiacsapongások. De felőled már lassan egy éve érzékel a Minisztérium mágikus jeleket, és tegnap hatalmas volt. - nézett rám kérdőn.
- Tegnap, majdnem felégettem az iskolánkat. Az egyik tanár... öhm, nagyon megalázó dolgokat vágott hozzám, én pedig dühös lettem. De nem sérült meg senki! - szögeztem le gyorsan a végén.
- Értem. De elárulnád hogy mire használsz kis mágiahullámokat szinte heti rendszerességgel? - kérdezte.
- Hát én... ah oké. Úgy egy éve, a közeli szeméttelep környékén járkáltam. Megtámadott három kutya. Az egyik meg is harapott, én pedig nevetséges, de arra gondoltam, hogy ha én is át tudnék változni valami állattá akkor jól ellátnám a bajukat. És megtörtént. Egy hatalmas fekete kutyaként álltam ott utána. Kétségbeestem, de aztán azt kívántam hogy had legyek újra ember. Akkor visszaváltoztam. Ezt úgy egy éve csinálom. Olykor jólesik így sétálgatni. - meséltem el a nagy titkot. Ő csillogó szemekkel és hatalmas mosollyal nézett rám.
- Alighanem animágus vagy. Bár ez nem tanult, hanem született tehetség. Hallottam már ilyesmiről. Ha a szülők azok voltak, a gyerekeik hajlamosak erre a transzformációra. Kipróbálhatnánk? - kérdezte. Én bólintottam és átváltoztam. Ő pedig hirtelen megrökönyödve nézett rám. Valaki nevét suttogta: Sirius... Aztán rám emelte a bot szerű izéjét, és valami idegen dolgot mondott.
- Animagus revelio! - mondta, és éreztem hogy egy erő hatására visszaváltozom.
- Na? - kérdeztem, aztán észbe kaptam. Nem kellene úgy beszélnem vele mint egy haverral. - Elnézést.. Szóval mit tudtunk meg?
- Animágus vagy ez biztos. Amira, tennék neked egy ajánlatot. Ha igent mondasz, ebből a világból kiveszlek és egy teljesen új, varázslatos környezetbe kerülsz. De akkor itt a muglik még csak emlékezni sem fognak rád. Mintha nem is léteznél. Értesz engem? Járhatsz az iskolámba, persze csak úgy, ha a Rendes Bűbájos Fokozatot le tudod tenni a nyár végén. Addig elviszlek egy helyre, és ott megtanítalak mindenre ha szeretnéd, de azt is tudnod kell hogy a varázsvilágban most eléggé veszélyes időket élünk. Háború van, mert egy nagy-hatalmú sötét varázsló az emberek életére tör, de erről mesélek majd még neked a ha szeretnéd. Most kell döntened, szorít minket az idő. - mondta el röviden a dolgokat. Háború? Az legyen most a legkisebb gondom, csak szabaduljak már el innen.
- Rendben. Nagyon köszönöm uram! - örvendeztem, mire ő intett a... gondolom varázspálcájával és a ruháim, dolgaim, belecsomagolódtak egy nagy fa gurulós ládába, amin a monogramom van, és nem tudom hogy került ide. Ámulva néztem, majd amikor elkészült, az öreg kuncogását hallottam.
- Mehetünk nem, Amira? - kérdezte.
- De Mr. Dumbledore.... - kezdtem volna de mosolyogva félbeszakított.
- Hívj Albus bácsinak. A gyámod úgyis én leszek amíg be nem töltöd a tizenhetet. - mondta, nekem pedig felderült az arcom.
- Mármint tizennyolcat nem? - kérdeztem ahogy kiléptünk a folyosóra.
- Nem. A varázslók 17 éves koruktól nagykorúak. Addig neked már csak egy év van. - mosolygott rám, majd a kezét nyújtotta. Én habozva bár, de megfogtam. Erős rántást éreztem, és mintha áttuszkoltak volna egy csövön. Majd kitisztult a látásom, és erősen émelyegtem.
- Mehetünk nem, Amira? - kérdezte.
- De Mr. Dumbledore.... - kezdtem volna de mosolyogva félbeszakított.
- Hívj Albus bácsinak. A gyámod úgyis én leszek amíg be nem töltöd a tizenhetet. - mondta, nekem pedig felderült az arcom.
- Mármint tizennyolcat nem? - kérdeztem ahogy kiléptünk a folyosóra.
- Nem. A varázslók 17 éves koruktól nagykorúak. Addig neked már csak egy év van. - mosolygott rám, majd a kezét nyújtotta. Én habozva bár, de megfogtam. Erős rántást éreztem, és mintha áttuszkoltak volna egy csövön. Majd kitisztult a látásom, és erősen émelyegtem.
- Ez mi volt? - kérdeztem zihálva.
- Hoppanáltunk, és igen jól bírtad. Na gyere, elintézzük a papírokat. - kísért le egy pincének kinéző helyiségből, ám ott egy ajtó nyílt egy hangos terembe.
- Aha. De, még csak nem is szóltunk hogy eljövünk. Engem ott keresni fognak, és a ládám is otthagytuk. - ellenkeztem.
- Már nem is emlékeznek rád ott. Soha nem is ismertek, egy papír sincs rólad. a ládád pedig a Dumbledore Kúrián van már. Ez itt pedig a Mágiaügyi Minisztérium. - mondta, és benyitott azon az ajtón. Egy hatalmas terembe léptünk be, aminek a két oldalán kandallók sorakoztak, itt-ott felvillant bennük a zöld tűz és kilépett belőle egy-egy ember. Nem voltak túl sokan, de akiket láttam azok elég érdekesen néztek ki. Sok pongyolába csavart egyén.
A Minisztérium csodás volt, csak az anyakönyv vezető nézett ránk furán. Most mi van? Albus Dumbledore talán ennyire rossz ember hogy nem fogadhat örökbe valakit? Mindegy. Aztán beírattuk a nyilvántartásba hogy animágus vagyok, amiért megint érdekesen bámultak. Albus szerint nagyon fiatal vagyok az animágiához. De ez engem nem érdekelt. Majd odamentünk a kandallók egyikéhez, és egy Foltozott Üst nevű kocsmába pörögtünk. Legalábbis én így éreztem.
Ott is sokan megbámultak. Majd átmentünk az Abszol-útra, és csak álmélkodtam. Vettünk egy csomó mindent. Pennákat, pergameneket, tintát, üstöket, ezer könyvet, sok gyomot és gusztustalan dolgokat. Utóbbi kettő a Bájitaltanhoz kell, azt hiszem. Aztán ruhákat és talárokat is. Amikor cipőről volt szó, Albus megpróbált lebeszélni a magassarkúról, de én rögtön öt párat vettem. Két csizma, és három tűsarkú. Kabátot is vettünk előre. Fekete, hosszú kasmír. Nagyon örültem ezeknek a dolgoknak, és a szürke egyenruháimon kívül amúgy sem nagyon volt szinte semmim. Na jó, azért volt pár ruhám, mert időnként besegítettem a közeli kávézóban. Ebből csináltattam a piercingem is. Csak azt meg ne tudja Albus bácsi. Bár elég laza egyéniség, nem tudom mit szólna hozzá. A Szent Ferencben biztos kitépték volna a köldökömből. Amilyen vérszomjasak. Tehát, ott tartottam hogy megvettük a ruhákat és e mellé egy halom pluszt is. Aztán kaptam egy kis denevért, mivel Albus szerint a baglyokat mostanában gyakran elfogják. A másik pedig, hogy Átváltoztatástanra is kell egy állat. Elneveztem Hellnek, mint "pokol" erre Albus bácsi kinevetett, miszerint ez olyan szelíd, hogy még csak meg se merne harapni. Én egy vállrándítással elintéztem a dolgot, és elindultunk oda, ahová a legjobban vágytam.
- Hoppanáltunk, és igen jól bírtad. Na gyere, elintézzük a papírokat. - kísért le egy pincének kinéző helyiségből, ám ott egy ajtó nyílt egy hangos terembe.
- Aha. De, még csak nem is szóltunk hogy eljövünk. Engem ott keresni fognak, és a ládám is otthagytuk. - ellenkeztem.
- Már nem is emlékeznek rád ott. Soha nem is ismertek, egy papír sincs rólad. a ládád pedig a Dumbledore Kúrián van már. Ez itt pedig a Mágiaügyi Minisztérium. - mondta, és benyitott azon az ajtón. Egy hatalmas terembe léptünk be, aminek a két oldalán kandallók sorakoztak, itt-ott felvillant bennük a zöld tűz és kilépett belőle egy-egy ember. Nem voltak túl sokan, de akiket láttam azok elég érdekesen néztek ki. Sok pongyolába csavart egyén.
A Minisztérium csodás volt, csak az anyakönyv vezető nézett ránk furán. Most mi van? Albus Dumbledore talán ennyire rossz ember hogy nem fogadhat örökbe valakit? Mindegy. Aztán beírattuk a nyilvántartásba hogy animágus vagyok, amiért megint érdekesen bámultak. Albus szerint nagyon fiatal vagyok az animágiához. De ez engem nem érdekelt. Majd odamentünk a kandallók egyikéhez, és egy Foltozott Üst nevű kocsmába pörögtünk. Legalábbis én így éreztem.
Ott is sokan megbámultak. Majd átmentünk az Abszol-útra, és csak álmélkodtam. Vettünk egy csomó mindent. Pennákat, pergameneket, tintát, üstöket, ezer könyvet, sok gyomot és gusztustalan dolgokat. Utóbbi kettő a Bájitaltanhoz kell, azt hiszem. Aztán ruhákat és talárokat is. Amikor cipőről volt szó, Albus megpróbált lebeszélni a magassarkúról, de én rögtön öt párat vettem. Két csizma, és három tűsarkú. Kabátot is vettünk előre. Fekete, hosszú kasmír. Nagyon örültem ezeknek a dolgoknak, és a szürke egyenruháimon kívül amúgy sem nagyon volt szinte semmim. Na jó, azért volt pár ruhám, mert időnként besegítettem a közeli kávézóban. Ebből csináltattam a piercingem is. Csak azt meg ne tudja Albus bácsi. Bár elég laza egyéniség, nem tudom mit szólna hozzá. A Szent Ferencben biztos kitépték volna a köldökömből. Amilyen vérszomjasak. Tehát, ott tartottam hogy megvettük a ruhákat és e mellé egy halom pluszt is. Aztán kaptam egy kis denevért, mivel Albus szerint a baglyokat mostanában gyakran elfogják. A másik pedig, hogy Átváltoztatástanra is kell egy állat. Elneveztem Hellnek, mint "pokol" erre Albus bácsi kinevetett, miszerint ez olyan szelíd, hogy még csak meg se merne harapni. Én egy vállrándítással elintéztem a dolgot, és elindultunk oda, ahová a legjobban vágytam.
"Olivander, pálcakészítő mester"
Ez a tábla állt kint. Izgatottan léptem be, mire csilingelt az ajtó. Egy őszhajú, mosolygó bácsi jött elő egy hátsó polc mögül.
- Albus! Ó és kit hoztál magaddal? - kérdezte Mr. Olivander.
- Ő Amira White. Első pálca lenne kedves barátom. Csak most fedeztük fel a hölgyet. - mosolygott Albus bácsi.
- Óh, hát ez nagyszerű! Vár egy pillanatot! - mondta a kisöreg izgatottan, majd elszaladt. Pár perc múlva ért vissza a kezében négy különböző méretű és színű dobozzal.
- Na lássuk, ez az, tessék. - nyújtott felém egy világosbarna pálcát. Félénken elvettem de nem történt semmi. Értetlenül néztem rá, mire intett hogy lendítsek vagy suhintsak egyet. Pöccintettem vele egy tintatartó felé, mire az felrobbant. Minden tiszta tinta lett.
- Nagyon sajnálom. - motyogtam, és óvatosan leraktam az asztalra. Albus nevetett, majd egy pálcaintéssel eltüntette a tintát mindenhonnan. Majd Olivander a következő jelöltet nyújtotta. Ezúttal egy fekete színűt, és ez sokkal hosszabb volt mint az első. Megfogtam, de amikor hozzáértem mintha megrázta volna a kezem. Elejtettem.
- Au. Ez fájt! - morogtam.
- Hm... ez érdekes reakció! - vette fel a pálcakészítő az ostoba fadarabot. Aztán elővett egy sötétkék dobozt. Pont olyan színű volt, mint a szemem. Éjkék. Levette a doboz fedelét, majd elgondolkozva nézett rám. - Végül is lehet ez is... na lássuk. - motyogta, aztán a kezembe adta. a sötétbarna pálcát. Az illatából ítélve örökzöld lehetett a fa. Amint hozzáértem, kék és fehér csillogó szikrák pattantak ki a hegyéből. Meleg bizsergés járta át az egész testem, és önkéntelenül is elnevettem magam.
- Nahát, ezt eltaláltuk. - virult ki Mr. Olivander.
- Úgy látszik barátom igazad van. - mosolygott Albus bácsi is.
- Nagyon érdekes ez. Ennek a pálcának a magja, sárkány szívizomhúr. A állat fajtája pedig, a Francia Flamme sárkány. Ennek a pálcának csak egy párja volt, de azt már rég eladtam és eltemették a gazdájával együtt. - mondta elgondolkozva az öreg.
- Kié volt a párja? - kérdeztem. Olivander rám nézett, és elmosolyodott.
- Helena Potter pálcája volt. James Potter húgáé. - mondta, de akkor láttam hogy újdonsült gyámom lesápad.
- Albus bácsi minden rendben? - kérdeztem.
- Igen, persze Amira. Köszönjük öreg barátom! - mondta, majd kifizettük a pálcám és dehoppanáltunk az üzlet elől.
- Albus! Ó és kit hoztál magaddal? - kérdezte Mr. Olivander.
- Ő Amira White. Első pálca lenne kedves barátom. Csak most fedeztük fel a hölgyet. - mosolygott Albus bácsi.
- Óh, hát ez nagyszerű! Vár egy pillanatot! - mondta a kisöreg izgatottan, majd elszaladt. Pár perc múlva ért vissza a kezében négy különböző méretű és színű dobozzal.
- Na lássuk, ez az, tessék. - nyújtott felém egy világosbarna pálcát. Félénken elvettem de nem történt semmi. Értetlenül néztem rá, mire intett hogy lendítsek vagy suhintsak egyet. Pöccintettem vele egy tintatartó felé, mire az felrobbant. Minden tiszta tinta lett.
- Nagyon sajnálom. - motyogtam, és óvatosan leraktam az asztalra. Albus nevetett, majd egy pálcaintéssel eltüntette a tintát mindenhonnan. Majd Olivander a következő jelöltet nyújtotta. Ezúttal egy fekete színűt, és ez sokkal hosszabb volt mint az első. Megfogtam, de amikor hozzáértem mintha megrázta volna a kezem. Elejtettem.
- Au. Ez fájt! - morogtam.
- Hm... ez érdekes reakció! - vette fel a pálcakészítő az ostoba fadarabot. Aztán elővett egy sötétkék dobozt. Pont olyan színű volt, mint a szemem. Éjkék. Levette a doboz fedelét, majd elgondolkozva nézett rám. - Végül is lehet ez is... na lássuk. - motyogta, aztán a kezembe adta. a sötétbarna pálcát. Az illatából ítélve örökzöld lehetett a fa. Amint hozzáértem, kék és fehér csillogó szikrák pattantak ki a hegyéből. Meleg bizsergés járta át az egész testem, és önkéntelenül is elnevettem magam.
- Nahát, ezt eltaláltuk. - virult ki Mr. Olivander.
- Úgy látszik barátom igazad van. - mosolygott Albus bácsi is.
- Nagyon érdekes ez. Ennek a pálcának a magja, sárkány szívizomhúr. A állat fajtája pedig, a Francia Flamme sárkány. Ennek a pálcának csak egy párja volt, de azt már rég eladtam és eltemették a gazdájával együtt. - mondta elgondolkozva az öreg.
- Kié volt a párja? - kérdeztem. Olivander rám nézett, és elmosolyodott.
- Helena Potter pálcája volt. James Potter húgáé. - mondta, de akkor láttam hogy újdonsült gyámom lesápad.
- Albus bácsi minden rendben? - kérdeztem.
- Igen, persze Amira. Köszönjük öreg barátom! - mondta, majd kifizettük a pálcám és dehoppanáltunk az üzlet elől.
Potterek
A Dumbledore Kúria egyszerűen gyönyörű volt. Hatalmas kert tele mágikus állatokkal és növényekkel, e mellett volt egy kis labor is ahol a bájitaltant tanultuk Albusszal, vagyis apával. Merthogy ez alatt a két hónap alatt hozzászoktam ehhez a megszólításhoz. Ő sem bánta, sőt néhányszor láttam hogy küszködik a könnyeivel. Nekem pedig végre volt egy apám, akit imádtam és tiszteltem, bár a túlzott édességmánia néhányszor az agyamra ment. El is gondolkodtam párszor hogy micsoda citrompor raktár lehet a Roxfortban.
Tegnap voltak az RBF vizsgáim. Hát... nem mondom hogy sima ügy volt, mert nem volt az, de annyira nehéz sem volt. Amit a legjobban imádtam, azaz Átváltoztatástan volt. Abból szinte még a hatodikos év egész anyagát is átvettük Albusszal. Régen, mielőtt igazgató lett, ő volt a Griffendél ház feje és az Átváltoztatástan tanár. Ja igen, Griffendél! Ma elhozza apa a Teszlek Süveget, és az eldönti hogy milyen címert varázsoljunk az egyenruhámra. Albus már elég régen hoppanált, szóval bármelyik pillanatban itt is lehet. Majd mint egy végszóra, meghallottam a hangját.
- Amira! Gyere az irodámba. - szólt le, én meg már mentem is fel a társalgóból. Ahhoz képest, hogy már majdnem 130 éves, nagyon fiatalos Albus Dumbledore. Megdöbbentő nem? Azt mondta hogy van druida felmenője is, és a varázslók egyébként is sokáig képesek élni. Kopogtam, majd beléptem. Mosolyogva fogadott és az asztalán egy szakadt süveg ült.
- Szia. Minden rendben? - kérdeztem, mire intett hogy üljek le.
- Foglalj helyet. Persze, minden rendben, vagyis majd ezt megbeszéljük később. - mondta, majd a fejemre tette a süveget. Illetve tette volna, de az amint hozzáért a fejemhez megszólalt.
- GRIFFENDÉL! - kiáltotta, én meg majd megsüketültem. Albus nevetett az arckifejezésemen, majd leült mellém.
- Én is griffendéles voltam, és az anyukád is. - nézett rám komolyan. MICSODA?
- Az anyám? - nyeltem egy nagyot.
- Igen. Kutattam kicsit ezen a nyáron Amira. Megtudtam hogy ki volt az édesanyád, de az apád valószínű hogy mugli volt. Már a pálcavételnél gyanakodtam. - mondta elgondolkozva.
- Köze van ennek Helena Potternhez? - kérdeztem.
- Igen. Ő volt édesanyád. Az id. James Potter húga. Az édesanyád bátyjának családja még ma is él. Godric's Hollow-ban lakik a nagybátyád a feleségével és a fiával. Az ifj. James pont veled egy idős. - válaszolt készségesen.
- Ezek szerint vannak élő rokonaim? - kérdeztem csodálkozva és elmondhatatlanul boldogan.
- Igen. Vannak. Ha szeretnéd, írok egy baglyot James barátomnak. Amikor nincs szolgálatban, egyik este átjöhetnének vacsorázni. - nézett rám kérdőn. Örömömben a szorosan átöleltem és ő pedig nyugtatólag simogatta a hátam.
- Köszönöm! Istenem, annyira köszönöm! Soha életemben nem gondoltam volna hogy egyszer kiszabadulok abból a rémséges helyből. - potyogtak a könnyeim.
- Na igen, így a legjobb. Te egy nagyon jó ember vagy Amira, aki megérdemel már egy kis boldogságot. Én is ezen ügyködtem egész nyáron. - mondta, majd egy puszit nyomtam nevetve az arcára.
- Imádlak apa. - nevettem.
- Én is Amira. - somolygott, majd felállt. - Akkor most inkább nem is írok, hanem egyenesen a kandallójában zavarom Jamest. Ma ha jól tudom, nincs szolgálatban este. - mondta, majd elindult a kandalló felé.
- Szolgálatban? - kérdeztem.
- Ő egy auror. Fekete mágus vadász. - fordult még vissza. Figyeltem ahogy port szór a tűzbe, majd bedugja a fejét és beszélget valakivel. Tíz perc múlva visszahúzta a fejét, és csillogó szemekkel nézett rám.
- Nos? - sürgettem.
- Ma este átjönnek. Róza, és a két James. Kedvelni fogod őket, ők egy nagyon rendes aranyvérű család. - állított fel a fotelből.
- De... - kezdtem, de nem tudtam megkérdezni.
- De? - nézett rám, és közben megemelte a szemöldökét. Imádtam ezt az arcjátékot.
- Tudod, emlékszem arra amiket az aranyvérűekről meséltél. És én csak félvér vagyok. Nem fognak megvetni vagy ilyesmi? - kérdeztem félve. Ő egy hatalmasat sóhajtott.
- A máguscsaládok sem egyformák Amira. Ők nem képzelik hogy feljebb valók a mugliszületésűeknél, vagy egyebek. A Black és Malfoy család viszont annál inkább. Főleg ha híre megy a Roxfortban, hogy a gyámod az iskola igazgató, biztosan lesz pár mardekáros akiknek ez nem fog tetszeni. De James nem olyan. Egyik sem. Főleg a fiatalabb, aki halálosan szerelmes egy mugliszületésű lányba. Ezért is remélem hogy jó viszonyt fogsz kialakítani vele. - mesélte.
- Tényleg, mit szólt ahhoz James, mármint a nagybátyám hogy előkerült az unokahúga? - kérdeztem.
- Nyár eleje óta tud rólad, és amint megtudtam ki volt az édesanyád, meg akart ismerni. Szerettem volna ha előtte bepótolod az iskolai dolgokat, és elrendezzük ezt. Egyébként is, jövőhét vasárnap indul a Roxfort Express. - vallotta be.
- Akkor mikor jönnek? - érdeklődtem egy nagy ölelés után.
- Egy óra múlva. Máris leszólok a manóknak. Menj vegyél fel valami elegáns ruhát, mert nem melegítőben kellene fogadnod őket. Én is átöltözöm. - mosolygott rám.
- Rendben. - mondtam, majd rohantam fel a szobámba. A ruháim ide oda dobáltam, amíg megtaláltam azt a sötétkék koktélruhát amit Albus adott utó szülinapi ajándékként. Felvettem, majd átfésültem a hajam. Kihúztam a szemem, és egy hasonló színű kék tűsarkút vettem fel. A nyakamba tettem a kis főnixmadár medálos nyakláncom, majd körbeforogtam a tükör előtt. Kész lettem.
Ekkor csengettek és én megdöbbentem hogy egy órát elvacakoltam. Ja igen a nyakláncomat, egy igazi élő főnixről mintázták, akit Fawkesnak hívnak. Egyszer találkoztam vele, de már akkor rögtön megszerettük egymást.
Lesiettem, és hangokat hallottam az étkezőből. Egy mély levegő után megfogtam a két ajtógombot, és lágyan kinyitottam. Amint beléptem mindenki felém nézett, és az én szemeim belegabalyodtak egy sötétbarna könnyes tekintetbe. A férfinak fekete haja és barna szemei voltak. Erős, testfelépítése és markáns vonásai elegánssá tették.
- Amira! Gyönyörű vagy, gyere had mutassalak be. - sétált mellém Albus, majd megfogta a kezem.
- Jó estét! - köszöntem bátran. Nemhiába lettem griffendéles. A férfi, aki már egyértelmű hogy az idősebb James Potter, elém lépett majd váratlanul megölelt. Esetlenül viszonoztam, majd hátrébb lépett és végignézett rajtam.
- Akárcsak a húgom. Bár a barna hajad nem tudom, hogy honnan van. De a szemed az övé. - mosolyodott el.
- Hát azt én is szeretném tudni Mr. Potter. - motyogtam.
- Óh, tegezz csak kérlek. James vagyok, ő a feleségem Róza, és a fiam szintén James. - mutatta be a családját. Róza is megölelt, és szintén mosolyogva lépett el a férje mellé. Majd jött a srác. A srác. Fekete haj, és barna szemek. Mint az apjáé, annyi különbség volt köztük, hogy az anyja lágy vonásai tették még helyesebbé az arcát. Izmos volt és magas. Vigyorogva sétált oda hozzám, majd a kezét nyújtotta. Elmosolyodtam és kezet ráztam vele.
- James Potter. Szolgálatára hölgyem. - csókolt kezet. Elnevettem magam, de próbáltam visszanyerni lélekjelenlétem.
- Amira White vagyok. Nagyon örülök fiatalember. Milyen udvarias. - hecceltem. Vette a poént és elnevette magát.
- Ami azt illeti, mindent mondtak már rám, de ezt még nem. - kacsintott. Ekkor vettem észre hogy a három felnőtt már elmélyülten beszélget. Az asztal túlsó felé intettem, mire ő bólintott és odamentünk, leültünk.
- Szóval, úgy néz ki kaptam egy húgot. - nézett rám nevetősen.
- Azt nem hinném, mivel egy hónappal idősebb vagyok. - vágtam vissza.
- Ez tetszik. Jól van. Nem hagyod magad. Akkor nővért. Szuper. De remélem te nem vagy olyan házisárkány mint Evans. - morogta már a végét. Ó szóval Evans!
- Ki az az Evans? - kérdeztem.
- Áh, mindegy. Majd elmondom később. Most mesélj valamit magadról. - kért meg.
- Oké, hát amint azt tudod apád húgának a lánya vagyok. Hihetetlen. Sohasem volt családom, most meg hirtelen lett. Egyből Albus, aztán ti. Szóval 16 vagyok. Bátor büszke griffendéles. - húztam ki magam, mire kiröhögött.
- Háztársak is leszünk! - nevetett.
- Te is? Óh, hát ez szuper! Már alig várom hogy Roxfortban legyünk. Tudod, én még sohasem jártam ott. Csak két hónapja tudom hogy boszorkány vagyok. - mondtam, mire most ledöbbent.
- Micsoda? Akkor az elsősökkel akarsz majd órára járni? - kérdezte és láttam hogy mindjárt kirobban belőle a nevetés. Tényleg vicces lenne mondjuk. Ideje lehűteni.
- Nem. Ezen a nyáron kellett öt év anyagát behoznom. Tegnap voltak az RBF vizsgáim. - mondtam, és megint elcsodálkozott. Imádom megdöbbenteni az embereket.
- Öt évet két szerény hónap alatt? Azt hogy a francba? - kérdezte szinte felháborodva. Ekkor viszont Róza hangja csattant át az étkezőn.
- James azt ajánlom vigyázz a szádra, vagy kimosom! - fenyegette meg az anyja. Egymásra vigyorogtunk, majd kissé halkabban folytattuk az eszmecserét.
- Hány RBF-et csináltál meg? - kérdezte.
- Nyolcat. Átváltoztatástan, Sötét varázslatok kivédése, Bűbájtan, Bájitaltan, Gyógynövénytan, Legendás lények gondozása, Mágiatörténet, Mugliismeret. Ennyi. Te? - kérdeztem.
- Ugyan ezek, csak nekem Mugliismeret helyett Jóslástan van. - mosolygott.
- Jóslástan? Ennyire jó vagy benne? - kérdeztem, mire ő megint nevetett. Olyan vidám.
- Nem. De jókat lehet rajta aludni, és egy E-t mindig össze tudtam kaparni belőle. - vont vállat. Elmosolyodtam.
- Aha. Értem. Szóval eddig egy árvaházban laktam, de aztán lebuktam a Minisztériumnál hogy varázsoltam. Jött Albus, aki a hivatalos gyámom, az apám. - mosolyogtam apára aki pont idenézett. James eltátotta a száját.
- Dumbledore az apád? - kérdezte.
- Aha. A gyámom. Miért? - néztem rá értetlenül.
- Tudod ebből mekkora botrány lesz? Miért nem kéred meg apát hogy ő legyen a gyámod? - kérdezte teljesen komolyan, mire én eltátottam a szám.
- Komolyan mondod? - suttogtam. Ő közelebb hajolt és úgy vigyorgott.
- Persze. Sőt, szeretném ha nálunk töltenéd az utolsó hetet. Majd velem kijössz a King's Crossra. Legalább megismered a Tekergőket is. Bár szerintem hozzánk nem tudnak most átjönni, majd a vonaton bemutatlak. - mosolygott.
- Tekergők? - kérdeztem.
- Igen. A barátaim. Mi vagyunk négyen a Roxfort csínytevői. - kacsintott, én meg hangosan nevettem.
- James, Mira! Gyertek együnk! - hívott minket Albus. Felálltunk, majd egy nagyon kellemes vacsorát töltöttünk el. Meséltem nekik az árvaházi dolgaimról, de az animágia szigorúan tiltott terület volt. Ez az én titkom. Habár, be vagyok jegyezve, tehát bárki bármikor megtudhatná. De ki keresné ott a nevem? Na nem baj. Tehát megismerkedtünk, majd A két James keresett meg amíg apa elszórakoztatta Rózát.
- Amira, Albus nem helyeselte azt, hogy a következő hetet nálunk töltsd, de azért gondolom majd még találkozunk. Legalábbis vasárnap biztosan. - mosolygott rám nagybátyám.
- Persze. Köszönöm. - mosolyogtam rá. Bólintott, majd otthagyott az eléggé elszontyolodott sráccal.
- Ne izgulj, majd kikunyerálunk egy közös napot jövőhéten. Jó? Mit szólsz egy strandhoz, mondjuk kedden? - kérdeztem, mire felvirult az arca és egyből izgatott lett.
- Legyen inkább szombat, és akkor vasárnap mégiscsak velem jöhetsz ki a pályaudvarra. - egyezkedett. Én bólintottam. Ő pedig vigyorogva ölelt meg. Belebújtam az ölelésébe. Hiába az öcsém, sokkal nagyobb darab volt mint én. Jól esett, hogy van valaki aki ilyen jókedvű és kedves velem, ráadásul vigyáz is rám. Vagy tizenöt centivel magasabb nálam. Bár én sem vagyok alacsony, nekem a 170 centi tökéletesen megfelel. Karcsú vagyok, és néhol még kicsit izmos is. Lassan elengedtük egymást, majd mint az idióták, könnyes búcsút játszottunk el, Albus és nagybátyámék pedig fulladoztak a visszatartott nevetéssel. James pontosan olyan mint én. Egy idióta, és szertelen. Imádok viccelődni, és ez rajta is látszik elsőre. Nagyon jól jártam vele. Miután elmentek, leültünk beszélgetni apával.
- Látom James rád is nagy hatást gyakorolt. - szólalt meg Albus mosolyogva pár perc csend után.
- Igen. Mindkettő. James kedves, vicces, és néha pont olyan betegesen gyerekes mint amilyen én is szoktam lenni, amikor rám jön az öt perc... Már most imádom, pedig csak két órája ismertem meg.
Apropó... szombaton elmennénk fürdőzni egyet, majd náluk aludnék és velük mennék a vonathoz. Nagy baj lenne? - kérdeztem. Kiskutyaszemeket meresztettem rá, mire szinte teljesen elolvadt.
- Nem. Nekem szombaton úgyis vissza kell térnem a Roxfortba. Elmehetsz. És beszéltünk Jamesszel a gyámságról is. Ha szeretnéd, átadom neki a staféta botot. - nézett rám kérdőn.
- Én... - kezdtem, de nem tudtam befejezni.
- Szombattól James Harold Potter a gyámod, jó lesz így Amira? Én nem vagyok az apád, és nem is lehetek, de talán egy féltő és óvó nagybácsi megteheti ezt. Én pedig, szívesen leszek a barátod is, persze csak akkor engedlek ki a kezeim közül, ha megígéred, hogy hetente egyszer meglátogatsz a Roxfort igazgatói irodájában. - nézett rám nevetősen, én meg sírva öleltem meg. Igazán boldog vagyok!
- Köszönöm Albus bácsi! - motyogtam az ősz haj megnyugtató illatába.
A Dumbledore Kúria egyszerűen gyönyörű volt. Hatalmas kert tele mágikus állatokkal és növényekkel, e mellett volt egy kis labor is ahol a bájitaltant tanultuk Albusszal, vagyis apával. Merthogy ez alatt a két hónap alatt hozzászoktam ehhez a megszólításhoz. Ő sem bánta, sőt néhányszor láttam hogy küszködik a könnyeivel. Nekem pedig végre volt egy apám, akit imádtam és tiszteltem, bár a túlzott édességmánia néhányszor az agyamra ment. El is gondolkodtam párszor hogy micsoda citrompor raktár lehet a Roxfortban.
Tegnap voltak az RBF vizsgáim. Hát... nem mondom hogy sima ügy volt, mert nem volt az, de annyira nehéz sem volt. Amit a legjobban imádtam, azaz Átváltoztatástan volt. Abból szinte még a hatodikos év egész anyagát is átvettük Albusszal. Régen, mielőtt igazgató lett, ő volt a Griffendél ház feje és az Átváltoztatástan tanár. Ja igen, Griffendél! Ma elhozza apa a Teszlek Süveget, és az eldönti hogy milyen címert varázsoljunk az egyenruhámra. Albus már elég régen hoppanált, szóval bármelyik pillanatban itt is lehet. Majd mint egy végszóra, meghallottam a hangját.
- Amira! Gyere az irodámba. - szólt le, én meg már mentem is fel a társalgóból. Ahhoz képest, hogy már majdnem 130 éves, nagyon fiatalos Albus Dumbledore. Megdöbbentő nem? Azt mondta hogy van druida felmenője is, és a varázslók egyébként is sokáig képesek élni. Kopogtam, majd beléptem. Mosolyogva fogadott és az asztalán egy szakadt süveg ült.
- Szia. Minden rendben? - kérdeztem, mire intett hogy üljek le.
- Foglalj helyet. Persze, minden rendben, vagyis majd ezt megbeszéljük később. - mondta, majd a fejemre tette a süveget. Illetve tette volna, de az amint hozzáért a fejemhez megszólalt.
- GRIFFENDÉL! - kiáltotta, én meg majd megsüketültem. Albus nevetett az arckifejezésemen, majd leült mellém.
- Én is griffendéles voltam, és az anyukád is. - nézett rám komolyan. MICSODA?
- Az anyám? - nyeltem egy nagyot.
- Igen. Kutattam kicsit ezen a nyáron Amira. Megtudtam hogy ki volt az édesanyád, de az apád valószínű hogy mugli volt. Már a pálcavételnél gyanakodtam. - mondta elgondolkozva.
- Köze van ennek Helena Potternhez? - kérdeztem.
- Igen. Ő volt édesanyád. Az id. James Potter húga. Az édesanyád bátyjának családja még ma is él. Godric's Hollow-ban lakik a nagybátyád a feleségével és a fiával. Az ifj. James pont veled egy idős. - válaszolt készségesen.
- Ezek szerint vannak élő rokonaim? - kérdeztem csodálkozva és elmondhatatlanul boldogan.
- Igen. Vannak. Ha szeretnéd, írok egy baglyot James barátomnak. Amikor nincs szolgálatban, egyik este átjöhetnének vacsorázni. - nézett rám kérdőn. Örömömben a szorosan átöleltem és ő pedig nyugtatólag simogatta a hátam.
- Köszönöm! Istenem, annyira köszönöm! Soha életemben nem gondoltam volna hogy egyszer kiszabadulok abból a rémséges helyből. - potyogtak a könnyeim.
- Na igen, így a legjobb. Te egy nagyon jó ember vagy Amira, aki megérdemel már egy kis boldogságot. Én is ezen ügyködtem egész nyáron. - mondta, majd egy puszit nyomtam nevetve az arcára.
- Imádlak apa. - nevettem.
- Én is Amira. - somolygott, majd felállt. - Akkor most inkább nem is írok, hanem egyenesen a kandallójában zavarom Jamest. Ma ha jól tudom, nincs szolgálatban este. - mondta, majd elindult a kandalló felé.
- Szolgálatban? - kérdeztem.
- Ő egy auror. Fekete mágus vadász. - fordult még vissza. Figyeltem ahogy port szór a tűzbe, majd bedugja a fejét és beszélget valakivel. Tíz perc múlva visszahúzta a fejét, és csillogó szemekkel nézett rám.
- Nos? - sürgettem.
- Ma este átjönnek. Róza, és a két James. Kedvelni fogod őket, ők egy nagyon rendes aranyvérű család. - állított fel a fotelből.
- De... - kezdtem, de nem tudtam megkérdezni.
- De? - nézett rám, és közben megemelte a szemöldökét. Imádtam ezt az arcjátékot.
- Tudod, emlékszem arra amiket az aranyvérűekről meséltél. És én csak félvér vagyok. Nem fognak megvetni vagy ilyesmi? - kérdeztem félve. Ő egy hatalmasat sóhajtott.
- A máguscsaládok sem egyformák Amira. Ők nem képzelik hogy feljebb valók a mugliszületésűeknél, vagy egyebek. A Black és Malfoy család viszont annál inkább. Főleg ha híre megy a Roxfortban, hogy a gyámod az iskola igazgató, biztosan lesz pár mardekáros akiknek ez nem fog tetszeni. De James nem olyan. Egyik sem. Főleg a fiatalabb, aki halálosan szerelmes egy mugliszületésű lányba. Ezért is remélem hogy jó viszonyt fogsz kialakítani vele. - mesélte.
- Tényleg, mit szólt ahhoz James, mármint a nagybátyám hogy előkerült az unokahúga? - kérdeztem.
- Nyár eleje óta tud rólad, és amint megtudtam ki volt az édesanyád, meg akart ismerni. Szerettem volna ha előtte bepótolod az iskolai dolgokat, és elrendezzük ezt. Egyébként is, jövőhét vasárnap indul a Roxfort Express. - vallotta be.
- Akkor mikor jönnek? - érdeklődtem egy nagy ölelés után.
- Egy óra múlva. Máris leszólok a manóknak. Menj vegyél fel valami elegáns ruhát, mert nem melegítőben kellene fogadnod őket. Én is átöltözöm. - mosolygott rám.
- Rendben. - mondtam, majd rohantam fel a szobámba. A ruháim ide oda dobáltam, amíg megtaláltam azt a sötétkék koktélruhát amit Albus adott utó szülinapi ajándékként. Felvettem, majd átfésültem a hajam. Kihúztam a szemem, és egy hasonló színű kék tűsarkút vettem fel. A nyakamba tettem a kis főnixmadár medálos nyakláncom, majd körbeforogtam a tükör előtt. Kész lettem.
Ekkor csengettek és én megdöbbentem hogy egy órát elvacakoltam. Ja igen a nyakláncomat, egy igazi élő főnixről mintázták, akit Fawkesnak hívnak. Egyszer találkoztam vele, de már akkor rögtön megszerettük egymást.
Lesiettem, és hangokat hallottam az étkezőből. Egy mély levegő után megfogtam a két ajtógombot, és lágyan kinyitottam. Amint beléptem mindenki felém nézett, és az én szemeim belegabalyodtak egy sötétbarna könnyes tekintetbe. A férfinak fekete haja és barna szemei voltak. Erős, testfelépítése és markáns vonásai elegánssá tették.
- Amira! Gyönyörű vagy, gyere had mutassalak be. - sétált mellém Albus, majd megfogta a kezem.
- Jó estét! - köszöntem bátran. Nemhiába lettem griffendéles. A férfi, aki már egyértelmű hogy az idősebb James Potter, elém lépett majd váratlanul megölelt. Esetlenül viszonoztam, majd hátrébb lépett és végignézett rajtam.
- Akárcsak a húgom. Bár a barna hajad nem tudom, hogy honnan van. De a szemed az övé. - mosolyodott el.
- Hát azt én is szeretném tudni Mr. Potter. - motyogtam.
- Óh, tegezz csak kérlek. James vagyok, ő a feleségem Róza, és a fiam szintén James. - mutatta be a családját. Róza is megölelt, és szintén mosolyogva lépett el a férje mellé. Majd jött a srác. A srác. Fekete haj, és barna szemek. Mint az apjáé, annyi különbség volt köztük, hogy az anyja lágy vonásai tették még helyesebbé az arcát. Izmos volt és magas. Vigyorogva sétált oda hozzám, majd a kezét nyújtotta. Elmosolyodtam és kezet ráztam vele.
- James Potter. Szolgálatára hölgyem. - csókolt kezet. Elnevettem magam, de próbáltam visszanyerni lélekjelenlétem.
- Amira White vagyok. Nagyon örülök fiatalember. Milyen udvarias. - hecceltem. Vette a poént és elnevette magát.
- Ami azt illeti, mindent mondtak már rám, de ezt még nem. - kacsintott. Ekkor vettem észre hogy a három felnőtt már elmélyülten beszélget. Az asztal túlsó felé intettem, mire ő bólintott és odamentünk, leültünk.
- Szóval, úgy néz ki kaptam egy húgot. - nézett rám nevetősen.
- Azt nem hinném, mivel egy hónappal idősebb vagyok. - vágtam vissza.
- Ez tetszik. Jól van. Nem hagyod magad. Akkor nővért. Szuper. De remélem te nem vagy olyan házisárkány mint Evans. - morogta már a végét. Ó szóval Evans!
- Ki az az Evans? - kérdeztem.
- Áh, mindegy. Majd elmondom később. Most mesélj valamit magadról. - kért meg.
- Oké, hát amint azt tudod apád húgának a lánya vagyok. Hihetetlen. Sohasem volt családom, most meg hirtelen lett. Egyből Albus, aztán ti. Szóval 16 vagyok. Bátor büszke griffendéles. - húztam ki magam, mire kiröhögött.
- Háztársak is leszünk! - nevetett.
- Te is? Óh, hát ez szuper! Már alig várom hogy Roxfortban legyünk. Tudod, én még sohasem jártam ott. Csak két hónapja tudom hogy boszorkány vagyok. - mondtam, mire most ledöbbent.
- Micsoda? Akkor az elsősökkel akarsz majd órára járni? - kérdezte és láttam hogy mindjárt kirobban belőle a nevetés. Tényleg vicces lenne mondjuk. Ideje lehűteni.
- Nem. Ezen a nyáron kellett öt év anyagát behoznom. Tegnap voltak az RBF vizsgáim. - mondtam, és megint elcsodálkozott. Imádom megdöbbenteni az embereket.
- Öt évet két szerény hónap alatt? Azt hogy a francba? - kérdezte szinte felháborodva. Ekkor viszont Róza hangja csattant át az étkezőn.
- James azt ajánlom vigyázz a szádra, vagy kimosom! - fenyegette meg az anyja. Egymásra vigyorogtunk, majd kissé halkabban folytattuk az eszmecserét.
- Hány RBF-et csináltál meg? - kérdezte.
- Nyolcat. Átváltoztatástan, Sötét varázslatok kivédése, Bűbájtan, Bájitaltan, Gyógynövénytan, Legendás lények gondozása, Mágiatörténet, Mugliismeret. Ennyi. Te? - kérdeztem.
- Ugyan ezek, csak nekem Mugliismeret helyett Jóslástan van. - mosolygott.
- Jóslástan? Ennyire jó vagy benne? - kérdeztem, mire ő megint nevetett. Olyan vidám.
- Nem. De jókat lehet rajta aludni, és egy E-t mindig össze tudtam kaparni belőle. - vont vállat. Elmosolyodtam.
- Aha. Értem. Szóval eddig egy árvaházban laktam, de aztán lebuktam a Minisztériumnál hogy varázsoltam. Jött Albus, aki a hivatalos gyámom, az apám. - mosolyogtam apára aki pont idenézett. James eltátotta a száját.
- Dumbledore az apád? - kérdezte.
- Aha. A gyámom. Miért? - néztem rá értetlenül.
- Tudod ebből mekkora botrány lesz? Miért nem kéred meg apát hogy ő legyen a gyámod? - kérdezte teljesen komolyan, mire én eltátottam a szám.
- Komolyan mondod? - suttogtam. Ő közelebb hajolt és úgy vigyorgott.
- Persze. Sőt, szeretném ha nálunk töltenéd az utolsó hetet. Majd velem kijössz a King's Crossra. Legalább megismered a Tekergőket is. Bár szerintem hozzánk nem tudnak most átjönni, majd a vonaton bemutatlak. - mosolygott.
- Tekergők? - kérdeztem.
- Igen. A barátaim. Mi vagyunk négyen a Roxfort csínytevői. - kacsintott, én meg hangosan nevettem.
- James, Mira! Gyertek együnk! - hívott minket Albus. Felálltunk, majd egy nagyon kellemes vacsorát töltöttünk el. Meséltem nekik az árvaházi dolgaimról, de az animágia szigorúan tiltott terület volt. Ez az én titkom. Habár, be vagyok jegyezve, tehát bárki bármikor megtudhatná. De ki keresné ott a nevem? Na nem baj. Tehát megismerkedtünk, majd A két James keresett meg amíg apa elszórakoztatta Rózát.
- Amira, Albus nem helyeselte azt, hogy a következő hetet nálunk töltsd, de azért gondolom majd még találkozunk. Legalábbis vasárnap biztosan. - mosolygott rám nagybátyám.
- Persze. Köszönöm. - mosolyogtam rá. Bólintott, majd otthagyott az eléggé elszontyolodott sráccal.
- Ne izgulj, majd kikunyerálunk egy közös napot jövőhéten. Jó? Mit szólsz egy strandhoz, mondjuk kedden? - kérdeztem, mire felvirult az arca és egyből izgatott lett.
- Legyen inkább szombat, és akkor vasárnap mégiscsak velem jöhetsz ki a pályaudvarra. - egyezkedett. Én bólintottam. Ő pedig vigyorogva ölelt meg. Belebújtam az ölelésébe. Hiába az öcsém, sokkal nagyobb darab volt mint én. Jól esett, hogy van valaki aki ilyen jókedvű és kedves velem, ráadásul vigyáz is rám. Vagy tizenöt centivel magasabb nálam. Bár én sem vagyok alacsony, nekem a 170 centi tökéletesen megfelel. Karcsú vagyok, és néhol még kicsit izmos is. Lassan elengedtük egymást, majd mint az idióták, könnyes búcsút játszottunk el, Albus és nagybátyámék pedig fulladoztak a visszatartott nevetéssel. James pontosan olyan mint én. Egy idióta, és szertelen. Imádok viccelődni, és ez rajta is látszik elsőre. Nagyon jól jártam vele. Miután elmentek, leültünk beszélgetni apával.
- Látom James rád is nagy hatást gyakorolt. - szólalt meg Albus mosolyogva pár perc csend után.
- Igen. Mindkettő. James kedves, vicces, és néha pont olyan betegesen gyerekes mint amilyen én is szoktam lenni, amikor rám jön az öt perc... Már most imádom, pedig csak két órája ismertem meg.
Apropó... szombaton elmennénk fürdőzni egyet, majd náluk aludnék és velük mennék a vonathoz. Nagy baj lenne? - kérdeztem. Kiskutyaszemeket meresztettem rá, mire szinte teljesen elolvadt.
- Nem. Nekem szombaton úgyis vissza kell térnem a Roxfortba. Elmehetsz. És beszéltünk Jamesszel a gyámságról is. Ha szeretnéd, átadom neki a staféta botot. - nézett rám kérdőn.
- Én... - kezdtem, de nem tudtam befejezni.
- Szombattól James Harold Potter a gyámod, jó lesz így Amira? Én nem vagyok az apád, és nem is lehetek, de talán egy féltő és óvó nagybácsi megteheti ezt. Én pedig, szívesen leszek a barátod is, persze csak akkor engedlek ki a kezeim közül, ha megígéred, hogy hetente egyszer meglátogatsz a Roxfort igazgatói irodájában. - nézett rám nevetősen, én meg sírva öleltem meg. Igazán boldog vagyok!
- Köszönöm Albus bácsi! - motyogtam az ősz haj megnyugtató illatába.
A vonatút és Roxfort
Szombaton, amikor hazaértünk Jamesszel a strandról, a zsebünk tele volt szalvétákkal és zsepikkel, amin telefonszámok voltak. Na jó, a tele az túlzás, de vagy 4-5 srácé biztos nálam volt és legalább ugyan ennyi lány próbálkozott be Jamesnél. Nagyon élveztük az egész napot, és a Potter Kúria is lenyűgöző volt. A cuccaim már itt vártak, és miután megkajáltunk, kifeküdtünk egy kanapéra a nappaliban. Majdnem teljesen elterpeszkedtem Jamesen.
- James, Amira! Baglyotok jött. - jött be Róza néni a nappaliba, és elnevette magát rajtunk. Ott fekszünk kiterülve, hulla fáradtan, szétázva és aranybarnára sülve, jóllakottan. Plusz, egymás hegyén hátán.
- Milyen bagoly? - kérdezte unottan az öcskös.
- RBF eredmények lehetnek azt hiszem. - mondta nyugodtan, mire mind a ketten felültünk. Odaadta ami a kezében volt, majd még utoljára egymásra nézve erőt merítettünk a másikból, és kibontottuk a levelet.
Amira White vizsgaeredményei:
Átváltoztatástan: K
Bájitaltan: V
Bűbájtan: K
Gyógynövénytan: V
Legendás lények gondozása: E
Mágiatörténet: E
Mugliismeret: K
Sötét varázslatok kivédése: K
Vigyorogva néztem fel a levélből, és James ugyancsak elégedett fejével találtam magam szembe. Ő kikapta az enyémet a kezemből, míg én az övét szereztem meg. Alaposan áttanulmányoztam ezt is.
James Potter vizsgaeredményei:
Átváltoztatástan: K
Bájitaltan: V
Bűbájtan: K
Gyógynövénytan: V
Jóslástan: E
Legendás lények gondozása: V
Mágiatörténet: E
Sötét varázslatok kivédése: K
Felnéztem és még mindig ugyan úgy vigyorgott. Szó nélkül öleltük meg egymást és nevetve feltápászkodtunk.
- Na milyenek? Kérem! - elégelte meg Róza a hülyeséget. Mi becsületesen átnyújtottuk a másikét, ő pedig büszkén nézett a fiára és ami megdöbbentő volt hogy rám is. Megölelt és megpuszilgatott minket, amit James elég nehezen viselt, de aztán ezzel sem volt gond. Később az idősebbik James is megdicsért minket, mi meg felmentünk az öcsi szobájába. Egy Lángnyelv whiskeyt vett elő, amit már nagyon régóta meg akarok kóstolni. Leült velem szembe az ágyra, és a kezembe nyomott egy poharat.
- És most elmesélek mindent Lily Evans-ről. - fogott bele. Ez egy elég hosszú és borzalmasan unalmas monológ volt, ami leginkább a "gyönyörű de kissé agresszív" hölgyről szólt. A prefektus kisasszony nem igazán bírta elviselni hogy annyi mindent elkövettek a mardekárosok, főleg valami Pipogyus ellen. Én csak nevettem a vicces részeknél, és a dramatikus szakasznál pedig igyekeztem megértő fejet vágni, ami már nem mindig volt tökéletes a sok whiskey miatt. Aztán rákérdeztem egy kényesebb témára.
- Miért hívod a legjobb barátod Tapmancsnak? - kérdeztem. Már szinte többet hallottam Sirius Blackről, Remus Lupinról és Peter Pettigrewról mint kellett volna.
- Mert mind a négyünknek van beceneve. Ágas, azaz én. Tapmancs mint Sirius. Remus a Holdsápra hallgat, míg Peter a Féregfark megszólításra ugrik. - tréfálkozott.
- Ezek olyanok mintha állatokat takarnának nem? - kérdeztem és közben eldőltem James mellett az ágyán. - Akkor én meg lehetnék Csöpi. - kacarásztam.
- Pontosan állatnevek. Figyelj, beavatlak valamibe ami szigorúan titkos. - könyökölt fel, mire én is követtem a példáját, bár kissé kótyagosan.
- Mond csak. Megbízhatsz bennem James. - bólintottam, ő pedig az éjjeliszekrényéből kivett két kis fiolát. Odaadta én pedig kérdőn néztem rá. - Ez kijózanít, bár másnaposnak ugyan úgy másnaposak leszünk. - mondta, majd lehúzta. Megittam én is. Cseresznyés íze volt. Rögtön tisztult a kép.
- Tehát. Azt akarom elmondani, hogy tudod Remusról elég keveset beszéltem. Nos ez nem véletlen. Ő egy vérfarkas. - mondta, majd várta a reakcióm. Nyugodtan ültem és mosolyogva néztem rá. Kezdek érteni mindent.
- Szóval, mi egy éve animágusok vagyunk, hogy vele lehessünk teliholdkor. - hadarta el gyorsan, és behunyt szemekkel várta a kiakadásom. Na arra várhatsz Jamie! Felkeltem, majd átalakultam, és felugrottan az ágyra, egyenesen James mellkasára a két mellső lábammal. A szemei hirtelen pattantak fel, és ijedten nézett rám.
- Sirius? - kérdezte. Már megint. Ugyan úgy mint Albusnál. Visszaváltoztam ő pedig megrökönyödve nézett rám.
- Ezt nem tudom elhinni! Te is animágus vagy! Hogy tudtad megtanulni két hónap alatt, és Dumbi hogy engedhette meg!? Ráadásul Sirius alakjának kiköpött mása vagy. Na jó, egy kicsit kisebb, de teljesen ugyan olyanok vagytok. Ja meg a szemed. Az ő szemei feketék, neked kék még ha az állat alakodban is vagy. - ujjongott és dühöngött egyszerre.
- James, állj le. Ez született tehetség, és nem tanult. Egy éve vagyok animágus, és ez csak úgy megtörtént velem. A többire meg nem tudok mit mondani. Bejegyzett animágus vagyok. - feküdtem vissza.
- Bejegyzett? Mi illegálisan műveljük. - vigyorgott ahogy visszadőlt mellém.
- Jah, de csak hiszitek hogy titokban. Albus tudja. És nem, nem mondott semmit, de ha nem helyeselné és értékelné amit Remusért tesztek akkor szólna. Nem szólt, nincs gond. - bámultam a plafont. Majd hosszú percekig nem szóltunk semmit. Aztán James felém fordult. Éreztem hogy néz, de én csak tovább lestem ki a fejemből a Potter címert nézegetve az ágy tetején.
- Kellene neked egy becenév. Ami illik a Tekergőkhöz. - mondta és hallottam hogy kissé rekedt a hangja. Oldalra néztem, és láttam hogy mosolyogva engem néz.
- Van egy muglimese. - fordítottam vissza a tekintetem a plafonra. - Abban két kutya van. Susi és Tekergő. Lehetnénk mi Suzy és a Tekergők. - vigyorodtam el, és ekkor James felnevetett.
- Ez nagyon jó! Nagyon szuper. Oké Suzy, most én aludni fogok. Ha maradsz maradsz, ha nem nem. - bújt be a takarója alá. Ránéztem, majd a ruhámra és megint rá.
- Adhatnál valami jó nagy pólót. - mondtam, mire a szekrényéhez battyogott. Előkotort egy tiszta pólót abból amit még nem pakolt el, és odadobta nekem. Levettem a felsőm és felvettem a pólót. Amikor ránéztem megdermedve állt a szoba közepén.
- Mi van? Biztos nem mutattam semmi olyasmit amit ne láttál volna még. NE ragadj le egy melltartó látványától. - vágtam hozzá egy párnát. Zavarosan nézett rám.
- Tudod, elég nehéz, hogy ilyen jó nő a nővére valakinek. - motyogta rosszallóan amikor bemászott mellém. - Akinek ráadásul ékszer van a köldökében. Meg kell mondjam ez őrjítően szexi Amira. - vigyorgott a párnájába.
- Oh, köszönöm Jamieke. Most aludjunk mert hulla vagyok és nagyon fáj a fejem is. - suttogtam, majd éreztem hogy az az idióta átrakja a lábát az én jobb lábamon.
- Jó éjt húgi. - mondta és hallottam hogy vigyorog.
- Nincs húgi. És vedd le rólam a patád. Jó éjt öcskös. - böktem vállon.
- Pata? Tudod ez igazán találó. - nevetett.
- Mert szarvas leszel? Ja az... találó, nagyon találó, Ágas... - motyogtam, majd elnyelt a jóleső sötétség.
- James! - nyitott be hangos robajjal Róza reggel James szobájába. - Merlin! Mi ez a büdös whiskey szag? És... Amira? Te itt aludtál? - kérdezte, miközben átlépett néhány szétdobált ruhát.
- Jó reggelt anya. Igen, Mira itt aludt, mi pedig bulizgattunk picit este. Van másnaposság ellenid? - kérdezte mellőlem egy eléggé megviselt hang a párnáján keresztül.
- Van. Hozok fel, addig szedjétek össze magatokat, mivel már kilenc óra van és tizenegykor indul a vonat. - mondta, majd kilépett a szobából.
- Szia. - motyogtam.
- Hali. Végre ma Roxfort! - ült fel James.
- Kuss és szunyókálj még. - rántottam vissza a párnájába.
- Ne már, te szunyókálhatsz, de én megyek is készülődni. - mondta, majd kikelt az ágyból. Felültem én is, és a hajam kb. úgy állt mint egy szénakazal. Amikor James meglátott, annyira elkezdett nevetni, hogy dobott egy seggest egy darab pergamenen elcsúszva. Na akkor meg én kezdtem el hangosan nevetni. Kacarászva mentem át a szobámba, és ott várt egy bájital az ágy szélén. Kinyitottam és megszagoltam. Kamilla illata volt, így szinte biztos voltam benne hogy ez lesz a másnaposság elleni főzet. Lehúztam és el is múlt a fejfájás, majd a látásom is tisztulni kezdett. Szupi. A ládámból előkotortam egy farmer, combközépig érő szoknyát, és egy piros csőtoppot. Erre vettem fel egy mell alá érő farmermellénykét. Hozzá pedig egy piros magassarkú. Elég büszke voltam magamra. A hajam kivasaltam és középen választottam el. Beletúrtam, és így szép dúsnak tűnt. A szemeim kihúztam, és egy leheletnyi pirosas-feketés árnyalatot hintettem a szemhéjamra, majd kihangsúlyoztam a szempilláim is. Szájfény, parfüm, fülbevaló és a nyakláncom. Beleléptem a kiválasztott piros cipellőbe, és a ládám magam előtt lebegtetve elindultam lefelé. Pont összetalálkoztam Jamesszel. Ő is akkor jött ki a szobájából. Egy sötétkék ing volt rajta, felül két gomb kihagyva. Így egy kis rész kivillant a mellkasából. Egy farmer, és egy fekete edzőcipő. Remekül festett. A hajába beletúrt, majd egy kis arany golyót szorongatva a kezében, elindult előttem és ő is lebegtette a ládát. Még szerencse hogy a Kúria le van védve. Lementünk, majd Rósa velem, míg a két fiú együtt hoppanáltak a King's Crossra. A 9 és 3/4 vágány mellé érkeztünk, és James egy gyors elköszönés után már el is tűnt. Nagybátyám segített felrakni a ládám a vonatra, és Hellt is feladta. Egy-két búcsúöleléssel elváltam tőlük, majd a ládám magam előtt lebegtetve elindultam megkeresni az öcsémet. Mindenki furcsán nézett rám, aztán amikor elindult a vonat, épp egy hangos szitokáradatra lettem figyelmes.
- ELEGEM VAN! MÉG CSAK EL SEM INDULTUNK, DE TE MÁR MEGINT KEZDED! EZZEL KÉSZÍTESZ KI! - kiabálta egy valóban nagyon szép vörös hajú lány. Ahogy elcsörtetett mellettem, kis híján meggyilkolt azokkal az élénk smaragd színű szemekkel. Jamesnek jó ízlése van. Ekkor egy vidám nevetést hallottam a kupéból. Aztán a már jól ismert mérgelődést. Mosolyogva megálltam az ajtóban. A ládám fellebegtettem a tartóra, Hellel együtt. Észre sem vettek annyira nevettek, James meg kibámult az ablakon.
- Alighanem ez volt Lily Evans. - Dőltem neki az ajtónak, kezeimet meg a szoknyám elől lévő zsebeibe tömtem. A lábam pedig keresztbe, de mégis nőiesen tartottam. Felém kapták a fejüket, én meg elvigyorodtam.
- Jól sejted Suzy. - motyogta James.
- Megint elszúrtad mi Ágas? - kérdeztem. A becenévre enyhe rosszallással nézett rám a fekete hajú nagyon helyes srác. Fekete szemekkel és ugyan olyan elismerésre méltó látvánnyal mint az öcsikém. Izmos, magas. Ide csak ilyen jó pasik járnak?
- Nem tudom mit rontottam el. - vakargatta meg a tarkóját.
- A randikérés lehetett a probléma. - mondta mosolyogva egy barna hajú, borostyán szemű srác. Alacsonyabb volt mint Jamesék és vékonyabb is, emellett sápadt. Ő lehet Remus. Mellette pedig egy szőke duci kisfiú kuporgott. Akkor ő Peter.
- Nem. Azzal nem volt gond. A módja lehetett az. - ültem bele James ölébe. Ő átkarolt és hangosan sóhajtott egy nagyot. A haverjai kidülledt szemekkel nézték a kezét a derekamon.
- Persze. De áh, mindegy. Fiúk, bemutatom a hölgyet. Amira White. - mosolyogva integettem körbe.
- Amira, te pedig már biztos megismered a srácokat, annyit meséltem róluk. - folytatta James.
- Persze, Peter, Remus és Sirius. Nagyon örülök. Amira vagyok, James unokanővére. - vigyorogva beletúrtam a hajamba, és a mozdulatot mind a hárman követték.
- Családtag. Ez tuti. Ez tipikus potteres mozdulat. - röhögött Sirius.
- Unkanővér? Hogy? - kérdezte Remus.
- Helena Potter lánya vagyok. Azaz, James nagynénje az anyám. - mondtam, majd lehuppantam James és Sirius közé az ülésre.
- És eddig hol rejtegetted őt James? - kérdezte Sirius mintha itt sem lennék.
- Khm... eddig mugliként éltem. Két hónapja tudom hogy boszi vagyok, de ne izguljatok megvannak már az RBF-jeim. - mondtam el a lényeget. Elismerően néztek rám, aztán egyszer csak Remus szólalt meg, mint akinek épp leesett valami.
- Miért hívtad Suzynak, James? - kérdezte és a szemöldökét ráncolta.
- Khm. Srácok. Ez elég fura lesz, de Mira animágus. Mármint ő bejegyzett animágus. - mondta James, mire egyszerre hördültek fel.
- Két hónap alatt? - kérdezte Remus és Sirius egyszerre.
- Nem, ez öröklött. Született tehetség vagyok. - mondtam, és közben ártatlanul körbenéztem. Aztán James és Sirius hahotában törtek ki.
- És szerény. - jegyezte meg Remus mosolyogva.
- Aha. - nevettem.
- Milyen állattá tudsz átváltozni? - kérdezte Peter vékony hangon.
- Kutya. - válaszolta helyettem Remus.
- Óh, Holdsáp vágja már. - kuncogtam.
- Tényleg? Hogy jöttél rá Holdsáp barátom? - kérdezte Sirius.
- Van egy muglimese. Susi és Tekergő. Ebből kifolyólag a Suzy és Tekergők elég egyértelmű. - somolygott.
- Tegnap este agyaltuk ki részegen. - tette hozzá James. Ezen megint mind jót nevettünk. Sokat beszélgettünk, kicsit jobban megismertem őket, és biztosítottam afelől Remust hogy nem undorodom tőle vagy ilyesmi. Ekkor eszembe is jutott egy fontos kérdés.
- Remus, szeretnélek én is elkísérni egy hét múlva. - néztem rá komolyan. Ő elgondolkozott, majd aztán megrázta a fejét.
- Ne Suzy. Veszélyes lehet. Sőt az is. - mondta.
- Nem, nem az. Egy animágusnak nem az. Tudod te is. Kérlek, kérlek. Menni szeretnék. - néztem rá esdeklően. Nagyon eltöprengett, ekkor átváltoztam, és leültem elé. Meglepetten nézett rám, én pedig bevetettem a könyörgő szemeimet. Elnevette magát és bólogatott. Visszaváltoztam és megöleltem.
- Köszi. - súgta oda.
- Én köszi. - nevettem. Amikor visszaültem, Sirius elég furán nézett rám.
- Mi az? - kérdeztem.
- Te tudsz róla hogy pontosan úgy nézel ki állatként mint én? Csak méretbéli különbség van, és a szemszínünk. - mondta miközben átkarolt. De jó illata van.
- Persze hogy tudok róla. De ez van. - nyújtottam rá nyelvet, mire megigézve bámult a szám. Na nem, nálam ez nem jön be. Szépen előredőltem, mire a keze leesett a csípőmre. Ő lassan húzta ki a kezét, közben végigsimítva a derekamon. Elvigyorodott amikor találkozott a pillantásunk.
- Hűtsd le magad Sirius. - néztem rá szúrósan.
- Ugyan édes, ne izgulj emiatt. - nevetett. Ekkor megláttuk a szürkület alatt a világító fényeket. A Roxfort. Gyorsan átöltöztünk, én persze egyedül, addig kiküldtem őket a folyosóra. Aztán együtt szálltunk le, és mentünk oda a ló nélküli kocsikhoz. Azok felvittek minket a gyönyörű impozáns kastélyba, és a Nagyteremben a sok száz gyertya alatt foglaltunk helyet.
Tudom hogy a Susi és Tekergő című mese, az ő idejükben még sehol sem volt, de ez annyira ide illik hogy muszáj volt beraknom. Lana :)
- James, Amira! Baglyotok jött. - jött be Róza néni a nappaliba, és elnevette magát rajtunk. Ott fekszünk kiterülve, hulla fáradtan, szétázva és aranybarnára sülve, jóllakottan. Plusz, egymás hegyén hátán.
- Milyen bagoly? - kérdezte unottan az öcskös.
- RBF eredmények lehetnek azt hiszem. - mondta nyugodtan, mire mind a ketten felültünk. Odaadta ami a kezében volt, majd még utoljára egymásra nézve erőt merítettünk a másikból, és kibontottuk a levelet.
Amira White vizsgaeredményei:
Átváltoztatástan: K
Bájitaltan: V
Bűbájtan: K
Gyógynövénytan: V
Legendás lények gondozása: E
Mágiatörténet: E
Mugliismeret: K
Sötét varázslatok kivédése: K
Vigyorogva néztem fel a levélből, és James ugyancsak elégedett fejével találtam magam szembe. Ő kikapta az enyémet a kezemből, míg én az övét szereztem meg. Alaposan áttanulmányoztam ezt is.
James Potter vizsgaeredményei:
Átváltoztatástan: K
Bájitaltan: V
Bűbájtan: K
Gyógynövénytan: V
Jóslástan: E
Legendás lények gondozása: V
Mágiatörténet: E
Sötét varázslatok kivédése: K
Felnéztem és még mindig ugyan úgy vigyorgott. Szó nélkül öleltük meg egymást és nevetve feltápászkodtunk.
- Na milyenek? Kérem! - elégelte meg Róza a hülyeséget. Mi becsületesen átnyújtottuk a másikét, ő pedig büszkén nézett a fiára és ami megdöbbentő volt hogy rám is. Megölelt és megpuszilgatott minket, amit James elég nehezen viselt, de aztán ezzel sem volt gond. Később az idősebbik James is megdicsért minket, mi meg felmentünk az öcsi szobájába. Egy Lángnyelv whiskeyt vett elő, amit már nagyon régóta meg akarok kóstolni. Leült velem szembe az ágyra, és a kezembe nyomott egy poharat.
- És most elmesélek mindent Lily Evans-ről. - fogott bele. Ez egy elég hosszú és borzalmasan unalmas monológ volt, ami leginkább a "gyönyörű de kissé agresszív" hölgyről szólt. A prefektus kisasszony nem igazán bírta elviselni hogy annyi mindent elkövettek a mardekárosok, főleg valami Pipogyus ellen. Én csak nevettem a vicces részeknél, és a dramatikus szakasznál pedig igyekeztem megértő fejet vágni, ami már nem mindig volt tökéletes a sok whiskey miatt. Aztán rákérdeztem egy kényesebb témára.
- Miért hívod a legjobb barátod Tapmancsnak? - kérdeztem. Már szinte többet hallottam Sirius Blackről, Remus Lupinról és Peter Pettigrewról mint kellett volna.
- Mert mind a négyünknek van beceneve. Ágas, azaz én. Tapmancs mint Sirius. Remus a Holdsápra hallgat, míg Peter a Féregfark megszólításra ugrik. - tréfálkozott.
- Ezek olyanok mintha állatokat takarnának nem? - kérdeztem és közben eldőltem James mellett az ágyán. - Akkor én meg lehetnék Csöpi. - kacarásztam.
- Pontosan állatnevek. Figyelj, beavatlak valamibe ami szigorúan titkos. - könyökölt fel, mire én is követtem a példáját, bár kissé kótyagosan.
- Mond csak. Megbízhatsz bennem James. - bólintottam, ő pedig az éjjeliszekrényéből kivett két kis fiolát. Odaadta én pedig kérdőn néztem rá. - Ez kijózanít, bár másnaposnak ugyan úgy másnaposak leszünk. - mondta, majd lehúzta. Megittam én is. Cseresznyés íze volt. Rögtön tisztult a kép.
- Tehát. Azt akarom elmondani, hogy tudod Remusról elég keveset beszéltem. Nos ez nem véletlen. Ő egy vérfarkas. - mondta, majd várta a reakcióm. Nyugodtan ültem és mosolyogva néztem rá. Kezdek érteni mindent.
- Szóval, mi egy éve animágusok vagyunk, hogy vele lehessünk teliholdkor. - hadarta el gyorsan, és behunyt szemekkel várta a kiakadásom. Na arra várhatsz Jamie! Felkeltem, majd átalakultam, és felugrottan az ágyra, egyenesen James mellkasára a két mellső lábammal. A szemei hirtelen pattantak fel, és ijedten nézett rám.
- Sirius? - kérdezte. Már megint. Ugyan úgy mint Albusnál. Visszaváltoztam ő pedig megrökönyödve nézett rám.
- Ezt nem tudom elhinni! Te is animágus vagy! Hogy tudtad megtanulni két hónap alatt, és Dumbi hogy engedhette meg!? Ráadásul Sirius alakjának kiköpött mása vagy. Na jó, egy kicsit kisebb, de teljesen ugyan olyanok vagytok. Ja meg a szemed. Az ő szemei feketék, neked kék még ha az állat alakodban is vagy. - ujjongott és dühöngött egyszerre.
- James, állj le. Ez született tehetség, és nem tanult. Egy éve vagyok animágus, és ez csak úgy megtörtént velem. A többire meg nem tudok mit mondani. Bejegyzett animágus vagyok. - feküdtem vissza.
- Bejegyzett? Mi illegálisan műveljük. - vigyorgott ahogy visszadőlt mellém.
- Jah, de csak hiszitek hogy titokban. Albus tudja. És nem, nem mondott semmit, de ha nem helyeselné és értékelné amit Remusért tesztek akkor szólna. Nem szólt, nincs gond. - bámultam a plafont. Majd hosszú percekig nem szóltunk semmit. Aztán James felém fordult. Éreztem hogy néz, de én csak tovább lestem ki a fejemből a Potter címert nézegetve az ágy tetején.
- Kellene neked egy becenév. Ami illik a Tekergőkhöz. - mondta és hallottam hogy kissé rekedt a hangja. Oldalra néztem, és láttam hogy mosolyogva engem néz.
- Van egy muglimese. - fordítottam vissza a tekintetem a plafonra. - Abban két kutya van. Susi és Tekergő. Lehetnénk mi Suzy és a Tekergők. - vigyorodtam el, és ekkor James felnevetett.
- Ez nagyon jó! Nagyon szuper. Oké Suzy, most én aludni fogok. Ha maradsz maradsz, ha nem nem. - bújt be a takarója alá. Ránéztem, majd a ruhámra és megint rá.
- Adhatnál valami jó nagy pólót. - mondtam, mire a szekrényéhez battyogott. Előkotort egy tiszta pólót abból amit még nem pakolt el, és odadobta nekem. Levettem a felsőm és felvettem a pólót. Amikor ránéztem megdermedve állt a szoba közepén.
- Mi van? Biztos nem mutattam semmi olyasmit amit ne láttál volna még. NE ragadj le egy melltartó látványától. - vágtam hozzá egy párnát. Zavarosan nézett rám.
- Tudod, elég nehéz, hogy ilyen jó nő a nővére valakinek. - motyogta rosszallóan amikor bemászott mellém. - Akinek ráadásul ékszer van a köldökében. Meg kell mondjam ez őrjítően szexi Amira. - vigyorgott a párnájába.
- Oh, köszönöm Jamieke. Most aludjunk mert hulla vagyok és nagyon fáj a fejem is. - suttogtam, majd éreztem hogy az az idióta átrakja a lábát az én jobb lábamon.
- Jó éjt húgi. - mondta és hallottam hogy vigyorog.
- Nincs húgi. És vedd le rólam a patád. Jó éjt öcskös. - böktem vállon.
- Pata? Tudod ez igazán találó. - nevetett.
- Mert szarvas leszel? Ja az... találó, nagyon találó, Ágas... - motyogtam, majd elnyelt a jóleső sötétség.
- James! - nyitott be hangos robajjal Róza reggel James szobájába. - Merlin! Mi ez a büdös whiskey szag? És... Amira? Te itt aludtál? - kérdezte, miközben átlépett néhány szétdobált ruhát.
- Jó reggelt anya. Igen, Mira itt aludt, mi pedig bulizgattunk picit este. Van másnaposság ellenid? - kérdezte mellőlem egy eléggé megviselt hang a párnáján keresztül.
- Van. Hozok fel, addig szedjétek össze magatokat, mivel már kilenc óra van és tizenegykor indul a vonat. - mondta, majd kilépett a szobából.
- Szia. - motyogtam.
- Hali. Végre ma Roxfort! - ült fel James.
- Kuss és szunyókálj még. - rántottam vissza a párnájába.
- Ne már, te szunyókálhatsz, de én megyek is készülődni. - mondta, majd kikelt az ágyból. Felültem én is, és a hajam kb. úgy állt mint egy szénakazal. Amikor James meglátott, annyira elkezdett nevetni, hogy dobott egy seggest egy darab pergamenen elcsúszva. Na akkor meg én kezdtem el hangosan nevetni. Kacarászva mentem át a szobámba, és ott várt egy bájital az ágy szélén. Kinyitottam és megszagoltam. Kamilla illata volt, így szinte biztos voltam benne hogy ez lesz a másnaposság elleni főzet. Lehúztam és el is múlt a fejfájás, majd a látásom is tisztulni kezdett. Szupi. A ládámból előkotortam egy farmer, combközépig érő szoknyát, és egy piros csőtoppot. Erre vettem fel egy mell alá érő farmermellénykét. Hozzá pedig egy piros magassarkú. Elég büszke voltam magamra. A hajam kivasaltam és középen választottam el. Beletúrtam, és így szép dúsnak tűnt. A szemeim kihúztam, és egy leheletnyi pirosas-feketés árnyalatot hintettem a szemhéjamra, majd kihangsúlyoztam a szempilláim is. Szájfény, parfüm, fülbevaló és a nyakláncom. Beleléptem a kiválasztott piros cipellőbe, és a ládám magam előtt lebegtetve elindultam lefelé. Pont összetalálkoztam Jamesszel. Ő is akkor jött ki a szobájából. Egy sötétkék ing volt rajta, felül két gomb kihagyva. Így egy kis rész kivillant a mellkasából. Egy farmer, és egy fekete edzőcipő. Remekül festett. A hajába beletúrt, majd egy kis arany golyót szorongatva a kezében, elindult előttem és ő is lebegtette a ládát. Még szerencse hogy a Kúria le van védve. Lementünk, majd Rósa velem, míg a két fiú együtt hoppanáltak a King's Crossra. A 9 és 3/4 vágány mellé érkeztünk, és James egy gyors elköszönés után már el is tűnt. Nagybátyám segített felrakni a ládám a vonatra, és Hellt is feladta. Egy-két búcsúöleléssel elváltam tőlük, majd a ládám magam előtt lebegtetve elindultam megkeresni az öcsémet. Mindenki furcsán nézett rám, aztán amikor elindult a vonat, épp egy hangos szitokáradatra lettem figyelmes.
- ELEGEM VAN! MÉG CSAK EL SEM INDULTUNK, DE TE MÁR MEGINT KEZDED! EZZEL KÉSZÍTESZ KI! - kiabálta egy valóban nagyon szép vörös hajú lány. Ahogy elcsörtetett mellettem, kis híján meggyilkolt azokkal az élénk smaragd színű szemekkel. Jamesnek jó ízlése van. Ekkor egy vidám nevetést hallottam a kupéból. Aztán a már jól ismert mérgelődést. Mosolyogva megálltam az ajtóban. A ládám fellebegtettem a tartóra, Hellel együtt. Észre sem vettek annyira nevettek, James meg kibámult az ablakon.
- Alighanem ez volt Lily Evans. - Dőltem neki az ajtónak, kezeimet meg a szoknyám elől lévő zsebeibe tömtem. A lábam pedig keresztbe, de mégis nőiesen tartottam. Felém kapták a fejüket, én meg elvigyorodtam.
- Jól sejted Suzy. - motyogta James.
- Megint elszúrtad mi Ágas? - kérdeztem. A becenévre enyhe rosszallással nézett rám a fekete hajú nagyon helyes srác. Fekete szemekkel és ugyan olyan elismerésre méltó látvánnyal mint az öcsikém. Izmos, magas. Ide csak ilyen jó pasik járnak?
- Nem tudom mit rontottam el. - vakargatta meg a tarkóját.
- A randikérés lehetett a probléma. - mondta mosolyogva egy barna hajú, borostyán szemű srác. Alacsonyabb volt mint Jamesék és vékonyabb is, emellett sápadt. Ő lehet Remus. Mellette pedig egy szőke duci kisfiú kuporgott. Akkor ő Peter.
- Nem. Azzal nem volt gond. A módja lehetett az. - ültem bele James ölébe. Ő átkarolt és hangosan sóhajtott egy nagyot. A haverjai kidülledt szemekkel nézték a kezét a derekamon.
- Persze. De áh, mindegy. Fiúk, bemutatom a hölgyet. Amira White. - mosolyogva integettem körbe.
- Amira, te pedig már biztos megismered a srácokat, annyit meséltem róluk. - folytatta James.
- Persze, Peter, Remus és Sirius. Nagyon örülök. Amira vagyok, James unokanővére. - vigyorogva beletúrtam a hajamba, és a mozdulatot mind a hárman követték.
- Családtag. Ez tuti. Ez tipikus potteres mozdulat. - röhögött Sirius.
- Unkanővér? Hogy? - kérdezte Remus.
- Helena Potter lánya vagyok. Azaz, James nagynénje az anyám. - mondtam, majd lehuppantam James és Sirius közé az ülésre.
- És eddig hol rejtegetted őt James? - kérdezte Sirius mintha itt sem lennék.
- Khm... eddig mugliként éltem. Két hónapja tudom hogy boszi vagyok, de ne izguljatok megvannak már az RBF-jeim. - mondtam el a lényeget. Elismerően néztek rám, aztán egyszer csak Remus szólalt meg, mint akinek épp leesett valami.
- Miért hívtad Suzynak, James? - kérdezte és a szemöldökét ráncolta.
- Khm. Srácok. Ez elég fura lesz, de Mira animágus. Mármint ő bejegyzett animágus. - mondta James, mire egyszerre hördültek fel.
- Két hónap alatt? - kérdezte Remus és Sirius egyszerre.
- Nem, ez öröklött. Született tehetség vagyok. - mondtam, és közben ártatlanul körbenéztem. Aztán James és Sirius hahotában törtek ki.
- És szerény. - jegyezte meg Remus mosolyogva.
- Aha. - nevettem.
- Milyen állattá tudsz átváltozni? - kérdezte Peter vékony hangon.
- Kutya. - válaszolta helyettem Remus.
- Óh, Holdsáp vágja már. - kuncogtam.
- Tényleg? Hogy jöttél rá Holdsáp barátom? - kérdezte Sirius.
- Van egy muglimese. Susi és Tekergő. Ebből kifolyólag a Suzy és Tekergők elég egyértelmű. - somolygott.
- Tegnap este agyaltuk ki részegen. - tette hozzá James. Ezen megint mind jót nevettünk. Sokat beszélgettünk, kicsit jobban megismertem őket, és biztosítottam afelől Remust hogy nem undorodom tőle vagy ilyesmi. Ekkor eszembe is jutott egy fontos kérdés.
- Remus, szeretnélek én is elkísérni egy hét múlva. - néztem rá komolyan. Ő elgondolkozott, majd aztán megrázta a fejét.
- Ne Suzy. Veszélyes lehet. Sőt az is. - mondta.
- Nem, nem az. Egy animágusnak nem az. Tudod te is. Kérlek, kérlek. Menni szeretnék. - néztem rá esdeklően. Nagyon eltöprengett, ekkor átváltoztam, és leültem elé. Meglepetten nézett rám, én pedig bevetettem a könyörgő szemeimet. Elnevette magát és bólogatott. Visszaváltoztam és megöleltem.
- Köszi. - súgta oda.
- Én köszi. - nevettem. Amikor visszaültem, Sirius elég furán nézett rám.
- Mi az? - kérdeztem.
- Te tudsz róla hogy pontosan úgy nézel ki állatként mint én? Csak méretbéli különbség van, és a szemszínünk. - mondta miközben átkarolt. De jó illata van.
- Persze hogy tudok róla. De ez van. - nyújtottam rá nyelvet, mire megigézve bámult a szám. Na nem, nálam ez nem jön be. Szépen előredőltem, mire a keze leesett a csípőmre. Ő lassan húzta ki a kezét, közben végigsimítva a derekamon. Elvigyorodott amikor találkozott a pillantásunk.
- Hűtsd le magad Sirius. - néztem rá szúrósan.
- Ugyan édes, ne izgulj emiatt. - nevetett. Ekkor megláttuk a szürkület alatt a világító fényeket. A Roxfort. Gyorsan átöltöztünk, én persze egyedül, addig kiküldtem őket a folyosóra. Aztán együtt szálltunk le, és mentünk oda a ló nélküli kocsikhoz. Azok felvittek minket a gyönyörű impozáns kastélyba, és a Nagyteremben a sok száz gyertya alatt foglaltunk helyet.
Tudom hogy a Susi és Tekergő című mese, az ő idejükben még sehol sem volt, de ez annyira ide illik hogy muszáj volt beraknom. Lana :)
Az első este
Reggel egy hangos csattanásra ébredtem. Hirtelen ültem, fel de azonnal el is kapott a röhögés. Alice a földön feküdt seggel az ég felé, és valamit motyogott arról, hogy itt nem fűtenek rendesen. Nahát, mily meglepő hogy a kőpadló nem olyan jó meleg. Lily akkor jött ki a fürdőből.
- Jó reg.. Te jó ég! Alice, az isten szerelmére! Neked muszáj mindig ezt csinálnod? - kérdezte megrovóan, de teli szájjal vigyorgott. Dia ekkor kezdett pislogni, de aztán már társam volt a hangos nevetésben.
- Hagyjatok. Állandóan fura álmaim vannak, nem tehetek róla. És nem is mindig. - morgott Alice amikor feltápászkodott.
- Na jó, menjünk reggelizni. - mondtam, majd beszaladtam a fürdőbe. Rendbe tettem magam, majd egy kis smink és az ékszereim előkerítése után kimentem hogy felöltsem az egyenruhám.
- Hát neked hogy áll a hajad? - kérdezte Dia aki már a fürdőre várt.
- Miért? - kérdeztem értetlenül, mert hát most komolyan én semmi furát nem találtam benne.
- Kócos vagy! - mondta mosolyogva.
- Tudom. - sóhajtottam. - De ha akarnék sem tudnék mit tenni vele. Tudod, ha még nem tűnt volna fel, James haja is mindig úgy áll, mint aki épp egy világkupáról esett be közénk. Asszem valami Potter vonás lehet. - túrtam bele a hajamba, és így máris jobban állt.
- Sokkal jobb így. Hiába, erről a mozdulatról ne szokj le. - mondta, majd eltűnt az ajtó mögött. Fejcsóválva felkaptam az egyen cuccot meg a talárt, majd belebújtam a fekete magassarkúmba.
- Gondolkodtam tegnap este. - mondta Lily amikor egyedül maradtunk. Alice már eltűnt Frankre hivatkozva.
- Miről? - kérdeztem miközben a táskámba pakoltam.
- Potterről. - mondta, de szúrósan néztem rá. - Jóh, szóval Jamesről. - sóhajtott.
- És mire is jutottál? - kérdeztem.
- Arra, hogy egy öntelt bunkó, és amíg nem változik meg, nem tudok úgy tekinteni rá. Hidd el amit nekem mutat az nem tetszik. - rázta meg a fejét és vörös tincsei ide oda szálldostak az arca körül.
- Értem. Azért ne add fel. Szerintem semmit sem veszítenél ha megismernéd. Amit remélem hagyni is fog. -mondtam, majd amikor Dia kijött, hárman indultunk le reggelizni. Már majdnem a Nagyteremnél voltunk, amikor elhaladt mellettünk egy srác. Ez már csak azért volt feltűnő, mert mardekáros volt, és előre köszönt az én barátnémnek.
- Evans! - biccentett oda Lilynek.
- Piton! - viszonozta a "kedvességet" Lily.
- Ez ki? Csak nem Pipogyi? - kérdeztem, mire kaptam egy szúrós pillantást.
- Nem, ő Perselus volt, és nem Pipogyi. Gyerekkori jó barátok voltunk/vagyunk, nem tudom. Régről ismerem. - mondta Lily.
- Aha. - válaszoltam és még egyszer utána néztem. Ekkor viszont beléptünk a reggelire. A Tekergők ott ültek és amikor James meglátott, majd kiesett az asztaltól úgy integetett nekem. Elvigyorodtam, és kézen fogtam a két csajt, majd odahúztam őket. Diát lenyomtam Remus mellé, Lilyvel pedig leültünk James és Sirius elé.
- Sziasztok. - köszöntem. James odadobott nekem egy becsomagolt valamit, amiről nem tudtam hogy mi az. Értetlenül néztem rá.
- Majd reggeli után. - mondta, én meg zsebre vágtam a kis téglalap alakú holmit.
- Á Evans, bearanyozod a reggelünk. - mosolygott gúnyosan Sirius Lilyre. Az meg eléggé borús ábrázattal nézett rá, de én közbe avatkoztam. Megrúgtam Siriust az asztal alatt.
- Áú! Suzy! - nézett rám morcosan.
- Bocs Tapi, izomrángásom van. - mondtam, majd jóízűen beleharaptam a pirítósomba. Lily ott kuncogott mellettem. Aztán ránéztem Jamesre, aki egyfolytában Lilyt nézte.
- Ágas, milyen óránk lesz? - kérdeztem hogy kizökkentsem.
- Bájitaltan. Ja tényleg, mivel későn értetek le, Remusnál van az órarendetek. Majd ő odaadja. - válaszolt miután észhez tért.
- Köszi, Holdsáp ideadnád az órarendünk? - kértem, de ő éppen Diával nevetett valamin. Nagyon jól elvoltak, és szegény Dius egyfolytában pirult. Bele sem merek gondolni mik lesznek itt évközben. Aztán rám nézett, és mosolyogva odaadta Lilyét és az enyémet is. Ahogy átnéztem, elég zűrösek lesznek a napjaim.
- Repüléstan? - kérdeztem felháborodva. Ekkor Sirius majd megszakadt a röhögéstől.
- Aha. Mivel gondolom nem tudsz repülni. - mondta James.
- Naná, hogy tudok! Szerintetek én csak magoltam és hadonásztam a pálcámmal egész nyáron? Tök jól repülök és nagyon szeretem is. Én tutira nem fogok szerda esténként kint repkedni a kviddicspályán. - vágtam bele a pergament a táskámba.
- Nyugi azokat az órákat mindig a csapatkapitányok tartják, és külön vannak a házaknak. Idén én tartom. Ne izgulj, jó muri lesz. - mondta James, de nekem ez egyáltalán nem tetszett. Albus még mindig reggelizett, ezért elvigyorodtam.
- Nem szeretem amikor ilyen képet vágsz. - nézett rám félve James.
- Ne izgulj, semmi ördögi nem jár most a fejemben. Egy pillanatra ha megbocsátotok. - pattantam fel, és a kis órarendemmel együtt elindultam a tanári asztalhoz. Többen is felfigyeltek a kopogásra. Majd megálltam apa előtt.
- Szia Amira! - köszönt apa halkan.
- Szia apa, figyelj, nem lehetne hogy kihagyjuk ezt az idétlen repülés órát? Tudod hogy nagyon jó vagyok benne, mégis akkor minek járjak rá? - kérdeztem angyalian.
- Azért mert addig is szem előtt vagy, és James vigyáz rád. Azért. - mondta, de láttam hogy a többi tanár még mindig meg van rökönyödve azon az "apa" megszólításon.
- Pont James figyeljen rám? - emeltem feljebb picit a hangom, mert kezdtem kijönni a sodromból. - Apa, ha még esetleg nem tűnt volna fel itt bárkinek, James és a Tekergők a suli csínytevői. Nélkülük még kevesebb bajba kerülök, mint velük. Semmi bajom velük, de a szerda estéim ne a repkedésre menjenek el az elsősökkel. Ez totál égő, és egyébként is, addig tudnék Lilyékkel tanulni a könyvtárban vagy valami. - kérleltem, ám ő a fejét rázta.
- Nem nem. Akkor annyi engedményt adok, hogy tartsátok Jamesszel közösen az órát, de neked ott kell lenned. - mondta határozottan, én meg lehajtott fejjel bólintottam.
- Jól van, és most menj órára, mert elkésel, és Lumpsluck professzor nem nézi ezt jó szemmel. - mosolygott rám, amit halványan viszonoztam. Mikor odaértem Lilyékhez, kérdőn néztek rám.
- Legalább most már tanítónénit is csinált belőlem. - morogtam, majd felkaptuk a cuccunk és elindultunk a pincébe. A tanár késett, de aztán végül csak befutott.
- Jó reggelt gyerekek! Igazán nagy öröm hogy ennyien itt vagytok a RAVASZ kurzuson, ahová csak Várakozáson felüli avagy Kiváló osztályzattal lehetett bejutni. És most megkérném új diákunkat hogy álljon fel és mondjon valamit magáról. Amira, ha megkérhetnélek.
- Megkérni azt megkérhet és tehet egy szívességet. - morogtam halkan de csak James és Sirius értették mellettem, akik persze kidőltek a röhögéstől. Játékosan meglegyintettem Jamest, aki még jobban röhögött.
- Kérem, Mr. Potter és Mr. Black! Ne zavarják az órám. - nézett rájuk morcosan a dagadt fószer.
- Elnézést professzor. - motyogták, de még mindig nevettek az orruk alatt.
- Szóval... a nevem Amira White-Potter. - kezdtem bele, de többen is sugdolózni kezdtek.
- Óh, milyen szerencsés véletlen, vagy nem az? Esetleg a mi jó James Potter Parancsnokunk rokona lennél? - kérdezte izgatottan a prof..
- Ami azt illeti, ő a nagybátyám, és az ifj. James pedig az unokatestvérem. - bólintottam, és rámosolyogtam a nagyon vigyorgó Jamesre.
- Csodás, csodás. Mesélnél az előző iskoládról? - kérdezte lelkesen a tanár. Na erre mit mondjak?
- Magántanuló voltam tanárúr. Voltak khm... problémáim. - mondtam, majd néhány szúrós pillantás után, már James és Sirius sem nevettek. A mardekárosok meg szemét módjára vigyorogtak egész végig. Miért velük vagyunk? Bár egyvalaki mégsem. Piton csak ült, és a könyvét olvasgatta.
- Értem kedvesem. Nos, köszönöm leülhetsz. Gyerekek, a mai órán párban fogunk dolgozni, és mindenki elkészít egy Nyugtató-főzetet. Mondom ki kivel lesz. Mr. Malfoy-Ms. West, Mr. Potter-Ms. Black, Mr. Lestrange-Ms. McMery, Mr. Black-Ms. Highton, Mr. Zambini-Ms. Evans, Mr. Lupin-Ms. Grant, Mr. Piton - Ms. White. Jó munkát, a hozzávalókat a tárolószekrényben megtalálják. - adta ki mosolyogva az utasításokat, én meg egy szó nélkül leültem Piton mellé. Kissé furán is nézett rám, de aztán elment a hozzávalókért, amíg én begyújtottam a tüzet és vizet tettem az üstbe. Majd amikor visszaért, szó nélkül kipakolta a növényeket és a kezembe nyomot egy csokor kamillát. Elkezdtem átlósan feldarabolni egy ezüst tőrrel amit még Albustól kaptam, amikor megállított.
- Miért átlósan vágod, amikor egyenesen kellene? - kérdezte. A hangja kellemes volt, de mégis erős és határozott. Ez reggel fel sem tűnt. Valahogy akkor teljesen más hangnemet használt. Felnéztem, és szembetaláltam magam azokkal az éjfekete szemekkel. Oké, ez így nem lesz jó.
- Ha annyira tudni szeretnéd, azért, mert a kamillának nem csak a virága nyugtató hatású, de a szára is. Én jártam mugli iskolába, és biológiából megtanultuk, hogy a növények majdnem legfontosabb része a bőrszövet. Azt pedig, ha átlósan vágom, könnyebben kifől belőle ami nekünk kell. - avattam be a nagy titokba, amire elgondolkozó arcot vágott, majd felírt valamit a könyvébe.
- Majd meglátjuk. - mondta halkan, de így is értettem. Gyorsan felvágtam a növénykét, majd a többit Piton intézte. Én csak kavartam. Kettőt jobbra, hármat balra. És ezt folyamatosan. De végül is mi lettünk elsőnek készen.
- Áh, hagy nézzem csak! - jött oda Lumpsluck. - Igen, igen. Pont olyan jó mint amilyenre számítottam Mr. Piton. Még jobb is úgy látom. Hadd találjam ki, esetleg a kamilla? Á igen, érzem. Kiváló! De persze remek segítsége volt nemde? - kérdezte.
- Közösen készítettük ezúttal professzor. - válaszolt Piton, és a hangsúly megint más volt. Hihetetlen mennyi féle lehet. Talán minden emberrel másmilyent használ. Akkor amit én kaptam az melyik kategóriába tartozik? A kedves vagy a közömbös? Miért is érdekel ez?
- Valóban? Nos, akkor tíz-tíz pontot ítélek meg mindkettejüknek. Gratulálok! Mindenki tegye ki az asztalra a munkáját és mehettek. - intett el minket. Piton elkezdett összepakolni, és én is észbe kaptam. Amikor ment kifelé, még mintha nagyon gondolkozott volna, majd megfordult és hosszan a szemembe nézett. Én meg mint egy idióta, elpirultam és elkaptam a tekintetem. Mintha egy kicsit megrándult volna a szája sarka, aztán kiment. Leroskadtam a padba, majd azon gondolkoztam, hogy mi van velem. Igaz, bejönnek a magas fekete hajú, fekete szemű srácok, de akkor Sirius miért nincs rám ilyen hatással? Na jó, finom illata van, de nem pirulok el miatta. Te jó ég, senki miatt sem szoktam elpirulni! Van valami Pitonban, ami nem hagy nyugodni, és én ki fogom deríteni hogy mi az.
- Jössz Mira? - kopogtatta meg a vállam Lily. Felnéztem rá, majd bólintottam.
- SVK lesz. Siessünk. - húzott ki a teremből. Csendbe burkolóztam egész végig, majd amikor elértük az ötödik emeleti SVK termet, nagyon meglepődtem. A padok a teremben két oldalt voltak voltak, de nem padsorban, hanem hosszában és szemben ültünk a zöld-ezüst ház tagjaival. Most leshetjük a gúnyos pofájuk egész órán. Leültünk Lilyvel úgy középtájon, és James mellém ült, amíg Lily mellé pedig Dia aztán így tovább. Éreztem hogy James néz engem, én meg a vállára hajtottam a fejem, majd ő is ráhajtotta a buksiát az enyémre.
- Mi a baj Suzy? - kérdezte.
- Semmi, csak valami foglalkoztat.
- Akkor nem az a baj hogy nem érzed itt jól magad igaz? - kérdezte miközben át is karolt.
- Nem. Jó, hogy itt vagyok. Csak épp... mindegy. Mikor lesz telihold? - kérdeztem suttogva.
- Még négy nap. Péntek este. Remus már be sem jött most. Bájitaltanon sem volt jól, de azt még kibírta. - válaszolt, ám ekkor bejött a tanár. Egy magas szőke hajú gyönyörű nő volt. Megállt a terem közepén, és láttam hogy Malfoynak csorog a nyála. Elnevettem magam.
- Mi olyan mulatságos Ms... - kérdezte.
- White. Amira White vagyok tanárnő. És semmi különös. Elnézést. - mondtam, ő meg gúnyosan elmosolyodott. Hajjaj ez a nő utálni fog.
- Semmi gond Ms. White, de bizonyára nem lesz különös egy büntetőmunka sem, ma este hétkor itt várom. És öt pont a Griffendéltől, amiért nem tud viselkedni. - mondta, és a hangja csak úgy harsogott a döbbent csendben.
- Igen professzorasszony. - mondtam szikrázó szemekkel. Elfordult, majd bájosan mosolygott a mardekárosokra. Ó, szóval akkor ő is az lehetett.
- Köszöntenék mindenkit! Ez a RAVASZ szintű kurzus, Sötét varázslatok kivédéséből. Előre szólok, hogy ha úgy találom hogy valaki nem teljesít megfelelően, azt ki fogom zárni a szakképzésről. Innen csak a legjobbak fognak kikerülni, szóval nem ajánlom hogy bárki is fegyelmezetlen vagy bármi hasonló legyen. Nos, az én nevem Rose Black. Vagyis Black professzor. Mindenkitől elvárom a maximális tiszteletet. - itt rám nézett. Egyértelműen nem kedvelem. De várjunk Black? Akkor ez is valami sötét suttyó Sirius családjából.
- Akkor kezdjünk egy alapbűbájjal. Hatodikban már ennek alapnak kell lennie. A Patrónus-bűbájról beszélek. Szóval akkor jöhet is White. Mutassa meg mit tud. - gúnyolódott rajtam. Ez mekkora szemét! Eltüntette a padokat, én meg előre léptem. Mire gondoljak? Majd odasétáltam a tanár elé, de nem néztem rá, mert akkor tuti hogy nem tudnék dühből megidézni semmit. Ránéztem Jamesre, Siriusra, Lilyre, Diára, Alicere, és már tudtam mire gondoljak. Az új életemre, a barátaimra, Albusra és Jamesre és Rózára. Meglendítettem a pálcám, majd a hatás kedvéért non-verbálisan idéztem meg a nagy kutyám. Elmosolyodtam ahogy körbeszaladt a teremben, majd a griffendélesek megtapsoltak, én pedig elengedtem a varázslatot.
- Ez a minimum White. Rendben. Most Potter és Black! - hívta ki Jameséket. Sirius gyűlölködve méregette a tanárt, ezt nem volt nehéz észrevenni. Szóval tényleg egy rokon. James megidézte a szarvasát, amit Lily eléggé piros arca kísért. vajon miért? Sirius is elvégezte a bűbájt, majd sorban kihívott mindenkit a griffendélesek közül.
- Utoljára maradt Evans kisasszony! - mérte végig hidegen a szőke némber. Lily remegő kezekkel a kör közepére állt, majd behunyta a szemét és megidézte a patrónusát. Egy ezüst őzsuta ugrott ki a pálcájából, ami gyorsan körbe szökkent a teremben, majd James orra előtt vált semmivé. Az meg csak tátott szájjal bámulta barátnőm. Már tudom miért izgult. A patrónusa, Jamesé párja. Nevethetnékem támadt, de most visszafogtam magam. Eztán a a mardekárosok jöttek. Malfoy a kígyójával, amit nagy büszkén mutogatott, Lestrange egy hollót idézett meg, és így tovább a többiek. Nem igazán figyeltem már erre, csak arra lettem figyelmes hogy kicsengetnek.
- Gyere James! LLG lesz.- fogtam meg a kezét, mert most meg kb. Ő volt olyan kábult állapotban mint én egy órával ezelőtt. Hagyta magát húzni, aztán amikor kiértünk a csípős levegőre, rögtön észhez tért.
- Suzy, ugye te is láttad hogy mi Lily patrónusa? - kérdezte.
- Igen. És? - kérdeztem unottan.
- ÉS? Itt a bizonyíték hogy mi egymásnak lettünk teremtve. - vigyorgott bágyadtan. Te jó ég...
- Figyu James, ne bízd el magad. Ne kunyerálj folyton randit, és légy udvarias. - mondtam neki, közben odaértünk Hagridhoz.
- Szerbusztok! A mai órán a thesztrálokkal fogunk megismerkedni! Ki tudja mik ezek? - kérdezte a nagydarab vadőr. Persze Lily gyorsan el is hadarta hogy tulajdonképpen micsodák is ezek. Szerintem viszont nagyon szépek, bár nem tudom hogy ki látja még őket a csoportból. Bementünk a rengetegbe és ott megmutatta őket Hagrid. Már akinek láthatóak voltak.
- Ki látja őket? - kérdezte.
- Én igen. - mondtam, majd odasétáltam az egyikhez és óvatosan megsimogattam az orrát. Az meg egy hangos rikoltás után megbökött az orrával. Nevetve húzódtam hátrább.
- Nedves az orra. - vigyorogtam Hagridra amikor letöröltem a nyakamról.
- Igen, igen. Nincs más? - kérdezte körbenézve, de senki nem jelentkezett. Engem lestek, amint valószínűleg számukra, a nagy semmit simogatom.
- Na jól van, a mai órának vége. Viszlát. - intett el minket Hagrid. De én még odamentem hozzá.
- Szia, figyelj, ők mindig itt vannak? - kérdeztem, mire ő megrázta a fejét.
- Nem, beljebb van a fészkük, egy szép árnyékos kis réten a fák alatt. Innen kb. fél mérföldnyire. Na siess fel te is a kastélyba. - küldött el, mert véres húsokat kezdett adogatni nekik. Na azt inkább nem nézném végig köszönöm. Felsprinteltem és élveztem a szabadidőm az esti bünti előtt.
Kedves Miss White, Amira!
Örülnék, sőt megtisztelnél vele ha eljönnél kísérőddel az általam megrendezett Hallloween-i partyra, amelyet Október 31- én este nyolctól tartok a negyediken lévő bájitaltan teremben.
Már alig várom hogy elcseveghessünk nagybátyád felettébb sikeres munkájáról.
Üdvözlettel: Lumpsluck professzor.
- Pff! Nem megyek! - fakadtunk ki egyszerre Lilyvel. Ekkorra már mindenki tudta hogy milyen meghívók ezek.
- Téged miért hívott el? - kérdezte Lily.
- Mert James apja az Aurorparancsnok, és a nagybátyám. James gondolom azért nem kapott, mert ő nem jó bájitaltanból és nem viselkedik olyan okosan mint én. - húztam ki magam, mire James oldalba csípett. Aú...
- Engem gondolom a sok K miatt bájitaltanból. Muszáj lesz elmennünk. Mit veszel fel? - kérdezte Lily.
- Hát van egy piros ruhám... Bár lehet majd inkább veszek valamit. De hát még kísérőm sincs! - mondtam felháborodva, de erre már nem figyelt, mert James elkezdte őt győzködni hogy ő lenne a legmegfelelőbb partner a számára. Ki hitte volna?
Szombat reggel, ami pontosan a Lump Klub party estéje előtti nap volt, és nem mellesleg a roxmorts-i hétvége napja, nyűgösen vonultam be a Nagyterembe. Három bajom is volt, bár Lily ezt csak "hisztinek" nevezte. Egy, nincs se ruhám se párom a holnapi bulira. Kettő, egyáltalán kedvem sincs elmenni rá, és Perselusszal se haladtam semmit. Három, csak azért hogy legyen harmadik. Aztán mikor éppen egy lekváros pirítóst erőltettem magamba, megérkezett a posta. Én igazából nem szoktam kapni semmit sem, így most meglepetten néztem a koromfekete iskolai bagolyra.
- Nekem hoztad? - kérdeztem, mire türelmetlenül felém nyújtotta a lábát. Szépen lekötöztem róla a pergament, az a nyomi madár meg a zabpelyhet kezdte zabálni az asztalon. Kinyitottam a kis levelet, és nem győztem ámulni a tartalmán.
Amira!
Lenne egy egészen érdekes kérdésem hozzád. Ha jól tudom, még nincs párod a holnap esti eseményre. Esetleg van kedved az én felemelő társaságom élvezni az este?
Prince
Nem hittem a szememnek. Erre vártam egész héten, persze azt hittem, hogy tök reménytelenül. Ezért utasítottam vissza vagy tíz srácot, de megérte várni. Hatalmas mosoly kúszott az arcomra. Felnéztem, és az ébenfekete szempár éppen engem figyelt. Bólintottam ő meg elmosolyodott. Ez olyan dolog volt amit csak egyszer láttam eddig tőle. Még ott az erdőben egy hete. A kedvem azonnal az egekbe szökött, és elárasztott egyfajta boldogsággal vegyes izgalom.
- Most már tényleg kíváncsi vagyok, hogy mi az amitől ilyen földöntúli mosoly költözött a hisztis pofidra. - hajolt fölém Sirius és James egyszerre.
- Ó csak valaki elhívott holnap estére. - mondtam, és közben a farmerom zsebébe gyűrtem a cetlit.
- Nagy cucc. Mira, a héten vagy húszan megtették, mégis mindet leráztad. - sóhajtott mellettem Dia.
- Pontosan tizenketten. És? Vele akartam menni. - haraptam bele a pirítósomba jóval nagyobb lelkesedéssel.
- Ki is az a valaki? - kérdezte Remus és a többiek is érdeklődve figyeltek.
- A hercegem. - mondtam, és elnevettem magam az arcukon. - Majd megtudjátok. Lily úgyis ott lesz a kedves öcsém társaságában, tehát aligha titkolhatom el nem? - kérdeztem ártatlanul, mire James ezer vattos mosolyt villantott vörös hajú barátnőmre.
- Le kell mennünk Roxmortba ruhát venni. - mondtam, mire Lily bólogatott. Ezért reggeli után felmentünk felöltözni, bár azon kívül hogy egy kabátot felkaptunk, nem túloztuk el. Már a csarnokban jártunk, amikor Lily éppen Dia hülyeségével volt elfoglalva, engem meg hirtelen berántott valaki egy oszlop mögé. Bár nem csinálta valami jól, mert hiába állt a hátam mögött, a finom friss illat rögtön elárulta. Csak neki van ilyen finom illata.
- Máris elrabolsz? - kérdeztem mosolyogva, de nem engedett megfordulni. Erősen tartott.
- Csak holnap tervezem. Milyen színű lesz a ruhád? - kérdezte és a leheletét éreztem a nyakamon.
- Ezüst vagy mélykék. Miért? - kérdeztem, és aztán maga felé fordított. (Ez a két kedvenc színem.) Nagyon de nagyon közel voltam hozzá. Valami egészen más csillogás volt a szemében, nekem meg pillangók ezrei szárnyaltak a hasamban.
- Mert úgy kell nyakkendőt választanom. Tudod, össze kell öltöznünk. Nagyon reménykedtem benne hogy nem Griffendél vöröset fogsz mondani. - sóhajtott fel miközben megforgatta a szemeit.
- Szerencséd van. Van piros ruhám. Felvehetem azt is ha szeretnéd. - vigyorogtam rá, mire lemondóan megrázta a fejét.
- Kihagynám. Na menj, mert Evans már keres. - húzódott el, én meg mint egy idióta, vigyorogva kiléptem az oszlop takarásából. A kapunál már ott várt a két lány.
- Töröld le ezt az idétlen kifejezést az arcodról. - nevetett fel Dius.
- Nem tudom, sajnálom. - mondtam egy cseppnyi megbánás nélkül.
- Azért fura azt látni hogy Perselus valakiből ilyen dolgokat váltson ki és fordítva. Ráadásul az illető az ősellensége nővére. - mondta Lily elgondolkozva én meg őszintén megrökönyödve néztem rá.
- Ti tudjátok? Jó, mármint elmondtam nektek, de azt nem hogy jutottunk is valahova. - kérdeztem miközben már elértük Roxmort határát.
- Csak a vakok nem látják szívi. Vagyis James, Sirius és Peter. Még Remus is észrevette ahogy néha lopva átkukkantasz a Mardekár asztalához, ugyanígy Piton is átleskelődik hozzánk. - karolt belém Dia.
- Nem bánjátok ugye? - néztem rájuk, mire ők nevetve megcsóválták a fejüket. Örömtelien felsóhajtottam, majd betértünk a ruha üzletbe. Sokáig vacakoltam, aztán megtaláltam a tökéletes ruhát. Bár való igaz hogy nem ezüst és nem is kék. Ettől függetlenül amikor megláttam magam a tükörben, tudtam hogy nekem ez kell!
- Na mutasd már magad! - nyavalygott Dia a függöny mögül. Egy hirtelen mozdulattal elhúztam a függönyt, ő pedig őszintén megdöbbent.
- Vélemény? - kérdeztem, és közben oldalba böktem.
- Ez csodálatos! Ha nem veszed meg, akkor életed legnagyobb hibáját követed el! - mondta, én pedig elnevettem magam. Akkor ért oda a szabászat vezetője hozzánk.
- Ó csillagom, ez egyszerűen tökéletes! - kiáltott fel ahogy meglátott. Büszkén körbe forogtam, aztán eszembe jutott valami.
- Mondja, van olyan nyakkendője ami ugyan ilyen színű és anyagú? - kérdeztem, mire hatalmas mosollyal és szó nélkül ott hagyott. Értetlenül néztem utána, majd két barátnőmre, akik csak megrántották a válluk. Közben Lily is megtalálta a ruháját. Egy gyönyörű pánt nélküli zöld földig érő ruhába szeretett bele, és asszem James is ezen a véleményen lesz.
- Itt van kis drágám! - ért vissza a nő, majd egy kis dobozt nyomott a kezembe. Szép fekete bársonyborítású doboz volt, és a nyakkendő olyan volt benne, mintha a ruhám egy részéből készült volna. Semmi különbség. Nagyszerű!
- Köszönöm! - hálálkodtam, majd visszaöltöztünk és fizettünk. Pontosan ebédre sikerült beesni. Jól időzítettünk. A csomagokat egy ügyes varázslattal felküldtük a szobánkba, kivéve a kis dobozkámat és Lilyét, aki ugyancsak vett nyakkendőt Jamesnek. Kedves gesztus tőle szerintem, bár amikor megjegyeztem neki, erősen tiltakozott a szándékait illetően. Nem baj, fog ez változni... legalábbis remélem. James majd kiugrott a bőréből az ajándék miatt, igaz, a zöld nem az ő színe, de nem panaszkodott. Persze... "Evansért bármit!" Láttam hogy Perselus végez a kajával, majd kifelé indul a teremből. Felpattantam és egy gyors "majd találkozunk" mondattal otthagytam barátaimat. A pince lépcsőjén értem utol. Hm, itt jó sötét van. Elkaptam a karját, ő meg eléggé ingerülten fordult meg, de amint meglátott a félhomályban rögtön kisimultak az arcvonásai.
- Egy napot sem bírsz ki nélkülem mi? - dőlt neki a falnak a bal vállával velem szemben. Láttam rajta hogy igazán élvezi hogy kicsit szívathat.
- Peched van, viszont hoztam neked valamit. - mondtam, mire érdeklődően nézett rám. Aztán folytattam. - De csak akkor kapod meg, ha teszel is érte. - tettem hozzá vigyorogva. Egy pillanatig elgondolkodott majd se szó se beszéd elkapott a derekamnál fogva, és nekinyomott a falnak, majd velem szemben megtámaszkodott a fejem mellett.
- És mi is az amit cserébe kérsz? - kérdezte lágy hangon nekem pedig meg-megroggyantak a térdeim. Közel hajolt, de mielőtt elérte volna a szám, kitért és a fülembe súgott.
- Megkapom? - suttogta, én meg reszkető lábakkal húztam elő a dobozt. Nem csinálok magamból idiótát, mint egy félős kislány. Mind a két karommal át nyúltam a karjai alatt, miközben az alkarom szándékosan hozzáért a derekához. Aztán belecsúsztattam a dobozt a farzsebébe. Felnéztem az arcára, és a szemei éhesen tapadtak az ajkaimra. Elvigyorodtam, majd kibújtam a karjai alatt.
- Holnap este a Griffendél torony bejáratánál. Ne késs Herceg! - fordultam még vissza, majd látszólag nyugodt léptekkel felsétáltam az előcsarnokba. Onnantól viszont sietős léptekkel mentem fel a toronyba.
- Jelszó? - kérdezte a Dáma.
- Unikornis. - mondtam, mire feltárult a portré. Bemásztam, majd lehuppantam Sirius mellé.
- Na mi újság Suzy? Kicsit elhanyagolsz minket. - mondta és átkarolta a vállam.
- Bocs Tapi, de volt néhány dolgom. Holnap hánykor jön fel a hold? - kérdeztem.
- Későn, olyan tizenegy felé. Vagyis lesz időtök kiérni Ágassal. Már a Szellemszálláson leszünk. - mondta másik tesókám. Ránéztem Remusra aki eléggé megviselt arcot vágott. Átültem mellé, ő pedig érdeklődve pillantott fel a könyvéből.
- Igen? - nézett rám kérdőn és szomorúan. Szegénykém megviselheti a telihold.
- A holnap miatt, vagy más baj van? - kérdeztem, mire egy hangos sóhaj után becsukta a könyvét.
- Dia. Együtt akart lenni velem Halloween este, de mindannyian tudjuk hogy nem lehet. Azt mondtam hogy dolgom van a Tekergőkkel, erre ő felvonult Lilyvel a hálóba. Biztos nagyon dühös. - dőlt hátra a kanapén.
- Mond el neki. Szeret téged Remus, nagyon. Ennyi őszinteséget megérdemel. A mi titkunk nem kellene kiadni, de azt elmondhatnád hogy miért tűnsz el mindig teliholdkor. - szorítottam meg a kezét.
- Undorodni fog tőlem, ahogy minden normális ember tenné. - húzta el a kezét.
- Kösz, ez jól esett Holdsáp. - néztem rá, neki meg leesett hogy mit mondott.
- Jó, de ti nem normál emberek vagytok. Animágusok, és az is egyfajta átváltozás, habár való igaz, hogy a mai napig elgondolkodom azon, miért tartotok ki mellettem. - nézett rám kérdőn.
- Te szerinted ez kérdés? Remus, jó ember vagy, aki több szenvedést állt ki életében, mint itt bárki az iskolában. Ne keseredj meg emiatt, és fogadd el hogy vannak emberek akik azért szeretnek mert TE vagy az, és nem a vérfarkas. Segítünk, mert így szeretnénk, és nem sajnálatból. A szeretet nagyon fontos dolog, és mi összetartunk, a Tekergők és én persze. Dia pedig meg fog birkózni ezzel. - néztem rá, majd szó nélkül megölelt.
- Lehívnád? - kérdezte amikor elengedett. Mosolyogva bólintottam. Felszaladtam a szobánkba, bent csak ketten voltak. Szinte már olyan mintha Alice itt se lakna. Frank teljesen elvette az eszét.
- Holdsáp keres. Szerintem beszélni szeretne veled. - mondtam miközben letelepedtem az ágyamra.
- Én nem akarok vele. - fordított nekem hátat.
- Pedig szerintem érdekelne az amit mondani akar. - vágtam hozzá egy párnát, mire dühösen lecsörtetett a klubhelyiségbe.
- Elmondja neki Remus? - kérdezte pár perc csend után Lily. Olyan hirtelen ültem fel, mint akit rántanak.
- Mire gondolsz? - kérdeztem értetlenül. Az nem lehet hogy Lily tudja.
- Ugyan! Ne nézz hülyének. Minden teliholdkor eltűnik, aztán a gyengélkedőn végzi. Remus vérfarkas nemde? - nézett rám, én meg megadóan bólintottam és nagyot sóhajtottam. Lily tudja.
- Tényleg nagyon okkos vagy, néha túlságosan is. - mondtam a plafont bámulva, amikor kivágódott a szobánk ajtaja. Aztán már csak azt láttuk ahogy egy fekete hajzuhatag eltűnik a fürdőajtó mögött. Azonnal felpattantam és az ajtóhoz mentem. Zárva volt.
- Diana West! Azonnal nyisd ki és mond el mi a baj! - kopogtattam be türelmesen. Ja, majdnem leszakadt az ajtó.
- Hagyjatok békén! - kiabált ki. Sírt.
- Nos, két lehetőséged van. Vagy kijössz, vagy Lily berobbantja az ajtót! - mondtam dühösen.
- Hé, miért én? - méltatlankodott mögöttem.
- Mert te prefektus vagy. Neked elnézik, na! Dia gyere ki. - unszoltam, mire kattant a zár és lassan kinyílt az ajtó. Egy könnyek által áztatott arcú lány támaszkodott neki az ajtófélfának.
- Remus egy... egy... egy vérfarkas! - nyöszörögte.
- Tudom. És? - kérdeztem idegesítően, azt akartam elérni hogy kiadja a dühöt és a csalódottságot magából.
- ÉS? Menj a francba White! Mit csinálnál ha kiderülne hogy a szerelmed egy vérfarkas? - csattant fel.
- Ha igazán szeretném, elfogadnám. - válaszoltam, Lily meg bólintott. Erre értetlenül nézett ránk.
- Ilyen egyszerűen? Hiszen havonta egyszer dühöngő, öntudatlan, vérengző vadállattá változik! - roskadt le a földre. Követtük a példáját és leültünk vele szemben.
- Tehet róla? - kérdeztem csendesen. Láttam Lilyn hogy most az egészet rám akarja bízni. Marha jó. Dia megrázta a fejét.
- Akkor? Attól még ő ugyan úgy Remus Lupin marad. Havonta egy estét pedig kibírsz nélküle. - mondtam és megfogtam a kezét. Ő bólogatott és már a könnyei sem folytak.
- Csak olyan nehéz... - sóhajtott fel reszketegen.
- Tudom. Szegénynek iszonyú fájdalmai szoktak lenni. Amikor átváltozik, csaknem minden csontja eltörik. Nem lehet kellemes. - dőltem neki a falnak. Ők elborzadva néztek rám.
- Ugye nem azt akarod mondani hogy láttad már... - néztek rám kérdőn és egyben félve is.
- Szerintetek nekem miért kell lelépnem tizenegykor a partyról holnap? - kérdeztem.
- Akkor jön fel a hold. - bólintott Lily.
- Akkor te is az vagy? - kérdezte könnyes szemekkel Dius. Elmosolyodtam.
- Nem. Én segítek Remusnak. - válaszoltam, és akkor láttam Lily arcán a megvilágosodást.
- Animágus vagy! Azokat nem bántják a vérfarkasok. Te jó ég! Te mindig kint vagy vele? Merlinre, ez nagyon veszélyes. - akadtak ki.
- Lehet. De ő a barátom. Nagyjából egy éve képes vagyok átváltozni, és mióta idejárok Roxfortba, segítek neki. Vigyázok rá. - magyaráztam, és szándékosan mondtam csak magamat. Ami nem az én titkom azt nem mondom el másnak.
- Köszönöm Amira! - ugrott a nyakamba Dia.
- Jaj te lány! Mit is kezdenél nélkülem? - kérdeztem öntelten, mire felkacagott.
- Nem tudom. - húzódott el, majd egy elég erős gyanú támadt bennem.
- Dia... Remusnak mit mondtál? - kérdeztem, ő meg elsápadt.
- Azt, hogy kell egy kis idő a gondolkodáshoz. Nem akartam megbántani, amíg nem beszélek veletek. Most pedig már nem is fogom. - állt fel eltökélten.
- Jobb lesz ha beszélsz vele, mert hamarosan annyira rosszul lesz hogy a gyengélkedőn kell majd maradnia. - szóltam utána, ő pedig eltűnt az ajtó mögött.
- Minden rendben lesz velük. - mosolygott rám Lily.
- Remélem. - néztem rá, majd úgy döntöttünk, ideje kicsit lepihenni.
Ahelyett hogy szétizgultam volna az agyam, szépen ráérősen készülődtem. Már fél nyolc volt, de én még csak akkor végeztem a sminkeléssel. Lily már lement a klubhelyiségbe Jameshez, ezért egyáltalán nem aggódtam. A hajam feltűztem, és belebújtam a ruhámba. A szürkés fekete anyag, egy kevés ezüst csillogással teljesen lenyűgözött. Már nem azért, de az önbizalom nem nagyképűség... Szóval tényleg tetszettem magamnak a tükörben. Magamban nevetgélve léptem bele a fekete tűsarkúba, amitől amikor ránézett Lily elrettent, és a szoba másik felébe szaladt. Azt mondta egy ilyen halálcsapdában nem lehet járni. Én pedig bírom, szóval ennyit erről. Még egyszer megnéztem magam, majd elindultam le a klubhelyiségbe. Rengetegen voltak odalent, mert már szinte mindenki visszaért a vacsiról. Amint megláttak, tapsoltak és valaki még fütyült is, persze én csak nevettem, aztán pedig már három Tekergő állt előttem.
- Ez... ez... hűűű... - nyökögte Sirius, én meg egy nagy puszit nyomtam az arcára. Elvigyorodott és a kezét nyújtotta.
- Kikísérhetlek nem? Legalább előbb megtudom ki a hódolód mint Ágas. - nevetett.
- Ha viselkedsz! - fenyegettem meg mire bólogatott.
- Tizenegy Suzy, ne felejts el jó? - ölelt meg még Remus is, aki már nagyon rosszul festett. Sápadt, már-már zöld színű volt a bőre.
- Soha nem tudnám elfelejteni Remus. - mondtam, majd Diára mosolyogtam, és még Peter is kapott egy falat mosolyt. Majd Siriusba karoltam és kiléptünk a portrén.
- TE? - kiáltott fel, amikor meglátta (a had jegyezzem meg, nagyon szexi) Perselust.
- Szevasz Black. Mehetünk Amira? - állt meg előttem. Teljesen beleborzongtam a hangjába. Merlin, ha ez ezt teszi velem, mi lesz később? Mert remélem hogy lesz később.
- Persze! Szia Tapi. Majd ott találkozunk! - néztem rá sokatmondóan, majd belekaroltam partnerembe, és otthagytuk a még mindig lefagyott Sirius Orion Blacket.
- Láttad az arcát? Megfizethetetlen. - nevettem amikor lefordultunk a folyosó végén.
- Igen, már ezért megérte. - húzódott csúnya mosolyra a szája.
- Hé, ne gúnyolódj! Gondolhatod így is, hogy lesokkolta, hogy az ő húgocskája Perselus Pitonnal megy egy partyra. - forgattam meg a szemeim.
- Húgocskája? - nézett rám kérdőn.
- Aha. A Tekergők olyanok mint a testvérek. - mondtam nyugodtan, mire ő megtorpant.
- Merlinre, el sem hiszem hogy egy Tekergővel megyek bulizni. - játszotta a lesokkolt gyereket.
- Nagyon vicces Piton! - mosolyodtam el. - Biztos halálra rémültél. - fogtam meg inkább a kezét, és húzni kezdtem.
- Dehogy is! Ha már az is ilyen szórakoztató veled hogy lemásszunk pár emeletet, akkor nem. - vette fel a tempóm, de a kezem nem engedte el, sőt összefűzte az ujjaink. Felnéztem rá, és egy kicsit jobban végigmértem. Fekete nadrág és ing volt rajta, pluszban a nyakkendő amit tőlem kapott.
- Szép a nyakkendőd. - ugrattam.
- Ó köszönöm, tudod egy nagyon csinos lánytól kaptam tegnap. Bár az után a húzás után azonnal át is rakhatnák a Mardekárba. - csóválta meg a fejét mosolyogva.
- A griffendélesek között is lehetnek ravasz emberek. - jegyeztem meg, de a bóktól már így is elpirultam. Szóval csinos vagyok mi?
- Voltál már ilyen partin? - kérdezte amikor megálltunk a kétszárnyú ajtó előtt.
- Öhm, nem. De gondolom nem valami nagy buli, ha kisestélyiben, teljesen kimázolva kellett jönni. - feleltem, mire bólogatott.
- Italok, sütemények, királyi vacsora, zene, és mindez a lehető legnagyobb pompában. Lumpi imádja a felhajtást. Majd meglátod. - mondta és benyitott. A zene és a beszélgetések zaja olyan hirtelen öntött el minket, hogy az hihetetlen volt.
- Amira és Perselus! Hát ti együtt jöttetek? Milyen érdekes... milyen érdekes! - talált meg minket azonnal Lumpsluck. Megforgattam a szemeim, és Perselus is csak elmosolyodott.
- Köszönjük tanárúr, nagyon szép minden. - mondtam, mire ő elhúzott és vagy egy órán keresztül azzal nyaggatott a vacsora alatt, hogy meséljek el mindent az Aurorparancsnok nagybátyám életéről, az életünkről. Na persze! Amúgy láttam Lilyt és Jamest is, akik az asztal túlsó felénél ültek és James nagyon haragosan nézte Perselust amint a kezem fogja. Merthogy azt nem engedte ki a kezéből. Ennek mérhetetlenül örültem. Aztán a vacsora végeztével ami egészen fél tízig elhúzódott, koccintottunk, majd szinte mindenki elindult a táncparkettre. Lassú dallamos zene szólt, és láttam hogy Perselus feláll mellettem.
- Nos hölgyem, egy táncra ha szabad lesz... - nyújtotta kezét egy elegáns meghajlás után. Pukedliztam egyet játékosan, majd elfogadtam a kezét. Nagyon jól táncolt, és tökéletesen összhangban voltunk, mintha mindig is együtt lépkedtünk volna. Te jó ég, micsoda nyálas gondolatok... Össze kell szednem magam.
- Hogy érzed magad? - súgta a fülembe.
- Mesésen. - motyogtam, majd még jobban magához szorított. Nem volt fullasztó, inkább valamiféle birtokló gesztus. Kérdőn néztem rá, de ő a hátam mögé nézett. Aztán megláttam a szemem sarkából Jamest és Lilyt.
- Hagyd, majd megbékél. - súgtam oda neki, de az ölelésen nem lazított, csupán végigsimított a hátamon, hogy tudassa, megértette. Aztán belenéztem azokba a csodás fekete szemekbe és éreztem, elvesztem. Ő halványan elmosolyodott, majd az egyik kezét levéve a derekamról, végigsimított az arcomon majd a hajamon. Közelebb vont aztán lehajolt és megcsókolt. Annyira gyengéden és édesen, hogyha nem tartott volna szorosan, biztosan összesem. Szentséges isten! Még soha senki nem volt rám hatással. Aztán észbe kaptam, mert gyengéden az alsó ajkamba harapott. Ekkor jöttem rá, hogy csak tűrtem és nem viszonoztam. A kezemmel betúrtam a rövid fekete tincsekbe, és annyi érzelemmel és mindennel csókoltam vissza amennyivel csak tudtam. Szenvedélyesen viszonozta, és ekkor rájöttem hogy az eddigi csókok érintések és minden amit másoktól kaptam még az előző kapcsolataimban a muglivilágban, semmik voltak ehhez képest. Lassan, nagyon lassan szétváltunk, és ő csillogó szemekkel nézett a szemembe. Elmosolyodtam és hozzábújtam. Az arcomat a nyakába temetve. Szorosan ölelt át, és még sokáig táncoltunk, amikor észrevettem hogy Lily és James elköszönnek. Ránéztem az órára és az fél 11-et mutatott. Itt van hát a búcsú ideje.
- Pers, tudom hogy ezt most nem érted, de sürgősen el kell mennem. Nagyon szépen köszönöm az estét. - álltam meg, majd ő megfogta a kezem és kihúzott a folyosóra.
- Hova akarsz menni? - kérdezte komolyan.
- Holnap reggelinél elmondok mindent rendben? - kérdeztem, mire láttam hogy fájdalmasan megrándul a szája.
- Neh, kérlek ne. Nem veled van baj, egyszerűen mennem kell. Kérdeznék azért még valamit. - bújtam hozzá, mire hatalmas sóhajjal átölelt.
- Mond. - motyogta a hajamba.
- Mi van most velünk? - kérdeztem és felnéztem a szemébe. Elmosolyodott.
- Minden, ha szeretnéd. - mondta.
- Szeretném. - mondtam, majd megcsókoltam, amit hevesen viszonzott. Amikor szétváltunk, én elindultam lefelé, ő meg visszament, bizonyára kimenteni engem és magát is. Levetem a cipőm és futottam. Egészen a szellemszállásig. Ott visszavettem és átváltoztam. Átszlalomoztam az ágak között és már bent is voltam. Remus a második emeleti harmadik szobában feküdt az ágyon és Jamesék körülötte ültek.
- Sziasztok. - mondtam halkan, majd kopogós léptekkel odasétáltam a negyedik székhez, az enyémhez.
- Szia. - köszöntek vissza mind a hárman.
- Szóval te és Piton. Én mondom, még életemben nem láttam ilyen érzelmekkel teli csókot. - motyogta James. Sirius bosszúsan fújt egyet, Peter meg felnyikkant.
- Szeretem és most már együtt járunk. El kell hogy fogadjátok. - néztem rájuk. Komolyan bólintottak.
- Amíg nem használ ki téged, egy rossz szavunk nem lesz. Szeretünk téged és tiszteletben tarjuk... mondjuk. Már megbeszéltük, és Lily is jól érvelt. - válaszolt James. Ekkor Remus felnyögött, majd felordított. Átváltoztunk, és néztük ahogy a meztelen fiú helyén, egy vérfarkas fekszik a takaró alatt. Ránk nézett vérben forgó szemekkel, majd végigszaglászott minket. Ezek után hagytuk, hogy azt tegye amit mindig. Dühöngött, rohangált és csapkodott. Összetört egy csomó mindent, majd amikor a hajnal első sugarai feljöttek, összeesett és ott feküdt a csapzott és elkínzott Remus. James és Sirius egy takarót terítetek rá, amibe aztán be is csavarták, majd felvittük a gyengélkedőre. Madam Pomfrey már várt minket, aztán mi is kaptunk négy priccset hogy kialudjuk magunkat. Dél körül ébredtem fel. Sirius és James már fent voltak.
- Jó reggelt. - mormogtam a párnámba.
- Szia húgi. Nagyon fárasztó lehetett a tegnapod, mert a fél napot átaludtad.
- Az volt, Remus egyszer fellökött. Nem láttátok? Úgy fáj az oldalam hogy az nagyon kész. - jajdultam fel, mire megjelent a javasasszony.
- Elrepedt két bordája kisasszony. Mondtam én hogy veszélyes ez az egész, de nem hallgatnak rám. - morgott, majd a kezembe nyomott egy csontforrasztó főzetet. Azonnal jobb lett.
- Mikor mehetek el? - kérdeztem, mire a Tekergők felnevettek.
- Menjen ha akar! Már olyan mintha itt laknának. Mr. Lupin is visszatér a körletükbe estére. - mondta majd elengedett minket. Peter még aludt, szóval őt hagytuk.
- Lekéstem a reggelit. - mondtam, mire Jamesék kérdőn néztek rám.
- Jah, most van éppen ebéd. Lemehetünk ha akarod. - mondta Tapi, én meg bólintottam és gyorsan átöltöztem. Ma halottak napja van, szóval szerencsére tanítás nincs. Ezért egy fekete fűzős felső és egy fekete szűk vászonnaci mellett döntöttem. Aztán egy fekete kis cipellő, és a hajam is kifésültem, de inkább csak az ujjaimmal beletúrtam és hátradobtam. Leértem és Sirius felsóhajtott.
- Szerencsés ez a Pipogyusz. - motyogta, én meg nevetve oldalba böktem. Amikor beléptünk a terembe, egy csomóan felénk néztek. Hiába, a népszerűség átka. Elnéztem a Mardekár asztalához, és ott ült. Maga elé bámulva. Na jó, most vagy soha. Intettem Jameséknek, mire ők leültek a Griff asztalához. Mentem, végig a Mardekár asztala mellett, aztán egy gúnyos hang megállított.
- Mi van szivi, engem keresel? - kérdezte Malfoy. Eközben láttam hogy egy negyedikes nagyon szőke lány csúnyán méreget. A kis Cissy. Elmosolyodtam majd továbbmentem. Pers épp akkor állt fel amikor odaértem.
- Szia. - bújtam a karjai közé, és ekkor vettem észre hogy szinte mindenki minket bámul.
- Nem voltál reggelinél. Már majdnem aggódtam. - ölelt át szorosan.
- Ma mindent elmesélek. Ettél már? - kérdeztem, mire bólintott.
- Jó, mert én még nem. Gyere! - megfogtam a kezét, és áthúztam a Griffendél asztalához. Piszok nagy csend honolt ott. Leültünk az asztal végébe, és ráérősen enni kezdtem. Amikor a csend már az én idegeim is feszegette, akkor hirtelen meghallottam az öcsém hangját.
- Elhiszem hogy nagyon szép a mi Amiránk, de ilyen nyíltan bámulni már több mint illetlenség. És még a lányok is! Hallod Tapi, most aztán kereshetsz új rajongói tábort. - mondta hangosan, mire egy csomóan elkapták a tekintetük és néhányan fel is nevettek. Ezután persze beindult az élet és mindenki beszélgetett tovább, csak a Mardekár fele ült viharos csendben.
- Ebből nagy baj lesz. - sóhajtottam.
- Ugyan, tudom őket kezelni. - rántotta meg a vállát.
- Aha. De azért vigyázz velük. Malfoy meg az az idióta Lestrange úgy néznek ránk, mint akik mindjárt leavadáznak. - motyogtam.
- Ne érdekeljen. - húzott a karjai közé a padon.
- Már hogy ne érdekelne? Jaj, nem akarom hogy bajba kerülj. - mondtam és közben be is fejeztem a késői reggelit. Felálltam, majd követett de a kezem erősen fogta. Végighúzott szinte az egész sulin, majd mire észbe kaptam, már a Szükség Szobájában voltunk. Inkább nem érdekel honnan tud róla. Körbenéztem, és egy zöld-vörös kis szoba volt, kandallóval két fotellel amik között egy pici asztal volt, és a szoba másik felét elfoglalta a hatalmas ágy. Kérdőn néztem rá, de ő csak elvigyorodott.
- Elég pajzán gondolataim vannak veled kapcsolatban. - rántotta meg a vállát, én meg nevetve lehuppantam az egyik fotelbe, mire ő felállított, majd az ölébe ültetett.
- Két fotel van. - mutattam rá a nyilvánvaló tényre.
- Tudom, de most mond hogy a fotel kényelmesebb mint én! - nézett rám szemrehányón.
- Bocsi. - somolyogtam és egy kis puszit nyomtam a szájára.
- Elmondod miért rohantál el tegnap? - kérdezte. nagyot sóhajtottam. Hát jöjjön aminek jönnie kell.
A Nagyterem gyönyörű volt. A Borús sötét égbolt és az ezernyi gyertya tündöklő fénye káprázatossá tette a termet. A Griffendél asztalánál lassan kezdtek gyűlni az emberek, és érdeklődve figyelték az új jövevényt a Tekergők társaságában. Amikor a terem megtelt, a tanárok is a helyükre fáradtak. Én egyetlen emberre koncentráltam, és amikor összeakadt a tekintetünk, rám kacsintott.
- Nézd már, az öreg Dumbi becsajozik. - nevetett mellettünk egy srác. Barna haja és kék szemei voltak.
- Nem Frank. Csupán jóban van Amirával. Olyan mentor-tanítvány kapcsolat. - csattant fel James és szinte gyilkolt a tekintetével.
- Bocs James, és szia Amira! Frank Longbottom vagyok! Ő a barátnőm, Alice McMery. - mutatta be a mosolygós kis hölgyet maga mellett. Mosolyogva intettem nekik, aztán a tekintetem a mardekárosok felé kalandozott. Ott is egy társaságon akadt meg. Egy nagyjából nyolc fős társaságon, de főleg egy fekete hajú, sárgászöldes szemű srácon.
- Hm.. nem rossz. Az kicsoda, fiúk? - intettem diszkrétnek nem mondható mozdulattal a srác felé. Sirius odanézett és undorodó lett az arca.
- Rodolphus Lestrange. Aki mellette ül csaj, pedig Bellatrix Black a drága unokahúgom. Egy rakás sárkánytrágya az egész banda. - morogta oda nekem. Ekkor felém nézett az a Rodolphus nevű emberke és elvigyorodott, majd szépen végigmért. Én ittam egy korty vizet a poharamból, majd megnyaltam a szám és visszatettem a poharat. Újból felnéztem, és eléggé kitágult szemekkel bámult. Rámosolyogtam, majd visszafordultam a srácokhoz. Ők is meglepődve néztek rám, bár Sirius arckifejezése másról árulkodott, tekintve hogy erőteljesen szuggerálta az ajkaim.
- Mi van? - kérdeztem tőlük.
- Ne kezdj Lestrange-vel. Az a banda a jövő halálfaló nemzedéke, amellett pedig Trixi a jegyese. A csaj felnégyel ha szemet vetsz a pasijára. - mondta James fejcsóválva.
- Nyugi, max elszórakozom vele egy kicsit. És a szőke kicsoda? Ő is nagyon cuki. - vigyorogtam. James már csak annyit morgott hogy "egyik jobb mint a másik" meg hogy "Malfoy még mindig jobb mint Lestrange". - Miért nem jó neked valaki a többi házból? Miért kell az egyik legnagyobb préda he? - kérdezte Sirius.
- Pont azért. Mert az egyik legnagyobb. - suttogtam a fülébe. Megborzongott.
- Tudod, túl sok a Potter vonás benned. - tapintott a lényegre James.
- Úgy érzem felszabadultam az árvaház óta. El kellene kezdenem élni, na már nem mintha nem éltem volna eddig is. Csak akkor meg kellett szökdösni. Itt azt csinálok amit akarok amíg jók a jegyeim. Egyébként is, nem szándékozom velük semmit sem tenni vagy csinálni, persze addig amíg nem állnak az utamba. Ennyi griffendéles vonás azért van bennem. Ők mardekárosok, vagyis ég és föld a kettő. - vigyorogtam gonoszkásan. A fiúk csak a fejüket csóválták.
- Hagyjuk. Csak vigyázz magadra. Szép vagy, okos, és szexi. Pluszban James Potter nővére, na meg a Tekergők jó barátja, vagy valami olyasmi. Ezek a mardekárosok szempontjából halálos ítéletnek számítanak. Pálca mindig legyen nálad, és ha lehet ne kezdj ki Lestrange-vel. Bárkivel, csak vele ne. - kérlelt James.
- Rendben. Óvatos leszek, megígérem. Egyébként is, mit csinálhatnának? Kinyírnak? - kérdeztem viccelődve, de ők konok hallgatásba burkolóztak. - Óh... - nyögtem ki.
- Na jó elég ebből. Dumbi beszédet mond. - szólalt meg Peter most először. Meg is lepődtem hogy van hangja. Esküdni mertem volna hogy néma. Elnéztem még egyszer a mardekárosok felé, ám most már két szempárral találkoztam. Az előbbi sárgás-zölddel, és egy acélszürkével. Talán most az egyszer megfogadom más tanácsát és Jamesre hallgatok. Malfoy eleve jobb fogás mint a Lestrange gyerek. De persze egyik sem érdekel annyira hogy bármit is kezdjek velük. Aztán apám hangja harsant a teremben.
- Jó estét mindenkinek! Új év, új esélyek, új szerelmek, vagy még forróbb régiek. - kuncogott. Elmosolyodtam én is. - Üdvözölném az elsősöket, akiknek mondom hogy az iskolai erdő TILTOTT miden tanulónk számára. - itt persze felénk nézett rögtön.
- Iskolánk nem csak az elsősökkel bővült, hanem egy új diák is érkezett a hatodik évfolyamba. Őt a süveg a Griffendélbe osztotta. Fogadjátok őt sok szeretettel! Amira White. - intett felém, mire a griffendélesek ujjongva megtapsoltak, Sirius meg James pedig átkaroltak és nevettünk. Ekkor vettem észre azt a tüzes pillantást ami James kőrémfonódó karját követte. Szinte átszúrta a halántékomat a tekintetével. Odanéztem, mire Lily Evans eléggé zavarodott és mégis nagyon dühös pillantásával találkoztam. Felhúzott szemöldökkel néztem rá, mire ő elkapta a tekintetét és totál elpirult. Hm... ez érdekes. Akkor nem csak James van oda érte. Hajj, segíthetnék ennek a két buta embernek... Majd meglátom mit tehetek.
- Idén is új Sötét varázslatok kivédése tanárt üdvözölhetünk iskolánkban, aki nem más mint Amelia Susan Bones, aki egy évre elvállalta a tanítást. Az év végén visszatér eddigi munkakörébe, ugyanis Bones professzor, aurorként dolgozik. Sok sikert tanárnő! - mondta Albus, mi meg hangosan fütyültünk és örömkiáltások hangzottak a három asztaltól. Persze a mardekárosok csak diszkréten összeütötték egyszer kétszer a tenyerük.
- Jól ismerem a nőt. Sokszor járt nálunk vacsorán, és apáék jó barátja. - mondta halkan James.
- Akkor legalább nem lesznek megerőltetőek számunkra az órák idén. - vigyorgott Sirius.
- Ja persze lustaságok! Ebbe az évben tutira nem lesz lazsálás. - néztem rájuk, mire Remus küzdött az elfojtott nevetéssel, a három srác pedig meglepődve nézett rám, majd James és Sirius összenéztek.
- Hát persze Amira! - mondták egyszerre és cinkosul összevigyorogtak. Ez határozottan nem jó jel. Eközben Albus végzett a beszédével és kaja után elindultunk felfelé. Remus elment az elsősökért Evanshez, én pedig Siriusszal és Jamesszel mentem fel. Peter meg már felsietett, mivel azt mondta, teli ette magát és majd elalszik. Nem is csodálom. Amennyi húst meg krumplit magába tömött, nekem egy hónapra is elég lett volna. Pedig az animágia miatt, mindig is sokat ettem. Szóval ahogy sétáltunk fel, egyre több rosszalló vagy éppen gyilkos pillantást fedeztem fel az irányomba, főleg a saját nemem részéről. Ugyan akkor, ugyancsak felőlük a vágyakozó pillantásokat is a két srác felé a két oldalamon. Mondom én hogy ez érdekesnek ígérkezik.
- Bátorság! - mondta Sirius ahogy a portréhoz értünk. Az feltárult, és én csak ámultam. Ennél melegebb és barátságosabb helyet még soha életemben nem láttam. A kandalló előtt állt négy fotel egy kis asztalka körül. A fiúk egyenesen megindultak afelé, engem meg James húzott kézen fogva. Imádom az ilyen védelmező és barátságos gesztusait. Lezuhant az egyikbe, és én is a mellette lévőbe. Sirius Jamesszel szemben, elém pedig Remus került. De ő előtte még felszaladt egy könyvért, majd visszakuporodott és kényelmesen olvasgatni kezdett. A Griffendél klubhelyiségébe sorban jöttek fel a diákok, és mindenki kíváncsian figyelt minket.
- Legalább annyira népszerű vagy Suzy mint mi. - nevetett fel ugatósan Sirius.
- Na persze Tapi. - sóhajtottam, majd a tüzet kezdtem el bámulni. Olyan csodás ez a hely. Ha belegondolok hogy anyáék is idejártak, vagyis legalább anya, akkor szívemet elönti a melegség. Akaratlanul is kötődni kezdtem egy olyan ember emlékéhez akit nem is ismertem. ÉS az apám? Ki lehet? Hogy nézhet ki? A haja barna ez biztos. De ezen kívül semmi mást nem tudok. Albus sem ismert White nevű varázslót. Szóval biztosan mugli. És miért ezt a nevet adták az árvaházban nekem? Talán apám kérte? Vagy anya? Miért nem a Potter nevet kaptam én is? Már nem mintha nem lenne baj, de ez így nem helyes.
- Mi az buksi? Annyira elgondolkodtál. - bökött meg James.
- Semmi Ágas. Apán gondolkoztam. Na meg persze anyán is. Az életemen és mindenen. Most hogy nálatok lakom, annyival jobb minden. Itt is tetszik minden. Titeket is kedvellek. - mosolyodtam el, mire James és Sirius felnevettek Remus pedig felnézett ás rám mosolygott.
- A közös titok mindenkit összeköt. - mondta James.
- Most arra gondolsz, amikor együtt aludtunk? - kérdeztem ártatlanul, mire Sirius meghökkenten nézett minket. James elpirult! Remus meg csak a fejét csóválta mosolyogva. Őt nem tudtam átverni.
- Tudod Amira. Hihetetlenül hasonlítasz ehhez a két jómadárhoz. - kuncogott Remus.
- James, te tizenhat évesen együtt aludtál a nővéreddel? - kérdezte nevetősen Sirius.
- Bizony. Pedig még csak vihar sem volt. - mondtam elmélkedős fejet vágva. Ekkor Siriusból és belőlem is kitört a nevetés, Remus meg halkan nevetgélt. Imádom ezt a srácot. Annyira visszafogott és kedves. Pont az ellentétünk, ami nagyon jót tesz a kis csapatunknak. James csak szem-forgatva nézett minket, de kis mosoly bujkált az arcán.
- Héh, Suzy! Ha legközelebb vihar lesz, átjöhetnél és vigasztalhatatlannál engem is. - hunyorított rám cinkosul Sirius.
- Óh, köszönö eme nagylelkű ajánlatot, de ha nem bánják az urak, megismerkednék kedves szobatársaimmal. A kedves Alicevel és a vörös démon Lily Evansszel. - álltam fel, majd pukedliztam egyet. Röhögtek amikor otthagytam őket. A lányok lépcsőjének tetején találtam egy nagy ajtót. Ott még egy csigalépcső volt, ám a falba ajtók nyíltak. Egyre feljebb és feljebb mentem, amikor megtaláltam a keresett ajtót, mivel négy lány neve volt rajta, köztük az enyém is. Benyitottam és három nevető lányt találtam bent. Elhallgattak és érdeklődve figyeltek, de Alice már mosolygott. Ám Lily arca megfizethetetlen volt. Az a nagymértékű bosszúság inkább szórakoztatott mint ingerelt.
- Sziastok! Amira vagyok. Úgy látszik szobatársak leszünk. - mondtam majd lehuppantam az ágyra ami mellett a cuccaim vannak.
- Szia! - huppant mellém Alice. Rámosolyogtam, közben elkezdtem vetkőzni.
- Micsoda öröm! - morogta Lily. Halkan nevettem a reakción, ám egy ismeretlen hang miatt felnéztem.
- Dia vagyok. Diana West. Nagyon örülök. hogy szólíthatunk? - kérdezte és közben megölelt. Nagyon szimpatikus volt a lány. Hosszú fekete haja és barna szemei voltak. Alacsonyabb volt nálam de szép alakja volt, és a mosolya olyan megnyugtató.
- Én is örülök Dia. Nekem mindegy. Az Amit utálom. De nyugodtan hívhattok Amirának, Mirának vagy Suzynak. Ezeket szeretem. - válaszoltam, majd ledobtam a szoknyám. Felhúztam a felsőm is, persze úgy, hogy a piercingem ne láthassák, majd felkaptam a borvörös hálóinge elég szexi darab, de csak a szabása és az anyaga miatt. Selyem. Mégis ezt imádtam a legjobban.
- Oké Suzy. Ez nekem is tetszik.
- Milyen név ez? Nekem úgy hangzik, mint valami hülye becenév. - szólt oda nekünk Lily mogorván.
- Mi a bajod Evans? - álltam meg az ágy mellett.
- Honnan tudod hogy mi a nevem? - kérdezte meglepetten. Hangos sóhajjal ültem le az ágya szélére. Ezt nem nézte valami jó szemmel, de nem érdekel.
- Csupán órákon keresztül hallgattam ezt. "Evans milyen gyönyörű, és ahogy harcol velem mindig, egyszerűen megőrjít. Szerelmes vagyok Amira!" - idéztem élethűen Jamest, és Dia meg Alice szakadtak a röhögéstől. Lily meg elpirult.
- Potter... - motyogta.
- Igen? - kérdeztem vissza nevetősen. Megint úgy nézett rám mintha ütődött lennék.
- Hát James Potter mondta nem? - kérdezte. Elmosolyodtam.
- De igen. A Tekergők mindent megbeszélnek egymással. - álltam fel, majd visszamásztam a saját ágyikómba.
- Aha. Csakhogy a Tekergők négy fiúból állnak. - mondta Alice a saját ágyából, ahogy felnézett egy könyvből.
- Lányokat nem vesznek be. Ez ilyen fiú buli, és mást sem engednek maguk közé. - fejtette ki Dia is a véleményét.
- Így van. De James az öcsém. - mondtam nyugodtan, mire Alice elejtette a könyvét, Dia felsikkantott, míg Lily kiesett az ágyból.
- Azt a rohadt életbe! - kiáltottak fel meglepetten. Én ciccegtem, majd nevetősen szólaltam meg.
- Ejnye lányok, nem illik káromkodni. - mondtam szem-forgtava és beletúrtam a hajamba. Egész jól mulattam.
- Te is Potter vagy? - kérdezte Dia.
- Igen félig. James nagynénje az én anyám. Unokatesók agyunk, de ez nem számít. Olyan mintha édestestvérek lennénk. Az első perctől kezdve ahogy megismerkedtem vele, kedveltem. Szeretem és bízom benne. Apám mugli volt, és csak most mutatkozott meg a mágiám. A nyáron letettem az RBF vizsgákat, és most itt vagyok veletek. - mosolyogtam.
- Huh. Ez nem semmi. És ne haragudj rám. - nézett rám bűnbánón Lily.
- Ugyan Lily! James helyes, kedves és okos. Persze hogy féltékeny voltál. - adtam meg a kegyelemdöfést. Hangosan felhorkantott.
- Na persze. Potter egy beképzelt, arrogáns majom. Nem tud semmi mást, mint kergetni a lányokat, aztán megalázni őket. - morogta és hátat fordított nekem.
- Tudod, te most a testvéremről beszélsz Lily. A lányok szó alatt pedig azokat a kéjenc kis ribancokat érted, akik örömmel ugranak egy éjszakára a öcsém ágyába, hogy nyugodtan kihasználhassanak minden percet? Mert ha igen, akkor James nem aláz meg senkit sem. Az egészséges önbizalmat pedig nem nevezném arroganciának. Na jó, talán beképzeltnek beképzelt, de hát a szépség és erő családi vonás. - dobtam hátra a hajam. Dia és Alice felnevettek.
- És a beképzeltség is az. - mondta Lily mosolyogva. - Bocs. A előbbiért. - mondta még,majd leoltottam a lámpást.
- Semmi baj Lily. - suttogtam oda neki a sötétben. Hangosan sóhajtott, majd mind álomba merültünk.
- Nézd már, az öreg Dumbi becsajozik. - nevetett mellettünk egy srác. Barna haja és kék szemei voltak.
- Nem Frank. Csupán jóban van Amirával. Olyan mentor-tanítvány kapcsolat. - csattant fel James és szinte gyilkolt a tekintetével.
- Bocs James, és szia Amira! Frank Longbottom vagyok! Ő a barátnőm, Alice McMery. - mutatta be a mosolygós kis hölgyet maga mellett. Mosolyogva intettem nekik, aztán a tekintetem a mardekárosok felé kalandozott. Ott is egy társaságon akadt meg. Egy nagyjából nyolc fős társaságon, de főleg egy fekete hajú, sárgászöldes szemű srácon.
- Hm.. nem rossz. Az kicsoda, fiúk? - intettem diszkrétnek nem mondható mozdulattal a srác felé. Sirius odanézett és undorodó lett az arca.
- Rodolphus Lestrange. Aki mellette ül csaj, pedig Bellatrix Black a drága unokahúgom. Egy rakás sárkánytrágya az egész banda. - morogta oda nekem. Ekkor felém nézett az a Rodolphus nevű emberke és elvigyorodott, majd szépen végigmért. Én ittam egy korty vizet a poharamból, majd megnyaltam a szám és visszatettem a poharat. Újból felnéztem, és eléggé kitágult szemekkel bámult. Rámosolyogtam, majd visszafordultam a srácokhoz. Ők is meglepődve néztek rám, bár Sirius arckifejezése másról árulkodott, tekintve hogy erőteljesen szuggerálta az ajkaim.
- Mi van? - kérdeztem tőlük.
- Ne kezdj Lestrange-vel. Az a banda a jövő halálfaló nemzedéke, amellett pedig Trixi a jegyese. A csaj felnégyel ha szemet vetsz a pasijára. - mondta James fejcsóválva.
- Nyugi, max elszórakozom vele egy kicsit. És a szőke kicsoda? Ő is nagyon cuki. - vigyorogtam. James már csak annyit morgott hogy "egyik jobb mint a másik" meg hogy "Malfoy még mindig jobb mint Lestrange". - Miért nem jó neked valaki a többi házból? Miért kell az egyik legnagyobb préda he? - kérdezte Sirius.
- Pont azért. Mert az egyik legnagyobb. - suttogtam a fülébe. Megborzongott.
- Tudod, túl sok a Potter vonás benned. - tapintott a lényegre James.
- Úgy érzem felszabadultam az árvaház óta. El kellene kezdenem élni, na már nem mintha nem éltem volna eddig is. Csak akkor meg kellett szökdösni. Itt azt csinálok amit akarok amíg jók a jegyeim. Egyébként is, nem szándékozom velük semmit sem tenni vagy csinálni, persze addig amíg nem állnak az utamba. Ennyi griffendéles vonás azért van bennem. Ők mardekárosok, vagyis ég és föld a kettő. - vigyorogtam gonoszkásan. A fiúk csak a fejüket csóválták.
- Hagyjuk. Csak vigyázz magadra. Szép vagy, okos, és szexi. Pluszban James Potter nővére, na meg a Tekergők jó barátja, vagy valami olyasmi. Ezek a mardekárosok szempontjából halálos ítéletnek számítanak. Pálca mindig legyen nálad, és ha lehet ne kezdj ki Lestrange-vel. Bárkivel, csak vele ne. - kérlelt James.
- Rendben. Óvatos leszek, megígérem. Egyébként is, mit csinálhatnának? Kinyírnak? - kérdeztem viccelődve, de ők konok hallgatásba burkolóztak. - Óh... - nyögtem ki.
- Na jó elég ebből. Dumbi beszédet mond. - szólalt meg Peter most először. Meg is lepődtem hogy van hangja. Esküdni mertem volna hogy néma. Elnéztem még egyszer a mardekárosok felé, ám most már két szempárral találkoztam. Az előbbi sárgás-zölddel, és egy acélszürkével. Talán most az egyszer megfogadom más tanácsát és Jamesre hallgatok. Malfoy eleve jobb fogás mint a Lestrange gyerek. De persze egyik sem érdekel annyira hogy bármit is kezdjek velük. Aztán apám hangja harsant a teremben.
- Jó estét mindenkinek! Új év, új esélyek, új szerelmek, vagy még forróbb régiek. - kuncogott. Elmosolyodtam én is. - Üdvözölném az elsősöket, akiknek mondom hogy az iskolai erdő TILTOTT miden tanulónk számára. - itt persze felénk nézett rögtön.
- Iskolánk nem csak az elsősökkel bővült, hanem egy új diák is érkezett a hatodik évfolyamba. Őt a süveg a Griffendélbe osztotta. Fogadjátok őt sok szeretettel! Amira White. - intett felém, mire a griffendélesek ujjongva megtapsoltak, Sirius meg James pedig átkaroltak és nevettünk. Ekkor vettem észre azt a tüzes pillantást ami James kőrémfonódó karját követte. Szinte átszúrta a halántékomat a tekintetével. Odanéztem, mire Lily Evans eléggé zavarodott és mégis nagyon dühös pillantásával találkoztam. Felhúzott szemöldökkel néztem rá, mire ő elkapta a tekintetét és totál elpirult. Hm... ez érdekes. Akkor nem csak James van oda érte. Hajj, segíthetnék ennek a két buta embernek... Majd meglátom mit tehetek.
- Idén is új Sötét varázslatok kivédése tanárt üdvözölhetünk iskolánkban, aki nem más mint Amelia Susan Bones, aki egy évre elvállalta a tanítást. Az év végén visszatér eddigi munkakörébe, ugyanis Bones professzor, aurorként dolgozik. Sok sikert tanárnő! - mondta Albus, mi meg hangosan fütyültünk és örömkiáltások hangzottak a három asztaltól. Persze a mardekárosok csak diszkréten összeütötték egyszer kétszer a tenyerük.
- Jól ismerem a nőt. Sokszor járt nálunk vacsorán, és apáék jó barátja. - mondta halkan James.
- Akkor legalább nem lesznek megerőltetőek számunkra az órák idén. - vigyorgott Sirius.
- Ja persze lustaságok! Ebbe az évben tutira nem lesz lazsálás. - néztem rájuk, mire Remus küzdött az elfojtott nevetéssel, a három srác pedig meglepődve nézett rám, majd James és Sirius összenéztek.
- Hát persze Amira! - mondták egyszerre és cinkosul összevigyorogtak. Ez határozottan nem jó jel. Eközben Albus végzett a beszédével és kaja után elindultunk felfelé. Remus elment az elsősökért Evanshez, én pedig Siriusszal és Jamesszel mentem fel. Peter meg már felsietett, mivel azt mondta, teli ette magát és majd elalszik. Nem is csodálom. Amennyi húst meg krumplit magába tömött, nekem egy hónapra is elég lett volna. Pedig az animágia miatt, mindig is sokat ettem. Szóval ahogy sétáltunk fel, egyre több rosszalló vagy éppen gyilkos pillantást fedeztem fel az irányomba, főleg a saját nemem részéről. Ugyan akkor, ugyancsak felőlük a vágyakozó pillantásokat is a két srác felé a két oldalamon. Mondom én hogy ez érdekesnek ígérkezik.
- Bátorság! - mondta Sirius ahogy a portréhoz értünk. Az feltárult, és én csak ámultam. Ennél melegebb és barátságosabb helyet még soha életemben nem láttam. A kandalló előtt állt négy fotel egy kis asztalka körül. A fiúk egyenesen megindultak afelé, engem meg James húzott kézen fogva. Imádom az ilyen védelmező és barátságos gesztusait. Lezuhant az egyikbe, és én is a mellette lévőbe. Sirius Jamesszel szemben, elém pedig Remus került. De ő előtte még felszaladt egy könyvért, majd visszakuporodott és kényelmesen olvasgatni kezdett. A Griffendél klubhelyiségébe sorban jöttek fel a diákok, és mindenki kíváncsian figyelt minket.
- Legalább annyira népszerű vagy Suzy mint mi. - nevetett fel ugatósan Sirius.
- Na persze Tapi. - sóhajtottam, majd a tüzet kezdtem el bámulni. Olyan csodás ez a hely. Ha belegondolok hogy anyáék is idejártak, vagyis legalább anya, akkor szívemet elönti a melegség. Akaratlanul is kötődni kezdtem egy olyan ember emlékéhez akit nem is ismertem. ÉS az apám? Ki lehet? Hogy nézhet ki? A haja barna ez biztos. De ezen kívül semmi mást nem tudok. Albus sem ismert White nevű varázslót. Szóval biztosan mugli. És miért ezt a nevet adták az árvaházban nekem? Talán apám kérte? Vagy anya? Miért nem a Potter nevet kaptam én is? Már nem mintha nem lenne baj, de ez így nem helyes.
- Mi az buksi? Annyira elgondolkodtál. - bökött meg James.
- Semmi Ágas. Apán gondolkoztam. Na meg persze anyán is. Az életemen és mindenen. Most hogy nálatok lakom, annyival jobb minden. Itt is tetszik minden. Titeket is kedvellek. - mosolyodtam el, mire James és Sirius felnevettek Remus pedig felnézett ás rám mosolygott.
- A közös titok mindenkit összeköt. - mondta James.
- Most arra gondolsz, amikor együtt aludtunk? - kérdeztem ártatlanul, mire Sirius meghökkenten nézett minket. James elpirult! Remus meg csak a fejét csóválta mosolyogva. Őt nem tudtam átverni.
- Tudod Amira. Hihetetlenül hasonlítasz ehhez a két jómadárhoz. - kuncogott Remus.
- James, te tizenhat évesen együtt aludtál a nővéreddel? - kérdezte nevetősen Sirius.
- Bizony. Pedig még csak vihar sem volt. - mondtam elmélkedős fejet vágva. Ekkor Siriusból és belőlem is kitört a nevetés, Remus meg halkan nevetgélt. Imádom ezt a srácot. Annyira visszafogott és kedves. Pont az ellentétünk, ami nagyon jót tesz a kis csapatunknak. James csak szem-forgatva nézett minket, de kis mosoly bujkált az arcán.
- Héh, Suzy! Ha legközelebb vihar lesz, átjöhetnél és vigasztalhatatlannál engem is. - hunyorított rám cinkosul Sirius.
- Óh, köszönö eme nagylelkű ajánlatot, de ha nem bánják az urak, megismerkednék kedves szobatársaimmal. A kedves Alicevel és a vörös démon Lily Evansszel. - álltam fel, majd pukedliztam egyet. Röhögtek amikor otthagytam őket. A lányok lépcsőjének tetején találtam egy nagy ajtót. Ott még egy csigalépcső volt, ám a falba ajtók nyíltak. Egyre feljebb és feljebb mentem, amikor megtaláltam a keresett ajtót, mivel négy lány neve volt rajta, köztük az enyém is. Benyitottam és három nevető lányt találtam bent. Elhallgattak és érdeklődve figyeltek, de Alice már mosolygott. Ám Lily arca megfizethetetlen volt. Az a nagymértékű bosszúság inkább szórakoztatott mint ingerelt.
- Sziastok! Amira vagyok. Úgy látszik szobatársak leszünk. - mondtam majd lehuppantam az ágyra ami mellett a cuccaim vannak.
- Szia! - huppant mellém Alice. Rámosolyogtam, közben elkezdtem vetkőzni.
- Micsoda öröm! - morogta Lily. Halkan nevettem a reakción, ám egy ismeretlen hang miatt felnéztem.
- Dia vagyok. Diana West. Nagyon örülök. hogy szólíthatunk? - kérdezte és közben megölelt. Nagyon szimpatikus volt a lány. Hosszú fekete haja és barna szemei voltak. Alacsonyabb volt nálam de szép alakja volt, és a mosolya olyan megnyugtató.
- Én is örülök Dia. Nekem mindegy. Az Amit utálom. De nyugodtan hívhattok Amirának, Mirának vagy Suzynak. Ezeket szeretem. - válaszoltam, majd ledobtam a szoknyám. Felhúztam a felsőm is, persze úgy, hogy a piercingem ne láthassák, majd felkaptam a borvörös hálóinge elég szexi darab, de csak a szabása és az anyaga miatt. Selyem. Mégis ezt imádtam a legjobban.
- Oké Suzy. Ez nekem is tetszik.
- Milyen név ez? Nekem úgy hangzik, mint valami hülye becenév. - szólt oda nekünk Lily mogorván.
- Mi a bajod Evans? - álltam meg az ágy mellett.
- Honnan tudod hogy mi a nevem? - kérdezte meglepetten. Hangos sóhajjal ültem le az ágya szélére. Ezt nem nézte valami jó szemmel, de nem érdekel.
- Csupán órákon keresztül hallgattam ezt. "Evans milyen gyönyörű, és ahogy harcol velem mindig, egyszerűen megőrjít. Szerelmes vagyok Amira!" - idéztem élethűen Jamest, és Dia meg Alice szakadtak a röhögéstől. Lily meg elpirult.
- Potter... - motyogta.
- Igen? - kérdeztem vissza nevetősen. Megint úgy nézett rám mintha ütődött lennék.
- Hát James Potter mondta nem? - kérdezte. Elmosolyodtam.
- De igen. A Tekergők mindent megbeszélnek egymással. - álltam fel, majd visszamásztam a saját ágyikómba.
- Aha. Csakhogy a Tekergők négy fiúból állnak. - mondta Alice a saját ágyából, ahogy felnézett egy könyvből.
- Lányokat nem vesznek be. Ez ilyen fiú buli, és mást sem engednek maguk közé. - fejtette ki Dia is a véleményét.
- Így van. De James az öcsém. - mondtam nyugodtan, mire Alice elejtette a könyvét, Dia felsikkantott, míg Lily kiesett az ágyból.
- Azt a rohadt életbe! - kiáltottak fel meglepetten. Én ciccegtem, majd nevetősen szólaltam meg.
- Ejnye lányok, nem illik káromkodni. - mondtam szem-forgtava és beletúrtam a hajamba. Egész jól mulattam.
- Te is Potter vagy? - kérdezte Dia.
- Igen félig. James nagynénje az én anyám. Unokatesók agyunk, de ez nem számít. Olyan mintha édestestvérek lennénk. Az első perctől kezdve ahogy megismerkedtem vele, kedveltem. Szeretem és bízom benne. Apám mugli volt, és csak most mutatkozott meg a mágiám. A nyáron letettem az RBF vizsgákat, és most itt vagyok veletek. - mosolyogtam.
- Huh. Ez nem semmi. És ne haragudj rám. - nézett rám bűnbánón Lily.
- Ugyan Lily! James helyes, kedves és okos. Persze hogy féltékeny voltál. - adtam meg a kegyelemdöfést. Hangosan felhorkantott.
- Na persze. Potter egy beképzelt, arrogáns majom. Nem tud semmi mást, mint kergetni a lányokat, aztán megalázni őket. - morogta és hátat fordított nekem.
- Tudod, te most a testvéremről beszélsz Lily. A lányok szó alatt pedig azokat a kéjenc kis ribancokat érted, akik örömmel ugranak egy éjszakára a öcsém ágyába, hogy nyugodtan kihasználhassanak minden percet? Mert ha igen, akkor James nem aláz meg senkit sem. Az egészséges önbizalmat pedig nem nevezném arroganciának. Na jó, talán beképzeltnek beképzelt, de hát a szépség és erő családi vonás. - dobtam hátra a hajam. Dia és Alice felnevettek.
- És a beképzeltség is az. - mondta Lily mosolyogva. - Bocs. A előbbiért. - mondta még,majd leoltottam a lámpást.
- Semmi baj Lily. - suttogtam oda neki a sötétben. Hangosan sóhajtott, majd mind álomba merültünk.
Most mihez kezdjünk?
Reggel egy hangos csattanásra ébredtem. Hirtelen ültem, fel de azonnal el is kapott a röhögés. Alice a földön feküdt seggel az ég felé, és valamit motyogott arról, hogy itt nem fűtenek rendesen. Nahát, mily meglepő hogy a kőpadló nem olyan jó meleg. Lily akkor jött ki a fürdőből.
- Jó reg.. Te jó ég! Alice, az isten szerelmére! Neked muszáj mindig ezt csinálnod? - kérdezte megrovóan, de teli szájjal vigyorgott. Dia ekkor kezdett pislogni, de aztán már társam volt a hangos nevetésben.
- Hagyjatok. Állandóan fura álmaim vannak, nem tehetek róla. És nem is mindig. - morgott Alice amikor feltápászkodott.
- Na jó, menjünk reggelizni. - mondtam, majd beszaladtam a fürdőbe. Rendbe tettem magam, majd egy kis smink és az ékszereim előkerítése után kimentem hogy felöltsem az egyenruhám.
- Hát neked hogy áll a hajad? - kérdezte Dia aki már a fürdőre várt.
- Miért? - kérdeztem értetlenül, mert hát most komolyan én semmi furát nem találtam benne.
- Kócos vagy! - mondta mosolyogva.
- Tudom. - sóhajtottam. - De ha akarnék sem tudnék mit tenni vele. Tudod, ha még nem tűnt volna fel, James haja is mindig úgy áll, mint aki épp egy világkupáról esett be közénk. Asszem valami Potter vonás lehet. - túrtam bele a hajamba, és így máris jobban állt.
- Sokkal jobb így. Hiába, erről a mozdulatról ne szokj le. - mondta, majd eltűnt az ajtó mögött. Fejcsóválva felkaptam az egyen cuccot meg a talárt, majd belebújtam a fekete magassarkúmba.
- Gondolkodtam tegnap este. - mondta Lily amikor egyedül maradtunk. Alice már eltűnt Frankre hivatkozva.
- Miről? - kérdeztem miközben a táskámba pakoltam.
- Potterről. - mondta, de szúrósan néztem rá. - Jóh, szóval Jamesről. - sóhajtott.
- És mire is jutottál? - kérdeztem.
- Arra, hogy egy öntelt bunkó, és amíg nem változik meg, nem tudok úgy tekinteni rá. Hidd el amit nekem mutat az nem tetszik. - rázta meg a fejét és vörös tincsei ide oda szálldostak az arca körül.
- Értem. Azért ne add fel. Szerintem semmit sem veszítenél ha megismernéd. Amit remélem hagyni is fog. -mondtam, majd amikor Dia kijött, hárman indultunk le reggelizni. Már majdnem a Nagyteremnél voltunk, amikor elhaladt mellettünk egy srác. Ez már csak azért volt feltűnő, mert mardekáros volt, és előre köszönt az én barátnémnek.
- Evans! - biccentett oda Lilynek.
- Piton! - viszonozta a "kedvességet" Lily.
- Ez ki? Csak nem Pipogyi? - kérdeztem, mire kaptam egy szúrós pillantást.
- Nem, ő Perselus volt, és nem Pipogyi. Gyerekkori jó barátok voltunk/vagyunk, nem tudom. Régről ismerem. - mondta Lily.
- Aha. - válaszoltam és még egyszer utána néztem. Ekkor viszont beléptünk a reggelire. A Tekergők ott ültek és amikor James meglátott, majd kiesett az asztaltól úgy integetett nekem. Elvigyorodtam, és kézen fogtam a két csajt, majd odahúztam őket. Diát lenyomtam Remus mellé, Lilyvel pedig leültünk James és Sirius elé.
- Sziasztok. - köszöntem. James odadobott nekem egy becsomagolt valamit, amiről nem tudtam hogy mi az. Értetlenül néztem rá.
- Majd reggeli után. - mondta, én meg zsebre vágtam a kis téglalap alakú holmit.
- Á Evans, bearanyozod a reggelünk. - mosolygott gúnyosan Sirius Lilyre. Az meg eléggé borús ábrázattal nézett rá, de én közbe avatkoztam. Megrúgtam Siriust az asztal alatt.
- Áú! Suzy! - nézett rám morcosan.
- Bocs Tapi, izomrángásom van. - mondtam, majd jóízűen beleharaptam a pirítósomba. Lily ott kuncogott mellettem. Aztán ránéztem Jamesre, aki egyfolytában Lilyt nézte.
- Ágas, milyen óránk lesz? - kérdeztem hogy kizökkentsem.
- Bájitaltan. Ja tényleg, mivel későn értetek le, Remusnál van az órarendetek. Majd ő odaadja. - válaszolt miután észhez tért.
- Köszi, Holdsáp ideadnád az órarendünk? - kértem, de ő éppen Diával nevetett valamin. Nagyon jól elvoltak, és szegény Dius egyfolytában pirult. Bele sem merek gondolni mik lesznek itt évközben. Aztán rám nézett, és mosolyogva odaadta Lilyét és az enyémet is. Ahogy átnéztem, elég zűrösek lesznek a napjaim.
- Repüléstan? - kérdeztem felháborodva. Ekkor Sirius majd megszakadt a röhögéstől.
- Aha. Mivel gondolom nem tudsz repülni. - mondta James.
- Naná, hogy tudok! Szerintetek én csak magoltam és hadonásztam a pálcámmal egész nyáron? Tök jól repülök és nagyon szeretem is. Én tutira nem fogok szerda esténként kint repkedni a kviddicspályán. - vágtam bele a pergament a táskámba.
- Nyugi azokat az órákat mindig a csapatkapitányok tartják, és külön vannak a házaknak. Idén én tartom. Ne izgulj, jó muri lesz. - mondta James, de nekem ez egyáltalán nem tetszett. Albus még mindig reggelizett, ezért elvigyorodtam.
- Nem szeretem amikor ilyen képet vágsz. - nézett rám félve James.
- Ne izgulj, semmi ördögi nem jár most a fejemben. Egy pillanatra ha megbocsátotok. - pattantam fel, és a kis órarendemmel együtt elindultam a tanári asztalhoz. Többen is felfigyeltek a kopogásra. Majd megálltam apa előtt.
- Szia Amira! - köszönt apa halkan.
- Szia apa, figyelj, nem lehetne hogy kihagyjuk ezt az idétlen repülés órát? Tudod hogy nagyon jó vagyok benne, mégis akkor minek járjak rá? - kérdeztem angyalian.
- Azért mert addig is szem előtt vagy, és James vigyáz rád. Azért. - mondta, de láttam hogy a többi tanár még mindig meg van rökönyödve azon az "apa" megszólításon.
- Pont James figyeljen rám? - emeltem feljebb picit a hangom, mert kezdtem kijönni a sodromból. - Apa, ha még esetleg nem tűnt volna fel itt bárkinek, James és a Tekergők a suli csínytevői. Nélkülük még kevesebb bajba kerülök, mint velük. Semmi bajom velük, de a szerda estéim ne a repkedésre menjenek el az elsősökkel. Ez totál égő, és egyébként is, addig tudnék Lilyékkel tanulni a könyvtárban vagy valami. - kérleltem, ám ő a fejét rázta.
- Nem nem. Akkor annyi engedményt adok, hogy tartsátok Jamesszel közösen az órát, de neked ott kell lenned. - mondta határozottan, én meg lehajtott fejjel bólintottam.
- Jól van, és most menj órára, mert elkésel, és Lumpsluck professzor nem nézi ezt jó szemmel. - mosolygott rám, amit halványan viszonoztam. Mikor odaértem Lilyékhez, kérdőn néztek rám.
- Legalább most már tanítónénit is csinált belőlem. - morogtam, majd felkaptuk a cuccunk és elindultunk a pincébe. A tanár késett, de aztán végül csak befutott.
- Jó reggelt gyerekek! Igazán nagy öröm hogy ennyien itt vagytok a RAVASZ kurzuson, ahová csak Várakozáson felüli avagy Kiváló osztályzattal lehetett bejutni. És most megkérném új diákunkat hogy álljon fel és mondjon valamit magáról. Amira, ha megkérhetnélek.
- Megkérni azt megkérhet és tehet egy szívességet. - morogtam halkan de csak James és Sirius értették mellettem, akik persze kidőltek a röhögéstől. Játékosan meglegyintettem Jamest, aki még jobban röhögött.
- Kérem, Mr. Potter és Mr. Black! Ne zavarják az órám. - nézett rájuk morcosan a dagadt fószer.
- Elnézést professzor. - motyogták, de még mindig nevettek az orruk alatt.
- Szóval... a nevem Amira White-Potter. - kezdtem bele, de többen is sugdolózni kezdtek.
- Óh, milyen szerencsés véletlen, vagy nem az? Esetleg a mi jó James Potter Parancsnokunk rokona lennél? - kérdezte izgatottan a prof..
- Ami azt illeti, ő a nagybátyám, és az ifj. James pedig az unokatestvérem. - bólintottam, és rámosolyogtam a nagyon vigyorgó Jamesre.
- Csodás, csodás. Mesélnél az előző iskoládról? - kérdezte lelkesen a tanár. Na erre mit mondjak?
- Magántanuló voltam tanárúr. Voltak khm... problémáim. - mondtam, majd néhány szúrós pillantás után, már James és Sirius sem nevettek. A mardekárosok meg szemét módjára vigyorogtak egész végig. Miért velük vagyunk? Bár egyvalaki mégsem. Piton csak ült, és a könyvét olvasgatta.
- Értem kedvesem. Nos, köszönöm leülhetsz. Gyerekek, a mai órán párban fogunk dolgozni, és mindenki elkészít egy Nyugtató-főzetet. Mondom ki kivel lesz. Mr. Malfoy-Ms. West, Mr. Potter-Ms. Black, Mr. Lestrange-Ms. McMery, Mr. Black-Ms. Highton, Mr. Zambini-Ms. Evans, Mr. Lupin-Ms. Grant, Mr. Piton - Ms. White. Jó munkát, a hozzávalókat a tárolószekrényben megtalálják. - adta ki mosolyogva az utasításokat, én meg egy szó nélkül leültem Piton mellé. Kissé furán is nézett rám, de aztán elment a hozzávalókért, amíg én begyújtottam a tüzet és vizet tettem az üstbe. Majd amikor visszaért, szó nélkül kipakolta a növényeket és a kezembe nyomot egy csokor kamillát. Elkezdtem átlósan feldarabolni egy ezüst tőrrel amit még Albustól kaptam, amikor megállított.
- Miért átlósan vágod, amikor egyenesen kellene? - kérdezte. A hangja kellemes volt, de mégis erős és határozott. Ez reggel fel sem tűnt. Valahogy akkor teljesen más hangnemet használt. Felnéztem, és szembetaláltam magam azokkal az éjfekete szemekkel. Oké, ez így nem lesz jó.
- Ha annyira tudni szeretnéd, azért, mert a kamillának nem csak a virága nyugtató hatású, de a szára is. Én jártam mugli iskolába, és biológiából megtanultuk, hogy a növények majdnem legfontosabb része a bőrszövet. Azt pedig, ha átlósan vágom, könnyebben kifől belőle ami nekünk kell. - avattam be a nagy titokba, amire elgondolkozó arcot vágott, majd felírt valamit a könyvébe.
- Majd meglátjuk. - mondta halkan, de így is értettem. Gyorsan felvágtam a növénykét, majd a többit Piton intézte. Én csak kavartam. Kettőt jobbra, hármat balra. És ezt folyamatosan. De végül is mi lettünk elsőnek készen.
- Áh, hagy nézzem csak! - jött oda Lumpsluck. - Igen, igen. Pont olyan jó mint amilyenre számítottam Mr. Piton. Még jobb is úgy látom. Hadd találjam ki, esetleg a kamilla? Á igen, érzem. Kiváló! De persze remek segítsége volt nemde? - kérdezte.
- Közösen készítettük ezúttal professzor. - válaszolt Piton, és a hangsúly megint más volt. Hihetetlen mennyi féle lehet. Talán minden emberrel másmilyent használ. Akkor amit én kaptam az melyik kategóriába tartozik? A kedves vagy a közömbös? Miért is érdekel ez?
- Valóban? Nos, akkor tíz-tíz pontot ítélek meg mindkettejüknek. Gratulálok! Mindenki tegye ki az asztalra a munkáját és mehettek. - intett el minket. Piton elkezdett összepakolni, és én is észbe kaptam. Amikor ment kifelé, még mintha nagyon gondolkozott volna, majd megfordult és hosszan a szemembe nézett. Én meg mint egy idióta, elpirultam és elkaptam a tekintetem. Mintha egy kicsit megrándult volna a szája sarka, aztán kiment. Leroskadtam a padba, majd azon gondolkoztam, hogy mi van velem. Igaz, bejönnek a magas fekete hajú, fekete szemű srácok, de akkor Sirius miért nincs rám ilyen hatással? Na jó, finom illata van, de nem pirulok el miatta. Te jó ég, senki miatt sem szoktam elpirulni! Van valami Pitonban, ami nem hagy nyugodni, és én ki fogom deríteni hogy mi az.
- Jössz Mira? - kopogtatta meg a vállam Lily. Felnéztem rá, majd bólintottam.
- SVK lesz. Siessünk. - húzott ki a teremből. Csendbe burkolóztam egész végig, majd amikor elértük az ötödik emeleti SVK termet, nagyon meglepődtem. A padok a teremben két oldalt voltak voltak, de nem padsorban, hanem hosszában és szemben ültünk a zöld-ezüst ház tagjaival. Most leshetjük a gúnyos pofájuk egész órán. Leültünk Lilyvel úgy középtájon, és James mellém ült, amíg Lily mellé pedig Dia aztán így tovább. Éreztem hogy James néz engem, én meg a vállára hajtottam a fejem, majd ő is ráhajtotta a buksiát az enyémre.
- Mi a baj Suzy? - kérdezte.
- Semmi, csak valami foglalkoztat.
- Akkor nem az a baj hogy nem érzed itt jól magad igaz? - kérdezte miközben át is karolt.
- Nem. Jó, hogy itt vagyok. Csak épp... mindegy. Mikor lesz telihold? - kérdeztem suttogva.
- Még négy nap. Péntek este. Remus már be sem jött most. Bájitaltanon sem volt jól, de azt még kibírta. - válaszolt, ám ekkor bejött a tanár. Egy magas szőke hajú gyönyörű nő volt. Megállt a terem közepén, és láttam hogy Malfoynak csorog a nyála. Elnevettem magam.
- Mi olyan mulatságos Ms... - kérdezte.
- White. Amira White vagyok tanárnő. És semmi különös. Elnézést. - mondtam, ő meg gúnyosan elmosolyodott. Hajjaj ez a nő utálni fog.
- Semmi gond Ms. White, de bizonyára nem lesz különös egy büntetőmunka sem, ma este hétkor itt várom. És öt pont a Griffendéltől, amiért nem tud viselkedni. - mondta, és a hangja csak úgy harsogott a döbbent csendben.
- Igen professzorasszony. - mondtam szikrázó szemekkel. Elfordult, majd bájosan mosolygott a mardekárosokra. Ó, szóval akkor ő is az lehetett.
- Köszöntenék mindenkit! Ez a RAVASZ szintű kurzus, Sötét varázslatok kivédéséből. Előre szólok, hogy ha úgy találom hogy valaki nem teljesít megfelelően, azt ki fogom zárni a szakképzésről. Innen csak a legjobbak fognak kikerülni, szóval nem ajánlom hogy bárki is fegyelmezetlen vagy bármi hasonló legyen. Nos, az én nevem Rose Black. Vagyis Black professzor. Mindenkitől elvárom a maximális tiszteletet. - itt rám nézett. Egyértelműen nem kedvelem. De várjunk Black? Akkor ez is valami sötét suttyó Sirius családjából.
- Akkor kezdjünk egy alapbűbájjal. Hatodikban már ennek alapnak kell lennie. A Patrónus-bűbájról beszélek. Szóval akkor jöhet is White. Mutassa meg mit tud. - gúnyolódott rajtam. Ez mekkora szemét! Eltüntette a padokat, én meg előre léptem. Mire gondoljak? Majd odasétáltam a tanár elé, de nem néztem rá, mert akkor tuti hogy nem tudnék dühből megidézni semmit. Ránéztem Jamesre, Siriusra, Lilyre, Diára, Alicere, és már tudtam mire gondoljak. Az új életemre, a barátaimra, Albusra és Jamesre és Rózára. Meglendítettem a pálcám, majd a hatás kedvéért non-verbálisan idéztem meg a nagy kutyám. Elmosolyodtam ahogy körbeszaladt a teremben, majd a griffendélesek megtapsoltak, én pedig elengedtem a varázslatot.
- Ez a minimum White. Rendben. Most Potter és Black! - hívta ki Jameséket. Sirius gyűlölködve méregette a tanárt, ezt nem volt nehéz észrevenni. Szóval tényleg egy rokon. James megidézte a szarvasát, amit Lily eléggé piros arca kísért. vajon miért? Sirius is elvégezte a bűbájt, majd sorban kihívott mindenkit a griffendélesek közül.
- Utoljára maradt Evans kisasszony! - mérte végig hidegen a szőke némber. Lily remegő kezekkel a kör közepére állt, majd behunyta a szemét és megidézte a patrónusát. Egy ezüst őzsuta ugrott ki a pálcájából, ami gyorsan körbe szökkent a teremben, majd James orra előtt vált semmivé. Az meg csak tátott szájjal bámulta barátnőm. Már tudom miért izgult. A patrónusa, Jamesé párja. Nevethetnékem támadt, de most visszafogtam magam. Eztán a a mardekárosok jöttek. Malfoy a kígyójával, amit nagy büszkén mutogatott, Lestrange egy hollót idézett meg, és így tovább a többiek. Nem igazán figyeltem már erre, csak arra lettem figyelmes hogy kicsengetnek.
- Gyere James! LLG lesz.- fogtam meg a kezét, mert most meg kb. Ő volt olyan kábult állapotban mint én egy órával ezelőtt. Hagyta magát húzni, aztán amikor kiértünk a csípős levegőre, rögtön észhez tért.
- Suzy, ugye te is láttad hogy mi Lily patrónusa? - kérdezte.
- Igen. És? - kérdeztem unottan.
- ÉS? Itt a bizonyíték hogy mi egymásnak lettünk teremtve. - vigyorgott bágyadtan. Te jó ég...
- Figyu James, ne bízd el magad. Ne kunyerálj folyton randit, és légy udvarias. - mondtam neki, közben odaértünk Hagridhoz.
- Szerbusztok! A mai órán a thesztrálokkal fogunk megismerkedni! Ki tudja mik ezek? - kérdezte a nagydarab vadőr. Persze Lily gyorsan el is hadarta hogy tulajdonképpen micsodák is ezek. Szerintem viszont nagyon szépek, bár nem tudom hogy ki látja még őket a csoportból. Bementünk a rengetegbe és ott megmutatta őket Hagrid. Már akinek láthatóak voltak.
- Ki látja őket? - kérdezte.
- Én igen. - mondtam, majd odasétáltam az egyikhez és óvatosan megsimogattam az orrát. Az meg egy hangos rikoltás után megbökött az orrával. Nevetve húzódtam hátrább.
- Nedves az orra. - vigyorogtam Hagridra amikor letöröltem a nyakamról.
- Igen, igen. Nincs más? - kérdezte körbenézve, de senki nem jelentkezett. Engem lestek, amint valószínűleg számukra, a nagy semmit simogatom.
- Na jól van, a mai órának vége. Viszlát. - intett el minket Hagrid. De én még odamentem hozzá.
- Szia, figyelj, ők mindig itt vannak? - kérdeztem, mire ő megrázta a fejét.
- Nem, beljebb van a fészkük, egy szép árnyékos kis réten a fák alatt. Innen kb. fél mérföldnyire. Na siess fel te is a kastélyba. - küldött el, mert véres húsokat kezdett adogatni nekik. Na azt inkább nem nézném végig köszönöm. Felsprinteltem és élveztem a szabadidőm az esti bünti előtt.
6. Aha, szóval Piton
Eltelt majdnem két hónap, és szinte semmi sem változott. Még mindig minden olyan csodás mint az első napomon. Igaz, kicsit visszafogom magam, legalábbis órákon, mert a szőke ribi SVK tanár állandóan nyaggat. A többivel semmi bajom sincs. Az átváltoztatástan szuper, a bűbájtan is, a bájitaltan meg elmegy, hála Pitonnak. Igen, Lumpi úgy döntött, az a legjobb ha a párfelosztás marad egy ideig. És én persze azóta vele dolgozok minden órán. El kell ismernem, nagyon ért a bájitalokhoz, na meg a sötét varázslatokhoz. Ezt onnan tudom, hogy kb. egy hete, a Tekergőket(kivéve Remust) a gyengélkedőre juttatta egyetlen átokkal. Mondjuk James és Sirius volt az akik belekötöttek, szóval nem szólhatnak semmit sem. Bár, nem hinném hogy rögtön így nekik kellett volna esni. Személy szerint nekem nagyon szimpi az a srác. Magas, fekete rövid haj, fekete szemek. Okos, tekintélyt parancsoló, és nem is tudom... olyan fura kisugárzása van. Na meg a hangja!? Minden egyes hozzám intézett szava után a gyomrom összeugrik és hideg fut végig a gerincemen. Megőrjít. De persze senkinek sem mertem elmondani még.... igen még, merthogy Lilyt és Diát készülök beavatni. Lehet ki fognak nyírni, de muszáj megosztanom valakivel.
Lily és James ügye viszont sokat haladt. Már nincs minden órában "Evans-Potter ki ordít hangosabban műsor", és igazán jól el szoktak beszélgetni. Na majd meglátjuk.
Remus és Dia meg azóta összejöttek és Sirius is két pofára zabálja a csajokat.
A teliholdakat is túléltük, bár eddig csak kettő volt. Pontosan Halloween este lesz a következő, azaz egy hét múlva. Kissé félelmetes volt elsőre, de azóta hozzászoktam és örülök hogy segíthetek Remusnak ezzel is.
Peternek meg egyre kevesebbet hallani a hangját, és olyan fura. Mármint számomra mindig is az volt. Nem túl sokat foglalkozom vele. Egyszer próbáltam neki segíteni megírni a háziját, de még azt sem bírtam elolvasni amit leírt hogy kijavítsam, így ezt is feladtam. Azért még nem vagyunk rosszban vagy ilyesmi, egyszerűen megtartjuk a három lépés távolságot.
Most éppen itt lépkedem az ötödiken. Már csak két sarok és ott vagyok.... könyvtár... annyi leckém van, hogy csoda ha estére végzek. Hát erre kell elpazarolnom a vasárnap délutánokat? Szóval szépen sétálgatok aztán BUMM! Megtántorodom, és lenézek. Egy kis másodikos csapódott bele a lábamba, a feje meg a hasamba. Kedves kis srác. Utálom a bátyját.
- Nem látsz a szemedtől? - kérdeztem, és közben végignéztem ahogy a kis mardekáros mocsok feltápászkodik. Ahogy felnéz és végigmér, megvetően elfintorodik. Ezt bezzeg megtanította neki az anyja.
- Ne várd hogy bocsánatot kérjek egy ilyen szerencsétlen griffendélestől. - morrant fel ahogy lesöpri magát.
- De szuper. Látom az aranyvérű családokban mára már kötelező hogy valaki 12 éves korára perfekt legyen cinizmusból és gúnyolódásból. Igaz-e pöttöm? Na mi van a kezedben? - kérdeztem, de ő csak kinevetett.
- Nem vagy prefektus, vagyis nem kérheted el, ergo semmi közöd hozzá. - nézett rám dacosan.
- Ő nem az, de én igen. - hallottam mögülem Lily hangját. Elvigyorodtam és kinyújtottam a könyve felé a kezem. Kelletlenül adta át, majd karba tette a kezét. Megnéztem, és egy hatodikos bájitaltankönyv volt. Kinyitottam a hátulját és rögtön felismertem a szálkás vékony betűket.
"Ez a könyv a Félvér Herceg tulajdona!"
Piton könyve. De milyen Félvér Herceg? Ez jó... Magamban kuncogtam, de kifelé csak elmosolyodtam.
- Visszakapom? - kérdezte szemtelenül.
- Újonnan lopnak egymástól a mardekárosok? - kérdeztem, ő meg kelletlenül fészkelődött. Szóval igazam van. Szégyen....
- 30 pont a Mardekártól! Most pedig tűnés! - mondtam, mire ő elszaladt. Lily a fejét csóválta mellettem.
- Nem is vagy prefektus. - nézett rám.
- De te az vagy, szóval vegyük úgy hogy te vontad le, amúgy is ki akartam ezt próbálni már. - mondtam vigyorogva.
- Na és mit lopott a kis csibész? - kérdezte miközben elindultunk eredeti úti célom irányába.
- Piton könyve volt nála. Gyanítom valamelyik felsőbb éves lopatta el vele. Ha nem rögtön a bátyja. Attól kitelne az ilyesmi. Ez a könyv egy kincsesbánya Lily, tele van szuper ötletekkel és feljegyzésekkel. - mondtam, mire Lily szemöldök ráncolva nézett.
- Honnan tudod hogy az övé? - kérdezte egy bujkáló mosollyal.
- Lily, év eleje óta vele dolgozom. Felismerem az írását. Amúgy majd ezt este megdumálgatjuk. - mondtam, majd ő nevetve intett én pedig besomfordáltam a könyvtárba. A Madam szúrósan nézett rám, de aztán szépen leültem egy csendes hátsó zugba, és belemerültem a mugliismeret könyvbe. Nagyokat mosolyogtam a szövegen. Ekkora ökörségeket. Vagyis alapdolgokat.... most épp a háztartási gépek használatánál tartunk. Ezt a tárgyat még azért választottam ide is és RBF-re is, mert semmit sem kell tanulnom rá. Na oké, kiszórakoztam magam, ideje eltenni. Elraktam, majd belemerültem egy gyógynövényes könyvbe, amikor egy kötet csattant az asztalomon. Annyira megijedtem hogy lecsúsztam a székről, és seggel landoltam a padlón. Egy pillanatra kifújtam a mérgem, majd felnéztem hogy kit kell szétszaggatnom.
- Hm... mardekár-zöld bugyi, White? - nézett rám Piton az asztalnak dőlve. Hupsz... most hogy így mondja, ebben a miniszoknyában elég teljes képet kaphatott. Teljesen elpirulva másztam vissza a székbe.
- Az. Leülsz, vagy tátod a szád? - kérdeztem, és igyekezetem úgy tenni, mintha a világ legérdekesebb könyve lenne az a gyógyfüves kötet.
- Nem mintha nem hozna lázba az, ha egy griffendélesen mardekáros bugyi feszül, de ha már így megkérdezted inkább leülnék. - felelte vontatottan, és az a bizonyos kis hideg megint a hátamon futkosott.
- Nagyon örülök hogy élvezetesebbé tehetem a napod. - morogtam kelletlenül. Utálom amikor így szétesek akárhányszor belekerül az öt méteres körzetembe.
- Ja. Mit olvasol? - kérdezi. De jól néz ki. Vékony alakját fekete talár borítja, és a széles vállain megfeszül. Ó anyám...
- Gyógyfüvek és a Gyógyítás alapjai. - mutattam fel a könyvet.
- Gyógyítói pálya? - néz rám felhúzott szemöldökkel.
- Nem tudom még, csak érdekel. Apropó, neked nem tűnt el valamid, Herceg? - kérdeztem csak úgy látszólag mellékesen, de amikor lopva felnéztem láttam hogy megfeszül az arca.
- Szóval nálad van. Mardekárra esküszöm, már feltúrtam érte az egész szobánkat. - sóhajtott egyet.
- Annál a nyamvadéknál volt. Hogy is hívják? Ja igen... Lestrange öccse. Asszem Rabastran. A kis hülye pont belém szaladt, miközben a könyved szállította. - mondtam, miközben odatoltam elé a könyvét. Ő elgondolkozva nézett rám.
- Mi van? - kérdeztem úgy 5 perc csendes bámulás után.
- Honnan tudtad hogy az enyém? - kérdezte.
- Megismerem a macskakaparásod Piton. De azért ha nem haragszol nagyon, levontunk Lilyvel 30 pontot tőle. Élveztem. Nagyon. - vigyorodtam el, mire megcsóválta a fejét.
- Azt mindjárt gondoltam. Mindenesetre kösz a könyvet és az élményt is. De azért elég gáz hogy itt tanulsz vasárnap délután. - mondta miközben felállt.
- Majd kitalálom hogyan hálálhatod meg a könyvet, amúgy meg már nem maradok itt sokáig. - mondtam mosolyogva, miközben a könyvem képeit nézegettem. Eszembe jutott hogy itt van James köpenye a tatyómba, és hogy ma kimegyek szürkületkor a Rengetegbe, ahol a thesztrálok szállása van.
- Kitalálod? Szerintem pedig bőven elég volt az az előbbi szócska amit kipréseltem magamból. Már ez is több mint amit egy mardekárostól várhatnál White. Na helló. - köszönt el, és láttam hogy visszahelyezi a tökéletes érdektelenség maszkját az arcára. Ahogy eltűnt a szemem elől, lecsaptam a könyvem és hangosan fújtam egyet. Nem semmi ez az ember. Megőrjít.
Még megírtam a bűbájtan és a bájitaltan esszém is, aztán felkaptam a köpenyt és elindultam kifelé. A konyhában már várt rám a kabátom és a kis tatyó a nyers hússal amit a manók készítettek nekem. Ugyan megkérdezték hogy minek, de én nem mondtam semmit. Felvettem a fekete hosszú kasmír kabátom, meg egy lapos bokacsizmát és a köpennyel elindultam az udvarra. Huh, de hideg van a picsába... Szoknya helyett legalább három nadrág kellett volna. A Rengeteg szélénél gyorsan lerántottam magamról a köpenyt, és begyűrtem a válltáskámba. Ahogy az ösvényen haladtam, néztem a hóesést. Nem sok jutott be a fák miatt, de a Rengeteg azért is volt csodálatos, mert ezek a fák télen nyáron zöldelltek. Pedig alig van örökzöld köztük. Sokan félnek idejönni, ám szerintem csodálatos hely. A varázslényeket mindig is szerettem és nem is félek tőlük. A kentaurok sem bántanak, mert szerintük még "csikó" vagyok, és ez nem egyezik a törvényükkel. Bár a múltkor végig kellett hallgatnom ahogy Goron és az egyik társa arról vitatkoznak, hogy "csikó vagyok-e még, vagy már kanca" nem bírtam ki, kiröhögtem őket, erre persze idegesek lettek, én meg kutyává változtam és elrohantam. Azóta nem láttam őket újra, de azóta nem is megyek be annyira mélyre. Majd eszembe jutott Piton. Nem tudok mit kezdeni ezzel az egésszel. Soha, senki nem volt rám ilyen hatással. Egyetlen szavával félős kislányt csinál a vagány Amira White-ból... Szégyen. Dúdolgatni kezdtem, majd egyre hangosabban énekeltem. Kezdtem úgy érezni magam mint Piroska. Már csak a nagy gonosz farkas hiányzik.
...Nem az a típus vagyok, akinek a szívét össze lehet törni...
Lily és James ügye viszont sokat haladt. Már nincs minden órában "Evans-Potter ki ordít hangosabban műsor", és igazán jól el szoktak beszélgetni. Na majd meglátjuk.
Remus és Dia meg azóta összejöttek és Sirius is két pofára zabálja a csajokat.
A teliholdakat is túléltük, bár eddig csak kettő volt. Pontosan Halloween este lesz a következő, azaz egy hét múlva. Kissé félelmetes volt elsőre, de azóta hozzászoktam és örülök hogy segíthetek Remusnak ezzel is.
Peternek meg egyre kevesebbet hallani a hangját, és olyan fura. Mármint számomra mindig is az volt. Nem túl sokat foglalkozom vele. Egyszer próbáltam neki segíteni megírni a háziját, de még azt sem bírtam elolvasni amit leírt hogy kijavítsam, így ezt is feladtam. Azért még nem vagyunk rosszban vagy ilyesmi, egyszerűen megtartjuk a három lépés távolságot.
Most éppen itt lépkedem az ötödiken. Már csak két sarok és ott vagyok.... könyvtár... annyi leckém van, hogy csoda ha estére végzek. Hát erre kell elpazarolnom a vasárnap délutánokat? Szóval szépen sétálgatok aztán BUMM! Megtántorodom, és lenézek. Egy kis másodikos csapódott bele a lábamba, a feje meg a hasamba. Kedves kis srác. Utálom a bátyját.
- Nem látsz a szemedtől? - kérdeztem, és közben végignéztem ahogy a kis mardekáros mocsok feltápászkodik. Ahogy felnéz és végigmér, megvetően elfintorodik. Ezt bezzeg megtanította neki az anyja.
- Ne várd hogy bocsánatot kérjek egy ilyen szerencsétlen griffendélestől. - morrant fel ahogy lesöpri magát.
- De szuper. Látom az aranyvérű családokban mára már kötelező hogy valaki 12 éves korára perfekt legyen cinizmusból és gúnyolódásból. Igaz-e pöttöm? Na mi van a kezedben? - kérdeztem, de ő csak kinevetett.
- Nem vagy prefektus, vagyis nem kérheted el, ergo semmi közöd hozzá. - nézett rám dacosan.
- Ő nem az, de én igen. - hallottam mögülem Lily hangját. Elvigyorodtam és kinyújtottam a könyve felé a kezem. Kelletlenül adta át, majd karba tette a kezét. Megnéztem, és egy hatodikos bájitaltankönyv volt. Kinyitottam a hátulját és rögtön felismertem a szálkás vékony betűket.
"Ez a könyv a Félvér Herceg tulajdona!"
Piton könyve. De milyen Félvér Herceg? Ez jó... Magamban kuncogtam, de kifelé csak elmosolyodtam.
- Visszakapom? - kérdezte szemtelenül.
- Újonnan lopnak egymástól a mardekárosok? - kérdeztem, ő meg kelletlenül fészkelődött. Szóval igazam van. Szégyen....
- 30 pont a Mardekártól! Most pedig tűnés! - mondtam, mire ő elszaladt. Lily a fejét csóválta mellettem.
- Nem is vagy prefektus. - nézett rám.
- De te az vagy, szóval vegyük úgy hogy te vontad le, amúgy is ki akartam ezt próbálni már. - mondtam vigyorogva.
- Na és mit lopott a kis csibész? - kérdezte miközben elindultunk eredeti úti célom irányába.
- Piton könyve volt nála. Gyanítom valamelyik felsőbb éves lopatta el vele. Ha nem rögtön a bátyja. Attól kitelne az ilyesmi. Ez a könyv egy kincsesbánya Lily, tele van szuper ötletekkel és feljegyzésekkel. - mondtam, mire Lily szemöldök ráncolva nézett.
- Honnan tudod hogy az övé? - kérdezte egy bujkáló mosollyal.
- Lily, év eleje óta vele dolgozom. Felismerem az írását. Amúgy majd ezt este megdumálgatjuk. - mondtam, majd ő nevetve intett én pedig besomfordáltam a könyvtárba. A Madam szúrósan nézett rám, de aztán szépen leültem egy csendes hátsó zugba, és belemerültem a mugliismeret könyvbe. Nagyokat mosolyogtam a szövegen. Ekkora ökörségeket. Vagyis alapdolgokat.... most épp a háztartási gépek használatánál tartunk. Ezt a tárgyat még azért választottam ide is és RBF-re is, mert semmit sem kell tanulnom rá. Na oké, kiszórakoztam magam, ideje eltenni. Elraktam, majd belemerültem egy gyógynövényes könyvbe, amikor egy kötet csattant az asztalomon. Annyira megijedtem hogy lecsúsztam a székről, és seggel landoltam a padlón. Egy pillanatra kifújtam a mérgem, majd felnéztem hogy kit kell szétszaggatnom.
- Hm... mardekár-zöld bugyi, White? - nézett rám Piton az asztalnak dőlve. Hupsz... most hogy így mondja, ebben a miniszoknyában elég teljes képet kaphatott. Teljesen elpirulva másztam vissza a székbe.
- Az. Leülsz, vagy tátod a szád? - kérdeztem, és igyekezetem úgy tenni, mintha a világ legérdekesebb könyve lenne az a gyógyfüves kötet.
- Nem mintha nem hozna lázba az, ha egy griffendélesen mardekáros bugyi feszül, de ha már így megkérdezted inkább leülnék. - felelte vontatottan, és az a bizonyos kis hideg megint a hátamon futkosott.
- Nagyon örülök hogy élvezetesebbé tehetem a napod. - morogtam kelletlenül. Utálom amikor így szétesek akárhányszor belekerül az öt méteres körzetembe.
- Ja. Mit olvasol? - kérdezi. De jól néz ki. Vékony alakját fekete talár borítja, és a széles vállain megfeszül. Ó anyám...
- Gyógyfüvek és a Gyógyítás alapjai. - mutattam fel a könyvet.
- Gyógyítói pálya? - néz rám felhúzott szemöldökkel.
- Nem tudom még, csak érdekel. Apropó, neked nem tűnt el valamid, Herceg? - kérdeztem csak úgy látszólag mellékesen, de amikor lopva felnéztem láttam hogy megfeszül az arca.
- Szóval nálad van. Mardekárra esküszöm, már feltúrtam érte az egész szobánkat. - sóhajtott egyet.
- Annál a nyamvadéknál volt. Hogy is hívják? Ja igen... Lestrange öccse. Asszem Rabastran. A kis hülye pont belém szaladt, miközben a könyved szállította. - mondtam, miközben odatoltam elé a könyvét. Ő elgondolkozva nézett rám.
- Mi van? - kérdeztem úgy 5 perc csendes bámulás után.
- Honnan tudtad hogy az enyém? - kérdezte.
- Megismerem a macskakaparásod Piton. De azért ha nem haragszol nagyon, levontunk Lilyvel 30 pontot tőle. Élveztem. Nagyon. - vigyorodtam el, mire megcsóválta a fejét.
- Azt mindjárt gondoltam. Mindenesetre kösz a könyvet és az élményt is. De azért elég gáz hogy itt tanulsz vasárnap délután. - mondta miközben felállt.
- Majd kitalálom hogyan hálálhatod meg a könyvet, amúgy meg már nem maradok itt sokáig. - mondtam mosolyogva, miközben a könyvem képeit nézegettem. Eszembe jutott hogy itt van James köpenye a tatyómba, és hogy ma kimegyek szürkületkor a Rengetegbe, ahol a thesztrálok szállása van.
- Kitalálod? Szerintem pedig bőven elég volt az az előbbi szócska amit kipréseltem magamból. Már ez is több mint amit egy mardekárostól várhatnál White. Na helló. - köszönt el, és láttam hogy visszahelyezi a tökéletes érdektelenség maszkját az arcára. Ahogy eltűnt a szemem elől, lecsaptam a könyvem és hangosan fújtam egyet. Nem semmi ez az ember. Megőrjít.
Még megírtam a bűbájtan és a bájitaltan esszém is, aztán felkaptam a köpenyt és elindultam kifelé. A konyhában már várt rám a kabátom és a kis tatyó a nyers hússal amit a manók készítettek nekem. Ugyan megkérdezték hogy minek, de én nem mondtam semmit. Felvettem a fekete hosszú kasmír kabátom, meg egy lapos bokacsizmát és a köpennyel elindultam az udvarra. Huh, de hideg van a picsába... Szoknya helyett legalább három nadrág kellett volna. A Rengeteg szélénél gyorsan lerántottam magamról a köpenyt, és begyűrtem a válltáskámba. Ahogy az ösvényen haladtam, néztem a hóesést. Nem sok jutott be a fák miatt, de a Rengeteg azért is volt csodálatos, mert ezek a fák télen nyáron zöldelltek. Pedig alig van örökzöld köztük. Sokan félnek idejönni, ám szerintem csodálatos hely. A varázslényeket mindig is szerettem és nem is félek tőlük. A kentaurok sem bántanak, mert szerintük még "csikó" vagyok, és ez nem egyezik a törvényükkel. Bár a múltkor végig kellett hallgatnom ahogy Goron és az egyik társa arról vitatkoznak, hogy "csikó vagyok-e még, vagy már kanca" nem bírtam ki, kiröhögtem őket, erre persze idegesek lettek, én meg kutyává változtam és elrohantam. Azóta nem láttam őket újra, de azóta nem is megyek be annyira mélyre. Majd eszembe jutott Piton. Nem tudok mit kezdeni ezzel az egésszel. Soha, senki nem volt rám ilyen hatással. Egyetlen szavával félős kislányt csinál a vagány Amira White-ból... Szégyen. Dúdolgatni kezdtem, majd egyre hangosabban énekeltem. Kezdtem úgy érezni magam mint Piroska. Már csak a nagy gonosz farkas hiányzik.
...Nem az a típus vagyok, akinek a szívét össze lehet törni...
...Nem az a típus vagyok, aki zaklatott és sír...
...Mert sosem hagyom nyitva a szívem...
...Sosem fáj egy búcsúzás...
...A kapcsolatok nem érintenek mélyen...
...Sosem adtam mindent szerelmi ügyben...
...És valaki azt mondja ők igazán szeretnek...
...De akkor mit sem ért...
...Elment az eszem, körbe-körbe forgok...
...És mélyen legbelül a könnyeimet elfojtom...
...Elvesztem a fogást(?), mi történik?...
...Eltévedtem a szerelemtől, így érzek...
Milyen jól illik ide ez a dal. Fogalmam sincs mit csináljak. Fáradtan nekidőltem egy fának, ám akkor láttam hogy mindjárt ott vagyok. Egy hangos sóhaj után újból elindultam, és nem telt bele öt percbe, megérkeztem. Voltak vagy nyolcan, kicsik és nagyok. Amikor megláttak, egy pillanatra megdermedtek, de aztán folytatták amit elkezdtek. Fekvés, vakarózás, szárnylengetés stb. Egy pici oda szaladt hozzám, és a kezem alá simította a fejét. Megsimogattam és adtam neki egy falat húst. Erre már a nagyok is felfigyeltek. Ledobáltam a földre amit hoztam, majd egy fatönkre ültem, amit előtte letakarítottam a pálcámmal. Egy ideig csodáltam őket, aztán halk neszezést hallottam mögülem. Lassan lecsúsztattam a kezem a bokámon lévő pálcatartóhoz. Előhúztam a pálcám, majd hirtelen felállva és megperdülve nekiszegeztem egy magas illető mellkasának.
- Elég szánalmasan hangzott a dalocskád. - mondta cinikusan. Kösz.
- A színinfarktust hozod rám. - morogtam, aztán leengedtem a fegyvert, bár ez előbbi megjegyzéséért kaphatott volna egy maflást.
- Jók a reflexeid. Esélyem sem volt a pálcámért nyúlni. Nem rossz valakitől aki eddig egy mugli árvaházban élt. - vágta oda. Pfúj, mondtam már hogy ilyenkor utálom?!
- Ezt mégis ho... - akartam kérdezni.
- Tudod, Lily Evans akármennyire jó tanuló, az okklumencia nem az ő műfaja. Kíváncsi voltam. - von vállat.
- Neked mindenről tudni kell Piton? Egyébként is hogy kerülsz ide? - kérdeztem és közben megsimogattam az egyik szépségemet.
- Követtelek. Máskor ne a szélen dobd le a köpenyt, hanem legalább egy fa takarásában. Egyébként a dal szánalmasságán legalább az csökkentett valamit, hogy egész jó hangod van. Miért jársz ide hozzájuk? - kérdezte.
- Mert szeretem őket. Azért. De honnan is tudnád ha nem is látod őket? - kérdeztem.
- Tévedsz. Látom őket, úgy ahogy a legtöbb mardekáros. Az, hogy nem kötjük a féleszű óriás orrára, más tészta. - jött oda mellém.
- Te kit? - kérdeztem.
- Anyám, majd utána apámat is. De mindegy. Te? - kérdezett vissza.
- Egy kislányt. Az árvaházban volt, és súlyos beteg. Én ápoltam épp amikor leállt a szíve. - mondtam remegő hanggal, ő meg a vállamra tette a kezét. Egészen beleremegtem.
- Miért vagy most ilyen? - kérdeztem.
- Milyen?
- Öh... kedves!? - néztem fel rá, mire megrándult a szája sarka.
- Ha nem vetted volna észre, te vagy az egyetlen akivel én bármilyen is szoktam lenni. - mondta fintorogva, nekem meg majd kiugrott a szívem.
- De a mardekárosok és Lily... - kezdtem de félbeszakított. Újra.
- Nos, Evans tényleg rendes velem, de csak szánalomból ami engem nem érdekel. A mardekárosok közt nincs barátság, csupán csatlósok. Ez hosszú évek óta így van. - mondta, és közben levette a kezét a vállamról, de végigsimított a karomon.
- Sajnálom. Mármint hogy egy rakás seggfejjel kell együtt élned. - mondtam, mire legyintett.
- Neked legalább vannak barátaid. - mutatott rá a tényre.
- Jah. Bár elég nehéz a barátokkal. De nélkülük még nehezebb lenne. - sóhajtottam.
- Ez annyira... griffendéles volt. - mondta, én meg elnevettem magam.
- Az vagyok. Hozzá sem ért a fejemhez a süveg de máris ezt ordította. Ennél egyértelműbb már nem is lehetne. - nyújtottam rá nyelvet.
- Ja. Amúgy mindjárt vacsora idő. Vissza kellene menni. Már telezabáltattad őket. Hagrid meg bőgni fog amiért felpuffadtak a csontvázlovai. - kezdett el kifelé terelni az ösvényen. Halkan nevettem.
- Ez most egy poén volt Mr. Piton? - kérdeztem nevetősen.
- Dehogy is! Mit képzel rólam Miss White? - kérdezte fintorogva. Megint nevettem, és ő is mosolygott. Miért ilyen más most? Egy szó nélkül mentünk fel a kastélyba, majd az előcsarnokban elváltunk egy intéssel. Felsiettem a toronyba, és a szobánkban ott volt Dia és Lily, akiket be is avattam "az odavagyok Pitonért dologba". Eléggé furán fogadták.
- MI? De hát ő mardekáros! ÉS és... és halálfaló lesz! - akadt ki Dius. Leültünk az ágyamra törökülésbe hárman, és Lily belekezdett a szent beszédbe.
- Figyi! Perselust komoly traumák érték a nyáron. Az anyját a szeme láttára ölte meg az apja, aki utána szintén öngyilkos lett. Abból a szegény nőből szó szerint kiverték a mágiát. Ha ez nem lett volna még elég, Potter és Black jól megalázták ötödik végén. Nem is csoda hogy változtatott. Múltkor is hogy ellátta Potterék baját. És szerintem ezzel a rövid hajjal igazán helyes lett. Na meg erős. Szinte körül lengi a mágia. Csak annyi a baj hogy ez nem teljesen fehér mágia. - magyarázta Lily.
- Mondjuk úgy hogy szürke? - kérdeztem mire elmosolyodtak.
- Aha. Szóval Piton. - vonta le a végső következtetést Dia.
- Igen. - mosolyodtam el, és kiterültem az ágyamon.
- De miért nem Sirius? Mindenki, mármint a Tekergők és mi is azt hittük, hogy majd ti... - ellenkezett Dius.
- Tapi olyan mintha a tesóm lenne. De ennyi. Soha nem lesz több. - néztem rá szúrósan.
- Te belezúgtál Pitonba! - sikkantott fel.
- Az már biztos! Na csajok, öltözzünk át vacsihoz! - zárta le a témát Lily. Igaza van. Gyorsan felcopfoztam a hajam, a maradékot ami kilógott elől, pedig féloldalasan elrendeztem. Azért néha normálisan is állhat a fejem. Aztán felvettem egy sötétkék toppot, rá pedig egy fehér kardigánt, majd egy fehér magassarkút. A farmerszoknya marad, csak még gyorsan felvettem egy sima nejlon harisnyát, mert befagy a fenekem. Így indultunk lefelé, hárman egymásba karolva. Aztán a klubhelyiségben Remus elrabolta tőlünk Diát, és James a portré előtt kapott el minket.
- Hölgyeim! Lekísérhetem önöket vacsorázni? Nagyon megtisztelnének vele. - lépett mellénk. Mi meg mosolyogva karoltunk bele. Már majdnem a Nagyteremnél jártunk, amikor James gondolt egyet, és felkapott. De nem a karjai közé... áh, dehogy! Az a hülye a vállára dobott fel, és úgy vitt be a Nagyterembe. Én csapkodtam a hátát, ő meg a lábam ahol fogott. Csak reménykedni mertem, hogy ma már más nem látja a bugyim. Aztán végül letett és lehuppant mellém a padra. Mindenki minket nézett, de marha jó volt, alig tudtam abbahagyni a röhögést.
- Idióta! - nevettem és megütöttem a vállát.
- Nem volt kellemes a fuvar? Nagyon sajnálom. - tetette a sajnálkozást. Ezután viszonylag befogta, ám a vacsi végeztével egy csapat iskolai bagoly repült be, és vagy harminc gyerek elé dobtak le levelet. Én is és Lily is kaptunk. Izgatottan bontottuk ki a bíbor színű borítékot, amin ezüsttel volt rajta a címzés, vagyis a nevünk. A benne lévő kártya dettó ugyanezzel a stílussal volt.
- Elég szánalmasan hangzott a dalocskád. - mondta cinikusan. Kösz.
- A színinfarktust hozod rám. - morogtam, aztán leengedtem a fegyvert, bár ez előbbi megjegyzéséért kaphatott volna egy maflást.
- Jók a reflexeid. Esélyem sem volt a pálcámért nyúlni. Nem rossz valakitől aki eddig egy mugli árvaházban élt. - vágta oda. Pfúj, mondtam már hogy ilyenkor utálom?!
- Ezt mégis ho... - akartam kérdezni.
- Tudod, Lily Evans akármennyire jó tanuló, az okklumencia nem az ő műfaja. Kíváncsi voltam. - von vállat.
- Neked mindenről tudni kell Piton? Egyébként is hogy kerülsz ide? - kérdeztem és közben megsimogattam az egyik szépségemet.
- Követtelek. Máskor ne a szélen dobd le a köpenyt, hanem legalább egy fa takarásában. Egyébként a dal szánalmasságán legalább az csökkentett valamit, hogy egész jó hangod van. Miért jársz ide hozzájuk? - kérdezte.
- Mert szeretem őket. Azért. De honnan is tudnád ha nem is látod őket? - kérdeztem.
- Tévedsz. Látom őket, úgy ahogy a legtöbb mardekáros. Az, hogy nem kötjük a féleszű óriás orrára, más tészta. - jött oda mellém.
- Te kit? - kérdeztem.
- Anyám, majd utána apámat is. De mindegy. Te? - kérdezett vissza.
- Egy kislányt. Az árvaházban volt, és súlyos beteg. Én ápoltam épp amikor leállt a szíve. - mondtam remegő hanggal, ő meg a vállamra tette a kezét. Egészen beleremegtem.
- Miért vagy most ilyen? - kérdeztem.
- Milyen?
- Öh... kedves!? - néztem fel rá, mire megrándult a szája sarka.
- Ha nem vetted volna észre, te vagy az egyetlen akivel én bármilyen is szoktam lenni. - mondta fintorogva, nekem meg majd kiugrott a szívem.
- De a mardekárosok és Lily... - kezdtem de félbeszakított. Újra.
- Nos, Evans tényleg rendes velem, de csak szánalomból ami engem nem érdekel. A mardekárosok közt nincs barátság, csupán csatlósok. Ez hosszú évek óta így van. - mondta, és közben levette a kezét a vállamról, de végigsimított a karomon.
- Sajnálom. Mármint hogy egy rakás seggfejjel kell együtt élned. - mondtam, mire legyintett.
- Neked legalább vannak barátaid. - mutatott rá a tényre.
- Jah. Bár elég nehéz a barátokkal. De nélkülük még nehezebb lenne. - sóhajtottam.
- Ez annyira... griffendéles volt. - mondta, én meg elnevettem magam.
- Az vagyok. Hozzá sem ért a fejemhez a süveg de máris ezt ordította. Ennél egyértelműbb már nem is lehetne. - nyújtottam rá nyelvet.
- Ja. Amúgy mindjárt vacsora idő. Vissza kellene menni. Már telezabáltattad őket. Hagrid meg bőgni fog amiért felpuffadtak a csontvázlovai. - kezdett el kifelé terelni az ösvényen. Halkan nevettem.
- Ez most egy poén volt Mr. Piton? - kérdeztem nevetősen.
- Dehogy is! Mit képzel rólam Miss White? - kérdezte fintorogva. Megint nevettem, és ő is mosolygott. Miért ilyen más most? Egy szó nélkül mentünk fel a kastélyba, majd az előcsarnokban elváltunk egy intéssel. Felsiettem a toronyba, és a szobánkban ott volt Dia és Lily, akiket be is avattam "az odavagyok Pitonért dologba". Eléggé furán fogadták.
- MI? De hát ő mardekáros! ÉS és... és halálfaló lesz! - akadt ki Dius. Leültünk az ágyamra törökülésbe hárman, és Lily belekezdett a szent beszédbe.
- Figyi! Perselust komoly traumák érték a nyáron. Az anyját a szeme láttára ölte meg az apja, aki utána szintén öngyilkos lett. Abból a szegény nőből szó szerint kiverték a mágiát. Ha ez nem lett volna még elég, Potter és Black jól megalázták ötödik végén. Nem is csoda hogy változtatott. Múltkor is hogy ellátta Potterék baját. És szerintem ezzel a rövid hajjal igazán helyes lett. Na meg erős. Szinte körül lengi a mágia. Csak annyi a baj hogy ez nem teljesen fehér mágia. - magyarázta Lily.
- Mondjuk úgy hogy szürke? - kérdeztem mire elmosolyodtak.
- Aha. Szóval Piton. - vonta le a végső következtetést Dia.
- Igen. - mosolyodtam el, és kiterültem az ágyamon.
- De miért nem Sirius? Mindenki, mármint a Tekergők és mi is azt hittük, hogy majd ti... - ellenkezett Dius.
- Tapi olyan mintha a tesóm lenne. De ennyi. Soha nem lesz több. - néztem rá szúrósan.
- Te belezúgtál Pitonba! - sikkantott fel.
- Az már biztos! Na csajok, öltözzünk át vacsihoz! - zárta le a témát Lily. Igaza van. Gyorsan felcopfoztam a hajam, a maradékot ami kilógott elől, pedig féloldalasan elrendeztem. Azért néha normálisan is állhat a fejem. Aztán felvettem egy sötétkék toppot, rá pedig egy fehér kardigánt, majd egy fehér magassarkút. A farmerszoknya marad, csak még gyorsan felvettem egy sima nejlon harisnyát, mert befagy a fenekem. Így indultunk lefelé, hárman egymásba karolva. Aztán a klubhelyiségben Remus elrabolta tőlünk Diát, és James a portré előtt kapott el minket.
- Hölgyeim! Lekísérhetem önöket vacsorázni? Nagyon megtisztelnének vele. - lépett mellénk. Mi meg mosolyogva karoltunk bele. Már majdnem a Nagyteremnél jártunk, amikor James gondolt egyet, és felkapott. De nem a karjai közé... áh, dehogy! Az a hülye a vállára dobott fel, és úgy vitt be a Nagyterembe. Én csapkodtam a hátát, ő meg a lábam ahol fogott. Csak reménykedni mertem, hogy ma már más nem látja a bugyim. Aztán végül letett és lehuppant mellém a padra. Mindenki minket nézett, de marha jó volt, alig tudtam abbahagyni a röhögést.
- Idióta! - nevettem és megütöttem a vállát.
- Nem volt kellemes a fuvar? Nagyon sajnálom. - tetette a sajnálkozást. Ezután viszonylag befogta, ám a vacsi végeztével egy csapat iskolai bagoly repült be, és vagy harminc gyerek elé dobtak le levelet. Én is és Lily is kaptunk. Izgatottan bontottuk ki a bíbor színű borítékot, amin ezüsttel volt rajta a címzés, vagyis a nevünk. A benne lévő kártya dettó ugyanezzel a stílussal volt.
Kedves Miss White, Amira!
Örülnék, sőt megtisztelnél vele ha eljönnél kísérőddel az általam megrendezett Hallloween-i partyra, amelyet Október 31- én este nyolctól tartok a negyediken lévő bájitaltan teremben.
Már alig várom hogy elcseveghessünk nagybátyád felettébb sikeres munkájáról.
Üdvözlettel: Lumpsluck professzor.
- Pff! Nem megyek! - fakadtunk ki egyszerre Lilyvel. Ekkorra már mindenki tudta hogy milyen meghívók ezek.
- Téged miért hívott el? - kérdezte Lily.
- Mert James apja az Aurorparancsnok, és a nagybátyám. James gondolom azért nem kapott, mert ő nem jó bájitaltanból és nem viselkedik olyan okosan mint én. - húztam ki magam, mire James oldalba csípett. Aú...
- Engem gondolom a sok K miatt bájitaltanból. Muszáj lesz elmennünk. Mit veszel fel? - kérdezte Lily.
- Hát van egy piros ruhám... Bár lehet majd inkább veszek valamit. De hát még kísérőm sincs! - mondtam felháborodva, de erre már nem figyelt, mert James elkezdte őt győzködni hogy ő lenne a legmegfelelőbb partner a számára. Ki hitte volna?
A dal, Rihanna-Cry című számának első két versszaka lefordítva. Puszi, :)
Ruhák és Remus
Szombat reggel, ami pontosan a Lump Klub party estéje előtti nap volt, és nem mellesleg a roxmorts-i hétvége napja, nyűgösen vonultam be a Nagyterembe. Három bajom is volt, bár Lily ezt csak "hisztinek" nevezte. Egy, nincs se ruhám se párom a holnapi bulira. Kettő, egyáltalán kedvem sincs elmenni rá, és Perselusszal se haladtam semmit. Három, csak azért hogy legyen harmadik. Aztán mikor éppen egy lekváros pirítóst erőltettem magamba, megérkezett a posta. Én igazából nem szoktam kapni semmit sem, így most meglepetten néztem a koromfekete iskolai bagolyra.
- Nekem hoztad? - kérdeztem, mire türelmetlenül felém nyújtotta a lábát. Szépen lekötöztem róla a pergament, az a nyomi madár meg a zabpelyhet kezdte zabálni az asztalon. Kinyitottam a kis levelet, és nem győztem ámulni a tartalmán.
Amira!
Lenne egy egészen érdekes kérdésem hozzád. Ha jól tudom, még nincs párod a holnap esti eseményre. Esetleg van kedved az én felemelő társaságom élvezni az este?
Prince
Nem hittem a szememnek. Erre vártam egész héten, persze azt hittem, hogy tök reménytelenül. Ezért utasítottam vissza vagy tíz srácot, de megérte várni. Hatalmas mosoly kúszott az arcomra. Felnéztem, és az ébenfekete szempár éppen engem figyelt. Bólintottam ő meg elmosolyodott. Ez olyan dolog volt amit csak egyszer láttam eddig tőle. Még ott az erdőben egy hete. A kedvem azonnal az egekbe szökött, és elárasztott egyfajta boldogsággal vegyes izgalom.
- Most már tényleg kíváncsi vagyok, hogy mi az amitől ilyen földöntúli mosoly költözött a hisztis pofidra. - hajolt fölém Sirius és James egyszerre.
- Ó csak valaki elhívott holnap estére. - mondtam, és közben a farmerom zsebébe gyűrtem a cetlit.
- Nagy cucc. Mira, a héten vagy húszan megtették, mégis mindet leráztad. - sóhajtott mellettem Dia.
- Pontosan tizenketten. És? Vele akartam menni. - haraptam bele a pirítósomba jóval nagyobb lelkesedéssel.
- Ki is az a valaki? - kérdezte Remus és a többiek is érdeklődve figyeltek.
- A hercegem. - mondtam, és elnevettem magam az arcukon. - Majd megtudjátok. Lily úgyis ott lesz a kedves öcsém társaságában, tehát aligha titkolhatom el nem? - kérdeztem ártatlanul, mire James ezer vattos mosolyt villantott vörös hajú barátnőmre.
- Le kell mennünk Roxmortba ruhát venni. - mondtam, mire Lily bólogatott. Ezért reggeli után felmentünk felöltözni, bár azon kívül hogy egy kabátot felkaptunk, nem túloztuk el. Már a csarnokban jártunk, amikor Lily éppen Dia hülyeségével volt elfoglalva, engem meg hirtelen berántott valaki egy oszlop mögé. Bár nem csinálta valami jól, mert hiába állt a hátam mögött, a finom friss illat rögtön elárulta. Csak neki van ilyen finom illata.
- Máris elrabolsz? - kérdeztem mosolyogva, de nem engedett megfordulni. Erősen tartott.
- Csak holnap tervezem. Milyen színű lesz a ruhád? - kérdezte és a leheletét éreztem a nyakamon.
- Ezüst vagy mélykék. Miért? - kérdeztem, és aztán maga felé fordított. (Ez a két kedvenc színem.) Nagyon de nagyon közel voltam hozzá. Valami egészen más csillogás volt a szemében, nekem meg pillangók ezrei szárnyaltak a hasamban.
- Mert úgy kell nyakkendőt választanom. Tudod, össze kell öltöznünk. Nagyon reménykedtem benne hogy nem Griffendél vöröset fogsz mondani. - sóhajtott fel miközben megforgatta a szemeit.
- Szerencséd van. Van piros ruhám. Felvehetem azt is ha szeretnéd. - vigyorogtam rá, mire lemondóan megrázta a fejét.
- Kihagynám. Na menj, mert Evans már keres. - húzódott el, én meg mint egy idióta, vigyorogva kiléptem az oszlop takarásából. A kapunál már ott várt a két lány.
- Töröld le ezt az idétlen kifejezést az arcodról. - nevetett fel Dius.
- Nem tudom, sajnálom. - mondtam egy cseppnyi megbánás nélkül.
- Azért fura azt látni hogy Perselus valakiből ilyen dolgokat váltson ki és fordítva. Ráadásul az illető az ősellensége nővére. - mondta Lily elgondolkozva én meg őszintén megrökönyödve néztem rá.
- Ti tudjátok? Jó, mármint elmondtam nektek, de azt nem hogy jutottunk is valahova. - kérdeztem miközben már elértük Roxmort határát.
- Csak a vakok nem látják szívi. Vagyis James, Sirius és Peter. Még Remus is észrevette ahogy néha lopva átkukkantasz a Mardekár asztalához, ugyanígy Piton is átleskelődik hozzánk. - karolt belém Dia.
- Nem bánjátok ugye? - néztem rájuk, mire ők nevetve megcsóválták a fejüket. Örömtelien felsóhajtottam, majd betértünk a ruha üzletbe. Sokáig vacakoltam, aztán megtaláltam a tökéletes ruhát. Bár való igaz hogy nem ezüst és nem is kék. Ettől függetlenül amikor megláttam magam a tükörben, tudtam hogy nekem ez kell!
- Na mutasd már magad! - nyavalygott Dia a függöny mögül. Egy hirtelen mozdulattal elhúztam a függönyt, ő pedig őszintén megdöbbent.
- Vélemény? - kérdeztem, és közben oldalba böktem.
- Ez csodálatos! Ha nem veszed meg, akkor életed legnagyobb hibáját követed el! - mondta, én pedig elnevettem magam. Akkor ért oda a szabászat vezetője hozzánk.
- Ó csillagom, ez egyszerűen tökéletes! - kiáltott fel ahogy meglátott. Büszkén körbe forogtam, aztán eszembe jutott valami.
- Mondja, van olyan nyakkendője ami ugyan ilyen színű és anyagú? - kérdeztem, mire hatalmas mosollyal és szó nélkül ott hagyott. Értetlenül néztem utána, majd két barátnőmre, akik csak megrántották a válluk. Közben Lily is megtalálta a ruháját. Egy gyönyörű pánt nélküli zöld földig érő ruhába szeretett bele, és asszem James is ezen a véleményen lesz.
- Itt van kis drágám! - ért vissza a nő, majd egy kis dobozt nyomott a kezembe. Szép fekete bársonyborítású doboz volt, és a nyakkendő olyan volt benne, mintha a ruhám egy részéből készült volna. Semmi különbség. Nagyszerű!
- Köszönöm! - hálálkodtam, majd visszaöltöztünk és fizettünk. Pontosan ebédre sikerült beesni. Jól időzítettünk. A csomagokat egy ügyes varázslattal felküldtük a szobánkba, kivéve a kis dobozkámat és Lilyét, aki ugyancsak vett nyakkendőt Jamesnek. Kedves gesztus tőle szerintem, bár amikor megjegyeztem neki, erősen tiltakozott a szándékait illetően. Nem baj, fog ez változni... legalábbis remélem. James majd kiugrott a bőréből az ajándék miatt, igaz, a zöld nem az ő színe, de nem panaszkodott. Persze... "Evansért bármit!" Láttam hogy Perselus végez a kajával, majd kifelé indul a teremből. Felpattantam és egy gyors "majd találkozunk" mondattal otthagytam barátaimat. A pince lépcsőjén értem utol. Hm, itt jó sötét van. Elkaptam a karját, ő meg eléggé ingerülten fordult meg, de amint meglátott a félhomályban rögtön kisimultak az arcvonásai.
- Egy napot sem bírsz ki nélkülem mi? - dőlt neki a falnak a bal vállával velem szemben. Láttam rajta hogy igazán élvezi hogy kicsit szívathat.
- Peched van, viszont hoztam neked valamit. - mondtam, mire érdeklődően nézett rám. Aztán folytattam. - De csak akkor kapod meg, ha teszel is érte. - tettem hozzá vigyorogva. Egy pillanatig elgondolkodott majd se szó se beszéd elkapott a derekamnál fogva, és nekinyomott a falnak, majd velem szemben megtámaszkodott a fejem mellett.
- És mi is az amit cserébe kérsz? - kérdezte lágy hangon nekem pedig meg-megroggyantak a térdeim. Közel hajolt, de mielőtt elérte volna a szám, kitért és a fülembe súgott.
- Megkapom? - suttogta, én meg reszkető lábakkal húztam elő a dobozt. Nem csinálok magamból idiótát, mint egy félős kislány. Mind a két karommal át nyúltam a karjai alatt, miközben az alkarom szándékosan hozzáért a derekához. Aztán belecsúsztattam a dobozt a farzsebébe. Felnéztem az arcára, és a szemei éhesen tapadtak az ajkaimra. Elvigyorodtam, majd kibújtam a karjai alatt.
- Holnap este a Griffendél torony bejáratánál. Ne késs Herceg! - fordultam még vissza, majd látszólag nyugodt léptekkel felsétáltam az előcsarnokba. Onnantól viszont sietős léptekkel mentem fel a toronyba.
- Jelszó? - kérdezte a Dáma.
- Unikornis. - mondtam, mire feltárult a portré. Bemásztam, majd lehuppantam Sirius mellé.
- Na mi újság Suzy? Kicsit elhanyagolsz minket. - mondta és átkarolta a vállam.
- Bocs Tapi, de volt néhány dolgom. Holnap hánykor jön fel a hold? - kérdeztem.
- Későn, olyan tizenegy felé. Vagyis lesz időtök kiérni Ágassal. Már a Szellemszálláson leszünk. - mondta másik tesókám. Ránéztem Remusra aki eléggé megviselt arcot vágott. Átültem mellé, ő pedig érdeklődve pillantott fel a könyvéből.
- Igen? - nézett rám kérdőn és szomorúan. Szegénykém megviselheti a telihold.
- A holnap miatt, vagy más baj van? - kérdeztem, mire egy hangos sóhaj után becsukta a könyvét.
- Dia. Együtt akart lenni velem Halloween este, de mindannyian tudjuk hogy nem lehet. Azt mondtam hogy dolgom van a Tekergőkkel, erre ő felvonult Lilyvel a hálóba. Biztos nagyon dühös. - dőlt hátra a kanapén.
- Mond el neki. Szeret téged Remus, nagyon. Ennyi őszinteséget megérdemel. A mi titkunk nem kellene kiadni, de azt elmondhatnád hogy miért tűnsz el mindig teliholdkor. - szorítottam meg a kezét.
- Undorodni fog tőlem, ahogy minden normális ember tenné. - húzta el a kezét.
- Kösz, ez jól esett Holdsáp. - néztem rá, neki meg leesett hogy mit mondott.
- Jó, de ti nem normál emberek vagytok. Animágusok, és az is egyfajta átváltozás, habár való igaz, hogy a mai napig elgondolkodom azon, miért tartotok ki mellettem. - nézett rám kérdőn.
- Te szerinted ez kérdés? Remus, jó ember vagy, aki több szenvedést állt ki életében, mint itt bárki az iskolában. Ne keseredj meg emiatt, és fogadd el hogy vannak emberek akik azért szeretnek mert TE vagy az, és nem a vérfarkas. Segítünk, mert így szeretnénk, és nem sajnálatból. A szeretet nagyon fontos dolog, és mi összetartunk, a Tekergők és én persze. Dia pedig meg fog birkózni ezzel. - néztem rá, majd szó nélkül megölelt.
- Lehívnád? - kérdezte amikor elengedett. Mosolyogva bólintottam. Felszaladtam a szobánkba, bent csak ketten voltak. Szinte már olyan mintha Alice itt se lakna. Frank teljesen elvette az eszét.
- Holdsáp keres. Szerintem beszélni szeretne veled. - mondtam miközben letelepedtem az ágyamra.
- Én nem akarok vele. - fordított nekem hátat.
- Pedig szerintem érdekelne az amit mondani akar. - vágtam hozzá egy párnát, mire dühösen lecsörtetett a klubhelyiségbe.
- Elmondja neki Remus? - kérdezte pár perc csend után Lily. Olyan hirtelen ültem fel, mint akit rántanak.
- Mire gondolsz? - kérdeztem értetlenül. Az nem lehet hogy Lily tudja.
- Ugyan! Ne nézz hülyének. Minden teliholdkor eltűnik, aztán a gyengélkedőn végzi. Remus vérfarkas nemde? - nézett rám, én meg megadóan bólintottam és nagyot sóhajtottam. Lily tudja.
- Tényleg nagyon okkos vagy, néha túlságosan is. - mondtam a plafont bámulva, amikor kivágódott a szobánk ajtaja. Aztán már csak azt láttuk ahogy egy fekete hajzuhatag eltűnik a fürdőajtó mögött. Azonnal felpattantam és az ajtóhoz mentem. Zárva volt.
- Diana West! Azonnal nyisd ki és mond el mi a baj! - kopogtattam be türelmesen. Ja, majdnem leszakadt az ajtó.
- Hagyjatok békén! - kiabált ki. Sírt.
- Nos, két lehetőséged van. Vagy kijössz, vagy Lily berobbantja az ajtót! - mondtam dühösen.
- Hé, miért én? - méltatlankodott mögöttem.
- Mert te prefektus vagy. Neked elnézik, na! Dia gyere ki. - unszoltam, mire kattant a zár és lassan kinyílt az ajtó. Egy könnyek által áztatott arcú lány támaszkodott neki az ajtófélfának.
- Remus egy... egy... egy vérfarkas! - nyöszörögte.
- Tudom. És? - kérdeztem idegesítően, azt akartam elérni hogy kiadja a dühöt és a csalódottságot magából.
- ÉS? Menj a francba White! Mit csinálnál ha kiderülne hogy a szerelmed egy vérfarkas? - csattant fel.
- Ha igazán szeretném, elfogadnám. - válaszoltam, Lily meg bólintott. Erre értetlenül nézett ránk.
- Ilyen egyszerűen? Hiszen havonta egyszer dühöngő, öntudatlan, vérengző vadállattá változik! - roskadt le a földre. Követtük a példáját és leültünk vele szemben.
- Tehet róla? - kérdeztem csendesen. Láttam Lilyn hogy most az egészet rám akarja bízni. Marha jó. Dia megrázta a fejét.
- Akkor? Attól még ő ugyan úgy Remus Lupin marad. Havonta egy estét pedig kibírsz nélküle. - mondtam és megfogtam a kezét. Ő bólogatott és már a könnyei sem folytak.
- Csak olyan nehéz... - sóhajtott fel reszketegen.
- Tudom. Szegénynek iszonyú fájdalmai szoktak lenni. Amikor átváltozik, csaknem minden csontja eltörik. Nem lehet kellemes. - dőltem neki a falnak. Ők elborzadva néztek rám.
- Ugye nem azt akarod mondani hogy láttad már... - néztek rám kérdőn és egyben félve is.
- Szerintetek nekem miért kell lelépnem tizenegykor a partyról holnap? - kérdeztem.
- Akkor jön fel a hold. - bólintott Lily.
- Akkor te is az vagy? - kérdezte könnyes szemekkel Dius. Elmosolyodtam.
- Nem. Én segítek Remusnak. - válaszoltam, és akkor láttam Lily arcán a megvilágosodást.
- Animágus vagy! Azokat nem bántják a vérfarkasok. Te jó ég! Te mindig kint vagy vele? Merlinre, ez nagyon veszélyes. - akadtak ki.
- Lehet. De ő a barátom. Nagyjából egy éve képes vagyok átváltozni, és mióta idejárok Roxfortba, segítek neki. Vigyázok rá. - magyaráztam, és szándékosan mondtam csak magamat. Ami nem az én titkom azt nem mondom el másnak.
- Köszönöm Amira! - ugrott a nyakamba Dia.
- Jaj te lány! Mit is kezdenél nélkülem? - kérdeztem öntelten, mire felkacagott.
- Nem tudom. - húzódott el, majd egy elég erős gyanú támadt bennem.
- Dia... Remusnak mit mondtál? - kérdeztem, ő meg elsápadt.
- Azt, hogy kell egy kis idő a gondolkodáshoz. Nem akartam megbántani, amíg nem beszélek veletek. Most pedig már nem is fogom. - állt fel eltökélten.
- Jobb lesz ha beszélsz vele, mert hamarosan annyira rosszul lesz hogy a gyengélkedőn kell majd maradnia. - szóltam utána, ő pedig eltűnt az ajtó mögött.
- Minden rendben lesz velük. - mosolygott rám Lily.
- Remélem. - néztem rá, majd úgy döntöttünk, ideje kicsit lepihenni.
Party és a telihold
Ahelyett hogy szétizgultam volna az agyam, szépen ráérősen készülődtem. Már fél nyolc volt, de én még csak akkor végeztem a sminkeléssel. Lily már lement a klubhelyiségbe Jameshez, ezért egyáltalán nem aggódtam. A hajam feltűztem, és belebújtam a ruhámba. A szürkés fekete anyag, egy kevés ezüst csillogással teljesen lenyűgözött. Már nem azért, de az önbizalom nem nagyképűség... Szóval tényleg tetszettem magamnak a tükörben. Magamban nevetgélve léptem bele a fekete tűsarkúba, amitől amikor ránézett Lily elrettent, és a szoba másik felébe szaladt. Azt mondta egy ilyen halálcsapdában nem lehet járni. Én pedig bírom, szóval ennyit erről. Még egyszer megnéztem magam, majd elindultam le a klubhelyiségbe. Rengetegen voltak odalent, mert már szinte mindenki visszaért a vacsiról. Amint megláttak, tapsoltak és valaki még fütyült is, persze én csak nevettem, aztán pedig már három Tekergő állt előttem.
- Ez... ez... hűűű... - nyökögte Sirius, én meg egy nagy puszit nyomtam az arcára. Elvigyorodott és a kezét nyújtotta.
- Kikísérhetlek nem? Legalább előbb megtudom ki a hódolód mint Ágas. - nevetett.
- Ha viselkedsz! - fenyegettem meg mire bólogatott.
- Tizenegy Suzy, ne felejts el jó? - ölelt meg még Remus is, aki már nagyon rosszul festett. Sápadt, már-már zöld színű volt a bőre.
- Soha nem tudnám elfelejteni Remus. - mondtam, majd Diára mosolyogtam, és még Peter is kapott egy falat mosolyt. Majd Siriusba karoltam és kiléptünk a portrén.
- TE? - kiáltott fel, amikor meglátta (a had jegyezzem meg, nagyon szexi) Perselust.
- Szevasz Black. Mehetünk Amira? - állt meg előttem. Teljesen beleborzongtam a hangjába. Merlin, ha ez ezt teszi velem, mi lesz később? Mert remélem hogy lesz később.
- Persze! Szia Tapi. Majd ott találkozunk! - néztem rá sokatmondóan, majd belekaroltam partnerembe, és otthagytuk a még mindig lefagyott Sirius Orion Blacket.
- Láttad az arcát? Megfizethetetlen. - nevettem amikor lefordultunk a folyosó végén.
- Igen, már ezért megérte. - húzódott csúnya mosolyra a szája.
- Hé, ne gúnyolódj! Gondolhatod így is, hogy lesokkolta, hogy az ő húgocskája Perselus Pitonnal megy egy partyra. - forgattam meg a szemeim.
- Húgocskája? - nézett rám kérdőn.
- Aha. A Tekergők olyanok mint a testvérek. - mondtam nyugodtan, mire ő megtorpant.
- Merlinre, el sem hiszem hogy egy Tekergővel megyek bulizni. - játszotta a lesokkolt gyereket.
- Nagyon vicces Piton! - mosolyodtam el. - Biztos halálra rémültél. - fogtam meg inkább a kezét, és húzni kezdtem.
- Dehogy is! Ha már az is ilyen szórakoztató veled hogy lemásszunk pár emeletet, akkor nem. - vette fel a tempóm, de a kezem nem engedte el, sőt összefűzte az ujjaink. Felnéztem rá, és egy kicsit jobban végigmértem. Fekete nadrág és ing volt rajta, pluszban a nyakkendő amit tőlem kapott.
- Szép a nyakkendőd. - ugrattam.
- Ó köszönöm, tudod egy nagyon csinos lánytól kaptam tegnap. Bár az után a húzás után azonnal át is rakhatnák a Mardekárba. - csóválta meg a fejét mosolyogva.
- A griffendélesek között is lehetnek ravasz emberek. - jegyeztem meg, de a bóktól már így is elpirultam. Szóval csinos vagyok mi?
- Voltál már ilyen partin? - kérdezte amikor megálltunk a kétszárnyú ajtó előtt.
- Öhm, nem. De gondolom nem valami nagy buli, ha kisestélyiben, teljesen kimázolva kellett jönni. - feleltem, mire bólogatott.
- Italok, sütemények, királyi vacsora, zene, és mindez a lehető legnagyobb pompában. Lumpi imádja a felhajtást. Majd meglátod. - mondta és benyitott. A zene és a beszélgetések zaja olyan hirtelen öntött el minket, hogy az hihetetlen volt.
- Amira és Perselus! Hát ti együtt jöttetek? Milyen érdekes... milyen érdekes! - talált meg minket azonnal Lumpsluck. Megforgattam a szemeim, és Perselus is csak elmosolyodott.
- Köszönjük tanárúr, nagyon szép minden. - mondtam, mire ő elhúzott és vagy egy órán keresztül azzal nyaggatott a vacsora alatt, hogy meséljek el mindent az Aurorparancsnok nagybátyám életéről, az életünkről. Na persze! Amúgy láttam Lilyt és Jamest is, akik az asztal túlsó felénél ültek és James nagyon haragosan nézte Perselust amint a kezem fogja. Merthogy azt nem engedte ki a kezéből. Ennek mérhetetlenül örültem. Aztán a vacsora végeztével ami egészen fél tízig elhúzódott, koccintottunk, majd szinte mindenki elindult a táncparkettre. Lassú dallamos zene szólt, és láttam hogy Perselus feláll mellettem.
- Nos hölgyem, egy táncra ha szabad lesz... - nyújtotta kezét egy elegáns meghajlás után. Pukedliztam egyet játékosan, majd elfogadtam a kezét. Nagyon jól táncolt, és tökéletesen összhangban voltunk, mintha mindig is együtt lépkedtünk volna. Te jó ég, micsoda nyálas gondolatok... Össze kell szednem magam.
- Hogy érzed magad? - súgta a fülembe.
- Mesésen. - motyogtam, majd még jobban magához szorított. Nem volt fullasztó, inkább valamiféle birtokló gesztus. Kérdőn néztem rá, de ő a hátam mögé nézett. Aztán megláttam a szemem sarkából Jamest és Lilyt.
- Hagyd, majd megbékél. - súgtam oda neki, de az ölelésen nem lazított, csupán végigsimított a hátamon, hogy tudassa, megértette. Aztán belenéztem azokba a csodás fekete szemekbe és éreztem, elvesztem. Ő halványan elmosolyodott, majd az egyik kezét levéve a derekamról, végigsimított az arcomon majd a hajamon. Közelebb vont aztán lehajolt és megcsókolt. Annyira gyengéden és édesen, hogyha nem tartott volna szorosan, biztosan összesem. Szentséges isten! Még soha senki nem volt rám hatással. Aztán észbe kaptam, mert gyengéden az alsó ajkamba harapott. Ekkor jöttem rá, hogy csak tűrtem és nem viszonoztam. A kezemmel betúrtam a rövid fekete tincsekbe, és annyi érzelemmel és mindennel csókoltam vissza amennyivel csak tudtam. Szenvedélyesen viszonozta, és ekkor rájöttem hogy az eddigi csókok érintések és minden amit másoktól kaptam még az előző kapcsolataimban a muglivilágban, semmik voltak ehhez képest. Lassan, nagyon lassan szétváltunk, és ő csillogó szemekkel nézett a szemembe. Elmosolyodtam és hozzábújtam. Az arcomat a nyakába temetve. Szorosan ölelt át, és még sokáig táncoltunk, amikor észrevettem hogy Lily és James elköszönnek. Ránéztem az órára és az fél 11-et mutatott. Itt van hát a búcsú ideje.
- Pers, tudom hogy ezt most nem érted, de sürgősen el kell mennem. Nagyon szépen köszönöm az estét. - álltam meg, majd ő megfogta a kezem és kihúzott a folyosóra.
- Hova akarsz menni? - kérdezte komolyan.
- Holnap reggelinél elmondok mindent rendben? - kérdeztem, mire láttam hogy fájdalmasan megrándul a szája.
- Neh, kérlek ne. Nem veled van baj, egyszerűen mennem kell. Kérdeznék azért még valamit. - bújtam hozzá, mire hatalmas sóhajjal átölelt.
- Mond. - motyogta a hajamba.
- Mi van most velünk? - kérdeztem és felnéztem a szemébe. Elmosolyodott.
- Minden, ha szeretnéd. - mondta.
- Szeretném. - mondtam, majd megcsókoltam, amit hevesen viszonzott. Amikor szétváltunk, én elindultam lefelé, ő meg visszament, bizonyára kimenteni engem és magát is. Levetem a cipőm és futottam. Egészen a szellemszállásig. Ott visszavettem és átváltoztam. Átszlalomoztam az ágak között és már bent is voltam. Remus a második emeleti harmadik szobában feküdt az ágyon és Jamesék körülötte ültek.
- Sziasztok. - mondtam halkan, majd kopogós léptekkel odasétáltam a negyedik székhez, az enyémhez.
- Szia. - köszöntek vissza mind a hárman.
- Szóval te és Piton. Én mondom, még életemben nem láttam ilyen érzelmekkel teli csókot. - motyogta James. Sirius bosszúsan fújt egyet, Peter meg felnyikkant.
- Szeretem és most már együtt járunk. El kell hogy fogadjátok. - néztem rájuk. Komolyan bólintottak.
- Amíg nem használ ki téged, egy rossz szavunk nem lesz. Szeretünk téged és tiszteletben tarjuk... mondjuk. Már megbeszéltük, és Lily is jól érvelt. - válaszolt James. Ekkor Remus felnyögött, majd felordított. Átváltoztunk, és néztük ahogy a meztelen fiú helyén, egy vérfarkas fekszik a takaró alatt. Ránk nézett vérben forgó szemekkel, majd végigszaglászott minket. Ezek után hagytuk, hogy azt tegye amit mindig. Dühöngött, rohangált és csapkodott. Összetört egy csomó mindent, majd amikor a hajnal első sugarai feljöttek, összeesett és ott feküdt a csapzott és elkínzott Remus. James és Sirius egy takarót terítetek rá, amibe aztán be is csavarták, majd felvittük a gyengélkedőre. Madam Pomfrey már várt minket, aztán mi is kaptunk négy priccset hogy kialudjuk magunkat. Dél körül ébredtem fel. Sirius és James már fent voltak.
- Jó reggelt. - mormogtam a párnámba.
- Szia húgi. Nagyon fárasztó lehetett a tegnapod, mert a fél napot átaludtad.
- Az volt, Remus egyszer fellökött. Nem láttátok? Úgy fáj az oldalam hogy az nagyon kész. - jajdultam fel, mire megjelent a javasasszony.
- Elrepedt két bordája kisasszony. Mondtam én hogy veszélyes ez az egész, de nem hallgatnak rám. - morgott, majd a kezembe nyomott egy csontforrasztó főzetet. Azonnal jobb lett.
- Mikor mehetek el? - kérdeztem, mire a Tekergők felnevettek.
- Menjen ha akar! Már olyan mintha itt laknának. Mr. Lupin is visszatér a körletükbe estére. - mondta majd elengedett minket. Peter még aludt, szóval őt hagytuk.
- Lekéstem a reggelit. - mondtam, mire Jamesék kérdőn néztek rám.
- Jah, most van éppen ebéd. Lemehetünk ha akarod. - mondta Tapi, én meg bólintottam és gyorsan átöltöztem. Ma halottak napja van, szóval szerencsére tanítás nincs. Ezért egy fekete fűzős felső és egy fekete szűk vászonnaci mellett döntöttem. Aztán egy fekete kis cipellő, és a hajam is kifésültem, de inkább csak az ujjaimmal beletúrtam és hátradobtam. Leértem és Sirius felsóhajtott.
- Szerencsés ez a Pipogyusz. - motyogta, én meg nevetve oldalba böktem. Amikor beléptünk a terembe, egy csomóan felénk néztek. Hiába, a népszerűség átka. Elnéztem a Mardekár asztalához, és ott ült. Maga elé bámulva. Na jó, most vagy soha. Intettem Jameséknek, mire ők leültek a Griff asztalához. Mentem, végig a Mardekár asztala mellett, aztán egy gúnyos hang megállított.
- Mi van szivi, engem keresel? - kérdezte Malfoy. Eközben láttam hogy egy negyedikes nagyon szőke lány csúnyán méreget. A kis Cissy. Elmosolyodtam majd továbbmentem. Pers épp akkor állt fel amikor odaértem.
- Szia. - bújtam a karjai közé, és ekkor vettem észre hogy szinte mindenki minket bámul.
- Nem voltál reggelinél. Már majdnem aggódtam. - ölelt át szorosan.
- Ma mindent elmesélek. Ettél már? - kérdeztem, mire bólintott.
- Jó, mert én még nem. Gyere! - megfogtam a kezét, és áthúztam a Griffendél asztalához. Piszok nagy csend honolt ott. Leültünk az asztal végébe, és ráérősen enni kezdtem. Amikor a csend már az én idegeim is feszegette, akkor hirtelen meghallottam az öcsém hangját.
- Elhiszem hogy nagyon szép a mi Amiránk, de ilyen nyíltan bámulni már több mint illetlenség. És még a lányok is! Hallod Tapi, most aztán kereshetsz új rajongói tábort. - mondta hangosan, mire egy csomóan elkapták a tekintetük és néhányan fel is nevettek. Ezután persze beindult az élet és mindenki beszélgetett tovább, csak a Mardekár fele ült viharos csendben.
- Ebből nagy baj lesz. - sóhajtottam.
- Ugyan, tudom őket kezelni. - rántotta meg a vállát.
- Aha. De azért vigyázz velük. Malfoy meg az az idióta Lestrange úgy néznek ránk, mint akik mindjárt leavadáznak. - motyogtam.
- Ne érdekeljen. - húzott a karjai közé a padon.
- Már hogy ne érdekelne? Jaj, nem akarom hogy bajba kerülj. - mondtam és közben be is fejeztem a késői reggelit. Felálltam, majd követett de a kezem erősen fogta. Végighúzott szinte az egész sulin, majd mire észbe kaptam, már a Szükség Szobájában voltunk. Inkább nem érdekel honnan tud róla. Körbenéztem, és egy zöld-vörös kis szoba volt, kandallóval két fotellel amik között egy pici asztal volt, és a szoba másik felét elfoglalta a hatalmas ágy. Kérdőn néztem rá, de ő csak elvigyorodott.
- Elég pajzán gondolataim vannak veled kapcsolatban. - rántotta meg a vállát, én meg nevetve lehuppantam az egyik fotelbe, mire ő felállított, majd az ölébe ültetett.
- Két fotel van. - mutattam rá a nyilvánvaló tényre.
- Tudom, de most mond hogy a fotel kényelmesebb mint én! - nézett rám szemrehányón.
- Bocsi. - somolyogtam és egy kis puszit nyomtam a szájára.
- Elmondod miért rohantál el tegnap? - kérdezte. nagyot sóhajtottam. Hát jöjjön aminek jönnie kell.
9. fejezet: Malfoy bekavar
- Nem hiszem el... - suttogta jegesen, amint a kis sztorim végéhez értem. Kissé meg is rémültem, mivel velem sohasem beszélt így. - Van fogalmad róla, ez mennyire veszélyes? - kérdezte, és fel-alá járkált előttem.
- Tudok róla, de ő Remus! Segítenem kell neki! Te... fogalmad sincs erről! - kezdtem bele én is a támadásba inkább.
- Nem tudom? Pontosan tudom milyen ez! Megharaphat, és te is örök életedre szörnyeteggé változhatnál! - kiáltotta kissé felbőszülten. Azt hiszem, tényleg felidegesítettem.
- A barátom. Szinte olyna mintha a testvérem lenne. Ennyit tehetek érte, és ezt meg is teszem. Havonta egyszer, de meg kell. Az én döntésem Perselus, fogadd el - néztem rá, mire megtorpant. Letérdelt elém, és összekulcsolta az ujjainkat.
- Nagyon féltelek téged. Nem is hinnéd el, hogy mennyire. Merlinre, teljesen kiforgattál önmagamból Mira! Olyan dolgokat, érzéseket élesztettél fel bennem, amit a nyár utolsó hónapjában és év elején rég elveszettnek hittem. Nem bírnám ki ha bajod esne, és nem is fogom. Ne menj többet! - szorította meg kérlelően a kezem. De nem kért, inkább utasított.
- Nem vagyok se a beosztottad, se a papucsod. Mennem kell, és megyek is. Ez az utolsó szavam! - mondtam, és az arca kissé fájdalmasan megrándult, de néhány perc csend után lassan bólintott.
- Rendben. De erről még beszélni fogunk! - nézett mélyen a szemembe.
- Oké. Mit csinálunk ma? - kérdeztem.
- A hatod és heted évesek lemehetnek Roxmortsba. Menjünk! - mondta, de a hangja még mindig feszült volt.
- Rendben. Felszaladok a köpenyemért, aztán jövök. Az előcsarnokban találkozunk! - mondtam, majd egy lágy csókot nyomtam az ajkaira.
Felérve a klubhelyiségbe ott találtam a Tekergőket, de most furán komorak voltak.
- Történt valami? - kérdeztem, mire James felpattant és szorosan megölelt.
- Jól vagy? Jesszusom, úgy aggódtunk! - szorongatott még mindig. Én lassan már levegőért kapkodtam.
- Mi történt? - kérdeztem, ekkor eltolt magától, és bosszúsan felsóhajtott.
- Halálfaló támadás volt Roxmortsban. Öt diák eltűnt az iskolából. Bellatrix, Nott, Lestrange, Piton és Malfoy. Malfoy nemrég előkerült, de a többiek nem - mondta.
- Perselus velem volt! - vágtam rá, mire kissé furán nézett rám. - A Szükség Szobájában beszélgettünk - magyaráztam ekkor még hangosabban sóhajtott.
- az jó... Azt hittük, hogy... mindegy. Örülök, hogy veled volt és nem történt bajod... - mondta. aztán eszembe jutott, hogy Perselus lent vár rám.
- Öh, akkor nincs roxmortsi látogatás igaz? - kérdeztem, ő pedig megrázta a fejét. Megidéztem a patrónusom, majd ahogy apa tanított, üzentem vele. Épp eltűnt a kutyusom, amikor McGalagony lépett be a klubhelyiségbe.
- További rendelkezésig mindenki itt fog maradni. Nem hagyják el a klubhelyiséget, és nem csinálnak felfordulást. Áh, Miss White is előkerült. Nagy megkönnyebbülés, és húsz pontjába került a Griffendélnek a csatangolása - jelentette ki szigorú vonásokkal.
- Igen tanárnő! Sajnálom... - hajtottam le a fejem, ő pedig biccentett egyet. Épp kifordult volna a portrén, amikor hirtelen ötlettől vezérelve odaszaladtam hozzá.
- Tanárnő.... - suttogtam, ő pedig közelebb hajolt. - Perselus Piton velem volt, öhm... egy szobában... a támadás ideje alatt. Nem történt semmi baja - hadartam gyorsan.
- Rendben kisasszony! - bólintott, majd elhagyta a helyiséget. A dáma hangosan csattant be mögötte. Ki csinálhatta ezt? A megszokott vidámság nem tért vissza a Griffendél toronyba, így mindenki igyekezett tanulással és egy kis édességgel csillapítani feszültségét. Estefelé, a lányhálóban épp lefekvéshez készülődtünk, amikor egy kis fekete bagoly kopogtatott az ablakon. Beengedtem, az meg egy levélkét ejtett az ágyamra, aztán távozott. Egy hangos sóhajjal becsuktam az ablakot, és kinyitottam a kis pergament.
Kicsim! Nyugodj meg, semmi baj! Az egész mindenért egyvalaki felelős. Bajba akart keverni minket, pusztán féltékenységből. Te is tudod, hogy az én házam nem makulátlan. A felelős embert te is ismered. Legnagyobb ellenlábasom, és a tekintete kemény mint az acél. Ne félj, és maradj Potterék mellett, ők vigyáznak rád. P.P.
Malfoy! Tudhattam volna... De mi volt ezzel a célja? Már ennyi itt töltött idő alatt is világossá vált számomra, hogy ki is volt az, aki Voldemort nézeteivel szimpatizált, és sajnos ebbe Perselus is beletartozott. Egy olyan megvetett de iszonyúan okos srác, mint szerelmem, nem vágyhat a hatalomnál semmit sem jobban. Ez az, amitől meg kell majd őt védenem. Az biztos, hogy nem engedem bajba kerülni, legalábbis addig míg Roxfrotba járunk.
Rövid, de kifejező. Következő részben hatalmas időbeli ugrás lesz várható. Puszi, Lana és Liza
10. fejezet: Két évtizeddel később
A világon egyetlen dolog van, vagy inkább érzés, ami mindennél gyötrőbb. Mindennél, beleértve a gyászt, a magányosságot, és a félelmet is. A bűntudat. Majdnem húsz éve már, hogy kínoz, és semmit sem tehetek ellene. Elhagytam az egyetlen embert akit valaha teljes szívemből szerettem, sőt szeretem a mai napig. Perselus Piton emléke és lénye örök időkig a szívembe égett.
Miután letettük a RAVASZ vizsgáink, mind külön pályára indultunk. Sirius, Remus, James, Alice, Lily és én az aurori képzésre jelentkeztünk, míg Perselus egy bájitalmester mellé szegődött, hogy egyszer majd ő is az lehessen. De aztán valami elromlott. Perselus és én eltávolodtunk, hiszen nekem bentlakásos iskolába kellett járnom, míg az ő estéi és éjszakái egymagában teltek. Keveset tudtunk találkozni, aztán még annyit sem.
Egy napon apa meghívott minket a Főnix Rendjének gyűlésére, és mi mind azonnal csatlakoztunk.
Másnap a Potter kastély leégett. James és Roza meghaltak, mi pedig Jamesszel szinte teljesen összetörtünk. A kastélyt elborító lángok előtt egy csapat halálfaló állt, akik Voldemort kíséretében voltak jelen. A rohadék egy intésére levették a maszkjukat és felfedték arcuk. Az egyik Perselus volt. A szívem szakadt meg akkor. Bellatrix Lestrange vihogva küldte fel a Sötét Jegyet, és mi csak ledermedve néztük a jelenetet, aztán távoztak.
Perselus azon az estén küldött egy levelet, amiben biztosított róla, hogy maradjak csak nyugodtan Blackkel, és hogy éljünk boldogan. Mindezt annyi sértésbe és cinizmusba csomagolva, ahogy csak tőle elvárható. Esküszöm, soha egy percig sem gondoltam arra, hogy Sirius és én... bármilyen módon összejöjjünk. Ó, tudom hogy az én fogadott bátyám gondolt rá, de az én szívem örökre eladtam másnak, akinek sikerült ezer apró darabra törnie.
Hogy miért érzek mégis én bűntudatot?
Azon az estén, amikor James és Lily meghaltak, Albus egyúttal engem is megöletett. Persze egy hajszálam se görbült, apa mégis azt mondta mindenkinek, hogy meghaltam. Iszonyú dühös voltam rá, de később megértettem miért tette. Meg akart védeni... az egész világom összeomlott akkoriban. A bátyám és a legjobb barátnőm meghalt, hátrahagyva egy kisfiút, akiről nem gondoskodhattam, Siriust lecsukták, Remus elmenekült a saját fájdalma és gyásza magányába, Alice és Frank megőrültek, és Perselus többé nem volt már az enyém.
Mindent elveszítettem, de apa segített talpra állni. Az államokba költöztem. New York csodálatos hely, és egyszerűen mesés az ottani varázslótársadalom. Auror lettem, mivel ott be tudtam fejezni a tanulmányaim. Azóta hogy végeztem Roxfortban, húsz év telt el, és nem volt nap, amikor ne jutott volna az eszembe Ő. Ő, akit a mai napig szeretek.
De apa tegnap vészjósló hírekkel szolgált a számomra. Voldemort visszatért csaknem egy éve, és erre az én unokaöcsémet használta fel. Ha ez még nem lenne elég, kiderült, hogy Peter volt a titokgazda, és Sirius ártatlanul ült 12 évet Azkabanban. James annak idején nekem sem mondta meg, hogy csere történt a titokgazdák személyénél, így eszembe sem jutott, hogy nem Sirius tette. A bűntudat mindkettejükért gyötör. Eddig csak Perselus miatt, aki évekig azt hitte meghaltam, majd Siriusért, akinek én sem hittem, sőt elvakultságomban meg sem próbáltam hinni neki.
Akire még nagyon kíváncsi vagyok, az Harry. Az unokaöcsém, a fogadott apámon kívül az egyetlen rokonom. Az egyetlen élő vér szerinti rokonom. Nagyon szeretném őt megismerni, és erre most lehetőséget is kapok.
- Jelszó? - elégelte meg a nagy főnix alakú kőszobor a merengésem. Nagyot sóhajtottam. Újra itt Roxfortban. Semmi sem változott húsz év alatt.
- Amira Potter! - mondtam, majd a lépcső elindult felfelé. Felléptem rá, és megpróbáltam megnyugodni. Az ajtó kopogás nélkül tárult fel előttem, és az igazgatói iroda fényessége kiömlött a sötét, esti folyosóra. Bent egy félhold alakú szemüveges, ősz mágus nézett rám hatalmas mosollyal. Igaz, minden évben találkoztunk, és együtt töltöttünk nyaranta egy hetet, de akkor is nagyon hiányzott. Egyetlen szó nélkül indultunk meg egymás felé, majd szorosan megölelt. Hiába vagyok magas, plusz a cipőm is megközelíti a nyolc centis nagyságot, ő akkor is simán a hóna alá kaphatna.
- Apa... - sóhajtottam fel, amikor kiengedett az öleléséből.
- Szia, Amira. Már vártalak. Gyere beljebb. Kérsz egy teát, citromport? - kérdezte mosolyogva, majd helyet foglaltunk egy kanapén ami az ablak előtt volt. Az egyik kezem a sajátjai közé vette, és csillogó világoskék szemekkel nézett engem. Rámosolyogtam, majd jobban körbenéztem. Az iroda picit más lett. Régen sokkal több ezüst szerkentyű volt, és Fawkes ülőkéje is máshol volt most. Viszont a hangulat, az évszázados elegancia, a megnyugtató fények nem változtak.
- Amira, lenne néhány dolog amelyeket érdemes volna megvitatnunk. Már írtad, hogy átveszed a Sötét varázslatok kivédése tárgy oktatását, de ha jól tudom, alig tudsz valamit az itthoni helyzetről, kivéve azt, amit én megosztottam veled - nézett rám kérdőn, én pedig tétován bólintottam.
- A legfontosabb, hogy az SVK tárgy egy átok alatt áll. Én magam még nem jöttem rá, hogyan is törhetném meg, bár te biztosan megoldod majd. Az átok lényege, hogy egy évnél egy tanár sem tudta megtartani állását - mondta, és kék szemei vidáman csillogtak. Ez komoly? És ő ennek így tud örülni? Néha igazán nem értem Albus Dumbledore-t. Nincs még egy ilyen hatalmas, de szörnyen dilis varázsló.
- Jó, majd igyekszem találni rá megoldást. Mikor én jártam ide suliba, már akkor volt valami hasonló probléma. Ezek szerint egy átok az. Rendben, megoldom valahogy. Kérlek beszélj nekem a Rendről, Harryről, és mindenről - hadartam, mire ő nyugtatólag végigsimított a hajamon. Régen is mindig ezt csinálta ha nyugtalan vagy ideges voltam.
- A Főnix Rendje újra összeállt. Remus Lupin is a tagja, és a holnap reggeli gyűlésen jelen lesz - mondta én pedig hangosan felsikítottam. De most komolyan... mint egy kis kamaszlány... pedig lassan harmincnyolc leszek. - Harry jól van, és a rokonainál van. Ő érte is el kell majd mennie valakinek. De szerintem majd Perselust fogom küldeni... - folytatta szórakozottan, de én rögtön felugrottam, szinte mint akit üldöznek. Perselus? Perselus Piton? Mi a franc folyik itt?
- Perselus... mint Perselus Piton? - kérdeztem remegő hangon. Az ablakhoz sétáltam és csak bámultam kifelé. Jókedvem mintha csak elfújták volna. Apa hangosan sóhajtott és mellém lépett. Kezeit a háta mögött összekulcsolta.
- Potterék halála előtt két héttel eljött hozzám, és kegyelmet kért - mondta, de most sokkal hivatalosabb volt a hangja. Utálkozva felhorkantam.
- És te persze rögtön hittél neki, és menedéket nyújtottál. Apa, ez egy nagyon naiv, griffendéles cselekedet volt - mondtam annyi gúnnyal a hangomban amennyivel csak tudtam. Hirtelen elmosolyodott.
- Úgy beszélsz mint ő. De nem, nem volt az. Perselus Piton, Potterék halála óta teljes bizalmam élvezi - mondta, de közben elkomorodott és szemei szomorúsággal teltek meg. A gyomrom ökölnyi méretűre ugrott össze.
- Miért? - kérdeztem egyszerűen.
- Megesküdött az emlékedre. Attól a naptól ő a Főnix Rendjének kéme. Azt hitte te is meghaltál. Azóta sem volt senki az életében, és a mai napig halottnak gondol. Úgy vélem, csakúgy mint Harry, Perselus is kicsit megritkítja az irodámban lévő ingóságaimat, amikor majd megtudja, hogy mégis élsz - sóhajtott fel, majd leült az asztala mögé. Hát szeretett... az utolsó pillanatig szeretett. Meg akart védeni, azért üldözött el maga mellől. Ahogy hirtelen megértettem mindent, azonnal elöntöttek a régi érzések, és alig kaptam levegőt.
- Ho-hol van most? - kérdeztem akadozva. Lassan apához sétáltam, és leültem az asztala előtti székbe.
- Amira, ő a Roxfort bájitaltan tanára. De jelenleg nem tartózkodik a kastélyban. Két napja Voldemort magához hívatta. Fawkesszal üzent, hogy csak ma éjszaka érkezik majd. Valami bájitalt kell elkészítenie Tomnak. Az lenne a legjobb, ha most elmennéla főhadiszállásra. Remus, Tonks, Molly Weasley és még néhány rendtag most is ott van. Rendben? - kérdezte, én pedig határtalan aggodalommal, de bólintottam. Adott egy cetlit, amire a Black Kúria címe volt írva.
- Sirius...? - kérdeztem halkan, mire megrázta a fejét. Már a sírás kerülgetett, de nem. Nem fogok engedni neki.
- Bellatrix Lestrange tette. Harry és a fél rend szeme láttára - mondta komoran. Nagyot sóhajtottam. Tényleg itt az ideje, hogy visszatérjek.
- Értem. Szeretném, ha Amira Potterként mutatnál be az évnyitó lakomán. Nem érdekel a kockázat. Harry mellett a helyem. Szörnyű terhet raktál te is és Voldemort is a vállára. Szüksége lesz rám - jelentettem ki, miközben felálltam. Láttam, hogy ellenkezett volna, de végül rábólintott. Elindultam a kandalló felé, amikor utánam szólt.
- Amira! Szeretném, ha elvállalnád Harry edzését. Szüksége lesz mindenre, és okklumencia és legilimencia oktatásra is. Az elemi varázslatok és a pálca nélküli mágia sem lenne hátrány a számára - magyarázta, én pedig rábólintottam. Megtanítom mindenre amit tudok, és még annál is többre.
- Megteszek mindent. Szia apa, Fawkes! - mondtam, majd a kandallón keresztül távoztam. A címre gondoltam, miközben kiléptem egy sötét nappali kandallóján. A hely ismerős volt, hiszen egyszer jártam Siriusszal itt. Akkor, amikor a cuccaiért jöttünk. Az alagsor felöl élénk beszélgetés hallatszott, én pedig megindultam a konyhába. Az ajtóban viszont megtorpantam. Alastor Mordon, az egykori mentorom terpeszkedett velem szemben, és a varázsszeme pont rám irányult. Idétlen vigyort éreztem szétterülni az arcomon, és a mutató ujjam a szám elé emeltem. A szája sarka megrándult, de alig láthatóan biccentett. Sokan voltak bent. Rémszem mellett ült egy rózsaszínű hajú lány, aki igen csábos pillantásokat vetett Remus felé. Remus... szegényen nyomott hagytak a keserves évek, de a szeme úgy csillogott mint amire emlékeztem is. Hajába ősz szálak vegyültek, és vonási kissé kemények voltak. Sirius... a másik ember akit szinte testvéremnek tekintettem, csakúgy mint Remust. Alighanem az ő halála okozhatja ezeket a kemény vonásokat az amúgy barátságos, lágy arcon. Ott volt még egészen pontosan hét vörös hajú ember. Azonnal felismertem Mollyt és Arthurt. Az első fiúk Bill, elsős volt amikor mi odajártunk. Őt is azonnal felismertem. Ott ült egy gyönyörű szőke hajú lány mellett. Itt volt még egy barna, göndör hajú lány is, akinek a szeméből értelmet és határtalan tudásvágyat lehetett kiolvasni, miközben hallgatta Remus beszámolóját. a szeme úgy csillogott mint egy kor Lily zöld tekintete. Nagy levegőt vettem, majd hangtalanul Remus mögé osontam. A többiek észrevettek, de nem szóltak. Rémszem vigyorgása elég biztosíték volt a szándékaimat illetően nekik. A kezeimmel el akartam takarni Remus szemeit, de elkapta a kezeim, és előre rántotta őket, így ráestem a hátára. Teljes csend telepedett a konyhára. Belekuncogtam a puha, kócos, barna hajába.
- Ajj, ez nem jött össze! - mondtam, ő pedig felnevetett. Gyorsan megfordult és a karjaiba zárt. Szinte kétségbeesetten bújtam oda hozzá.
- Az illatod elárult. Nem tudom elhinni... Azt hittem, te is meghaltál Suzy - mormogta a hajamba, de ez a konyhában uralkodó fojtott csendben ordításnak hallatszott. Megdöbbenve bámultak minket a fiatalok.
- Óh, nem kell engem félteni Holdsáp. Sajnálom! - húzódtam hátrébb, csakhogy rávigyorogjak. Egyik kezét az arcomra simította, majd bele a hajamba, és végighúzta a derékig érő, kócos, barna fürtökön. A szemem sarkából láttam, hogy a rózsaszín hajú lány, immár halálra váltan néz minket, és a haja csaknem szürke színű lett. Egy metamorfmágus. Érdekes. Lehunytam a szemem, majd amikor kinyitottam, újra átöleltem őt.
- Merlinre, ez annyira hiányzott Holdsáp! - nevettem fel, ő pedig kicsit hátrébb húzódott, mert valaki megkocogtatta a vállát. Odenéztünk, és Alastor Mordon, farkasvigyorral az arcán, kitárta felém a karjait. Ijesztő volt, de egykori mentorom viszontlátása annyira jó volt, hogy nem tudtam mit kezdeni az érzéseimmel. Megöleltem őt is, bár nem annyira személyesen mint Remust, és sokkal rövidebb ideig.
- Na mi van Blöki? Hogy kerülsz ide? - kérdezte, de én nem válaszoltam, csak elmosolyodtam. Blöki... mindig így hívott. Bejegyzett animágusként tanultam aurornak, ami az álcázás és rejtőzködés órákon nagyon jól jött. Aztán Remus a homlokára csapott.
- De udvariatlan vagyok! Hagy mutassam be nektek Amira Pottert! - jelentette ki Remus, én pedig örültem, hogy azt a nevet használta velem kapcsolatban, amit Roza és James halála óta használtam.
- Amira drágám, de rég nem láttalak! - jött oda hozzám Molly, és megölelt. Majd Arthur is. Aztán Billre néztem.
- Rád emlékszem! A kis Will Weasley... - vigyorogtam rá, ő meg a szemét forgatva megölelt.
- Kicsi? És én is emlékszem rád. Ó Nagy Rettegett Tekergő Suzy! - vigyorgott, én meg a karjára csaptam. Aztán halkan elnevettem magam. Bill odavezetett a rakás vörös fiatalhoz.
- Amira, ők itt a testvéreim! Fred és George az ikrek, majd Ron és Ginny. Hermione pedig Ron osztálytársa - mutatta be őket, mire mindegyikükkel kezet fogtam. Hermione, Ginny és Ron nagyon szimpatikusak voltak. Fred és George inkább olyan sunyi fazonoknak néztek ki.
- Örülök, hogy megismerhetem Ms. Potter! - mondta Hermione miközben kezet fogtunk. Határozottan Lily jutott róla eszembe.
- Amíg itt vagyunk, addig csak Amira. Remusszal egy idősek vagyunk, és őt is tegezitek. Ne habozzatok nálam is erre törekedni - mosolyogtam rájuk, ők pedig bólintottak. Aztán Remus elkapta a kezem, és a két még be nem mutatott hölgy felé húzott.
- Mira, ők itt Nymhadora Tonks és Fleur Delacour! - mondta, miközben elengedte a kezem, mert igen szúrós szemekkel nézett ránk Nymphadora. Fleur ellenben felállt és melegen megölelt. Kissé megdöbbentem, de visszaöleltem. Furcsa illata volt és tényleg földöntúli szépségű. Erős volt a gyanúm, hogy nem egy véla felmenője lehet.
- Dhora, kérlek! - mondta halkan Remus, mire "Dhora" is felállt és kezet nyújtott. A haja már nem volt szürke, de a fekete sem lett sokkal jobb. Azt hiszem elég féltékeny lehet. Majd beszélek vele.
- Nagyon örülök Nymphadora - mondtam, mire elpirult és a haja is vörös lett. Elmosolyodtam a reakción, főleg akkor amikor felpaprikázottan megjegyezte:
- Csak semmi Nymphadora. Hívhatsz nyugodtan Tonksnak, mert azt jobban szeretem Amira - mondta, én pedig mosolyogva bólintottam. Ezután Molly leültetett minket vacsorázni. Remsu és én sokat nevettünk, aztán amikor elmeséltük, hogy én is "tiszteletbeli" Tekergő voltam, nagyot lestek. Sőt, az ikrek is meséltek a csínyeikről, így felváltva sztoriztunk.
- Srácok, azt hiszem ketten is kevesek lennétek Amirához. Emlékszem egyszer megtörték Albus varázslatait, és elvarázsolták az égboltot a Nagyteremben - kuncogott Remus mellettem. Hangosan felnevettem az emlékre.
- Na ne! - kiáltottak fel mind a ketten egyszerre vigyorogva.
- De de! - bólogattam.
- És mi történt? - kérdezte Ginny csillogó szemekkel.
- Holdsáp uraság, hajlandó elmesélni, mit is műveltünk? - fordultam Remus felé, mire ő rábólintott. Úgy éreztem magam mintha megint tizenhét éves csíntevő lennék.
- Hát persze, Suzy kisasszony. Szóval, hetedikben, valentin napon, korán kisurrantak a toronyból, hogy elintézzenek egy két dolgot. Az egész Roxfort leült reggelizni, amikor hirtelen békák kezdtek potyogni az égből. Az összes lány és néhány fiú is sikítozva rohantak ki. Amira és mi meg döltünk a röhögéstől - mesélte el Holdsáp, mire az ikrek elismerően néztek rám. Vigyorogva vállat vontam.
- James, Sirius és én hetekig terveztük, és tökéletes lett. Emlékszem még az a kis patkány is kiabálva rohant ki a Nagyteremből. Peter idegei nem voltak acélból, az biztos - merengtem el, mire nagy lett a csend. Néhány percig nem is szóltunk semmit, amikor végül Hermione felém fordult.
- Amira, te ugye Potter vagy... akkor Harry rokona lennél? - kérdezte halkan, én meg kissé megdöbbentem. Hát ezt még nem mondtuk volna?
- Oh, milyen idióta voltam. Persze. Id. James Potter volt anyám, azaz Helena Potter, testvére. Tehát az ifjabb James első unokatestvérem. Harry akkor másod. Már alig várom, hogy találkozhassunk - feleltem izgatottan.
- Azt írta, hogy holnap érkezik valamikor. Dumbledore professzor üzent neki - válaszolta készségesen Ron.
- Ti ismeritek, igaz? - néztem rájuk, mire egyszerre kiáltottak fel.
- A legjobb barátunk első óta! - mondták egyszerre. Ron és Hermione igazán szerethetik őt. Azért ez egy kicsit megnyugtatott. Ők mellette álltak, amíg én és Sirius nem tehettük.
- Igazán örülök, hogy ilyen remek barátai vannak - néztem rájuk, mire elpirultan, de hálásan mosolyogtak rám. Ekkor viszont Molly szólt közbe.
- Késő van, irány az ágy! Holnap az Abszol útra megyünk vásárolni délután, hiszen két nap és kezdődik az iskola. Nyomás! - rakott rendet az asszonyság, mire mindenki a lépcsők felé indult, kivéve Rémszemet, aki rám kacsintott, majd elhagyta a házat. Aznap este nyugodtan, és hosszú évek óta, apró mosollyal az arcomon aludtam el.
- Nem hiszem el... - suttogta jegesen, amint a kis sztorim végéhez értem. Kissé meg is rémültem, mivel velem sohasem beszélt így. - Van fogalmad róla, ez mennyire veszélyes? - kérdezte, és fel-alá járkált előttem.
- Tudok róla, de ő Remus! Segítenem kell neki! Te... fogalmad sincs erről! - kezdtem bele én is a támadásba inkább.
- Nem tudom? Pontosan tudom milyen ez! Megharaphat, és te is örök életedre szörnyeteggé változhatnál! - kiáltotta kissé felbőszülten. Azt hiszem, tényleg felidegesítettem.
- A barátom. Szinte olyna mintha a testvérem lenne. Ennyit tehetek érte, és ezt meg is teszem. Havonta egyszer, de meg kell. Az én döntésem Perselus, fogadd el - néztem rá, mire megtorpant. Letérdelt elém, és összekulcsolta az ujjainkat.
- Nagyon féltelek téged. Nem is hinnéd el, hogy mennyire. Merlinre, teljesen kiforgattál önmagamból Mira! Olyan dolgokat, érzéseket élesztettél fel bennem, amit a nyár utolsó hónapjában és év elején rég elveszettnek hittem. Nem bírnám ki ha bajod esne, és nem is fogom. Ne menj többet! - szorította meg kérlelően a kezem. De nem kért, inkább utasított.
- Nem vagyok se a beosztottad, se a papucsod. Mennem kell, és megyek is. Ez az utolsó szavam! - mondtam, és az arca kissé fájdalmasan megrándult, de néhány perc csend után lassan bólintott.
- Rendben. De erről még beszélni fogunk! - nézett mélyen a szemembe.
- Oké. Mit csinálunk ma? - kérdeztem.
- A hatod és heted évesek lemehetnek Roxmortsba. Menjünk! - mondta, de a hangja még mindig feszült volt.
- Rendben. Felszaladok a köpenyemért, aztán jövök. Az előcsarnokban találkozunk! - mondtam, majd egy lágy csókot nyomtam az ajkaira.
Felérve a klubhelyiségbe ott találtam a Tekergőket, de most furán komorak voltak.
- Történt valami? - kérdeztem, mire James felpattant és szorosan megölelt.
- Jól vagy? Jesszusom, úgy aggódtunk! - szorongatott még mindig. Én lassan már levegőért kapkodtam.
- Mi történt? - kérdeztem, ekkor eltolt magától, és bosszúsan felsóhajtott.
- Halálfaló támadás volt Roxmortsban. Öt diák eltűnt az iskolából. Bellatrix, Nott, Lestrange, Piton és Malfoy. Malfoy nemrég előkerült, de a többiek nem - mondta.
- Perselus velem volt! - vágtam rá, mire kissé furán nézett rám. - A Szükség Szobájában beszélgettünk - magyaráztam ekkor még hangosabban sóhajtott.
- az jó... Azt hittük, hogy... mindegy. Örülök, hogy veled volt és nem történt bajod... - mondta. aztán eszembe jutott, hogy Perselus lent vár rám.
- Öh, akkor nincs roxmortsi látogatás igaz? - kérdeztem, ő pedig megrázta a fejét. Megidéztem a patrónusom, majd ahogy apa tanított, üzentem vele. Épp eltűnt a kutyusom, amikor McGalagony lépett be a klubhelyiségbe.
- További rendelkezésig mindenki itt fog maradni. Nem hagyják el a klubhelyiséget, és nem csinálnak felfordulást. Áh, Miss White is előkerült. Nagy megkönnyebbülés, és húsz pontjába került a Griffendélnek a csatangolása - jelentette ki szigorú vonásokkal.
- Igen tanárnő! Sajnálom... - hajtottam le a fejem, ő pedig biccentett egyet. Épp kifordult volna a portrén, amikor hirtelen ötlettől vezérelve odaszaladtam hozzá.
- Tanárnő.... - suttogtam, ő pedig közelebb hajolt. - Perselus Piton velem volt, öhm... egy szobában... a támadás ideje alatt. Nem történt semmi baja - hadartam gyorsan.
- Rendben kisasszony! - bólintott, majd elhagyta a helyiséget. A dáma hangosan csattant be mögötte. Ki csinálhatta ezt? A megszokott vidámság nem tért vissza a Griffendél toronyba, így mindenki igyekezett tanulással és egy kis édességgel csillapítani feszültségét. Estefelé, a lányhálóban épp lefekvéshez készülődtünk, amikor egy kis fekete bagoly kopogtatott az ablakon. Beengedtem, az meg egy levélkét ejtett az ágyamra, aztán távozott. Egy hangos sóhajjal becsuktam az ablakot, és kinyitottam a kis pergament.
Kicsim! Nyugodj meg, semmi baj! Az egész mindenért egyvalaki felelős. Bajba akart keverni minket, pusztán féltékenységből. Te is tudod, hogy az én házam nem makulátlan. A felelős embert te is ismered. Legnagyobb ellenlábasom, és a tekintete kemény mint az acél. Ne félj, és maradj Potterék mellett, ők vigyáznak rád. P.P.
Malfoy! Tudhattam volna... De mi volt ezzel a célja? Már ennyi itt töltött idő alatt is világossá vált számomra, hogy ki is volt az, aki Voldemort nézeteivel szimpatizált, és sajnos ebbe Perselus is beletartozott. Egy olyan megvetett de iszonyúan okos srác, mint szerelmem, nem vágyhat a hatalomnál semmit sem jobban. Ez az, amitől meg kell majd őt védenem. Az biztos, hogy nem engedem bajba kerülni, legalábbis addig míg Roxfrotba járunk.
Rövid, de kifejező. Következő részben hatalmas időbeli ugrás lesz várható. Puszi, Lana és Liza
10. fejezet: Két évtizeddel később
A világon egyetlen dolog van, vagy inkább érzés, ami mindennél gyötrőbb. Mindennél, beleértve a gyászt, a magányosságot, és a félelmet is. A bűntudat. Majdnem húsz éve már, hogy kínoz, és semmit sem tehetek ellene. Elhagytam az egyetlen embert akit valaha teljes szívemből szerettem, sőt szeretem a mai napig. Perselus Piton emléke és lénye örök időkig a szívembe égett.
Miután letettük a RAVASZ vizsgáink, mind külön pályára indultunk. Sirius, Remus, James, Alice, Lily és én az aurori képzésre jelentkeztünk, míg Perselus egy bájitalmester mellé szegődött, hogy egyszer majd ő is az lehessen. De aztán valami elromlott. Perselus és én eltávolodtunk, hiszen nekem bentlakásos iskolába kellett járnom, míg az ő estéi és éjszakái egymagában teltek. Keveset tudtunk találkozni, aztán még annyit sem.
Egy napon apa meghívott minket a Főnix Rendjének gyűlésére, és mi mind azonnal csatlakoztunk.
Másnap a Potter kastély leégett. James és Roza meghaltak, mi pedig Jamesszel szinte teljesen összetörtünk. A kastélyt elborító lángok előtt egy csapat halálfaló állt, akik Voldemort kíséretében voltak jelen. A rohadék egy intésére levették a maszkjukat és felfedték arcuk. Az egyik Perselus volt. A szívem szakadt meg akkor. Bellatrix Lestrange vihogva küldte fel a Sötét Jegyet, és mi csak ledermedve néztük a jelenetet, aztán távoztak.
Perselus azon az estén küldött egy levelet, amiben biztosított róla, hogy maradjak csak nyugodtan Blackkel, és hogy éljünk boldogan. Mindezt annyi sértésbe és cinizmusba csomagolva, ahogy csak tőle elvárható. Esküszöm, soha egy percig sem gondoltam arra, hogy Sirius és én... bármilyen módon összejöjjünk. Ó, tudom hogy az én fogadott bátyám gondolt rá, de az én szívem örökre eladtam másnak, akinek sikerült ezer apró darabra törnie.
Hogy miért érzek mégis én bűntudatot?
Azon az estén, amikor James és Lily meghaltak, Albus egyúttal engem is megöletett. Persze egy hajszálam se görbült, apa mégis azt mondta mindenkinek, hogy meghaltam. Iszonyú dühös voltam rá, de később megértettem miért tette. Meg akart védeni... az egész világom összeomlott akkoriban. A bátyám és a legjobb barátnőm meghalt, hátrahagyva egy kisfiút, akiről nem gondoskodhattam, Siriust lecsukták, Remus elmenekült a saját fájdalma és gyásza magányába, Alice és Frank megőrültek, és Perselus többé nem volt már az enyém.
Mindent elveszítettem, de apa segített talpra állni. Az államokba költöztem. New York csodálatos hely, és egyszerűen mesés az ottani varázslótársadalom. Auror lettem, mivel ott be tudtam fejezni a tanulmányaim. Azóta hogy végeztem Roxfortban, húsz év telt el, és nem volt nap, amikor ne jutott volna az eszembe Ő. Ő, akit a mai napig szeretek.
De apa tegnap vészjósló hírekkel szolgált a számomra. Voldemort visszatért csaknem egy éve, és erre az én unokaöcsémet használta fel. Ha ez még nem lenne elég, kiderült, hogy Peter volt a titokgazda, és Sirius ártatlanul ült 12 évet Azkabanban. James annak idején nekem sem mondta meg, hogy csere történt a titokgazdák személyénél, így eszembe sem jutott, hogy nem Sirius tette. A bűntudat mindkettejükért gyötör. Eddig csak Perselus miatt, aki évekig azt hitte meghaltam, majd Siriusért, akinek én sem hittem, sőt elvakultságomban meg sem próbáltam hinni neki.
Akire még nagyon kíváncsi vagyok, az Harry. Az unokaöcsém, a fogadott apámon kívül az egyetlen rokonom. Az egyetlen élő vér szerinti rokonom. Nagyon szeretném őt megismerni, és erre most lehetőséget is kapok.
- Jelszó? - elégelte meg a nagy főnix alakú kőszobor a merengésem. Nagyot sóhajtottam. Újra itt Roxfortban. Semmi sem változott húsz év alatt.
- Amira Potter! - mondtam, majd a lépcső elindult felfelé. Felléptem rá, és megpróbáltam megnyugodni. Az ajtó kopogás nélkül tárult fel előttem, és az igazgatói iroda fényessége kiömlött a sötét, esti folyosóra. Bent egy félhold alakú szemüveges, ősz mágus nézett rám hatalmas mosollyal. Igaz, minden évben találkoztunk, és együtt töltöttünk nyaranta egy hetet, de akkor is nagyon hiányzott. Egyetlen szó nélkül indultunk meg egymás felé, majd szorosan megölelt. Hiába vagyok magas, plusz a cipőm is megközelíti a nyolc centis nagyságot, ő akkor is simán a hóna alá kaphatna.
- Apa... - sóhajtottam fel, amikor kiengedett az öleléséből.
- Szia, Amira. Már vártalak. Gyere beljebb. Kérsz egy teát, citromport? - kérdezte mosolyogva, majd helyet foglaltunk egy kanapén ami az ablak előtt volt. Az egyik kezem a sajátjai közé vette, és csillogó világoskék szemekkel nézett engem. Rámosolyogtam, majd jobban körbenéztem. Az iroda picit más lett. Régen sokkal több ezüst szerkentyű volt, és Fawkes ülőkéje is máshol volt most. Viszont a hangulat, az évszázados elegancia, a megnyugtató fények nem változtak.
- Amira, lenne néhány dolog amelyeket érdemes volna megvitatnunk. Már írtad, hogy átveszed a Sötét varázslatok kivédése tárgy oktatását, de ha jól tudom, alig tudsz valamit az itthoni helyzetről, kivéve azt, amit én megosztottam veled - nézett rám kérdőn, én pedig tétován bólintottam.
- A legfontosabb, hogy az SVK tárgy egy átok alatt áll. Én magam még nem jöttem rá, hogyan is törhetném meg, bár te biztosan megoldod majd. Az átok lényege, hogy egy évnél egy tanár sem tudta megtartani állását - mondta, és kék szemei vidáman csillogtak. Ez komoly? És ő ennek így tud örülni? Néha igazán nem értem Albus Dumbledore-t. Nincs még egy ilyen hatalmas, de szörnyen dilis varázsló.
- Jó, majd igyekszem találni rá megoldást. Mikor én jártam ide suliba, már akkor volt valami hasonló probléma. Ezek szerint egy átok az. Rendben, megoldom valahogy. Kérlek beszélj nekem a Rendről, Harryről, és mindenről - hadartam, mire ő nyugtatólag végigsimított a hajamon. Régen is mindig ezt csinálta ha nyugtalan vagy ideges voltam.
- A Főnix Rendje újra összeállt. Remus Lupin is a tagja, és a holnap reggeli gyűlésen jelen lesz - mondta én pedig hangosan felsikítottam. De most komolyan... mint egy kis kamaszlány... pedig lassan harmincnyolc leszek. - Harry jól van, és a rokonainál van. Ő érte is el kell majd mennie valakinek. De szerintem majd Perselust fogom küldeni... - folytatta szórakozottan, de én rögtön felugrottam, szinte mint akit üldöznek. Perselus? Perselus Piton? Mi a franc folyik itt?
- Perselus... mint Perselus Piton? - kérdeztem remegő hangon. Az ablakhoz sétáltam és csak bámultam kifelé. Jókedvem mintha csak elfújták volna. Apa hangosan sóhajtott és mellém lépett. Kezeit a háta mögött összekulcsolta.
- Potterék halála előtt két héttel eljött hozzám, és kegyelmet kért - mondta, de most sokkal hivatalosabb volt a hangja. Utálkozva felhorkantam.
- És te persze rögtön hittél neki, és menedéket nyújtottál. Apa, ez egy nagyon naiv, griffendéles cselekedet volt - mondtam annyi gúnnyal a hangomban amennyivel csak tudtam. Hirtelen elmosolyodott.
- Úgy beszélsz mint ő. De nem, nem volt az. Perselus Piton, Potterék halála óta teljes bizalmam élvezi - mondta, de közben elkomorodott és szemei szomorúsággal teltek meg. A gyomrom ökölnyi méretűre ugrott össze.
- Miért? - kérdeztem egyszerűen.
- Megesküdött az emlékedre. Attól a naptól ő a Főnix Rendjének kéme. Azt hitte te is meghaltál. Azóta sem volt senki az életében, és a mai napig halottnak gondol. Úgy vélem, csakúgy mint Harry, Perselus is kicsit megritkítja az irodámban lévő ingóságaimat, amikor majd megtudja, hogy mégis élsz - sóhajtott fel, majd leült az asztala mögé. Hát szeretett... az utolsó pillanatig szeretett. Meg akart védeni, azért üldözött el maga mellől. Ahogy hirtelen megértettem mindent, azonnal elöntöttek a régi érzések, és alig kaptam levegőt.
- Ho-hol van most? - kérdeztem akadozva. Lassan apához sétáltam, és leültem az asztala előtti székbe.
- Amira, ő a Roxfort bájitaltan tanára. De jelenleg nem tartózkodik a kastélyban. Két napja Voldemort magához hívatta. Fawkesszal üzent, hogy csak ma éjszaka érkezik majd. Valami bájitalt kell elkészítenie Tomnak. Az lenne a legjobb, ha most elmennéla főhadiszállásra. Remus, Tonks, Molly Weasley és még néhány rendtag most is ott van. Rendben? - kérdezte, én pedig határtalan aggodalommal, de bólintottam. Adott egy cetlit, amire a Black Kúria címe volt írva.
- Sirius...? - kérdeztem halkan, mire megrázta a fejét. Már a sírás kerülgetett, de nem. Nem fogok engedni neki.
- Bellatrix Lestrange tette. Harry és a fél rend szeme láttára - mondta komoran. Nagyot sóhajtottam. Tényleg itt az ideje, hogy visszatérjek.
- Értem. Szeretném, ha Amira Potterként mutatnál be az évnyitó lakomán. Nem érdekel a kockázat. Harry mellett a helyem. Szörnyű terhet raktál te is és Voldemort is a vállára. Szüksége lesz rám - jelentettem ki, miközben felálltam. Láttam, hogy ellenkezett volna, de végül rábólintott. Elindultam a kandalló felé, amikor utánam szólt.
- Amira! Szeretném, ha elvállalnád Harry edzését. Szüksége lesz mindenre, és okklumencia és legilimencia oktatásra is. Az elemi varázslatok és a pálca nélküli mágia sem lenne hátrány a számára - magyarázta, én pedig rábólintottam. Megtanítom mindenre amit tudok, és még annál is többre.
- Megteszek mindent. Szia apa, Fawkes! - mondtam, majd a kandallón keresztül távoztam. A címre gondoltam, miközben kiléptem egy sötét nappali kandallóján. A hely ismerős volt, hiszen egyszer jártam Siriusszal itt. Akkor, amikor a cuccaiért jöttünk. Az alagsor felöl élénk beszélgetés hallatszott, én pedig megindultam a konyhába. Az ajtóban viszont megtorpantam. Alastor Mordon, az egykori mentorom terpeszkedett velem szemben, és a varázsszeme pont rám irányult. Idétlen vigyort éreztem szétterülni az arcomon, és a mutató ujjam a szám elé emeltem. A szája sarka megrándult, de alig láthatóan biccentett. Sokan voltak bent. Rémszem mellett ült egy rózsaszínű hajú lány, aki igen csábos pillantásokat vetett Remus felé. Remus... szegényen nyomott hagytak a keserves évek, de a szeme úgy csillogott mint amire emlékeztem is. Hajába ősz szálak vegyültek, és vonási kissé kemények voltak. Sirius... a másik ember akit szinte testvéremnek tekintettem, csakúgy mint Remust. Alighanem az ő halála okozhatja ezeket a kemény vonásokat az amúgy barátságos, lágy arcon. Ott volt még egészen pontosan hét vörös hajú ember. Azonnal felismertem Mollyt és Arthurt. Az első fiúk Bill, elsős volt amikor mi odajártunk. Őt is azonnal felismertem. Ott ült egy gyönyörű szőke hajú lány mellett. Itt volt még egy barna, göndör hajú lány is, akinek a szeméből értelmet és határtalan tudásvágyat lehetett kiolvasni, miközben hallgatta Remus beszámolóját. a szeme úgy csillogott mint egy kor Lily zöld tekintete. Nagy levegőt vettem, majd hangtalanul Remus mögé osontam. A többiek észrevettek, de nem szóltak. Rémszem vigyorgása elég biztosíték volt a szándékaimat illetően nekik. A kezeimmel el akartam takarni Remus szemeit, de elkapta a kezeim, és előre rántotta őket, így ráestem a hátára. Teljes csend telepedett a konyhára. Belekuncogtam a puha, kócos, barna hajába.
- Ajj, ez nem jött össze! - mondtam, ő pedig felnevetett. Gyorsan megfordult és a karjaiba zárt. Szinte kétségbeesetten bújtam oda hozzá.
- Az illatod elárult. Nem tudom elhinni... Azt hittem, te is meghaltál Suzy - mormogta a hajamba, de ez a konyhában uralkodó fojtott csendben ordításnak hallatszott. Megdöbbenve bámultak minket a fiatalok.
- Óh, nem kell engem félteni Holdsáp. Sajnálom! - húzódtam hátrébb, csakhogy rávigyorogjak. Egyik kezét az arcomra simította, majd bele a hajamba, és végighúzta a derékig érő, kócos, barna fürtökön. A szemem sarkából láttam, hogy a rózsaszín hajú lány, immár halálra váltan néz minket, és a haja csaknem szürke színű lett. Egy metamorfmágus. Érdekes. Lehunytam a szemem, majd amikor kinyitottam, újra átöleltem őt.
- Merlinre, ez annyira hiányzott Holdsáp! - nevettem fel, ő pedig kicsit hátrébb húzódott, mert valaki megkocogtatta a vállát. Odenéztünk, és Alastor Mordon, farkasvigyorral az arcán, kitárta felém a karjait. Ijesztő volt, de egykori mentorom viszontlátása annyira jó volt, hogy nem tudtam mit kezdeni az érzéseimmel. Megöleltem őt is, bár nem annyira személyesen mint Remust, és sokkal rövidebb ideig.
- Na mi van Blöki? Hogy kerülsz ide? - kérdezte, de én nem válaszoltam, csak elmosolyodtam. Blöki... mindig így hívott. Bejegyzett animágusként tanultam aurornak, ami az álcázás és rejtőzködés órákon nagyon jól jött. Aztán Remus a homlokára csapott.
- De udvariatlan vagyok! Hagy mutassam be nektek Amira Pottert! - jelentette ki Remus, én pedig örültem, hogy azt a nevet használta velem kapcsolatban, amit Roza és James halála óta használtam.
- Amira drágám, de rég nem láttalak! - jött oda hozzám Molly, és megölelt. Majd Arthur is. Aztán Billre néztem.
- Rád emlékszem! A kis Will Weasley... - vigyorogtam rá, ő meg a szemét forgatva megölelt.
- Kicsi? És én is emlékszem rád. Ó Nagy Rettegett Tekergő Suzy! - vigyorgott, én meg a karjára csaptam. Aztán halkan elnevettem magam. Bill odavezetett a rakás vörös fiatalhoz.
- Amira, ők itt a testvéreim! Fred és George az ikrek, majd Ron és Ginny. Hermione pedig Ron osztálytársa - mutatta be őket, mire mindegyikükkel kezet fogtam. Hermione, Ginny és Ron nagyon szimpatikusak voltak. Fred és George inkább olyan sunyi fazonoknak néztek ki.
- Örülök, hogy megismerhetem Ms. Potter! - mondta Hermione miközben kezet fogtunk. Határozottan Lily jutott róla eszembe.
- Amíg itt vagyunk, addig csak Amira. Remusszal egy idősek vagyunk, és őt is tegezitek. Ne habozzatok nálam is erre törekedni - mosolyogtam rájuk, ők pedig bólintottak. Aztán Remus elkapta a kezem, és a két még be nem mutatott hölgy felé húzott.
- Mira, ők itt Nymhadora Tonks és Fleur Delacour! - mondta, miközben elengedte a kezem, mert igen szúrós szemekkel nézett ránk Nymphadora. Fleur ellenben felállt és melegen megölelt. Kissé megdöbbentem, de visszaöleltem. Furcsa illata volt és tényleg földöntúli szépségű. Erős volt a gyanúm, hogy nem egy véla felmenője lehet.
- Dhora, kérlek! - mondta halkan Remus, mire "Dhora" is felállt és kezet nyújtott. A haja már nem volt szürke, de a fekete sem lett sokkal jobb. Azt hiszem elég féltékeny lehet. Majd beszélek vele.
- Nagyon örülök Nymphadora - mondtam, mire elpirult és a haja is vörös lett. Elmosolyodtam a reakción, főleg akkor amikor felpaprikázottan megjegyezte:
- Csak semmi Nymphadora. Hívhatsz nyugodtan Tonksnak, mert azt jobban szeretem Amira - mondta, én pedig mosolyogva bólintottam. Ezután Molly leültetett minket vacsorázni. Remsu és én sokat nevettünk, aztán amikor elmeséltük, hogy én is "tiszteletbeli" Tekergő voltam, nagyot lestek. Sőt, az ikrek is meséltek a csínyeikről, így felváltva sztoriztunk.
- Srácok, azt hiszem ketten is kevesek lennétek Amirához. Emlékszem egyszer megtörték Albus varázslatait, és elvarázsolták az égboltot a Nagyteremben - kuncogott Remus mellettem. Hangosan felnevettem az emlékre.
- Na ne! - kiáltottak fel mind a ketten egyszerre vigyorogva.
- De de! - bólogattam.
- És mi történt? - kérdezte Ginny csillogó szemekkel.
- Holdsáp uraság, hajlandó elmesélni, mit is műveltünk? - fordultam Remus felé, mire ő rábólintott. Úgy éreztem magam mintha megint tizenhét éves csíntevő lennék.
- Hát persze, Suzy kisasszony. Szóval, hetedikben, valentin napon, korán kisurrantak a toronyból, hogy elintézzenek egy két dolgot. Az egész Roxfort leült reggelizni, amikor hirtelen békák kezdtek potyogni az égből. Az összes lány és néhány fiú is sikítozva rohantak ki. Amira és mi meg döltünk a röhögéstől - mesélte el Holdsáp, mire az ikrek elismerően néztek rám. Vigyorogva vállat vontam.
- James, Sirius és én hetekig terveztük, és tökéletes lett. Emlékszem még az a kis patkány is kiabálva rohant ki a Nagyteremből. Peter idegei nem voltak acélból, az biztos - merengtem el, mire nagy lett a csend. Néhány percig nem is szóltunk semmit, amikor végül Hermione felém fordult.
- Amira, te ugye Potter vagy... akkor Harry rokona lennél? - kérdezte halkan, én meg kissé megdöbbentem. Hát ezt még nem mondtuk volna?
- Oh, milyen idióta voltam. Persze. Id. James Potter volt anyám, azaz Helena Potter, testvére. Tehát az ifjabb James első unokatestvérem. Harry akkor másod. Már alig várom, hogy találkozhassunk - feleltem izgatottan.
- Azt írta, hogy holnap érkezik valamikor. Dumbledore professzor üzent neki - válaszolta készségesen Ron.
- Ti ismeritek, igaz? - néztem rájuk, mire egyszerre kiáltottak fel.
- A legjobb barátunk első óta! - mondták egyszerre. Ron és Hermione igazán szerethetik őt. Azért ez egy kicsit megnyugtatott. Ők mellette álltak, amíg én és Sirius nem tehettük.
- Igazán örülök, hogy ilyen remek barátai vannak - néztem rájuk, mire elpirultan, de hálásan mosolyogtak rám. Ekkor viszont Molly szólt közbe.
- Késő van, irány az ágy! Holnap az Abszol útra megyünk vásárolni délután, hiszen két nap és kezdődik az iskola. Nyomás! - rakott rendet az asszonyság, mire mindenki a lépcsők felé indult, kivéve Rémszemet, aki rám kacsintott, majd elhagyta a házat. Aznap este nyugodtan, és hosszú évek óta, apró mosollyal az arcomon aludtam el.
11. fejezet: Visszatérés
Reggel arra ébredtem, hogy nagy a ricsaj a házban. Ránéztem az órámra, és már kilenc óra volt rajta... a fene! Fél tízkor gyűlés! Gyorsan elrohantam zuhanyozni, majd a hajam felkötöttem egy copfba. Egy farmert, és egy sötétkék felsőt vettem fel. Az arcomra leheletnyi sminket varázsoltam, és ilyenkor imádom igazán a pálca nélküli mágiát... A tükörbe nézve nagyjából megelégedve a látvánnyal elmosolyodtam. Ma itt lesznek Ők! Mindkét számomra fontos ember. Harry és Perselus.
Sötétkék szemeim olyan élettel csillogtak, amilyennek már kb. kamaszkorom óta nem láttam. Jókedvűen lépkedtem lefelé, teljesen frissen és üdén. Sorban köszöntek rám a fiatalok, én pedig egy mosollyal viszonoztam. Leérve az alagsori konyhába, ami most meg volt nagyobbítva, vagy ötven emberrel találtam szemben magam. Egy hatalmas asztalnál ültek és élénken beszélgettek. Apa ült az asztalfőn, és Molly éppen teát és harapnivalót lebegtetett az asztalra. A megjelenésemre kicsit lejjebb ment a beszélgetések hangereje és érdeklődve figyeltek. Én vidám léptekkel apához sétáltam, aki felállt és megölelt. Puszit nyomtam az arcára, majd rámosolyogtam. Most már csend volt, csak azok kuncogtak akik tegnap itt voltak lent este is.
- Figyelem, had mutassam be a lányomat, Amira Pottert! - jelentette be apa, én meg barátságosan intettem és mosolyogtam. Néhányan felálltak, és üdvözöltek. Sorban bemutatkozott mindenki, és igazán barátságosnak találtam őket. Mivel az asztalnál már nem volt hely, ezért a sarokban álló kis komód tetejére pattantam fel.
- Most komolyan, megpróbálnál nem úgy viselkedni mint egy cserfes kamasz? - vigyorgott rám Bill, aki előttem ült. Jól nyakon vágtam, és az általános jókedv eluralkodott a konyhában. Molly egy nagy bögre menta teát nyomott a kezembe, amit boldogan fogadtam el. Ez volt a kedvencem, és nem csak nekem... Örültem, hogy nem akadt fel senki sem azon, hogy a nevem Potter és Albus Dumbledore "lánya" vagyok. Legalábbis látszólag senki sem kíváncsiskodott. Annyira elgondolkodtam, hogy csak apa hangja hozott vissza a valóságba.
- Áh, Perselus! Már csak rád vártunk! - állt fel apa megint, és barátságosan rámosolygott az érkezőre. Elállt a lélegzetem, ahogy a sötét alakra néztem. Magas, szikár alakja ismerős volt, és a sötét aura amit sugárzott, bárki számára fenyegető volt, kivéve persze engem, akit ez már régen is mágnesként vonzott. A haja most hosszú volt, és a válláig ért. Arca érzelemmentes és elég megfáradt volt. Hiába, az évek nyomott hagytak rajtunk. Kin kevesebbet, kin többet. Sötét baljóslatú tekintete hideget és magbiztosságot sugárzott, ami elképesztő volt. Alakját fekete, hullámzó talár fedte, és igazán rejtélyes hatást keltett. A szemem nem tudtam levenni róla, és ahogy körbenézett néhány alak láttán kis grimaszt vágott. Aki nem ismeri igazán, fel sem tűnhetett neki.
- Albus! - biccentett apám felé, de még vele is hideg és távolságtartó volt. Van egy olyan érzésem, hogy a tegnapi nap, vagy épp éjszaka, megejtettek egy igen kellemetlen beszélgetést. Aztán a pillantása átsöpört mindenkin, és végül megállapodott rajtam. A változás leírhatatlan volt. A fekete ónix szemek acélkeménységűből, szinte lágy örvénnyé változtak. Az arca kissé kisimult, és enyhén szólva is fiatalabbnak tűnt így. Észre sem vettem, hogy mikor ugrottam le a kis szekrény tetejéről, és indultak meg a lábaim felé maguktól. Úgy egy lépésnyire megálltam előtte, majd felemeltem a kezem, és végigsimítottam az arcán.
- Szia Pers - motyogtam, mire egy kis és nagyon váratlan mosoly tűnt fel a szája szélében. Az érzéseim hullámként csaptak át a fejem fölött, és már egyáltalán nem érdekelt, hogy vagy ötven ember lesi minden mozdulatunkat, eltüntettem a távolságot köztünk, és megöleltem. Hirtelen megmerevedett, de aztán kicsit ellazult, és körém zárta az erős, nagy karjait. A vastag fekete talár körbeölelt, és én boldogan bújtam bele az ismerős ölelésbe. A finom szantál illata egyszerűen mámorító volt. Éreztem, hogy mélyet szippant a hajam illatából, és belemosolyogtam a mellkasába. Borzasztóan magas lett. Vagy egy percig is eltarthatott ez a kis mámor, de aztán egy zavart torokköszörülésre, lassan szétváltunk. Rámosolyogtam, és még egyszer megszorítva a kezét, lassan visszamentem a komódhoz, majd felugrottam a tetejére. Kicsit megrázta a fejét, aztán odament Albus mellé, akinek egy intésére feltűnt egy kényelmes szék. Perselus leült, de a szemét nem vette le rólam. Egészen mulatságos volt a sokak arcán megjelent sokkolt kifejezés, Tonks pedig furcsán vidámnak tűnt. Majdnem felhorkantam. Na ja, ez az ölelés érezhetően bensőségesebb volt, mint amit Remusszal adtunk elő. Tovább ittam a teámat, közben jól esően megborzongtam, amikor meghallottam a mély, morajló, ám bársonyos hangot. Perselus előnyére öregedett, és még jobban vonzott mint amikor fiatalok voltunk. Voldemort úgy látszott kisebb rajtaütéseket szervezett, amiben a Roxfort Express is szerepelt.
- A vonaton leszek - szóltam közbe, mire mindenki rám nézett. Apára pillantottam, aki bólintott, hogy folytassam. - Ha megfelelően levédjük a vagonokat, esetleg még némító és kiábrándító bűbájjal is segítünk rajta, teljesen békésen elérhetjük Roxfortot, de nem árt az óvatosság - magyaráztam, mire egy aurori egyenruhában lévő férfi felhorkant. Érdeklődést tettetve néztem rá, mire felszólalt végre.
- Mégis milyen mindenhatónak képzeli magát, hogy ha maga a vonaton lesz, akkor minden gond nélkül eljutnak a diákok Roxmortsba? - kérdezte gorombán. Bájosan elmosolyodtam.
- Mr...
- Dawlish.
- Igen, tehát Mr. Dawlish... Ön mégis milyen embernek képzeli magát, ha így beszél egy hölggyel? Az aurorok híresek a segítőkészségről és az udvariasságról. Már ne is haragudjon, de az államokban ez elfogadhatatlan viselkedésnek számítana a részéről, sőt amikor itthon szolgáltam, még itt is az volt - néztem rá kedvesen, mire felhúzta a szemöldökét és végigmért. Fintorogtam egy sort.
- Elnézést Ms. Potter. Ha jól értem kegyed is auror? - kérdezte kissé hitetlenkedve. Felemeltem a kezem, és pálca valamint egyetlen hang nélkül a tőlem két méterre lévő asztalra lebegtettem az üres csészém. Láthatóan elakadt a lélegzete. Nos, köztudott, hogy nem sok ember képes a pálca nélküli varázslatra.
- Igen ez a szakmám, bár szeptembertől tanítani fogok. Ha lenne még bármilyen kifogása az ellen, hogy a vonaton tartózkodjak mint felügyelő tanár, csak szóljon, bár nem hinném, hogy érdekel a véleménye. Apa, mit szólsz az ötletemhez? - fordultam apa felé, aki kis mosollyal figyelt engem. Imádtam amikor így néz rám. Perselus viszont egyenesen önelégült képpel nézett a tahó Dawlishra.
- Nem bánom, sőt kifejezetten jó ötlet. Akkor ezt megbeszéltük. A többi helyszínre, pedig kis csapatokban megyünk majd ki. Új téma. Harry képzése és tanítása rendkívül fontossá vált. Már beszéltem Amirával, és ő boldogan elvállalta a képzést, ám szeretném ha több mágiaágat is érintene. Amira, bizonyára gondolkodtál már ezen. Mit remélsz megtanítani neki? - nézett vissza rám apa. Mindenki más is felém fordult. A jobb lában átraktam a balon, és a falnak dőltem. Pár másodperc gondolkodás után belekezdtem.
- Minden attól függ, mennyi mágikus ereje van. Nem sokat hallottam az unokaöcsémről, érthető okok miatt, de talán felhozhatnának példákat - néztem körbe. Remus szólalt meg elsőként.
- Ő nagyon bátor, és sokszor még vakmerőbb, mint a kedves öcséd és te voltatok - mondta szórakozottan, én meg elvigyorodtam.
- Hé! Én csak rosszkor voltam rossz helyen, általában! Ágas és Tapmancs sportot űztek bajkeverésből, így mellettük nem lehetett pártatlannak maradni! - mondtam viccelődve, mire ő is elnevette magát, Perselus pedig jól hallhatóan felhorkant. Na ja...
- Persze. Nos, az érzelem alapú varázslatok, még a legnehezebbek is, játszi könnyedséggel mentek neki már tizenhárom évesen. Akkor sajátította el a Patrónus bűbájt. Vagy száz dementor elűzéséhez elegendő energiát szabadított fel - sóhajtott nagyot Remus. Én pedig elgondolkodtam.
- Valamilyen rossz érzés szabadította fel? Esetleg düh? Sértettség? Félelem? - gondolkodtam hangosan, mire Remus sóhajtva megrázta a fejét. Hirtelen nagyon gondterheltnek nézett ki.
- Az féltés volt Amira. Sirius majdnem megkapta a csókot - felelte, nekem pedig ökölbe szorult a kezem. Néhány perc néma csend után Alastor szólalt meg.
- Képes legyőzni az Impeiust. Még csak el sem önti a varázslat, már küzd ellene. Remekül párbajozik, és nagyon gyorsan reagál. A mágikus hatalommal nem lesz gond. Van belőle neki elég. Potter ráadásul párszaszájú, így átvett néhány képességet Voldemorttól. Biztos vagyok benne, hogy a fiú megfelelő lesz - magyarázta Mordon, én pedig próbáltam megemészteni a hallottakat. Párszaszó, főbenjárók leküzdése, érzelem alapú varázslatok... ez érdekes.
- Voltak véletlen, pálca nélküli varázslatai? - kérdeztem, amire most Tonks válaszolt.
- Igen. A srácok meséltek dolgokat. Vagyis inkább Ginny, amit Rontól, Harrytől és Hermionétől megtudott. Néhány fájó zúzódás hirtelen eltüntetése, visszanőtt haj, eltüntetett üvegfal, ha dühös, akkor a mugli berendezések megbolondulnak a közelében, egy felpuffasztott nagynéni, és még rengeteg dolog. Ezeket is mind főleg az érzelmei hozták elő - mesélt a rózsaszín hajú nő, és sokan nagyon meglepetten néztek rá. - Ginny kifejezetten remek informátor - mosolygott a metamorfmágus. Én csak tűnődve néztem a combjaimra.
- Ez sokkal több mint amit vártam. Még valami? - kérdeztem, amikor drága McGalagony professzorom vette magához a szót.
- Remekül repül, és mindig érdeklődő volt a különböző állat transzformációk iránt - mondta, én pedig elmosolyodtam. Érdekes... Aztán hangosan sóhajtottam. Mindenki türelmesen várt. Igazán kellemes és összehangolt társaság volt a Főnix Rendje.
- Rendben. Akkor először is edzés, állóképesség. Aztán az elméjét kell fejlesztenem. Okklumencia, legilimencia. Ha ezzel megvagyunk, következhetnek a pálca nélküli varázslatok. Amikor abban elért egy bizonyos szintre, már ha el tudja sajátítani, akkor rátérünk az animágiára is. Aztán meglátjuk, mi jöhet még szóba - döntöttem el, mire az az idegesítő alak megint közbe szólt.
- Animágia? Tizenhat évesen? Nevetséges! - kiáltott fel Dawlish. Erre én lecsúsztam a komódról, majd átfolytam állati alakomba. Ugattam egyet, aztán visszaváltoztam. Tátott szájjal nézett rám.
- Igen, animágia. Nekem ez ment tizenöt évesen is, nem beszélve arról, hogy ha még egy olyan szar alak is mint Peter Petigrew, bevágta és elsajátította az átváltozást tizennégy évesen, Harrynek aki erős, miért ne sikerülne? De ha gondolja, teszteljen csak Mr. Dawlish, bár nem szeretem ha megkérdőjelezik a tudásom olyan emberek, akik enyhén szólva is tartanak egy nőtől akinek hatalma van... - sétáltam oda elé lassan. Fokozatosan ment össze egyre kisebbre a férfi. Aztán egy jól is mert gúnyos hang szólt közbe.
- Már megint a szerénységed Amira - mondta vontatottan Perselus, én pedig rámosolyogtam, ezzel újra sokkolva mindenkit.
- Hisz ismersz mint a rosszpénzt drágám - húztam ajkaim egy gúnyos mosolyra. Szinte egy ugyan olyat villantott fel ő is. Majd amikor kinyitotta a száját már tudtam, hogy valami olyan megjegyzést tesz, ami majd mar mint a sósav.
- Épp ezért mondtam. A Potterek híresek az arrogáns jellemükről, és életveszélyes megmentési kényszerükről - közölte velem, de én csak elnevettem magam.
- Milyen igaz Pers! Ez alól csak azok voltak kivételek akiket én ismertem - kacsintottam rá, mire utálkozva grimaszolt. Mindenki megdöbbenésére én csak mosolyogtam. Na mi van? Egy ilyen embert tudni kell kezelni emberek!
Reggel arra ébredtem, hogy nagy a ricsaj a házban. Ránéztem az órámra, és már kilenc óra volt rajta... a fene! Fél tízkor gyűlés! Gyorsan elrohantam zuhanyozni, majd a hajam felkötöttem egy copfba. Egy farmert, és egy sötétkék felsőt vettem fel. Az arcomra leheletnyi sminket varázsoltam, és ilyenkor imádom igazán a pálca nélküli mágiát... A tükörbe nézve nagyjából megelégedve a látvánnyal elmosolyodtam. Ma itt lesznek Ők! Mindkét számomra fontos ember. Harry és Perselus.
Sötétkék szemeim olyan élettel csillogtak, amilyennek már kb. kamaszkorom óta nem láttam. Jókedvűen lépkedtem lefelé, teljesen frissen és üdén. Sorban köszöntek rám a fiatalok, én pedig egy mosollyal viszonoztam. Leérve az alagsori konyhába, ami most meg volt nagyobbítva, vagy ötven emberrel találtam szemben magam. Egy hatalmas asztalnál ültek és élénken beszélgettek. Apa ült az asztalfőn, és Molly éppen teát és harapnivalót lebegtetett az asztalra. A megjelenésemre kicsit lejjebb ment a beszélgetések hangereje és érdeklődve figyeltek. Én vidám léptekkel apához sétáltam, aki felállt és megölelt. Puszit nyomtam az arcára, majd rámosolyogtam. Most már csend volt, csak azok kuncogtak akik tegnap itt voltak lent este is.
- Figyelem, had mutassam be a lányomat, Amira Pottert! - jelentette be apa, én meg barátságosan intettem és mosolyogtam. Néhányan felálltak, és üdvözöltek. Sorban bemutatkozott mindenki, és igazán barátságosnak találtam őket. Mivel az asztalnál már nem volt hely, ezért a sarokban álló kis komód tetejére pattantam fel.
- Most komolyan, megpróbálnál nem úgy viselkedni mint egy cserfes kamasz? - vigyorgott rám Bill, aki előttem ült. Jól nyakon vágtam, és az általános jókedv eluralkodott a konyhában. Molly egy nagy bögre menta teát nyomott a kezembe, amit boldogan fogadtam el. Ez volt a kedvencem, és nem csak nekem... Örültem, hogy nem akadt fel senki sem azon, hogy a nevem Potter és Albus Dumbledore "lánya" vagyok. Legalábbis látszólag senki sem kíváncsiskodott. Annyira elgondolkodtam, hogy csak apa hangja hozott vissza a valóságba.
- Áh, Perselus! Már csak rád vártunk! - állt fel apa megint, és barátságosan rámosolygott az érkezőre. Elállt a lélegzetem, ahogy a sötét alakra néztem. Magas, szikár alakja ismerős volt, és a sötét aura amit sugárzott, bárki számára fenyegető volt, kivéve persze engem, akit ez már régen is mágnesként vonzott. A haja most hosszú volt, és a válláig ért. Arca érzelemmentes és elég megfáradt volt. Hiába, az évek nyomott hagytak rajtunk. Kin kevesebbet, kin többet. Sötét baljóslatú tekintete hideget és magbiztosságot sugárzott, ami elképesztő volt. Alakját fekete, hullámzó talár fedte, és igazán rejtélyes hatást keltett. A szemem nem tudtam levenni róla, és ahogy körbenézett néhány alak láttán kis grimaszt vágott. Aki nem ismeri igazán, fel sem tűnhetett neki.
- Albus! - biccentett apám felé, de még vele is hideg és távolságtartó volt. Van egy olyan érzésem, hogy a tegnapi nap, vagy épp éjszaka, megejtettek egy igen kellemetlen beszélgetést. Aztán a pillantása átsöpört mindenkin, és végül megállapodott rajtam. A változás leírhatatlan volt. A fekete ónix szemek acélkeménységűből, szinte lágy örvénnyé változtak. Az arca kissé kisimult, és enyhén szólva is fiatalabbnak tűnt így. Észre sem vettem, hogy mikor ugrottam le a kis szekrény tetejéről, és indultak meg a lábaim felé maguktól. Úgy egy lépésnyire megálltam előtte, majd felemeltem a kezem, és végigsimítottam az arcán.
- Szia Pers - motyogtam, mire egy kis és nagyon váratlan mosoly tűnt fel a szája szélében. Az érzéseim hullámként csaptak át a fejem fölött, és már egyáltalán nem érdekelt, hogy vagy ötven ember lesi minden mozdulatunkat, eltüntettem a távolságot köztünk, és megöleltem. Hirtelen megmerevedett, de aztán kicsit ellazult, és körém zárta az erős, nagy karjait. A vastag fekete talár körbeölelt, és én boldogan bújtam bele az ismerős ölelésbe. A finom szantál illata egyszerűen mámorító volt. Éreztem, hogy mélyet szippant a hajam illatából, és belemosolyogtam a mellkasába. Borzasztóan magas lett. Vagy egy percig is eltarthatott ez a kis mámor, de aztán egy zavart torokköszörülésre, lassan szétváltunk. Rámosolyogtam, és még egyszer megszorítva a kezét, lassan visszamentem a komódhoz, majd felugrottam a tetejére. Kicsit megrázta a fejét, aztán odament Albus mellé, akinek egy intésére feltűnt egy kényelmes szék. Perselus leült, de a szemét nem vette le rólam. Egészen mulatságos volt a sokak arcán megjelent sokkolt kifejezés, Tonks pedig furcsán vidámnak tűnt. Majdnem felhorkantam. Na ja, ez az ölelés érezhetően bensőségesebb volt, mint amit Remusszal adtunk elő. Tovább ittam a teámat, közben jól esően megborzongtam, amikor meghallottam a mély, morajló, ám bársonyos hangot. Perselus előnyére öregedett, és még jobban vonzott mint amikor fiatalok voltunk. Voldemort úgy látszott kisebb rajtaütéseket szervezett, amiben a Roxfort Express is szerepelt.
- A vonaton leszek - szóltam közbe, mire mindenki rám nézett. Apára pillantottam, aki bólintott, hogy folytassam. - Ha megfelelően levédjük a vagonokat, esetleg még némító és kiábrándító bűbájjal is segítünk rajta, teljesen békésen elérhetjük Roxfortot, de nem árt az óvatosság - magyaráztam, mire egy aurori egyenruhában lévő férfi felhorkant. Érdeklődést tettetve néztem rá, mire felszólalt végre.
- Mégis milyen mindenhatónak képzeli magát, hogy ha maga a vonaton lesz, akkor minden gond nélkül eljutnak a diákok Roxmortsba? - kérdezte gorombán. Bájosan elmosolyodtam.
- Mr...
- Dawlish.
- Igen, tehát Mr. Dawlish... Ön mégis milyen embernek képzeli magát, ha így beszél egy hölggyel? Az aurorok híresek a segítőkészségről és az udvariasságról. Már ne is haragudjon, de az államokban ez elfogadhatatlan viselkedésnek számítana a részéről, sőt amikor itthon szolgáltam, még itt is az volt - néztem rá kedvesen, mire felhúzta a szemöldökét és végigmért. Fintorogtam egy sort.
- Elnézést Ms. Potter. Ha jól értem kegyed is auror? - kérdezte kissé hitetlenkedve. Felemeltem a kezem, és pálca valamint egyetlen hang nélkül a tőlem két méterre lévő asztalra lebegtettem az üres csészém. Láthatóan elakadt a lélegzete. Nos, köztudott, hogy nem sok ember képes a pálca nélküli varázslatra.
- Igen ez a szakmám, bár szeptembertől tanítani fogok. Ha lenne még bármilyen kifogása az ellen, hogy a vonaton tartózkodjak mint felügyelő tanár, csak szóljon, bár nem hinném, hogy érdekel a véleménye. Apa, mit szólsz az ötletemhez? - fordultam apa felé, aki kis mosollyal figyelt engem. Imádtam amikor így néz rám. Perselus viszont egyenesen önelégült képpel nézett a tahó Dawlishra.
- Nem bánom, sőt kifejezetten jó ötlet. Akkor ezt megbeszéltük. A többi helyszínre, pedig kis csapatokban megyünk majd ki. Új téma. Harry képzése és tanítása rendkívül fontossá vált. Már beszéltem Amirával, és ő boldogan elvállalta a képzést, ám szeretném ha több mágiaágat is érintene. Amira, bizonyára gondolkodtál már ezen. Mit remélsz megtanítani neki? - nézett vissza rám apa. Mindenki más is felém fordult. A jobb lában átraktam a balon, és a falnak dőltem. Pár másodperc gondolkodás után belekezdtem.
- Minden attól függ, mennyi mágikus ereje van. Nem sokat hallottam az unokaöcsémről, érthető okok miatt, de talán felhozhatnának példákat - néztem körbe. Remus szólalt meg elsőként.
- Ő nagyon bátor, és sokszor még vakmerőbb, mint a kedves öcséd és te voltatok - mondta szórakozottan, én meg elvigyorodtam.
- Hé! Én csak rosszkor voltam rossz helyen, általában! Ágas és Tapmancs sportot űztek bajkeverésből, így mellettük nem lehetett pártatlannak maradni! - mondtam viccelődve, mire ő is elnevette magát, Perselus pedig jól hallhatóan felhorkant. Na ja...
- Persze. Nos, az érzelem alapú varázslatok, még a legnehezebbek is, játszi könnyedséggel mentek neki már tizenhárom évesen. Akkor sajátította el a Patrónus bűbájt. Vagy száz dementor elűzéséhez elegendő energiát szabadított fel - sóhajtott nagyot Remus. Én pedig elgondolkodtam.
- Valamilyen rossz érzés szabadította fel? Esetleg düh? Sértettség? Félelem? - gondolkodtam hangosan, mire Remus sóhajtva megrázta a fejét. Hirtelen nagyon gondterheltnek nézett ki.
- Az féltés volt Amira. Sirius majdnem megkapta a csókot - felelte, nekem pedig ökölbe szorult a kezem. Néhány perc néma csend után Alastor szólalt meg.
- Képes legyőzni az Impeiust. Még csak el sem önti a varázslat, már küzd ellene. Remekül párbajozik, és nagyon gyorsan reagál. A mágikus hatalommal nem lesz gond. Van belőle neki elég. Potter ráadásul párszaszájú, így átvett néhány képességet Voldemorttól. Biztos vagyok benne, hogy a fiú megfelelő lesz - magyarázta Mordon, én pedig próbáltam megemészteni a hallottakat. Párszaszó, főbenjárók leküzdése, érzelem alapú varázslatok... ez érdekes.
- Voltak véletlen, pálca nélküli varázslatai? - kérdeztem, amire most Tonks válaszolt.
- Igen. A srácok meséltek dolgokat. Vagyis inkább Ginny, amit Rontól, Harrytől és Hermionétől megtudott. Néhány fájó zúzódás hirtelen eltüntetése, visszanőtt haj, eltüntetett üvegfal, ha dühös, akkor a mugli berendezések megbolondulnak a közelében, egy felpuffasztott nagynéni, és még rengeteg dolog. Ezeket is mind főleg az érzelmei hozták elő - mesélt a rózsaszín hajú nő, és sokan nagyon meglepetten néztek rá. - Ginny kifejezetten remek informátor - mosolygott a metamorfmágus. Én csak tűnődve néztem a combjaimra.
- Ez sokkal több mint amit vártam. Még valami? - kérdeztem, amikor drága McGalagony professzorom vette magához a szót.
- Remekül repül, és mindig érdeklődő volt a különböző állat transzformációk iránt - mondta, én pedig elmosolyodtam. Érdekes... Aztán hangosan sóhajtottam. Mindenki türelmesen várt. Igazán kellemes és összehangolt társaság volt a Főnix Rendje.
- Rendben. Akkor először is edzés, állóképesség. Aztán az elméjét kell fejlesztenem. Okklumencia, legilimencia. Ha ezzel megvagyunk, következhetnek a pálca nélküli varázslatok. Amikor abban elért egy bizonyos szintre, már ha el tudja sajátítani, akkor rátérünk az animágiára is. Aztán meglátjuk, mi jöhet még szóba - döntöttem el, mire az az idegesítő alak megint közbe szólt.
- Animágia? Tizenhat évesen? Nevetséges! - kiáltott fel Dawlish. Erre én lecsúsztam a komódról, majd átfolytam állati alakomba. Ugattam egyet, aztán visszaváltoztam. Tátott szájjal nézett rám.
- Igen, animágia. Nekem ez ment tizenöt évesen is, nem beszélve arról, hogy ha még egy olyan szar alak is mint Peter Petigrew, bevágta és elsajátította az átváltozást tizennégy évesen, Harrynek aki erős, miért ne sikerülne? De ha gondolja, teszteljen csak Mr. Dawlish, bár nem szeretem ha megkérdőjelezik a tudásom olyan emberek, akik enyhén szólva is tartanak egy nőtől akinek hatalma van... - sétáltam oda elé lassan. Fokozatosan ment össze egyre kisebbre a férfi. Aztán egy jól is mert gúnyos hang szólt közbe.
- Már megint a szerénységed Amira - mondta vontatottan Perselus, én pedig rámosolyogtam, ezzel újra sokkolva mindenkit.
- Hisz ismersz mint a rosszpénzt drágám - húztam ajkaim egy gúnyos mosolyra. Szinte egy ugyan olyat villantott fel ő is. Majd amikor kinyitotta a száját már tudtam, hogy valami olyan megjegyzést tesz, ami majd mar mint a sósav.
- Épp ezért mondtam. A Potterek híresek az arrogáns jellemükről, és életveszélyes megmentési kényszerükről - közölte velem, de én csak elnevettem magam.
- Milyen igaz Pers! Ez alól csak azok voltak kivételek akiket én ismertem - kacsintottam rá, mire utálkozva grimaszolt. Mindenki megdöbbenésére én csak mosolyogtam. Na mi van? Egy ilyen embert tudni kell kezelni emberek!
12. fejezet: Potterek
A megbeszélés után szinte mindenki kiment, csak apa, Remus és Perselus maradt ott velem.
- Találkozni akarok vele! - pattantam fel, de Perselus elkapta a karom. Dühösen néztem rá, de sajnos nem hatotta meg. - Engedj el Pers! - mondtam, mire megrázta a fejét és elhúzta a száját.
- Potter szörnyű állapotban van. Mielőtt felmész ezt át kell beszélnünk. Black halála úgy néz ki kezdi összeroppantani... - kezdett bele, de Remus félbeszakította és felém fordult.
- Suzy, ő nem olyan mint James vagy Sirius, és ne is próbálj hozzá úgy állni! Nagyon megsebezték az évek azt a fiút, már egy éves kora óta. A rokonai, rosszindulatú muglik, és hidd el, nincs náluk jó sora. Ehhez még hozzávesszük, hogy az elmúlt két évben, két embert veszített el, hát... csodálom, hogy nincs már egy enyhe depressziója. Harry makacs, ugyanakkor az érzelmei által vezérelt. Vigyázz mit mondasz előtte. - Nem tudtam hirtelen mit mondani Remus prédikációjára, aztán a makacsságom mégis győzött.
- A keresztanyja, és a másod-unokatestvére vagyok Holdsáp! Tudom mit csinálok! - mondtam, majd kisiettem az ajtón. Fel az emeletre, ahol az egyik szoba ajtaja résnyire nyitva volt. Az ikrek, Ginny, Ron, Hermione és... és Harry voltak bent. Halkan kitártam az ajtót, és csak néztem az ismerős vonásokat. Tiszta James, de... a szemei egyértelműen Lilyé. Szemüveges, pont mint James volt hetedikben. Ezt meg kell majd oldanunk. Harc közben ez egy nagy hátrány lesz, ha eltörik vagy leesik az orráról. Halkan beszélgettek, de Harry tényleg nem nézett ki valami jól. sötét karikák húzódtak a szeme alatt, és szinte reszketett a gyengeségtől. Borzalmasan vékony volt, és a bőre is sápadtnak tűnt. Egy jól láthatóan erőltetett mosoly volt az arcán, amikor Ron egy viccet mesélt neki a koboldokról. Merlinre, ez még rosszabb mint amire számítottam.
- Zavarhatok? - kérdeztem, miközben mosolyogva néztem végig rajtuk. Az ikrek egy egy pacsit adtak amikor kimentek mellettem a szobából, majd Ginny és Hermione is mosolyogva köszönt el. Ron még hezitált egy kicsit, aztán súgott valamit Harrynek, aki már a megjelenésem óta rám meredt. Aztán amikor Ron is kiment, becsuktam magam mögött az ajtót. Harry egy karosszékben ült a kandalló mellett, és engem figyelt. Odasétáltam, majd leültem abba, ami vele szemben volt. A kandalló tüzét egy kézlegyintéssel begyújtottam, amin egy picit elcsodálkozott, de ez legalább valamiféle reakció volt tőle végre.
- Szia - próbálkoztam meg egy köszönéssel, amikor végül ő is összeszedte magát.
- Jó napot! - biccentett udvariasan. Azok a smaragdzöld szemek egyáltalán nem fénylettek, elvesztették minden csillogásukat, pedig Lily szemei mindig olyannak tűntek, mintha ragyognának. Ez nagyon elszomorított.
- Nem kell magáznod. Tudod ki vagyok? - kérdeztem, mire tétován bólintott.
- Amira Po-Potter - felelte, de kicsit elakadt a nevem felénél. Idegesen fújt egyet, miközben a hajába túrt. Ez a mozdulat mosolygásra késztetett.
- Igen. Apád unokatestvére, tiszteletbeli Tekergő, szeptembertől roxforti svk tanár, és... a vehetjük úgy, hogy a keresztanyád - fejeztem be sután a végén. Kimeredt szemekkel nézett rám, aztán valami nagyon sötét suhant át a tekintetében és felugrott.
- Nekem egy keresztszülőm volt, de ő meghalt két hónappal ezelőtt! Semmit nem tud rólam, és eddig hol volt? Bizonyára nagyon jó testvér és barát lehetett, ha hagyta, hogy az öccse fia család nélkül nőjön fel! A francba is... - kiabált, miközben fel-alá járkált előttem. A szavai fájtak, főleg, hogy nem volt igaza.
- Harry, biztosíthatlak nem akarom átvenni Sirius helyét. Ők mind olyanok voltak nekem mint a testvérek, és Remusszal a mai napig összetartozunk. Siriusszal ketten fogtunk téged amikor megkereszteltek, és sajnálom, ha ez nem elég bizonyíték számodra a keresztanyaságom igazát illetően. Az pedig, hogy magadra kellett hagyjalak... Te talán nem tudod, de Remust és engem Albus külföldre küldött, miután a dementorok elkapták Siriust és lecsukták. Semmit sem tehettünk. Nekem ugyanannyira fájt, akár hiszed, akár nem. Ha szeretnéd később visszajövök és beszélhetünk... - álltam fel, majd az ajtó felé indultam. Egy meleg, kicsit izzadt tenyér kulcsolta át a csuklóm.
- Várj! Én... öh... sajnálom. Csak... ő olyan volt nekem, mintha egy apát kaptam volna vissza vele. Nem akartam goromba lenni - motyogta lesütött szemmel. Elmosolyodtam, és visszaültünk a fotelekbe.
- De akartál. Igazad is lenne, ha mások lettek volna a körülmények... de mi sohasem hagytunk volna el téged önszántunkból. Merlinre Harry, nagyon hasonlítasz Ágasra! - vigyorogtam rá, mire ő is megeresztett egy halvány mosolyt felém.
- Tudom, sokan mondták már. A szemem viszont az anyámé... Ezt már legalább ezerszer hallottam. Szóval... te is Tekergő voltál? De te lány vagy és... úgy értem, bocsánat, de én csak négyükről tudok. Ágas, Tapmancs, Holdsáp és... és Féregfark - mondta, és kíváncsian nézett rám.
- Nos, én egy árvaházban nevelkedtem Harry, és tizenhét évesen tudtam meg, hogy varázsló vagyok. Egyszer eljött hozzám Albus, és örökbefogadott, majd elvitt magához. Egy teljes nyáron keresztül tanultam, majd RBF vizsgát tettem nyár végén. Akkoriban találkoztam apáddal és a nagyszüleiddel is. Azt bizonyára tudod, hogy ha valakinek mind a két szülője animágus volt, akkor sokkal könnyebb elsajátítania ezt a gyereknek. Nekem ez egy velem született képesség volt. Animágus vagyok. James persze rögtön rákattant erre a dologra, és így bevontak a Tekergők közé. Ők akkor már két éve képesek voltak az átváltozásra. Nagyon megkedveltem Siriust és Remust is. Pettigrew egy kicsit túl csendes volt nekem, ezért jó ha két év alatt tíz szót váltottunk. Inkább a három szépfiúval lógtam, esetleg Lily, Alice és Dia jöhettek még a képbe. Bár Lily prefektus és iskolaelső volt, így neki rengeteg dolga akadt akkoriban. Jaj, ne haragudj.... Elkalandoztam. Szóval én és a három nőcsábász nagyon jól kijöttünk. Persze az ész Remus volt a csapatban, de ha csínyekről, vagy bajkeverésről volt szó, a másik két fiú verhetetlen volt. Így animágusként, és rossz kislányként bőven befértem közéjük - meséltem, ő pedig egy kis mosollyal nézett rám, és minden szavamon csüngött.
- Annyira jó hallani anyáékról. Remus nem sokat beszél az ilyen dolgokról, számára túl fájdalmas. Az egyetlen akitől állandóan hallok a szüleimről, az Piton. "Az apád ilyen arrogáns, olyan lusta, ilyen trehány volt..." blablabla.... - utánozta nagyon hűen Perselust, én pedig felnevettem. Harry is megeresztett egy reszketeg nevetést, de ez még annyira gyengécske volt.
- Nos, igen... Perselus határozottan utálta apád és Siriust. Az ötödik éve volt a legnehezebb. Nem tudom, hallottál-e valamit arról... - puhatolóztam, mire nagyot sóhajtott és bólintott.
- Belelestem a merengőjébe okklumencia órán. Elég pipa volt miatta, és jogosan - felelte, én pedig megdöbbentem. Ez kezd nagyon érdekes lenni.
- Akkor tudod, hogy James és Sirius minden egyes alkalommal ha meglátták, nekiestek. Sőt, a szüleit is abban az évben vesztette el, így szinte semmi jó nem történt vele. Hatodikban viszont én vele dolgoztam az órákon, és egyáltalán nem olyan szörnyű. Gonosz? Igen. Undok? Valószínűleg. Gúnyos és szarkasztikus? Naná! - kiáltottam a végét, Harry pedig végre felnevetett. Igazán nevetett. - De ennek ellenére nem olyan rossz ő. Hatalmas szíve van, de az annyira lefagyott és beragadt, hogy nagy erőre és sok szeretetre van szüksége annak, aki ki akarja nyitni. Szurkolj nekem! - vigyorogtam, amit ő is viszonzott.
- Ez most ugye nem komoly? Piton és te? Úgy értem... alig ismerlek, de nézz magadra. Energikus és fiatal vagy! Piton meg savanyú és öreg! - lelkesült bele Harry. Ki hitte volna, hogy Perselus Piton témája fogja egy kicsit feldobni.
- Egy idősek vagyunk Harry! És nem savanyú! Finom illata van! - kuncogtam. Erre ő elhúzta a száját. Hű, ez már majdnem pitonos volt...
- Nem akarom tudni, hogy ezt te honnan tudod! - vágta rá, én meg felnevettem. Perselusra annyira jellemző, hogy ilyen rossz viszonyt ápol James Potter fiával. Lefogadom, hogy még annyira sem ismeri mint amennyire én ismerem Harryt, pedig az tényleg elég kevés.
- Rendben, rendben. Ma este megyek vissza Roxfortba. Az év során különóráid lesznek velem. Minden szombat és vasárnap délelőtt, nincs apelláta! Világos? - mikor lehangoltan bólintott, elmosolyodtam. - Ne aggódjon kapitány, a csapata edzésére is marad majd ideje! - mondtam, mire felkapta a fejét.
- Mi? - hitetlenkedett. Komolyan nem tudja?
- Hopp! Bocsi, meglepetés lett volna. Te vagy a Griffendél csapatkapitánya. Csak ügyesen! Nah, én megyek, mert ezer dolgom van még estig. Ha bármire szükséged van, vagy csak beszélgetni szeretnél, azonnal keress meg! Rendben? - kérdeztem, mire mosolyogva bólintott. Felálltam, majd felhúztam őt is, és magamhoz öleltem.
- Oké - suttogta.
- Merlinre szakállára, te gyerek! Csont és bőr vagy! Menj szólj Mollynak, hogy kérsz egy tripla reggelit ebéddel! - böktem meg, mire a fejét rázva kioldalazott a szobából. Hatalmas sóhajjal rogytam vissza a helyemre. Ezen is túl vagyok...
13. Ez rád vall!
Visszajöttem Roxfortba, ám útitársam is akadt. Perselus is épp ide indult, így együtt jöttünk az igazgató irodájába, a kandallón át. Albus tájékoztatott, hogy az első emeleten az unikornis festmény mögött van a szobám. Megköszöntem, majd, elhagytuk az irodát. Nem tudtam nem észrevenni, hogy megint kevesebb ezüst szerkezetet láttam, mint egy nappal ezelőtt.
- Harry miért ritkította meg apa csecsebecséit? - dobtam be egy kérdést, mert zavart a csend köztünk.
Perselus felhorkant.
- Gondolom azért, amiért én is ezt tettem, bár talán kicsit hatásosabban, a múlt éjjel. Albus szeret titkolózni, taktikázni, terveket szövögetni. Black halála egy ilyen taktika következménye volt, ahogy a te megrendezett halálod is - közölte, miközben nem nézett rám. Én pedig csak elgondolkozva hümmögtem.
További két perc csend után halkan megszólalt.
- Miért jöttél vissza? - kérdezte. A gyomrom öklömnyi nagyságúra ugrott össze. Ez most akkor mit jelent? Örül, vagy nem örül?
- Harrynek szüksége van rám. De ha ennyire zavar a jelenlétem Perselus, akkor csak közlöm, hogy egy évre jöttem csak. Utána reményeim szerint se a Rendnek, sem pedig apának nem lesz rám szüksége, és tudok foglalkozni a lassan felnőtt unokaöcsémmel - mondtam, de közben a szemem sarkából figyeltem őt. Egy pillanatra megfeszült, de aztán okklumenciával lezárta magát. Amikor ezt észrevettem, elkaptam a karját, pont ott ahol a ruha alatt a jegy volt. Érzelemmentes arccal és szemekkel meredt rám. Elhúztam a szám.
- Előttem nem kell viselned az álarcod Pers. Jobban ismerlek, mint bárki más. De ha téged zavar az, hogy én itt vagyok, akkor megoldhatjuk, hogy csak nagyon ritka alkalmakkor fussunk össze. Talán az étkezéseket még kibírod úgy, hogy az asztal másik felénél ülök... - mondtam egyre kétségbeesetten, amikor egy ujját az ajkaimra tette.
- Bolond vagy. Nem zavar az, hogy itt vagy. Csak... érts meg! Érezd át a helyzetem! A szerelmem, akit húsz éve elveszítettem most egyik napról a másikra feltámad. Bármilyen magas intelligenciával is rendelkezem, ez még nekem is sok - mondta, de még mindig nem mutatott semmilyen érzelmet.
- Csak azt felejted el, hogy nekem úgy kellett leélnem húsz évet, hogy azt hittem a "szerelmemről", hogy élvezkedik a kínzásokban, halálfalógyűlésekre jár, nőket gyaláz meg, stb. Én is úgy éreztem, mintha meghalt volna valakim! Azzal a levéllel majdnem tönkretettél Perselus Piton, és amíg okklumentálsz velem szemben, nincs több mondanivalóm számodra! - jelentettem ki enyhén szólva is dühösen, majd eltrappoltam az SVK terem felé. Nem állított meg, nem szólt egy szót sem. Igazam volt! Én átérzem a helyzetét, de ő dobott el magától... Dühösen töröltem le egy kicsordult könnycseppet. Nagyszerű! Se Sirius halála, se semmi más nem tudott megsiratni, de Perselus Pitonnak sikerül! A francba vele!
Amikor odaértem a teremhez, a szám is tátva maradt. Olyan kietlen és kopár volt, hogy az szinte képtelenség. Az ajtót feketére festettem, rajta pedig bronz felirat jelezte, hogy ez a sötét varázslatok kivédése tanterem. A falakat vörösre festettem, míg a függönyök kékek lettek. A szobában a szekrényeket, polcokat mahagóni színűre színeztem, és a polcokon ezüst serlegek, kupák, üstök, képkeretek jelentek meg. A sötétkék függönybe is tettem ezüst csíkozást, és a padok is mahagóni árnyalatot kaptak. A végeredmény tetszett. Nagyon tetszett. Aztán vettem a bátorságot, és felmentem a dolgozószobába, ami a félemeleten volt, és fehér korlátos, kőlépcső vezetett fel oda. Nem volt sok, olyan tíz lépcsőfok. Benyitottam, és csak bámulni tudtam. A falak, a kárpit, a padló, az ajtókeret, még a fürdő is RÓZSASZÍN volt. Hangosan kacagni kezdtem, és egy pálcaintéssel almazöld szőnyeget varázsoltam, a megjelenő tölgy parkettára. A bútorokat illatos fenyőre változtattam át, aminek köszönhetően enyhén vöröses színt kapott a fa. A fal fehéren jobban festett, és egy ablakot is intéztem. Az összhatás sokkal jobb volt. Aztán elkezdtem átnézni az anyagot. Defenzív mágia? Elmélet a sötét varázslatok kivédéséről? Mi a... Ki tanított itt tavaly? Fújtatva vágtam ki az egészet a kukába. Másfél napom van iskolakezdésig, amire össze kellene állítanom egy normális tantervet hét évfolyam számára. Tökély! Aztán eszembe jutott valami. Lent az archívumban, ott kell lennie az elmúlt tíz év tanmeneteinek részletes listája. Felugrottam, majd lesiettem az előcsarnokba. Megkerestem az ajtót amit régen oly sokszor kellett meglátogatnom, majd illedelmesen bekopogtam. Egy morcos, ápolatlan, öregedő Argus Frics nyitott ajtót.
- Maga mit akar? - kérdezte mogorván. A lehelete... inkább nem is gondolok rá, hogy milyen szaghoz hasonlított. Nem túl diszkréten elfintorodtam, majd inkább a képébe vigyorogtam.
- Nem is emlékszik rám gondnok úr? - kérdeztem, mire nagyon értelmes fejet vágott. Csalódottan felsóhajtottam. - Amira Potter vagyok uram! Remélem a békák beszüretelése azóta már befejeződött... - nevettem el magam, ahogy elkezdett vörösödni a feje.
- Te... te huligán! Mit akarsz itt? - förmedt rám. Kicsit hátrébb húztam a fejem, de azért hősiesen tűrtem ezeket a "finom aromákat".
- Semmi gond uram, nem fogok megsértődni azért, mert ilyen faragatlan egy nővel. Bizonyára nem túl sok dolga volt velük életében. Csak a nyilvántartás érdekelne. Mondjuk az elmúlt hat év tanárainak tanterve - kértem, ő meg mogorván a kezembe nyomott egy kartondobozt. Nem is kellett sokat várnom rá. Abban a rendben csekély fél óra alatt előkotorta.
- Nesze! - dünnyögte, én pedig előkaptam a pálcám, és az arcába dugtam. Kikerekedett szemekkel bámulta a pálcám végét.
- Azt ajánlom próbáljon meg egy kis tiszteletet mutatni irántam mint nő, és mint boszorkány. A Roxfort professzora vagyok, így a rendelkezésemre kell állnia a nap 24 órájában. Tudja Mr. Frics, annyira megszívathatom magát, hogy azt elképzelni sem tudja - mosolyogtam rá bájosan, majd amikor hátat fordítottam neki, bevágta az ajtót. Olyan erősen, hogy szerintem két emelettel feljebb is hallani lehetett a szinte kihalt iskolában. Somolyogva sétáltam fel a tanteremig, majd egy kézlegyintésre összetoltam két padot, és odahúztam egy széket. A doboz tartalmát kiöntöttem, ami hat vastag mappa volt. Volt közte egy undorító rózsaszín is, amit gyorsan visszadobtam a dobozba. A maradék ötöt pedig évszám szerint sorba raktam. Motyogva kezdtem olvasgatni az elején a neveket.
- Quirinus Mógus, 1991-1992 sötét varázslatok kivédése tanár. Ez érdekes... csak ennyi? - mormogtam, amikor egy mély hang megszólalt mellettem, ezzel a frászt hozva rám.
- Az valahogy kimaradt, hogy egész évben a tarkóján viselte a Sötét Nagyurat - jött egy elég szarkasztikus válasz. Majdnem kiejtettem a kezemből a mappát.
- A frászt hozod rám! - szidtam le, de csak felvonta a szemöldökét, majd vállat vonva egy széket húzott mellém és leült. Nem sokáig bírta nélkülem...
- Gilderoy Lockhart bronz fokozatú Merlin-díjas, a Feketemágia-ellenes Liga tiszteletbeli tagja, a Szombati Boszorkány magazin Legbűbájosabb Mosoly Díjának ötszörös birtokosa. 1992-1993 SVK Mester - olvastam a következőt, a végén pedig elnevettem magam. - SVK Mester? Ennyire jó volt? Évek óta nem hallani felőle... - jegyeztem meg, de Perselus csak elhúzta a száját.
- A Szent Mungó zárt osztályán keresd. Az a csaló még egy tisztességes emléktörő bűbájt sem tudott megoldani. Olvasd a következőt! - morogta, én pedig felkaptam a piros-barna csíkosat.
- Nahát! Remus John Lupin, sötét varázslatok kivédése tantárgy oktatója, 1993-1994 között. Ez komoly? Remus is volt tanár? Akkor viszont főzetet kellett innia - vontam le egy tök logikus következtetést, mire egy beletörődött sóhajjal bólintott. Én csak elmosolyodtam, majd egy puszit nyomtam az arcára. Ő csodálkozva nézett rám, de én már neki is dőltem a mellkasának, és kinyitottam Remus tantervét. Éreztem, ahogy a szívverése izgatottból átvált egy nyugodtabb ritmusba, és ez annyira jó hatással volt rám, hogy végigmosolyogtam az egész tantervet. Habár annyira nem volt szórakoztató, én nagyon is élveztem a helyzetet. Aztán kis idő múlva az egyik karja becsúszott a bal karom alatt, és a hasamra simította a meleg kezét. Felnéztem és rámosolyogtam. Egy lágy puszit nyomott a homlokomra, én pedig még jobban belesimultam az ölelésbe.
- Ez tetszik! - jelentettem ki úgy egy óra múlva. Mély kuncogás érkezett mögülem.
- Nekem sincs ellenemre a helyzet... - jegyezte meg, és hallottam a hangján, hogy épp nevet rajtam. Morcosan néztem fel rá, ő pedig szemtelenül rám vigyorgott.
- A tantervre értettem professzor! - mondtam, mire ő megforgatta a szemeit. Legalább megfogadta a "tanácsom", miszerint nem okklumentál a közelemben.
- Igen, a vérfarkas elég jó tantervet rakott össze. Mordoné tele van főbenjárókkal, míg Umbridge arról papol, hogy milyen létfontosságú is az elmélet. Mógusé elég gyenge volt, és Lockhart autogramokat osztogatott órán. Fájdalom, de el kell ismernem, hogy Lupin csinálta eddig a legnormálisabban - mondta, és tényleg olyan grimaszt vágott, mintha csak fájna neki ez a kis beismerés. Megráztam a fejem, és feltápászkodtam róla. Már szinte az ölében feküdtem.
- Ezt fogom követni. Láttad, hogy nézett ki a dolgozószobám? Mindenhol rózsaszín, és csipke, és... és rózsa illat volt! Annyira nevettem, hogy majdnem elrontottam egy transzformációt! - mondtam, miközben lemásoltam Remus mappáját, és egy sima fekete borítót dobtam rá. A mappákat összepakoltam, és benyomtam a dobozba. A pálcám meglendítettem, és apatrónusom tűnt fel. Kigondoltam az üzenetet, és kutyusom már ki is szaladt az ajtón keresztül.
- Nos, Umbridge valóban egy borzasztó nőszemély volt. Majd nézd meg a hatodikosok, de főleg Potter kézfejét - mondta, miközben visszarendezte nekem a padokat. Amikor végeztünk a pakolással, odasétált elém. A jobb kezével végigsimított az arcomon, majd lecsúsztatta a tarkómra. nem akadályoztam meg, akartam ezt a csókot. Egyre közeledett felém, és én csak bámultam a sötét örvénylő szemeket. Már majdnem összeértek az ajkaink, amikor kopogtak. Kezemet az övére simítottam, és belepusziltam a tenyerébe, majd hátrább léptem tőle.
- Szabad! - mondtam hangosan, mire Frics nyitott be.
- Hívatott hölgyem! - préselte ki magából a szavakat. Nem is tudtam, hogy ismeri a hölgy kifejezést.
- Igen Mr. Frics! Már nincs szükségem a dobozra, elviheti! - közöltem vele kedvesen, mire kivörösödött a feje az idegtől, majd betrappolt és felkapta a dobozt. Egy szó nélkül távozott.
- Ez rád vall. Szórakozni azzal, akinél a legtöbb bűntetőmunkád töltötted - horkant fel Perselus. Mosolyogva néztem rá.
- Hisz ismersz! - vontam vállat.
- Mint a rosszpénzt! - bólintott rá, majd mindketten elnevettük magunkat. Hiányzott már ez a légkör, ami mindig kialakult kettőnk között.
A megbeszélés után szinte mindenki kiment, csak apa, Remus és Perselus maradt ott velem.
- Találkozni akarok vele! - pattantam fel, de Perselus elkapta a karom. Dühösen néztem rá, de sajnos nem hatotta meg. - Engedj el Pers! - mondtam, mire megrázta a fejét és elhúzta a száját.
- Potter szörnyű állapotban van. Mielőtt felmész ezt át kell beszélnünk. Black halála úgy néz ki kezdi összeroppantani... - kezdett bele, de Remus félbeszakította és felém fordult.
- Suzy, ő nem olyan mint James vagy Sirius, és ne is próbálj hozzá úgy állni! Nagyon megsebezték az évek azt a fiút, már egy éves kora óta. A rokonai, rosszindulatú muglik, és hidd el, nincs náluk jó sora. Ehhez még hozzávesszük, hogy az elmúlt két évben, két embert veszített el, hát... csodálom, hogy nincs már egy enyhe depressziója. Harry makacs, ugyanakkor az érzelmei által vezérelt. Vigyázz mit mondasz előtte. - Nem tudtam hirtelen mit mondani Remus prédikációjára, aztán a makacsságom mégis győzött.
- A keresztanyja, és a másod-unokatestvére vagyok Holdsáp! Tudom mit csinálok! - mondtam, majd kisiettem az ajtón. Fel az emeletre, ahol az egyik szoba ajtaja résnyire nyitva volt. Az ikrek, Ginny, Ron, Hermione és... és Harry voltak bent. Halkan kitártam az ajtót, és csak néztem az ismerős vonásokat. Tiszta James, de... a szemei egyértelműen Lilyé. Szemüveges, pont mint James volt hetedikben. Ezt meg kell majd oldanunk. Harc közben ez egy nagy hátrány lesz, ha eltörik vagy leesik az orráról. Halkan beszélgettek, de Harry tényleg nem nézett ki valami jól. sötét karikák húzódtak a szeme alatt, és szinte reszketett a gyengeségtől. Borzalmasan vékony volt, és a bőre is sápadtnak tűnt. Egy jól láthatóan erőltetett mosoly volt az arcán, amikor Ron egy viccet mesélt neki a koboldokról. Merlinre, ez még rosszabb mint amire számítottam.
- Zavarhatok? - kérdeztem, miközben mosolyogva néztem végig rajtuk. Az ikrek egy egy pacsit adtak amikor kimentek mellettem a szobából, majd Ginny és Hermione is mosolyogva köszönt el. Ron még hezitált egy kicsit, aztán súgott valamit Harrynek, aki már a megjelenésem óta rám meredt. Aztán amikor Ron is kiment, becsuktam magam mögött az ajtót. Harry egy karosszékben ült a kandalló mellett, és engem figyelt. Odasétáltam, majd leültem abba, ami vele szemben volt. A kandalló tüzét egy kézlegyintéssel begyújtottam, amin egy picit elcsodálkozott, de ez legalább valamiféle reakció volt tőle végre.
- Szia - próbálkoztam meg egy köszönéssel, amikor végül ő is összeszedte magát.
- Jó napot! - biccentett udvariasan. Azok a smaragdzöld szemek egyáltalán nem fénylettek, elvesztették minden csillogásukat, pedig Lily szemei mindig olyannak tűntek, mintha ragyognának. Ez nagyon elszomorított.
- Nem kell magáznod. Tudod ki vagyok? - kérdeztem, mire tétován bólintott.
- Amira Po-Potter - felelte, de kicsit elakadt a nevem felénél. Idegesen fújt egyet, miközben a hajába túrt. Ez a mozdulat mosolygásra késztetett.
- Igen. Apád unokatestvére, tiszteletbeli Tekergő, szeptembertől roxforti svk tanár, és... a vehetjük úgy, hogy a keresztanyád - fejeztem be sután a végén. Kimeredt szemekkel nézett rám, aztán valami nagyon sötét suhant át a tekintetében és felugrott.
- Nekem egy keresztszülőm volt, de ő meghalt két hónappal ezelőtt! Semmit nem tud rólam, és eddig hol volt? Bizonyára nagyon jó testvér és barát lehetett, ha hagyta, hogy az öccse fia család nélkül nőjön fel! A francba is... - kiabált, miközben fel-alá járkált előttem. A szavai fájtak, főleg, hogy nem volt igaza.
- Harry, biztosíthatlak nem akarom átvenni Sirius helyét. Ők mind olyanok voltak nekem mint a testvérek, és Remusszal a mai napig összetartozunk. Siriusszal ketten fogtunk téged amikor megkereszteltek, és sajnálom, ha ez nem elég bizonyíték számodra a keresztanyaságom igazát illetően. Az pedig, hogy magadra kellett hagyjalak... Te talán nem tudod, de Remust és engem Albus külföldre küldött, miután a dementorok elkapták Siriust és lecsukták. Semmit sem tehettünk. Nekem ugyanannyira fájt, akár hiszed, akár nem. Ha szeretnéd később visszajövök és beszélhetünk... - álltam fel, majd az ajtó felé indultam. Egy meleg, kicsit izzadt tenyér kulcsolta át a csuklóm.
- Várj! Én... öh... sajnálom. Csak... ő olyan volt nekem, mintha egy apát kaptam volna vissza vele. Nem akartam goromba lenni - motyogta lesütött szemmel. Elmosolyodtam, és visszaültünk a fotelekbe.
- De akartál. Igazad is lenne, ha mások lettek volna a körülmények... de mi sohasem hagytunk volna el téged önszántunkból. Merlinre Harry, nagyon hasonlítasz Ágasra! - vigyorogtam rá, mire ő is megeresztett egy halvány mosolyt felém.
- Tudom, sokan mondták már. A szemem viszont az anyámé... Ezt már legalább ezerszer hallottam. Szóval... te is Tekergő voltál? De te lány vagy és... úgy értem, bocsánat, de én csak négyükről tudok. Ágas, Tapmancs, Holdsáp és... és Féregfark - mondta, és kíváncsian nézett rám.
- Nos, én egy árvaházban nevelkedtem Harry, és tizenhét évesen tudtam meg, hogy varázsló vagyok. Egyszer eljött hozzám Albus, és örökbefogadott, majd elvitt magához. Egy teljes nyáron keresztül tanultam, majd RBF vizsgát tettem nyár végén. Akkoriban találkoztam apáddal és a nagyszüleiddel is. Azt bizonyára tudod, hogy ha valakinek mind a két szülője animágus volt, akkor sokkal könnyebb elsajátítania ezt a gyereknek. Nekem ez egy velem született képesség volt. Animágus vagyok. James persze rögtön rákattant erre a dologra, és így bevontak a Tekergők közé. Ők akkor már két éve képesek voltak az átváltozásra. Nagyon megkedveltem Siriust és Remust is. Pettigrew egy kicsit túl csendes volt nekem, ezért jó ha két év alatt tíz szót váltottunk. Inkább a három szépfiúval lógtam, esetleg Lily, Alice és Dia jöhettek még a képbe. Bár Lily prefektus és iskolaelső volt, így neki rengeteg dolga akadt akkoriban. Jaj, ne haragudj.... Elkalandoztam. Szóval én és a három nőcsábász nagyon jól kijöttünk. Persze az ész Remus volt a csapatban, de ha csínyekről, vagy bajkeverésről volt szó, a másik két fiú verhetetlen volt. Így animágusként, és rossz kislányként bőven befértem közéjük - meséltem, ő pedig egy kis mosollyal nézett rám, és minden szavamon csüngött.
- Annyira jó hallani anyáékról. Remus nem sokat beszél az ilyen dolgokról, számára túl fájdalmas. Az egyetlen akitől állandóan hallok a szüleimről, az Piton. "Az apád ilyen arrogáns, olyan lusta, ilyen trehány volt..." blablabla.... - utánozta nagyon hűen Perselust, én pedig felnevettem. Harry is megeresztett egy reszketeg nevetést, de ez még annyira gyengécske volt.
- Nos, igen... Perselus határozottan utálta apád és Siriust. Az ötödik éve volt a legnehezebb. Nem tudom, hallottál-e valamit arról... - puhatolóztam, mire nagyot sóhajtott és bólintott.
- Belelestem a merengőjébe okklumencia órán. Elég pipa volt miatta, és jogosan - felelte, én pedig megdöbbentem. Ez kezd nagyon érdekes lenni.
- Akkor tudod, hogy James és Sirius minden egyes alkalommal ha meglátták, nekiestek. Sőt, a szüleit is abban az évben vesztette el, így szinte semmi jó nem történt vele. Hatodikban viszont én vele dolgoztam az órákon, és egyáltalán nem olyan szörnyű. Gonosz? Igen. Undok? Valószínűleg. Gúnyos és szarkasztikus? Naná! - kiáltottam a végét, Harry pedig végre felnevetett. Igazán nevetett. - De ennek ellenére nem olyan rossz ő. Hatalmas szíve van, de az annyira lefagyott és beragadt, hogy nagy erőre és sok szeretetre van szüksége annak, aki ki akarja nyitni. Szurkolj nekem! - vigyorogtam, amit ő is viszonzott.
- Ez most ugye nem komoly? Piton és te? Úgy értem... alig ismerlek, de nézz magadra. Energikus és fiatal vagy! Piton meg savanyú és öreg! - lelkesült bele Harry. Ki hitte volna, hogy Perselus Piton témája fogja egy kicsit feldobni.
- Egy idősek vagyunk Harry! És nem savanyú! Finom illata van! - kuncogtam. Erre ő elhúzta a száját. Hű, ez már majdnem pitonos volt...
- Nem akarom tudni, hogy ezt te honnan tudod! - vágta rá, én meg felnevettem. Perselusra annyira jellemző, hogy ilyen rossz viszonyt ápol James Potter fiával. Lefogadom, hogy még annyira sem ismeri mint amennyire én ismerem Harryt, pedig az tényleg elég kevés.
- Rendben, rendben. Ma este megyek vissza Roxfortba. Az év során különóráid lesznek velem. Minden szombat és vasárnap délelőtt, nincs apelláta! Világos? - mikor lehangoltan bólintott, elmosolyodtam. - Ne aggódjon kapitány, a csapata edzésére is marad majd ideje! - mondtam, mire felkapta a fejét.
- Mi? - hitetlenkedett. Komolyan nem tudja?
- Hopp! Bocsi, meglepetés lett volna. Te vagy a Griffendél csapatkapitánya. Csak ügyesen! Nah, én megyek, mert ezer dolgom van még estig. Ha bármire szükséged van, vagy csak beszélgetni szeretnél, azonnal keress meg! Rendben? - kérdeztem, mire mosolyogva bólintott. Felálltam, majd felhúztam őt is, és magamhoz öleltem.
- Oké - suttogta.
- Merlinre szakállára, te gyerek! Csont és bőr vagy! Menj szólj Mollynak, hogy kérsz egy tripla reggelit ebéddel! - böktem meg, mire a fejét rázva kioldalazott a szobából. Hatalmas sóhajjal rogytam vissza a helyemre. Ezen is túl vagyok...
13. Ez rád vall!
Visszajöttem Roxfortba, ám útitársam is akadt. Perselus is épp ide indult, így együtt jöttünk az igazgató irodájába, a kandallón át. Albus tájékoztatott, hogy az első emeleten az unikornis festmény mögött van a szobám. Megköszöntem, majd, elhagytuk az irodát. Nem tudtam nem észrevenni, hogy megint kevesebb ezüst szerkezetet láttam, mint egy nappal ezelőtt.
- Harry miért ritkította meg apa csecsebecséit? - dobtam be egy kérdést, mert zavart a csend köztünk.
Perselus felhorkant.
- Gondolom azért, amiért én is ezt tettem, bár talán kicsit hatásosabban, a múlt éjjel. Albus szeret titkolózni, taktikázni, terveket szövögetni. Black halála egy ilyen taktika következménye volt, ahogy a te megrendezett halálod is - közölte, miközben nem nézett rám. Én pedig csak elgondolkozva hümmögtem.
További két perc csend után halkan megszólalt.
- Miért jöttél vissza? - kérdezte. A gyomrom öklömnyi nagyságúra ugrott össze. Ez most akkor mit jelent? Örül, vagy nem örül?
- Harrynek szüksége van rám. De ha ennyire zavar a jelenlétem Perselus, akkor csak közlöm, hogy egy évre jöttem csak. Utána reményeim szerint se a Rendnek, sem pedig apának nem lesz rám szüksége, és tudok foglalkozni a lassan felnőtt unokaöcsémmel - mondtam, de közben a szemem sarkából figyeltem őt. Egy pillanatra megfeszült, de aztán okklumenciával lezárta magát. Amikor ezt észrevettem, elkaptam a karját, pont ott ahol a ruha alatt a jegy volt. Érzelemmentes arccal és szemekkel meredt rám. Elhúztam a szám.
- Előttem nem kell viselned az álarcod Pers. Jobban ismerlek, mint bárki más. De ha téged zavar az, hogy én itt vagyok, akkor megoldhatjuk, hogy csak nagyon ritka alkalmakkor fussunk össze. Talán az étkezéseket még kibírod úgy, hogy az asztal másik felénél ülök... - mondtam egyre kétségbeesetten, amikor egy ujját az ajkaimra tette.
- Bolond vagy. Nem zavar az, hogy itt vagy. Csak... érts meg! Érezd át a helyzetem! A szerelmem, akit húsz éve elveszítettem most egyik napról a másikra feltámad. Bármilyen magas intelligenciával is rendelkezem, ez még nekem is sok - mondta, de még mindig nem mutatott semmilyen érzelmet.
- Csak azt felejted el, hogy nekem úgy kellett leélnem húsz évet, hogy azt hittem a "szerelmemről", hogy élvezkedik a kínzásokban, halálfalógyűlésekre jár, nőket gyaláz meg, stb. Én is úgy éreztem, mintha meghalt volna valakim! Azzal a levéllel majdnem tönkretettél Perselus Piton, és amíg okklumentálsz velem szemben, nincs több mondanivalóm számodra! - jelentettem ki enyhén szólva is dühösen, majd eltrappoltam az SVK terem felé. Nem állított meg, nem szólt egy szót sem. Igazam volt! Én átérzem a helyzetét, de ő dobott el magától... Dühösen töröltem le egy kicsordult könnycseppet. Nagyszerű! Se Sirius halála, se semmi más nem tudott megsiratni, de Perselus Pitonnak sikerül! A francba vele!
Amikor odaértem a teremhez, a szám is tátva maradt. Olyan kietlen és kopár volt, hogy az szinte képtelenség. Az ajtót feketére festettem, rajta pedig bronz felirat jelezte, hogy ez a sötét varázslatok kivédése tanterem. A falakat vörösre festettem, míg a függönyök kékek lettek. A szobában a szekrényeket, polcokat mahagóni színűre színeztem, és a polcokon ezüst serlegek, kupák, üstök, képkeretek jelentek meg. A sötétkék függönybe is tettem ezüst csíkozást, és a padok is mahagóni árnyalatot kaptak. A végeredmény tetszett. Nagyon tetszett. Aztán vettem a bátorságot, és felmentem a dolgozószobába, ami a félemeleten volt, és fehér korlátos, kőlépcső vezetett fel oda. Nem volt sok, olyan tíz lépcsőfok. Benyitottam, és csak bámulni tudtam. A falak, a kárpit, a padló, az ajtókeret, még a fürdő is RÓZSASZÍN volt. Hangosan kacagni kezdtem, és egy pálcaintéssel almazöld szőnyeget varázsoltam, a megjelenő tölgy parkettára. A bútorokat illatos fenyőre változtattam át, aminek köszönhetően enyhén vöröses színt kapott a fa. A fal fehéren jobban festett, és egy ablakot is intéztem. Az összhatás sokkal jobb volt. Aztán elkezdtem átnézni az anyagot. Defenzív mágia? Elmélet a sötét varázslatok kivédéséről? Mi a... Ki tanított itt tavaly? Fújtatva vágtam ki az egészet a kukába. Másfél napom van iskolakezdésig, amire össze kellene állítanom egy normális tantervet hét évfolyam számára. Tökély! Aztán eszembe jutott valami. Lent az archívumban, ott kell lennie az elmúlt tíz év tanmeneteinek részletes listája. Felugrottam, majd lesiettem az előcsarnokba. Megkerestem az ajtót amit régen oly sokszor kellett meglátogatnom, majd illedelmesen bekopogtam. Egy morcos, ápolatlan, öregedő Argus Frics nyitott ajtót.
- Maga mit akar? - kérdezte mogorván. A lehelete... inkább nem is gondolok rá, hogy milyen szaghoz hasonlított. Nem túl diszkréten elfintorodtam, majd inkább a képébe vigyorogtam.
- Nem is emlékszik rám gondnok úr? - kérdeztem, mire nagyon értelmes fejet vágott. Csalódottan felsóhajtottam. - Amira Potter vagyok uram! Remélem a békák beszüretelése azóta már befejeződött... - nevettem el magam, ahogy elkezdett vörösödni a feje.
- Te... te huligán! Mit akarsz itt? - förmedt rám. Kicsit hátrébb húztam a fejem, de azért hősiesen tűrtem ezeket a "finom aromákat".
- Semmi gond uram, nem fogok megsértődni azért, mert ilyen faragatlan egy nővel. Bizonyára nem túl sok dolga volt velük életében. Csak a nyilvántartás érdekelne. Mondjuk az elmúlt hat év tanárainak tanterve - kértem, ő meg mogorván a kezembe nyomott egy kartondobozt. Nem is kellett sokat várnom rá. Abban a rendben csekély fél óra alatt előkotorta.
- Nesze! - dünnyögte, én pedig előkaptam a pálcám, és az arcába dugtam. Kikerekedett szemekkel bámulta a pálcám végét.
- Azt ajánlom próbáljon meg egy kis tiszteletet mutatni irántam mint nő, és mint boszorkány. A Roxfort professzora vagyok, így a rendelkezésemre kell állnia a nap 24 órájában. Tudja Mr. Frics, annyira megszívathatom magát, hogy azt elképzelni sem tudja - mosolyogtam rá bájosan, majd amikor hátat fordítottam neki, bevágta az ajtót. Olyan erősen, hogy szerintem két emelettel feljebb is hallani lehetett a szinte kihalt iskolában. Somolyogva sétáltam fel a tanteremig, majd egy kézlegyintésre összetoltam két padot, és odahúztam egy széket. A doboz tartalmát kiöntöttem, ami hat vastag mappa volt. Volt közte egy undorító rózsaszín is, amit gyorsan visszadobtam a dobozba. A maradék ötöt pedig évszám szerint sorba raktam. Motyogva kezdtem olvasgatni az elején a neveket.
- Quirinus Mógus, 1991-1992 sötét varázslatok kivédése tanár. Ez érdekes... csak ennyi? - mormogtam, amikor egy mély hang megszólalt mellettem, ezzel a frászt hozva rám.
- Az valahogy kimaradt, hogy egész évben a tarkóján viselte a Sötét Nagyurat - jött egy elég szarkasztikus válasz. Majdnem kiejtettem a kezemből a mappát.
- A frászt hozod rám! - szidtam le, de csak felvonta a szemöldökét, majd vállat vonva egy széket húzott mellém és leült. Nem sokáig bírta nélkülem...
- Gilderoy Lockhart bronz fokozatú Merlin-díjas, a Feketemágia-ellenes Liga tiszteletbeli tagja, a Szombati Boszorkány magazin Legbűbájosabb Mosoly Díjának ötszörös birtokosa. 1992-1993 SVK Mester - olvastam a következőt, a végén pedig elnevettem magam. - SVK Mester? Ennyire jó volt? Évek óta nem hallani felőle... - jegyeztem meg, de Perselus csak elhúzta a száját.
- A Szent Mungó zárt osztályán keresd. Az a csaló még egy tisztességes emléktörő bűbájt sem tudott megoldani. Olvasd a következőt! - morogta, én pedig felkaptam a piros-barna csíkosat.
- Nahát! Remus John Lupin, sötét varázslatok kivédése tantárgy oktatója, 1993-1994 között. Ez komoly? Remus is volt tanár? Akkor viszont főzetet kellett innia - vontam le egy tök logikus következtetést, mire egy beletörődött sóhajjal bólintott. Én csak elmosolyodtam, majd egy puszit nyomtam az arcára. Ő csodálkozva nézett rám, de én már neki is dőltem a mellkasának, és kinyitottam Remus tantervét. Éreztem, ahogy a szívverése izgatottból átvált egy nyugodtabb ritmusba, és ez annyira jó hatással volt rám, hogy végigmosolyogtam az egész tantervet. Habár annyira nem volt szórakoztató, én nagyon is élveztem a helyzetet. Aztán kis idő múlva az egyik karja becsúszott a bal karom alatt, és a hasamra simította a meleg kezét. Felnéztem és rámosolyogtam. Egy lágy puszit nyomott a homlokomra, én pedig még jobban belesimultam az ölelésbe.
- Ez tetszik! - jelentettem ki úgy egy óra múlva. Mély kuncogás érkezett mögülem.
- Nekem sincs ellenemre a helyzet... - jegyezte meg, és hallottam a hangján, hogy épp nevet rajtam. Morcosan néztem fel rá, ő pedig szemtelenül rám vigyorgott.
- A tantervre értettem professzor! - mondtam, mire ő megforgatta a szemeit. Legalább megfogadta a "tanácsom", miszerint nem okklumentál a közelemben.
- Igen, a vérfarkas elég jó tantervet rakott össze. Mordoné tele van főbenjárókkal, míg Umbridge arról papol, hogy milyen létfontosságú is az elmélet. Mógusé elég gyenge volt, és Lockhart autogramokat osztogatott órán. Fájdalom, de el kell ismernem, hogy Lupin csinálta eddig a legnormálisabban - mondta, és tényleg olyan grimaszt vágott, mintha csak fájna neki ez a kis beismerés. Megráztam a fejem, és feltápászkodtam róla. Már szinte az ölében feküdtem.
- Ezt fogom követni. Láttad, hogy nézett ki a dolgozószobám? Mindenhol rózsaszín, és csipke, és... és rózsa illat volt! Annyira nevettem, hogy majdnem elrontottam egy transzformációt! - mondtam, miközben lemásoltam Remus mappáját, és egy sima fekete borítót dobtam rá. A mappákat összepakoltam, és benyomtam a dobozba. A pálcám meglendítettem, és apatrónusom tűnt fel. Kigondoltam az üzenetet, és kutyusom már ki is szaladt az ajtón keresztül.
- Nos, Umbridge valóban egy borzasztó nőszemély volt. Majd nézd meg a hatodikosok, de főleg Potter kézfejét - mondta, miközben visszarendezte nekem a padokat. Amikor végeztünk a pakolással, odasétált elém. A jobb kezével végigsimított az arcomon, majd lecsúsztatta a tarkómra. nem akadályoztam meg, akartam ezt a csókot. Egyre közeledett felém, és én csak bámultam a sötét örvénylő szemeket. Már majdnem összeértek az ajkaink, amikor kopogtak. Kezemet az övére simítottam, és belepusziltam a tenyerébe, majd hátrább léptem tőle.
- Szabad! - mondtam hangosan, mire Frics nyitott be.
- Hívatott hölgyem! - préselte ki magából a szavakat. Nem is tudtam, hogy ismeri a hölgy kifejezést.
- Igen Mr. Frics! Már nincs szükségem a dobozra, elviheti! - közöltem vele kedvesen, mire kivörösödött a feje az idegtől, majd betrappolt és felkapta a dobozt. Egy szó nélkül távozott.
- Ez rád vall. Szórakozni azzal, akinél a legtöbb bűntetőmunkád töltötted - horkant fel Perselus. Mosolyogva néztem rá.
- Hisz ismersz! - vontam vállat.
- Mint a rosszpénzt! - bólintott rá, majd mindketten elnevettük magunkat. Hiányzott már ez a légkör, ami mindig kialakult kettőnk között.
Nagyon-nagyon tetszik!! *-* ;) Mikor fogod folytatni??? ♡♡♡♡
VálaszTörlés