Everything changes: 1-15. fejezetig

Korhatár: 16-18
Figyelmeztetések: SLASH (fiú-fiú kapcsolat), Szereplő halála, Durva nyelvezet, Erotikus tartalom
Páros: Drarry

--------



1. fejezet: Öt év történései, és újra a mély vízben


Harry!

Remélem jól szolgál az egészsége, és miden rendben van jelenleg magával.
Tudom, eddig nem jelentkeztem, de úgy gondoltuk, ha már úgy döntött elmegy, nem zavarjuk önt, bár a döntésével egy világot fosztott meg egy tisztelni való embertől. Most mégis egy óriási kéréssel fordulok önhöz. Kérem, akárhol is tartózkodik, térjen vissza legalább annyi időre, amíg elfogyaszt velem egy teát. De ha esetleg huzamosabb ideig maradna, lenne a maga számára egy állásajánlatom. Kérem mielőbbi válaszát és előre is köszönöm!

Minerva McGalagony, Roxfort.


A levél az asztalon feküdt, szinte agyon olvasva. McGalagony professzor írt nekem, ennyi év után. Hát valakit még érdekel mi van velem. Drága házvezetőm levelére melegség öntötte el a lelkem.

Öt év.

Ennyi telt el azóta, hogy eljöttem Angliából. A végső csata senkit sem viselt meg annyira mint engem. Persze, hisz, én öltem meg korunk legsötétebb fekete mágusát. Ő Akit Nem Nevezünk Nevén, illetve én mégis, azaz Voldemort, halott. De mint mindig, a halála után is megkeserítette az életem. A hajnali sugarak közt, mikor a teste eldőlt, senki, még én sem vettem észre, ahogy egy erős mágiahullám hagyja el a testét, egyenesen át az enyémbe.

Voldemort ereje, hatalma, immáron öt éve az enyém. Féltem, féltettem mindenkit, ezért elmenekültem. Még én, "A Nagy Harry Hős Potter" sem bírok el ekkora erővel. Az igazgatóiban történő beszélgetés után, nem mentem vissza a toronyba, hanem egyenesen elhoppanáltam a cuccaimmal együtt a Varázsközlekedési Hivatalba, ahonnan egy titkosított zsupszkulccsal Spanyolország szívébe érkeztem.

Hogy mivel töltöttem el az öt évemet? Tanultam, képeztem magam. És ami a legfontosabb itt találtam rá önmagamra. Elvégeztem levelezőn a RAVASZ tanulmányaim, majd kitűnő vizsgákkal jelentkeztem a felsőoktatásba. Immáron túlképzett aurorként pengetem mindennapjaim. De szerencsére eleinte nem voltam egyedül. Valaki segített, hogy elinduljak ezen az úton.

Igen, találtam egy embert aki igazán szeretett önmagamért. A bevetéseinken és a magánéletben is társak voltunk. Aztán a fentiek őt is elvették tőlem. Egy bevetés alkalmával súlyosan megsérült, és két napon belül elment közülünk. Úgy éreztem, egy darabot belőlem is magával vitt. Allen Haas volt az, aki örökre megváltoztatott bennem mindent. Jól látjátok, valóban nem egy csinos fiatal hölgyről beszélek. Olyan érzéseket keltett bennem, amire nemhogy Cho, de Ginny sem volt képes soha. Rá kellett jönnöm, én ebben is más vagyok. Vonzódásom a férfiakhoz még engem is ledöbbentett, hiszen soha egyetlen férfi vagy fiú sem keltette fel az érdeklődésem, ő mégis más volt. De ezek talán a legfájóbb emlékeim. Nem kellene felhánytorgatni a múltat.

McGalagony professzor még nem kapott választ, mivel ezt személyesen szeretném közöni vele.

Visszatérek.

Haza, az otthonomba.

Már értesítettem egy vállalatot, hogy tegyék számomra is lakhatóvá a már hosszú évek óta kihalt Potter kastélyt, Skócia szélében. Üzentek, miszerint pár házimanó még mindig kötelességének érzi, hogy ott éljen, ezért miden kifogástalan állapotban van. Magamban hálát rebegtem nekik, és már alig vártam, hogy megismerjem őket.

Még Hermione ragasztotta ránk ezt a barátságos viselkedést a házimanókkal szemben, na és persze Dobby. Hermione és Ron. Ő felőlük sem hallottam egy árva szót sem, de nem is csodálom. Az első három évben nem voltam elérhető, aztán megunták és felhagytak a keresésemmel. Tudom, nagyot csalódtak bennem, főleg amikor szó nélkül eltűntem. Ők biztosan nem értik majd meg. De ideje készülődnöm.

A csomagjaim és mindenem már rég elküldtem a kastélyba, már alig várom, hogy lássam a helyet, ahol apám és nagyapáim felnőttek. A helyet, ami valószínűleg az utolsó hagyaték Griffendél Godriktól a kardján és a köpenyén, az én köpenyemen kívül.

A pálcám a zsebembe rejtettem, bár alig szoktam használni. Ha valaki mágiája a háromszorosára nő, vannak előnyei. Rengeteg mágiaágat kitanultam. Csakhogy némi példát említsek, az animágia, a legilimencia és okklumencia, a kézmágia azaz a pálca nélküli varázslás, és még sorolhatnám. Valahogy el kellett oszlatni ezt az erőt, ami mára csendes, de tekintélyes koncentrált hatalommá változott.

Még egyszer körbesétáltam az otthonomban, majd egyszerűen megfogtam a zsupszkulcsot amit tegnap hoztak el hozzám. A következő pillanatban egy nagy rántást követően, egy szépséges épület előtt álltam. Egyszerűen gyönyörű volt. Még a szám is tátva maradt. Körülötte park és egy kis erdő egy viszonylag nagy tóval. Rózsakert és sövény vette körül a birtokot, mágikus kerítéssel. Lassan lépkedve közelítettem. Ahogy átléptem a kerítés vonalát, mintha átellenőriztek volna. Valószínűleg a szándékaimat és a származásomat. A hatalmas kőépület belseje valóban pompás volt, bár a Malfoy Kúrában látott cicomát nem érte el. Ennek kifejezetten örültem, és feltűnt, hogy feltűnően sok a barna és a vörös szín. Ez az ami nem tetszett. Allen imádta a zöldet és velem is eléggé megszerettette. Rengeteg zöld cuccom volt, mivel szerinte illenek a szemeimhez. Annyira hiányzik, még a mai napig is, pedig már elég régóta nincs velem. Ami vörös volt, azt mindent smaragdzölddé változtattam, ezzel teljesen új külsőt kölcsönözve neki.

- Uram! Örülünk hogy végre hazatért! Holly már nagyon meg akarta ismerni uramat! - lelkendezett hirtelen előttem egy manó, ezzel a szívbajt hozva rám. Halvány rózsaszín tiszta kis ruhát viselt. Szóval egy manólány. Nagy kék szemekkel méregetett, de közben kedvesen mosolygott.
- Én is örülök Holly! Először is, szeretném ha kipakolnátok, majd a raktárt töltenétek fel. Aztán délután el kell mennem, és valószínű, hogy csak este érek majd haza - feleltem neki barátságosan, mire még jobban mosolygott.
- Hogyne! Holly máris intézkedik. Holly a főmanó, ha valamire szüksége van uramnak, csak hívja Hollyt és ő már jön is! Ha nem sértem meg, kérdeznék - nézett rám boci szemekkel. Elfintorodtam.
- Kérlek hívj Harrynek, és ne urazz itt nekem. Nagyon szeretném, hogy így tegyél - mondtam amikor tiltakozni akart, majd folytattam.
- Azt kérdezel amit csak szeretnél, és próbáld úgy felfogni, mintha barátok lennénk - néztem rá, mire majdnem elsírta magát.
- Harry uram ugyan annyira kedves Hollyval, mint James úrfi volt. Holly észrevette, hogy Harry uram szemei teljesen Lily kisasszonyé. Holly nagyon kedvelte őket - mondta, nekem pedig összeszorult a szívem.
- Köszönöm Holly. Szóval, mit tehetek érted? - kérdeztem.
- Semmit, semmit uram! Holly azt akarta kérdezni, hogy a bájital hozzávalók raktárát is feltöltse-e? - kérdezte.
- Igen. Köszönöm. - mondtam, majd miután bólintva meghajolt, eltűnt. Sóhajtva ültem le a nappaliban.

Csodás itt minden. Már most otthonomnak érzem ezt a helyet, pedig csak negyed órája járok itt először. Mindent átitat a Potterek szelleme. Majd felálltam, hogy elinduljak felfedezni a kastélyt. Itt lent a földszinten találtam egy nagy étkezőt és a konyhát ahol vagy öt manó sündörgött éppen. Hátul a hatalmas veranda egyszerűen tökéletes volt. Az első emeleten egy nagy könyvtár és egy dolgozószoba volt. Amint beléptem a dolgozóba, egy kissé meghökkent hang köszöntött.

- Fiam? - hallottam egy mély, de eléggé kedves hangot. Enyhén meglepődve fordultam meg, és az asztal mögött a falon egy portréban ült egy fekete hajú, barna szemű férfi. De ő nem James Potter volt.
- Jó napot! - köszöntem, majd közelebb sétáltam.
- Merlin, szakasztott James vagy, de a szemed az pont olyan mint a kis Lilyé - mondta a porté alak, akinek időközben a nevére is rájöttem. Harold Potter, a nagyapám.
- Harry James Potter vagyok - bólintottam, mire megértően villantak meg a szemei.
- A meglepődött arcodból ítélve, most már rájöttem, hogy ki vagy. Az unokám. El sem hiszem. És James meg Lily? Igaz hogy meghaltak, hogy Voldemort ölte meg őket? - kérdezte, én meg bólintottam.
- Igen Mr. Potter. Már 22 éve - suttogtam.
- Csak hívj Haroldnak vagy nagyapának. Egy vén portrénak nagy örömöt okoznál ezzel - mosolygott rá, mire én is hasonlóan reagáltam.
- Rendben nagyapa. Mostantól azt hiszem, gyakrabban látjuk majd egymást, mivel épp az előbb költöztem be - jelentettem be, persze rögtön felcsillantak a szemei.
- Hisz ez nagyszerű Harry! Most pedig, ha nem sietsz, leülhetnél és elmesélhetnél pár dolgot magadról - mutatott a trón szerű székre az asztal mögé.

Még mindig kicsit feszülten, de helyet foglaltam. Nagyon sokat beszélgettünk, eleinte ő hallgatott meg, aztán én őt. Meséltem neki a nem éppen kellemes gyerekkoromról, a Roxfort béli életemről, a horcrux keresős évről, aztán a végső csatáról, és az elmúlt öt évről. Elszörnyedve hallgatta, ahogy második fia 12 évig Azkabanban ült ártatlanul. Majd a halálának körülményeinél biztosított hogy nem az én hibám, de nem hazudik valami jól. Sirius Blacket ő is nagyon szerette. Remus és Tonks halála is nagyon megrázta, főleg Remusé. Mondtam, hogy van egy fia aki az én keresztfiam is, és akit szándékomban áll megismerni. Ennek nagyon örült és megígértette velem hogy bemutatom neki a kis Lupint. Rengeteg mindenről beszélgettünk, és szinte teljesen kiadtam neki magam. Hisz csak egy harminc éves festmény, ami már nem nagyon fog nyilatkozni senkinek sem. Mégis, pár óra alatt nagyon megkedveltem a nagyapám.

- Most el kell mennem Roxfortba, de nemsokára itthon leszek. Csak beszélek Minervával - álltam fel.
- Rendben. Később látjuk egymást Harry - bólintott, majd kényelmesen elhelyezkedett, hogy szunyókálhasson egy kicsit.

Felmentem a másodikra, ami az én lakosztályomnak adott helyet. Hatalmas fürdő, gardrób és egy kisebb társalgó, plusz maga a mesés háló. A harmadikon pedig vendégszobák vannak. Ez is jól jöhet még. A fürdőben rendbe tettem magam, a hajam felállítottam zselével, majd egy gyors bűbájjal megszárítottam. Csúcs. Felvettem egy fekete farmert, egy varázsló csizmával, majd egy fekete inget és rá a bőrkabátom. A tükörben még egyszer megszemléltem, hogy milyen látványt nyújtok, és mivel nagyjából elfogadhatónak ítéltem, hoppanáltam a roxforti birtok határához.






2. fejezet: Teljesen őszintén


Alig érek be az előcsarnokba, máris egy régi ismerősbe botlok.

- Potter! Hol van a pápaszemed, és már megint miben sántikálsz? - döcög felém az egyre öregebb és mogorvább gondnok.
- Jó napot Frics! Az igazgatónőhöz jöttem, miután baglyot kaptam tőle - válaszoltam.
- Az nem fog menni kis kedvenc. Éppen értekezlet van - mondta fölényesen.
- Hm, értem. De akkor maga miért nincs ott? Ha értekezlet van az iskolai dolgozók is ott tartózkodnak nemde? - kérdeztem ravaszan.
- Ez egy TANÁRI gyűlés - fintorgott bosszúsan.
- Érdekes. Ha jól emlékszem, az ilyen gyűlésekre Madam Pomfrey is hivatalos volt, pedig ő aztán nem tanár. De ez most mellékes. Annyit áruljon el, hogy merre tartják ezt a kis gyűlést?! - vigyorodtam el, a vörösödő fejét látva. Mint a régi szép időkben.
- A tanáriban Potter! Mégis hol máshol tartanák? - kérdezte idegesen, majd felkapta a csúnya macskáját és elment a pince felé. Magamban mosolyogtam, miközben az ötödikre tartottam. Tanári értekezlet. Ami sok tanárt jelent. Még szerencse, hogy éppen nyári szünet van. Legalább a sok bámészkodó diákkal nem kell törődnöm.

Gondolataim annyira kicsapongtak, hogy szinte észre sem vettem már oda is értem. Nagy levegő, és kopogjunk. Huh, régen izgultam ennyire. Nyugalmat erőltettem magamra, majd kopogtam. Vártam egy-két másodpercet, és határozottan benyitottam. Odabent mindenki elcsendesedett. Körbehordoztam a tekintetem és észrevettem egy elég érdekes személyt.

Draco Malfoy.

Nagyon meglepett, hogy itt találkozunk újra. Persze, még most is élénken él az elmémben az amikor majdnem ott égtünk porrá a Szükség Szobájában. Azonban, most mégis teljesen más volt. A szürkés-kék szemek már nem voltak érzelemmentesek és az arca sem hordozta az állandó gőgös és gúnyos kifejezést. A haja már-már tejföl színű, és a homlokába hullott. Úgy viselte mint hatodikban, bár azóta jelentősen fejlődött. Egészen kikupálódott, és már nem az a kis vézna halálfaló, aki régebben volt. Ezek az észrevételek valamiért örömmel töltöttek el. A mardekárosok is, ha tanulnak a hibáikból, képesek megváltozni.

- Jó napot! Remélem nem jöttem rosszkor Minerva - szólítottam igazgatómat a keresztnevén, összeszedve minden bátorságom. Látszólag észre sem vette, elég megdöbbentő volt maga a tény is, hogy ismét itt vagyok.
- Harry! Merlinre, hát eljött! - jött oda hozzám, és megölelt. Majdnem elfelejtettem viszonozni a gesztust, annyira lesokkolt ez a kis kedvesség. Bár gyanítom, Hermione után én voltam a második kedvence, de ezt számomra sohasem mutatta ki.
- Írt nekem, itt vagyok - bólintottam. Ő elmosolyodott, igen, a mindig szigorú Minerva McGalagony mosolygott! Elfordult tőlem, majd a még mindig döbbenten néző kollégáira nézett.
- Harry, ők a tanári kar, régi és új tagokkal egyaránt. Vektor, Sinistra, Hagrid, Hooch, Bimba és Flitwick professzorok, Madam Pomfrey és két új tanárunk is van. Malfoy professzor a bájitaltant, míg Erica Stanley professzor a Sötét varázslatok kivédését tanítják.

- Örülök hogy újra találkoztunk! - mondtam, majd a következő pillanatban Hagrid és Bimba is megöleltek. Vektor csak furán méregetett, míg Sinistra kezet is fogott velem.
- Potter, mi szél hozott ide? - lépett elém Malfoy, meglepően normális hangnemet használva.
- Helló Malfoy! Még egy kedves ismerős - fogadtam el a felajánlott kezet. Nem úgy mint elsőben. Kezdjünk most tiszta lappal.
- Még egy? - kérdezte.
- Persze. Friccsel már összefutottam - bólintottam, és láttam, hogy a megjegyzésem betalált. Elfintorodott, majd átadta a helyét egy kedvesen mosolygó, középkorú, hosszú barna hajú nőnek.
- Erica Stanley, de ha kérhetném akkor tegeződjünk! - vágott be egy felettébb csábító mosolyt. Az igazán nagy kár az, hogy számomra semmi csábító nem volt benne.
- Szia Erica. Harry Potter szolgálatodra - fogtam meg a kezét, majd kezet is csókoltam. Csakhogy udvarias legyek, erre mit ad Merlin, elpirul. De ez nem volt semmi. Amolyan Weasley féle vörösödés inkább.

- Mivel az értekezletnek vége, ideje lenne elvonulnunk az irodámba beszélgetni és teázni egy kicsit. Nem gondolja Harry? - vetette fel idő közben Minerva.
- De persze mehetünk. Professzorok! - biccentettem, majd az ajtót kinyitva előre engedtem egykori házvezetőm és kellemes csendben sétáltunk el az igazgatóiba. Hellyel kínált amit el is fogadtam és egy csésze tea felett néztem, ahogy rendezi a gondolatait.
- Kérdezhet Minerva, bármiről nyugodtan - mondtam amikor láttam, hogy picit összeszedi magát.

- Rendben. Dühös voltam és csalódott. Elment, itt hagyott maga mögött mindent. A barátait, a családját, a mentorait, egy lányt aki szerelmes volt magába, az egész hálás országot. Maga mégis egy szó nélkül elment. Évekig nem találtuk sehol sem, majd ma itt felbukkan, igaz én írtam önnek, de annak is több napja és nem számítottam válaszra. Most mégis, mérhetetlenül boldog vagyok, hogy itt látom - sóhajtotta.

- Sajnálom Minerva. Sajnálom, hogy nem sajnálom. El kellett mennem, különben mindenkit veszélybe sodrok magam körül. Az pedig, hogy elmentem életem legjobb döntése volt, amit sohasem fogok megbánni. - feleltem őszintén, de kitérően.

- Veszélybe sodorni? Elmagyarázná? De előtte, lenne egy ajánlatom - nézett rám komolyan. Majd amikor semmi ellenvetésem nem támadt, folytatta.

- Idén megint hiányban szenved a tanári kar, mivel visszavonulok a tanítástól, és teljes mértékben be kívánom tölteni az igazgatói szerepem. Rengeteg teendőm van, egyszerűen nem jut már időm a diákokra vagy egyéb más feladatokra. A Griffendél háznak jelenleg nincs házvezetője, nekem pedig nincs átváltoztatástan tanárom. Mit szól hozzá? - vázolta fel gyorsan a helyzetet.

- Miért pont rám gondolt Minerva? - tértem ki a válaszadás elől újra.
- Nos, mint tudja, mára már hagyomány, hogy a mindenkori átváltoztatástan tanár animágus, egyben pedig a Griffendél ház feje. Ön griffendéles volt és animágus - mondta magabiztosan. Gondolhattam volna, hogy a nyilvántartáshoz is hozzáfér, innentől pedig nem volt nehéz kiderítenie rólam pár dolgot.
- Elmesélem mit tettem, értem el az elmúlt években - sóhajtottam, és egyenlőre még nem adtam választ neki.

- Azon a reggelen, amikor a Sötét Nagyúr elbukott, én ott álltam a hajnali fényben, és ahogy más, úgy én sem vettem észre mi történik. Voldemort mágiája, ami akkor még nagyon is élő, eleven és meglepően önálló volt, egy új személyt keresett magának. Értelemszerűen egy olyan valakit, aki tulajdonságaiban hasonló mint Voldemort és a szervezete is elbírja az erős mágiahullámzást. Abban a percben addigi hatalmam többszörösére nőtt, és nem tehettem ellene semmit - kezdtem bele, de már most halálsápadtan nézett rám.

- Amilyen gyorsan és csendesen csak tudtam, még aznap Spanyolországba, Madridba utaztam. Éveken keresztül olvastam az újságokban, hogy milyen önző és meglehetősen negatív tett volt tőlem elbújni. Nem bujkáltam, egyszerűen igyekeztem nem az új Sötét Nagyúrrá válni. Hosszú ideig, hét hónapon át nem varázsoltam. Nem mertem. Nevezhet gyávának, bárminek, de nem akartam kockáztatni. Elhagyatott helyekre jártam gyakorolni, és szabadon engedni a mágiacsapongásaim. Egy idő múlva már teljesen átéreztem az egészet, és újra bízni kezdtem önmagamban és a képességeimben. Gyakran előfordult, hogy számomra teljesen észrevétlen párszaszóul szólaltam meg. Ez eleinte nagyon hátborzongató volt, főleg ha egy mugli eladóval, vagy hasonló személlyel fordult elő ez az incidens. Valahogy azért mindig kimagyaráztam magam, hiszen nem egyszer kaptak már csínyen igazgatónő és legtöbbször megúsztam - mosolyogtam rá, és láttam, hogy issza minden szavam. De nem csak ő, hanem az összes igazgató a keretéből. Még az égszínkék átható pillantású, számomra igen kedves ember is. Kacsintott, én pedig folytattam.

- Végül letettem a RAVASZ vizsgáim, persze tanulni otthon tanultam. Az aurorképzőbe az elsők között vettek fel, álnéven. Ott találkoztam Allennel. Allen Haas volt az, aki értelmet adott az akkori igencsak elkeseredett életemnek, ha azt a létezést lehet életnek nevezni. Elveszett voltam Minerva. Minden tekintetben. Család, barátok és minden nélkül egy vadidegen helyen, ahol még csak nem is az anyanyelvemen beszélnek. Kétségbejtő volt számomra. Allennel minden sokkal könnyebb volt. Barátok lettünk a suliban, ami később sokkal többe váltott át és ő segített a spanyollal is. Az ő apja angol származású volt, míg az édesanyja spanyol. Másodévesek voltunk amikor hozzám költözött, és megkértem a kezét. Tudom, nem így kellene elmondanom ezt, de így illik bele a történetbe. Igent mondott, és én végtelenül boldog voltam, olyannyira boldog, amilyen itthon sohasem. Talán csak egy éves koromig. Családi összejövetelekre jártunk a szüleihez és úgy éreztem ez az életem. Nem, inkább úgy, hogy ő az életem. Elvégeztük a képzést és elsőrangú tisztekként álltunk munkába. Én közben továbbra is kutattam és a mágiaágak szinte mindegyikében remekeltem. Nem is csoda, hiszen nem tudtam mit kezdeni az erőmmel. Ebben is Allen segített a legtöbbet. Türelmes volt és mindenben támogatott - emlékeztem vissza mosolyogva. Mély levegőt vettem és felnéztem Minerva szemébe. Azok mély tiszteletről és szeretetről árulkodtak. Kicsit meg is rendültem ezektől az érzésektől. Soha nem mutatta, hogy egy kicsit is jobban kedvelni mint például Neville-t vagy Deant.

- Egy napon, bevetésre hívtak minket. Mindig párban dolgoztunk, de a főnöknek más elképzelései voltak. Allen a felderítő csapattal ment és nekem már akkor rossz előérzetem volt. Tudja, soha nem mentünk külön. Mindig ott akartam lenni, hogy megvédjem hiszen megtehettem, ezért még eleinte neheztelt is, de amikor már harmadjára mentettem meg az irháját, nem bánta többet. A felderítést vezető egyén, akit mindig is sajnáltam, valahogy olyan Piton szerű volt az egész pasas, szóval ő elszámolta magát. Ha hiszi ha nem, egész Európa területén maradtak halálfalók. Itt is volt egy húsz fős csoport. Ez három felderítőnek túl sok. Lelepleződtek és esélyük sem volt. Akkor történt meg először velem, hogy öltem a háború óta. Egyszerre húsz embert, puszta akarattal. Bosszút álltam, és amíg nem tettem meg, a végtelen fájdalmon kívül csakis erre éheztem. Allen, bár nem halt meg azonnal, egy olyan sötét varázslatot küldtek rá, ami gyakorlatilag lemarja a csontokról a húst. Nem kell elképzelnie milyen látvány lehetett. Bár láttam már annál csúnyábbakat is előtte, az mégis borzasztóbb volt bárminél, hiszen a szerelmem haldoklott. Bevitték a közeli ispotályba, ám nem tehettek érte semmit. Két napon belül elment és addig sem tért magához. Ez elég régen történt, és már túltettem magam rajta, nagyjából. Az emléke örökké velem fog maradni, de ideje továbblépnem. Eztán nyomozásba kezdtem. Minden időm a munkámra fordítottam, és csaknem az összes megmaradt fekete mágust összeszedtem ott. Rendbe akartam tenni mindent magam körül és ismét tovább állni. Ezt nagyjából egy hónapja döntöttem el, azóta sok mindent kiderítettem. Például megtaláltam azt a helyet Skóciában, amit régen Rubin Völgynek neveztek, ami Griffendél Godrik későbbi lakóhelye volt. Mára már szinte senki sem tudja, de ez ugyan az a hely volt amit évtizedekig a Potter család birtokaként ismertek. Itt nőtt fel a nagyapám és az apám is, és most én is ott lakom. Átkutattam a széfem és a kastélyhoz tartozó feljegyzéseket egy külön kis szekrényben találtam meg, amin korhatárbűbáj volt. Amíg be nem töltöttem a húszat, hozzá sem érhettem volna. Mára már viszont ezzel semmi gond sincs ugyebár. Ma délelőtt érkeztem az országba, és egyenesen oda mentem. lepakoltam, majd találkoztam nagyapámmal. A portréja a dolgozószoba főfalán lóg. Azt azért el kell mondanom Minerva, ha nem írt volna a héten, lehet a világ másik felén kötök ki, hiszen nem akartam úgy ide hazajönni, hogy már senkit sem érdekel élek-e még. Nagyban segített dönteni igazgatónő - fejeztem be, majd Minerva, sírástól elcsukló hangon szólalt meg.

- Harry... nézze, én soha... soha sem gondoltam volna, hogy ez áll a távozásának hátterében. Az élet pedig újra megméretett, amikor elvette a szerelmét. Ezzel viszont alaposan meglepett, de bizonyára tudja, a varázslóknál az azonos neműek kapcsolata épp olyan normális, mint a különböző neműeké. Őszinte részvétem - fogta meg a kezem és mélyen a szemebe nézett. Remegve bólintottam, majd egy kis okklumenciával össze szedtem magam és lecsendesítettem háborgó elmém, amit az emlékek dúltak fel.
- Elfogadom az állást Minerva, persze csak ha megbízik bennem annyira, hogy Voldemort erejével a gyerekek közelébe enged - mondtam komolyan. Ő kihúzta magát, és nyugtatóan szólalt meg.
- Az már az öné, és nem azé a szörnyetegé. Hatalommal bír, ez nem kétséges, méghozzá nem is kevéssel, én is tudom, de azt is érzem, hogy ezt tudatosan és száz százalékosan uralja. Megkérem önt hogy vállalja el az állást - válaszolt.
- Elfogadom Minerva, de nem költözöm a Roxfortba. A kandallón keresztül haza fogok járni, kivéve amikor folyosóügyeletes vagyok - bólintottam rá, mire hatalmas mosollyal az arcán felállt és megölelt.
- Köszönöm, és mostantól kérlek tegezz Harry. Örömömre szolgálna, ha nem kellene magáznom téged - ajánlotta fel, amire rá is bólintottam.
- Legyen.

- Isten hozott itthon fiam! - hallottam mögülem az égszínkék szempár tulajdonosát, Dumbledore professzort.
- Köszönöm uram - néztem rá, miközben halkan válaszoltam.

Hazaértem. Végre hazaértem.






3. fejezet: Malfoy és Potter professzor



Már a harmadikon jártam, ahol is az Átváltoztatástan tanterem van, amikor mágiarezgéseket éreztem magam mögül. Nem volt ismeretlen, de nem is tudtam hirtelen hova tenni. Megfordultam, és a szürke szempár kutatóan vizsgálgatott engem.

- Mondhatod Malfoy, vagy kísérj el - mondtam, majd elindultam a terem ajtajához. Benyitottam, és meglepődve tapasztaltam, hogy itt minden olyan, amilyennek hatodik év végéről emlékeztem. Tehát a háború után McGalagony visszarendezett mindent olyanra, amilyen azelőtt volt.

- Szóval elfogadtad az állást - lépett be mögöttem Malfoy.
- Igen. Ideje volt hazajönni - ültem le az egyik pad tetejére, ő meg az előttem lévő tanári asztal szélére telepedett fel.
- Nem, el sem kellett volna menned. Azt remélem tudod, hogy amit Hermitől kapni fogsz, semmi lesz a végső csatához képest - mosolyodott el, ahogy kinézett az ablakon.
- El kellett mennem Malfoy. Ti ezt nem értitek, és mióta hívod őt Herminek? - sóhajtottam fáradtan.
- Azóta, mióta hozzáment a legjobb barátomhoz, és megszülte a keresztfiam - jelenti ki halál nyugodtan.

A szívem őrült tempóban kezdett verni. Ron lett Draco legjobb barátja? És, ő lett a kis Weasley keresztapja? Alig tudtam elhinni. Igyekeztem tartani a nyugodtság maszkját, de valószínűleg ez a szemeimen megint nem maradt meg, mivel közelebb ült hozzám.
- Ha szeretnéd, elmesélhetem, hogy mi történt az elmúlt években itthon - nézett rám kedvesen, én pedig újra ledöbbentem. Ő ilyet is tud?
- Ki vagy te, és hol van a szemét, görény, mardekáros, Draco Malfoy? - néztem rá kis mosollyal, amit egy kitörő nevetéssel díjazott. Elég váratlan élmény volt, hiszen a hat év alatt amíg egy suliban tanultunk, soha nem láttam önfeledten nevetni.

- Mindenki változik Potter - csendesedett el, én meg csak ámulni tudtam. Itt minden ugyan olyan, mégis teljesen más. Ennek van értelme? Nem sok, de nem is számít.
- Harry - mondtam halkan.
- Tessék? - kérdezett vissza.
- Nem Potter, hanem Harry - néztem rá, mire bólintott.
- Te is hívhatsz a keresztnevemen, persze csak ha nagyon ragaszkodsz hozzá - sóhajtott színpadiasan.

- Jól van Malfoy, nekem így is jó! - nevettem.
- Nem Malfoy, hanem Draco. Szóval, meséljek neked, vagy majd a Megváltó egyedül is megbirkózik az új dolgokkal? - kérdezte vigyorogva, mire én bólintottam.

- Rendben. Tehát, miután eltűntél, egész nyáron kerestek Ronék, de nem akadtak a nyomodra. Aztán szeptemberben visszajöttek mind a hárman elvégezni a hetedik évet. Ron, Hermione, Ginny, és Neville elválaszthatatlanok voltak, egészen addig amíg az álompár össze nem veszett. Hogy min is vesztek össze? Weasley megcsalta Hermiónét Patilal, így szakítottak. Az a szerencsétlen lány meg egyre többet tanult és alig aludt, alig evett, épphogy élt még. Ekkor döntöttünk úgy, hogy fel kellene karolnunk a kis stréber sárvérűt.
Blaise és én vagy vele tanultunk, vagy leráncigáltuk enni a konyhára. Eleinte nagyon zavarban volt, és gyanakodva méregetett minket, de aztán hagytuk, hogy megkedveljen és igazán megismerjen.
Emiatt persze Ginnyvel is megromlott a viszonya, amin nem is csodálkozom. Hermione kezdett visszatérni az élők sorába, és nekünk is rá kellett döbbenünk, hogy hiába mugliszületésű, sokkal okosabb és erősebb nálunk.
Amire viszont nem számítottam, hogy Blaise bele is szeret. Ez szerencsére fordítva is így volt, úgyhogy járni kezdtek. Életemben nem láttam még annyira boldognak egyikőjüket sem. A suli utáni nyáron Blaise és Hermione összeházasodtak, és Mr. és Mrs. Zambini a Kúriájuk nyugalmát élvezik jelenleg is.
A kis William Zambini most három éves, életerős kisfiú, és a Zambini birodalom egyetlen örököse. Hermione gyógyító lett, míg Blaise a Minisztériumban dolgozik, mint a Miniszter jogi tanácsadója - állt meg a mesélésben és két üveg vajsört varázsolt elő.

- Mi lett Ginnyvel és Ronnal? - kérdeztem félve, mert ez az a találkozás, amit a legjobban szeretnék elkerülni.

- A kis vörös, azaz a Weasley csaj, hozzáment Longbottomhoz. Ők is hetedév alatt jöttek össze. Nekik ha jól tudom nincs gyerekük, mert Ginny nem akarja elsietni, legalábbis ezt hallottam Lükétől. Ron már nehezebb eset. Miután a Parvati Patil varázsfelhő elszállt a szeme elől, észbe kapott és nekiállt ezerrel tanulni. Nem bírta elviselni, hogy Hermione egy mardekáros felesége lett, gyakorlatilag egy halálfalóé, ezért nem tartják a kapcsolatot. LLG-ből Kiválóra vizsgázott, és már utazott is Romániába a bátyjához. Ott él, abban a sárkányrezervátumban - ért ennek is a végére, majd várakozóan rám nézett, miszerint kérdezhetek.

- Lüke? Úgy érted, Luna? - jutott hirtelen eszembe.
- Igen. Már nem annyira kattant mint régen, de azért számomra mindig Lüke marad. Nem bánja, tudja hogy nem komolyan gondolom. Ő jóban van Ginnyvel, és így értesülünk egymásról. Luna gyakran benéz a Zambini Kúriába, ha egy-egy este összeülünk kajálni, vagy játszani néhány sakpartit. Most egy másik volt hollóhátassal, Terry Boottal jár. Már vagy fél éve. Ez a mi kis csapatunk. Hermione, Blaise és William, Luna és Terry, és néha Dromedáék is benéznek - nézett jelentőségteljesen a szemembe. Nagyot nyeltem.

- Teddy és Meda. Jól vannak? - kérdeztem, mire valami megvillant a szemében. Furcsa hogy ennyi érzelmet lehet rajta látni.
- Harry, azt kérdezed jól vannak-e? Teddy minden nap azt látja, hogy Willnek van anyukája, apukája és egy keresztapja, még ha az nem is a legjobb. Azt már elfogadta hogy a szülei nem lehetnek vele, de azt fel nem tudja fogni, hogyha neki is van egy keresztapja, az miért nem szereti őt. Az a kisfiú egy csoda, még akkor is ha Lupin.

- Tudom, hogy csodálatos. Még csak pár napos volt amikor először láttam, de már akkor csodálatos volt. Ahh, ez nehezebb lesz mint gondoltam - sóhajtottam.
- Meg kell ismerned ha itt maradsz hosszabb időre. Szüksége van rád, főleg most - nézett mélyen a szemembe.
- Főleg most? - kérdeztem aggódva.
- Andromeda beteg. Már dolgozom egy bájitalon, de az állapota egyre csak romlik. Agydaganata van Harry, rákos. Még nem végső stádiumú, de nem hajlandó mugliorvoshoz menni. Nem is csodálom, mert azok össze vissza szurkálják meg vagdalják egymást. Nem is értenek azok semmit - fújt egyet dühösen.

- Merlin, holnap elmegyek hozzájuk. Hol laknak most? - kérdeztem.
- Anyával a Malfoy Kúriában - válaszolt, és mintha picit jobban érezte volna magát az előző kijelentésemtől.
- És apád? - csúszott ki a számon a kérdés. A tekintete meg mintha kissé elsötétedett volna.
- Meghalt. Annyi mindent élt meg, és egy szívroham vitte el. Úgy másfél éve. Nem bírtam a Kúriában maradni, ezért beköltöztem Perselus régi lakosztályába - felelt megint szinte azonnal.
- És veled? Mi történt ez alatt az öt év alatt? - kérdeztem, miközben már egész barátságos hangulat alakult ki köztünk, ahogy így egymással szemben ülve sörözgettünk.
- Semmi érdekes Harry. Eltemettem a keresztapám, aztán apámat is, majd megfogadtam, hogy azt teszem amire mindig is fel akartak készíteni. Elmentem Perselus mesteréhez és két éven belül felsőfokú bájitalmesteri diplomát szereztem. Azóta itt tanítok. Két éve. Legalább annyira jó a hírem, mint Piton professzornak volt. Bár én még nem kivételezek a házam tanulóival - nevetett fel halkan a végére.

- Szóval a Mardekár házvezetője te vagy, a Griffendélé pedig én. Gondolom Flitwick maradt a Hollohátnál és Bimba a Hugrabug mellett - néztem rá kérdőn.

- Pontosan. Minerva szerint ezt a két házat rajtunk kívül senki sem ismeri jobban és mi el tudjuk vezetni. Két híres ember akiben megbíznak, csak mert az újság tele vannak velük. A griffendélesek azért bálványoznak téged mert te vagy a hős, aki legyőzte a Sötét Nagyurat.
Az én mardekárosaim pedig tisztelnek azért, amiért követtem a mardekáros szellemeket, vagy egyszerűen csak azért mert köztudott, hogy a karomon van a Sötét Jegy. Persze azért igyekszem a jó úton tartani őket. Egyik-másik nehéz eset, főleg azok, akik most lesznek hatod és heted évesek. Ők még ismertek minket innen a suliból. Velük neked sem lesz egyszerű - mondta elgondolkodva.

- Oh, megvannak a módszereim. A nagy Mardekár biztosan nem bánná, ha párszaszóval rémisztgetném a diákjait - vigyorodtam el, mire ő megrökönyödve nézett rám.
- Potter, ha bármelyikőjük lelki békéjén csak egy karcolás is esik, esküszöm szarrá átkozlak. Két éve azon dolgozom, hogy megszokjanak, és már nem esnek neki állandóan a griffendéleseknek. Ha ezt elcseszed nekem, azt megbánod! - nézett rám "halálos tekintettel". Eléggé szórakoztató volt.

- Olyan vagy mint egy tyúkanyó. Annyira szerető és védelmező. Kérlek védj meg engem is Malfoy, hiszen félig mardekáros lelkem csak erre áhítozik! - tettetve ábrándoztam, mire elröhögte magát.
- Akkora hülye vagy Potter! De félretéve a viccelődést, komolyan mondtam. Fegyelmezd meg, de ne rémítsd halálra őket.
- Csak vicc volt Draco, ne aggódj! Szóval, szerinted mikor számíthatok arra a tomboló hurrikánra, amit Hermione Zambininek hívnak? - kérdeztem mire vigyorogva nézett rám.
- Már holnap! Biztos lehetsz benne! Melinre, úgy megnézném ahogy kioszt! - nevetett megint a káromra.
- Az nem lesz semmi, de most legalább igaza lesz - sóhajtottam, mire érdeklődve nézett rám.

- Figyelj, én elmondtam mindent róluk és magamról, viszont most te is elmondhatnád végre az igazat. Tudom, egyáltalán nem ismersz, és úgy érzem én sem téged. De Merlin szerelmére Harry, most is vibrál az egész terem a mágiától, pedig ez nem mindennapi. Érzem, hogy felőled jön. Valami nagy titkot tartasz magadban, és ha nem is nekem, de legalább az egyetlen és még mindig legjobb barátod beavathatnád - mondta, majd felállt.

- Kösz Draco. Mindent. a beszélgetést, a sört, ezt az egy órányi veszekedésmentes dolgot - álltam fel én is.
- Persze. Van egy olyan érzésem, hogy nem az a beképzelt hülye vagy amilyennek mindig is hittelek - nézett rám mosolyogva az ajtóból.
- Szerintem te sem vagy az az elkényeztetett, aranyvérmániás, szemét mardekáros - nevettem halkan, mire ő is megeresztett egy mosolyt.

- Milyen szép is az őszinte vélemény... Jó éjt Potter professzor! - köszönt el vigyorogva.
- Magának is Malfoy professzor! - intettem oda neki, miután már ott sem volt.

Hát ez érdekes volt. Egy biztos, ezt a Draco Malfoyt nem ismerem, de abban biztos vagyok, hogy egy ismeretséggel több már nem árthat meg. Kíváncsi vagyok, mit tartogat még számomra Draco és persze Hermione holnap.







4. fejezet: Kérdezz és felelek


A tegnapi beszélgetésem Dracóval, nagyon jól sikerült. Ha nem velem történt volna meg, el sem hinném. Amint hazaértem, beszámoltam mindenről nagyapának, aki állítása szerint nagyon büszke rám. Ez volt az a szó ami egészen felmelegítette a lelkem. Eddig egyetlen ember volt akitől ezt hallottam, és ő volt az egyik legfontosabb személy az életemben. Sirius Black, a keresztapám. Ekkor jöttem rá, hogy valószínűleg Teddynek a legnagyobb szüksége rám van. Nincs apja, sem pedig anyja, és a nagyanyjával és annak húgával él. Ez pedig, bármennyire is csúnyán hangzik, Nevillenek sem volt jó annak idején.

Andromeda problémájának is utána néztem, és érdekes dolgokra bukkantam, de ezt majd később megbeszélem Dracóval. Furcsa így gondolni rá. Ő egy kolléga, egy teljesen más ember, és már egyértelműen nem az ellenségem.

De most ideje reggeliznem, mivel utána bemegyek az iskolába, hiszen az irodám és az osztálytermem át kell alakítani. Már pontos terveim vannak arról, hogyan is nézzen ki. Persze még a tanmenetet is ki kell dolgoznom nagyjából, habár azt úgyis év közben fogom majd véglegesíteni. Azt sem tudom, hogy melyik osztály, milyen szinten áll.

- Harry uram, a kandallón keresztül próbálnak ide bejutni. De persze ez csak az Úr engedélyével lehetséges - tűnt fel mellettem Holly.

- Engedd be Holly, akárki is az, majd vezesd ide - néztem rá biztatóan, mire engedelmesen meghajolt, és egy pukkanással eltűnt. Vártam néhány percet, majd az étkező két nagy ajtaja kinyílt és Holly mögött egy csinos fiatal barna hajú nő lépdelt. Almazöld talárban és magassarkúban kopogott felém. A haja a derekáig ért, ami már nem volt rendezetlen, inkább légy csigákban hullott le. Az arca kipirult a méregtől, ezt is tisztán láttam rajta. Jobban ismerem mint bárki más. Ahogy meglátott, a szeme is átvette az érzéseit, és így láttam benne a mérhetetlen dühöt. Elém lépett, majd szó nélkül lekevert egy pofont. Még az arcom is a keze irányába fordult. Égett a bőröm de tudtam, hogy megérdemeltem. Aztán a következő pillanatban már szorosan átölelt és zokogott. Ki érti a női lelket?

- Hermione... - nyögtem, mert már én is könnyeztem. El sem tudtam képzelni, hogy ez ilyen mélyen fog érinteni. Csak most döbbentem rá, mennyire is szeretem ezt a lányt. Lányt? Már kész nő, férjezett asszony és egy három éves kisfiú édesanyja.

- Harry, annyira utállak! - motyogta a nyakamba, de már nem tudta eldönteni hogy sírjon-e vagy nevessen.

- Én viszont nagyon, de nagyon szeretlek - mosolyogtam rá, ahogy kicsit hátrébb húzódott.

- Merlinre, nem tudom mit mondjak - mosolyodott el ő is.

- Ne mondj semmit, viszont nekem bőven lenne mondanivalóm - húztam ki neki egy széket az asztalfő jobb oldalán. Leült, majd az ujjait összefonta az asztal felett. Leültem én is.

- Holly!
- Igen, Harry uram? - jelent meg mellettünk a manó újra.

- Kérlek hozz Herminek egy teát, és egy kis pirítóst lekvárral - mondtam, és láttam ahogy Hermione elmosolyodik. Jól tudom, hogy mindig ezt reggelizik. Hiába, ezek a szokások sohasem változnak.

- Máris - sipította a manólány, aztán eltűnt.

- Szép ez a hely - szólalt meg Hermione váratlanul.

- Igen, ez is egy része az örökségemnek. Reggeli után bemutatlak valakinek, és elbeszélgetünk négyesben - néztem rá a bögrém felett, miközben már egy pirítóst majszolt.

- Négyesben? - ráncolta a homlokát.

- Igen. Még odaszólok Malfoynak is. Van valami amit hallania kell. Tegnap sokat beszélgettünk és néhány elég megrázó dologra jöttem rá - bólintottam.

- Nocsak, mire? - kérdezte mosolyogva.

- Nem is annyira gáz ez a Malfoy - nevettem el magam, amin ő is halkan nevetgélt.

- Ezt én már évek óta tudom. Akkor bizonyára elmesélte, hogy mennyire széthullott az Aranytrió - mondta cinikusan.

- Héh, de Aranyduó még lehetünk. Nem igaz? - néztem rá, mire hatalmas vigyorral nézett rám.

- Igen. Hiányoztál Harry! - ölelt meg az asztalon keresztül.

- Te is hiányoztál, hidd el. Főleg a háború utáni első évben. Soha sem voltam még annyira elveszett. Amit tudott, elmondott Draco - néztem rá, majd nyugodtan befejeztük a reggelit és átmentünk a nappaliba.

- Várj egy kicsit! - mondtam neki, majd pálca és egy hang nélkül idéztem meg a patrónusom. Amihez ugye gondolatban szóltam. 'Menj el Draco Malfoyhoz, és add át neki ezt az üzenetet: '

"Szedd össze magad Malfoy, és gyere tíz percen belül a Potter Kastélyba. A kandallót használd és csak ennyit kell mondanod címnek. Várunk!"

Üzentem, majd az ezüst szarvas fejet hajtott és elszökkent a falon keresztül. Visszafordultam Hermionéhoz, aki töprengve vizsgált engem.

- Mi az? - kérdeztem, mert idegesített az analizálgató tekintete.

- Pálca és varázsige nélkül? - nézett rám kérdőn. Sóhajtva bólintottam, majd mint aki későbbre halasztja a dolgot, megrántottam a vállam. Aztán leültünk és vártunk. A csend nem volt kínos, inkább békés, és megint érezhettük egymás mágiájának nyugodt jelenlétét. Emlékszem mennyiszer nyugtatott meg ez a fajta erő, amikor nagyon kiborultam és Hermione segített át rajta.

- Potter, ha be is engednél azt megköszönném! - hallottam meg az ismerős hangot a kandallóból, és ott állt Malfoy a lángok között.

- Bocs - mondtam, majd miután megadtam az engedélyt, a birtok beengedte.

- Semmi, szóval mi olyan fontos most? Áh, szia Hermi! - vette végre észre őt, majd egy puszit nyomott az arcára, aztán újra rám nézett.

- Kellemes hely, de inkább hasonlít egy mardekáros házára, mintsem egy griffendélesére - vigyorodott el.

- Tudom, de ne kötekedj. Gyertek velem! - intettem nekik, majd felmentünk a dolgozó szobába.

- Harry! Már azt hittem, be sem nézel mielőtt elmész megint Roxfortba. Oh. Helló! - köszöntött minket nagyapám. Elvigyorodtam a megszeppent ábrázatát látva. Biztosan sok neki, hogy ennyi év után találkozhat hirtelen más emberekkel is.

- Bocs nagyapa, később megyek majd csak be. Ők a... szóval ők a barátaim - mondtam, mire Malfoy felém kapta a fejét.

- Jó reggelt! Te pontosan úgy nézel ki mint Abraxas Malfoy - mérte végig kissé ellenségesen Dracót. Annak meg megrándult a szája sarka.
- Üdvözlöm Mr. Potter, és a hasonlóság a nagyapámmal nem véletlen - mondta kellő udvariassággal, mégis eléggé csípősen. Elnevettem magam, Hermione pedig kérdőn nézett rám.

- A nagyapád? - kérdezte mire bólintottam. Ő is bemutatkozott, majd leültek a barna kanapéra én pedig velük szemben egy fotelbe.

- Most akkor jön a kivallatás? - kérdeztem, és elmosolyodtam a felcsillanó szemeiken.

- Biztos akarod, hogy én is itt legyek? - kérdezte Malfoy. Bólintottam és nem firtatta tovább a dolgokat.

- Kérdezzetek, válaszolok mindenre, de lehet, hogy némelyik megrázó vagy esetleg nagyon rossz lesz - szóltam nekik előre, de mintha meg se hallották volna.


- Rendben. Hol voltál ebben az öt évben? - kérdezte Mione.
- Spanyolországban, Madridban éltem - válaszoltam azonnal.
- Miért ott? - csodálkozott.
- Mert oda nem kötött semmi, és nem is keresett ott senki.

- Miért mentél el Harry? - tette fel a legfontosabb kérdést Draco. Őszintén kíváncsi volt, csak úgy mint Hermione.

- Draco, te ugye megkaptad a jegyet - néztem rá, mire kelletlenül bólintott.

- Nyújtsd ide a karod kérlek - mondtam, és ő nagyon furcsán nézett rám.

- Minek Potter? Láttál már épp elég ilyet! - mondta makacsul.

- Láttam, így van. És érzem is. Megnézhetném akkor? - kérdeztem, és elkerekedő szemekkel figyelte, ahogy megérintem a jegy mellett a bőrét. A halványszürke jegy most egy kicsit sötétebb lett, de nem izzott fel. Ezt még a spanyol halálfalókon leteszteltük Allennel. Nem tudom őket hívni, hála Merlinnek.

- Uram atyám! - pattant fel hirtelen. Láttam a szemén, hogy megértette. Hermione pedig értetlenül nézett ránk.
- A jó büdös francba Potter! Hogyan történt? - állt meg a szekrénysor mellett.

- Rögtön azután, hogy meghalt. Már az igazgatóiban éreztem a csata után, hogy valami nincs rendben. Amint megérkeztem Madridba, még annyi időm volt, hogy elhoppanáljak egy elhagyatott helyre, máris volt egy mágiakitörésem. Azután hónapokig nem is varázsoltam - ültem vissza le, és a tenyerembe temettem az arcom.

- Elmondanátok, hogy miről van szó? - kérdezte félve Hermione.

- Potter félig aktiválta a jegyet. Tudod mit jelent ez Hermi? Azért ment el, mert nem akart a következő Sötét Nagyúr lenni. Átvette Voldemort hatalmát, már csak az a kérdés, direkt volt-e vagy véletlen - kérdőn nézett rám, én meg most veszítettem el a fejem.

- Szerinted? Malfoy, tudod mit kellett átélnem? Képzeld csak el! Sokszorosára növekedik a mágiád, feszíti a tested, és nem mered használni, nehogy megölj valakit egy egyszerű tisztító vagy lebegtető bűbájjal. El sem tudod képzelni milyen az, amikor egy liter tejet akarsz venni a közértben, de még az sem megy, mert észre sem veszed és párszaszót használsz. A mugli meg a pult mögött holtra vált arccal néz rád. Ezután próbáld kimagyarázni magad úgy, hogy ne vitessenek el valami elmegyógyintézetbe. Mégis mihez kezdtem volna itthon magammal? Ön és közveszélyes voltam hónapokig, itt meg a sok bál, interjú és minden várt volna. Bár rettentően fájt, el kellett mennem. Nem nyaralni indultam. - csattantam fel, ők meg megilletődve néztek.

- Sajnálom Harry! - állt fel Hermione és megölelt.

- A baj az, hogy én nem. Ott találtam rá önmagamra és a szerelemre is. Az a pár év amit vele tölthettem, pedig mindennél jobb volt - eveztem át egy kellemesebb témára.

- Mesélj, mert mindent tudni akarok - mosolyodott el, ezután beszámoltam neki Allenről, és a végén már pityergett ami nagyon jól esett abból a szempontból, hogy tényleg átérzi a történteket.

- Akkor foglaljuk össze - szólalt meg a történetem végén Malfoy. Végtelenül nyugodt volt, és már nyoma sem volt az előbbi kiborulásának.

- Elmentél Madridba, mert átvetted a Sötét Nagyúr hatalmát és nem bírtál vele. Ott befejezted a sulit és az egyik legkiválóbb auror lett belőled. Emellett animágus, kézmágus, C színtü legilimentor és D szintű okklumentor vagy. Viszont ott sem sokáig jutott ki a jóból, mert elveszítetted a szerelmed aki ráadásul férfi volt. Le a kalappal előtted Potter - összegezte végül.

- Hát igen, végül is erről van szó. És most már a Roxfort tanára is - dőltem hátra, és közben a plafon ezüstös díszítését tanulmányoztam.

- Nem semmi Harry. Valószínűleg te vagy az évszázad legnagyobb mágusa - mondta Hermione pár perc csendes hallgatás után.

- Nem! Ezt nem. Az Dumbledore volt és az is marad mindig - néztem rá, mire kuncogott.

- Nos, lehet hogy a huszadik században ő volt, de már a huszonegyedi században járunk Harry, mivel 2002 van - vigyorgott.

- Jól van, tudom. De, nem baj. Nem akarok az lenni - mondtam.

- Azt nehéz lesz, ugyanis ha a Miniszter fülébe jut a visszatérésed, amiben biztos lehetsz, hiszen holnap kell elküldeni az idei tanárok névsorát a Minisztériumba, akkor be fog hívatni magához. Ha behívat, akkor pedig addig ki nem jössz onnan, amíg rád nem tukmálta azt a kitüntetést, aminél nagyobbat el sem lehet képzelni a varázsvilágban - világosított fel Hermione.

- Jaj ne. Mond hogy Kingsley nem azt találta ki, hogy Merlin Rend arany-fokozatával kíván kényelmetlen helyzetbe hozni - néztem rá könyörgően, de ő csak elnevette magát.

- Harry, ezt a díjat megkapta Dumbledore és Piton is a csata végeztével, ráadásul Neville, Ron és én is megkaptuk az ezüst-fokozatot. Mégis élünk, te sem fogsz bele halni - magyarázta, én pedig kissé meghökkentem. Ez nem semmi.

- Egyébként mi ez a hely Harry? Nagyon szép, de nem értem, hogy került ez hozzád. Mindenki azt hitte, hogy ezt is lerombolták a halálfalók még az első háborúban - nézett körbe Draco.

- Nem lett semmi baja, mivel a birtokot apám zárta még le. Mikor apa végzett Roxfortban, megölték nagyapáékat és ezért nem takart ide visszajönni. Amúgy is el kellett bújniuk az után, Godric's Hollow pedig megfelelőnek tűnt, mert ott is volt egy házuk. Aztán meg Pettigrew elárulta őket ugye, és Siriust lecsukták. Engem elvittek a Privet Drive-ra, és egy héttel ezelőttig nem tudtam erről a helyről. Aztán ugye kiderült, hogy Griffendél leszármazottja vagyok, és én felnyithatom a birtokot. Itt élt Godrik is, és Godric's Hollowban született. Azért volt ott az a ház is. Most, hogy a Mardekár mágiájából örökölt hatalom is nálam van, akadt egy ötletem - néztem rájuk, és továbbra is érdeklődve hallgattak.

- Draco, mire jöttél már rá az Andromedának szánt bájitallal kapcsolatban? - kérdeztem mire szemöldök ráncolva leült vissza a kanapéra.

- Hát, annyi már kiderült, hogy kell hozzá sárkányvér és az ő vére. Emellett tipikus immunrendszer erősítő gyógynövényeket tettem bele. Ez eddig rendben is van, de arra is rájöttem, hogy véglegesen nem tudom meggyógyítani, talán pár évet adhatok neki. Már annyira elterjedt a szervezetében a rák hiába, hogy az agyában van a daganat, hamarosan még látni sem fog. Nem tehetek semmit azon kívül, hogy készítek egy olyan bájitalt ami a vakságot és a fájdalmat megakadályozza, emellett a testében nem engedi tovább osztódni a kóros sejteket - magyarázta szomorúan.

- De még nem jöttél rá mi hiányzik igaz? - mosolyodtam el.

- Nem, neked van ötleted? - kérdezte gyanakodva.

- Persze, hogy van.

5. fejezet: A Titkok Kamrája


- Mire gondoltál? - kérdezte Mio.

- Figyeljetek, melyik az az állat, aminek a világon a leghalálosabb a mérge? Minden porcikája értékes, mivel a bőréből készített bájital a legrosszabb mérgeket is eltünteti valaki szervezetéből. Nem mondom, hogy maradéktalanul megszünteti majd ezt a betegséget, de amit te mondtál Draco, azt biztosan elérhetjük vele. Szóval? - néztem rájuk mosolyogva, amikor Hermione izgatottan felkiáltott.

- A baziliszkusz! Harry, te zseni vagy! - ujjongott.

- Nagyszerű. Honnan szerzünk baziliszkusz bőrt? Azt maximum csak a zsebpiszok közben találnánk, és ott is valószínű, hogy nem a legjobb minőségűt - horkant fel Malfoy.

- Nekem van egy sajátom! - nevettem el magam a szkeptikus ábrázatán.

- Draco, emlékezz mi volt másodikban! Kővé dermedten feküdtem a gyengélkedőn, amíg Harryék lementek a Titkok Kamrájába és karddal megölt egy baziliszkuszt - világosította fel Hermione fejcsóválva.

- Akkor az tényleg igaz volt? Azt hittük, hogy ez megint csak egy ok amivel az egekig emelhetnek téged, ó hatalmas Kiválasztott! - hajolt meg vigyorogva. Hozzávágtam egy díszpárnát, majd felálltam.

- Akkor mehetünk is Roxfortba nem? - kérdeztem, mire Mio rögtön felpattant és már izgatottan csacsogott. Elköszöntünk nagyapától, majd a kandallón keresztül az igazgatóiba mentünk.

- Áh, végre előkerült a hiányzó két házvezetőm. Nagyszerű, de legközelebb legalább szólhatnál Draco, mert kerestelek - köszöntött minket Minerva kissé mogorván.

- Sajnálom, de én rángattam el Malfoyt. Jó reggelt Dumbledore professzor! - intettem oda a mosolyogó öregembernek.

- Jó reggelt! Jó látni, hogy ti hárman együtt vagytok - nézett ránk, és mivel már ismerem, tudom, hogy ezt most rám és Dracóra értette.

- Fő a házak közti béke, nem igaz? - kérdeztem szarkasztikusan amin felnevetett.

- Igazgatónő, lemennénk a Kamrába meglátogatni öreg barátomat - mondtam, mire kikerekedtek a szemei.

- Miért? Ki akarja nyitni újra a Kamrát? - kérdezte miközben felállt.

- Igen. Szükségünk van a kígyó bőrére, mivel Medának készít Draco bájitalt - bólintottam.

- Az állat testén bűbáj van, így nem indult oszlásnak. Elég kellemetlen szag jött volna fel évekig a mosdókból, ezért jobbnak láttuk ha megakadályozzuk a bomlását - szólt közbe Dumbledore.

- Nagyszerű, köszönöm professzor. Tehát mehetünk igaz? - néztem kiskutya szemekkel Minervára, akinek megremegett a szája, gondolom azért, hogy ne nevesse el magát a képemen.

- Menjetek Harry. De vakard le ezt az arckifejezést, mert pontosan úgy néztél rám, mintha most készülném volna elvenni a legjobb játékod - mosolyodott el, mire Dumbledore felnevetett. És Phineas Nigellustól is jött egy kuncogás. Ránéztem, mire bólintott.

- Jó napot Phineas! Hogy van? - kérdeztem.

- Minden rendben. Remélem azért vigyáz az örökségére, amely nem kevés a Black birodalommal együtt is - nézett rám kimérten.

- Ne aggódjon, hozzá sem értem, és nem is szándékozom - néztem rá, mire kérdőn nézett rám, de én csak a fejemet ráztam.

- Akkor mennénk! Viszlát - köszöntem el, majd levágtattunk az igazgatói irodából. Lementünk a másodikra, egyenesen be a lányvécébe.

- Utálok ide jönni, majdnem meghaltam amikor legutóbb itt voltam - nézett körbe Draco. Nekem pedig összeszorult a gyomrom. Emlékszem rá, Sectumsempra.

- Sajnálom. Tényleg - néztem rá, ő meg csak bólintott. Ettől függetlenül, valamiért nem éreztem magam jobban. Magamban magamhoz hívtam három seprűt, amik néhány másodperc után be is repültek az ajtón. Most ezek az iskolai seprűk is megteszik.

- Ezek minek? - kérdezte Draco, amikor odanyújtottam neki egyet.

- Úgy száz méter mélyre megyünk. Ha nem akarsz tiszta kosz és víz lenni, akkor nem csúszunk le a csúszdán hanem lerepülünk - mondtam, mire felpattantunk a seprűinkre és én meg a mosdó felé fordultam.

- .: Tárulj!:. - sziszegtem, mire az alagút kinyílt. Hermiék tátott szájjal nézték, ahogy a fedél felemelkedik és a csapok átrendeződnek.

- Ez nagyon király - jelentette ki Mio, mire felnevettünk.

- Menjünk! - szóltam, majd lerepültünk az ajtón. Hatalmas szemekkel néztek mindenfelé, majd kinyitottam a belső ajtót is és beértünk Mardekár szobrához. Ott leszálltunk.

- Fúj ez mind vér? - nézte Hermi a kőpadlót.

- Inkább tinta. Ez mind a naplóból jött ki - mondtam, majd körbenéztem, de a kígyó nem volt ott.

- És hol van Malazár háziállata? - nézett rám Draco.

- Valószínűleg Dumbledore visszavitte a fészkébe - válaszoltam, majd visszaemlékeztem mit mondott Denem.

- .: Szólj hozzám Mardekár Malazár!:. - mondtam párszaszóul, mire Mardekár kőszobrának szája kinyílt.

- Oda megyünk be - mutattam a nyílásra, és már be is repültünk. Egy alagút rendszerben voltunk, de mindig a középső folyosókon haladtunk értelem szerint. Tíz perc múlva értük el a fészket. Undorító szaga volt mindennek, engem mégis kellemes érzéssel töltött el, aminek a tudatában lenni, borzalmas volt.

- Hátborzongató - adott hangot véleményének Hermione.

- Minden sötét és undorító. Szinte rosszul vagyok ettől a helytől - nézett körbe Draco.

- Elhinnétek, ha azt mondanám, én jól érzem itt magam? - néztem rájuk, mire Draco felhorkant.

- Hol van a kígyó? - kérdezte Mione, hogy egy kicsit engedjen a hangulat.

- Ott! - mutattam egy sötét kupacra.

- Lumos maxima! - mondta Draco, mire egy fénygömb kezdett világítani a fejük felett, felfedve ezzel a kígyó testét.

- Ez hatalmas. Legalább húsz méter! - nézte elámulva Herm.

- Igen. Elég nagy - bólintottam.

- Na akkor most megkopasztjuk kicsit - ment oda hozzá Draco.

- Ha nem haragszotok én nem nyúlnék hozzá - húzódott hátrébb Hermione.

- Hogy ölted te ezt meg? Csak a kitört foga, meg a kivájt szemei amik látható sérülések - kérdezte Draco, miközben a pálcájával felvágta a szívénél a kígyót.

- A szájpadlásán keresztül szúrtam át a fejét - ültem le egy sziklára.

- Az nem semmi - motyogta, de már nem tudtam eldönteni, hogy ezt a baziliszkusz szívére érti, vagy a megölésének módszerére. Rendesen lecsupaszította percek alatt. Vett le a mérgéből, és pár fogat is kitört. A szívét is kivette, majd vágott a bőréből is elég sokat. A véréből is eltett vagy öt fiolával, habár eléggé meg volt alvadva. Tényleg nem indult oszlásnak a test. Belepakolt mindent egy erszénybe, majd elhagytuk a Kamrát. Már fent jártunk a folyosókon, amikor Draco izgatottan magyarázni kezdett.

- Ebből a sok ritka hozzávalóból, el tudok készíteni nagyon sokféle bájitalt, és Medáét is tökéletesíthetem. Kösz Harry! - nézett rám, mi meg jót mosolyogtunk Mióval az izgatottságán.

- Hermi, te mióta repülsz ilyen jól? - kérdeztem.

- Nos, ha a hetedik éved jóformán két kividdicsező mardekárossal töltöd, sok mindent kiharcolnak. Például, hogy átlépjek a tériszonyomon és kvidicsezzek velük - mondta nevetve.

- Értem. Majd valamikor bemutathatnál a férjednek és a kisfiadnak. Ma elmegyek Teddyhez, és megcsinálom a termem itt is, de holnap ráérek - mondtam, mire megölelt.

- Holnap ebédre jössz hozzánk. Narcissa és Meda is eljönnek Teddyvel. Draco, Luna és Terry is jönnek. Terry megkérte Luna kezét tegnap, és azt ünnepeljük meg - mondta mosolyogva.

- Erről én miért nem tudok? - nézett Hermire Draco.

- Mert te tegnap mással voltál elfoglalva. Nem jöttél át délután, így nem is tudtam mikor elmondani - nézett ránk mosolyogva.

- Ez is a te hibád Potter! - lökött meg viccelődve.

- Hát persze Malfoy - forgattam meg a szemeim vigyorogva.

A párszaszót végig így fogom jelölni : .:abc:.

6. fejezet: Keresztapa és keresztfia


Miután hoppanáltam, egyszerűen nem tudtam tovább menni. Csak álltam a nagy sövény előtt, ami mögött vastag kőfal húzódott. A díszes vaskapun át beláttam a birtokra, amin fehér pávák mászkáltak, itt-ott szárnyaikkal csapkodva. Gyönyörű nyári idő volt, és én fekete talárban kezdtem enyhén szólva is szédülni. Végül összeszedtem magam annyira, hogy legalább a vaskapun lévő díszes Malfoy címert megérintsem. Az érintésemre, mintha felizzott volna, majd a kapu egy kattanással kitárult előttem. Lassu, egyenletes léptekkel indultam el a birtokon keresztül, gondolataimba merülve.

Kétségtelenül ez a második legnehezebb dolog, amit át kellett valaha is élnem. Csak remélni tudom, hogy a keresztfiam még nem utált meg annyira.

Milyen lehet?

Hogy nézhet ki?

Annyi kérdésem van. Időközben pedig elértem a fényes fehér márványból készült verandát, és felsétáltam a lépcsőn. Hangtalanul megálltam az ajtó előtt, ami néhány másodperces várakozás után kinyílt.

- Üdvözlöm a Malfoy Kúrián Nagyúr! - hajolt meg egy manó előttem, de úgy, hogy a füle a padlót súrolta. Nagyúr? Kinek néz ez engem?

- Mrs. Malfoyt és Mrs. Tonkst keresem - néztem rá fáradtan. Biztos valami megkattant szegény kis lény. Még hogy Nagyúr. Bah!

- Azonnal szólok az Úrnőimnek, addig fáradjon beljebb - tárta ki az ajtót, én pedig beléptem a már jól ismert pompába. A különbség annyi volt, hogy amikor legutóbb itt jártam, mindent átitatott a gonoszság. Ez mára teljesen eltűnt, és a szám mosolyra húzódott, ahogy megláttam egy elhagyatott kék kisautót az előcsarnok egyik polca alatt.

- Harry! - hallottam egy számomra oly kedves női hangot. Felé fordultam, és megláttam a holt sápadt, fekete hajú és igen gyengécske Medát.

- Szia Andromeda - néztem rá kicsit félve, de aztán egy gyenge mozdulat tőle, indulásra sarkallt. A karjait megemelte és felém tárta, én pedig szorosan magamhoz öleltem. Olyan gyenge és vékony volt, hogy puszta kézzel, egy erősebb öleléssel összeroppanthattam volna.

- NE haragudj rám - húzódtam hátrébb.

- Nem kell aggódnod Harry, már értek mindent. Az előbb Honky azt mondta, hogy a Sötét Nagyúr jött látogatóba. Egyedül vagyok itthon, így lejöttem megnézni miről beszél, és amikor téged találtalak itt, mindent megétettem. A manók érzik a varázslók mágiáját. Ahogy a bizonyára jelentősen kibővült, tiédet is - mosolygott rám szomorúan.

- Köszönöm - simítottam végig az ébenszínű tincseken.

- Nem kell. Tudtam, ha készen állsz, haza fogsz jönni - mosolygott rám, és úgy éreztem magam mintha egy elkóborolt kisfiú lennék, aki hazajött a mamájához, hogy mindenért bocsánatot kérjen. Soha sem volt nagyon bensőséges viszonyunk Medával, hiszen csak pár Rend gyűléskor találkoztunk, de mint Sirius keresztfia, feltétlen szeretetet élveztem nála, és ezért örökre hálás leszek neki.

- Nem tudom eléggé meghálálni, hogy vigyáztál Teddyre. Sohasem fogom tudni kiegyenlíteni a számlát - néztem rá szomorkás mosollyal.

- Ő az én unokám, így nincs mit meghálálnod. De Harry, attól tartok az én időm hamarosan lejár, és akkor nem hagyhatom itt őt Narcissának. Lucius nem olyan régen ment el, és nincs felkészülve az egész napos gyerek csivitelésre. Igaz, néha, mint most is, elmennek sétálni, vagy állatkertbe vagy valahova máshova, de ez már így is több mint amit elvárhatok tőle - sétált oda egy fekete bőrkanapéhoz, majd lehúzott engem is maga mellé, de a kezem el nem engedte volna. Ez amolyan csendes támasz volt mindkettőnk számára.

- Voltunk ma lent a Titkok Kamrájában Dracóval és Hermivel. A baziliszkusz bőrével áttörő sikereket érhetünk el, csak addig kell kibírnod amíg Draco kifejleszti a bájitalt - szorítottam meg picit a kezét.

- Harry, mind a ketten tudjuk, hogy az akár hetekig is eltarthat, én pedig érzem már, hogy nincs sok hátra. Napról napra gyengébb vagyok, és valamilyen rejtélyes okból kifolyólag a mágiám is úgy csökken, ahogy az állapotom romlik. Mára már csaknem kvibli vagyok, és ideje hogy Ted, Dora és Remus után menjek. Most, hogy már itt vagy, végre Teddyt is itt merem hagyni - mondta, miközben nyugtatóan mosolygott rám.

- Ne, kérlek ne mondj ilyeneket! Megtaláljuk rá a módszert - ráztam a fejem.

- Meddig Harry? Egy boszorkánynak, aki egész életében a varázsvilágban élt, kviblinek lenni nagyobb büntetés mint egy dementorcsók. Ha a bájital meg is szünteti a tüneteket, pár évnél többet és varázserőt nem adhat - simogatta meg a kezem.

- Istenem... Ha ezt előbb tudom, és előbb jövök vissza, akkor még időben megakadályozhattuk volna a betegséged - mondtam, miközben a padlót vizsgálgattam.

- Harry, már valószínűleg akkor rákos voltam amikor Dora belépett a Rendbe, pedig az nyolc évvel ezelőtt volt. Csoda, hogy ennyi ideig lappangott a testemben tünetek nélkül. Ne gyötörd magad, a természetet okolhatod, de senki mást. Ennek így kell lennie. Most pedig, Cissy és Teddy mindjárt hazaérnek. Együnk egyet rendben? - kérdezte, miközben felsegítettem a kanapéról. Reszketősen és nagyon határozatlanul járt, de tartotta magát. Igazi, aranyvérű hölgy, aki soha fel nem adná a büszkeségét. Elszorult a torkom a mondataira. Tényleg ennyire elkeseredett, vagy tényleg tudja, hogy már nincs sok hátra? Ő beteg, és nem tudom, bízhatunk-e a józan ítélőképességében.

- Látom rajtad, hogy nyomasztanak a szavaim, az érveimmel együtt, de ez az igazság. Most pedig, mivel az elmúlt öt év senki másra nem tartozik csak rád, mesélhetnél arról, hogy mi történt mióta visszajöttél - mosolygott rám miközben helyet foglaltunk a hatalmas étkezőben.

- Csak néhány napja vagyok az országban. Rátaláltam a régi Potter birtokra, így oda költöztem be. Minerva találkozóra hívott és állást ajánlott. Elfogadtam, így szeptembertől én leszek a Griffendél házvezetője, és az átváltoztatástan tanár. Mindig is szerettem Roxfortot, így nagyon szívesen dolgozom majd ott, ámbár nem költözöm a kastélyba. Ez volt az egyetlen kikötésem Minervához. Draco egy egészen új oldalát is sikerült megismernem, és ő mesélt nekem az itthoni dolgokról, ezért tudtam hova jöjjek most - mondtam el röviden a dolgokat.

- Nagyon örülök neki Harry! A kérésem pedig szeretném ha tiszteletben tartanád. Ne keressetek semmit Dracóval. Ezt vele is megbeszélem holnap - mondta, miközben a teáját iszogatta. Én inkább egy erős kávét kértem, és még sok dologról elbeszélgettünk, amikor egy óra múlva hangos kiabálást hallottam az előcsarnokból.

- Mama! Mama!! - hallottam meg egy vidám fiú hangját. Meda arcán őszinte, örömteli, fáradt mosoly jelent meg, majd az étkező ajtaja szinte beszakadt, úgy viharzott be rajta a kis srác.

Ledermedve néztem, ahogy egy nagy puszit nyom Meda arcára. A haja kékesfeketén fénylett, néha kicsit átváltva inkább sötétkékbe. Az arca teljes mértékben Tonks vonásait viselte, ám a szeme olyan élénk borostyán színű volt, mint Remusé. Aztán rám nézett, és elvesztem. Az a csillogó értelemmel teli kíváncsi tekintet, ami az őszinte gyermekies szereteten kívül semmi másról nem árulkodott, érdeklődve figyelt engem.

- Csókolom! Teddy Lupin-Black vagyok! - állt elém udvariasan. Meda pedig felkuncogott, ahogy meglátta az arcom az utolsó nevének hallatán. Black? Bizonyára Meda így akarja őt megjelölni örökösnek.

- Szia, Harry Potter vagyok - néztem rá, mire elpirult és hatalmas szemekkel nézett a nagyanyjára.

- Igen ő az Teddy - bólintott a ki nem mondott kérdésre.

- Te vagy az én kerim? Úgy mint Draco, Willnek? - fordult felém. Habozva bólintottam, mire legnagyobb megrökönyödésemre, szinte az ölembe ugrott. Átkarolta a nyakam és olyan erősen szorított, hogy majd megfulladtam. Annyira megdöbbentem, hogy azon kívül, hogy átkaroltam és magamhoz szorítottam, mást kinyögni, nem tudtam. Ekkor valaki levegőért kapott, és mikor felnéztem, megláttam a kikerekedett szemű Narcissát.

- Mrs. Malfoy! - bólintottam, már amennyire a vállamon nyugvó kis buksitól tellett.

- Nem kell magáznod. Hívj Narcissának, de lehet nyugodtan Cissyzni - mosolyodott el.

- Köszönöm Narcissa - mondtam udvariasan. Teddy közben hátrébb húzódott, és mélyen a szemebe nézett. Hiába minden. Valószínűleg kevés olyan jó okklumentor van az országban mint én, mégis úgy éreztem ez a srác egészen a lelkemig átlát rajtam. Csillogó szemekkel méregetett, közben félénken az arcomra simította a kis kezét. Teljesen a hatása alá kerültem. A feltétel nélküli szeretet, ami a legtöbb gyermeki lélekben lakozik, mindig megdöbbentett.

- Mami sokszor mondta, hogy majd eljössz és akkor veled lehetek. Azt hittem csak úgy mondja, de tényleg itt vagy - nézett rám, én pedig még levegőt is elfelejtettem venni. Túl értelmes mondat volt ez egy hat éves gyerektől, nem?

- Most már itt vagyok, és többet nem megyek el Teddy - jutottam végre én is szóhoz. Felnevetett, majd megint rám csimpaszkodott. Én pedig csak öleltem őt és a lelkemben kavargó érzéseket próbáltam helyre tenni.

- Harry, beszélhetnénk még veled egy kicsit? Köszönj el szépen Teddy, holnap úgyis találkoztok, mert Willékhez megyünk ebédelni - mondta Meda, mire kaptam egy puszit, és már futott is ki, majd hallottam, ahogy Honky kérleli, "ne rohanjon annyira az úrfi!"

- Miről van szó? - kérdeztem, és Narcissa közben leült Andromeda mellé.

- Amiről kint beszéltünk. Két nap múlva elvonulok. Addig elköszönök az unokámtól - nézett mélyen a szemembe. Álltam a pillantását, és megláttam benne a sziklaszilárd elhatározást. Bólintottam, majd csendesen megszólaltam.

- Holnap az ebéd előtt, küld el a dolgait hozzám. A Rubin Völgybe - néztem rá enyhe nehezteléssel.

- Köszönöm Harry. Nem tudom, hogy ez mennyire számít, de James, Lily, Sirius és Remus büszkék lennének rád ha most láthatnának, és én örömmel mesélek el majd nekik mindent - állt fel, majd homlokon csókolt, és kisétált az étkezőből. Hosszú percig csak néztem az asztal lapját.

- Ne hibáztass senkit sem. Már egy ideje eldöntötte ezt a dolgot, és még régebb óta érlelődik benne. Nem tehetsz semmit. A nővérem és ismerem. Önfejű, makacs, büszke nő. Igazi Black és igazi griffendéles. A legtöbb amit megtehetsz, hogy nem akadályozod - tette a kezét az enyémre Narcissa. Felnéztem rá, hirtelen egy kép ugrott be. Fájdalmasan lüktető mellkassal fekszem a földön, amikor egy szőke hajzuhatag eltakarja az arcom, és valaki a fülembe súg, miközben a halálfalók éber tekintettel figyelnek minket. Majd megérzi, hogy dobog a szívem, feláll és kijelenti, meghaltam.

- Köszönöm Narcissa. Nem csak ezt, hanem azt a dolgot is amit évekkel ezelőtt tettél értem - mondtam, miközben a kezem kihúztam az övé alól.

- Nem érted tettem, csupán a fiam és a férjem érdekében - mondta kicsit hidegebben, de még nem elutasítóan.

- Így még nagyobb az érdem. A szeretteinkért kockáztatni mindig a legnagyobb dolog marad. Én a varázslóvilágért adtam volna az életem, te pedig a családodért. Az érdem bárhonnan is nézzük, nem kisebb. Ezért, mégiscsak köszönöm - mondtam, és felálltam. Ő is felállt, majd hálásan nézett rám.

- Nem, én köszönöm - ölelt meg sután, majd gyorsan el is húzódott.

- Viszlát Narcissa!

- Viszlát Harry!

7. fejezet: Ha van erőd hozzá, tüntesd el!



Reggel halálosan nyugodtan ébredtem. Vagyis inkább valamilyen furcsa kábulatban. A lelkemben őrülten kergették egymást az érzelmeim, némelyik másikat gondolatokkal és tapasztalatokkal alátámasztva. Csak feküdtem, és végre elmerengtem a dolgokon.

Visszajöttem, és Anglia egyik legősibb kastélyában lakom.

Megismertem nagyjából a nagyapám, így ha mást nem is, ennyit visszakaphattam a családomból.

Állást kaptam és új barátokat, legalábbis Malfoy közelsége, egy határozottan kellemes érzéssel tölt el. Már nem az a szemét beképzelt kamasz aki volt, hanem logikusan gondolkodó, hajdani mardekáros, érett férfi, aki mellesleg jól is néz ki. MI? Jól is néz ki? Lehet kezdek én is megkattanni. Ezt a dolgot majd még rendbe kell tennem magamban, hiszen több dolog sem világos előttem vele kapcsolatban.

Az első, miszerint Malfoy nem hiszem, hogy meleg lenne, bár ezt őszintén nem tudom megállapítani. Ha az is, akkor sem enged közel senkit sem eléggé magához.

A második, hogy semmit sem tudok a "nagy vonalakon" kívül az elmúlt öt évéről.

A harmadik, az a Draco Malfoy akivel én napokkal ezelőtt találkoztam, számomra egy teljesen új ember volt. Főleg belsőleg változott sokat, vagy ha nem is változott, leengedte azt a maszkot amit apja, Lucius építgettetett vele éveken keresztül.

Sok dolog van ami zavaró vele kapcsolatban, ugyanakkor annyi kellemes megállapítást is tehetek az elmúlt napokat átnézve.
De térjünk vissza a tényekhez, mert kissé elkalandoztam.

Teddy, Meda és Narcissa. A keresztfiam okos és helyes, Narcissa pedig egészen elfogadhatóan viselkedett velem. Sőt, már-már kedvesen. Hermione megbocsátott, ami mérhetetlen örömmel tölt el. Ma pedig megismerhetem az ő családját is.

Ekkor hirtelen egy gondolat ötlött a fejembe. A Sötét Jegy. Erre is ki kell dolgoznom valamit. Nézzük csak...

Voldemort úgy égette bele a jegyet, hogy párszaszóval mondta ki azt a varázsigét, ami megidézi az égbolton is a kígyós koponyát. Ezt többször láttam a vízióimban, mert mérhetetlen önteltséget érzett minden egyes új halálfaló beavatásakor. A párszaszó stimmel, de nem pálcával kellene csinálnom. Egy próbát megér. Mindenesetre ma minden kiderül. Ideje kibújni az ágyból.

Komótosan feltápászkodtam, majd bevonultam a fürdőbe. Gyors tusolás, majd borotválkozás és a hajam felzselézése. Amint kész vagyok az ezeket a dolgokat tartalmazó mindennapos rutinnal, a gardróbba sétálok. Nagy nehezen előveszem az egyik új fekete talárom, majd felöltöm. Az órára nézek, és látom, hogy reggelizni sem maradt időm, hiszen minek is ha fél óra múlva ebédre vagyok hivatalos? Még benéztem nagyapához, majd a megadott címre hoppanálok.

A Zambini Kúria fekete. Ez volt ami rögtön feltűnt. Szeretem ezt a színt, hisz lelkem egy része legalább ilyen sötét, de azért fekete épületben lakni nem lehangoló kissé? A birtok itt is hatalmas, a kapu pedig a Malfoy Kúriáénak a másolata, mindössze a különbség az, hogy nem egy ezüst tőrt és egy zöld kígyót ábrázol mint a Malfoy címer. A Zambini család címere két varázspálca keresztbe téve, egy szál fehér rózsával. Nem tudom mit jelenthet a szimbólum, de majd megkérdezem Miót. A kapu feltárul előttem, és én belépek. Nem sokkal később, már az előcsarnokban találom magam, Hermione karjai között.

- Hé Potter! Veszed le a kezed a nejemről! - hallok meg egy ismerős gúnyos hangot. Felnézek, és a lépcső tetején ott áll Zambini, kezében egy körülbelül 3-4 éves kisfiúval. A kisfiú haja világosbarna, pont mint Mióé, de a szeme az apjáé. Ahogy közelebb érnek, egyre biztosabb vagyok benne. Mió barna csokoládéja helyett, kék tenger.

- Blaise! Milyen kellemes is a viszontlátás! - nyújtok kezet. Elvigyorodik, majd kezet fog velem. Erősen fog rá, és határozottan rázza meg. Egy gesztus, hogy ki is itt a főnök.

- Ahogy mondod Harry. Draco nem túlzott amikor rólad mesélt - mondta miközben elengedte az általa szorongatott kezem.

- Képzelem miket mondott - forgatom meg a szemeim. Közben magamban elmosolyodom. Vajon mit mondhatott rólam?

- Semmi griffendéleset - nézett a szemembe, és a sokat sejtető pillantást, egy kőkemény hideggel viszonoztam. Megfojtom Malfoyt, amiért elmondta neki.

- Narcissa, Meda, Teddy, Luna és Terry már az étkezőben vannak Dracóval. Gyertek! - rendelkezett a háziasszony, félbeszakítva a "ki néz csúnyábban" párbajunkat. Kézen fogta férjét, akitől időközben elviharzott a gyerek. Beléptünk az étkezőbe, amikor egy hangos kiáltás köszöntött.

- Keresztapa! - szaladt felém új életem egyik középpontja. Lehajoltam, majd amikor odaért, felkaptam és megforgattam. Nem volt valami húsi gyerek, én meg auror lévén jó kondiban vagyok.

- Szia Teddy. Hogy vagy? - kérdeztem tőle, szinte észre sem véve a meglepett, vagy megilletődött pillantásokat, amik minket méregettek.

- Köszi jól. Mama mondta, hogy ma veled megyek, és együtt fogunk lakni. Annyira örülök! Már összepakoltam mindent, és képzeld mami azt is mondta, hogy te tanár vagy. De ne félj, én tök jól elvagyok egész nap a házimanókkal. Honkynak is van egy fia, és ő vele szoktam autózni. Ha hazajössz, pedig játszhatunk ketten is. Annyira jó lesz! - mesélt izgatottan, miközben leültettem az egyik megmagasított díszes székbe.

- Hát persze Teddy, de ezt majd otthon megbeszéljük. Rendben kisöreg? - kérdeztem, miközben megsimogattam a kócos kis fürtjeit, amik a kezem alatt enyhe zöldes színt kaptak. Kész rejtély ez a gyerek.

- Harry! - jött közben oda hozzám Luna. Kész nő lett, bár a haja és a kétes eredetű fülbevalója mit sem változott.

- Luna, örülök, hogy látlak! - öleltem meg. Mosolyogva engedett el, majd Terryvel is kezet fogtam. Egykori DS tanítványomon teljesen látszott, hogy oda meg vissza van Lunáért. Az ebéd kellemesen telt. Majd amikor végeztünk, a két kicsi felment Will szobájába játszani, mi felnőttek pedig a társalgóban ültünk le. Terry éppen a munkájáról beszélt.

- És nem fogjátok elhinni, de valamelyik féleszű elrontott egy bűbájt, és a parancsnok irodájában esik. Senki sem tud mit kezdeni vele - vigyorgott csúfondárosan.

- Vagy le van védve a bűbáj - vetettem fel, mire érdeklődően néztek rám.

- Ne nézzetek így - szóltam rájuk nyugodtan, de csak elmosolyodtak.

- Mire gondolsz Harry? - kérdezte Mió.

- Hát, ahogy mesélted, hogy nem hatnak a meteorológiai bűbájok és a víz lepergettetők sem, gondolom levédték. Védelmet nem csak élőlény kaphat, hanem egy tárgy, átok, bűbáj, vagy akár név is. Emlékezzetek rá, hogy amikor a minisztérium elesett, közel egy évig tabu volt a Nagyúr nevén. Valaki megakarta szívatni a főnököd, és igen sikeres volt a terve. Azért remélem az összes auror ilyen hatékony Angliában, még akció közben is - világítottam rá a tényre, majd nem kevés szarkazmussal jutalmaztam, itthoni auror társaim.

- Mérget vehetsz rá. Egyébként, érdekes elmélet. Majd utána nézek - bólintott Terry elégedetten. Gondolom ő lesz a nap hőse, miután elintézi a védelmet és megszünteti a belső záport.

- Szóval, új téma. Harry, nem lenne nagy gond, ha nem a Próféta, hanem a Hírverő közölné le először a visszatérésed körülményeit? Persze csak tényeket írnék. Mióta apa nyugállományba vonult, én szerkesztem a lapot. Na mit szólsz hozzá? - kérdezte Luna izgatottan. Felsóhajtottam, majd rábólintottam.

- Köszönöm! De nekünk most attól tartok mennünk kell, mert én esti műszakra megyek, Luna pedig a holnap reggeli friss hírekkel nincs készen. Vegyük csak figyelembe a Magasságos Megváltó visszatérését. Remek főcím lesz - vigyorgott Terry miközben felállt.

- Biztos lehetsz benne hogy az összes el fog fogyni - vettem fel én is egy nálam nagyon ritka öntelt mosolyt, de most humor gyanánt elértem a kívánt hatást, mivel mindenki nevetett. Elköszöntek, majd Hermi kikísérte őket. Amikor visszajött, közölte, hogy felmegy a kicsikhez, mert "túlságosan is csendben vannak". Nehéz csend telepedett ránk.

- Nem gondoltad meg magad? - kérdezte egy kis idő múlva Draco Medát.

- Nem. Harry itt van, és vigyázz Teddyre, én pedig kész vagyok - mondta csendesen, de teljesen határozottan.

- De találunk gyógymódot! - pattant fel a kanapéról, és fel-le kezdett járkálni.

- Ezt már megbeszéltük fiam - mondta Narcissa.

- De nem fogadom el! Ez az egész hülyeség Meda! Az életet ki kell használni, és nem pedig várni, hogy elmúljon - fordult szegényke felé, eléggé felháborodottan.

- Hagyd abba Draco. Eldöntötte. Félig Black vagy te is, tudod, hogy milyen makacsok vagytok. Egyikőtök sem fogja meggyőzni a másikat. Ennyit erről - mondtam nyugodtan az ordító csendbe.

- Ne szólj bele Potter! Most ehhez éppen semmi közöd! - lépett egyet felém.

- Semmi közöm Malfoy? Ha nem tűnt volna fel, Andromeda még mindig a keresztapám unokanővére, mellesleg a keresztfiam nagyanyja. Javíts ki ha tévednék! - álltam fel, mert nem szeretem ha fölém tornyosulnak, ugyanakkor a hangom még mindig egyenletes volt, bár a mágikus szikrák pattogtak az idegességtől a bőrömön.

- Ne viselkedj úgy mint egy megfontolt mardekáros! - lépett megint közelebb. Már csak centikre volt az arcunk. Kezdett kissé feszélyezni, de a nyugodtság álcája nem hullott le rólam, eddig a pillanatig.

- Te pedig ne viselkedj úgy mint egy meggondolatlan, forrófejű griffendéles! Az ő döntése. Fogadd el, vagy vedd tudomásul, de ne szólj bele! - csattantam fel, és már jó ideje nem történt velem ilyesmi, de valószínűleg túlfeszítette az idegeim, mert a vitrin, ami mögött képek és oklevelek voltak, apró darabokra robbant szét. Narcissa kicsit megrezzent, gondolom én, hogy a hirtelen hangos csattanástól. A legdurvább, hogy a szilánkok nem hullottak szét, hanem a levegőben maradtak. Ekkor egy kezet éreztem a vállamon, és kénytelen voltam elszakítani a pillantásom a lángoló, hihetetlenül vonzó szürkéskék szempártól. Oldalra néztem, és a kéz tulajdonosa Meda volt.

- Nyugodjatok le, mert semmi sem marad a Kúriából. Harrynek ezúttal igaza van Draco. Nem szólhat bele senki sem a döntésembe. Nem akarok tovább szenvedni, értsétek meg - nézett mind a kettőnkre. Vettem két mély levegőt, majd hangosan ki is fújtam őket. Kinyújtottam a kezem Malfoy felé, ő pedig lényegesebben megnyugodva megfogta.

- Sajnálom - motyogta.

- Én is - mondtam, majd sóhajtva megálltam a kanapé mögött, amire két kezemmel támaszkodtam rá. Aztán észrevettem Blaise feszült pillantását, amivel engem méreget. Kérdőn néztem rá, mire a vitrin felé bökött. Ja, persze. Koncentráltam, mire az üveg újra összeállt, bár gyanítom most már tartósabb lesz, mivel mágiával készült.

- Már vártam mikor estek egymásnak. Hiányzott, azt kell hogy mondjam, undorítóan kedvesen elcsevegtetek a vacsorán, majdnem csalódtam bennetek - nevetett Blaise.

- Ha-ha. Nagyon vicces Blaise. Esetleg elvonulhatnánk a dolgozó szobádba - nézett rá Draco, mire felálltak, majd intettek nekem is. A két asszony pedig Hermione és a kicsik után mentek. Ez inkább volt valamiféle iroda mint dolgozószoba, bár a méretei hasonlóak voltak az enyémhez. Rengeteg jogi könyv volt a polcokon, a varázslótörvények több száz kötetes paragrafusaival egyetemben. Blaise ledobta a talárt, és láttam hiába volt rajta rövid-ujjú, a bal alkarja egy fehér selyemkendővel volt átkötve. Nagyot sóhajtottam.

- Ki elől takargatod? - kérdeztem, és nekidőltem a csukott ajtónak.

- Nem Hermione elől, elhiheted. Őt nem zavarná. Egyszerűen még a gondolata is undorít, hogy hozzáérjen ez a fertőzött rész a feleségem vagy a fiam bőréhez - mondta, és egy ujjnyi whiskyt töltött nekünk. Odalebegtette nekem, és én belekortyoltam. Kicsit elgondolkodtam. Undorítja a gondolat... Engem is undorítana. Valamit tennem kellene.

- Draco, pontosan mennyit mondtál el neki? - kérdeztem a szőkét.

- Mindent tud Harry. Persze a magánéleted nem. De a többit igen - nézett fel rám fáradtan. Kissé megvisel minket minden mostanában, meg tudom érteni.

- Értem. Lenne egy ajánlatom számotokra. Azért ajánlat, mert ha segítségnek nevezném, nem kellene - néztem rájuk, és le sem tagadhatnák, hogy mardekárosok voltak. Csak a szemük villanásából láttam, hogy érdekli őket a dolog.

- Ha szeretnétek, eltüntethetem a Sötét Jegyet - jelentettem ki, de úgy néz ki, lassabban kellett volna közölnöm, mivel Blaise elejtette a poharat.

- Hogyan? - kérdezte szinte azonnal Draco.

- Arra gondoltam, hogy mivel szinte az összes beavatást végig kellett néznem a fejében, vissza tudnám fordítani - mondtam.

- A miénket is láttad? - kérdezte Draco. Megráztam a fejem.

- Csak Nott, Crak, Monstro, Parkinson és Blaise estéin voltam ott. A tiedet nem láttam, mivel az hatodik előtt volt. Akkor nagyon vigyázott az elménk közti kapcsolatra, mivel elég nagy fájdalmat okozott az neki, amikor a minisztériumban megszállta az elmém - válaszoltam. Velük legalább ezekről is beszélhetek, mert elég erős hozzá a gyomruk.

- Ha van elég erőd hozzá, kérlek tüntesd el! - állt fel Blaise.

- Jó. Üljünk le, és elmagyarázom, hogyan is gondoltam - ültem le a földre egy vastag szőnyegre. Ők szó nélkül követtek, bár a földön üldögélni egyáltalán nem volt valami arisztokratikus viselkedés.

- Kivel kezded? - kérdezte Blaise.

- Velem - nézett rám Draco.

- Veled - suttogtam a szemébe nézve. Pár pillanat múlva elkaptam a pillantásom, és megfogtam a karját, amin most fel volt hajtva a fekete ing ujja. A minta nekem köszönhetően sötétebb volt, de nem izzott és nem is mozgott. Bevallom, nagyon féltem. Nem féltem, inkább féltettem. Mi lesz ha valami bajt okozok? Merlin, most segíts.

A tenyerem a jegyre simítottam, amitől alig érezhetően megrándult. Teljesen ráhangolódtam, és éreztem a kapcsolatot ami a tetoválással összeköti egy részem. Amikor már biztosan tartottam, felnéztem Dracóra. Ahogy a szemembe nézett, mintha gyötrődést láttam volna bennük. Egyetlen gondolat tudott csak ekkor a fejembe furakodni. "Sietnem kell!"

- .: Annullate! :. - sziszegtem, mire szinte éreztem, ahogy a jegy felszívódik a bőréről, át a testembe. Szédülni kezdtem és kapkodtam a levegőt. A mágiám megint eléggé felbolydult. Percekkel később voltam csak képes lecsillapítani magam, addig lehajtott fejjel ziháltam. Most felnéztem és egy döbbent szürke szempár nézett rám. Elmosolyodtam, majd elengedtem a karját. Oda sem kellett néznem, tudtam, sikerült.

- Eltűnt - motyogták egyszerre.

- Blaise, ha szeretnéd, akkor most te jössz - néztem rá, ő pedig egy bólintás után felém nyújtotta a kaját. A selyemkendőt egy pillanat alatt leoldoztam a kezéről, és ugyan azt a folyamatot végeztem el rajta is, mint előtte Dracón. A különbség csak annyi volt, hogy ez az energia átáramlás már nem ért váratlanul és tudtam kezelni. Amikor őt is elengedtem, még mindig kótyagosan, de felálltunk. Blaise újra öntött whiskyt, majd csendes hallgatásba burkolóztunk.

- Köszönöm Harry - állt elém váratlanul Blaise, majd megszorongatta a kezem. Utána pedig csak egy szőke villanás, és már át is ölelt Draco. Tudtam, hogy nem marad a formalitásoknál, elvégre már annyira közel kerültünk az elmúlt napokban, hogy barátoknak is nevezhetnének minket. Ha azt nézzük, hogy Ron legjobb barátja lettem pár óra alatt, akkor ez igazán nem számít kevésnek. De jó érzéssel tölt el a tudat, mert ezúttal is megtettem ami csak tőlem kitelik.

Annullate: Varázslatlenyomat-eltüntető varázslat. Igaz, ezt pálcáknál használják, de remélem nem köveztek meg érte, amiért kicsit máshogy, de beleszőttem a töribe.

8. fejezet: Kezdődik az év


Eltelt az idő. Immár szeptember elseje van, és én hihetetlenül izgulok. Ekkor kopogtatnak az irodám ajtaján, majd belépett a szőkeség, aki az elmúlt két hétben a legjobb barátom lett, talán több is, legalább is számomra.

- Na? Eléggé berezeltél már? - vigyorog az eléggé megviselt ábrázatomon. Hjah, a hajam tök kusza, emellett Minerva legnagyobb megrökönyödésére melegítőben jöttem be ma dolgozni, egy sporttáskával a vállamon.

- Ne idegesíts még te is! Menjünk inkább az értekezletre, ha jól tudom, akkor másfél óra és beér a vonat Roxmortsba - álltam fel, majd elindultunk kifelé. A tanáriba érve, újból elértem, hogy mindenki megrökönyödjön. Na igen, mondtam én, hogy nem semmi, ahogy kinézek. Elvigyorodtam, majd leültem a helyemre.

- Nos, mivel mindenki itt van, ha nem is száz százalékosan, de legalább itt van, elkezdhetjük az idei tanév első hivatalos értekezletét. Mint mindig, most is felolvasom a tantárgyakat és azok nevét akik tanítják - kezdett bele Minerva határozottan, és mégis elég közvetlen modorban. Sokkal jobban hallgattam és figyeltem rá ilyenkor, mint amikor monoton hangon elmagyarázta az esetleges átalakulásokról szóló leckéket.

-Tehát a lista:

Harry James Potter – Átváltoztatástan
Filius Flitwick – Bűbájtan
Draco Lucius Malfoy – Bájitaltan
Pomona Bimba – Gyógynövénytan
Sybill Trelawney – Jóslástan
Aurora Sinistra – Asztronómia
Bathsheba Babbling – Rúnaismeret
Rolanda Hooch – Seprűlovaglás
Cuthbert Binns – Mágiatörténet
Septima Vektor – Számmisztika
Angela Hart – Mugliismeret
Rubeus Hagrid – Legendás Lények Gondozása
Erica Stanley – Sötét Varázslatok Kivédése

- Azt hiszem, hogy minden stimmelt, aki nem ért egyet, kérem most jelezze - nézett fel a pergamenből. Mivel senkinek nem támadt ellenvetése, folytatta beszédét.

- Filius, mivel te vagy az igazgatóhelyettes, te utazol a diákokkal a vonaton és te kíséred be az új diákokat. A prefektusokat ugyan úgy kell eligazítani, mint az elmúlt öt évben. Nem kell elismételnem, hisz te is tudsz mindent - nézett Flitwickre, aki mosolyogva bólintott.

- Nagyszerű, akkor most odaadom a házvezetőknek az órarendeket, kivéve az elsősökét, amit még ma este kell elkészítenetek. A táblázatokat ma vagy holnap reggel adjátok oda nekik. Harry, neked is mondom, hogy a bájitaltan, az átváltoztatástan, és a sötét varázslatok kivédése a hatod és heted évfolyamosokon kívül, nem véletlenül van így beosztva. Természetesen arra gondolok, hogy ezeket az órákat, Griffendél-Mardekár és Hugrabug-Hollóhát bontással látogatják a diákok. A két felső évfolyam, akik RAVASZ szintű kurzusra járnak, a négy háznak egyben van, mivel nem sokan érik el azt a szintet. Olvastam nálad, hogy elég a Várakozáson felüli RBF a RAVASZ szintű óráidra. Szerintem is elfogadható, úgyhogy legyen úgy - darálta le, én meg szinte csak a nevem említésére estem ki végre a fejemből. Nagyon értelmesen és figyelmesen bólogattam, majd a sok új papírral és cuccal elhagytuk a tanárit Dracóval.

- Fél óra múlva találkozunk a Nagyterem oldalajtójánál. Addig próbálj valami kevésbe rémisztő külsőt varázsolni magadnak - mondta Draco, de úgy, hogy közben nem feledkezett meg a gúnyos mosolyáról. Mégis, volt egy olyan sanda gyanúm, hogy a mosollyal igyekszik visszafogni a kitörni készülő nevetést.

- Óh, pofa be Malfoy! Simán lemennék így is a vacsorára - vetettem oda, mire felhúzott szemöldökkel nézett rám.

- Na jó, talán nem, de ez csak a hülye hiúságom miatt van. Ne vigyorogj rajtam szöszi! - böktem oldalba, majd mikor elértünk a tantermem és az irodám ajtajához, nevetve indult el a pincék felé. Beléptem a kicsi fürdőbe ami az irodámból nyílt, és gyorsan letusoltam. Szárítóbűbáj, zselé, egy fekete dísztalár, és már mehetünk is.

Amikor kiléptem a folyosóra, szinte éreztem a sok kis mágiarezgést, ahogy a kastély életre kell és fogadja a "gyermekeit". Csodás érzés volt, és egy percre le is hunytam a szemem. Üdítő volt olyan mágiát érezni, ami az enyémet meghaladja. Hiszen, kétség kívül nagyobb négyszáz diák együttes energiája, ahogy egybeolvad a kastély falaival. Nyugodt léptekkel indultam lefelé, és amikor megérkeztem az oldalajtóhoz, Draco már ott várt és a falnak támaszkodott. Bentről pedig kihallatszott a diákok gondtalan vidám fecsegése. Sóhajtva álltam meg Draco mellett, és egy pillanatra én is nekidőltem a falnak, mint egy megnyugtatásért könyörögve.

- Nem kell félned Harry. Ezek csak gyerekek - tette a vállamra Draco a kezét. A bizsergető meleg érzést, azonban most elnyomta az izgatottság, és igen az idegesség is.

- Miért van az, hogy kiálltam egy hatalmas sötét varázsló ellen, aki alig tudott félelmet kelteni bennem, most mégis halálra rémültem néhány gyerektől - nézek rá, mire halkan elnevette magát.

- Engem úgy kellett felráncigálnia Minervának az első vacsorámra. Ráadásul rád nem fognak úgy nézni mint egy halálfalóra - világított rá néhány dologra.

- Ez igaz. Csak úgy mintha én lennék a világ nyolcadik csodája. A Kis Túlélő, a Kiválasztott, a Megváltó. Én egyik sem vagyok, csak egy huszonhárom éves férfi aki az egész gyerekkorát gyötrődés és félelmek nélkül élte le. Nem ismernek, és egy olyan valakit látnak bennem akitől hánynom kell - löktem el magam a faltól.

- Az lehet, de ne rombold le az álomviláguk. A barátaid ismernek, én ismerlek, a keresztfiad ismer, a kollégáid tudnak rólad. Nem kell senki előtt sem megjátszanod magad. Uralni fogod a helyzetet, ahogy mindig is csináltad - mondta komolyan a szemembe nézve. Ajjaj, ne csináld ezt velem szöszi! Te jó ég, miért néz így rám?

- Ha magamat adom, hatalmasat csalódnának - gúnyolódtam.

- Előfordul. Majdcsak kiheverik - vigyorodott el.

- Na persze. Menjünk be Szőke Herceg! - nyitottam ki az ajtót előtte, majd intettem, hogy menjen előre.

- Merlin, milyen rég hallottam már ezt. Talán még Pansy hívott így hetedikben - nevette el magát, majd belépett, én pedig követtem. Megvárta míg becsukom az ajtót, majd mellé léptem. A diákok érdeklődve figyeltek, de a sebhelyem nem láthatták, így észrevettem, hogy nem ismertek fel.

- Azt hittem nagyobb lesz a hatás - mondta Draco halkan amikor leültünk az asztal szélére. Ő Piton régi helyére ült, én pedig mellé. Mellém meg Erica huppant le, aki a mellette ülő Flitwickkel beszélgetett, és a félig kobold kollégám felnevetett valamin, amit a fiatal és energikus nő mondott neki.

- Nem látják a sebhelyem - válaszoltam vigyorogva Dracónak.

- Hogy hogy? Én tisztán látom - célozta be a homlokom egy szúrós pillantással.

- Álcázó bűbáj. Kicsit átalakítottam, de a hatása nem nagyon változott. Aki nem tudja mit keressen, az addig nem látja. Amíg nem tudják, hogy én vagyok Harry Potter, nem is látják a sebhelyet - vigyorogtam.

- Ez egy nagyon mardekáros húzás - húzta el a száját.

- A cél, szentesíti az eszközt. Nem ismertek meg azonnal. Ennyi - vontam vállat.

- Na mit szólsz hozzájuk? - bökött a fejével a házam diákjai felé. Egy barna hajú lányon akadt meg a tekintetem, akit egy kisebb csoport ült körül. A lány hatodikos vagy hetedikes lehetett, és furcsán ismerős volt.

- Ki az a barna? - böktem a fejemmel nagyon diszkréten felé. Draco arra nézett, majd elhúzta a száját.

- Antonia Creevey. Neked ismerned kellene, mert amikor hatodikosok voltunk, akkor lett elsős. Colin és Denis Creevey húga. A legkisebb Creevey. Akik úgy körülötte ülnek, az a bandája. Legtöbbször ők balhéznak Averyékkel. Ő is most lett hetedikes mint Antonia. Ez a lány ne tévesszen meg, szerintem simán mehetett volna a Mardekárba. Egyáltalán nem olyan mint a testvérei, vagy mint amilyen Colin volt - nézett a lányra szúrósan Draco.

- Ajjaj, máris van egy diákom akit meg kell védenem a kemény bájitaltan professzortól - néztem rá szélesen mosolyogva.

- Látom jól mulatsz. Majd meglátjuk, hogy bírsz el vele. Tavaly szinte Minerva termében aludt, annyi büntetőmunkája volt - mondta mosolyogva, majd kortyolt egyet a serleg borából.

- Hmm... - szóltam hozzá nagy bölcsen, majd láttam hogy elcsendesedik mindenki, és felcsendül a bevonuló zene, majd Flitwick lépked be mögötte a kis elsősökkel. Elég sokan voltak, legalább hatvanan. Elragadtatva nézelődtek, míg a felsőbb évesek büszkén húzták ki magukat, csakhogy még nagyobbnak és tapasztaltabbaknak tűnjenek. Tapasztalat... Hah! Tudják is ők, hogy mi az...

- Kezdődjék hát a beosztás! - szólt hangosan és mosolyogva Minerva. Úgy látszik minél hosszabb ideig lesz valaki igazgató, annyival többet mosolyog. Lehet, hogy Minerva éveken belül, már valamilyen édességgel fog minket kínálgatni, csakúgy mint egykor Dumbledore. A gondolatra elvigyorodtam, mire Daco megbökött és kérdőn nézett rám. Csak megráztam a fejem. Végignéztük a beosztást, ahogy néhányuk magabiztosan, míg a többiek félénken, botorkálva sétálnak oda a süveghez. Tizenhárom elsőst kaptam a Griffendélbe, míg Draco tizenötöt a Mardekárba. Ezt nem is felejtette el megjegyezni nekem. A hülye vigyorával figyelte, ahogy feláll az igazgatónő, majd belekezd a beszédébe. Eljött a végzetem.

- Jó estét mindenkinek! Örülök, hogy egy új iskolai tanévet nyithatok meg. Először a szabályok - mondta és több griffendéles is felkuncogott. Igen, a szigorú McGalagony porfesszor.

- Az iskolánk melletti rengeteg, mindenki számára veszélyes lehet, ezért nem véletlenül viseli a tiltott nevet. Kérlek titeket, kerüljétek el azt a helyet. Valamint Frics úr megkért, közöljem mindenkivel, hogy a folyosókon varázsolni és a Weasley Varázsvicc Vállalat termékeit használni tilos - mondta, én pedig kissé elmosolyodtam. Akkor úgy látszik Lee és George jól elvannak az üzletben. Olvastam egy Prófétában még régebben, hogy ő vette át Fred helyét.

- És most egy bejelentés! Mint tudjátok nem vagyok már fiatal és ez sajnos azzal jár, hogy nincs sem időm, sem pedig energiám a rengeteg feladatra. Az idei évtől visszavonulok a tanítástól, és a helyem, az általam választott leginkább méltó utódomra hagyom. Üdvözöljük a Roxfort új Átváltoztatástan tanárát és a Griffendél ház új fejét, Harry James Potter professzort! - tette a nagy bejelentést, amit egy percnyi döbbenet és síri csend követett. Draco erősen küzdött a vigyorával mellettem, de én csak megforgattam a szemeim, majd felálltam és bólintottam egy kisebbet a diákok felé. Abban a pillanatban, ahogy sikerült elszakadniuk a homlokomon kirajzolódó sebhelytől, kirobbant a tapsvihar, a sikítozás és a fütyülés. Fintorogva ültem le.

- Teljes siker - súgta oda Draco, én meg a szalvétám a számhoz emeltem, amivel elfedtem a feltörő vigyorom.

- Nahát, ki hitte volna - jegyeztem meg kissé szarkasztikusan. Nem bírta tovább és halkan nevetett, amit a talárja gallérjával takart el. A diákok még mindig tapsoltak, ám McGalagony lecsitította őket.

- Jól van, gondoltam, hogy őt szívesen fogadjátok. Mindenki tudja, hogy milyen fiatal, de biztosíthatlak titeket teljesen szabad kezet adtam neki, akárcsak Malfoy professzornak pár évvel ezelőtt. Így remélem tisztában vagytok azzal, mi jár azután ha tiszteletlenül viselkedtek vele szemben - jelentett ki vasszigorral.

- Fogalmuk sincs - súgtam oda Dracónak mosolyogva, amire már le sem tudta törölni a vigyort a képéről.

- Azért ne törd össze őket - súgta vissza a szemeit megforgatva.

- Persze, ha átkozódnak, majd szépen megsimogatom a fejüket, és egy plüssmacit nyomok a kezükbe, azzal a mondattal, hogy nagyon ügyes voltál! - mondtam, mire egymásra vigyorogtunk, és nekiláttunk a vacsorának. Egy tekintetet éreztem magamon, és amikor felnéztem, pontosan Antonius Avery szemeibe akadtam bele.

- Azt hiszem, a te házadnál nem volt teljes a siker - sóhajtok fel.

- Ne foglalkozz vele. Az apja most is börtönben ül, és ez elég nagy szálka a szemében. Creevey állandóan ezzel basztatja - morgott Draco, és a tekintete is eléggé elsötétült.

- És íme, a mindig kifinomult Draco Lucius Malfoy professzor, aki káromkodik - mondtam ironikusan. Csak rám nézett afféle "Nem érdekelsz!" tekintettel és sóhajtva elfordult.

- Majd meglátom mit tehetek Creeveyvel - mondtam néhány perc múlva, miközben a lányt figyeltem. Olyan felsőbbségesen ült ott, néha lesajnálóan végignézve "barátain", hogy akaratlanul is viszketni kezdett a kezem a pálcám után.

A vacsora a kis kellemetlenségeket leszámítva, egészen kellemes volt, főleg mivel Draco, Erica és én egyfolytában ugrattuk egymást. Ericát is eléggé megkedveltem amíg bejártam a tanév kezdete előtt az iskolába, és miután közöltem vele, hogy ő egy nagyon kedves és szép fiatal nő, de én a férfiakat kedvelem, pirulva bocsánatot kért, majd biztosított róla, hogy reményei szerint azért barátok maradunk. Végül kiegyeztünk egy egyszerű kollegiális viszonyban. A vacsora végeztével visszasétáltam a szobámba, majd az órarendeket felkapva, elindultam a Griffendél klubhelyiségéhez. Most vagy soha.

- Harry! Mit tehetek érted? - kérdezte a Dáma amikor odaértem.
- Mondjuk beengedhetnél! - vágtam rá szemtelenül. Felhúzta az orrát, de azért beengedett. Amint beléptem, mindenki felém fordult és elhalkultak.

- Jó estét! Mr. Jordan, örülnék ha felszólna azoknak, akik a szobáikban tartózkodnak. A többiek üljenek le - intettem nekik, mire persze szó nélkül tette mindenki amit kellett. Andrew Jordan, egyébként Lee Jordan unokaöccse. Még hozott le vagy harminc diákot, és amikor mindenki elhelyezkedett, várakozóan néztek rám.

- Rendben. A holnapi naptól, bármikor megkereshettek akármilyen problémátok van. Én vagyok a házvezetőtök, és mindenben kérjétek bátran a a segítségem. Nem a kastélyban lakom, így a reggeli idő leteltétől, egészen a takarodóig, azaz nyolc óráig elértek itt. Az irodám McGalagony professzor korábbi felségterülete, tehát ha esetleg szükségetek lenne rám, ott leszek. Itt vannak az órarendek - tettem le őket az egyik kis asztalkára.

- Később osszátok szét, mindenkié névre szóló. Van kérdés? - kérdeztem, mire mint vártam, Antonia feltette a kezét.

- Nekem lenne. Miért van itt professzor? - kérdezte, és gúnyosan megnyomta a titulust.

- Mert a házvezetőd vagyok, és a visszatérésem indokai személyesek, így senkinek semmi köze hozzá. És ha még egyszer ilyen hangot mersz megütni velem szemben, biztos lehetsz az igencsak kellemetlen következményekben - néztem rá nyugodtan, de nem tudtam nem észrevenni a kisebbek lesápadó arcát.

- Fenyeget, Potter professzor? - kérdezte kihívóan.

- Nem. Csupán ígérek Ms. Creevey. És had gratuláljak, mert most veszített el a háza tíz pontot. Azt hiszem ezzel megdöntötte a gyorsasági rekordom pontvesztésben, kisasszony - váltottam át magázásra, és eldöntöttem, vele szemben mindig ezt a hangot fogom használni. Egészen addig, amíg észre nem veszi magát.

- Nos, kellemesen elbeszélgettünk, és a másodikosoknak mondom, holnap velem kezdenek első órában. Jó éjszakát! - köszöntem el, majd egy szó nélkül kiléptem a portrén. Amint bezárul mögöttem a keret, majdnem összerogytam. Atyaég! Mit fogok én kezdeni ezzel a lánnyal?

9. fejezet: Balesetek és randikérés


Izgatottan gondolok arra a tényre, hogy ma lesz az első hivatalos órám. Nem tartok a tanítástól, hiszen a DS sem volt semmi, bár most nem átkokkal és bűbájokkal fogunk foglalkozni, hanem átváltoztatással.

Amikor ma reggel bementem Teddy szobájába, ami az én lakosztályom mellett kapott helyet, egy kis térnagyobbítással persze, nem tudtam elszakadni az alvó kisfiú látványától. Csak néztem, ahogy elmerül a zöld selyem takaró alatt, aminek a mintázatán kiskutyák ugráltak és szaladgáltak össze vissza. Halkan szuszogott, és a haja egészen lágy, baba-kékben tündöklött. Máskor is észrevettem már, néha világosbarna, olykor rágógumi-rózsaszín között ingázott. Elszorult a torkom. A szüleivel álmodhatott akkor. Ő még hamarabb vesztette el őket mint én. De annak érdekében, mindent meg fogok tenni, hogy neki ne olyan legyen a gyerekkora, mint az enyém volt. Nagyon szeretem őt.

Szeretet.

Ez az ami segített legyőzni Voldemortot, és ez az ami a mai napig olyan távolinak tűnik számomra. Nem, nem ez az, hanem a szerelem ami annyira messzire van, hogy alig látom. Allennel minden könnyebb volt, de időközben arra is rájöttem, nem lehettünk volna mindig együtt.

Ő nem jött volna el Spanyolországból, én pedig Teddyt egy napra sem tudtam elfelejteni. Szüksége van rám. Rájöttem, Allen a csendes támaszom volt, a lelki békém a csata és a gyilkosság után. Soha nem felejtem el amit értem tett, de a szerelmem emléke, amit az irányába tápláltam, szinte teljesen elhalványodott.

Szerelem. Szeretve lenni, szeretni valakit.

Ezek olyan elképzelhetetlennek tűntek számomra, hogy szinte már kezdtem belenyugodni, agglegényként élem le az életem Teddyvel, és az évről évre ideérkező diákokkal. De van egy valaki, aki ezt megcáfolni látszik.

Draco.

Fogalmam sincs, hogy mi van most, ha egyáltalán van valami, de napról napra jobban megkedvelem. A barátságos érintések, a sunyi pillantások, az amikor félszavakból is tudjuk mire gondol a másik, ezek olyan dolgok amiket nem tudok figyelmen kívül hagyni. Persze az maga lenne a mennyország ha nem csak barátként kedvelne, de ezt szinte még magamnak sem merem beismerni. Pedig, griffendéles vagyok vagy mi a fene! Na jó, egy kevés, vagy inkább túl sok mardekáros beütéssel, de a bátorságom házam névadójától, aki az egyik ősapám, örököltem. Godrik utódaként legalább ennyi szorulhatna belém.

Elmosolyodtam, majd meghallottam a csengőt. Kiléptem az irodámból, és a szemközti terem ajtajára néztem. Egy kis mágiahullám hatására az kinyílt, én pedig egyszerűen csak felvettem animágus alakom. A diákok odabent elcsendesedtek, és mindenki az ajtóra nézett, majd úgy egy méterrel lejjebb. Elkerekedett a szemük, és egy kislány felsikított. Tudtam milyen látványt nyújtok ebben az alakomban. Ahogy Minerva mondta: Fenséges és erős. Na ja, főleg akkor, ha három centis agyaraim és tépőfogaim vannak. Megráztam fekete bundámat, majd szépen előresétáltam a padsorok között. A diákok félelemmel vegyes tisztelettel néztek rám.

Ez most nem ego kérdése vagy bármi, de tényleg lenyűgöző vagyok az animágus alakomban. Tudom, mert órákig nézegettem magam a tükörben, miután először átváltoztam. Akkor, a tükörből, egy hatalmas fekete bundájú, rikító sárga szemű párduc nézett vissza rám. Erős, izmos és tiszteletet parancsoló. Imádom ezt az alakom, leginkább azért, mert ilyenkor nincs rajtam Voldemort lenyomata. A sebhely nem látszik a bundámon. Amint kiértem a tanári asztalhoz, visszaváltoztam, majd az elragadtatott sikkantásokat hallva elvigyorodtam. Tudom, nem illik ilyet egy tanárnak, de ez van. Kezem egy intésére becsapódott az ajtó, jó hangosan, mire mindenki elhallgatott és rám figyelt.

- Jó reggelt! Nem szeretnék semmilyen bevezetőt, vagy ilyesfajta felesleges beszédet tartani, szóval vágjunk bele! De először egy kérdés. Ki tudja, miről is szól az Átváltoztatástan? - kérdeztem, és egy kislány keze máris a levegőbe emelkedett.

- Ms. Soul? - szólítottam fel a fekete hajú, barna szemű leányzót. Közben közelebb sétáltam hozzá.

- Öhm... Az Átváltoztatástan – Tárgyak és élőlények transzformációja. Az egyik legbonyolultabb és legveszélyesebb a tantervben szereplő mágiák közül - hadarta a tankönyvben leírt megfogalmazást. Elmosolyodtam. Egy kis Hermione, csak kevésbé griffendéles változatban.

- Helyes! Öt pont a Mardekárnak! Azonban, szeretném ha valaki a saját szavaival is megpróbálná elmondani - néztem körbe, amikor újból egy mardekáros jelentkezett. Ezúttal egy fiú, akinek vörösesbarna haja volt, és eléggé félénknek tűnt.

- Mr. Cole? Mit osztana meg velünk?

- Hát szerintem nem csak ezt jelenti. Sok olyan bűbáj van, ami szintén az átváltoztatások közé tartozik. Például a kicsinyítő és a nagyító bűbájok. Akkor is átalakítjuk a tárgyakat. A nagyságukat növeljük vagy csökkentjük - magyarázta eleinte halkan, majd egyre határozottabban. Úgy tűnik, erre a tárgyra a mardekárosok fogékonyabbak.

- Nagyon jó Martin. Köszönöm. Tíz pont a Mardekárnak! - bólintottam, majd a griffendélesek részéről helytelenítő suttogás és mormogás hallatszott.

- Amennyiben a házam diákjai is megtisztelnek azzal, hogy átnézik az első leckét az első óra előtt, nekik is fogok adni pontokat. Ne higgye senki, hogy bárkivel is kivételezni fogok. Nem érdekel, hogy ki aranyvérű, hogy ki mugliszületésű, vagy éppen félvér. Azt hiszem, ennyi csatározás után, már rájöhettetek volna, hogy a vér mit sem ér. Olyan emberek vagytok, amilyenek lenni akartok. A személyiséged magad formálod, és nem az a lényeg, hogy a szüleid muglik-e vagy sem. Világos? - néztem végig az osztályon. Csend volt. Nagyon kellemes csend. Úgy tűnt, mintha a kicsiket teljesen elgondolkoztattam volna.

- Igen uram! - válaszoltak nagyjából egyszerre.

- Jó, akkor ma átvesszük ezt a két egyszerű átváltoztatást, vagyis bűbájt, ahogy Mr. Cole rámutatott - mondtam, majd mindenki előtt feltűnt az asztalon egy kavics.

- Pálcát a kézbe, és koncentráljatok arra, hogy a kő kétszeresére nőjön. A pálcátok végét hozzáérintve mondjátok ki a varázsigét! Baziteo! Lássatok munkához! - mondtam majd, körbejárkálva figyeltem őket. A Soul kislánynak elsőre sikerült, és a Cole srác is hamar meg tudta csinálni. Adtam nekik még tíz-tíz pontot, majd átmentem a griffendélesekhez.

- Remek, Ms. Hudson! Tíz pont a Griffendélnek! - mosolyogtam rá egy szőke kislányra. Elrebegett egy köszönöm-öt, ekkor vettem észre egy vörös hajú fiút, aki a pálcájával ütötte a követ, közben a varázsigét mormolta. Majdnem hangosan felnevettem, de mikor a kő legalább a százszorosára nőtt, és összetört a pad, egy barna hajú kislány lábát maga alá temetve, már inkább az ideg munkálkodott bennem.

- Hogy hívnak? - álltam oda elé, miközben egy intésemre leemelkedett a síró kislányról a sok pad darab.

- Hu... Hubertus Weasley, tanár úr! - mondta, és közben még a pálcáját is elejtette. Meglepődtem, de ezt persze nem láthatták rajtam.

- Jöjjön Ms. Watson, rendbe teszem a lábát! - emeltem fel a pityergő kislányt. A lába nem tört el, csupán megzúzódott. Az egyik széket átalakítottam egy fotelre, majd beleültettem.

- Hippokrax! - mondtam, mire eltűnt a vérvörös, lilás véraláfutás. Szerencsére ez nem csak törésre jó, hanem belső sérülésekre is. Hála Tonksnak, amiért ezt még régen megmutatta. Elővarázsoltam egy tálat, majd vizet idéztem bele. Egy elejtett pennából fáslit varázsoltam, amit bevizeztem. Betekertem vele a lábát, majd egy hűsítő bűbájt szórtam a kötésre.

- Nos, ez mindannyiunk számára megmutatta, hogy mennyire vigyáznunk kell a másikra. Úgy gondolom ez az ijedtség elég büntetés volt Mr. Weasleynek. Nemde? - néztem a paprika piros arcú gyerekre. Az sűrűn bólogatott.

- Remek, akkor most kicsinyítsék vissza köveiket a Reducio bűbájjal, aztán mehetnek is. Következő órára készítsenek egy negyven centiméter hosszú esszét, a két átváltoztatás használatáról, előnyeiről, veszélyességéről.Viszontlátásra! - mondtam, majd ebben a pillanatban kicsengettek. A köveket többé kevésbe visszaalakították, így azokat csak eltüntettem egy intéssel.

- Felviszlek a gyengélkedőre, rendben? - kérdeztem a kislánytól.

- Köszönöm professzor - bólintott pironkodva, én meg felkaptam. Egy másodikos kislány még nem nagy teher, habár Teddyt cipelgetni jóval könnyebb. Épp a gyengélkedő folyosójára kanyarodtunk be, amikor Dracóba botlottunk.

- Sziasztok! Mi történt? - kérdezte rám nézve, és a kislányra aki sírástól piros szemekkel kapaszkodott a taláromba.

- Weasley... - mondtam, ő meg elvigyorodott. Még szerencse, hogy a Watson lány nem látta ezt a a kaján vigyort.

- Szóval találkoztál vele. Majd elmesélek mindent róla ha akarod - szegődött mellém, amikor beértünk a gyengélkedőre.

- Annyira nem fon...

- Te jó ég! Mi történt? Azonnal tegye ide Harry! - jött oda fontoskodva Poppy Pomfrey.

- Már semmi baja sincs Madam. Megzúzódott a lába, de semmi gond. Elláttam és bekötöztem. Hideg-vizes borogatást is kapott, ami most is rajta van - mondtam gyorsan, mire melegen rám mosolygott.

- Végre egy tanár aki mellett megfelelő ellátást kapnak a diákok - mondta, és valamiért szúrós pillantást küldött Draco felé. Az meg, angyali mosolyt villantott. Aha, biztos valami bájital baleset.

-Akkor mi mennénk is. Ó, és öt pont a bátorságáért és az önuralmáért kisasszony - mondtam még mielőtt kiléptünk Dracóval. A kislány arca valami hihetetlen örömet tükrözött.

- Ó, milyen nemes gesztus. De a házkupát úgyis mi nyerjük meg. Amikor az előbb eljöttem az előcsarnokban, akkor láttam, hogy a Mardekár máris vezet 25 ponttal. Nem tudod, melyik tanár volt? Meg fogom neki köszönni! - nézett rám kötekedve.

- Szívesen - vigyorogtam rá. Ő meg hitetlenkedve nézett rám.

- Na ne! Szent Potter adott pontokat a házamnak. Hova fajul a világ?! - kiáltott viccelődve.

- Nem tehetek róla, hogy a diákjaid jobbak átváltoztatástanból. Egyébként meg, te tudod a legjobban, hogy nagyon nem vagyok szent - néztem rá tettetett morcossággal.

- Aha..

- Harry, Draco, segítenétek? - jött felénk kétségbeesetten Erica.

- Mi történt? - kérdeztem azonnal.

- Creevey és Avery. Párbajoznak, de nem tudok hozzájuk férni - mondta, én meg azonnal elindultam az SVK terembe. Amikor beértünk láttam, hogy egy erős pajzs veszi körül őket, és már jócskán vannak rajtuk sérülések, ám ekkor kimondta azt az egy idézőbűbájt Antonia, amit sohasem vártam volna egy griffendélestől.

- Serpensortia! - ordította, és a pálcájából kirobbant egy Nagini nagyságú fekete kígyó. Az dühösen, és félig őrülten indult el Avery felé. A pajzsot áttörtem, és a kígyó és Avery közé léptem. Az állat már majdhogynem meglepődve megállt, de aztán újult erővel indult felém.

- .: Elég! :. - szóltam rá, és rögtön megállt. A teremben is síri csend lett. Csak a kígyó dühös sziszegését és az én párszaszóm lehetett hallani.

- .: Beszéled, ember? :. - kérdezte idegesen.

- .: Igen, és nagy bajod eshet, ha nem nyugodsz le! :. - léptem egyet előre fölényesen.

- .: Nem lehet. Engem ő irányít! :. - bökött a farkával, halott sápadt Antonia Creevey felé.

- .: Akkor sajnálom! :. - vetettem oda, majd megdermesztettem és lekicsinyítve a zsebembe raktam.

- Mélységesen csalódtam magában kisasszony! Ötven pont a griffendéltől, és két heti büntetőmunka velem. Holnap este hatkor várom az irodámban. Ki kezdte? - néztem a két fiatalra.

- Én voltam professzor - suttogta Antonia.

- Menjenek fel a gyengélkedőre! - sóhajtottam, és mind a ketten kimentek. Ekkor néztem körbe, és Dracón kívül mindenki furán nézett rám. Nem, nem nézett, hanem bámult.

- Ezt hívják párszaszónak. Megértem a kígyókat és fordítva. Stanley professzor, szívesen máskor is! - mondtam zavartan, majd gyorsan kislisszoltam a teremből. Most ez lesz a téma hetekig. Már épp elértem volna az irodám, amikor valaki elkapta a kezem.

- Nem kellene mindig mindenhol otthagynod - nézett rám szemrehányóan Malfoy, és még mindig a kezem fogta. Hirtelen minden érzékem arra a kis felületre összpontosult, ami Dracóval érintkezett.

- Bocs, csak alig írok magammal, olyan ideges vagyok. - mondtam, majd behúztam az irodámba.

- Van még ma órád? - kérdezte mikor megálltunk a kandalló mellett.

- Nincs. Hétfőn csak ez az egy van, szóval most hazamegyek pihenni meg egy kicsit Teddyvel foglalkozni - mondtam, és elengedtem a kezét. Egy picit mintha csalódott lett volna, de ha az is volt, nem mutatta ki nagyon.

- Rendben - bólintott, majd hátrébb lépett amikor egy marék port szórtam a kandallóba.

- De örülnék ha velünk vacsoráznál - néztem rá, de inkább kérdésnek hatott a mondatom. Valami újfajta csillogással telt meg a szeme, és mosolyogva bólintott. Ekkor egy eszetlen ötlet jutott az eszembe.

- Ez egy randi - vigyorogtam, az ő sápadt arca pedig kicsit kipirult. De legnagyobb meglepetésemre bólintott, ezért én végigsimítottam a karján, majd beléptem a kandallóba. A címet tisztán és érthetően kimondtam, majd a következő percben gondolataimba merülve léptem ki a hazám nappalijába. Teddy nevetése hangzott a konyhából, biztos megint valami sütit sütnek Hollyval.

De azt sehogy sem tudom elfelejteni, amikor Draco az érintésemre picit megremegett. Lehet, hogy mégis van némi esélyem? Ma este remélem kiderül. Most viszont megyek, és szabadon engedem a kígyót a zsebemből...

10. fejezet: Váratlan


- Szia! - visított fel Teddy, ahogy beléptem a konyhába.

- Szia, mi újság? Mi jót csináltok Hollyval? - kaptam el a nyakamba vetődő gyereket.

- Harry uram, Holly süteményt sütött az úrfinak, de az úrfi segíteni akart! - jelentett a kis manólány. Mosolyogva bólintottam, majd otthagytuk Hollyt a konyhában.

- Mit szólnál egy kis kviddicshez? - néztem rá. Felragyogott az arca, és felszaladt a seprűjéért, amit még neki készíttettem az Abszol úton. Igaz, nem száll magasra és nem is gyors, de egy majdnem hat éves srácnak ez pont elég. Utálnám ha leesne vagy valami. Elszaladt, közben én is elmentem átöltözni. Az egyik roxfortos kviddicstalárom vettem fel, persze azóta nőttem egy keveset, így hosszítottam rajta gyorsan. Bementem Teddyhez és a ruhái szanaszét voltak dobálva. Tanácstalanul ült a nagy kupacon, és onnan nézett rám. Nem bírtam és elnevettem magam. Ő meg gondolom rajtam nevetett, de a hangja megnyugvással töltött el, és már sehol sem volt a fél órával ezelőtti idegesség.

- Nem tudom milyen pólót kell felvennem! - nézett rám nevetősen. Pólót? Újból elmosolyodtam, és az egyik nadrágját az én cuccom kicsinyített mására változtattam át. Segítettem neki felvenni, habár elég jól boldogult.

- Na, mehetünk! Majd Holly rendet rak - fogtam meg a kezét, és magamhoz intettem a seprűm. Egész délután kint voltunk, Teddy szinte olyan álmos volt, hogy majdnem leesett a seprűjéről, de aztán szépen leszálltunk, én meg betereltem. Megfürdött, majd lefektettem és addig simogattam a fejét amíg el nem aludt.

Átmentem a saját szobámba, majd lezuhanyoztam. Egy sötétkék farmert és egy szürke inget vettem fel. Nem felejtettem el, hogy ma Dracóval vacsorázom. Habár már annyira éhes voltam, hogy mindegy lett volna kivel, csak egyek. Na jó nem, ez azért más... Ekkor éreztem, hogy a birtokra érkezett valaki, mégpedig a kandallón keresztül. Lementem, és Draco ült a nappaliban, és éppen Holly nyaggatta, nem kér-e esetleg valamit.

- Köszönjük Holly, kérlek elintéznéd a vacsorát? - szólaltam meg az ajtófélfának dőlve. A manó egy pukkanással eltűnt.

- Szia, igazán örültem a meghívásodnak, de Minerva azt üzeni, hogy minél hamarabb légy a Roxfortban, mert beszélni akar az igazgatóiban a tanárokkal - állt fel Draco.

- Neked is szia! Értem, de attól még megvacsorázhatunk, nem igaz? - kérdeztem, ő meg mosolyogva bólintott. Mellém lépett, majd bementünk az étkezőbe. Leültünk, és a leves már meg is jelent.

- Milyen napod volt? - kérdeztem, mert nem tudtam nem észrevenni a megviselt fáradt pillantásokat.

- Averytől levontak húsz pontot, és ő is megy hozzád büntetőmunkára holnaptól - mondta.

- Ki vonta le a pontokat? - emeltem meg az egyik szemöldököm.

- Minerva, természetesen. Ki más? Ezzel kapcsolatban akar veled beszélni, de volt benne valami furcsa is. Tudod, biztosan emlékszel még arra, milyen képet vágott Dumbi amikor kieszelt valamit. Na most, McGalagony kétszer olyan szórakozott volt. Nem tetszik ez nekem. Talán mégis sokat unatkozik a tanítás nélkül?! - gondolkozott hangosan, és kutatóan nézett rám.

- Ne nézz rám így, semmit sem tudok az ügyről. Személy szerint örülök, hogy túléltem a mai napot - sóhajtottam egyet.

- Szerintem a randi dolgot elhalaszthatjuk, mert Minerva biztosan nem fogja ma hagyni, hogy egy nyugodt esténk legyen. Együnk, aztán irány Roxfort - jelentette ki, én meg kissé szomorúan, de bólintottam. Nem lehet igaz, hogy Minerva pont akkor jön képbe, amikor tudnék valamit lépni. Kényelmesen megkajáltunk, és megbeszéltük a mai nap történéseit, majd Draco elindult a kandalló felé.

- Muszáj ott mennünk? - kérdeztem. Ő meg hülyén visszanézett rám.

- Hol máshol akarnál menni? Te sem vagy Merlin, és nem is tudsz hoppanálni a Roxfortba - nézett rám kissé gúnyosan mosolyogva. Csak megforgattam a szemem az olyan ismerős beszóláson és hanghordozáson.

- Nem is, de a határig simán, onnan meg felsétálhatnánk - ajánlottam, mire mintha elgondolkozott volna, majd vigyorogva megrázta a fejét.

- Ne már Malfoy! Nem halsz bele egy kis sétába! - mondtam, mire csak azért is odalépett mellém.

- Na jó, te akaratos griffendéles! - mondta, majd megfogta a kezem, mintegy jelezve, hogy társas hoppanálni célszerűbb lenne ekkora távolságban és az én irányításom alatt. Rámosolyogtam, majd inkább átkaroltam a derekát és magamhoz húztam. Kissé elkerekedett szemekkel nézett rám, de mielőtt bármit is mondhatott volna, dehoppanáltam a Roxfort határához.

- Ez fura volt - jelentette ki.

- Tudom - mondtam, majd a kezét még mindig el nem engedve, elindultunk befelé, és már eléggé be volt sötétedve.

- Számomra nagyon ismerős - mondta furcsa hangon.

- Máshogy hoppanálok azt hiszem. Mikor a hosszú kihagyás után először próbáltam, valamiféle fekete füst vett körül és... Hogy is mondjam? Nem ugrottam a két hely között, hanem inkább suhantam vagy ilyesmi. Valószínűleg ez egy keveréke annak, ahogy Voldemort és ahogy egy rendes varázsló hoppanál. Nem igazán szabályos, de így nem érzékeli a minisztérium, hogy merre járok. Ezért nem tudták bemérni Őt sem. Viszont annál inkább észlelik a varázslataim. Túl erős a lenyomat.

- Hasonló volt ahhoz, amit akkor éreztem amikor apám hoppanált egyszer velem - mondta elgondolkozva majd hirtelen megtorpant.

- Harry, mi ez az egész? - kérdezte, és közben az ujjait összekulcsolta az enyémekkel. Így értettem mire gondol. Kissé ideges lettem, de igyekeztem leplezni.

- Attól függ, hogy mit szeretnél... - néztem rá habozva, mert még mindig nem voltam benne biztos, hogy ő is kedvel, bár akkor ennyit sem engedett volna.

- Nem tudom. Tetszik ez a valami, de nem tudom. Úgy értem, nincs ellenemre, csak tudod számomra ez nagyon új. Voltak már kapcsolataim, de soha nem volt dolgom férfiakkal. Amit irántad érzek, nevezhetjük vonzalomnak, de ez kissé ijesztő ebből a szempontból - nézett fel tétován. Tudom, hogy érezheti most magát. Én is ezt éreztem. Tétován kinyúltam, és megsimogattam a másik felkarját.

- Nem teszek semmi olyat, amit te nem akarsz, mert ezt neked kell letisztáznod saját magaddal. Az én részemről Draco, úgy gondolom, vonzó férfi vagy, és hülye aki nem veszi észre, legyen az nő vagy férfi. Mióta visszatértem ide, nem csak az ismerős környezet segített, hanem bármilyen hihetetlen, te is. Én csak... - magyaráztam bőszen, de akkor meleg és nedves ajkakat éreztem a sajátomon. Nem mintha tiltakoztam volna, inkább rögtön szorosan magamhoz húztam, ő pedig a nyakamra csúsztatta a kezeit. Végigsimítottam a hátán, mire belesóhajtott a csókunkba. Nem is tétováztam, igyekeztem minél többet és többet érezni és ízlelni belőle. Nyelvemmel felfedeztem a szája minden egyes részletét, majd vad táncot járva az övével, szorosan öleltem magamhoz. Végül levegő híján szétváltunk és csillogó szemekkel néztünk egymásra. Elmosolyodtam, majd visszahúzva őt, még egy lágy csókot leheltem az ajkaira, aztán egymás derekát átkarolva vágtunk át a birtokon.

A folyosókon kiábrándítva mentünk, de így is több diák megérezte a jelenlétünk, mert vagy megtorpantak, vagy hátranéztek, bár nem láthattak. Az igazgatóihoz érve, elengedtem Draco derekát és a kezeinket összekulcsoltam. Most, hogy egy kicsit kaptam belőle, még jobban vágytam a közelségére mint eddig. Igaza van, tényleg ijesztő. Még nekem is. Hét évnyi ellenségeskedés után, és az ellentétes oldalon való harc után, úgy látszik ő jelenti számomra az egyik békeforrást ennyi idő elteltével. Soha de soha még csak eszembe sem jutott volna. Erre mondják, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Gondolom...

- Harry, Draco! - köszöntött minket McGalagony, és kissé furcsállva nézte a kezeinket, de aztán túljutott a döbbenetén és hellyel kínált minket. Dumbledore kuncogott, viszont Nigellus Black inkább fintorgott egy sort. Nem igazán izgat más véleménye.

- Mivel elég későn érkeztetek, a többi tanárt már tájékoztattam, de jobb ha külön beszélünk. Uraim! Csodás hírem van! Évfolyam-találkozót szerveztem erre a hétvégére, amint a diákok Roxmortsból visszaérnek és megvacsoráznak, utána eltölthetünk egy kellemes vacsorát a Nagyteremben. Az 1998/99-es tanév végzős diákjait várjuk majd szeretettel, és ez rád is vonatkozik Draco. Tekintve, hogy professzor vagy, ki sem bújhatnál alóla, de te is abban az évben végeztél - mondta erélyesen, ugyanakkor nagyon szórakozottan az igazgatónő.

- Rendben - sóhajtott fel mellettem a szőkeség.

- És én? Akkor nem jártam ide - mutattam rá a nyilvánvaló tényre, de Minerva csak legyintett egyet.

- Nem, de ez nem értem miért lenne probléma. Harry, te is professzor vagy, és ha mást nem is, annyit megtehetsz, hogy leülsz a tanári asztalhoz a vacsora idejére. De felőlem lehetsz kísérő is - tette az óvatos célzást, mire Draco kicsit megszorította a kezem.

- Oké, vettem a célzást. Mindkettőtökét. Akkor inkább kísérőként mennék, ez így is elég kellemetlen lesz Ron és Ginny miatt. Így legalább nem kell közszemlére kiülnöm a tanári asztalhoz, és nem is vetnek az oroszlánok közé - mondtam, mire Dumbledore felnevetett. Legalább valaki értékeli a humorom...

- Rendben, van egy másik dolog. Harry, ki kellene találnod valami fontos feladatot a két jómadárnak. Ms. Creevey nem képes megbirkózni az ellenszenvével amit a mardekárosok iránt táplál, főleg Mr. Avery iránt, és ez fordítva is igaz, habár a fiatalember legtöbbször csak folytatja azt amit a kisasszony elkezdett. Találj ki nekik valamit, rendben? - kérdezte. Erősen törtem a fejem, majd be is villant egy ötlet.

- Már tudom is Minerva. Habár sok munkával, figyelemmel és koncentrációval fog járni, kellően összekovácsolhatja őket - mondtam, és már azon gondolkoztam hogyan valósítom meg a tervem.

- Ismerem ezt az arckifejezést, és az a furcsa mosoly sem tetszik. Mit tervezel? Ugye nem akarod őket nagyon meggyötörni? - kérdezte Draco, és vigyorogva nézett rám.

- Neeem. Én? Persze, hogy nem. Úgy ismersz engem? - kérdeztem, mire csak felvonta a szemöldökét.

- Bár szórakoztató nézni, ahogy civakodtok, még mindig nem érdekel - hallottam Phineas Nigellus morgását.

- Kellemes a társasága Phineas, mint mindig - bólintottam felé, az meg felállt és elfordította a székét háttal nekem, és úgy ült le rá. Majdnem elröhögtem magam. Ilyet még egyszer sem láttam a portréktól.

- Akkor mindent megbeszéltünk uraim. Jó éjt! - mondta Minerva, mint egy elbocsátásképp, amit tökéletesen meg is értettünk. Már a főnix lépcsőjén álltunk ami ereszkedett lefelé, amikor a szőke felém fordult, majd beletúrva a hajamba, közelebb húzott magához. Felsóhajtottam a kellemes bizsergető érzésektől, s örömmel dőltem a karjai közé.

- Holnap találkozunk, és majd ebédnél megbeszéljük a szombat esti kísérős dolgot - mondta halkan, és lágy csókot lehelt a számra.

- Jó éjt szöszi - bújtam ki a karjai közül a lépcső alján esélyt sem adva, hogy visszatartson. Vigyorogva megcsóválta a fejét.

- Jó éjt Harry! -- köszönt el, majd elindult zsebre tett kezekkel a pince felé. Figyeltem, ahogy eltűnik a folyosó sarkán, aztán nekidőltem a falnak.

Ez a mai nap minden várakozásomat felülmúlta. Végül is a randi hivatalosan nem jött össze, de ez sokkal többet jelentett számomra, mint bármi más. Léptem egy kicsit, míg Draco hatalmas távot tett meg azzal, hogy megcsókolt. Olyan meghitt és mégis szenvedélyes volt, amit alig merek elhinni még most is. Huh, ideje lenne hazamenni Teddyhez...

11. fejezet: Büntetőmunka


Eléggé gondterhelten mentem a Nagyterembe ebédelni. Minek is élek én még? A délelőtti óráimon borzalmas voltam, tudom. A hetedéves Griffendél-Mardekár dupla óra után, egy ötödéves Hugrabug-Hollóhát csoporttal voltam, akik most kezdtek bele az emberi test transzformálása anyagba, és a hajuk színét kellett volna megváltoztatniuk. Párokban dolgoztak, és én naiv azt hittem, hogy majd tudnak együtt dolgozni. Kiderült, hogy ez koránt sem így van.

Voltak gyerekek akik feje egy salátaként végezte, vagy akik bőre élénk sárga, rózsaszín és kék színt öltött. Néhányat én magam sem tudtam megtörni, mivel annyira elrontották az átváltoztatást, ezért Poppyhoz küldtem a fél bagázst. Kellően sokat ordítottam, és levontam vagy háromszáz pontot a négy háztól összesen. Ez pedig, mind csakis azért mert Meda írt reggel. Vagyis a jogi tanácsadója írt, mivel kész a végrendelete, és már nagyon rosszul van. Szombaton délután kell elmennem hozzá. Nagyon jó. Most Teddy még a nagyanyját is elveszíti. Nagyon elegem van mára, és este még azt a két ütődöttet is helyre kell tennem.

- Szia - simítottam végig Draco combján észrevétlenül az asztal alatt, ahogy letettem magam a mellette lévő székre.

- Szia! Hé, tudtad, hogyha mínuszba teszed mind a négy házat az első héten, akkor soha az életbe nem fog senki sem győzni? - nézett rám kissé szemrehányón, de a kezét összekulcsolta az enyémmel a combján.

- Nem. Érdekel. A. Házkupa. Oké? - tagoltam szépen a szavakat. - Most kisebb gondom is nagyobb, amellett akkora idióták voltak ma, hogy méltán kiérdemelték - mondtam kissé talán túl hidegen.

- Igenis Piton professzor! - szívózott velem.

- Ez övön aluli volt Draco! A lényeg az, ha hergelnek akkor megkapják. Amúgy Medához kell mennem szombaton, így kicsit késni fogok a vacsoráról. Addig készítsd fel a régi talpnyalóid, hogy Harry Potterrel jársz - villantottam rá egy mosolyt.

- Járás? Ez olyan hülye szó Harry... Igen, tizenhat-tizenhét évesen még járás. Na de huszonhárom évesen már elég gyerekes ezt mondani - akadt fent egy szón.

- Akkor arra készítsd fel őket, hogy együtt vagyunk. Nekem nyolc, annak hívjuk aminek szeretnénk. Amúgy ki jön a mardekáros bandádból? - kérdeztem két falat között.

- Hát, mivel Monstro megölt egy Rend tagot a végső csatában, ő dutyiban ül. Crak-kal te is tudod mi történt, és a többi egyébként nem érdekel. Akivel még jóban vagyok, az Theo és a felesége Pansy, na meg Blaise akihez társul a mi griffendéles Hermink. Senki mással nem beszélek a régi háztársak közül - mondta elgondolkozva.

- Parkinsont elvette Nott? Ez komoly? Azt hittem az a csaj vénlány marad - vigyorogtam.

- A vér kötelez. Te is tudod. Elházasították a Nott családba, de elég jól megvannak együtt. Pans terhes, azt hiszem a hatodik hónapban van - vont vállat.

- Tudom, na képzeld, kitaláltam a két delikvensnek valami igazán nehezet és izgalmasat, ami ráadásul egész évben leköti majd őket. Együtt - nyomatékosítottam az utolsó szót. Kérdőn nézett rám, de én csak megráztam a fejem.

- Hát jó, ne mond el! Egyébként olvastad a mai Prófétát? Nem? Azt hittem emiatt vagy iszonyú dühös. Tudod, a visszatérésed miatt, a Hírverő rekordpéldányszámot adott el, mivel ők voltak az elsők akik lehozták. A Próféta elégtételt akart, ezért ráállították Rita Vitrolt az ügyedre, vagy inkább rád - mondta csak úgy mellékesen, az én kezemben pedig megállt a villa.

- Van itt valahol egy példány? - kérdeztem sürgetően. Sötéten bólintott, majd a talárja belsőzsebéből előhúzta a cikket. Ahogy olvastam, egyre jobban sápadtam el.


HARRY POTTER VISSZATÉRÉSEINEK KÖRÜLMÉNYEI

Biztos forrásokból értesültem, hogy Harry Potter (23) aki legyőzte Őt Akit Nem Nevezünk Nevén, hazaérkezett az országba. A híres roxforti csata után eltűnt, és évekig nem jelentkezett. Belegondoltunk már valaha is, hogy erre a döntésre milyen okból kifolyólag jutott? Hát persze, de minden feltételezésünk téves volt! Ám itt az igazság! Harry Potter immáron olyan erők birtokában van, amelyeket egykor a hírhedt "Sötét Nagyúr" birtokolt. Vajon miért jött vissza? Igazán csak a tanítás miatt, vagy valami más keletű célja volt ennek? Egy biztos, jó lesz vigyázni a Megváltóval, hiszen nem szeretnénk még egy olyan urat a nyakunkra, mint Ő Akit Nem Nevezünk Nevén volt.

Rita Vitrol



Dühösen csaptam le az újságot, és ahogy körbenéztem a teremben, most feltűnt az, ami eddig nem. Mivel reggelizni nem itt szoktam, így csak most lát először az egész iskola a mai nap folyamán. Hát ezért volt olyan kuss a hetedéves mardekárosoknál az órán is. Most is, mindenki kissé félve méregetett. Draco aggódva nézett rám, bár ezt csak a szürke szemek villanásából láttam. Felálltam, mivel olyannyira ideges voltam, hogy lüktetett az egész testem a mágiától.

- Veled megyek - állt fel mellettem a szőke.

- Nem! - vetettem oda kissé talán túl keményen. Azonnal visszakoztam, ahogy fájdalmasan megrándult a szája széle. - Este feljössz amikor büntetőmunkám lesz? - kérdeztem, ő pedig rábólintott. Kisiettem a teremből.

Amint kiértem a tópartra, szabadon engedtem azt ami eddig fájón engem feszegetett. A szél erősen fújni kezdett körülöttem, és a víz is megremegett. A sebhelyembe belevillant egy pillanatnyi szúrás, ami azt jelezte, hogy bizony már nem igazán kontrollálom magam. Jól tudtam, most kell leállnom. Az erőteret magam körül lassan visszahúztam, és leroskadtam a fűre. Igyekeztem megnyugodni és a legjobb módja az volt, ha az igazán fontos emberekre gondolok. Draco, Teddy, Hermione, Will és talán még Blaise is belesik ebbe a kategóriába, habár vele még fele annyira sem vagyunk barátok mint Hermivel, mégis kedvelem a nyers humorát és stílusát. Egy órával később felvánszorogtam, mivel kezdődött az elsőévesekkel az órám. Kissé elnyúzott arccal mentem be, és a beálló csendben tisztán hallották a sóhajom.

- Jó napot hölgyeim és uraim! - köszöntem, mire egy egységes "Jó napot professzor!" érkezett. Leültem a tanári asztalhoz és végignéztem rajtuk. Mind megvolt szeppenve, ellenben néhány hollóhátas érdeklődve figyelt.

- Ma egy egyszerű átváltoztatással fogunk foglalkozni. Talán viccesnek is fog tűnni a számotokra, de ez az alapja mindennek - kezdtem bele, még mindig ülve az asztalnál, mert minden igyekezetem ellenére, még mindig gyenge voltam kissé.
- Élettelen dologból élőt varázsolni nagyon nehéz. Viszont ennek az ellenkezője egyáltalán nem. A hátsó asztalon találtok kis üvegeket, mindben bogarak vannak. Mindenki hozzon egyet magának! - intettem az asztal felé, mire beletelt vagy tíz percbe amíg mindenkinek jutott egy kis bogár, és visszarendeződtek.
- Ha lehetne akkor következő alkalommal egy ilyen feladat maximum öt percet vegyen igénybe és ne a dupláját. Nem értem mi szükség van a dumára akkor, amikor kapsz egy feladatot. Nyilván nem értettétek még meg, de legalább annyi koncentrációt igényel ez a tárgy is, mint elkészíteni egy bonyolult bájitalt. Nem lehet hibázni! - mondtam morcosan, mire néhányan dacosan, mások lesütött szemekkel reagáltak.
- Bogárból gombot varázslat, avagy Tenorio. A kis gombot amit sikerül összehoznotok, óra végén idehozzátok, és leosztályozom. Szükségetek van a jegyekre, így minden hónapban tudok egy összesítést készíteni arról, hogyan is haladtok. De vissza a feladatra! A Tenorio a varrók és szabók kedvelt varázslata. A varázs segítségével bármilyen bogárból gombot tudunk varázsolni. A pálcamozdulat a következő! - vettem elő a pálcám, majd kecses ívet írtam le a levegőben, amit igyekeztek pontosan leutánozni és elsajátítani.
- Fontos, hogy a mozdulat végén bökjünk egyet a pálcánkkal a bogár felé. A mozdulat végén mondjuk ki a varázsigét: Tenorio! Ha lehetne, akkor a "nórió" részre fektessük a hangsúlyt! Lássatok hozzá! - intettem nekik, és azonnal hozzáláttak. Figyeltem rájuk, de közben teljesen elkalandoztam, aztán az óra végét jelző csengőkor, a gyerekek lerakosgatták az üvegcséiket az asztalomra. Érdekesek voltak, ami azt illeti. Félig átalakult gombok és hasonlók. Visszafojtottam a nevetésem. A délután hamar elment, és eljött a hat óra. Pontban hatkor kopogás és halk mormogás hallatszott az ajtó felől. Na most majd tátva marad a szájuk.

- Jöjjenek! - szóltam ki, csakhogy aztán belépjenek. Avery feje piroslott, míg Creevey inkább elégedettnek látszott. Ezek szerint a kis szópárbajból a lány került ki győztesen.

- Estét uram! - köszönt Antonius lazán. A stílusa jó, bár lehetne kissé tisztelettudóbb is. Antonia csak durcásan ledobta magát az eső padba, és onnan figyelt engem. Intettem Averynek mire kelletlenül és a legtávolabb húzódva egymástól, de leült Antonia mellé.

- Ez a büntetőmunka egész évben fog tartani, és minden szerda este hatkor lejöttök ide. Nem érdekel a kviddics edzés, sem más. Ha randitok van, mondjátok le, ha leckét kell írnotok, akkor az egyik lyukas órában csináljátok meg. Nem izgat, a lényeg, hogy itt legyetek - mondtam, és láttam, hogy egyiknek sem tetszik.
- Szóval, ez nem büntetés, afféle kiváltság inkább. Elmagyarázom, hogy értem a dolgot - mondtam, mire rögön értetlenül néztek rám. Ez van. Felvettem két vaskos kötetet az asztalomról, majd leraktam őket eléjük.

- "Minden amit az animágiáról tudni kell" - olvasta fel a címet Antonius.

- Ez valami vicc, professzor? Ezt évekig tanulják, és nem is tartozik a RAVASZ tantervbe - kérdezte kissé meghökkenve a lány.

- Igaz, nem tartozik a tantervbe, ti mégis ezzel fogtok foglalkozni. Már nem azért, de az apámnak és a keresztapámnak sikerült már tizennégy évesen az átalakulás, így ti még érettebb fejjel állhattok neki. Nekem is csak fél évig tartott míg elsajátítottam, és nem hiszem, hogy gondod adódna belőle Antonia. Amekkora kígyót idéztél meg, nem lehet vele problémád - mondtam felhúzva az egyik szemöldököm. Ekkor meg a mardekáros srác akart tiltakozni.

- Meg sem kell szólalnod Antonius. Ha jól hallottam, te hoztad létre azt az erős pajzsot, amin még a tanárnő sem jutott át. Így nem hinném, hogy akár egy percig is azzal kellene foglalkoznunk, miszerint alkalmas vagy-e az animágiára. Persze ez nem könnyű, ezért sincs sok animágus, de ez majd eléggé leköt titeket ahhoz, hogy átkozódásra se időtök, se alkalmatok ne legyen - tájékoztattam őket, és most már csak legyőzötten bólintott.

- Mielőtt elkezdenétek a könyvet, egy kérdésem lenne. Őszinte választ várok, és ha nem azt kapok, higgyétek el megtudom - villantottam meg egy kis mosolyt. - Szóval, tulajdonképpen mi is a bajotok egymással? - kérdeztem, és azonnal rávágták a választ.

- Ez egy mardekáros!

- Ő egy griffendéles!

Majdnem elnevettem magam. Amilyen komoly arccal kijelentették ezt tudtam, hogy igaz bár nem a teljes igazság.

- Értem. És? Úgy értem oké, Griffendél-Mardekár ellentét. Hm... De az ellenkezőjére a legjobb példa, Hermione Granger, vagyis most már Zambini. Még mindig nem értem mi a gond - mondtam, és Antonia kezdett kipirulni. Éreztem a benne lévő feszültséget soha nem látott nagyságba szökni.

- Professzor, ez a mi ügyünk, miért akarja megtudni? - kérdezte remegve a lány.

- Mert ez a "ti ügyetek" az egész iskolára kihat. Az állandó párbajok, és a házak egymásra uszítása, már nem a ti ügyeteknek tűnik nekem.

- Én az egészről nem tehetek! Nem vagyok az apám, és ő ezt nem fogja fel. Ha pedig megátkoz professzor, vagy az anyámon élcelődik, akkor nem fogom szó vagy átok nélkül eltűrni uram! - fakadt ki hirtelen a srác. Na, ez kezd érdekes lenni.

- Nem érdekelnek az olcsó kifogásaid Avery! Ugyan olyan vagy mint az apád! Egy mocskos szemét gyilkos halálfaló! - kiáltotta felpattanva a lány. Igen, ez határozottan kezd érdekes lenni.

- Ugyan olyan? Se nem vagyok halálfaló, se gyilkos! Az istenért! Másodikosok voltunk a háború idején. Szerinted Voldemortnak kölykökre volt szüksége? Gondolkozhatnál néha azzal a kevés agyaddal! - pattant fel Avery is. Én továbbra is érdeklődve figyeltem őket, és meg kell hagyni, élveztem a látványt. Úgy néztek ki, mint akik bármelyik percben egymásnak ugranak. Iskolásként sohasem értettem mi olyan vicces és érdekes abban, amikor Dracóval veszekedtünk, vagy párbajoztunk. Most már meg tudtam érteni az akkori néző közönséget.

- Meghalt Collin! Az apád ölte meg a bátyámat! Tudod te milyen hazamenni egy olyan házba nyáron, ahol az agyvérzésből éppen felépülő apád kötözködik, és az anyád pedig mély depresszióban van már évek óta? Dennis pedig alig jár haza! Collin halála, azaz a te apád, tönkretette a családom! Elegem van már! Bárcsak én haltam volna meg helyette! - kiáltotta végre Antonia, szinte már zokogva. Antonius szinte leforrázva nézte őt, aztán egy eléggé esetlen mozdulattal átölelte és adott neki egy zsepit. Megmosolyogtam a jelenetet. Úgy éreztem, már észre sem veszik a jelenlétem.

- Utállak te nyálkás mardekáros... - motyogta konokan Creevey, és Avery pedig csak mosolygott.

- Az érzés kölcsönös, te undok griffendéles! - simított végig a hátán. Antonia, mintha észbe kapott volna, rám nézett, majd a szégyentől piros arccal ellépett a fiú mellől, és visszahuppant a padba.

- Olvassátok el az első három fejezetet, aztán mehettek pihenni - mondtam halkan és kedvesen, és ahogy ránéztem a srácra, mintha egy kissé túl cinkos pillantást vetett volna rám. Van egy olyan érzésem, hogy egyikőjük sem közömbös a másik számára. Magamban tartva a megkönnyebbült nevetésem, leültem az asztalomhoz, majd a hetedéves mardekárosok esszéit kezdtem javítani, amit nyáron kellett elkészíteniük, az ember transzformálási módszerekről. Ők nyugodtan olvastak, ám amikor odaértem Averyéhez, kissé meghökkentem. A metamorfmágiáról írt, de még számomra is voltak benne új dolgok. Nagyon részletes és szép esszé volt.

- Antonius, esetleg volt egy alanyod az esszéhez? - kérdeztem, ő meg kíváncsian felnézett.

- Öh, anya barátnői között van egy nő, aki testvérének az unokája metamorfmágus. Ezért találkoztam Mrs. Maloyjal egyszer nálunk, és nem szégyelltem kifaggatni a hölgyet - mondta vidáman. Aha, szóval akkor ez Teddyről készült.

- Értem, szóval a keresztfiamról írtad a nyári esszéd - jelentettem ki, ő meg elsápadt. Halványan elmosolyodtam.
- Nem kell aggódnod, nem bánom. Teddy Lupin-Black a keresztfiam és jelenleg is én nevelem, de ebben a dolgozatban még számomra is van egy-két új dolog. Nagyon jó lett, és tartalmilag is érdekes. Ez megérdemel egy K osztályzatot - mondtam és megnyugodva fújta ki a levegőt.

- Köszönöm uram! - mondta, én meg bólintottam. Ekkor kopogtak hangosan az ajtón kettőt, majd belépett egy magas, mélykék taláros, szőke fiatalember, és a szívem rögtön duplájára növelte a tempóját. Elmosolyodtam amikor rám kacsintott, és becsukta az ajtót.

- Jó estét professzor! - köszöntek ketten egyszerre, én meg megmosolyogtam Draco kissé értetlen arcát. Antonia is maximálisan tisztelettudó volt.

- Szervusztok! - köszönt vissza kis fáziskéséssel, majd egy széket varázsolt mellém és leült. Persze a diákok előtt mi is csak kollégák voltunk, ami persze nagyon nehéz volt, főleg hogy a mai nap alig láttuk egymást.

- Ezt olvasd el! - adtam oda neki a dolgozatot. Végigolvasta, aztán rám nézett.

- Ez egy nagyon jó dolgozat, amit egy mardekáros írt. Ez olyan meglepő? - kérdezte kissé cinikusan. Mintha kuncogást hallottam volna a párocskám felől, de amikor odanéztem fapofával olvastak.

- Nos nem az, de voltaképp Teddy volt az alany. Antoniusnak sikerült érdeklődnie édesanyádtól - mondtam mosolyogva.

- Ejha, milyen mardekáros - mondta Draco és közben elvigyorodott. Nahát, nahát.

- Szóval, hogyan is lesz a szombat? - kérdeztem, és halkan megbeszéltünk mindent. Semmi személyeset nem említettünk, hiszen egy ravasz mardekárossal és egy legalább annyira furfangos griffendélessel a nyakunkon, nem lehet ilyesmit megbeszélni.

- Animágiára tanítod őket? - kérdezte Draco, amikor Antonia kész volt a három fejezettel és a csukott könyve felett ülve nézelődött a teremben. Ekkor látta meg a könyv címét.

- Igen. Ez kellőképp leköti és összeköti őket - mondtam szinte suttogva, hogy meg ne hallják.

- Amint képesek lesznek átváltozni, rögtön egymásnak fognak esni, csak akkor már állat alakban - morogta az orra alatt, én pedig észrevétlenül megfogtam a kezét.

- Majd meglátjuk - néztem rájuk mosolyogva.

12. fejezet: Őrült vádaskodás

Épp a Nagyterem felé lépkedtem, és kissé ki voltam készülve. Meda megint jött a makacsságával, de én ezzel már nem tudok mit kezdeni. Be kell vallanom magamnak, most már én is feladtam. Nem lehet őt meggyőzni, sőt szívélyesen rávilágított, hogy a Teddyvel való érzelmi zsarolással sem megyek semmire.

Fekete öltönyt és elegáns cipőt vettem, egy sötétzöld inggel. Remélem Dracónak így már elég jó leszek. A gondolatra, akaratlanul is vigyor kúszott az arcomra. Az elmúlt héten, kétszer is a kúriában töltötte velem az éjszakát, ám eddig a kisebb simogatások és érintéseken kívül, semmi komolyabb nem történt. Ezen ha nem is előbb, de utóbb változtatni szeretnék, hiszen annyira érzéki és kívánatos férfi, hogy kevesen tudnának neki ellenállni. Hát még én...

A Próféta cikke is nagy port kavart. Ezer és ezer levelet kaptam, és ami a legelborzasztóbb, hogy olyanokat is, amiben afelől érdeklődnek, nem lépnék-e "a sötét művészetek" mesterévé. Persze, ezek névtelenül érkeztek, de mégis meghökkentő, hogy ezt valaki egy percig is komolyan gondolja.

A Nagyterem ajtaja mögül hangok szűrődtek ki, izgatott beszélgetés és nevetgélés. Nem egy ismerősen csengő nevető hangot, mondatfoszlányt hallottam. Kellemes melegség töltött el, hiszen most ez az az este, ahol újra kölyöknek érezhetem magam, és Merlin a tanúm rá, hogy úgy is lesz. Óvatosan belöktem kicsit az ajtót, majd kezem egy kis intésére be is zárult mögöttem. Megláttam az én szőkémet, egy nagyobb asztalnál, aminél Hermi kivételével, csak volt mardekárosok ültek. Elindultam feléjük, és ahol elhaladtam, ott lassan csendesedett el minden. Elég zavaró volt, de már megszoktam. Itt majdnem mindenki, azok közé tartozik, akiket öt éve még csak nem is láttam, így nem csoda, hogy meglepődtek. Draco felfigyelt az elcsendesedő teremre, és széles mosolyt villantott felém. Felállt, amire már az összes volt mardekáros felfigyelt.

- Azt hittem később jössz! - mondta Draco amikor odaértem, és magamhoz húztam.

- Nem bírtam vele, így elküldött - vontam vállat, majd a tarkójánál fogva, magamhoz húztam egy csókra. Nem igazán foglalkoztam a döbbent szisszenésekkel, nyögésekkel szerte a teremben. Lassan elváltunk, és csillogó szemekkel nézett rám.

- Szép előadás Mr. Potter... - suttogta az ajkaim közé.

- Így egy lendülettel tisztában vannak mindennel... - simítottam végig a hátán.

- És ha így folytatod, még teljesebb képet kapnak - mondta vontatottan azon a mély hangon, amivel teljesen megőrjít. Ezért aztán a kezem inkább belecsúszott az övébe, ő meg lehúzott maga mellé az asztalhoz.

- Nahát Harry, nem is mondtad! Ha Draco nem említi meg "véletlenül", akkor el se mondjátok? - ugrott a torkomnak Hermione.

- Nyugi Herm! Idővel biztos rájöttetek volna -vontam vállat, mire még morcosabban nézett rám, de aztán inkább beszélgetésbe elegyedtünk, és hamar feloldódott a légkör.

- Még mindig nem tudom elhinni, hogy most jössz rá a férfiakhoz való vonzódásodhoz Draco! - jelentette ki Pansy, miközben az asztal felett összekulcsolt kezeinket nézte.

- Tedd túl magad rajta Pans - sóhajtott fel mellettem a szőkeség.

- Értékelném ha legalább te megpróbálnád Parkinson, mivel a Weasley-k már kezdenek lyukat égetni a tarkómba - morogtam, és a mágiám is remegni kezdett. Igencsak frusztráló tud lenni, ha legnagyobb valószínűséggel, gyűlölködve bámulnak.

- Weasley az. Meg se kérdezzem, honnan tudod, hogy figyelnek mi? - kérdezte Blaise szem forgatva. Rávigyorogtam, majd egy kis mágiahullámot indítottam el Ronék felé, észrevétlenül. Ekkor egy kisebb kiáltást lehetett hallani, majd Ron Weasley izzó villája landolt a földön.

- Harry! - csattant Hermione.

- Ne már Mione! - morogtam, mert igazán megérdemelte. Ennél a lenéző és megvető bámulásnál, még az is jobb lett volna, ha szemtől szemben akarna megátkozni. Aztán amikor kb. mindenki vette a lapot, hangos röhögésben törtek ki, és míg én és Draco csak mosolyogtunk, addig Pansy szinte kacagott.

- Ezt vissza fogja szolgáltatni neked! - mondta immár kicsit aggódva Mió. Majdnem hangosan felnevettem a gondolatra, miszerint kárt tudna tenni bennem.

- Megnézném, amikor megpróbálja - nevettem, amikor Draco könyöke landolt a bordáim között.

- Héh, nagyszájú! Pont ide igyekszik a két Weasley, és Longbottom - morrant fel figyelmeztetően.

- Csak természetesen! - néztem körbe, mire mindenki alig észrevehetően rábólintott.

- Nahát, micsoda meglepetés! Mit keresel itt Harry? - értek oda hozzánk, és Ginny egyébként kellemes és édes hangja, most visítós volt ami igazán bántotta a fülem.

- Helló Gin! Örülök neki, hogy még mindig tudok meglepetést okozni neked! - vigyorogtam rá, mire egyre jobban vörösödött a méregtől.

- Minek jöttél ide Potter? - kérdezte erősen küszködve egy dührohammal Ron.

- Igazából nem sok közöd van hozzá, de azért elmondom. Roxforti tanár vagyok, ezért egyébként is kötelező lenne a jelenlétem, másodszor pedig, Dracót kísértem el - válaszoltam még elég nyugodtan. Valami undorodó grimaszba rándult az arca, de megőriztem a nyugalmam.

- Dracót? - köpte idegesen. Itt volt elég. Felálltam, szép lassan, majd elé sétáltam. A háta mögött volt két méterre a fal, és láttam, ahogy Neville nagyon helyesen arrébb húzta az idegbeteg Ginnyt. - Mond csak Harry, miért is vagy együtt Malfoyjal? A pénze vagy a szájtechnikája miatt? - gúnyolódott, én meg egy szó nélkül a falra kentem. A bal kezem a talárja gallérjánál fogva nyomta a falhoz, míg a jobb kezemmel, pálcám feszítettem a nyakának. Engedtem egy kicsit a mágiámnak, így az ex-mardekárosok asztalánál az összes evőeszköz, tányér, és pohár remegni kezdett.

- Mond csak Ronald, miért is akarsz a Mungóba kerülni? A szart is kiverjem belőled, vagy félholtra átkozzalak? - használtam az ő stílusát, és mint mindenki amikor megérzik a mágiám erejét, ő is meghátrált, bár a dühös-dacos kifejezés ottmaradt az arcán. Elvettem a pálcám, majd lassan el is engedtem, egy figyelmeztető pillantást vetve rá. - Soha többet ne sértegess senkit sem, főleg azt, aki közel áll hozzám! Jelenleg pedig Dracónál csak a keresztfiam van közelebb. Nem ezt vártam tőled - néztem rá, erre valami iszonyú erejű düh lángolt fel a szemeiben.

- ÉS MI? EZT ÉRDEMELTÜK, VAGY VÁRTUK TŐLED? Elvégezted a dolgod, és egy szó nélkül léptél le! Itt hagytál mindent, és mindenkit! A legjobb barátaid, a barátnőd, a családod! Tudtam, mindvégig tudtam, hogy eleged van a varázsvilág nagy rakásából, és megértettük volna ha mugliként akarsz élni. DE CSAK SZÓLNOD KELLETT VOLNA! - ordított teljes hangerővel úgy, hogy még Roxmortsban is hallották volna, ha nem szórok magunk köré egy hangszigetelő bűbájt.

- Nem ezt érdemeltétek, de nem maradhattam. Ez nem arról szólt, hogy nem bírom elviselni az ünnepelt hős szerepét. Te is tudod, valahogy mindig megbirkóztam vele, akkor is tudtam volna kezelni. Ha olvasol újságot, akkor tudnod kell, hogy miért mentem el, innentől pedig nekem semmi mondanivalóm nincs számodra, sem a húgod számára. Olyasmit kaptam a Weasley családtól, ami sohasem adatott meg nekem, ezért szívesen beszélek Mollyval vagy Arthurral, avagy bármelyik testvéreddel, amíg nem ordítozni, és vádaskodni szeretnének - válaszoltam komolyan.

- Ha tényleg azt hiszed, hogy bárki is igazán elhitte amit az újság és főleg Vitrol írt, akkor tévedsz. Lehet, hogy itt az idióta kis kamaszok akiket tanítasz, készséggel bevették, de mindenki más számára világos, hogy az egész kamu. Ugyan már, hiszen mit tudsz te azon kívül, amire bármelyik más utcai polgár képes? Voldemortot nem erővel, hanem ésszel, és sok munkával kellet legyőznöd. Te is tudod, mindig segítettek vagy szerencséd volt! És hagy ne mondjam el, hogy a hét horcruxból csak kettőt intéztél el te, plusz Dumbledoret is sikerült megöletned. Mond csak, mi is az a kurva sok minden, amit te a háborúban tettél? - vonta fel gúnyosan a szemöldökét. Ez most csak ugye vicc volt? De... nem. Nem az volt. Ron ezt komolyan gondolta, és ez volt az a pillanat amikor elkönyveltem magamban, hogy ez nem az én legjobb barátom.

- Szóval ekkora a szálka Ron? Savanyú a szőlő? Mond, most mire vagy féltékeny velem kapcsolatban? Nekem van egy csodás keresztfiam, egy ember akivel szívesen töltöm az időm mert kedvelem, egy házam, munkám, családom és barátaim. Neked mond mid van? Nem látom a barátnőd, menyasszonyod, feleséged. Ha már itt tartunk, és annál, hogy mindent a másik fejéhez vágunk, akkor Hermionére miért is haragszol? Mert szerelmes lett és boldog? Te csaltad meg, te állat! Te dobtad el őt, és még nekem mered felvetni a hibáim, hiányosságaim? Nézz egy kicsit magadba! - azzal hátat fordítottam neki, de épp csak egyet léptem amikor megszólalt. Leplezetlen undorral a hangjában.

- Halálfalókkal vagytok együtt. Halálfalókkal osztjátok meg az ágyatok, a dolgaitok, az életetek. Hogy bírod egyáltalán elviselni, amikor a Sötét Jegy a bőrödhöz ér? Undorodom tőled és a Zambini asszonyságtól is. Ti már rég nem tartoztok hozzám! - köpte a szavakat, amik késként fúródtak a hátamba. Na jó, ha lúd, akkor már legyen kövér.

- Blaise és Draco nem viselik a Sötét Jegyet. De tudod mit? Most az egyszer valamiben egyetértünk, mind a hárman. Ha már undorról van szó, az érzés kölcsönös. És még valami, csak hogy tisztában légy néhány dologgal. MI soha sem tartoztunk HOZZÁD. TE voltál az aki HOZZÁNK tartozott. Te akartál rám hasonlítani, te voltál az, aki már csak a nevemtől is izgatottan nevetgélt, és te voltál az, aki Hermionétől leckét, szívességet vagy bármi, és minden mást kunyerált. TÉGED, MI húztunk ki mindig a szarból, és TE voltál az, aki kétszer is cserben hagyott. A tusán és a horcruxok keresése közben is. Tehát ennyi, amit mondani szerettem volna. Itt és most zárjuk le ezt, és nem ajánlom, hogy a közelembe gyere te, vagy akár a húgod. Szevasz Weasley! - mondtam, majd halvány mosolyt erőltetve magamra és levéve a bűbájt, odaléptem az aggódva figyelő Dracóhoz.

- Minden oké? - kérdezte, és közben megkönnyebbülve vettem észre, hogy Hermin, Blaisen és Dracón kívül, mindenki visszatért a beszélgetéshez.

- Persze. Fáradt vagyok, úgyhogy a lakosztályodban találkozunk, rendben? - kérdeztem, és közben kerültem, hogy közvetlenül a szemébe nézzek. Nem tudom miért, egyszerűen túl mélyen érintett ahhoz Ron hülyesége, hogy figyelmen kívül hagyjam.

- Veled menjek? - nézett rám kutatóan. Megráztam a fejem. Egy udvarias mosollyal, és némi formális szöveggel elköszöntem, majd kimenekültem a Nagyteremből. Szarabbul sikerült mint hittem volna. Azt hittem, én naiv emberi lény, hogy ennyi évesen már tud normálisan viselkedni, de úgy látszik tévedtem. Ez az este el lett cseszve, főleg azért, mert rávett arra, hogy én is ugyanolyan gyerek módjára viselkedjek. Szánalmas.

- Harry Potter! - mondtam a nevem, miközben Draco lakosztályának ajtajára helyeztem a tenyerem. Az ajtó a beállítás szerint, beengedett mert felismert, és én nagy nehezen lerogytam a kanapéra. A fejem hátrahajtottam a támlán, és becsuktam a szemem. Mégis, mi a francot képzelt Ron? Azt hiszi, mindössze ennyi szerepem volt? Sőt, azt hiszi, hogy én erre vágytam? Ó édes Merlin! Ha nem én lettem volna az a kibaszott Kiválasztott, akkor most nyugodt kiegyensúlyozott életem lenne, és hétvégente a szüleimhez mennék látogatóba, anyám főztjére áhítozva. Vagy a keresztapámmal és a Lupin házaspárral vinnénk el Teddyt a játszótérre. Lett volna gyerekkorom és lett volna magánéletem. Erre most mi van? Semmi. Legalábbis abból semmi, amire egész életemben szükségem lett volna. Egy család, vagy csak szülők, esetleg egy mentor. Nagyon elgondolkozhattam, mert arra pattantak ki a szemeim, hogy valaki rám ül, és a két térde a két oldalamnál van. Nocsak... a szőkeségem telepedett az ölembe.

- Csak utánam jöttél.... - motyogtam miközben a homlokom a mellkasának támasztottam, ő pedig a hajamba túrt a kezeivel, csakhogy utána végigsimítson a tarkómon, a nyakamon és a vállaimon. Sikerült teljesen ellazulnom, így a karjaim a csípője köré csúsztattam.

- Persze, mivel már egy órája eljöttél. Mostanra kezdett mindenki hazaszállingózni. Hermione üzeni, hogy Teddy maradhat náluk ma éjszakára - válaszolt jól szórakozva rajtam.

- Szegény kisöreg. Nem akartam lerázni, de most igazán nem tudnék türelmes lenni vele - mondtam bűntudatosan. Még Teddyre is kihat ez az egész őrültség.

- Egyetlen éjszakát ki fog bírni az imádott keresztapukája nélkül - mondta, én meg felnéztem és megláttam a széles, kissé gúnyos mosolyt.

- Jól mulatsz? Inkább felvidíthatnál egy kicsit... - húztam oda magamhoz, majd hevesen tapadtunk egymás ajkaira. Olyan felszabadító, bódító és mámorító volt így csókolni Dracót, hogy akaratlanul is távozott délebbre az összes vér a fejemből. Még szorosabban magamhoz húztam a szöszimet, és már én is éreztem az ő vágyának mértékét.

- ... vagy nagyon. Harry, akarlak, kérlek! - suttogta az ajkaim közé. Ó a fene, pontosan tudja hogy mivel őrjít meg. Miért is állnék ellen? Óvatosan felálltunk, majd elbotorkáltunk a hálóig. Benyitottam a tipikus zöld díszítésű szobába, ám a következő pillanatban Draco az ágyra lökött. Vigyorogva nézett rám, az én mellkasom pedig szaporán emelkedett és süllyedt, ahogy a meztelen felsőtestét néztem. Mikor is került le rólunk az ing? Keresett valamit, és közben az izmok ide-oda mozogtak a hátán, karjain, alig bírtam magammal.

- Mit is tervezel? - kérdeztem rekedten, de ő csak mosolyogva megfordult egy kis doboz krémet tartva a kezében.

- Majd meglátod! - vigyorgott, ám a következő pillanatban az ajkai elvágták a kérdezősködés lehetőségét. A szemembe nézett, olyan ígéretek és akkora mértékű vágy égett benne, ami belém is fojtotta a további szavakat. Azt hiszem izgalmas éjszakának nézek elébe...


Sziasztok!

Mint tudjátok a töri 16-os karikát visel, ezért a továbbiakat próbáljátok meg elképzelni! ;) Továbbra is Liza ötletei alapján, na meg az én szorgos munkám által készült.


( Valaki kérdezte, hogy kb. hány fejezetre terveztük. Nos, mi úgy gondoltuk, egy húsz-huszonöt fejezet már kielégítő lehet mindenki számára. :DDD )

13. fejezet: Reggeli rossz hír

Nem olyan durva, de tartalmas erotikus jelenetet. Szerintünk elég a +16 karika.


Reggel valami hihetetlenül jó volt felébredni. Nem is... nem felébredni, hanem így ébredni! Az ütemes dobogás a fejem alatt, a halk szuszogó lélegzet, a finom mentás illat, a két erős kar ami átölel. Mind csodás érzés volt, mert ez mind Draco volt. Az első közös éjszakánk, és épp olyan szenvedélyes, őrjítő, és izzasztó volt, mint amilyet elképzeltem. Bár Draco azt mondta, még sohasem volt férfivel, határozottan gyorsan tanult. Mindent egybevéve, talán még sohasem volt ennyire jó, és soha senkivel nem voltam még ennyire összhangban. Még Ő vele sem... De rá soha többé nem fogok gondolni. Ezt az éjszaka folyamán megfogadtam. Elengedtem, hogy egy új élet és kapcsolat elé nézzek Dracóval.

Óvatosan felemeltem a fejem, és végigsimítottam a szőkém mellkasán. Kezeim folytatták útjukat le végig a hasán, majd be a takaró alá, két ujjam végighúzva férfiassága hosszán. A szemei azonnal kipattantak, és bár még homályos tekintettel az álmosságtól, de rám nézett.

- Egész jó ébresztő... - motyogta Draco, amikor kezemmel körbezártam, majd kényeztetni kezdtem legnemesebb testrészét.

- Hmmm... Egy ilyen éjszaka után mit vártál? - nevettem halkan a fülébe, ő pedig felhúzott magára, hogy egész testünk összesimuljon. Kis köröket tettem a csípőmmel, mire elragadtatottan sóhajtozott a számba. Egy férfi, aki ennyire érzékeny, és minden érintésemre, mozdulatomra, úgy reagál mint eddig még soha senkit nem láttam. Őszinte és nyílt, emellett hihetetlenül szexi.

- Harry... - nyögte, amikor megfeszült alattam, majd kis remegésekkel az egész testében, elélvezett. A látvány, ahogy átlépi a valóság határait, és szinte másik dimenzióba lép, a vágytól terhes levegő, és a gyönyörű élvező férfi, nem mellesleg az egymásnak feszített merevedésünk hatására, nekem sem kellett több. Szőkém nevét nyögve követtem őt. Teljesen ellazulva egymáson pihegtünk még pár percig, majd mivel nem találtam a pálcám, anélkül elvégeztem egy tisztítóbűbájt mind a kettőnkön.

- Szeretlek - hallottam meg egyszer csak a halk suttogást, mire felkaptam a fejem. Draco mellé gördültem, aki most engem nézett acélszínű szemeivel. Abban tényleg ott csillogott minden, amit csak ezzel az egy szóval lehet kifejezni. Mélyen a lelkembe néztem, és rájöttem arra, amire tulajdonképpen már rég rá kellett volna. Menthetetlen vagyok...

- Én is szeretlek Draco - mosolyogtam rá, mire hevesen megcsókolt.

- Reméltem, hogy ezt mondod - morogta a nyakamba, én meg végigsimítottam a hátán.

DM&HP

Később, amikor már a folyosón sétáltunk, eszembe jutott, hogy nekem haza kellene mennem. Hermione és Blaise már így is túl sokat segítenek Teddyvel.

- Potter professzor, Malfoy professzor! - kiáltotta mögöttünk egy kisfiú. Megfordultam és Martin Cole szaladt felénk.

- Igen Mr. Cole? - kérdezte Draco, a srác pedig a kezébe nyomott egy pergament. Míg szőkém elolvasta, az arcát figyeltem. Hirtelen nagyon zárkózott lett, így a gyerekre néztem.

- Köszönjük Martin. Elmehetsz! - mondtam neki, mire bólinott és elsietett. Draco felé fordultam, ám kérdeznem se kellett.

- McGalagony hív minket. Flitwick meghalt - mondta halkan, én pedig megmerevedtem. Hogy mi? Szó nélkül kezdtünk rohanni, professzorokhoz nagyon nem méltó módon, és két perc múlva már nyitottunk is be az igazgatóiba. McGalagony bent ült, a feje búbjáig feketébe öltözve.

- Hogyan? - kérdeztem csendesen miközben leültünk az asztala előtt lévő két székbe.

- Agyvérzés. Éjszaka. Ma reggel nem jött reggelizni, pedig mindig szokott, így elmentem megnézni. Amikor végre beküzdöttem magam a szobájába, ott találtam... - csuklott el igazgatónőnk hangja. Dumbledore portréja még szipogott is, és félhold alakú szemüvege mögül, egy könnycseppet sepert ki. Pár percig néma csendben ültünk, majd Draco megszólalt.

- A Hollóhátasok teljesen ki fognak készülni. Új házvezető és bűbájtan tanár kell - mondta, mire McGalagony is megacélozta magát.

- Igen. Most ezek nagyon fontos dolgok. A tanári állásra tudnék szerezni egy nagyon jó embert, de nem fogtok örülni az ő személyének. A házvezetést Vektor veszi át, mivel ő hollóhátas volt, és sok hollóhátas jár számisztikára - gondolkodott el Minerva.

- Ki az új tanár? - kérdeztem.

- Ginny Weasley - mondta óvatosan, én meg kb. olyannyira lesápadhattam, mint egy három napos hulla.

- Mi? tegnap este láttad, hogy mi történt nem? Meg fogjuk ölni egymást! - kiáltott fel Draco.

- Nem láttam semmit, csak azt, hogy Harry beugrik húsz percre, majd elmegy - értetlenkedett az Igazgatónő.

- Így van, mert illúziót húztam fel. Bocs Draco, de nem akartam Weasley miatt elrontani mindenki estéjét - fogtam meg óvatosan a kezét, és láttam, ahogy McGalagony szeme elkerekedik, aztán mosolyogva néz ránk.

- Értem már. Jó, jöjjön a Weasley csaj, de ha keresztbe tesz nekem, akkor véletlenül valami iszonyat erős méreg fog megbillenni a kezemben az étele felett - pattant fel Draco, majd méltóságteljesen kivonult. Sóhajtva fordultam vissza Minervához.

- Na tessék... Szerintem sem jó ötlet Ginnyt idehozni, de majd meglátod. Mos megyek, mert különórám lesz a két idiótával - álltam fel.

- Hogy haladnak az animágiával? - kérdezte felcsillanó szemekkel.

- Avery jobban mint Creevey. Bár érdekes lesz az állat alakjuk. Antonius legutolsó próbálkozásánál teljesen kitollasodott, míg Antonia pikkelyesedik. Egy madár és egy hüllő. Érdekes. Na mindegy, most megyek. Viszlát Minerva! - köszöntem el, majd amikor be akartam csukni az ajtót, eszembe jutott valami, így visszadugtam a fejem.

- Filius temetése mikor lesz? - kérdeztem, mire Minerva megint elkomorult.

- Holnap reggel. Nem lesz tanítás sem, és Ginny is holnap jön - mondta, én pedig bólintottam, és becsuktam az ajtót magam mögött.

- Csodás! Már csak Ginny hiányzott ide... - morogtam magamnak, és inkább a termem felé indultam. Megint egy rakás nyűg szakadt a nyakamba!

Lizával úgy döntöttünk (külső tanácsra), hogy dobunk erre a fejezetre +18 figyelmeztetést. Mi szót fogadtunk, de előre szólok, egyáltalán nem olyan részletes a felnőtt tartalom. :D


14. fejezet: Érzelmek vihara


Flitwick temetésén nagyon sokan voltak. Az egész Roxfort, plusz a néhai Főnix Rendje megmaradt tagjai, és a professzor családja. Én is, mint az egész tanári kar, az első sorban ültem, mellettem pedig Draco foglalt helyet. Mindketten rém idegesek voltunk, és amikor a Weasley család megérkezett, gondolkodás nélkül fogtam meg Draco kezét, majd húztam a combomra. Ujjainkat összekulcsoltam, ő pedig picit megszorította a kezem. Egymásban kerestünk támaszt, és egyben nyugtattuk is a másikat. A szertartás egyszerűen gyönyörű volt, és a Roxfort parkjában tartották meg. A háborús hősök sírjától nem messze helyezték végső nyugalomra öreg volt tanárunkat és kollégánkat.

A Nagyteremben tartották a halotti tort, ahová bekerült még plusz két asztal a tanári mellé, az emelvényre. McGalagony csodás beszédet mondott, aztán halkan beszélgetve mindenki hozzáfogott a ebédjéhez. A hollóhátas asztal volt a legcsendesebb, és a tanulók megdöbbenésére, de örömére Vektor odaült az asztalukhoz, és velük evett. Ezt én egy nagyon jó ötletnek tartottam, hiszen így a diákok tudják, hogy bízhatnak benne. Ami engem illet, én McGalagony és Draco között ültem. Enni nem nagyon volt kedvem, így inkább Dracót ingereltem. A combjára tettem a kezem, amitől majdnem félrenyelte az ételt, utána pedig kicsit gyorsabban szedte a levegőt, ahogy egyre feljebb haladtam rajta.

- Draco? Minden rendben? - szólalt meg McGalagony, és szőkeségem ijedt pillantására, amit az idős asszonyra vetett, nevethetnékem támadt.

- Hogyne Minerva! - mondta gyorsan, de hangja hihetetlenül szexis, nagyon mély lett. Halkan felsóhajtottam, majd úgy döntöttem, a kínzást későbbre hagyom, már így is kapni fogok érte. A kezem visszahúztam, és a boromért nyúltam. De ekkor Draco gonoszan folytatta. - Csupán Harrynek önmegtartóztatási problémái vannak... ha érti mire gondolok igazgatónő - mondta épp csak annyira hangosan, hogy Minerva meghallja. A borom felét majdnem visszaköptem, de fulladozva sikerült végül lenyelnem. Aztán pedig kiköhögni egy elnézést. Minerva a szalvétája mögé rejtette kuncogását.

- Kérlek! Harry, Draco! Csak ma bírjatok egy kicsit magatokkal... - dorgált meg minket, mintha még mindig a tizenéves diákjai lennénk.

- Ezt megérdemeltem - motyogtam, mire Draco szórakozottan bólogatott.

- De még nem végeztünk! - suttogta nekem, engem pedig kirázott a hideg. Ez semmi jót nem jelenthet. Már épp visszavágtam volna, amikor igazgatónk felállt.

- Mindenkinek köszönjük, hogy ma eljött, és megemlékezett elhunyt barátunkról! A mai napot gyásznapnak nyilvánítottuk, így a tanítás elmarad. Ha befejezték az étkezést a diákok, távozhatnak! A tanári kart arra kérném maradjon, mert egy gyors értekezletet kell összehívnunk. Köszönöm a figyelmet! - jelentette be Minerva, és szinte minden diák azonnal távozott. Tíz percen belül már a felnőttek is elmentek, miután illően elköszönt mindenki mindenkitől. A tanárok az asztaluknál maradtak, és ekkor viszont észrevettem Ginny Weasleyt, aki épp most ért vissza a Nagyterembe. Biztosan kikísérte a családját.

- Elnézést igazgatónő, itt is vagyok! - huppant le egy székre. Láttam, hogy a szeme sarkából minket figyel, mire gúnyosan elhúztam a szám.

- Köszönöm Ginevra, de ha megkérhetlek rá, tegeződjünk! Rendben! Sajnálatos módon, az iskola igazgatóhelyettes nélkül maradt. Négy házvezetőnk van, tehát négy jelöltünk. Mindenkit arra kérnék, hogy mondjon egy nevet közülük. Pomona? - fordult Minerva Bimba felé. Az kedvesen elmosolyodott, majd a feszengő Dracóra nézett.

- Azt hiszem senkinek sem ártana meg, ha a Mardekár feje kapná ezt a címet. Draco Malfoy a szavazatom! - mondta, mire Draco kicsit elmosolyodott. Odabólintott Bimbának köszönetképpen, én pedig megszorítottam a kezét.

- Rendben. Aurora? - folytatta tovább McGalagony.

- Én szerintem viszont Harry Potter legyen - válaszolt a tanár, és Minerva gyorsan elővarázsolt egy kis táblát, amin már fel is tűnt az egy-egy szavazat.

- Septima?

- Draco Malfoy

- Értem. Sybill? - kérdezte tovább Minerva. A nő ködös szemekkel körbenézett, és igazán nevetséges volt.

- Túl sok a baljós jel körülötte, így a másikat választom. Draco Malfoy! - suttogta "baljósan", én pedig majd megszakadtam a röhögéstől.

A kérdezgetés tovább ment, és három tanár kivételével mindenki Dracóra szavazott. Ginny annyira undorítóan tette le szavazatát, hogy kedvem lett volna szarrá átkozni. "Oh, szerintem a mi drága Harrynk jobban megállná a helyét mint Malfoy!" Nem sok kellett hozzá, hogy robbanjak, ezt elmondhatom.

- Akkor ez elég egyértelműnek tűnik! Draco Malfoy az új igazgatóhelyettes. Majd vacsoránál be is jelentem. Vége az értekezletnek, és Ginevra, ha megkérhetnélek, gyere fel velem az irodámba egy gyors megbeszélésre. Lenne néhány elintéznivalónk! - állt fel Minerva, és Ginnyvel együtt kiment a Nagyteremből.

- Igazgatóhelyettes mi? - néztem vigyorogva a szőkére. Az csak megvonta a vállát.

- Nem sok mindenen változtat - forgatta a szemeit, majd inkább felhúzott, hogy induljunk el.

- Viszont, ha Minerva nyugdíjba vonul, te leszel a legnagyobb esélyes az igazgatói posztra - húztam tovább, ő meg végre elvigyorodott.

- Imádnék a főnököd lenni - nevetett, én pedig örültem, hogy sikerült nagyjából eloszlatnom a Ginny okozta rossz kedvét.

- Ó igen, azt én is imádnám! - döntöttem neki a falnak, majd az ajkaira tapadtam. Ekkor viszont kuncogást hallottunk mögülünk. Lassan elszakadtam Draco ajkaitól, majd megfordultam. Kábultan néztünk a vigyorgó Antoniára.

- Elnézést a zavarásért, de szükségem lenne a segítségére Potter professzor - mondta, és alig bírta megállni, hogy ne tegyen valami megjegyzést. Szinte láttam rajta.

- Később találkozunk Harry! Miss Creevey! - bólintott oda neki is Draco, majd somolyogva a pince felé vette az irányt. Fejemet rázva néztem utána, amikor újabb kuncogás érkezett a lány felől. Egy hangos sóhajjal néztem rá.

- Tessék kisasszony? - kérdeztem, utalva a problémájára, mire ő körbenézett a folyosón, és amikor senkit sem látott, elhúzta a talárját a lába elől. A bal lábszára tiszta pikkely volt. Elnevettem magam, mire fintorogva nézett rám.

- Ha nem sértem meg uram, mi olyan mulatságos ezen? - kérdezte duzzogva, én pedig csak intettem, hogy induljunk el a termem felé.

- Semmi Antonia. Szóval úgy gondoltad, hogy mivel ma nincs tanítás, és tegnap már egész jól ment az átváltozás, ma egyedül fogsz gyakorolni. Ez nagy butaság volt - mondtam, ő pedig csak vállat vont.

- Csak nem értem, én miért nem változtam már át, uram. Avery gyönyörű sólyommá változik át, viszont nekem csak egy rakás pikkelyem van. Nagyon... idegesítő! - fejezte be frusztráltan a mondatot. Ez igaz volt. Antonius tegnap már teljesen átváltozott, ami nem kicsit volt megdöbbentő, tekintve, hogy alig kezdtük még el.

- Nézd, az a megdöbbentő, hogy neki már sikerült. Ennyi idő után a te teljesítményed sem kevés. Ám szerintem nem ez a legnagyobb problémád, hanem félsz az alakodtól, jól mondom? A pikkelyek formáját és állagát nézve valami kígyó leszel, és ez az igazi bökkenő. Így érzed nem? Griffendélesként egy hüllő lett az alakod - néztem ráfürkészően, de ő csak nyomorultul vállat vont.

- Van benne valami... - motyogta, de én ekkor megállítottam, és a vállára tettem a kezem. Egy gyors mozdulattal pedig a lábáról is eltűntettem a próbálkozása eredményét.

- Emiatt kár aggódnod! Én griffendéles voltam, és párszaszájú. Hatalmas ellentmondás! Senki sem fog megkövezni téged az animágus alakod miatt, és könnyeben fog menni, ha végre elfogadod. Az animágus átváltozás nehéz, és bármilyen alakod is lesz, egy bizonyos fokú elismerést mindenképpen szerzel majd vele - magyaráztam, mire kicsit összeszedettebben bólogatott.

- Professzor, ezt még senkinek sem mondtam, de a süveg úgy gondolta, hogy inkább mardekárosnak lennék jó, és nem pedig griffendélesnek. A családom miatt nem mertem a kígyók közé kerülni - mondta halkan, az én kuncogásomra pedig felkapta a fejét.

- Egy cipőben járunk. Hogy nézett volna ki a Kis Túlélő a Mardekárban? Megköveztek volna - feleltem vigyorogva, mire ő is elmosolyodott, és egy bólintás után elindult visszafelé. Úgy öt méter után megtorpant, és visszanézett rám.

- Köszönöm uram! Maga nem is olyan rossz, mint ahogy azt hittem - felelte pimaszul, mire csak bólintottam mosolyogva, és ő pedig befordult a sarkon. Ki tud eligazodni ezen a lányon?

- Megható beszéd volt. Az összes hetedéves lánnyal ilyen jóban vagy? - kérdezte egy gúnyos hang, amit bárhol felismertem volna.

- A Weasleyk gyöngye! A kérdésedre pedig a válasz: nem. Mit csinálsz itt Weasley? - néztem rá, miközben elindultam a termem felé. Hallottam, ahogy követ a flancos tűsarkújával. Oh, biztos jól elvan Neville pénzén.

- Weasley? Emlékszem régen még Gin voltam... - mondta sértődöttséget színlelve. Ekkor értük el a termem ajtaját, és én félig beléptem, de az ajtóban még visszafordultam.

- Gin? Egy likőr? Egészségedre! - feleltem unottan, majd az orrára csaptam az ajtót. Vigyorogva mentem beljebb, amikor észrevettem egy alakot az első padon ülni. Elhúztam a függönyöket, és Antonius Avery üldögélt ott nagyon elgondolkozva.

- Ki az, akit így kiosztott professzor? - fordult felém mosolyogva, én pedig csak fáradtan legyintettem egyet.

- Mit keresel itt Antonius? - kérdeztem, miközben leültem vele szemben a tanári asztalhoz. Enyhe kétségbeesés ült az arcán.

- Én tudom, hogy ezzel nem magát kellene zavarnom, de csak önben bízom meg annyira, hogy erről beszéljek - kezdett bele, én pedig figyelmesen hallgattam. Jól láthatóan zavarban volt.

- Had találjam ki! Antonia lesz a beszélgetésünk témája? - kérdeztem, és mosolyogva figyeltem, ahogy kissé kipirul. Szóval igen.

- Öhm.. ja. Mármint igen, uram. Csak én nem tudom mit csináljak. Ő griffendéles, és sohasem érdeklődne, egy olyan mardekáros után, akinek a szülei enyhe kifejezéssel élve is gyilkosok voltak. Ne értsen félre, anyámat nagyon szeretem és becsülöm, sőt valamilyen szintem apámat is tisztelem, habár több mint öt éve börtönben van. De Antonia családja az enyém miatt esett szét, és ahogy ő mondta, ez megbocsáthatatlan. Félek attól, hogy ez túlságosan elhomályosítja a látását amikor rám néz - küszködött, és én pedig nevetésemmel küzdve hallgattam. Oké, szóval Avery teljesen belezúgott Creveeybe. Ez a nap egyre fárasztóbb...

- Antonia tele van kétségekkel. Az animágus alakja a házától a legmesszebb áll. Az legmegfelelőbb első lépés szerintem pedig az lenne, hogy segíts neki ezt elfogadni. Ha érzi, hogy megbízhat benned, minden könnyebb lesz Antonius - mondtam, ő pedig kis gondolkodás után határozottan bólintott. - Van még kérdésed? - kérdeztem, mire megrázta a fejét. Jól van. - Akkor gyere és segíts egy rakat lökött elsős esszéinek a kijavításában! - kértem, ő pedig egy széket húzott az asztalom elé.

Megkapta a hugrabuggosok dolgozatait, és meglepően nyugodtan dolgoztunk. Csak késő délután hagyta el a termet, és rá kellett döbbennem, hogy egy nagyon intelligens fiatalemberrel van dolgom. Annyira összeillenének.... Olyanok mint a tűz és víz. Antonia, aki lobbanékony és nagyszájú, és Antonius aki nagyon nyugodt, de legalább annyira kemény is. Még a nevük is hasonló!

- Zavarok? - lépett be Draco, és én csak a fejemet ráztam. - Baj van? Nyugtalanak látszol - mondta, majd kis terpeszben felült elém az asztalra. Lábait az enyémek mellett lógatta.

- Nem. Baj az nincs, csak kikészít ez a Ginny ügy. Azt hittem, elhányom magam ma a rövid kis értekezleten. aztán Antonia meglátott minket, szóval valószínűleg az egész iskola tudni fogja holnapra. Persze, ah ez még nem lenne elég a mai napra, túl vagyok egy beszélgetésen Antoniusszal is, aki fülig belezúgott a griffendéles jégkirálynőbe. Átnyálaztam Averyvel negyven darab dolgozatot, és úgy érzem, a fejem mindjárt szétrobban - vázoltam gyorsan csak a legkisebb problémáim. Draco egy kezét a hajamba simította, és lehajolva közelebb húzott magához.

- Felvidítsalak? - suttogta a fülembe, majd lágy puszit nyomott a fülem mögötti érzékeny területre. Akaratlanul is felsóhajtottam, ő pedig lassan az ölembe ereszkedett. Kezeimet a fenekére simítottam, és kicsit megemelve közelebb vontam magamhoz. Egy intéssel bezártam és hangszigeteltem is a termet.

- Ha így akarsz felvidítani, akkor szerintem sikerülni fog - mondtam, de ezt követően mélyről jövően felnyögtem. Draco kezei már rég a talárom alatt jártak, és ő rajta is félig lógott az ing. Gyorsan, és kapkodva szabadultunk meg egymás ruháitól, én pedig felállva az asztalra ültettem őt. Lassan hátradőlt miközben magára húzott, és mi igyekeztünk a lehető legjobban ellazítani és kényeztetni egymás testét.

- Istenem, Draco! - nyögtem fel, mikor elmerültem szerelmem testében. Szőkeségem sóhajtozott és nyögött, miközben minél jobban elvesztettük a fejünket. A vad, férfias csókoktól megduzzadtak az ajkaink, és testünk minden egyes négyzetcentimétere érintkezett egymással. Úgy éreztem, sohasem tudok betelni vele. Minden ami számított jelen pillanatban, az Draco volt. Egyre inkább fokoztuk a tempót, míg végül együtt léptük át a gyönyör kapuit. Elgyengülve, izzadtan és ragacsosan rogytam vissza a székemre, magammal húzva Dracót is, akinek lábai még mindig szorosan körbefonták a csípőm. Percekig nem mozdultunk, és én lassan újra kezdtem megőrülni, mivel Draco mozdulni sem engedett testhelyzetünkből. Végül megerőltettem magam, és visszahúzódtam szerelmem testéből, majd fejét felemelte a vállamról, és lágyan, lassan megcsókolt. Nyelvével bejárta a szám minden kis zugát, az én nyelvem is táncra hívva.

- Annyira szeretlek - sóhajtottam, majd direkt nyomot hagyva megszívtam a nyakán lévő érzékeny bőrt, válaszul pedig felnyögött, és homlokával a vállamra támaszkodott. Kedvesen cirógatta a hajamat, másik kezével a hátamba kapaszkodva.

- Én is szeretlek - mondta, és hallottam a hangján, hogy remekül érzi magát.

- Nem szép dolog így elcsábítani a kollégáját Mr. Malfoy! - mormogtam, mire felnevetett.

- Sajnálom, túl vonzó lehetőség volt számomra Mr. Potter - vigyorogta, én pedig a fejemet rázva vetettem magunkra végre egy tisztítóbűbájt. Kis idő múlva már felöltözni is képesek voltunk, így leültünk és rendeltünk kaját a manóktól. Nem volt kedvem lemenni és Ginny pofáját lesni egész vacsora alatt. Minerva meg bejelentheti holnap reggel is, hogy ki lett az új helyettese. Miközben ettünk Draco nagyon elgondolkozott, ami meglepett. Néha összeráncolta szemöldökét, és fürkészően nézett rám, ám amikor rá akartam kérdezni, hogy mi van, mindig csak megrázta a fejét. Az ötödik ilyen után elegem lett.

- Jó, nyögd ki! - szóltam rá, mire felsóhajtott.

- Azon gondolkoztam, hogy mennyire kötődsz a völgyben lévő kastélyhoz? - nézett rám kérdőn, én pedig vállat vontam.

- Az egyetlen ami tényleg odaköt, az a nagyapám portréja. Miért? - kérdeztem, ő pedig kis ideig csendben volt, majd kíváncsian a szemebe nézett.

- Ha megkérnélek rá, ideköltöznél hozzám a kastélyba? - kérdezte meg egyenesen, én pedig majdnem tátva felejtettem a szám.

15. fejezet: A költözés

- Hogy micsoda? - kérdeztem, miután sikerült becsuknom a szám. Draco kissé feszengve nézett rám.

- Azt kérdeztem, hogy nem költöznétek-e hozzám?! - ismételte meg, csakhogy meggyőződhessek róla, elsőre is jól hallottam. Ez egy nagyon vonzó ajánlat, de mit kezdünk Teddyvel? Én úgy tudtam, hogy Bimba professzor lánya sem költözhetett ide be úgy harminc évvel ezelőtt. McGalagony miért engedné meg, hogy a keresztfiam ideköltözzön velem? Még évek vannak addig hátra, amíg elkezdhetne tanulni. Elgondolkozva bámultam a tányéromra, majd vissza Draco szemeibe.

- Én szeretnék, de Minerva megteheti, hogy nemet mond. Teddyre is gondolnom kell Draco - mondtam, ő pedig bólintott.

- Akkor még szerencse, hogy én már megkérdeztem erről Minervát - mondta, én pedig elmosolyodtam. Hogy is hihettem, hogy nem gondolt mindenre? Felálltam, és eltüntettem vacsoránk maradékait.

- Miután felajánlottad ezt a lehetőséget, gondolom Minerva sem ellenezte - mondtam, majd átöleltem, és arcom a nyakába temettem. Mélyen beszívtam finom illatát, mire elég hangosan felsóhajtott.

- Eltaláltad. Antonia miatt pedig ne fájjon a fejed. Szinte az összes mardekárosom tisztában van vele, hogy mi van kettőnk között, így gondolom az iskola előtt sem titok már. Felnőtt férfiak vagyunk, és hamarosan élettársak. Azt teszünk amit akarunk, tekintve, hogy a varázsvilágban a homoszexualitás ugyanannyira elfogadott, mint az ellenkező neműek kapcsolata. Kár ilyesmi miatt aggódnod - válaszolta, majd kibújt a karjaim közül, és elkapta a kezem. Már húzott is az ajtó felé, onnan pedig a legközelebbi kandallóhoz.

***

- Keresztapa! - kiáltotta Teddy, amint meglátott kilépni a kandallóból. Nevetve kaptam el a kis sós zsákot, majd egy puszit nyomtam az arcára.

- Na mi újság prücsök? Mit csináltatok ma Hollyval? - kérdeztem, mire felcsillant a szeme és beszélni kezdett.

- Sütöttünk husit, aztán pedig krumplit, és azt ettem vacsira is! Aztán együtt összepakoltunk, utána pedig ettem egy kis fagyit. De tényleg csak icipicit, mert Holly szerint megfájdul a hasam, ha sokat eszek belőle. Alig jöttem ki a konyhából, máris itt voltál! Még kviddicsezni is akartam, de már sötét van odakint... Draco! - kiáltotta el magát, amikor Draco is átjött a kandallón. Draco vigyorogva vette át a keresztfiam, majd örömmel fogadta a kisfiú nyálas pusziját.

- Hogy vagy Teddy? Képzeld el, valami nagyon fontos történt ma! Tudod én nagyon szeretem Harryt, és ezért ezentúl együtt fogunk lakni mindhárman. Mit szólsz hozzá? - kérdezte Draco, én pedig megkönnyebbülten felsóhajtottam. Legalább nem nekem kell majd elmagyaráznom egy kisfiúnak, ő miért fog két férfivel lakni.

- Csak hárman? Itt? És egész nap együtt leszünk? - kérdezte Teddy izgatottan. Nagyon örült neki, ami nem kicsit nyugtatott meg. Mosolyogva néztem az időközben a kanapéra telepedett párost.

- Igen, de nem itt, és nekünk, mivel tanárok vagyunk, muszáj lesz tanítanunk a többi gyereket. De ha jó leszel, bejöhetsz néha, és segíthetsz nekünk. Abban az iskolában fogunk lakni, ahol tanítunk. Tudod, Roxfortban - szóltam közbe, miközben leültem melléjük. Teddy becsúszott közénk, és felváltva nézett ránk. Egy pillanatig elgondolkodott, miközben hihetetlenül édes arcot vágott. Majd "megfontoltan" bólintott. Megfogta a kezünket, és egy hatalmas vigyort villantott ránk.

- Szuper lesz! Majd én megmutatom nekik! - mondta, és behunyt szemmel koncentrálni kezdett. A haja szédítő sebességgel váltogatta színét, mire felnevettünk. Végül ő is felkacagott és kinyitotta a szemét. Épp a rózsaszínnél állt meg, amin csak még jobban mosolyogtunk.

- Mikor költözünk? - kérdezte, én pedig elgondolkodtam, majd felkiáltottam.

- Holly!

Egy perc sem telt el, a manó máris megérkezett.

- Igen Harry uram? - kérdezte, miközben meghajolt. Igazán megkedveltem ezt a kis manólányt.

- Szeretném, ha összecsomagolnád a cuccaink nagy részét, és elvinnéd Roxfortba. Keresd meg az igazgatónőt, és kérd meg, hogy ott dolgozhass év közben, nyáron pedig velünk együtt jöhess a kastélyba. A Roxfortba költözünk! - néztem rá mosolyogva, mire ő csak mosolyogva bólogatott, aztán egy pukkanással eltűnt.

- Szóval a nyarakat itt töltjük? - kérdezte Draco, miközben óvatosan felvette a szendergő Teddyt. Csak rámosolyogtam, ő pedig viszonozta. Pár percre eltűnt karjában a gyerekkel, és amikor visszaért, rögtön az én ölembe ült. Csakúgy mint nem is olyan rég az osztálytermemben.

- Mint ma a termedben - mormolta a fülembe, én pedig megremegtem.

- Pont erre gondoltam én is. Soha többet nem fogok tudni úgy órát tartani ott, hogy legalább egyszer ne jutna eszembe a ma délután - vigyorogtam mint egy idióta, ő pedig elnevette magát.

***

- Jó napot! - köszöntem, miközben beléptem a teremben, és Teddy hatalmas vigyorral az arcán integetett mellettem a megilletődött hetedéveseknek. Persze már minden tanuló tudott róla, hogy Potter ás Malfoy professzor összeköltözött, és Harry Potter keresztfia is velük él. A kisfiút páran látták is az elmúlt két napban, de nekem ténylegesen most volt az első órám a hetedéves Mardekár-Griffedél csapattal. A mai óra amúgy is rendhagyónak ígérkezett. Teddy elkísért engem, mivel a mai óra anyaga a testváltoztatás volt.

- Jó napot, tanár úr! - jött a felelet kórusban. Teddy gyorsan leült egy kis székre a tanári asztal előtt, én pedig intettem a diákoknak, hogy ők is leülhetnek.

- Először is, had mutassam be a keresztfiam, Theodore Lupin- Blacket - mondtam, mire a griffendéles lányok máris rámosolyogtak a kisfiúra, ő pedig vissza. - Teddy segíteni fog nekem a mai órán. Most bizonyára azt kérdezitek magatokban, mit is tehet egy alig hat éves fiú, amiben a segítségemre lehet. Páran közületek jól tudják, hogy Teddy metamorf mágus. Igaz ő nagyon fiatal, de meglepően jól használja már most ezt a képességet.

Ezt bizonyítva pedig Teddy haja élénk zöld színt vett fel, ami nem egy diákot kuncogásra késztetett.

- Ezenkívül ebben az osztályban rajtam kívül két animágus is van. Ők ma vehetik át a hivatalos okmányukat, hiszen a mai naptól bejegyzett animágusok - magyaráztam, és meglepően szórakoztató volt, ahogy mindenki gyanakodva néz a másikra. A két delikvens viszont büszkén rám mosolygott. - Antonia és Antonius, gyertek ide hozzám! - szóltam, mire mindenki megrökönyödve bámulta őket. Ők pedig elégedetten csillogó szemekkel elém sétáltak. Mélyen a szemükbe néztem, majd olyan halkan, hogy csak ők hallják, megszólaltam.

- Itt a szembesítés ideje. Ez különleges dolog, nem szégyellnivaló - mondtam, miközben biztatóan Antonia vállára tettem a kezem. A lány hangosan felsóhajtott, majd behunyta a szemét és átváltozott. Egy nagyjából Nagini méretű óriáskígyó maradt a szemrevaló lány helyén, vörös és szürke mintás bőrrel. Bámulatos animágus alak. Antoniust fel sem kellett szólítani. Koncentrált, majd szárnyait büszkén kitárva a tanári asztalra röppent. a többi diák tapsolt, és mivel ez egy szabad óra volt, megsimogatták, megcsodálták őket. Még Antoniát is, és nem is egy mardekáros fiú tekintete nézett rá elismerően, majd fürkészően. Antoniusnak még konkurenciája akadhat...

Az óra további része persze nevetéssel, és Teddy hangos kacajaival telt el. A metamorfmágia mindenkit érdekelt, Teddy pedig örömmel csinált magának malac orrot, vagy kacsa csőrt.


A többi fejezet amjd egyesével....! :D Puszi