Sziasztok!
Íme első saját írású fanfictionom, ami rögtön SLASH. Remélem, megérte bevállalni.
Totálisan AU, SLASH, és némely szereplők belsőleg is változtak. Előfordulhat több hasonlóság is a Harry Potter és a Tűz ereje című fanfictionból, de erre az író (Lana) engedélyt adott. :D Köszönöm neki! Kellemes olvasást! Liza
Korhatár: 16-18
Figyelmeztetések: Gyilkosság, Szereplő halála, Kínzás, Erotikus tartalom, Durva nyelvezet, SLASH
Páros: Drarry
------
1. Bevezetés egy keresztapa szemszögéből
Sok sok éve történt, de még mindig annyira fáj mintha tegnap haltak volna meg. Lily, James és Julianna. Barátaim és drága szerelmem. 1981 október 31.-én este, Jul átment Lilyékhez a kisfiúnkkal meglátogatni az ikreket és Jameséket. Akkor tört ki a baj. Az a mocsok Peter elárult minket, és Voldemort megtalálta őket. Megölte a barátaim és a menyasszonyom, ám a kis Harry megvédte a húgát és a kisfiamat, Juliust. Voldemort eltűnt, és én már csak a három síró egy éves kisgyereket találtam meg fent az ikrek szobájában, Lily teste mellett. A kis Harrynek egy sebhely virított a homlokán, míg szótlanul és egyetlen árva könny nélkül ült a kiságyban a másik két síró gyerek mellett. Tekintete halott anyja élettelen testén állapodott meg. Szörnyű volt. Abban a pillanatban megszületett bennem az elhatározás. Azóta Harry és Zoe az én gyámságom alatt vannak. Beköltöztünk az egyik Black Kúriába, és békésen nevelgettem egy ötven fős személyzettel a három kicsit. Mindhármukat egyformán imádom, és pontosan azért, mert annyira különböznek egymástól. Azóta eltelt 16 év, és mind a hárman utolsó évüket kezdik az iskolában. Had meséljek róluk egy kicsit.
Harry zöld szemeit teljesen az anyjától örökölte, ám fekete haja és magas izmos alkata kifejezetten az apjáé. Na meg a magatartásáról és egyéb tulajdonságairól ne is beszéljünk. Maga az ördög a srác, és tényleg vannak bizarr dolgai. Kezdjük ott, hogy akkora elemi hatalommal bír, hogy az már-már legendássá vált a Durmstrangban. Igen ott, merthogy Harryt oda írattam be elsőbe. Dumbledore szerint elég lesz neki az ottani figyelem is, itt a Roxfortban úgyis csak elajnároznák. Igaza volt. Így is hatalmas önbizalommal rendelkezik a szóban forgó személy, nincs szüksége még több figyelemre. Vissza az erejére... Nagyon sok mágiával rendelkezik, amit valahogy szét kellett oszlatnunk a testében. Ennek következtében Albus javaslatára megtanítottam neki az animágiát. Túl gyorsan tanulta meg. Legalábbis sokkal hamarabb mint a testvérei. Ami a legmeglepőbb, hogy az alakja nem egyezik a patrónusával. A patrónusa persze Ágas alakját veszi fel, akárcsak Jamesnél, de animágusként egy hatalmas fekete farkas, rikító zöld szemekkel. Albus szerint ez a ragaszkodása miatt van, ami rám és Remusra irányul. Farkasként nagyon is hasonlít az én kutya alakomra. Felettébb érdekes, hogy beszél párszaszóul. Igen, a kígyók nyelvén. Ez eléggé rémisztő volt eleinte, főleg amikor az ötéves gyereket egy csörgőkígyóval játszva találtuk meg. Elmondása szerint még csak egy éves volt a kígyó, és volt valami a fogaival. Az állatot elvittük Hagridhoz, ő meg elmondta, hogy az egyik méregfoga megrepedt a kígyónak. Meggyógyította és aztán szabadon engedtük az állatot. Harry magánkívül volt az örömtől. Amilyen kedves de mégis vicces kiskölyök volt, annyira komoly és leginkább gúnyos fiatalember lett. Ezt leszámítva, imádom őt. A keresztfiam és néha már a saját fiamnak nevezem őt akarva vagy épp akaratlanul is.
Julius, ő a mi fiúnk. Julianna adta a nevét, mondván hogy a Julianna és a Sirius összekapcsolva ezt adja ki. Beleegyeztem mert nagyon tetszett. Az én fiacskám is Harryvel jár egy iskolába, ugyanis kitartott amellett a két srác, hogy ők nem válnak meg a másiktól, akármennyire is szerettem volna ha a fiam Roxfortban tanul. Így ő is elutazott minden évben Bulgáriába. Fekete haja és fekete szemei vannak, akárcsak az anyjának és nekem. Nagyon okos és persze ő is animágus akárcsak az ikrek. Az alakja pedig megegyezik az enyémmel. Megszámolni sem tudom, hogy hányszor láttam őket futkosni a közeli erdőben sötétedés után. Ezer és egy barátnője volt már, főleg az utolsó évében. A stílusa teljesen megegyezik Harryével, talán ez is a testvéries viszony miatt van. Ő is imádja a kviddicset és remek terelő. Harryvel is egy csapatban játszanak.
És itt a harmadik jómadár.
Zoe, aki tulajdonképpen generációk óta az egyetlen Potter lány. Harrytől két perccel fiatalabb, de mégis, néha úgy érzem, ő teszi rendbe a srácokat és nem fordítva. Hármuk közül egyedül ő lett roxfortos, ahol persze igazi hírességnek számít. Ő Harry Potter a "Kiválasztott" húga. Élvezi is nagyon a szerepet ami kapott, és ki is használja. Ahogy hallottam, a fiúk a lába nyomát is felnyalják a folyosókon. Nem is csodálom, hisz gyönyörű fiatal hölgy vált belőle. Hosszú vörös haja, néhol durván elütő vastag fekete tincsekkel, és sötétbarna szemei, minden fiú démonát idézi elő. Lány létére, 1,75 magas, és formásan sportolt. Nem is csoda, hiszen ő a Griffendél fogója. James biztosan büszke lenne rá, nem mintha Harryre nem. Harry is fogó, csakhogy ő a Durmstrang három kviddics-klubjának egyikében. Persze abban amelyik sorozatosan megnyeri a játszmákat. Zoe tanulta meg hármójuk közül legkésőbb az animágiát, de végül egy őzsuta alakját tudta felvenni, ami ugyancsak megegyezett a patrónusával. Sokszor Lily jut róla eszembe. A temperamentuma, az őszintesége, és az önkéntelen pozitív kisugárzása mindenkire hatással van a környezetében. Kitűnő tanuló, és McGalagony kedvence. Sok barátja van, főleg két lány akik szinte minden idejüket nálunk töltik nyáron. Hermione és Ginny. Bár Ginny nem évfolyamtársa, mivel egy évvel fiatalabb náluk. Azt is tudom, hogy Harry és Julius is nagyon jóban van Hermiónéval, bár ha Ginny megjelenik akkor a fiúk menekülnek. Meg tudom érteni őket.
És most a szomorú, komor valóság. Dumbledore megmutatott nekem egy emléket a jóslatról, miszerint Harrynek kell majd megküzdenie Voldemorttal, aki időközben visszatért Féregfark segítségével. Az a visszatérés volt a legszörnyűbb. Harry az utolsó pillanatban tudott elmenekülni. Nyáron, az utcán rabolták el, és ha nem tanítottam volna meg nekik a hoppanálást jóval korábban, akkor ott maradt volna. Így is vérző karral és hulla sápadtan, remegve esett a küszöbre. Életemben nem rémültem még meg annyira. A hírt azonnal szétkürtöltük, és ezt persze kérdés nélkül elhitte mindenki Harry Potternek. Albus most azt kérte, hogy a fiúkat írassam át az utolsó évükre Roxfortba. Én mindennél jobban örültem neki, de a kérdés azért felmerült bennem. Mennyit bírnak még ki az ódon falak? Ha ők ketten elszabadulnak, kő kövön nem marad. Az egy amiben reménykedem, hogy Zoé majd visszafogja őket.
Így hogy ismeritek az előzményeket, kezdődhet a történet.
Sirius Orion Black
Második fejezet, és ezentúl Harry szemszögéből íródik! Néhány helyen jelen időben írtam, amiért bocsi, de így jött ki jól szerintem. Annyira azért remélem nem lesz idegesítő. :) puszi, Liza
2. fejezet: Harry és a mardekárosok
Nem hiszem el, hogy erre rá tudott venni Sirius és Dumbledore. Ilyen a mesében nincs! Nem elég, hogy szépen elmesélik, hogy nekem kellene majd legyőzni azt a suttyót, aki azt képzeli magáról, hogy a világ ura, még másik iskolába is kell járnom. Roxfort!? Mi a jó életnek? Nem hiszem el, nem hiszem el, nem hiszem el! Most járhatok egy suliba a húgommal. Az egyetlen normális körülmény, hogy Julius is jöhet. Cöh, akkor lesnék meg magukat ha nem jöhetne! Olyan jelenetet rendeznék, hogy azt megemlegetnék. És Sirius is mit képzel? Durmstrangban van minden amihez kötődöm. Jó, ő ennek a feléről sem tud, de hát amiről nem tud, az nem fáj neki ugye? Mert hogyan is fogadná a hírt ha megtudná, hogy az ő drága egyetlen keresztfia a pasikra bukik? Kikészülne azt tuti! Julius tudja, és most nyáron Zoénak is elmondtam. Ők persze támogatnak.
Az az igazság, hogy ritka jó húgot kaptam. Nem egy hisztis nyeszlett kis picsa. Van tartása és sportoló. Emellett pedig legalább akkora zseni mint Herm. Ja, ő is jó fej. De azzal a Ginnyvel, Merlin ver. Esküszöm kikészít a csaj! Halálosan belém van zúgva, és amikor egyszer-kétszer összefutottunk nyáron, majdnem le is támadott. Emlékszem, volt amikor egy hétig haza se mentünk Juliusszal. Borzalom.
Mindjárt indulunk a vonathoz. Hah, vonat... ekkora baromságot. Azt nem értem, miért nem lehet hoppanálni a roxforti birtok határához és felsétálni. De neeem! Zötykölődjön csak a formás fenekem. Na jó, ideje lenne feltápászkodni. Kimászok az ágyból, és a fürdőbe vánszorgok. Egy gyors tusolás, majd megtörölközöm. Felkapok egy alsót és megmosom a fogam. A hajam is belövöm. Most különösen rövid, pedig tavaly hosszabb volt. Szépen megfogom a zselém, nyomok a kezembe, nem sokat, pont eleget. Bekenem a hajam, majd az ujjaimmal kisebb taréjt formálok a fejem tetejére középen. Még eligazítok pár tincset, aztán egy gyors bűbájjal megszárítom a fejem. Nah, tuti lett. A szemeim alatt kis karikák húzódnak, de most már mindegy. Azok mindig is ott voltak a rémálmaim miatt, és amióta kidobtam azt az ócska szemüveget, hála egy látásjavító bájitalnak, azóta sokkal jobban látszik a kialvatlanságom jele. Legyintettem egyet, majd átvonultam a szobába. A ládám már össze volt pakolva, csupán a mai szerelésem volt kint. Szuper, hogy a házimanók ezt is megcsinálják helyettünk. Felvettem a fekete vadi új farmerom, majd egy fekete tornacipőt. És ekkor kopogtattak. Nagyot fújva vágtatok az ajtóhoz. Feltépem és...
- Mit akarsz? - dobtam oda a kérdést.
- Bejönni, te tahó! Rosszul aludtál? - kérdezi drága húgom.
- Ja. Megint ugyanaz. A romos temető, aztán ahogy anyáék beszélnek hozzám és Voldemort. Mindig ugyanaz - léptem vissza a ládámhoz. Felkaptam róla a méregzöld pólót, majd a fekete bőrkabátot. Odakint el van borulva.
- Szexi vagy. A pasik el fognak ájulni - röhögött Zoe.
- Mit szeretnél, mit vágjak hozzád? - kérdeztem csak úgy mellékesen. Felvettem az órám, majd elindultam ki a szobámból, a ládám pedig magam előtt lebegtettem.
- Már semmit. Annyira izgulok, hogy jöttök ti is. Egyébként Julius már két órája fent van, tehát ne rontsd el az örömét - mondta miközben a széles lépcsőn sétáltunk le egymás mellett.
- És gondolom Sirius is oda meg vissza van - sóhajtottam.
- Persze! Roxfortban mindig is jobban szeretett volna tudni titeket - mondta váll rándítva.
- Aha. Azért hozott haza most kígyóarc karmai közé. Jó hely. Tetszik - morogtam, ő meg vállba vert.
- Na! - szóltam rá, majd felkaptam és mivel igen vékony húgom van, simán feldobtam a vállamra. Ezzel az idillel léptünk be a nappaliba.
- Látom felkeltél öcsi - nevetett rajtunk Julius.
- Persze. Na mikor indulunk? - kérdeztem, mire Sirius toppant be egy kis dobozzal.
- Most. De ebből még vegyetek, aztán pedig indulás. Nekem be kell menni a minisztériumba, de gondolom nem lesz gond azzal, hogy a 9 és 3/4 vágányhoz hoppanáljatok - jött oda hozzánk, a doboz meg tele volt édességgel. Mármint csokibéka és rágcsa volt benne.
- Szuper vagy! - mondtuk mind a hárman egyszerre. Na igen, ez az amivel a mai napig meg tud minket vesztegetni. A csoki és a rágó. Lekicsinyítettem a ládám, majd súlytalanná tettem, és a zsebemben landolt. Két tesóm is követte a példám, majd együtt hoppanáltunk. A pályaudvar hemzsegett az emberektől.
- Túl sokan vannak - nyögtem fel, mire Zoé kinevetett. Hát igen... a Durmba legfeljebb 150-200 diák járt, ellenben ide a duplája. Aztán végül sóhajtva közre fogtak és felszálltunk. Kis idő múlva egy hangos sikítás után Zoe bevágódott egy kupéba. Ajaj, ennek nem lesz jó vége. Ahogy látom Juliust is elég rendesen kiverte a víz. Milyen érdekes megfogalmazás...
- Srácok, ők itt Julius és Harry. A bátyáim! - mutatott be minket szélesen vigyorogva Zo. Ezt a felhozatalt... pf. Nem valami jó. Egy vörös és egy barna hajú srác ült bent. A vörös meg eléggé hasonlított az egyik fajta rémálmaim tárgyára. Ginny hasonmása, csak idősebb és fiúsabb kiadásban.
- Hello - szóltam nagyon bölcsen, Julius meg vigyorogva kezet rázott velük. Én meg inkább leültem az ajtó mellé, hogy aki elmegy itt, azt lássam. Jó, hogy nagy üvegek vannak ezeken az ajtókon. Nem tudom, hogy mennyi időre, de nagyon elbambulhattam, mert Julius hangja rángatott vissza.
- Héh, Harry! Figyelsz? - kérdezte miközben meglökött.
- A-ha... mond! - néztem rá, mire furcsán nézett vissza rám.
- Jól vagy? Eléggé sápadtnak látszol. Egyébként csak azt kérdeztem, hogy mit szólsz ahhoz, hogy Remus fogja tanítani az SVK -t? - nézett rám.
- Jól vagyok. Nem kell összeizgulni magad. Az meg nem igazán izgat. Bírom Remust, és jó tanár - mondtam, majd észrevettem, hogy egy vörös üstök közeledik. Ha még időben kisurranok, akkor nem vesz észre.
- Öh, hé bátyus, nem nézünk körül? - kérdeztem látszólag lazán, és fel is pattantam.
- Megnézzük milyen a felhozatal? - nézett rám kíváncsian.
- Ja. Elszedni biztos nem fogjuk egymás elől - mondtam, miközben leesett neki a célzásom hetero mivoltára, nagyban vigyorgott.
- Abban biztos lehetsz selyemfiú - röhögött, és láttam, hogy a barna hajú srác, asszem Neville meg elpirul. Na ja, ő levágta.
- Menjünk - indítványoztam, és gyorsan kiléptünk a kupéból. Ginny éppen egy magas fekete bőrű sráccal dumált, amikor hátat fordítva próbáltam elmenekülni.
- Te?! Az nem a kis vörös? - kérdezte mögöttem suttogva Julius.
- Naná, azért mondtam, hogy meneküljünk! - kezdtem el húzni gyorsan.
- Apám, siess mert észrevett - nyögte mögöttem.
- Harry! Julius! - Ó, a jó életbe! Egy gúnyos mosollyal megfordultam. Na most lesz az ami még sohasem volt Ginnykém. Ha nem kopik le tutira elküldöm a ... De csak finoman.
- Hali Ginny! - köszöntünk egyszerre, ő meg elnevette magát. Nevetett? Na nem, a húgom szokott nevetni, na meg Hermione. Ez meg valami túlvilági frekvencián visítozik. Borzalom.
- Tehát igaz? Tényleg itt vagytok srácok? - kérdezte kacérnak szánt tekintettel.
- Nahát, nem hittem volna, hogy sikerül levonnod egy ilyen elmés következtetést. Gratulálok! - forgattam meg a szemeim, Julius meg elröhögte magát.
- Nos, nekünk mennünk kell Ginny! Majd még találkozunk! - mondta túlságosan is hízelgősen Julius, majd ennek fényében elsiettünk.
- Nem hinném, hogy a bátyja örülne ha megdugnád, aztán meg otthagynád a csajt - állítottam meg két kocsival arrébb.
- Nyugi már, kit érdekel? Nem szándékozom feleségül venni még senkit sem, és ebbe még Ron se köthet bele - mondta komolynak álcázva a vonásait.
- Ez elég béna volt. Jobbat találj ki, mert ezért Ron úgy elintéz, hogy a zacskód onnantól kezdve viheted majd a kezedben - vágtam vissza.
- Jah. Nem félek egy Weasleytől. Akármilyen nehéz eset is. Bár Bill és Charlie egész normálisak - bólogatott.
- Tudom. Főleg Charlie - vigyorodok el.
- Na ne! - állított most ő meg. - Megvolt mi? Mikor? - kérdezte vigyorogva.
- Tavaly. Amikor a sárkányszelídítőkkel ott voltak a suliban. Ezt kapd ki haver - indultam el.
- Nem semmi. Na mindegy. Apa szívinfarktust fog kapni ha ez mind kiderül - csóválta meg a fejét.
- Nem fog. Eddig sem jött rá - mondtam, aztán végre feltűnt az, ami eddig nem. Amerre csak mentünk, mindenki félrehúzódott, és a homlokom bámulták.
- Öregem, te is veszed? Ezek a sebhelyem lesik! Tényleg elég pofátlanok - morogtam oda Juliusnak, aki felnevetett és hátba vágott.
- Nyugi, túléled, és amúgy is imádod a rivaldafényt - kacsintott.
- Te miről beszélsz? Emlékszel még amikor egy szerencsétlen állandóan a homlokom bámulta a D-be? - kérdeztem tőle.
- Igen - sóhajtott egy nagyot. - Azt hittük soha többé nem fog látni. Majdnem kicsaptak azért az átokért téged te hülye! - kaptam megint.
- Ja tudom. - mondtam, épp akkor amikor a vonat egy nagy döccenéssel megállt.
- Nálad vannak a cuccaid? - kérdezte Julius.
- A zsebemben. Gyorsan öltözzünk át és szálljunk le! - mondtam, amit villámsebességgel véghez is vittünk. Leszálltunk, majd az utolsók közt értünk fel a kastélyba. Az előcsarnokban egy csapat elsős várakozott és egy idősebb boszorkány beszélt nekik valamit.
- Áh, Mr. Black és Mr. Potter! Pont időben! Nos, ott tartottam, hogy Merlin hozta önöket és az elsősöket. Mindjárt belépnek azon az ajtón, és találkozhatnak a társaikkal. A bevonulást követően beosztjuk önöket az iskolai házakba. A Griffendélbe, a Hugrabugba, a Hollóhátba, és a Mardekárba. A sikereikkel pontokat gyűjthetnek, ellenben a kihágásokért pontlevonás jár. Itt várjanak! - mondta, majd ott hagyott minket.
- Alighanem ez volt McGalagony - suttogta Julius a fülembe.
- Rájöttem magamtól is. Figyelj! Fontos, hogy egy házba kerüljünk. Kérlek, nagyon szépen kérlek, kerüld el a Hugrabugot! Majd én is igyekszem oda kerülni ahová te. Úgyis te leszel előbb. Előbb vagy a névsorban, szóval ajánlom, hogy valami normálisat szemelj ki - hadartam el gyorsan.
- Ne rinyálj már Harry! Nem lesz gáz - mondta vigyorogva. Vállat vontam, majd kigomboltam a talárom elejét, hogy a kezeimet be tudjam tenni a nadrágzsebembe. Ekkor tért vissza a tanárnő.
- Jöjjenek! - intett nekünk, majd bevonultunk a Nagyterembe. Eléggé impozáns volt és szép. Tetszett a sok gyertya, na meg az éjszakai égbolt.
- Mindenki minket, vagyis inkább téged néz - nevetett halkan mellettem Julius, és igaza volt. Elég bosszantó. Aztán észrevettem, hogy a Griffendél asztala mellett megyünk el, és hogy a húgom kirakta a kezét. Ahogy elmentem mellette gyengén lepacsiztunk, Julius meg rákacsintott. Na tessék, növeljük a hírnevét még egy kicsit. Így is láttam, hogy az asztalnál ülő fiúk fele a húgomra csorgatja a nyálát. Szánalmas. Körbe néztem, hátha látok valami érdekfeszítőt, és a következő pillanatban egy szürke szempár nézett velem farkasszemet. Amihez egy hihetetlenül helyes arc és ezüst szőke tincsek társultak.
- Az nem rossz - suttogtam, majd Julius követte a pillantásom.
- A szőke mi? Nekem inkább a mellette ülő csaj jön be - suttogta vissza, mire az említett személyre siklott a tekintetem, és az most bátyámat pásztázta ezerrel.
- Szerintem ezzel ő is így van - mondtam, ő meg elvigyorodott. Eztán már nem tudtuk folytatni az érdekfeszítő beszélgetésünk, mert odaértünk a kis emelvény elé. Dumbledore meg felállt.
- Jó estét mindenkinek! Bizonyára furcsálljátok a két új diák jelenlétét, de ők mostantól iskolánk tagjai. A Durmstrang Szakiskola tanulói voltak. Először őket osztjuk be. Kezdődjék tehát a beosztás! - rendelkezett a diri, majd McGalagony egy hosszú listáról felolvasta az első nevet.
- Julius Sirius Black! - mondta, majd egy sunyi vigyor kíséretében Julius felsétált az emelvényre. Leült a székre, a professzor pedig a fejére tette a süveget. Az néhány másodpercig gondolkozott, majd elkiáltotta magát.
- MARDEKÁR! - kiáltotta, Julius meg elvigyorodott és Zoéra kacsintott aki megrökönyödve nézett rá. Oké, tehát a Mardekárt kell becélozni. Amikor elcsendesedett a zöld-ezüst asztal, McGalagony folytatta.
- Harold James Potter! - mondta a nevem, mire halott csend telepedett a teremre. Ezt utálom. A tanárok is érdeklődve figyeltek, főleg egy sötét fazon kint az asztal szélén. Oh, ő lesz Perselus Piton, azaz Pipogyusz. Innen inkább félelmetesnek és tiszteletet parancsolónak látszik, mint nevetségesnek. De hát ugye Sirius történetei... Egy nagy levegő után kivettem a zsebemből a kezem, és felsétáltam az emelvényre. McGalagony a fejemre tette a süveget, ami aztán megszólalt, legalábbis a gondolataim közé furakodott.
- Hm... érdekes. Az előbb egy Black, most meg egy Potter. Hol rejtőztetek eddig fiacskáim? Na nézzük mi van itt? Óhóóó, mit látok? Rengeteg bátorság és hűség, de tengernyi méltóság és ravaszság, emellett te beszéled a kígyók nyelvét. Nos mit csináljak veled? Legyen a Griffendél? - kérdezte én meg igazából nem tudtam, hogy komoly-e vagy nem, de válaszoltam.
- Akkor a Mardekár kilőve? Úgy értem, oda nem lehetne? - kérdeztem, mire halkan felnevetett.
- Kétség sem fér hozzá, ott elérhetnéd a célod és naggyá lehetnél! Megegyeztünk, helyesen döntöttél - mormolta még halkan a fejemben, majd a többit már hangosan közölte.
- MARDEKÁR! - zengett a hangja, és a csend nem olvadt fel, ha lehet még nyomasztóbb lett. Mindenki döbbenten nézett rám. McGalagony levette a fejemről a süveget, aztán meghallottam, hogy valaki tapsol. Megfordultam és Dumbledore kacsintott rám. Vonakodva, bár de követte őt mindenki. Szegények, biztos csalódást okozott ezzel nekik a Kis Túlélőjük. Fújtatva huppantam le Julius mellé, aki amellett a lány mellett ült akivel szemezgetett.
- Haver, ez meredek volt. Majdnem az oroszlánok közé dobtak - fújtam ki a levegőt, mire egy srác velem szemben felnevetett. Barna haja volt és kék szemei. Magas volt, de nálam kicsit alacsonyabb.
- Nahát, nahát. Potter a Mardekárban. Micsoda fordulat! - mondta a nevetős srác.
- Előnyben vagy velem szemben. Te tudod a nevem, de én nem tudom a tied - néztem fel rá, mikor kinyújtotta a kezét.
- Blaise Zambini. - bólintott.
- Harry Potter, a Kiválasztott - hecceltem, ő meg nevetett, azzal a lánnyal együtt, aki Julius mellett ült és a szőke sem tudott megállni egy mosolyt.
- Bocs Harry, ők a barátaim. Pansy Parkinson és Draco Malfoy - mutatta be a szöszit, meg a kis fekete hajú lányt.
- Te vagy Lucius Malfoy fia? - kérdeztem a szőkét amikor kezet fogtunk.
- Már találkoztál vele? - kérdezte egy bólintás után. Most Julius, Blaise és Pansy is érdeklődve figyeltek. Sóhajtottam egyet, majd bólintottam.
- Tényleg? Nem is említette. Túl sok felé ér el a keze - mondta, de én meg a tányérom néztem.
- Volt már szerencsém hozzá. Még Little Hangletonban - mondtam, mire ledermedtek mind a négyen. - Mindegy. Felejtsétek el. Mikor lesz kaja? - kérdeztem, ám pont akkor jelent meg előttünk az étel. Eztán furán csendesen telt az étkezés. Nem hittem el amikor Sirius azt mondta, hogy a Mardekárt ellepik a halálfaló ivadékok. Egy már tutira van. Pont a leghelyesebb. Erre a gondolatmenetere elmosolyodtam. A lényeg, hogy oda kell figyelnem rájuk.
- Ugye tudjátok, hogy mindenki minket néz? - kérdezte nevetősen Pansy.
- Hagyd el. Csak nem tudják levenni rólam a szemük - néztem rá vigyorogva, mire néhányan felnevettek, és Julius meg felhorkantott.
- Ego - motyogta.
- Egészséges önbizalom - javítottam ki. Ezen persze megint jót nevettünk. Ekkor vettem észre, hogy a talárunkon feltűnt a Mardekár címere. Jól néz ki, és szeretem a kígyókat.
- Ideje menni. Holnap a hagyomány szerint dupla bájitaltannal kezdünk - állt fel Draco. Merlinre, hogy lehet valaki ennyire szexi? Nem tudom elhinni. Felálltam, és láttam, hogy ugyanolyan magas vagyok mint ő. Szuper. Már csak azt kellene kideríteni hogy meleg-e... Majd Blaise-t megkérdezem.
- Harry! - hallom meg mögülünk a húgom hangját. Megfordulok, mire ő a nyakamba veti magát.
- Vigyázzatok, mert ez a három, halálfaló ivadék. Csak okosan! - súgja a fülembe.
- Nem lesz gáz Zoe! Jó éjt! - engedem el, ő meg kissé ellenségesen méregeti "új barátaimat".
Vigyorogva megcsóválom a fejem, majd elindulok, és Draco mellém lép.
- Nézd ami apámat illeti... - kezdett bele, de félbeszakítottam.
- Hagyd abba. Nem izgat, hogy halálfaló az apád, sőt az sem érdekel ha kiderül, hogy Juliuson és rajtam kívül mindenkinek azok a szülei. Egy valamit viszont jobb lesz ha megfogadtok. Sem Julius, sem én nem vagyunk kispályások. A Durmstrangba komoly energiát fektetnek a párbajozásra és nem, nem csak a fényes fehér átkok terén. Ugye érted mire gondolok? - kérdeztem, mire ő elgondolkozva és kissé szórakozottan nézett rám.
- Óh, szóval a Kiválasztott azt hiszi, le tudna győzni - vigyorgott.
- Óh, de még szép hogy le tudlak - néztem én is rá mosolyogva. Kiszélesedett a vigyora.
- Rendben. Holnap négykor a klubhelyiségben! Párbaj? - álltunk meg egy befalazott boltív alatt a pince egyik folyosóján.
- Rendben van Malfoy. Meglátom mit tudsz! Akkor holnap kiderül - bólintottam rá, ő meg vigyorogva fordult a fal felé.
- A jelszó kígyóbőr! - mondta, majd a boltív alatti fal szétnyílt és beengedett minket. Gyorsan felmentünk a hálótermünkbe, ami csak négyünkké volt.
- Nem hiszem el, hogy az a szakadt tökfödő majdnem a Griffendélbe rakott - huppantam le az ágyamra. Jó lesz itt, minden szép zöld.
- Szar ügy. Akkor hogy tett mégis ide? - ült a szemközti ágyra Blaise.
- Azt mondta, hogy bátor és hűséges vagyok, de több a ravaszság és a méltóság. Valamint, hogy itt elérhetem a célom és naggyá lehetnék - dőltem hátra.
- Naggyá? Mit értett ezen? - kérdezte Malfoy, aki a mellettem lévő ágyon ült.
- Fogalmam sincs mit akarok - sóhajtottam.
- A párszaszó is adott rá nem? Egyébként engem is a Griffendélbe akart rakni, de ott van Ginny és a többi idióta, Hermit leszámítva, szóval gondoltam nem akarunk oda járni - hallottam Julius hangját a Malfoyjal szemközti ágyról.
- Párszaszó?
- Weasley?
- Granger? - kérdezgettek felváltva Malfoy és Zambini.
- Pf. Ginny Weasley életem megkeserítője - fújtam egyet. Julius meg kiröhögött.
- Na ja, kislány kora óta üldöz a szerelmével - nevetett Julius.
- Ne húzz fel Black! - vágtam hozzá egy párnát. De ő csak nevetve visszadobta. - Hermione pedig a legokosabb boszorkány egész Roxfortban. És a barátunk. Az ő értelmi szintje legalább nem a többi liba közelében van, hanem jóval felette - magyaráztam, miközben lerúgtam a cipőim, és a bal lábam felhúztam, hogy a jobbat át tehessem rajta. A két kezem meg a fejem alatt összekulcsoltam.
- Lehetne, hogy nem dobod így szét magad? - heccelt már megint Julius.
- Nem, bocsesz de így kényelmes. - mondtam oda sem nézve. De biztos voltam benne, hogy a fejét rázza.
- Na és milyen párszaszóról volt szó? - tért vissza rá Draco.
- Párszaszájú vagyok - mondtam, miközben a pálcámmal az ágy tetejére varázsoltam a Potter címert. Egy szarvas, és mögötte a háttérben egy szál tulipán. Ettől egész otthonos lesz.
- MI? - kiáltott fel egyszerre Draco és Blaise.
- Hallottátok - sóhajtok fel, majd feltápászkodtam és levetkőztem alsóra.
- Malazárra... megmutatod? Mármint, még sohasem hallottam párszaszót - élénkült fel két mardekáros társunk. Juliusra néztem, aki éppen a fürdőbe indult.
- Legyen.
- :: Utálom ezt az egészet, és Ginyt is. Ja, és Malfoytól szinte csurog a nyálam :: - magyaráztam nekik, és ők meg lenyűgözve füleltek.
- Ez király haver - mondta Blaise, majd még intett, hogy elmegy a "csajához" beszélni. Menjen.
: Jól vagy Draco? : - kérdeztem, bár tudtam, hogy úgyse érti.
- Merlinre, hagyd abba Harry, mert ez kikészít! Úgy értem ez... őrült szexi nem? - kérdezi, és én nem tudok betelni az információ lényegével.
- Szóval... izgatónak találod? - kérdeztem az ágyból fekve. Betakaróztam, és onnan néztem rá.
- Most hülyülsz? Ott fekszel a zöld selyemágyneműben majdnem meztelenül, és közben párszaszóul beszélsz.... Ez nagyon meredek - nézett végig rajtam. Nos, ez az egy dolog kezd érdekes lenni.
- Fegyvert adsz a kezembe Draco - vigyorgok rá kéjesen, amitől kissé kipirul az arca, de még mindig fenntartja a kemény látszatot.
- Nem tudom miről beszélsz - fordult el zavartan.
- Majd meglátjuk Draco Malfoy... majd meglátjuk - kuncogtam, aztán egy-kettőre elnyomott az álom.
Harmadik fejezet. Végre történik is valami... Lana szavaival élve. :D puszi, Liza
3. fejezet: Támadás és Piton
- Ideje felkelni Csipkejózsika! - állt meg az ágyam mellett Julius.
- Hagyjál! - fordultam át a másik oldalamra.
- Na de Potter! Eddig hagytunk aludni mert eléggé forgolódtál meg minden, de most már térj magadhoz, mert negyed óra múlva reggeli! - rántotta le rólam a takarót.
- Bassza meg, de hideg van! - ültem fel vacogva.
- Ez a pince. Majd megszokod - hallottam Zambini hangját a fürdő felől.
- Jah, mint mindig mindent. Ne izgulj Harry, majd megszokod - morogtam magam elé, majd kimásztam az ágyból, és a fürdőbe indultam. Kissé elborzasztott a tükörben lévő látvány.
- Nem semmi - hallottam Malfoy hangját a szobából.
- Ez egy tűzvillám haver. Harrynek is ilyen van. Két éve kaptuk apától - magyarázott Julius. Áh, szóval seprűk...
- Naná, egy Blacknek kitelik az ilyen jóféle cucc - mondta Zambini. Jót mosolyogtam rajtuk.
- Most úgy beszélsz, mintha nem bűzlene rólad is, meg Malfoyról is, mérföldekre galleonok milliói! - vágott vissza bátyám. Már komolyan nevettem. Belőttem a hajam és visszamentem a szobába. Megálltam a fürdő ajtajában, és onnan néztem őket. Egy fekete alsó volt csak rajtam, és a karjaim meg összefontam a mellkasom előtt.
- Most komolyan arról beszéltek, hogy ki van jobban tele lével? Nem hiszek a fülemnek! - vigyorogtam. Erre rám néztek, és Draco szemei kb. rám tapadtak. Nem kevés elégedettséggel töltött el. Már biztosan nem kell megkérdeznem Blaise-t, Dracót illetően.
- Na Harry, te csak ne szólj semmit! Mond csak, hozzányúltál már a Potter család vagyonához életedben akár egyszer is? - kérdezte Julius miközben a ládájában turkált. Én meg eközben magamra vettem egy fehér selyeminget.
- Nem. De ezt te is tudod. Had gyűljön. Amúgy sem biztos, hogy szükségem lesz rá - rántottam meg a vállam, és felvettem a fekete nadrágot, meg a zöld ezüst csíkos nyakkendőt. Aztán a szürke pamutmellényt majd a koromfekete talárt.
- Ha így állsz hozzá, nem is lesz. Már Karkarov is megmondta, hogy szedd össze magad - villantotta rám a tekintetét. Malfoy meg Zambini csak rángatták a fejüket ide-oda köztünk. Mint egy tenisz mérkőzés.
- Mert az a vén bolond sokkal többet tudott mi? Azért menekült el rögtön, ahogy Voldemort visszatért. Már én is túléltem néhány találkozót a "Sötét Nagyúrral", ő meg az élete árán sem ment vissza. Nevezd aminek akarod, bátorság vagy hülyeség, ám én a másodikra szavazok - fejtettem ki újra ezzel kapcsolatban a véleményem.
- Reménytelen vagy selyemfiú - csóválta meg a fejét.
- Ne nevezz így te bolhás dög! Egyébként is, ne szólj ebbe bele Julius - néztem rá dühösen, mire a pohár az éjjeliszekrényemen elrepedt, majd szétcsúszott.
- Most nézd meg mit csináltál te hülye - mutatott a pohárra. Egy hangos sóhaj után egy laza Reparóval rendbe hoztam a poharat, amikor végre közbe szólt Zambini.
- Ebből most nem sokat értettünk, de menni kellene - vetette fel.
- Végre egy értelmes ötlet! - bólintott rá Draco.
- Ne járjon a szád szöszi! Már alig várom, hogy levezessem rajtad a fölös energiáim - mondtam neki, mire látványosan nyelt egyet és végigmért. Közelebb sétáltam hozzá, majd megálltam előtte. Úgy tíz centi lehetett az arcunk között.
- A párbajra gondoltam Draco - vigyorodtam el, ő meg egy hangos sóhaj után ellépett előlem.
- Induljunk! - szólt hátra, én meg vigyorogva ránéztem a másik két srácra. Azok elröhögték magukat, és így mentünk fel a Nagyterembe. De amint betettük a lábunkat, egy piros hajzuhatag csapódott az arcomba. Nem olyan narancs-vörös mint Ginny, szóval rögtön megnyugodtam. És az illata... friss nyári virágillat. Bárhol felismerném.
- Hermione! - öleltem magamhoz szorosan, ő meg elnevette magát.
- Harry, annyira rég találkoztunk! Hiányoztatok! - húzódott hátrébb és egy könnycseppet töröltem le az arcáról. Boldogan mosolygott és közben könnyezett. Imádom ezt a csajt.
- És én? Se puszi, se semmi? - kérdezte mögülem bátyám, és Herm nevetve ugrott az ő karjaiba is.
- Julius! Hiányoztál! - borzolta össze Julius haját.
- Te is. Egyébként mi ez a vad szín? Piros a fejed csajszi - engedte el bátyám Hermit.
- Kellett egy kis változtatás - vonta meg a vállát. És tényleg változott külsőleg. A haja most rikító piros volt, és lágy hullámokban leért a derekáig. Sokkal teltebb lett, és a kis szeplők is eltűntek az orráról.
- Így Weasleynek kiesik a szeme - vetette közbe Draco, mire Herm ránézett. Ez már felért egy dicsérttel.
- Malfoy! - biccentett neki.
- Granger! - viszonozta. Ennyit a köszönésről.
- Jössz oda hozzánk reggelizni? - kérdeztem. Ő meg elpirulva nézett Zambini és Malfoy felé. Blaise gyorsan bólogatott és mindenki legnagyobb megrökönyödésére, kézen fogta a mi kis Miónkat és elindult vele a helyünkhöz. Összenéztünk, és megállapítottuk, hogy ez az év lesz a legdurvább. A reggeli viszonylag jól telt, mert Blaise és Herm elég jól elbeszélgettek, ezzel általános megrökönyödést kiváltva az egész iskolából. Nem győztünk visszafojtani a nevetésünk, ám minden elromlott amikor megérkezett a posta. Egyszer csak dermedt csend lett, és Zoe hangos sikítására felpattantunk Juliusszal. Halálsápadtan ült a Griffendél asztalának szélén és a Reggeli Próféta volt a kezében. Ránéztem arra ami Pansy kezében volt, és kivettem a kezéből.
Tegnap éjjel felégették a Skóciai Black Kúriát!
Kész. Eddig bírtam olvasni. Lecsaptam az újságot, és nem törődve senkivel, odarohantam Zoéhoz. Zokogva bújt a karjaim közé.
- Shhh. Kicsim, nyugodj meg - csitítottam, de egyre hangosabban zokogott.
- Sirius... - nyöszörögte.
- Ő jól van. Nem volt otthon. Hallod? Sirius jól van! - emeltem fel a fejét, mire bólintott, majd újra sírva hozzám bújt.
- Mr. és Ms. Potter! Menjenek fel a gyengélkedőre. Mr. Black, maga is! - csattant Dumbledore hangja a csendben. Tudtam, hogy valahogy hadat fog üzenni Voldemort, de nem gondoltam, hogy majd így teszi. Zoe alig állt a lábán, ezért lehajoltam és a másik karommal a térde alá nyúltam. Felemeltem, és úgy indultam el vele. Intettem a fejemmel Juliusnak, de legnagyobb meglepetésemre, rajta kívül felállt Draco, Blaise, Hermi és Pansy is. Együtt indultunk el a gyengélkedőre. Szótlanul róttuk a folyosókat, majd Blaise és Herm megálltak egy nagy faragott ajtó előtt. Belökték és már jött is a javasasszony.
- Mi történt Mr. Potter? - kérdezte rögtön.
- Azt hiszem sokkot kapott Madam - sóhajtottam miközben lefektettem az egyik priccsre.
- Önök jól vannak? - kérdezte mire bólintottunk. - Akkor kérem hagyják el a helyiséget, és igyekezzenek órára! - intett el minket, mi meg kimentünk és otthagytuk a remegő Zoét.
- Szerinted ki volt? - kérdezte mellém érve Julius.
- Nem tudom, de ez vért követel. Az otthonunk volt! Tizenhat évig ott éltünk, és ott volt mindenünk. És ha otthon lett volna Sirius? Őt ölték volna meg elsőnek! - emeltem fel a hangom.
- Harry, ne amiatt izgulj, hogy odalett a Kúria - forgatta meg a szemét Julius. Megtorpantam, és már remegtem a dühtől.
- Mi az? - kérdezte.
- Apa és anya portréja is odalett Julius! Az egyetlen kapcsolatunk velük. Neked él az apád, így könnyű. De nekünk csak ez volt - sziszegtem, majd indultam tovább egy szó nélkül. Éreztem, hogy egyedül megyek és nem igazán követ senki. Jó. Nyugalom kell most. Kivágtattam az udvarra és a kividdicspályán lyukadtam ki. Leültem az egyik lelátón, majd hátradőlve az eget néztem. El volt borulva. Az első napom. Jól kezdődik, ami azt illeti. Mondtam már, hogy utálom Roxfortot? Mégis mit akart elérni ezzel Voldemort? Felégeti a Kúriát és a személyes holmijainkat, minden ami fontos volt nekünk, majd jót röhög a markába? Magasról teszek az értékeinkre és a pénzre meg mindenre, de a könyvtárszobában ott lógott a Potter házaspár portréja. Órákat eltöltöttünk ott nyaranként és tanultunk, vagy csendesen beszélgettünk velük. Mint már mondtam, nekünk csak az maradt és most már ennyi sem. Neszezést hallottam, majd azt, hogy valaki lehuppan mellém, és ugyanúgy hátradől. Aztán bekúszott az orromba a semmivel össze nem téveszthető menta és citrom illat.
- Draco... miért jöttél utánam? - suttogtam. Sóhajtott egy nagyot.
- Magam sem tudom. Bár annyi biztos hogy a nagy Lucius Malfoy kitépné az összes haját ha megtudná, hogy a fia késztetést érez a Kis Túlélő megvigasztalására - mormolta halkan. Elnevettem magam, bár kissé keserűre sikeredett.
- Szerinted ő ott volt? - kérdeztem pár perc csend után.
- Apám? Biztos lehetsz benne, mint ahogy abban is, hogy Bellatrix is ott volt és élvezettel gyújtogatott és gyilkolt - válaszolt bűnbánóan.
- Nem ismerem az apád, és téged sem. De Draco... annyi biztos, hogy nem vagy olyan mint ő. Igaz Lucius Malfoyhoz életemben eddig egyszer volt szerencsém, és akkor is éppen azon csodás eseményen gyűltünk össze, hogy megnézzük, ahogy Voldemort testet ölt. Az akkori tapasztalataim nem túl jók vele, ellenben veled elég kellemesek. Már amikor nem vagy egy arisztokrata seggfej - tettem hozzá a végét amire felhorkantott.
- Persze. Gondolom nem jössz be órára igaz? Még van tíz perc a bájitaltanig. Ha rohanunk beérünk - mondta miközben felállt mellőlem. Kinyitottam a szemem és belenéztem a szürke mélységekbe. Felém nyújtotta a kezét, amit el is fogadtam. Egy pillanatra megszorította, majd elengedte a kezem. Aztán már rohantunk is órára. A pincében, a tanterem előtt fékeztünk le. Próbáltunk csillapítani a légzésünkön, de az csak nem jött össze. Malfoy aztán felsőbbségesen kihúzta magát, amin jót vigyorogtam, majd benyitott az öt perce elkezdődött órára.
- Elnézést Piton professzor! Feltartottak minket - jelenti ki egyszerűen Draco, majd Piton egy éles pillantással végigmér minket, és leültet a leghátsó padba.
- Ne forduljon elő többet Mr. Malfoy és Mr. Potter! - csak ennyit mond, nem von le pontot, nincs büntetés. Király. A Weasley srác fújt is egy nagyot a másik padsorban, és bosszúsan nézett rám. Önelégülten rávigyorogtam, majd tekintetem visszasiklik házvezetőnkre, aki eddig engem figyelt. Az arca érzelemmentes, a szemei üresek. Kiváló okklumentor lehet, és mivel elég jó legilimentor vagyok, ezt rögtön meg is tudom állapítani. És valóban. Erős akadály védi. Még szerencse, hogy észrevétlenül csináltam, különben szétátkozná a seggem. Az óra elég szórakoztató, kivéve az nem volt az, amikor Piton Hermi haján élcelődött, majd a K főzetére adott egy E-t. Aztán az óra végén kivittem a kb. V-nek mondható főzetem a többiekkel együtt.
- Az órának vége, viszont a mardekárosok itt maradnak! - mordult fel, mire mi kb. dermedten ültünk vissza padjainkba. Amikor az utolsó griffendéles is kiment, a professzor mélyet sóhajtott, majd nekidőlt a tanári asztalnak.
- Jól van, tudom hogy ma lenne egy egészen ostoba erőfitogtatás tanítás után, de ezt el kell halasztanotok. A mai többi órátok elmarad. Erre azért van szükség, mert szeretném ha tudnátok, hogy minden problémátokkal fordulhattok hozzám. Immáron csak nyolc végzősöm maradt, tehát ezért javaslom ezt a beszélgetős megoldást, bár akinek nincs szüksége rá az elmehet nyugodtan. Aki mégis marad, azt biztosíthatom, hogy egy titoktartó bűbáj miatt nem jut ki innen az információ. Tehát, ki szeretne távozni? - kérdezte. Senki sem állt fel. Pansy, Blaise, Julius, Draco, Theodore, Crak és Monsto, velem együtt ülve maradtak. Pansy pedig mint egyedüli lány. Szegény.
- Helyes. Az első amit el szeretnék mondani, hogy mindenkitől meg kell kérdeznem pár dolgot amit bele kell írnom a személyes aktáitokba. Ezeket az aurorok kérték, ugyanis át fogják nézni az iskola összes tanulójáét. Potter és Black aktája már átért a Durmstrangból. Bár majd ahhoz is lesz egy-két hozzáfűznivalóm. Aztán lenne egy igencsak érdekes kérdésem. Potter, ugye tudsz róla, hogy téged mindenki a Griffendélbe várt, nem is beszélve a "nagy" Sirius Black fiáról? - kérdezte, és a többiek küzdöttek a visszafojtott nevetéssel.
- Hogyne professzor! De én úgy gondolom, nem tanácsos egy vagy két kígyót az oroszlánok közé vetni - feleletem pimaszul, mire megvillant a tekintete. Belenézett a szemembe, és megéreztem az elméje lágy érintését. Na nem, legilimentálni nem szabad a tanulókat! Az orrára csaptam az ajtót, amitől persze kissé megrándult az arca. Nem lehetett kellemes.
- Azt hittem tanárúr, hogy beszélgetünk. Ha legilimentálni akar, megkérhet rá, de ne akarjon beletúrni a fejembe! Uram... - tettem oda a végére.
- Bravó Potter. Átmentél az első vizsgán. Nos, akkor téged kérdezlek először. Lehet, hogy lesznek kényes kérdések, de még egyszer biztosítalak innen semmi sem jut ki. Tehát, mi volt eddig a legnagyobb kihágásod? - kérdezte amit egy nevetséges minisztériumi papírról olvasott. Látszott Pitonon is, hogy ökörségnek tartja az egészet.
- Öh, nem tudom. Talán az amikor megvakítottam egy srácot. Asszem harmadikos lehetett. Aztán persze felépült, de majdnem kirúgtak. Bár, így utólag visszagondolva, jobban jártam volna ha kicsapnak - mondtam egy grimasz közben. Még mindig nehéz visszagondolni arra amit a nevelőtől kaptam érte büntetőmunka helyett.
- Mégis mit csinált az a szerencsétlen? - kérdezte Nott, aki most tért magához a döbbenettől.
- A sebhelyem bámulta. Azt utálom - mondtam, és közben Pitonra néztem, hogy tegye fel a következő kérdést.
- Rendben. Tehát, van valamiféle különleges ismertetőjegy rajtad? - kérdezte, de csak gúnyosan elhúzta a száját majd megcsóválta a fejét.
- Ha a sebhelyem nem számítjuk akkor is van. Egy tetoválás. A jobb alakromon - mondtam, erre Piton odatrappolt hozzám és felhúzta a talárom ujját. Hallottam ahogy elakad a lélegzete.
- Ez mi? - kérdezte jegesen.
- Tisztelettel tanár úr, én ezt egy kígyónak nézem. Miért, ön mit lát uram? - válaszoltam mégis piszok szemtelenül.
- De miért? - kérdezte, miközben elengedte a karom.
- Mert egy hatalmas heg maradt ott, és nem bírtam elviselni, hogy ott van. Ezért a bolgár bevásárlóutcában megcsináltattam tavaly. Nem olyan varázslenyomat mint a Sötét Jegy. Ez csak egy egyszerű minta - válaszoltam egyszerűen. Ez igaz. Itt vágott meg Féregfark és ottmaradt a nagy vágás.
- Értem. Egyéb képességek, más mágiaágak használata? - tette fel a következő kérdést.
- Párszaszájú vagyok - mondtam, és elejtette a pergamenjét. Pedig eddig olyan jól okklumentált. Kiesett szegény a szerepéből. És az animágiát el se mondtam. Meg a pálca nélküli varázslást sem. Hülyét kapna esküszöm.
- Tessék? - nézett rám döbbenten.
- Párszaszájú vagyok professzorúr. Tulajdonképpen öt éves korom óta tudom használni is - ismételtem meg, majd felvette a pergament és felírta.
- Az utolsó pedig, hogy milyen Főbenjáró átkokat használtak már rajtad, vagy használtál már, ha veled szemben alkalmazták akkor pedig ki? - ez a kérdés bosszantja a legjobban. Ez tisztán látszott rajta.
- Hát... Imperiust eddig ötször szórtak rám, akkor amikor leküzdeni tanultuk, akkor háromszor, negyedjére már sikerült letudnom. És egyszer a Sötét Nagyúr is használta velem szemben - nyeltem egy nagyot, és ekkor már tudtam, hogy mind a hét másik ember meredten figyel engem.
- Cruciatust, ha jól számoltam, akkor eddig összesen tizenegyszer. Kilencszer a Durmstrangban a nevelőnk, egyszer a Sötét Nagyúr, és egyszer egy halálfaló.
- Ki volt az a halálfaló? - kérdezett közbe a professzor. Tüntetőleg nem néztem sehova máshova csak a szemébe.
- Lucius Malfoy. - válaszoltam, mire hallottam, hogy Draco levegőért kap mellettem. Teljesen megfeszült szegény srác. Meg is értem.
- Értem. Folytassa - intett kifejezéstelen arccal.
- A Gyilkos átkot pedig, mint a mellékelt ábra is mutatja, kétszer küldték rám. Egyszer amikor egy éves voltam, aztán amikor tizennégy. Egyszer el is talált, viszont másodjára nem ért el hozzám, mert megküzdöttem vele. Mind a kétszer Voldemort volt az - mondtam, mire mindenki felszisszent a névre, egyedül Piton és Julius nem.
- Főbenjárót eddig egyszer alkalmaztam. Bár ha ezt is beleírja a Kiválasztott aktájába, akkor rögtön elpárologtatja a kis rózsaszín felhőcskéket a fejük körül. Egyszer használtam a Cruciatust. Azt Bellatrix Lestrange kapta, amikor megakarta támadni a keresztapám. Bedühödtem. Szóval, van még kérdése professzor, vagy eléggé kiábrándult mindenki a Kis Túlélő patyolat tisztának nem épp nevezhető múltától?! - fejeztem be cinikusan. Túl nagy volt a csend.
- Ennyi elég is Mr. Potter. Mr. Black maga jön! A kérdések ugyan azok! - nézett Julra.
- Rendben. Öhm, a legnagyobb kihágás... Ó megvan! Amikor ott voltak nálunk a sárkánykutatók, kiengedtünk egy sárkányt pár haverral. A fél fenyveserdőt felégette és egy nagy hómező is felolvadt. Jó buli volt - vigyorog rám, én meg a kezeimbe temetem az arcom. Ez hülye. Direkt nem mondtam ezt el.
- Ismertetőjegy... az nincs. Vagyis, mégis van! A Black család jele a jobb lapockámon. Ez minden Black örökös hátán rajta van. Apának is - mondta, Piton meg csak írt. Bár a sárkányos résznél majdnem eltűnt a szemöldöke a hajában.
- Képességek... bejegyzett animágus vagyok, mint apám. Ugyan az az alakom is - mondta. Hát igen, ő az egyetlen aki be van jegyeztetve hármunk közül.
- Főbenjárót, azt sajna alkalmaztak már rajtam. Cruciatust és Imperiust. Az előbbit a nevelőnk elég sokszor, mivel én nem tudtam úgy elintézni mint Harry. Hoppá, bocs öcsi ez kicsúszott! Ja igen és az Imperiust meg az az elmebeteg SVK tanár szórta rám, egészen addig amíg meg nem tanultam legyűrni. Elég sokszor, ezért nem tudom pontosan. Én pedig még nem vetemedtem ilyesmire. Még - fejezte be. Pár percig csend volt, majd azt is megtörte Blaise.
- Nem semmi. Szent Potter soha sem létezett, és hozott magával egy ugyan olyan őrültet mint ő maga. Merlin hozott a Mardekárban! - jelentette ki vigyorogva. Általános közhangulatot teremtve vele.
- Elég a szórakozásból! Így már minden világos. A ház választás és a viselkedés is. Azt ajánlom viszont uraim, hogy velem szemben húzzák meg magukat és elvárom a tiszteletet! - nézett ránk nyomatékosan Piton. Ez után kikérdezte a többieket is, és volt aki meg sem tudta számolni mennyi Cruciatust kapott már. Hiába, mindenki halálfaló családból volt csak mi nem. Ez azért elég fura. De legalább sok olyat is megtudtam ami hasznos lehet majd.
4. fejezet: Halálfalók gyerekei
Késő délután volt mire mind a nyolcan beestünk a klubhelyiségbe. Leültünk az egyik sarokba, hátrahajtottam a fejem, majd becsuktam a szemeim. Körém telepedtek a többiek és egymással hülyültek vagy beszélgettek. Aztán szöget ütött a fejembe valami.
- Miért csak nyolc végzős van? - kérdeztem rájuk nézve.
- Nézd Harry, a többiek már nem jöttek vissza hetedévre. A Nagyúrnak szüksége volt rájuk, és ahhoz, hogy megölj vagy megkínozz valakit, nem kell RAVASZ - sóhajtott fel fájdalmasan Pansy.
- Értem én, de akkor ti miért vagytok még itt? Úgy értem, a Nott, Malfoy, Parkinson, Zambini, Crak és Mostro család mostani fejei mind halálfalók. Mondjuk ki, a szüleitek. Ti rátok miért nincs szükség? - kérdeztem, és egyből láttam, hogy a két bamba állatnak el se jutott az agyáig a kérdés.
- Engem anya féltett. Azt mondta: fejezzem be az iskolát, aztán majd sokkal összeszedettebb tudok lenni a feladathoz - motyogta Pansy. A végén már elég rendesen fintorgott. Lehet, hogy nem tetszik neki, az előre lefestett jövőkép?
- Ugyanez van nálam is, és Blaise-nél is. Anyánk miatt - bólintott Draco. Ő is nagyon komornak tűnt. Persze, ez nem egy kellemes téma.
- Nekem erről még semmit sem mondtak. Annyit tudok, hogy kellenek a RAVASZ vizsgáim, ezért nagyon jóknak kell lennie - mondta Nott.
- De az összes Black is sötét varázsló volt - nézett most Juliusra Pansy.
- Na ennek az ellenkezőjére élő példa az ízig-vérig griffendéles apám. Auror, és soha meg sem fordult ilyesmi a fejében. Ahogy ő szokta mondani, "mindig a fényben jártam". Az már más, hogy ez rivaldafény-e... - válaszolt, és a többiek mind elmosolyodtak a béna viccen.
- Na meg persze, te sem szándékozol hirtelen elpártolni tőlem, amiért ilyen sok erkölcstelen mardekáros vesz körül minket! - mondtam Juliusnak, de közben a többiekre vigyorogtam és kacsintottam. Ezen el is nevették magukat.
- Pedig megfordult a fejemben. Neked is van tetkód! Nekem miért nem lehet? - kérdezte tetetett ingerültséggel.
- Már van tetkód! A híres Black jelmondat a lapockádra van égetve bátyó! "Mindig tiszta!" Pfúj, vigyázz még a félvér irhám hozzád ér! - nyúltam felé, ő meg utálkozva arrébb húzódott.
- Jaj ne, csak ezt ne! Merlinre, bemocskoltál te korcs! - játszotta az éppen haldokló aranyvérűt. Pansy már olyan hangosan nevetett, hogy mindenki minket nézett.
- Na jó, hagyjuk! Sirius holnap érkezik. Kíváncsi vagyok mit fog mondani - méláztam el.
- Először is, meglát minket mardekáros talárban, és lesápad. Majd meglát minket imádott másod unokatestvérem baráti körében, és beidegesedik. Aztán még ha valaki elköpné azt is, hogy nem valószínű, hogy bárki is tovább viszi majd a Potter vérvonalat névvel együtt, akkor már kész lenne az öngyilkosságra - foglalta össze Julius.
- Tényleg, ti Dracóval rokonok vagytok. Ejha! - esett le Blaise-nek.
- Ezt mindenki tudta Blaise... - suttogta neki Pansy, Juliusszal meg felnevettünk.
- Azt hogy érted, hogy nem viszi tovább senki a vérvonalat? - kérdezte Nott. - Ennyire biztos vagy benne, hogy a Sötét Nagyúr megöl majd? - Ez elég kényes téma.
- Nem. De mivel nem fogok elvenni senki olyat aki gyereket tudna nekem szülni, csak a húgom viszi tovább a vérvonalat persze név nélkül - válaszoltam.
- Theo, akkora hülye vagy! Ha nem tűnt volna fel, Harry is csak annyira hetero mint a mi Dracónk - jelenti ki vigyorogva Pansy.
- Kösz Pansy. Szépen fogalmaztál - vetette közbe gúnyosan Malfoy.
- Ugyan már, miért kell nekünk erről beszélnünk? - kérdeztem.
- Akkor beszéljünk másról. Én arra lennék kíváncsi, hogyan akarsz hozzálátni a háborúban kijelölt feladatodhoz? - kérdezte Nott. Julius felszisszent a többiek meg engem néztek. Kiszórtam körénk egy Disaudiót, amin a hang nem jut ki. Crak és Monstro meg már amúgy is elkullogtak a konyhára.
- Erről akkor sem mondanék egyenlőre semmit, ha tudnám hogyan öljem meg korunk legnagyobb sötét mágusát - sóhajtottam, és fáradtan masszíroztam a sebhelyem. Megint sajgott. El nem tudnám képzelni mi lenne velem okklumencia nélkül.
- Harry! Jól vagy? Harry! - hallottam meg Julius hangját. Kinyitottam a szemem és ott térdelt előttem.
- Mi az? - kérdeztem, ő meg feltápászkodott és visszaült a mellettem lévő fotelbe.
- Percekig nem reagáltál - nézett rám most Blaise.
- Öhm, muszáj volt kikapcsolnom kicsit. Felmegyek pihenni ne haragudjatok de fáj a sebhelyem - mondtam, majd felmentem a szobánkba. Muszáj gondolkodnom. Barátok lettünk három halálfaló családból származó gyerekkel, akik közül az egyik azaz Malfoy, nekem nagyon bejön. Nottot nem sorolnám ide, mivel őt alig látni, és egyáltalán nem bízom benne. Ez nagyon gáz. Sirius ki fog nyírni...
Ebédelünk. Elnézem az új háztársaimat, akikből hármat a barátaimnak mondhatok. Ki gondolta volna, hogy a híres Harry Potternek a Mardekár ház nyújtja majd a menedéket a hírnevet habzsoló koloncoktól. Blaise, Pansy és Draco a Mardekár rettegett triója. Draco, a Szőke Herceg, aki számomra, ez alatt a két nap alatt, minden gondolatom kitöltőjévé vált. Nem tudom máshogy megfogalmazni, egyszerűen megőrülök érte. De ő egy halálfaló gyereke! ÉS? Juliusszal átbeszéltük ezt ma mágiatörténeten. Nem fogom hagyni, hogy ők hárman tönkretegyék az életük. Ha kell, akkor Imperiuszal állítom őket magam mellé, bár akkor egy fokkal sem lennék jobb mint Voldemort. Nem hagyom őket veszni.
- Veszély közeleg egy óránál - bök oldalba álmaim vágya. Odanézek és egy igencsak paprikás hangulatban lévő Sirius Black lépdel felénk.
- Apa! - állt fel Julius, majd megölelte apját.
- Keresztapa! - öleltem én is át.
- Jó napot Mr. Black! - köszönt Blaise és Pansy. Azonban Draco már mellettem állt, és a kezét nyújtotta Sirius felé.
- Öhm, izéé... Szóval maga a nagybátyám - jelenti bizonytalanul. Sirius pedig elfogadta a kezét.
- És te az unokaöcsém - méregetik egymást.
- Úgy van. Ezenkívül Harryék barátja - Na, ezen teljesen ledöbbentem. Ez egy nyilvánvaló kijelentés volt arról, hogy mit gondol a sötét és világos oldalról. Felénk hajlik inkább. A szívem eszeveszett tempóban kezdett dobogni.
- Nocsak! Ez meglepő, de üdvözöllek a Black családban - engedte el Draco kezét udvariasan Sirius.
- Veletek meg beszédem van! - nézett ránk. Elindult kifelé, mi meg utána, ám mikor elhaladtam Draco mellett, végigsimított a karomon. Egészen beleremegtem. Nem néztem rá, de éreztem magamon a tekintetét. Kiérünk az előcsarnokba, majd egy fal melletti kis zugban megállt. Felemelt fejjel, büszke, bátor Mardekárosokként álltunk előtte.
- Szóval Mardekár - nézett ránk szúrósan.
- Így sikerült - jelentette ki vigyorogva Julius.
- Így sikerült? Miért akarjátok megöletni magatokat? Bármelyik kis halálfaló ivadék azonnal ugrana, hogy elvigyen Voldemortnak, és már arról is tud, hogy hova kerültél Harry! Azt tervezgeti, hogy elraboltat az iskolából! - nézett ránk mérgesen.
- Csak három emberrel kerültünk közelebbi viszonyba, és az egyik az unokaöcséd, aki az előbb mutatta a bizalmamra hajlamosságának ékes bizonyítékát - kezdtem felhúzni magam.
- Te komolyan beveszed ezt? - kérdezte megrökönyödve.
- Ha elfelejtetted volna, legalább annyira jó legilimentor vagyok mint Dumbledore - jelentem ki fölényesen, ami igaz is, viszont soha sem néztem még bele Dracóék fejébe. Amíg nem gyanakodom, addig minek turkáljak? Erre a mondatomra viszont lesápad.
- Hát persze! Harry Potter mindenkinél aki meg akarja védeni, ezerszer jobb! Hogy is felejthettem el? - kérdezte ironikusan és nagyon dühösen.
- Álljatok le! Nem kell marni egymást! Mardekár ide vagy oda, ez van. Majd vigyázunk, és egyébként sem úgy ismersz minket mint "jó fiúkat" - vetette közbe Julius.
- Igazad van fiam. De vigyázzatok magatokra! - nézett ránk.
- Ne izgulj, Harrytől retteg a fél ház - vigyorgott bátyám.
- Ez hülye, ne figyelj rá! - löktem oldalba.
- Mi történt? - kérdezte Sirius enyhe szórakozott mosollyal.
- Semmi, csak híre szaladt, hogy Harry Potter párszaszájú - mondtam egy hangos sóhajjal kísérve.
- Azt hiszik, hogy Voldemort rokona vagy valami. Tudod, hogy ő Mardekár Malazár leszármazottja. Vicces, ahogy a kicsik a folyosón a fal mellé húzódnak amikor elmegy mellettük - nevetett a nyomormon Julius.
- Kurvára nem vicces! Úgy néznek rám mint valami borzalmas dologra. Mintha arra várnának, hogy mikor dobok rá valakire valami sötét átkot vagy egy főbenjárót. Szar érzés. A Mardekárban viszont segít elbújni - dörrentem rá, mire testvériesen átdobta egyik karját a vállamon, és nevetett.
- Elég legyen fiúk! Csak azért jöttem, hogy megnézzem jól vagytok-e, és hogy Zoét is megnyugtassam a Kúria miatt. Ami megmaradt, megjegyezném alig valami, azt átvittem egy másik házba. Ez Londonban van, és végre megláthatjátok majd "csodás" gyermekkorom színhelyét. Egy hét múlva pedig lesz egy kisebb találkozó, ahol meg kell jelennetek. Csak ti, Zoe nem, szóval egy szót se erről! Világos? - kérdezte komolyan. Mi bólintottunk, majd egy-egy atyai ölelés után elindult kifelé Roxfortból. Juliusszal összenéztünk, majd szinte egyszerre vontunk vállat. Ekkor viszont az órámra néztem, ami azt mutatta, hogy négy perce késünk SVK-ról.
- A francba! - kiáltottam fel, majd bátyámat megbökve futásnak eredtem. Beért, és együtt rohantunk fel öt emeletet. A teremből Piton hangja hallatszott ki, aminek nagyon nem örültünk. Hirtelen eszembe jutott, hogy két napja volt telihold, és ezért nem volt Remus a nyitólakomán sem. Sajnáltam szegényt, amiért ilyen sors jutott neki. Draco példáját utánozva, magabiztosan nyitottam be, mire minden szem ránk szegeződött.
- Elnézést professzor, de Siriusszal beszéltünk - mondtam, de amikor bosszúszomjasan megvillant a tekintete keresztapám nevére, már tudtam, hogy elég szar indokot hoztam fel. Még akkor is, ha ez az igazság.
- Nos, egyáltalán nem érdekel, hogy Black kit, mikor, miért tartott fel. A mai óra anyaga a patrónus bűbáj uraim. Ha hibátlanul végrehajtják, nem vonok le mind a kettejük miatt tíz pontot a házamtól. Fejenként - tette hozzá a végére. Julius és én összenéztünk, majd bólintottunk Pitonnak.
- Megcsináljuk a bűbájt uram! - mondta Julius, majd cuccunkat ledobva kimentünk a katedrára. Az osztály minden tagja minket nézett. Weasley elég kárörvendően, míg a többiek kíváncsian. A pálcámat elővettem, majd eszembe jutott valami. Odahajoltam bátyámhoz.
- Non-verbálisan? - kérdeztem, ő pedig gyors vigyort villantott, és bólintott. Pitonra néztem, aki még mindig várakozott, habár már elég türelmetlenül. Felsóhajtottam, majd életem boldog perceire gondoltam. A beszélgetésekre anyával és apával, a sok játékra Siriusszal, Zoéval, és Juliusszal. Egyszerre lendítettük meg a pálcánk, majd kimondtuk magunkban a varázsigét. Expecto Patronum! A hatás azonnali volt, és a látvány csodálatos. Két hatalmas, és fényes állat szaladt körbe a terembe, majd amikor szarvasom nem érzékelt semmi veszélyt, visszatért elém, és meghajolva eltűnt. Julius zordóra emlékeztető kutyája ugyanígy tett. A mardekárosok tapsa közben visszamentünk a helyünkre, majd nagyot szusszanva helyet foglaltunk. Végül mindig sikerül megúsznunk.
5. Fogadás és az új szobatárs
- Az igazgató arról tájékoztatott, hogy ma délután párbajkör lesz az iskolában. Akinek van kedve, az menjen és nézelődjön. Ha beálltok, igyekezzetek először védekezni, kivárni az ellenfeletek lépéseit. Ravaszan, okosan, rátermetten! - közölte merev arccal, majd kirobogott a klubból. Ránéztem a már határozottan eltökélt Juliusra, és összevigyorogtunk. Ez határozottan nekünk való.
- Mentek, igaz? - kérdezte Draco, aki Julius mellett ült, és épp Monsto háziját javítgatta át. Bólintottam, de mivel nem láthatta, meg is szólaltam.
- Naná! Jöhetnél te is, hogy végre egy kicsit összemérhessünk erőinket - néztem rá kihívón, ő pedig rögtön vette a lapot. Kissé gúnyosan rám mosolygott, aztán felvonta egyik szép ívű szemöldökét.
- És mit kapok ha nyerek? - kérdezte ravaszan. Óh, igazi mardekáros! Nincs verseny feltételek és tét nélkül. Rávigyorogtam, aztán szép lassan benedvesítettem nyelvemmel az ajkaim. A szeme minden mozdulatomat követte.
- Amit csak szeretnél - néztem rá egy kaján vigyorral, mire felcsillant a szeme. Azért remélem nem leckéztet meg vagy valami.
- Oké, akkor ha én nyerek a mai vacsoránál meg kell csókolnod egy mardekárost. Az mindegy, hogy fiú vagy lány. A lényeg a közönség és a műsor - mondta, én pedig belül már ujjongtam. Egy mardekáros és nem gáz ha fiú? Hm... Felnevettem, és rábólintottam.
- Nekem mi hasznom lesz belőle? Ha nyerek, mi lesz a jutalmam? - kérdeztem, miközben felé nyújtottam a kezem. Elvigyorodott, és nagyon lassan végigmért.
-Amit csak szeretnél - ismételte el a szavaimat, én pedig csak nevetve megráztam a fejem. Amikor megfogta a kezem, gyorsan elmormoltam egy bűbájt, és kéken felvillantak összefogott kezeink. Draco kérdőn nézett rám, én pedig kissé gúnyosan elmosolyodtam.
- Ha valamelyikünk nem tartja be a feltételeket, akkor egy egész napig csúnya kelésekkel az egész testén kell mászkálnia - tájékoztattam és láttam, ahogy kicsit elsápad. Én csak kuncogva felpattantam, és elindultam a hálónk felé, de megtorpantam amikor utánam szólt.
- És mi a te nyereményed? - kérdezte, én pedig megfordulva, a szürke mélységekbe néztem.
- Amit csak szeretnék - mosolyogtam rá, Julius pedig felnevetett, és a fejét rázva jött velem.
- Így fogod becserkészni? - kérdezte amikor felértünk a szobánkba. Én csak vállat vonva az ágyra vetettem magam.
- Csak szép lassan Julius. Draco nem olyan mint az eddigi kis senkik akikkel dolgom volt. Eszes, értelmes, ravasz, és nagyon jó stratéga. Tud kemény lenni, de a kedvességét is kitudja mutatni jobb napjain. Sohasem találkoztam még olyan sráccal mint ő. Ha egyszer megszerzem, hosszú távon tervezem élvezni a dolgot - mondtam, Julius pedig most tényleg komolyan nézett rám.
- Tudod mi az apja - mondta, és ilyenkor látom, mennyivel érettebb a bátyám azoknál akik általában körbevesznek minket.
- Tudom. És ha azt hiszed hagyni fogom, hogy ő, Blaise és Pans tönkretegyék az életüket, akkor nem ismersz bátyám - néztem mélyen a szemében, mire kis gondolkodás után bólintott.
- És én segíteni fogok neked. Pansy különleges lány, és egyre jobban közelebb enged magához. Hasonlóan érzek mint te - mondta, miközben hátradőlt az ágyán.
- Blaise-t pedig talán Hermione fogja majd meg - vettettem fel, ő pedig kuncogva bólogatott.
- Ahogy mondod - vigyorgott rám. Én csak a fejemet rázva, hozzávágtam egy párnát.
- Rendben! Akkor először kezdjük a Griffendéllel. Felsorolom a jelentkezők neveit. Patil, Brown, Granger, Potter, Finnigan, Thomas, McLaggen és Weasley. A Hugrabug jelentkezői: Bones, Abott, Fletchley, McMillan. A Hollóhátból ketten jelentkeztek, ők pedig Patil és Boot. Végül de nem utolsó sorban a Mardekár ház jelentkezői: Parkinson, Crak, Monstro, Black, Malfoy, Potter, Zambini, Nott - sorolta fel a neveinket, majd megkezdődtek a párbajok. Először a Hollóháté, mivel csak ketten voltak. Persze Terry Boot győzött, így ő lett a legjobb. A Hugrabug négy jelöltje közül a lányok voltak szemfülesebbek, közülük is Hannah Abott volt a legügyesebb. A Griffendélben meglepően alakult a ranglista. Brown és Patil utolsók lettek, őket pedig szép sorjában követte Thomas, Finnigan, McLaggen és Weasley. Az utolsó mérkőzés Zoe és Hermione között dőlt el, szerencsére a húgom javára. Így Zo képviselte a Griffendélt. Aztán Remus ránk nézett és sóhajtott egy nagyot. Na igen, itt eldurvulhatnak a dolgok.
- Mardekár, ti jöttök! - hívott minket, mi pedig előrébb léptünk. - Nincs sötét, vagy főbenjáró átok. A párosok: Crak-Zambini, Monstro-Malfoy, Nott-Black, Parkinson-Potter. Elsőként a Crak-Zambini páros kezd! - hirdette ki Remus, mi pedig bólintottunk, majd Crak és Blaise felléptek a küzdőtér két végébe. A "küzdőtér" úgy egy méter magas volt, és hosszúkásan helyezkedett el a Nagyteremben. Nem lepődtem meg a párbajok végeredményein. Ennyi idő tökéletesen elég volt, hogy kiismerjem háztársaimat. Az elsőt persze Blaise nyerte, mivel egy egyszerű begyűjtőbűbájjal elszedte Crak pálcáját. A közönség nevetett, főleg akkor, amikor Draco is ezt csinálta Monstróval. Julius már jobban megszenvedett Nottal, de alig tíz perc alatt sikerült legyűrnie. Ami engem illet, Pansy nagyon ügyes volt. Védett, hárított, támadott. Sok varázsigét ismert, és eddig el sem tudtam képzelni, mennyire kellemetlen lehet, ha összezsugorítják vagy négy mérettel az alsódat. Ravasz és leleményes volt, de viszonylag elég gyorsan legyűrtem. Úgy negyedóráig eljátszadoztam vele, aztán elkábítottam, amikor nem figyelt a pajzsára, és egy rés támadt rajta.
- A következő mardekáros fordulók: Black-Potter, Malfoy-Zambini - kiabált Remus, én pedig vigyorogva sétáltam fel Juliusszal szemben. Meghajoltunk, és a számolást meg sem várva, egyszerre estünk a másiknak. Erőteljesen támadott, de hamar visszavertem. Amikor már egy komoly jégviharral kellett megküzdenie, gyorsan átváltozott az animágus alakjába, ami a tömegből nagy óóó-zást, és áááá-zást váltott ki. Felnevettem, és megszüntettem az elemi varázslatokat. A diákok izgatottan fészkelődtek, én meg közelebb sétáltam a kutyához. Julius egyfolytában morgott rám.
- Változz vissza te bolhás dög! - kiáltottam fel, ő pedig megrázta a fejét, és megugatott. Vigyorogva varázsoltam köré egy ketrecet, majd elkábítottam. A teremben fülsértő taps vette kezdetét, én pedig elegánsan meghajoltam és rákacsintottam a fintorgó Ron Weasleyre. Valahogy nem jövök ki a griffendélesekkel, leszámítva persze Hermit és a húgom. Amíg kifújtam magam, és észhez térítettem Juliust, Draco és Blaise párbajoztak. Nagyon szoros és izgalmas volt, de Draco egy kicsit mindig előnyben volt. Majd amikor sikerült lefegyvereznie a megdermesztett Blaise-t, nevetve tapsoltam meg. Szóval mi csapunk össze ketten. Így még a fogadást is be tudom hajtani rajta. Julius nem változott vissza, hanem most kutyaként járkált körbe-körbe, majd a mardekáros kislányok elkapták, és agyon dögönyözték.
- A továbbjutásért pedig Draco Malfoy és Harry Potter fognak megküzdeni! - hirdette ki Remus, én pedig nagyon izgatottan mentem fel. Na most eldől minden. Komoly képpel álltunk egymás előtt, de láttam, ahogy izgatottan és vidáman csillog a szeme. Gyakran nézett így rám, pedig ezt szinte sohasem engedte meg magának másokkal szemben. Ő egy Malfoy, aki hideg, és felsőbbrendű. Az is, csakhogy nem veszett el teljesen. Nem egy lélektelen bábu, mint az apja.
- Kész vagy Draco? - súgtam neki, amikor arcunk elé emeltük pálcáink. A szája sarka megrándult, de álarcát sikerült fenntartania.
- Rád mindig kész - bólintott aprót, én meg elvigyorodtam. Ez már határozottan tetszik. Húzza az agyam, ahogy én az övét, és kétségtelenül élvezi mindkettőnk ezt a játékot. Pálcáink leeresztettük, majd hátrafordulva öt lépést tettünk. Visszafordulva felvettük a kezdőpozíciót, és vártuk, hogy Remus beszámoljon. Mikor elhangzott a "három", már támadtunk is. Lefegyverző átkok, kábító átkok, dermesztő bűbájok szálltak mindenfelé, főleg amikor lepattantak a pajzsainkról. Amikor megelégeltem a negyedikes szintet, egy tűzgolyót idéztem meg, amit aztán kétfelé téptem és Draco felé küldtem. Ő az egyiket eloltotta, míg a másik elől elugrott. Egy pillanatnyi időt sem adott, máris felém küldött egy non-verbális kombinált átkot. Egy hevítő bűbáj, kés átokkal. Ez még épp súrolja a fekete mágia határait. Pajzsot emeltem fel, ám nem elég erőset, mert az átok egy része átjutott, és az arcom jobb oldalán kis vágást ejtett, ami azonnal égni kezdett. Hűsítőbűbájt vetettem a sérülésemre, és én is kombinált varázslatokat indítottam útjára. Már jó fél órája elhúzódott a párbajunk, amikor Draco elkiáltotta magát.
- Serpensortia!
Tudtam mit jelent a varázsige, és azonnal ellazította magam. Draco pálcájából egy közel másfél méter hosszú, koromfekete vipera ugrott ki, és dühösen sziszegve indult el felém. Én az állatra koncentráltam, majd megszólaltam.
- :: Állj meg! :: - tört elő a sziszegő hang a torkomból. A teremben azonnal néma, dermedt csend lett, de én csak a kígyóra figyeltem. Az idegesen és kíváncsian figyelt engem, én pedig közelebb lépkedtem felé. Lassan kinyújtottam a kezem, az pedig a nyelvét párszor az ujjaimnak érintette.
- :: Nyugodj meg! Csússz oda mögém, és addig maradj ott összekuporodva, amíg fel nem veszlek. Utána elmondok mindent! :: - simogattam meg a fejét, mire az állat értelmesen nézett rám, és elcsúszott arra amerre mondtam neki. A közelálló diákok mind rémülten húzódtak arrébb, de a kígyó csak összetekeredett, és nyugodtan nézett a szemembe. Dühösen fordultam Malfoy felé.
- Ez nagyon rossz ötlet volt - morogtam, majd Invitóval odahívtam a falon lévő egyik kardot. Draco is azonnal ezt tette, majd pálcáinkat eltéve, fémmel estünk egymásnak. A kardok szikrákat vetettek, és hangos, fémes csattanással küzdöttek. Mindent bevetettem, amire a suliban és otthon megtanítottak, de Draco is nagyon jó kardforgató volt. Persze, hiszen az aranyvérű családokban ez szokás volt. Lucius Malfoy pedig kifejezetten jó kardforgató hírében állt. Végül sikerült kiütnöm a kezéből fegyverét, majd pálcám előkapva magamhoz hívtam az övét, és elgáncsoltam. Mellésétáltam, és a kardom hegyét a nyakának nyomtam. A teremben most felhangzott az éljenzés, én pedig eldobtam a kardot, és felhúztam a dühös szőkét.
- Nyerted a fogadást Potter! - morogta, én meg felnevettem.
- Inkább a párbajt Malfoy! - vigyorogtam, ő pedig hirtelen nagyon kíváncsian nézett rám.
- Mit akarsz Harry? Nyertél, szóval mi a te feltételed? - kérdezte, én pedig csak rákacsintottam, és hátat fordítva annyit mondtam:
- Majd megtudod vacsoránál! - mondtam, aztán a küzdőtér széléhez mentem, és felvettem az összetekeredett kígyót. Az először rémülten kezdett sziszegni, de aztán ahogy felismerte a szagom, már lágyan tekeredett a karom és nyakam köré.
- :: Ne félj, mindent elmagyarázok neked! :: - sziszegtem neki halkan, miközben leültem a mardekárosok közé. Feltűnően sokan néztek engem a Nagyteremben, de én most csak új szerzeményemmel foglalkoztam.
- :: Ki vagy te? :: - kérdezte tőlem az állat, én pedig közben láttam, ahogy kezdetét vette az egyik döntő párbaj.
- :: Harry a nevem, és neked? :: - kérdeztem, de ez rossz ötlet volt, mivel felágaskodott az ölemben, és méregfogait rám villantva, mérgesen rám sziszegett.
- :: Sssszerinted van? :: - sziszegte, én pedig elgondolkodva néztem rá. A kígyó szeme zöld színű volt, kicsit világosabb az enyémnél, de rögtön a smaragd jutott róla eszembe.
- :: Mit szólnál az Emeraldhoz? :: - érdeklődtem, ő pedig közben körbetekergőzött a nyakamon.
- :: Nekem tetssszik. Mi ez a hely? Hogy kerülök ide? Meddig maradhatok veled? :: - kérdezősködött a kígyó. Én pedig elmosolyodtam.
- :: Ez a Roxfort Em. Egy iskola, ahol varázslók és boszorkányok tanulnak. Téged egy párbajellenfelem varázsolt elő. Miért akarsz velem maradni? :: - kérdeztem, mivel meglepett az utolsó kérdése.
- :: Mert te besssszéled a nyelvet, és nem érzek ssssemmilyen rossssz ssszándékot felőled. Megmentettél, ésss bízom benned. Maradhatok? :: - kérdezte, én pedig kissé idegesen néztem hálótársaim irányába. Épp a Zoe-Hannah mérkőzést figyelték, olykor Julius beordított valamit Zonak. Visszanéztem a szinte esdeklő zöld szemekbe és bólintottam.
- :: Maradsz! :: - feleltem neki, mire megnyugodva tekergőzött körbe a nyakamban. Felálltam, és a kicsik megint megrémülve néztek rám, főleg a nyakamban mozgolódó mérges kígyóra. Elvigyorodtam, és elindultam, hogy közöljem három hálótársammal a hírt, miszerint mostmár öten fogunk egy szobában lakni.
- Kapsz negyven pontot, és máris több elismerést váltasz ki belőlük, mintha csak a hírnevedért ajnároznának - motyogta Julius, én meg röhögve a vállába ütöttem egyet.
- A kutyás akcióddal viszont megnyerted magadnak az első és másodévesek rajongását. "Milyen édes kutyus!" - nevettem, és most ő ütött meg. Aucs...
- Ott van a szőkéd! Menj és hajtsd be rajta a nyereményed! - bökött az éppen vaníliás pudingot majszoló Draco felé. Vigyorogva bólintottam, majd odasétáltam a szőke mögé.
- Megkaphatom a nyereményem? - súgtam a fülébe, amitől megdermedt. Szép lassan megfordult, és a lábait is kiemelte a pad belső oldaláról. Velem szemben ült, és kíváncsian nézett fel rám.
- Igen - nézett rám várakozóan, én pedig elkaptam a talárját, és felrántottam magamhoz. Az arcunk között alig volt két centi. Megdermedve nézett a szemeimbe.
- Amit csak szeretnék - ismételtem el korábbi szavaimat, mire ő nagyot nyelve bólintott. Elmosolyodtam, majd a számat az ajkaira nyomtam. Meglepetten nyögött fel, és pedig kihasználva ezt, befurakodtam nyelvemmel a szájába. Kezeim lecsúsztattam a csípőjére, és magamhoz húztam, hogy testünk teljesen összesimuljon. Ő a hajamba túrt és végre visszacsókolt. Nyelveink táncot jártak egymással, hol az ő szájában, hol az enyémben. Minden percét élveztem ennek a csóknak. A finom mentás citromos illatot, ami Draco sajátja volt, és az őrjítő vanília ízt amit megkóstolhattam az ajkai közé hatolva. Szép lassan visszahúzódtam, és még utoljára megcsókoltam azokat a telt, most kissé kipirosodott ajkakat. Amint újra egymás szemébe néztünk, megnyaltam az ajkaim, majd a fülébe súgtam.
- Szeretem a vaníliát szöszi. Remélem máskor is fogadunk... - suttogtam, amitől picit megborzongott. Én vigyorogva léptem tőle hátra, közben végigsimítva a hátán, és a csípőjén. Julius arrébb ült le, így odamentem én is, de tisztán hallottam a hatalmas sóhajt ami Draco ajkait hagyta el. Boldogan lehuppantam a még mindig tátott szájú Julius mellé. Körbenéztem a teremben, és rengetegen produkáltak hasonló tüneteket. Zoe vigyorogva nézett rám, amit én is viszonoztam, és rá is kacsintottam. Ő meg felprüszkölt és nevetett. Remélem máskor is fogadunk szöszi!
Ezt a fejezetet nagyrészt Fantasia hozzászólása miatt sikerült összehoznom, így neki küldeném. Nagyon jó, hogy írtok a hozzászólásokban javaslatokat. Puszi, Liza :)
"hatalmas volt (Fantasia, 2010. 05. 17. 21:27)
6. fejezet: Az első összejövetel
Juliusszal felsettenkedtünk az igazgatóiba, és miután megmondtuk az aktuális jelszót (ami elég nevetséges volt: csokibéka. Hogy lehet egy édesség egy igazgatói iroda jelszava? Dumbledore...), felléptünk a csigalépcsőre, ami egy vastag fa ajtóig vitt minket. Julius bekopogott, és egy határozott "szabad" után beléptünk. Az irodában három ember volt. Dumbli, Piton és McGalagony. Remek.
- Jó estét! - köszöntünk egyszerre. Piton végignézett rajtunk, és elfintorodott.
- Hol a talár? - kérdezte, én meg lenéztem a ruhámra. Az iskolai egyenruha volt rajtam akárcsak Juliuson, de talár nélkül. Kivételesen még a nyakkendőm is kifogástalanul állt.
- Nagybetűkkel volt ráírva, hogy "ne vedd fel". Így nem is vettük fel, uram! - válaszolt Julius, én meg elvigyorodtam, ám Piton halálos tekintete kicsit elbizonytalanított. Dumbledore viszont kedélyesen mosolyogva nézett bátyámra.
- A humora az apjáé, nemde, Perselus? - érdeklődött az öreg, mire Piton felmordult és az ablak elé sétált. Tudtam, hogy ő és Sirius ki nem állhatják egymást, viszont én csak tisztelni tudtam házvezetőmet. Kém, és nap mint nap kockára teszi az életét. Bátor férfi, ráadásul kedvelem a szarkasztikus modorát is. Ezen kívül pedig minden problémánkkal fordulhatunk hozzá. McGalagony csak csendesen állt, és mosolygott. Apa és Sirius házvezetője volt, így gondolom most nem irigyli Pitont...
- Kész vagytok fiúk? - kérdezte Dumbledore, majd amikor bólintott, egy kis cetli lebegett felénk. Elkaptam és elolvastam.
Grimmauld tér 12.
Ez állt rajta. Gondolom Fidelius alatt van az épület. Hm... ez London belvárosa. Felmarkoltam egy marék csillámló port, és a kandallóba állva a lábamhoz szórtam.
- Grimmauld tér 12! - kiáltottam, majd örvénylő forgás következett. Nagyon utáltam a hálózaton át közlekedni. Köhögve léptem ki egy sötét helyiségbe, és azonnal megtisztítottam magam a kosztól. Megvártam míg mindenki megérkezik, aztán Dumbledore és McGalagony előre siettek. Piton viszont elállta az utunkat. Kérdőn néztünk rá, mire felsóhajtott, és furcsa mód, kicsit leengedett.
- Próbáljatok meg viselkedni. Nem vagytok az iskolában, de nem szeretném, ha azt látnák, mennyire méltatlanok vagytok arra, hogy Roxfortba, különösen Mardekár Malazár házába járjatok. Világos? - kérdezte, mire mindketten bólintottunk. - Reméltem, hogy így lesz - biccentett, majd intett, hogy kövessük. Engedelmesen mentünk utána, ám az előszobába kilépve bevertem a lábam egy trollábnak álcázott esernyőtartóba. Julius hangosan felnevetett, és a szalon ajtaja mellett egy kép kezdett el rikácsolni.
- Vérárulók, mocskos senkiháziak! Takarodjatok a házamból! - üvöltötte a keret, mire Julius és én összenéztünk. Közben Piton próbálta elhallgattatni a képet, de csak nem sikerült neki. Szinte mindenki előjött, és figyelték a bájitalmester próbálkozását. Gondoltam egyet, majd az asszonyság elé léptem. Azonnal felismertem, hiszen Sirius mutatott már róla képet.
- Jó estét hölgyem! - szóltam hangosan, majd Julius is mellém állt, és együtt meghajoltunk Walburga Black portréja előtt. A csendet hirtelen tapintani lehetett. A kép is elnémult, és a nő most szigorú arcvonásokkal tanulmányozott minket. Aztán meglátta a mardekáros címert, és gondolom a Julius arcán felfedezhető rengeteg Black vonást is.
- Kik vagytok? - kérdezte fülsértő hangon, de szinte parancsolóan. Mintha a "mondjátok meg!" is ott lett volna.
- Harold James Potter és Julius Sirius Black. Örülök, hogy megismerhetlek nagyanyám - váltott át Julius tegezésre merészen. Walburga szeme kissé kitágult, és jobban megnézett minket. Kis idő múltán megszólalt.
- Üdvözöllek fiam a Black családban. Látom, te tudod mi a helyes, és jó házba kerültél, nem úgy, mint a haszontalan apád. És Potter? Az egyik sógornőm a Potter család fejéhez ment feleségül - nézett rám az asszonyság, én pedig gyorsan lefuttattam a családfámat a fejemben. Aztán megvilágosodtam, és a kissé lágyabb arccal néző nőre mosolyogtam.
- Igen, Mrs. Black. Dorea Black a nagyanyám volt. Nagyon örülök! - mondtam illedelmesen, ismét picit fejet hajtva. Biccentett, majd leült a mögötte lévő székbe.
- Nos, üdvözöllek itt titeket. Ti legalább tudjátok mi az illem. Julius, fiam, húzd el a függönyöm, és hagyjatok pihenni! - óhajtotta, Julius pedig szép lassan és óvatosan behúzta a szépen hímzett függönyt a portré előtt. Vigyorogva lepacsiztunk, és szembenéztünk a lesokkolt tömeggel. Remus és Sirius ezerrel vigyorogtak ránk, és Piton is marha elégedettnek tűnt.
- Szimpatikusak! - szólalt meg egyszerre két hang, mire odanéztem, és két Weasley állt ott. Ikrek. Te jó Merlin! Miért versz engem ezekkel? Julius elnevette magát, majd még egyszer gálánsan fejet hajtott.
- Köszönjük, ó nagy Weasleyk! - közölte vigyorogva, mire a másik kettő is hasonlóan reagált.
- Ja nem rossz egy arisztokrata baromtól! - löktem meg Juliuszt picit, mire felröhögött és visszalökött.
- Persze, hogy nem! De egy félvér senkitől se semmi! - ragyogtatta rám ezer wattos mosolyát. Álszenten biccentettem.
- Köszönöm, te bolhás dög! - mondtam komolyan, majd kitört a röhögés, és egymást támogatva a falnak dőltünk.
- Pedig már kezdtem remélni, hogy valami jó modor is szorult belétek! - lépett elénk Piton. Elkomolyodtunk, bár csak látszólag, és bólintottunk.
- Sajnáljuk, ó hatalmas mentorunk!
- Minden tiszteletünk a Mardekár ház fejéé!
- Hiszen rengeteget tanulhatunk öntől, uram!
- Hogy hogyan kell felrobbantani egy egész termet...
- ...hogy hogyan kell lobogó talárral közlekedni...
- ... hogy hogyan kell halálra rémíteni az elsősöket...
- és a listánk végtelen hosszú, professzor! - fejeztük be, és a szigorú álarc, most alig bírt elfedni egy gunyoros vigyort. Tisztán láttam, mivel Piton szeme a jelenlétemben, most először csillogott szórakozottan.
- Gyorsan tanultok - közölte, majd elindult lefelé az alagsorba, vagy pincébe. Nem tudom, de a lépcsőn lement.
- Ezt túléltük - mondtam, mire Julius csak bólintott.
- Ha ezt elmeséljük a klubhelyiségben... - jegyezte meg, mire fejbe csaptam. - HÉ! Mi van? - nézett rám értetlenül, mire csak megcsóváltam a fejem.
- Persze. A Mardekár klubhelyiségében, ahová csupán csekély nyolcvan halálfaló ivadék jár. Remek ötlet ott jártatni a szád Pitonról, akivel a Főnix Rendjének gyűlésén találkoztunk. Marha! - közöltem vele, mire jóváhagyóan bólintott.
- Bocs, nem igazán gondoltam bele. Még mindig sokkol egy kicsit, hogy megúsztuk.
- Azt nem csodálom - jegyezte meg Remus szórakozottan, és a tömeg feloszlani látszott. Mindenki Piton után ment, így miután üdvözöltük keresztapám lementünk mi is. Lent sokan voltak, és egy kövérkés, vörös hajú asszony ételt lebegtetett az asztalra. Köszöntünk, és szép lassan mindenki be lett nekünk mutatva, és fordítva.
- Látszik, hogy a te nevelésed mindkettő Sirius! - dörmögte Rémszem Mordon. Sirius felnevetett majd bólintott. Barátságosan elbeszélgettünk, amikor újra nyílt a konyha ajtaja és egy elég nyúzott Ron Weasley lépett be az apjával. Ledermedt amikor meglátott minket, majd kivörösödött.
- Ti mit kerestek itt? - kérdezte, mire többe is meglepődve néztek rá.
- Ez az apám háza Weasley! - közölte Julius, mire Ronald rám kapta a tekintetét.
- És te? - kérdezte, én pedig meglepődötten néztem rá.
- Mi ez, kérdezz-felelek? Ez a keresztapám háza Weasley! - mondtam elég gúnyosan, mert még Sirius is meglepődött. Bizonyára nem gondolta, hogy ennyire rossz a viszonyunk a griffendélesekkel.
- Ron! Ne viselkedj neveletlenül! Ülj le! Harry mellet még van egy hely! - szólt rá az anyja, mire kénytelen kelletlen leült mellém. Olyan messzire, amennyire csak tudott. Na de ő miért is van itt?
- Mivel mindenki itt van, akár neki is kezdhetnénk! A minap a Roxfortban felmértük a hetedéveseket, mind a négy házból. Már akik jelentkeztek persze. Az eredmény néhol igazán meglepő lett! Szeretném, ha megtekintenétek velem a tegnapi eseményeket! - mondta Dumbledore, és egy négyzet alakú, merengőnek kinéző valamibe beletett egy emléket. Ám amikor az emlék elkeveredett, kialudtak a fények, és az egyik csupasz falon egy képernyő jelent meg. Mint valami diavetítés. Ott volt Remus, ahogy magyaráz, majd a szabályokat is kihirdeti. Majd elkezdődtek a mérkőzések. Terry Boot nyert ugye a Hollóhátban, de nem használt semmi bonyolult bűbájt. Csupán eszes és gyors volt, ami a Patil lány vesztét okozta. A hugrabuggos lányok párbaja mindenki tetszését elnyerte, és röviden át is beszélték. Majd jött a Griffendél. Onnan négy embert emeltek ki. Longbottomot, Ron Weasleyt, Hermionét, és Zoét. Zoe nyerte a házversenyt, és még Piton is mondott egy szarkazmusba burkolt dicséretet a húgomra. Pedig tudtam, hogy ők ki nem állhatják egymást. A mardekáros meccsek bizonyultak mindenki számára a legérdekesebbnek. Crak és Monstro bénázására csak néhány horkantást és halk nevetést véltem felfedezni, de Pansy és Nott már más volt. Éreztem, hogy többen felém tekintgetnek amikor a Pansyval való párbajom néztem. A lány jó volt, tényleg jó. Nott valamivel rosszabb, de nem maradt el sokkal Pansy mögött. Zambinit és Malfoyt egyenlő erősnek ítélték, és a Juliusszal történő párbajomra csak egy mosollyal, vagy egy -két felcsendülő nevetéssel reagáltak. Aztán jött az összecsapás Dracóval. Most sokkal több tekintetet éreztem magamon, és Mordon mágikus szemének pillantása is a tarkómba éghetett. Minden jól ment, sőt többen bele is élték magukat a küzdelembe. Ez jóval komolyabbnak bizonyult, mint az előbbi szerencsétlenkedések. Látszott, hogy képzettek vagyunk, habár teljesen más módon. Ekkor viszont Draco elővarázsolta Emeraldot, és többen is felszisszentek. Nagyon öntelt képpel néztem a rémületet ami elárasztotta őket amikor párszaszóul szólaltam meg, sőt még Em fejét is megsimogattam. Látták rajtam a dühöt, amit a kígyó esetleges bántása váltott ki belőlem, majd lenyűgözve nézték a kardvívást. A pengék hangosan csattogtak, és tényleg nem kíméltük egymást. Amikor végül én győztem, felkapcsolódott a villany, és mindenki visszahelyezkedett a helyére. Kivéve engem, mivel én a korábban diavászonként használt falrésznek dőltem. Karjaim összefontam a mellkasom előtt, és vártam az ítéletet... jobb szó híján.
7. fejezet: Érzelmek forgataga
Csend volt, tökéletes csend. Mindenki elgondolkodónak tűnt, majd amikor már nem bírtam tovább elviselni a feszültséget, szétrobbant egy csésze a konyhapulton. Többen megrezzentek, de ezzel csak elértem, hogy mindenki rám figyeljen.
- Min döbbentek meg ennyire? A párszaszó nem csak a gonoszság és sötétség jelképe lehet. Rossz az, aki rosszra használja - közöltem velük, mire Sirius felállt, és megölelt. Szorosan átöleltem én is, és most igazán szükségem volt egy ilyen atyai ölelésre.
- Szép párbaj volt Harry! - súgta nekem, majd lassan elengedett. Rámosolyogtam, és bólintottam.
- Harry kivételes képességekkel rendelkezik, de ő nem Tom Denem, hanem Harry Potter. Gyanítom, hogy amikor megsebezte őt kiskorában, önkéntelenül is átadta néhány képességét neki. Például a párszaszájúságot - hallgattatta el az igazgató a kétkedőket. Most az egyszer hálásan pillantottam az öregre. De csak most és csak egyszer.
- Nagyon örültem neki, hogy nem diktáltál bele mindent az aktádba - folytatta Sirius, mire ledermedtem. A francba! El is felejtettük, hogy Sirius auror lévén láthatja az aktánkat. Félve pillantottam rá, de amikor egy cinkos pillantással nézett vissza rám, majd Juliusra is, csak felhorkantottam. Na igen, apa és ő nagy csínytevők voltak.
- Mi mindent hagytál ki Potter? - kérdezte Piton, aki az egyik homályos sarokban ült egy karosszékben. Ránéztem, majd kinyújtottam a kezem, mire a széttört csésze darabjai a levegőbe emelkedtek, és ott össze is forrtak. Néhányan levegő után kaptak, mások csak megkövülve bámulták a poharat. Aztán a másik kezemmel odairányítottam a tökleves kancsót a pohárhoz, és elforgatva, megdöntöttem. A csészébe töklé folyt, majd a kancsót visszalebegtetve az asztalra, magamhoz hívtam a poharat és beleittam. Ez csak három bűbáj volt. Javítás és két lebegtetés. Semmi nagy dolog, de látszólag ezt is nehezen emésztették meg.
- Elképesztő - mormogta valaki, aki Sirius egyik kollégája volt, Kingsley. Elmosolyodtam, majd újra kortyoltam a tökléből.
- Pálca nélküli mágia, verbálisan vagy akár non-verbálisan is. Érzelemalapú varázslatok. Mint a patrónus bűbáj, vagy a legerősebb pajzsok. Többnyire megoldom. Animágia... - kezdtem bele, mire Mordon felállt, és az asztalra csapott.
- Albus! Már most erősebb még nálad is! Miért nem mondtad el? - recsegte, mire Dumbledore nyugtatóan felemelte a kezeit.
- Csak nyugalom Alastor! Harry nagykorú, így akkor mond el és azt, amit csak szeretne. A mai este kitűnőnek tűnt a szembesítésre - válaszolta az igazgató. Mordon morogva leült, de varázsszemét egyenesen rám szegezte.
- Szóval... Ha Mr. Mordon is megengedi, folytatnám. Animágia, valamint egy kicsit értek a testmágiához is. Ha külsőm kell elváltoztatnom meg tudom csinálni, de metamorfmágus nem vagyok. Ahhoz születni kell - fejeztem be, épp mikor Rémszem szólalt meg újra.
- Főbenjárók? - követelte, mire összeszorított szájjal néztem rá. Végül frusztráltan kifújtam a benntartott levegőt.
- Meg tudom csinálni - szűrtem a fogaim között, mire az öreg auror bólintott.
- Mi a helyzet a mardekárosokkal? Jól párbajoznak, látszik, hogy a szüleik már kezdik felkészíteni őket. Mit tudtatok meg eddig? - kérdezte Kingsley, és mi Juliusszal egyszerre kiáltottunk fel.
- Nem vagyunk kémek! - néztünk szúrósan az aurorra, aki viszont kíváncsian figyelt minket. Ekkor viszont Ron Weasley felhorkant.
- Pedig le mertem volna fogadni, hogy ezért smároltad le Malfoyt a Nagyterem kellős közepén - mondta, és rohadtul önelégült képet vágott. Gondolkodás nélkül rántottam fel a székéről, és egy jól irányzott balegyenessel terült el. Weasley kitágult szemekkel nézett fel rám, és az állát fogta. Felnéztem róla Sirius értetlen és zavarodott szemébe, majd egy szó nélkül távoztam a konyhából. Az emeletre mentem, és az első emeleti lépcsőfordulóban ültem le. Utálom ezt a köcsögöt! Muszáj mindent elrontania, beleavatkoznia az életembe, de ezt még tutira megkeserüli! Elvigyorodtam, ahogy végig gondoltam a lehetőségeimet. Rossz emberrel kezdtél ki Ronald Weasley!
Kis idő múltán hallottam, ahogy néhány ember távozik, majd Sirius, Remus és Julius hangja is elért hozzám.
- Julius, kérlek menj vissza a kastélyba Remusszal és Pitonnal. Harryt én lerendezem. Vigyázz magadra, és a testvéreidre is! - búcsúzott Sirius, Julius válaszul morgott valamit, de azt már nem értettem, hogy mit. Csak csendben vártam, majd meghallottam a lépcső nyikorgását, ahogy Sirius jött fel. A lépcső fokait néztem magam előtt, és amikor két fekete csizma lépett elém, nagy sóhajt hallottam.
- Gyere, menjünk a szobámba beszélgetni - nyújtotta a kezét, amit én megfogtam és felhúzott. Maga előtt beterelt a szobájába, és leültünk a kandallója előtti két bőrfotelbe. Teát varázsolt elő, majd egy nagy bögrével a kezembe nyomott.
- Rég beszélgettünk, és már lassan ott tartunk, hogy semmit sem tudok a fiatalabbik fiamról - mondta csendesen, én pedig megrándultam. Ez a kedvesség, szeretet, most tőle olyan volt, mint két nagy pofon. Nem azt mondta keresztfiam, hanem azt, hogy fiam. Az ő fia, a másik fia. A tűzbe bámultam és beszélni kezdtem.
- Tudod apa, néha nagyon szeretném ha tudnék repülni. Száguldani, el menni innen messzire... Ez olyan mint egy álom. Része akarok lenni valaminek amit nem ismerek. Minden éjjel rémálmaim vannak, és szinte rettegek attól, hogy egyszer nyugodtan átalszok egy éjszakát. Te is tudod milyen félelem nélkül élni. Amikor mindegy mit teszel, mert köpsz a következményekre. Mesélted, hogy pontosan ezt érezted apáék halálakor, egészen addig amíg meg nem találtál minket a romos házban. Az elvárások nem nagyok, hiszen mindketten tudjuk mire vagyok képes. Ha Voldemort egyszer meghal, a legjobb úton leszek ahhoz, hogy én legyek a következő Sötét Nagyúr. Tisztában vagy vele, hogy képes lennék rá, sőt több mindenre, mint azt bárki is el tudná képzelni. Te tudod apa. Tudod, mire lennék képes, és őszintén szólva ettől a ténytől én magam is rettegek. Amit Weasley mondott igaz, viszont semmi köze nem volt a kémkedéshez, sőt semmilyen kémkedés nincs. Nem tudom mit érzek Draco iránt, és ez az ami tetszik az egészben. Ismeretlen talajra léptem, és jó úton haladok afelé, hogy beleszeressek. Része akarok lenni ennek. Tudom, nem így kellett volna megtudnod, de én sem tudtam, hogyan is fogom elmondani neked, hogy egyáltalán nem érdekelnek a lányok. Fogalmam sem volt róla, mit szólnál hozzá. Az utóbbi másfél évben eltávolodtunk egymástól, és attól féltem még tovább romlana a viszonyunk - magyaráztam, de annyira halkan beszéltem, hogy azt sem tudtam, értette-e azt amit mondtam.
Aztán megint egy hosszú sóhajt hallatott, majd éreztem, hogy átölel. Kinyitottam a szemem, és előttem térdelt, miközben magához ölelt. Az homlokom a vállára támasztottam, majd pár perc után elhúzódtam. Rám mosolygott, és a szemei szokatlanul csillogtak. Pislogott egyet és egy könnycsepp csordult le az arcán. Kicsit meg is rémültem. Sirius sohasem sírt előttünk, ha egyáltalán sírt a felesége és apáék halála óta. Felnyúltam az arcához, majd letöröltem a könnycseppet, és vártam amíg öszeszedi magát.
- Most én is elmondom mit gondolok, rendben? - kérdezte, majd amikor habozva bólintottam, folytatta. - Sohasem akartam különbséget tenni köztetek. James és Lily olyanok voltak, mintha a testvéreim lettek volna, de főleg James. Téged és Zoét ugyanannyira szerettem mindig is, mintha a sajátjaim lennétek. Julius és ti ketten anynira mások vagytok, mégis annyira kiegészítitek egymást, hogy ha akartam volna se tettem volna különbséget. Zoé bármikor, bármivel bátran hozzám fordult, és te is egészen addig, amíg el nem mentetek a Durmstrangba. Amikor onnan hazajöttetek, éreztem, hogy változott valami. Julius és te csendesebbek lettetek, sokkal szófogadóbbak, és ezt nem értettem. Aztán teltek múltak az évek, és a kamaszkori lázadás nálatok ötször olyan erősen mutatkozott meg. Hetente kaptam levelet Bulgáriából az ötöd és hatodévetekben. Julius és te olyanok lettetek mint az ikrek, és Zoé meg én csak kapkodtuk a fejünk, és figyeltük a változásokat. A húgod imád mind a kettőtöket, de nem értette, miért nőtt hatalmas szakadék közétek. Később láttam, hogy úgy érzi, eltávolodott tőletek. Azt javasoltam neki, beszéljen veletek. Nem tudom megtette-e, de onnantól kezdve mintha kicsit megnyugodott volna. De később rájöttem, inkább belenyugodott ebbe a távolságba. Láttam, mennyire nem akarsz új iskolába menni, de ezt is, mint mindent, rád erőltettem. Nagyon sajnálom Harry, James ezerszer jobb apa lett volna számotokra, de én mindent megtettem értetek, bár látszólag ez sem volt elég. Háború van, és el tudom képzelni mit érzel. De te is gondolj bele, nekem milyen. A fiatalabb fiam sorsa az, hogy vagy áldozat, vagy gyilkos legyen. Minden egyes alakalommal amikor rád nézek, azt látom, hogy kezd egyre jobban összetörni ez téged. El tudod képzelni, milyen érzés volt egy alig egy éves gyerekre ránézni, aki a kiságyában ücsörgött, vérző homlokkal és meredten bámulta az anyja holttestét? Zokogni szerettem volna. Azon a napon megfogadtam, hogy mindent megadok nektek amire szükségetek van. Szerettem volna, ha boldogan nőttök fel, téged mégis mindig visszarántott magába a háború. Nagyon sajnálom Harry. Szeretném ha tudnád, hogy nem érdekel megházasodsz-e majd, vagy megnősülsz-e. Ez a te dolgod, de körültekintően válassz társat. Persze nem kell tizenhét évesen megházasodnod, csak arra célzok, hogy Draco Malfoy nem a legjobb választás. Az apja Voldemort főembere Piton és Bellatrix mellett. Gondold át a dolgokat, mielőtt elhamarkodott döntést hoznál - mondta, én pedig mosolyogva néztem rá. Szorosan átöleltem.
- Szeretlek apa, és ne aggódj Draco miatt. Se Blaise, se Pansy, se Draco nem lesz halálfaló. Julius, Hermione és én teszünk róla. Amiatt pedig, hogy nem kaptunk vagy kaptam meg tőled mindent, ne aggódj. Nálad jobb apát aligha kaphattam volna. Meg se érdemellek Tapmancs - vigyorodtam el, mire megszorultak körülöttem a karjai, majd elengedett és felhúzott álló helyzetbe.
- Na persze. Itt maradsz, vagy visszamész? - kérdezte, én meg elgondolkodtam. Semmi kedvem visszamenni Roxfortba.
- Maradnék. Már nagyon fáradt vagyok, egyébként meg anyukád nagyon kedves nő - nevettem, mire csak megrázta a fejét.
- Soha életemben nem láttam még ennyire lágynak az arcvonásait a jelenlétemben. Még Regulusszal sem volt ilyen soha. Megvénült az a portré - mondta mosolyogva, én pedig csak bólogatni tudtam.
- Sirius... Apáék festménye túlélte? - kérdeztem egy kis idő múltán, miközben épp egy szomszédos szobát próbáltunk lakhatóvá tenni. Erre viszont megállt és ijedten nézett rám.
- A fene! El is felejtettem! Gyere! - indult el kifelé gyorsan. Lementünk a szalonba, ahol a falon egy nagy családfa volt. Én és Julius is rajta voltunk, sőt még Draco is. Sirius odasietetet egy nagy ládához, amit aztán gyorsan kinyitott és kivett belőle egy kis csomagot. Letépte róla a papírt, majd visszanagyította a képet.
- Végre, Sirius! - hallottam meg anya hangját. Eléggé mérges volt. Annyira boldogan és hangosan sóhajtottam fel, hogy apáék is meghallották, pedig csak a vászon hátulját láttam.
- Harry? - kérdezte is rögtön apa. Sirius az egyik szekrényre támasztotta a festményt, majd rám mosolygott és kiment. A szüleim döbbenten néztek rám, én pedig kérdőn vissza rájuk. Majd anya szedte össze előbb magát.
- Mardekár? - kérdezte, mire rögtön felfogtam min akadtak ki. Elvigyorodtam és bólintottam.
- Julius is! Perselus Piton a házvezetőnk, és Blaise Zambini és Draco Malfoy a szobatársaink. Ja és megnyertem az iskolai párbajversenyt, ma meg bevertem Weasley képét! - mondtam izgatottan. Apa felnevettett az utolsó mondatomra, de nem tudtam nem észrevenni a Pitonra és a szobatársas dologra tett grimaszt. Ez nehezebb menet lesz.
- Mit tett az a szegény fiú? - kérdezte anya, én pedig hangosan felsóhajtottam.
- Szia Harry! - köszönt Hagrid, amikor kinyitotta nekem a Roxfort kapuját. Már besötétedett, de én még együtt akartam vacsorázni apáékkal és Sirusszal. A tegnapi beszélgetésem velük, hozott jót és rosszat is.
- Szia Hagrid! Mi újság? - kérdeztem, miközben elindultunk a vadőrlak felé.
- Semmi nincsen. Mi vóna? Zoe hiányolt ma tégedet, de megnyugtattam, hogy ma má' biztosan itt leszel - mondta, én pedig elmosolyodtam. Amikor odaértünk a házához, elköszöntünk, én pedig felnéztem a fogyó holdra az égen. Egy felhő sem volt, és több millió csillag ragyogott fenn. Mélyet szippantottam a levegőből, aztán már négy lábon álltam a földön. Mancsaim alatt éreztem a porhanyós földet, az egyenletesre varázsolt füvet. A lágy, hűvös szellőt ami a bundám cirógatta. Nekiindultam, és csak rohantam az udvaron. Ha valamelyik diák most kinézne az ablakon, semmit sem látna. A sötét éjszakában egy fekete farkas nem igazán feltűnő jelenség.
Egészen a tóig loholtam, aztán megálltam a parton és lefetyeltem a vízből. Kicsit lihegve néztem körbe, és akkor megláttam Dracót. Egy nagy fa alatt ült a parthoz közel, és engem nézett. Pálcája a kezében volt, de nem különösebben riadt meg egy farkastól. Lassan elindultam felé, és láttam ahogy megfeszül. Úgy két méterre lehettem tőle, amikor felpattant, pálcáját rám szegezve. Lelapultam a földre, és mancsaim az orromra tettem. Kis nyüszítés szakadt fel a torkomból, mire elmosolyodott. Annyira gyönyörű volt. A haján csillogott a holdfény, és magas alakját fekete ing és nadrág takarta. Ingének felső gombjai nem voltak begombolva, így kivillant mellkasának egy része. Mikor nem közelítettem tovább, kissé megynugodva telepedett vissza. Kúszni kezdtem, ami elég vicces látvány lehetett, mivel még szélesebb lett a mosolya. Odaértem elé, és egyik mancsom a lábára tettem. Óvatosan felém nyúlt, és megérintette a fejem, majd végigsimított rajtam. Jól esően szusszantottam egyet, amin felkuncogott.
- Hát te hogy kerülsz ide? - kérdezte, de választ nem igen várhatott. Tovább simogatta a fejem búbját, én pedig megnyaltam a kezét. Kis idő múltán halkan beszélni kezdett.
- Könnyű lehet neked. Száguldani, rohanni, elfutni. A feleősség, a kötelesség és minden nélkül élni - mondta, én pedig még közelebb kúszva fejemet a az ölébe fektettem. Újra elmosolyodott ahogy lenézett rám.
- Gyönyörű az éjszaka - jelentette ki, én pedig elérkezettnek éreztem az időt, hogy visszaalakuljak. A hátamon feküdtem, és fejem még mindig az ölében volt. De amikor a keze már a hajamba, és nem egy selymes bundába túrt bele, megdermedt.
- Nem csak az éjszaka gyönyörű - mondtam, ő pedig óriási szemeket meresztett rám, majd amikor a szemembe nézett, folytatta a hajam cirógatását. Lehunytam a szemem, és csak élveztem az érintését.
- Szóval animágia. Ilyenkor mindig eszembe jut, mennyi titok van körülötted - mondta, és amikor kinyitottam a szemem, láttam, hogy a tó csillogó vizét nézi.
- Ebből áll az életem. Titkok, tervek, harc. Csak nagyon kevés ember kaphat hozzám szabad utat. A családomon kívül eddig még senki sem - suttogtam, mire ő felsóhajtott.
- Én sem kapok - mondta, de inkább kérdésként hatott.
- Ez bánt téged? - kérdeztem, miközben felültem. Egészen közelről nézetm a szemébe.
- Nem kellene, hogy bántson. Ilyen rövid idő alatt nem - mondta, én pedig elmosolyodtam, majd óvtosan megcsókoltam. Ő rögtön a hajamba túrt, és szinte magára rántott. Szinte elsodort a hevssége, és tisztán éreztem, hogy ő képes lenne leigázni, sötétségbe lökni engem. Hatalma volt felettem. nyelvével betört a számba, heves táncra hívva az enyémet. Óráknak tűnő percekig csak csókoltuk egymást, majd lassan, kis csókokkal elváltunk a másiktól. A földön feküdtem, Draco pedig fölöttem, félig rajtam. A felem mellett megtámasztotta magát, és amikor végigsimítottam az arcán, lehunyt szemmel bújt az érintésembe. Mellém dőlt, és egyáltalán nem érdekelt minket, hol vagyunk most. A puha fű és a hold fénye csodás környezetet adott számunkra.
- Nem tértél vissza Juliusszal tegnap. Aggódtunk. Pansy és Blaise is - mondta, én pedig jobb kezem a csípőjére simítottam, és közelebb húztam magamhoz.
- Beszélnem kellett Siriusszal és a szüleimmel. Mindent tudnak. A beállítottságom, a gondolataim... az érzéseim - suttogtam az utolsó szót. A szürke szemek intenzíven figyeltek, majd odahajolt hozzám. Ajkai az enyémet súrolták miközben beszélt.
- Mit érzel Harry? - kérdezte, én pedig hosszan, mélyen, minden kétségem és érzésem beleadva, megcsókoltam. Pihegve váltunk szét, és ő csak mosolyogva a nyakamba temette az arcát. Hatalmas sóhajjal néztem fel az égen ragyogó holdra. Talán rendbe jönnek a dolgaim. Talán.
A többi fejezet majd egyenként... :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése