Apja fia - 2. fejezet

2. fejezet: Irány haza!



- Tris, menj és szedd össze Sziszit! Tudod, nyugtasd meg, meg ilyenek. Addig én összepakolom a ruháinkat - adta Harry parancsba.
- Apa! Majd a főzőcskémet is pakold össze! - kiabálta le, Harry pedig megforgatta a szemeit. Naná! A kotyvasztó szettet. Gyorsan beledobálta a ruháikat és fontosabb holmijaikat egy hatalmas ládába, és lekicsinyítette, hogy elférjen a zsebében.
- Itt vagyok! - trappolt le az emeletről a szőke kisfiú. A kezében egy zöldesszürke siklót szorongatott, ami épp kezdte kilehelni a lelkét.
- Tris, Sziszi meg fog fulladni, ne nyomorítsd meg, és gyere! - kapta fel a fiút, majd a hátsó ajtóban hoppanáltak. Miután sikeresen átpréselték magukat egy képzeletbeli csövön, megérkeztek a csatorna bejáratához. A szél fújt, és az óceán sós, friss illatát hozta magával.
- Húúú! Apa, nézd! - mutatott körbe a kisfiú. A sziklás part egyszerűen lenyűgöző volt, és mivel még sohasem jártak a parton, nagy élmény volt mindkettejüknek. Majd Harry megérezte, hogy valaki figyeli őket. Kiterjesztette mágiáját, és megérezte azt, amit egy normál szintű varázsló nem észlelt volna soha. Egy nagyon ismerős mágiahullám csapta meg. Harry vigyorogva fordult az irányába. Pontosan olyan fekete szemek nézték őket, mint ami az egész Black családra jellemző volt. Fekete haj, helyes pofi. A nő elindult feléjük, majd Harry nyakába vetette magát.
- Harry! - kiáltotta örömködve, és jó erősen megszorongatta a férfit.
- Merlinre, de hiányoztál, Tonks! - suttogta Harry, majd szégyenszemre egy könnycsepp gördült le az arcán. Tonks elhúzódott, és mosolyogva törölte le. Tristan érdeklődve figyelte a nőt, majd amikor annak fekete haja rágógumi rózsaszínűre váltott, nagyot sikkantva bújt apja mögé. Tonks lenézett rá, és elmosolyodott.
- Szia, kisöreg! Ne félj tőlem, én nem bántalak. A nevem Tonks! És a tied? - hajolt le hozzá a metamorfmágus.
- Én Tristan Potter vagyok, nagyon örülök! Azt hiszem... - mosolygott vissza a kisfiú, majd amikor apja rábólintott, nyomott egy nyálas puszit a nő arcára. Tonks nevetve borzolt bele Tristan félhosszú, szőke hajába.
- Mond Harry, miért is van a fiadnak feltűnően sok Malfoy-vonása? - kérdezte Tonks érdekes arckifejezéssel. Harry csak a szemeit forgatta.
- Gondolom Dumbledore már elmondta, hogy van egy fiam. Nos, a másik apja természetesen az unokaöcséd - bólintott Harry, mire Tonks szeme kitágult a döbbenettől.
- Ezt később átbeszéljük! - jelentette ki a lány, majd egy fekete sálat vett elő. Odatartotta nekik, mire a két hazatérő megfogta.
- Háromra megyünk! Egy, kettő, három! - kiáltotta, majd egy erős rántást éreztek a köldöküknél, és elragadta őket a végcél felé a zsupszkulcs.
Harry elkapta Tristant, hogy ne essen el érkezéskor, és egyúttal fel is vette, hogy majd át tudja vinni a Fidelius-bűbáj határvonalán. A Grimmauld tér hideg ködbe burkolózott, és ez sajnos így augusztus tájékán nyilvánvaló volt, minek köszönhető. Dementorok. Harry előhúzta a köpenyét, és magukra terítette. Átsétáltak a téren, majd Tristan izgatott kiáltásaival kísérve megjelent a Grimmauld tér 12. Besiettek, és amikor záródott mögöttük az ajtó, Harry a köpenyt visszatömte lekicsinyítve a zsebébe.
- Nincs itt mindenki, de aki itt van, tud róla, hogy jöttök. Dumbledore elmondta nekünk, hogy hazatérsz a fiaddal együtt. Ron, Hermione és Ginny eléggé kiakadtak, akárcsak Molly és Remus - suttogta Tonks, amikor elhaladtak Mrs. Black letakart portréja előtt. A ház semmit sem változott, és Harry szomorúan állapította meg, hogy ugyanannyira nyomasztó, mint régen.
- Hatalmas lesz a megdöbbenésük. Majdnem öt éve, hogy elmentem, elmentünk - csóválta a fejét Harry. Tonks elkapta a karját, ezzel megállítva őket az alagsor lépcsőjén.
- Harry, most csak az a fontos, hogy itt vagytok végre. Örülj a régi ismerősöknek, barátoknak. Számodra is lesz néhány meglepetés - jelentette ki vigyorogva az élénk színekben játszó nő. Harry bólintott és továbbhaladtak.
- Apa? Miért van itt ilyen sötét? - suttogta Tris, mire apja kicsit megszorította kezét.
- Tudod, itt nincs villany, tehát nem világíthatunk be minden helyiséget. Ezen a folyosón szintén nincs lámpa. Ez egy varázslók lakta ház, kisfiam - sóhajtott fel Harry, és mint mindig, most is elcsodálkozott fia alkalmazkodókészségén. Tristan soha nem csinált problémát az ilyesmiből. Kíváncsi, bátor és vidám volt mindig. Ekkor érkeztek meg az étkező ajtajához, és a bent lévők mind elhallgattak. Harry azonnal körbefuttatta tekintetét a társaságon.

Itt volt Minerva, Albus, Piton, Mordon, Remus, Molly és Arthur, Ron, Hermione és Ginny, valamint Tonks is lehuppant Remus mellé, aki Harry meglepetésére azonnal megfogta a kezét.
- Harry! - sikította Hermione és Ginny egyszerre, majd mind a ketten Harry nyakában kötöttek ki. A fekete hajú fiatalember boldogan szorította magához őket.
- Ginny! Hermione! Annyira örülök nektek! - vigyorgott Harry, amikor végre leakaszkodtak róla a lányok.
- Mi sokkal jobban! - nevetett Ginny, és egy nagy puszit nyomott az arcára. Harry gyorsan átbújt közöttük, csakhogy Ronnal is meglapogassák egymás hátát.
- Hiányoztál, haver! Évek óta alig valami hír felőled! - vigyorgott Ron, mire Harry megvonta a vállát.
- Te is hiányoztál, barátom, de majd mindent elmesélek. Hahó, Remus! - lépett eggyel tovább Harry, mikor meglátta apja régi barátját. Remus erősen magához szorította őt, és néhány másodpercig így is maradtak.
- Szervusz, Harry! Ki hitte volna, hogy ilyen elegáns férfi válik belőled! - viccelt Remus, miközben jobban szemügyre vette Harry fekete bársonytalárját. Harry csak megcsóválta a fejét, és vigyorogva vállat vont. Igyekezett mindenkit köszönteni, majd miután túlesett a formalitásokon, Piton elé lépett. Egy ideig csak egymás szemébe néztek, majd Harry kezet nyújtott, amit mindenki meglepetésére Piton egy fintor nélkül fogadott el.

- Piton! - bólintott Harry.
- Potter! - biccentett vissza a férfi, majd hátrébb lépett, és mindenki leült az asztalhoz. Tristan szegényke még mindig az ajtóban ácsingózott, és egymagában sutyorgott, bár ha valaki jobban megfigyelte, egy kis kígyó volt a csuklójára tekeredve, és élénken társalogtak.
- Figyelem emberek! Hadd mutassam be a fiam, Tristan Pottert! - csendesítette el a többieket Harry, majd kézen fogva az asztalhoz vezette kisfiát. Tris felmászott az egyik székre, amit Harry rögtön meg is magasított. Mindenki döbbenten nézett a kisfiúra, majd Ron tért magához először, na meg Tonks, aki mosolyogva nézte a gyereket.
- De hát pontosan úgy néz ki, mint Malfoy! - szólalt fel Ron, aki Hermionétől egy nagy taslit kapott ezért a fejére. Hermi rámosolygott a kisfiúra, majd Harrynek címezve a szavait, felállt.
- De a szeme a tiéd - ölelte meg újra legjobb barátját. Harry kis idő múlva elhúzódott, és megsimogatta barátnője arcát.
- Köszönöm, Hermi! - mondta halkan Harry, amikor egy vékony, de nagyon kíváncsi hang megszólalt.
- Apa? Ki ez a sok néni és bácsi? - kérdezte Tristan, mire újból mindenki felé fordult. Egy annyira tipikus Malfoy-féle pillantással állta a többiek tekintetét, hogy Harrynek muszáj volt felnevetnie.
- Kisfiam, ők itt a Főnix Rendjének tagjai. Ők azok, akikről már beszéltem neked - simogatta meg a selymes szőke tincseket Harry. Tris végignézett a társaságon, majd kérdőn fordult apjához.
- Azok, akik a gonosz bácsik ellen harcolnak? - kérdezte halkan. A lányok felől egyszerre érkeztek a "de édes", vagy a "milyen aranyos" jelzők, de Harry most teljesen komoly maradt. Magához ölelte a kis buksit, és nyugtatóan simogatta a hátát.
- Igen. Itt nem lehet semmi bajunk, ők is, és én is vigyázunk rád. Most pedig felviszlek, és lefekszel aludni! Már nagyon fáradt lehetsz - állt fel Harry, és a karjaiba emelte a gyereket.
- Mindjárt jövök, Albus! - szólt hátra Harry, majd felment a kis lurkóval az emeletre, és megállt a Harry Potter feliratú ajtó előtt. Ez volt Sirius régi szobája. Lassan benyitott, mire Tristan felnevetett.
- Át lehetne festeni a sok sárgát másmilyenre? Mondjuk kék vagy zöld? Légyszi apu! - kérte Tris, mivel a szoba sárga és piros színben úszott. Már Harry is elszokott az ennyire élénk színektől, így örömmel teljesítette fia kérését. A sárga falak helyén mindenhol zöld és kék csíkok jelentek meg. Ebben a szobában így akár egy gyerek is jól érezheti magát. Harry lefektette őt a nagy franciaágy közepére, és körbebugyolálta a takarókkal, nehogy leforduljon az ágyról álmában.
- Nemsokára feljövök, addig add ide nekem Sziszit! - kérte Harry, mire Tris engedte, hogy a kis sikló átcsússzon Harry kezébe.
- Adj neki enni apa, mert nekem nem volt rá időm, mielőtt elindultunk - motyogta álmosan a fiú, majd apja simogató ujjaival a hajában elnyomta az álom. Harry mosolyogva nézte fiát, aki kora ellenére meglepően okos és értelmes volt. Sokkal hamarabb felfogott dolgokat, mint egy átlag gyerek, és habár égetnivalón izgága kiskölyök volt, ugyanannyira kedves és nyílt is. Mégis, annyira Malfoy néha, hogy Harrynek elszorult a szíve, amiért Tris nem lehet együtt mind a két szülőjével. De Draco Malfoy a Jegyet választotta a jó oldal helyett, ez pedig bőven elegendő indok arra, hogy sohase tudja meg: van egy fia.
Harry a kis kígyóval beszélgetve ment vissza a konyhába, ahol épp Molly osztott ki mindenkinek egy csésze teát és egy kis kekszet. A lágy dallamos sziszegésre mindenki felfigyelt és kikerekedett szemekkel nézték a Harry kezében lévő kis állatot.
- Házi kedvenc, Potter? - mordult fel Mordon. Harry egy sóhajjal leült Remus mellé, miközben a szemét dörzsölgette. A kontaktlencsék praktikusak voltak, de miután sokáig bent tartotta őket, kezdett kényelmetlenné válni.

- Nem az enyém. Tristan találta a játszótér mellett, úgy két hónapja. Akkor kelhetett ki, és megsérült a bőre. Meggyógyítottam, azóta nálunk van. Most is le kellett imádkoznom a csuklójáról - dőlt hátra a széken, miközben az ölébe tette a hüllőt. Az összetekeredett, és halkan sziszegett. Erre inkább senki sem válaszolt, csak figyelmesen nézték a Kis Túlélőt, várva, hogy elkezdje az elmúlt évekről szóló mesét.