Tünemény - 1-6. fejezet

1. Hazamegyünk!

Csodálatosan süt a nap. Ahogy kinéztem az ablakon, szinte belefájdult a szívem. Haza kell mennünk. Vissza Angliába. Öt éve jöttem el, nagyon csendes és gyors módszerrel. Azóta Draco és Ginny minden évben egy hónapot nálunk töltöttek, hogy a gyerekek megszeressék egymást, és hogy a mi kapcsolatunk se romoljon meg.

Párizstól nem messze élünk a kislányommal abban a Kúriában ahol egész eddigi életemben éltem a szüleimmel. A kislányom egyszerűen csodálatos! Most lesz öt éves, de már most nagyon okos és sajnos túl ravasz is. Draco szerint igazi mardekáros lesz a kiscsaj. Nos, van benne valami.

Kicsi még, de elég nagy mágiakitörései vannak. Amint megtudtuk párszaszájú is, ez pedig igazán nem meglepő, tekintve hogy ki az apja. Hollófekete haja egyenes, és lila szemei szinte világítanak. Cserfes, boldog kislány, mármint nagyon remélem. Néha látom rajta hogy nem érti neki miért nincs apukája. tavaly karácsonykor azt kérte a mikulástól, hogy kaphasson egy apukát. Ráadásul akárhová megyünk, mindig bevágódik mindenkinél, és nem egy randit hozott össze nekem a munkahelyemen is.

Egyszerűen elképesztő! Bár megértem őt. Egyszer megkérdezte hogy Lucasnak miért van apukája, és neki miért nincs. Nem tudtam neki válaszolni. Még öt év után is ugyan annyira szeretem Harryt, és ez sohasem fog változni. De a harag és a düh már eltűnt. A helyét átvette a csalódottság és az üresség. Ezt az ürességet pedig Ashley igyekszik kitölteni. Mindennél jobban imádom őt. Megyek is és fel is kell ébresztenem. Két óra múlva, nemzetközi zsupszkulccsal visszatérünk az angol varázsvilágba. Draco és Ginny fognak minket várni.

- Ash, picikém ébresztő! - bújtam oda az ágyához, és megsimogattam a fejét és az arcoskáját. A haja szétterült a párnán, és álmosságtól homályos szemekkel nézett rám.

- Jaj mami, csak még egy kicsit. - bújt be a takaró alá.

- Nem nem édesem. Mennünk kell. Tudod ma költözünk. Draco és Ginny várni fognak minket, és nem késhetjük le a zsupszkulcsot. Na gyere. - húztam le róla a takarót.

- Nem akarok. - próbálta visszaszerezni.

- Lucas is ott lesz. - mosolyodtam el.

- Tényleg? Miért nem ezzel kezdted anya? - pattant fel, és szaladt is mosakodni és fésülködni.

Nevetve mentem a szekrényéhez, és kivettem neki egy szép kis farmerszoknyát egy piros kis felsővel. Mellé pedig egy farmer kiskabátot. Hűvös van még reggel. Amint kikészítettem a ruháját, már szaladt is felém egy hajgumival és egy fésűvel.

- Csinálsz nekem egy copfot? - kérdezte miközben felpattant az ágyikójára. Mögé ültem és elkezdtem átfésülni a gyönyörű derékig érő haját.

- Persze. Izgulsz? - kérdeztem félig nevetve.

- Persze. Már nagyon régóta nem találkoztam vele anya. - pillant hátra elég csúnyán. Uh, ezt megkaptam. Jól kioszt egy öt éves.

- Sajnálom kincsem de tudod hogy nem találkozhattunk. De ott fogunk lakni nem messze tőlük a King Kúrián. Egész nap játszhattok. - gumiztam össze a haját. Gyosan felvette a ruháit, én meg lelebegtettem a csomagjainkat. Egy intéssel pedig el is küldtem mindent a Kúriára. Ezt már megbeszéltük előre Ginnyékkel.

- Mikor megyünk anya? - kiabált le.

- Ör perc! - szóltam fel, közben összeszedtem az irataink és az értékpapírokat amiket itt tartottunk. Már mindent átutaltam a Gringottsba, így ezzel el van rendezve a franciaországi életünk. Mondhatnám úgyis, hogy sikerült lezárnom.

- Mehetünk. - ugrált le, miközben cipelte le Miaut. Ez volt az első szava. Mikor kicsi volt, meglátott az animágus alakomban, mire én nyávogtam egyet és utána ezt ismételgette. Később muszáj voltam venni neki egy macskát aminek a Miau nevet adta. Kissé idétlen, de jópofa cica. Kézen fogtam Ashleyt és hoppanáltunk a francia Minisztériumba. Ott készségesen bekísértek minket, és fél órával később már a mi jó öreg földalatti angol Mágiaügyi Minisztérium egyik szobájában álltunk.

Elrendeztem az állampolgársági papírjainkat, közben Ashnek vettem pár tökös derelyét meg csokibékát, így ős is elfoglalta magát. Draco és Ginny a főcsarnokban vártak minket.

-Hil, Ash! - kiáltott Ginny, majd már a nyakamba is volt. Annyira szeretem őt! Ő mindig kiállt mellettem a kezdetektől fogva.

- Istenem Ginny, de hiányoztál. - suttogtam, ekkor láttam meg hogy Ashley még mindig a taláromat szorongatja kicsi kezével, és a Draco mellett álló kisfiút tanulmányozza enyhén félősen. Meg kell hogy mondjam mindig ilyen reakciót váltott ki belőle a kis Lucas. a kis srác apja határozott mása volt, leszámítva a nagy csokoládébarna szemeket, amiket egyértelműen Ginnytől kapott. Megnyerően mosolygott a kisfiúcska, majd Ash odaszaladt és önfeledten nevetve megölelték egymást. Egy könnycseppet morzsoltam el, amikor Draco is megölelt.

- Isten hozott itthon. - engedett el. - Jól kijönnek nem? - bökött a kicsik felé, akik nevetve beszélgettek, és Ash éppen az új csokibékás kártyákat mutatta Lucasnak.
- Mint mindig. - szipogtam, de el is nevettem magam. Ekkor láttam meg a feltűnő vörös üstököt közel 190 centi magasan. Egyből tudtam ki jön felénk.

- Malfoy! A főnök beszélni akar veled. Menj majd fel hozzá. - jött oda Dracohoz Ronald Weasley. Kezet ráztak, majd köszönt a húgának is, de amikor meglátott, egyértelműen lesápadt.

- Mond hogy rosszul látok. - nyögte ki, és megölelt.

- Szia Ron! - öleltem vissza, majd elengedett és végignézett rajtam.

- Jól nézel ki Hil! Tök régen volt már! Hermione meg fog őrülni hogy újra láthat. - mosolygott. Na igen. Ő biztosan.

- Jah... - ez az! Csak értelmesen.

- Mami! Lucas azt mondta, hogy aludhatok náluk ma! Lehet? - szaladt oda hozzám Ashley. Ronnak csészényi nagyságúra guvadtak a szemei, úgy figyelte a kislányom.

- Majd otthon megbeszéljük rendben? Nézd csak Ashley, a bácsi Ron Weasley. Egy volt osztálytársam és jó barátom. - mutattam be neki vörös hajú barátomat aki még mindig nyitott szájjal nézett le a kis csodára.

- Csókolom Ron bácsi! Én Ashley P. King vagyok! - nyújtott kezet illedelmesen. Ron ha lehet akkor most még inkább elszörnyedt és úgy nézett rám.

- Öhm szia. Ron vagyok. Ne bácsizz itt nekem. - fogadta el a pici kezet és közben igencsak le kellett hajolnia. - Nekem most mennem kell. Hilary, Ginny, Malfoy ma este vacsi az Odúban. El kell mesélned mindent! - nézett rám komolyan. Nagyot sóhajtottam és bólintottam.

- Izé Ron... Ő ott lesz? - kérdeztem, és láttam hogy megértette.

- Nem. Ma szolgálatban van este. De előbb utóbb összefogsz futni vele. - figyelmeztetett.

- Tudom. - sóhajtottam egy hatalmasat. Majd Ron elköszönt, és mi a kandallókon keresztül mentünk a King Kúriára.

- Hű anya! Ez nagyon szép! - ámuldozott Ash, ahogy kiléptünk az angol Kúriánk kandallójából.

- Igen kicsim. Dracoék szépen rendbe hozták nekünk. - helyeseltem, és figyeltem ahogy nevetve szalad körbe.

- Nem mi voltunk hanem a manók. Nem kellett szinte semmit sem csinálni. Még volt itt három öreg manó, akik rendben tartották a birtokot. Csak néhány modernebb dolog kellett, meg a kamrát teljesen feltölteni. - léptek ki Ginnyék a kandallóból.

- Öhm, azért köszönöm. Mikor indulunk este? - kérdeztem.

- Legyetek nálunk olyan öt körül. Tudod előtte még kicsit iszogatunk apósommal meg ilyenek. Addig te is beszélhetsz a barátaiddal. Van miről. - nézett mosolyogva a lányomra.

- Rendben Draco. - bólintottam.

2. Vacsi az Odúban

Összeszedtük a gyerekeket, majd a Malfoy Kúria kapujánál hoppanáltunk az Odúhoz. A ház sokat változott mióta itt jártam. Szép új burkolat díszítette, és gyönyörű kerítés fogta körbe a telket. Úgy látszik Ginny hasznosan rendelkezik korlátlan hatalmával a Malfoy Birodalom úrnőjeként. A gondolatra elvigyorodtam, és ekkor Ashley megindult, miközben Lucas kezét fogta. Elbűvölve követtem őket. Olyan kis édesek voltak így ketten. Kopogás nélkül mentünk be, és láttam hogy egy erős tértágítás hatására egy óriási étkezőbe érkeztünk. Valahogy teljesen más lett a hely, bár ennek ellenére otthonosságából semmit sem veszített. Amikor Mrs. Weasley meglátott, elsikoltotta magát, majd odarohant hozzám.
- Mond hogy jól látok! Hilary édesem! Már nagyon régen nem láttunk, és csak úgy eltűntél! - szorongatott meg. Megilletődötten és könnyekkel küszködve öleltem vissza.
- Nem volt maradásom Molly. De nagyon örülök hogy újra itt lehetek. - mondtam nagyokat sóhajtva hogy ne bőgjem el magam.
- Ugyan! Vacsora után mindent megbeszélünk. Képzeld jönnek Remusék, és Sirius is beugrik majd Harryvel. - mondta örömködve. Hangosan nyeltem egyet.
- Harry? - kérdeztem elcsukló hanggal.
- Ne félj húgi - öleltek meg az ikrek is.
- Kösz fiúk. - mosolyogtam rájuk.
- Anya... - húzogatta meg a talárom alját Ashley. Lehajoltam hozzá, és felvettem. Nem valami nagy teher. Kecses és vékony alakja van, hiába, kiüt rajta a vélavér. Ahogy felvettem, rögtön éreztem hogy reszket. Igen, nehezen fogadja az ilyesmit, és talán túl sok ez neki egy napra.
- Ki a hölgyike? - kérdezte Arthur Weasley.
- Figyelem mindenki. Ő a lányom Ashley. - mondtam, mire láthatóan mindenki megdöbbent leszámítva Ront és Ginnyéket. Ekkor egy sikoly hallatszott a lépcső felől, és Hermione rohant felém könnyes szemekkel. Még szerencse hogy közben Ash lekéredzkedett.
- Hilary King! Hol a picsába voltál ennyi ideig? - sírta a nyakamba. Istenem, mennyi embernek okoztam meggondolatlanul fájdalmat azzal hogy itt hagytam mindent.
- Hermione... - motyogtam, és még jobban magamhoz szorítottam másik fogadott nővérem. De azért feltűnt hogy nem fér hozzám rendesen. Egy erősen gömbölyödő poci szorult közénk.
- Gratulálok! - néztem rá, ő pedig rögtön értette. Pirulva elmosolyodott. Látszott hogy nagyon boldog.
- Köszönöm! És ki ez a kis csöppség? Ó, szia Lucas! - köszönt a kis srácra. Az pedig hatalmas Dracós vigyorral intett neki. Tiszta Malfoy...
- Ashley P. King vagyok. Csókolom. - közölte Ash, még mindig kicsit sokkolva hogy mindenki ölelget őt és az anyját könnyezve. Hermione szemei hatalmasra nyíltak és úgy nézett rám.
- Fekete haj és P.? Ó nem! Nem lehet. Mond hogy nem Hilary! - nézett rám könyörögve. Ekkor mindenki megértette hogy miről beszél csak persze a kicsik nem. Mindenki várakozva tekintett rám.
- Ezért mentem el. - mondtam csendesen, mire szinte mindenki körbe adogatta az ötéves lányomat és megnyomorgatták. Szegény már elég nehezen tűrte.
- Gyertek üljünk le! Hamarosan jönnek a többiek is. - intett oda mindenkit a hatalmas asztalhoz Mrs. Weasley.
- Mit fog ehhez szólni... elképzelni sem tudom. - súgtam oda Ginnynek és Herminek.
- Ki fog bukni. De Sirius ki fog ugrani a bőréből. Harrynek ő olyan mintha az apja lenne. Ilyen fiatalon nagypapát csináltatok belőle. - röhögött Fred aki "véletlenül" pont meghallotta a megjegyzésem.
- Az biztos. - értett egyet a két lány. Ekkor kopogtak, majd a kinyíló ajtóban Tonks feje jelent meg, aki maga előtt tolt egy királykék hajú kisfiút. Őket követte Remus és Sirius ahogy nevettek valamin.
- Molly! - kiáltott fel Mr. Black amikor meglátta az asszonyságot. Valamit súgott a fülébe, de tutira valami nagy malacságot, mert kapott egy taslit üdvözlésképp. Ekkor ők is ledermedtek ahogy megláttak, majd mellettem a két kisembert akik vígan beszélgettek. A csöndet Lucas törte meg.
- Teddy! Gyere ide hozzánk! - szólt oda a kék hajú fiúnak. Az hatalmas vigyorral ment közelebb hozzájuk, és foglalt helyet Lucas mellett.
- Nem hiszek a szememnek. A Tekergők szent mindenható szerencséjére esküszöm hogy nem hiszem el! - jött oda Sirius hozzám. - Cica? - kérdezte és megölelt.
- Szia Tapmancs! - sírtam el magam. Asszem nekem itt lett végem. Őt imádtam, sőt még most is. Szorosan tartott, míg engem csendesen rázott a zokogás.
- Anya, miért sírsz? Mióta idejöttünk, folyton szomorú vagy. - kérdezte Ashley amikor elengedett Sirius. Aztán amikor letöröltem a könnyeim, akkor ránéztem, de Sirius csillogó szemekkel hajolt oda a lányomhoz.
- Tudod a mamád nem szomorú, hanem annyira örül hogy kicsit megkönnyezi ezeket a boldog perceket. Nagyon régen nem láttuk már és hiányzott nekünk. - mosolygott ekkor rám, majd tekintete alaposabban megvizsgálta a gyönyörű kislányt.
- Sirius Black vagyok, de nyugodtan hívhatsz Tapinak. És te ki vagy hercegnőm? - nyújtotta oda a kezét Ashleynek.
- Én Ashley P. King vagyok, és hívhatsz hercegnőnek. - pirult el az öt éves kislányom! Hihetetlen... Sirius hangosan nevetett, és erre Ashley bátran kezet fogott vele. Tapmancs nevetve simogatta meg a haját, majd üdvözölte Lucast is. Remus és Tonks is körlübelül le lettek vajazva Ashley részéről. Egyszerűen imádták a pörgős, ravasz és okos kislányt. A vacsora kellemesen telt, és Hermione, Ron, Sirius és Remus társaságában kiültem az udvarra beszélgetni. Addig a kicsik odabent egy csokibéka halommal küzdöttek. Harry persze nem jött, mivel ma szolgálatban volt. Erre később mindenki rájött amikor Ron felvilágosította a társaságot.
- Mire volt jó ez az egész? - kérdezte Remus pár perc nyugalmas csend után.
- Az hogy elszöktem? Így láttam jónak. Csak Minerva, Ginny és Draco tudtak rólunk. - mondtam miközben a csillagokat bámultam.
- Bele fog roppanni ha kiderül hogy van egy lánya akit öt éve nem láthatott. - mondta Ron, mire Siriusék egyetértően bólogattak.
- Le sem tagadhatná Harryt. Az a fekete tépett haj, a mosolya, ahogy ráncolja a szemöldökét, minden Harry. A vonásait, a szemét, és az alkatát viszont tőled örökölte. - foglalta össze a lényeget Sirius.
- Tudom Tapi. Öt éve. Öt éve, ha ránézek a lányomra csak őt látom. Öt év nem volt elég ahhoz hogy elfelejtsem. - motyogtam.
- Tudjuk Hilary hogy sohasem tudod elfelejteni. Ezt gondold át. - vágott közbe Hermione.
- Ez most nem alkalmas idő arra hogy ezt megbeszéljük. - próbáltam terelni.
- Miért nem? Nem járunk már suliba, semmi hátrányod nem lehet ha elmondod Remuséknak. - kérdezte Ron.
- Te tudod? - néztem rá nagy szemekkel.
- Hé, emlékszel még arra amikor a Nagyteremben majdnem kinyírtad Parkinsont? Mindenki tudja. - mondta ki a tényt Ronaldka.
- Persze. De azt nem vágja senki sem hogy egy véla örökre választ társat. Ez nagyon erős kötődés. Ami persze még mindig megvan, hiszen öt év alatt sem tudtam ránézni egyetlen pasasra sem, nem mintha kedvem lett volna hozzá. - tettem hozzá durván.
- Öt év alatt semmi szex? - nézett rám kerek szemekkel Sirius.
- Ugyan már, nem ez a lényeg Sirius. Itt annyi a lényeg hogy soha többet nem tudok úgy viselkedni mintha nem történt volna semmi. Az egyik legfontosabb kapocs tört szét, és ez a bizalom. Anélkül semmit sem ér az egész. - mondtam és közben elnéztem a távolba. Bárhová, csak a szemükbe ne kelljen.
- Szóval ha jól értem, a vélaságod miatt egyetlen embert vagy képes szeretni, és ez Harry. Viszont ő megcsalt valami libával, és ezért elhagytad mert nem bírsz benne többet megbízni. Terhes lettél tőle a szakításotok előtt, majd szó nélkül leléptél. Aztán hazaállítasz egy kis csodával öt év múlva. Hát hallod... Ez nem semmi Cica. - foglalta össze Sirius.
- Na persze. - horkantottam, mire Hermione kuncogott.
- Tényleg, Hermi úgy hallottam hogy te vagy a Főgyógyító. Ja és persze pluszban Bájitalmester is. - néztem rá mire bólintott.
- Nem semmi ilyen fiatalon. - gondolkodtam el. - És van még hely a csapatodban? - kérdeztem. Mosolyogva mért végig. Kihívás? Szuper!
- Miért érdekel ez Hil? - kérdezte.
- Csak mert szívesen lennék a tagja a csapatának Mrs. Weasley. - dobtam be, ő meg nevetve dőlt hátra a székben.
- Persze. Gyere be holnap. Nem is tudtam hogy Gyógyító lettél. Nagyon örülök neki! Kitöltjük a papírt, aztán odadom az utolsó helyet a csapatban. Viszont van ott valami, ami nem fog tetszeni. - nézett rám.
- Oké rendben. Mi az? - kérdeztem.
- Majd inkább holnap elmondom. Ez elég durva. De a csapatom tagjainak nevét elárulom. Neked mi a szakterületed? - kérdezte kíváncsian.
- Hát... ezen sokáig kellett gondolkodnom, mivel ugye nekem más a mágiám mint nektek. Hiszen félig varázslény vagyok és félig boszorka. - mondtam elgondolkozva, mire Ron és Sirius egyszerre horkantottak fel. Remus meg csak mosolygott.
- Szóval végül is arra szántam el magam, hogy kitanulok több szakmát is. Igaz Ashley mellett ez nagyon nehéz volt. Aztán három után megálltam. - mondtam mosolyogva. Hermi eltátotta a száját.
- Három gyógyítói ágat kitanultál? Nekem kettő van, de azzal is vért izzadtam. Jó mellette ott van a mesteri cím is, de hát ez azért durva. - csóválta a fejét.
- Tudod hogy nekem könnyebb a tanulás. Szóval elvégeztem egy olyat ami sötét átkokkal és varázslatokkal foglalkozik. Nagyon jól megy, talán ez a legjobb. Aztán egy külső és belső sérülések ellátás, és van még az elmekutatói. Tudod ez mivel jár. - meséltem neki izgatottan, és annyira belemerültünk a dologba hogy közben a srácok visszamentek a házba.
- Igen persze. Huh, elmekutató! Te leszel a második a Mungóba. Ez nagyon jó lesz Hil. Nem is tudtam hogy ennyire jártas vagy a legilimencia és okklumencia terén. Máris felvételt nyertél hozzám. - nevetett.
- Kösz főnök. És kik a csapatod tagjai még? - kérdeztem.
- Három lány, és egy srác. Meg fogsz lepődni. - mondta somolyogva.
- Szóval? - sürgettem.
- Luna Lovegood, Padma Patil, Hannah Abott és a srác pedig Dean Thomas. - mosolygott.
- Dean mint Gyógyító? De hát őt felvették az Aurorképzőbe! - hitetlenkedtem.
- Igen, csakhogy aztán azt abbahagyta. Nem tetszett neki, így felvállalta hogy őt nem érdekli ki mit gondol, akkor is Gyógyító lesz. Egy éve dolgozik a kezem alatt. - magyarázta Hermione.
- Aha, értem. És sok munka van? - tudakoltam.
- Rengeteg. De erről holnap mesélek neked csak. Ezek nem itthonra való dolgok. - nézett rám, majd felálltunk és visszamentünk a házba. Odabent Ashley sikoltozásától volt hangos minden. Ted és Lucas csikizték, mindenki más pedig elbűvölve figyelte őket.
- Héh, mi folyik itt? - kérdeztem mosolyogva, mire Ted lefagyott, de Luc nem adta fel. Ash kiugrott a kezei közül, majd a hátam mögé bújt.
- Anya a ház! Itt nem bánthatsz. - nyújtogatta a nyelvét.
- Azt jobb ha gyorsan visszahúzod a szádba mert elkapom. - hajoltam le hozzá. - Ez illetlenség kislányom.
- Csak játszunk mami! - nézett rám szemöldök ráncolva.
- Merlin! Ilyenkor pont olyan mint Harry! - sóhajtotta Molly. Én meg ledermedtem.
- Ki az a Harry? - kérdezte a szemfüles kislányom.
- Kösz Molly! - sóhajtottam. Feszülten figyelt mindenki, mire én összeszedtem magam.
- Ő egy régi kedves barátom Ash. Majd te is megismered egyszer jó? - mondtam.
- Rendben. - bólintott komolyan. Ekkor Luc kinyúlt az asztal alól, és elkapta Ashley lábát. Ash pedig felsikított. Akkor szabadult a pokol. Lucas dőlt a röhögéstől, amíg lányomnak felvillantak lila szemei. Rosszat sejtettem, ezért gyorsan felkaptam, és kivittem az udvarra. Ő mérgesen nézett a ház felé, és lassan mindenki kijött utánunk. Érezték hogy felerősödik a szél, és egy villám cikázik át az égen. Én leültem egy fa alá és az ölembe vontam Asht. Hangosan zihált. Ez már nem az első kitörése, és még csak öt éves.
- Nyugodj meg kicsim. Itt a mami. Próbálj meg nagy levegőket venni. - suttogtam a fülébe, és további tíz perc után, miközben ringattam, elaludt. Felálltam vele, és visszavittem a lakásba. Ron megmutatta a szobájukat és oda fektettem le. Ekkor visszamentem a nappaliba és mindenki ott várt kérdő tekintettel.
- Keri! Ugye semmi baja nincs? - szipogta Lucas.
- Nincs. Ha akartok, bemehettek hozzá. Tudod ilyenkor mit kell csinálni ahhoz hogy nyugodt legyen. - guggoltam le hozzá. Nyomott egy puszit az arcomra, majd Tedet felrángatta Ashleyhez. Nagyot sóhajtottam és leültem.
- Mi volt ez? - kérdezte meg végül Remus.
- Tudjátok az a helyzet, hogy Ashley az egyik legerősebb varázsló, és egy véla lánya. És mivel még nem tudja szabályozni ezt a hatalmas mágiát, gyakran vannak kitörései. Leginkább csak akkor ha nagyon megijed. Az a csoda hogy a sikítására nem tört össze minden üveg a házban. - csóváltam meg a fejem.
- Miért mondta Lucas hogy ez most biztos nagyon fáj neki? - kérdezte Tonks.
- Azért mondta, mert amikor a véla ereje mutatkozik Ashnél, ahogy az előbb is, akkor fájdalmai vannak. Mondhatnám úgy is, hogy olyan mintha hússzoros erősségű migrénje lenne. - mondtam.
- Jó ég! Nem tehetünk semmit? - kérdezte Molly.
- Attól tartok addig nem, amíg nincs egy tárgy amibe be tudja zárni az erejét. Viszont ehhez kell az apja. - mondta Ron. Ezzel mindenkiből egy csodálkozó pillantást kihozva.
- Igaza van Ronnak. Ahleynek a rubin a drágaköve. Egy olyan kőből készült ékszert vagy valamit kell hordania, amibe részlegesen koncentrálódik az ereje. Ezt viszont, csak a két szülő tudja elvégezni. Igazából ez csak 10-11 éves korban jelentkezett nálam, de gyanítom hogy Harry ereje miatt jött nála sokkal hamarabb. - foglaltam össze.
- Akkor ezt is meg kell majd ejtened. - nézett rám szigorúan Arthur.
- Igen. Muszáj lesz. Nos, nekünk hamarosan mennünk kell. - álltam fel.
- Mit csinál vele most Luc? - kérdezte Hermione.
- Magam sem tudom hogy hogy csinálja, de amikor Ash a kitörései után elszundikál akkor nagyon nyugtalan és gyakorlatilag, az első ilyen alkalom nagyon megviselte és akkor vettük észre hogy Lucas és ő különleges kapcsolatban állnak. Én sem értem, de ilyenkor Lucas csodákat képes művelni. Gyertek nézzük meg. - intettem nekik, és felmentünk Ronék szobájába. Ott szinte mindenki majd elolvadt a látványtól. Az ágyon, mint egy kis süni, úgy össze volt húzódva Ash. Lucas pedig mellette feküdt, és simogatta a fejét. Teddy csendesen ült Ash háta mögött, és a haja most élénk piros volt. Az aggodalom jele.
- Így nyugtatja meg. Van hogy órákig képes ezt csinálni. Nem nagyon értjük hogy, hogyan kötődnek egymáshoz, de azt hiszem hogy ennél jobban nem is lehetséges két ember érzelmi és szellemi összekapcsolódása. Úgy is mondhatnám, hogy egy hullámhosszon vannak. Ezért tanultam ki az elmekutatást is. - mondtam Herminek csendesen.
- Csodálatosak. - mondta csillogó szemekkel Molly.
Aznap nem mentünk haza, hanem ott maradtunk az Odúban, majd reggeli után hazaugrottam még átöltözni, és három manóra bíztam Ashleyt, aki ennek nem örült. Megkönyörültem rajta és átvittem a Mafoy Kúriába. Majd onnan pedig egyenesen a Szent Mungóba hoppanáltam.

 

 

 

 

3. Harry

Amikor beléptem az ajtón, kissé megdöbbentem. Minden csendes és nyugodt volt. Sehol egy rohanó ápoló, egy haldokló beteg... Milyen kórház ez? Szóval Megnéztem gyorsan hol van Hermi irodája, majd rohantam is fel a másodikra. Kopogtam, majd egy "szabad" után beléptem. Széles mosollyal fogadott.
- Szia! - köszöntem.
- Szia! Gyere írd alá gyorsan a papírokat, mert ki sem látok a melóból. - intett az egyik szék felé az asztal előtt.
- Oké. Adjad. - mondtam majd aláfirkantottam a papírokat.
- Rendben. Na figyelj! Egy új rendszer lépett életbe körülbelül hat hónapja. Azóta amióta az a banda elkezdte öldösni meg kínozni a muglikat és a varázslókat is egyaránt. Minden Auror bevetésekre jár és hajtóvadászatokon vesz részt. Gyakori a sérülés, ezért minden Auror mellé kirendelnek egy Gyógyítót. Ezt Kingsley, a Miniszter iktatta be. Jelenleg két Auror számára nincs Gyógyító, őket én szoktam ellátni, de megköszönném ha választanál kettejük között. Sőt, mivel ez kötelező, megengedem hogy válassz. - magyarázta a helyzetet.
- Aha. Akkor erre mondtad hogy nem fog tetszeni. Ki az a két ember? - kérdeztem.
- Pansy Parkinson és Harry Potter. Nekik nincs kijelölt Gyógyítójuk.
- Parkinson Auror lett? Pff, hát jó. Akkor egyértelmű hogy Harry. Én ahhoz a ribanchoz egy ujjal sem nyúlok. - jelentettem ki.
- Reméltem hogy ezt mondod. - mosolyodott el. - Harry most is bent fekszik. Tegnap este bevetésen voltak és megsérült. Eltört két bordája, és van egy hatalmas átokverte vágás a mellkasán keresztben, egészen a jobb kulcs-csontjától, a bal oldali utolsó bordájáig. Elég ramaty állapotban van szegény, de annyiszor összefoltoztam már, biztos hogy megmarad. A másik nagy baj, hogy a seb folyton felnyílik. Fokozott figyelem kell hozzá. Menni fog? - kérdezte. Én sápadtan bólintottam. Megsérült?!
- Igen. Jó akkor tessék itt van ez, és az öltöző a folyosó végén. - nyomott a kezembe egy fehér köpenyt. Elköszöntem, majd kimenekültem az irodájából. Az öltöző ajtaja mögül hangos mély nevetést hallottam. Dean. Egy nagy és mély levegővel beléptem, és akkor sikongatások örömteli kiáltások és nagy ölelések hada lepett el.
- Hol voltál?
- Jól vagy?
- Olyan rég láttunk! - és egyéb hasonlók.
- Héh, emberek! Nyugalom. Kösz, tehát én vagyok az ötödik. - mosolyogtam rájuk.
- De jó! Hermione mondta hogy talált végre valaki nagyon jót, de álmomban sem találtam volna i hogy te vagy az. - nevetett Dean.
- Köszi. - vigyorogtam, majd felöltöttem a köpenyt, és átcseréltem a cipőm egy fehér Converse tornacipőre. A fehér csőgatya alját meg ráerőszakoltam a szárára.
- Az mi? - nézett a lábamra Padma a tűsarkújából.
- Kényelmes, divatos, szexi. Nem esek pofára, és haladni is tudok benne. Franciába vettem egy mugliboltban. Nekem tetszik. - mondtam, mire védekezően elmosolyodott.
- Tényleg szép, csak olyan furán néz ki. - mondta Luna. Na igen, nem sok varázsló rohangál converseben. A gondolatra elmosolyodtam.
- Kit kaptál? - kérdezte Hannah.
- Pottert. - mondtam tömören. Mire a kezembe nyomott két hatalmas vaskos dossziét.
- Ez mi? - kérdeztem.
- Harry adatai. Zárójelentések, papírok. - válaszolt.
- Két év alatt ennyiszer sérült meg?  - döbbentem le. Na igen, a képző három év, szóval valószínű hogy kettő éve Auror.
- Két év? Nem Hilary! Ez az utóbbi félév anyaga. Amióta Aurorparancsnok lett. Előtte csak papírmunkát végzett. - mondta Dean. Te jó ég.
- Köszi. Hányasban van? - kérdeztem.
- 317. Nemrég vittem be neki a reggelit, de nem volt fent. - mondta Luna.
- Jól van, akkor megyek és megvizsgálom. - mondtam, amikor elfordulva kuncogást hallottam mögülem.
- Csak nehogy túl részletes legyen a vizsgálat. - somolygott Hannah és Padma. Nyelvet öltöttem, ők meg nevetve tuszkoltak ki a folyosóra. 317, akkor az a harmadikon lesz. Csendben haladtam, és nagyon izgultam. Odaértem, és halkan benyitottam. A látvány borzalmas volt. Egyszemélyes szobában feküdt, holtsápadtan, és véres ágyneműben. Odarohantam, és láttam hogy a kötés alól szivárog a vér. Letéptem a kötését és halk dallamos igét mormoltam, miközben összezárult a seb. Egy szorítókötést raktam fel. Megnyugodva fújtam ki a levegőt, miután egy vérpótlót is leöntöttem a torkán. Eltüntettem a vért mindenhonnan, majd kicsit jobban betakartam. Csak egy fehér pamutnadrág volt rajta, és az egész mellkasa átkötözve. Tele volt hegekkel a teste. Még az egyik ujján is van... simítottam végig rajta. Ó te jó ég! Mit csinálok.... Ránéztem az arcára, és kezdett visszajönni bele a szín. Majd megrebbent a szemhéja és kikukucskált alóla. Amikor meglátott, először visszahunyta a szemét és nagyot sóhajtott. Majd újra kinyitotta, és egy könnycsepp gördült le az arcán. Annyira megijedtem.
- Mond hogy nem álmodom. - motyogta rekedten.
- Fáj valamid? - kérdeztem.
- Az oldalam, és kicsit a mellkasom. - nyögte ki, én meg hoztam neki egy fájdalomcsillapítót, és egy energia főzetet.
- Ezeket idd meg. - hajoltam oda hozzá, és megemeltem a fejét. Apró kortyokban megitta mind a kettőt.
- Elég ramatyul nézel ki. - mértem végig.
- Kösz. Úgy is érzem magam. - mosolyodott el.
- Cssss... most ne beszélj! - simítottam ki a haját a homlokából. Kicsit hosszabb volt mint régen.
- Miért vagy itt Hilary? - kérdezte. Csak nem marad csendben.
- Gyógyító lettem. A tiéd is most már. Csak végig csináltad a sulit és Auror lettél. - mosolyogtam.
- Aurorparancsnok, és a legjobb. - mosolyodott el.
- Cseszd meg a beképzeld fejed Potter! - nevettem. Semmit sem változott.
- Köszönöm Miss King a kedves szavakat. - nézett rám fájdalomtól csillogó szemekkel. - Sajnálom. Ezerszer megakartalak keresni, de nem tudtam rávenni magam. Szégyellem magam és a mai napig nem tudom hogy mehettem Parkinsonnal. Elmondhatatlanul sajnálom Hilary. Életem legnagyobb hibája volt hogy ezt tettem veled. - fogta meg a kezem. Egy hajszálnyi választott el attól hogy ne boruljak a nyakába és bocsátsak meg mindent. De bizalom nélkül mit sem ér az egész.
- Én is sajnálom Harry. Most mennem kell és meg kell írnom egy kétméteres jelentést az újabb károkról ami a tested érte. Hogy sérülhetsz meg mindig? - húztam ki a kezem az övéből.
- Ez van. Figyelmetlen voltam a legtöbbször, vagy épp megvédek valaki mást. Tegnap este az utóbbi történt. Nem mondasz semmit? Egy randit sem kapok? - kérdezte lehunyt szemekkel. A sírás már a torkomat szorongatta.
- Meglátjuk Harry. Pihenj. Előbb épülj fel, hogy legyen valaki egyáltalán aki elvisz randizni. - mosolyogtam, és egy puszit nyomtam a homlokára. Hallottam ahogy nagyot szippant az illatomból, majd szinte teljesen ellazult.
- Rendben. szavadon foglak. Jó éjt! - mosolygott rám.
- Délelőtt fél 10 van. De azért jó éjt neked is. - intettem majd kimentem a folyosóra. A hátamat a falnak vetettem, és amikor felnéztem, négy kérdő szempár nézett rám. Hannah, Padma, Luna, Dean.
- MI az? - kérdeztem.
- Na éppen ez az? Mi volt bent? - kérdezte Padma.
- Semmit sem változott, és kiharcolt egy randit. - mosolyodtam el.
- Na ez a beszéd. Szedd rendbe a kölyköt, mert amióta elmentél, csak a tanulásba és a munkájába fekteti minden erejét, és a családon meg a közeli barátokon kívül, mindenkivel elég mogorva. - mondta Hannah.
- Nem csak öt kell összeszedni srácok. Ti is tudjátok hogy nem csak Harryt sodorta a Roxfort utolsó két hete az összeomlás szélére. - mondtam, ők meg értőn bólogattak.
- Anya! - kiáltott egy vidám hang a folyosó végén. Oda kaptam a fejem, és Draco ált ott Lucassal és Ashleyvel.
- Szia kincsem! - öleltem magamhoz. - Mit csináltok itt? - kérdeztem.
- Keresztapu azt mondta, hogy bejöhetünk megnézni téged, mert neki úgyis meg kell néznie az egyik barátját. - mesélte izgatottan.
- Igazán? - sandítottam fel Dracora aki vigyorogva vállat vont.
- Keri! - jött oda Lucas is, és őt is megöleltem. Ekkor felnéztem a csoporttársaimra, akik megrökönyödve néztek minket. Mi lepte meg őket ennyire? Az, hogy van egy lányom? Vagy az, hogy a lányom keresztapja Draco Malfoy? Esetleg az, hogy Draco Malfoy kis fiacskája az én keresztfiam is? Vagy mind a három?
- Srácok ő a lányom Ashley! - mutattam be, mire mindenkinek kedvesen integetett.
- Csókolom! - mosolygott, és egyből Luna tetszett meg neki. Odament hozzá.
- Nagyon szép hajad van. Kicsit világosabb mint anyának. - nézett fel rá csillogó lila szemekkel. Hát szerintem ezt már direkt csinálja. Luna könnyekkel küszködve hajolt le érte.
- Merlinre. Csodálatos kislány vagy. - mosolyogtak egymásra. Ekkor PAdma és Hannah félrehúzott.
- Mond hogy csak véletlen a sok Potter vonás. - tért a lényegre Hannah.
- Öh, nem az. Igen, Harry az apja. Még Roxfortban sikerült összehoznunk. És nem, nem tud róla. - mondtam gyorsan.
- Ez nem semmi. Rendesen visszarobbantál az angol életbe. - rázta somolyogva a fejét Padma.
- Ja. Na mindegy. Dracóék bementek Harryhez. Én is bemegyek. Levinnétek Ashleyt Hermionéhoz? Csak fél órára vigyázzon rá. -mondtam, majd amikor bólintottak, Ashley megfogta mind a kettejük kezét, és elindultak. Még hallottam a csivitelését, amikor visszamentem a kórterembe. Draco és Harry nevettek valamin, Lucas meg épp lehúzni szándékozott egy erős nyugtató főzetet. odaszaladtam, és kivettem a kezéből.
- Jó hogy vigyáztok a gyerekre! Lucas, neked meg nem kellene mindent meginnod aminek csak a közelébe kerülsz! - intettem meg mind a hármójukat.
- Bocsánat keri. - nézett rám bűnbánóan Luc.
- Semmi baj kincsem. - simogattam meg a fejét, ő meg felpattant Harry ágyára, és leült a szélére.
- Nem vettük észre. Még szerencse hogy ilyen anyáskodó vagy. - mondta Draco. Figyelmeztetően rávillantak a szemeim.
- Keri? Te vagy Luc keresztanyja? - kérdezte Harry.
- Igen. - mondtam miközben tovább pakolásztam az ágyneműs szekrényben.
- Teddyvel találkoztál már? - kérdezte Harry, de Lucas válaszolt sajnos.
- Igen. Tegnap Ronéknál ettünk este, és képzeld ott volt Teddy is. Aztán Ashley rosszul lett, és mi megnyugtattuk. - mesélte hadarva a kisfú. Francba.
- Akkor találkoztál Tapiékkal is! De várjunk, ki az az Ashley? - nézett rám, mire Lucas és Draco pontosan ugyan olyan ijedt fejet vágtak. Megfordultam és Harry szemébe nézve kimondtam.
- A lányom. - majd kimentem a kórteremből, lementem Ashleyért és haza hoppanáltunk. Te jó ég, mi lesz ebből holnap.

4. Ki, melyik osztályon végzi?

Reggel amikor bementem, egyenesen Hermionéhoz vettem az irányt. Kopogás nélkül mentem be hozzá, már a tegnapi cuccomba felöltözve, amit kineveztem munkásruhának.
- Madam King, kopogni én fogok? - nézett fel Hermi mosolyogva.
- Öhm bocsánat Madam Weasley, csak kérdezni akartam valamit. Mr. Potter miért van a 3. emeleten? Az a BÁJITAL- ÉS NÖVÉNYMÉRGEZÉSEK osztálya. Neki a  negyediken kellene feküdnie. A VARÁZSLATI TRAUMÁK osztályon. - kérdeztem és alig tudtam leplezni a vigyorgásom a hivatalos hang miatt.
- Hagyd ezt a hülyeséget most Hil. Szóval, Harry azért van ott, mert az az én osztályom Bájitalmester lévén, és eddig ugye én láttam el. Könnyebb volt rá felügyelni. De fel is kellene kísérned majd őt ma. Már előkészítettem egy szobát neki. Sajnos csak kétágyas volt odafent. - magyarázta.
- Aha oké. Bocs hogy tegnap hamar elmentem, de a jelentést legalább megírtam. Csak másfél méter. - nevettem el magam az arckifejezésén.
- Nem tudom hogy kit szidjak meg. Harryt, amiért tönkre teszi magát, vagy téged, amiért a hosszú de bizonyára nagyon érdekes beszámolóiddal nyaggatsz. - mondta tettetett fel háborodással.
- Nem tudom főnökasszony, de én megyek és megnézem a betegem. - köszöntem el mosolyogva, mire ő csak intett a papírhalmok közül. Gyomorideggel sétáltam fel a 317- eshez. Túl kell esni rajta. beléptem, ám elég meglepő látvány fogadott. Sirius ült Harry ágya mellett egy széken és nézte ahogy alszik.
- Szia! - suttogtam ahogy beléptem. Amikor észrevett szélesen elvigyorodott.
- Helló Cica! - ölelt meg amikor odaértem. Ekkor hallottuk meg Harry halk motyogását.
- Héh, Sirius! Én kértem előbb randit! - motyogta egy bárgyú kifejezéssel az arcán. Néha megkérdezem magamtól, hogy mit vétettem én Merlin ellen...!?
- Nyugi nem csapom le a kezedről. Na most itt hagylak amíg Hilary megvizsgál. - mosolygott Sirius.
- Úgy érti, hogy Madam King, nem igaz? Nos, Mr. Black tényleg bölcs dolog lenne, ha kifáradna amíg ellátom Mr. Pottert. - vigyorogtam rá. Hangosan nevetett közben kiment a kórteremből.
- Szépen elintézted. Ehhez mindig is volt érzéked. Talán egyedül hármótoknak. - mosolygott Harry.
- Hármónknak? - kérdeztem miközben segítettem neki felülni.
- Igen. Anya, Hermione és te. Mindig elbántatok Siriusszal, és ő nem tehetett semmit ellene. Aú! - szisszent fel. A seb már szép volt ahogy levettem a kötést, viszont hogy a csúnya heg eltűnjön, kenegetni kellett. Leültem mellé az ágyra, és elővettem a tégely kenőcsöt a kis szekrényből az ágya mellől.
- Ez van. Majd egyszer rájön ő is. Most bekenem a sebed ezzel a krémmel. Kissé csípni fog, de ez amiatt van, mert a krém olyan részecskéket tartalmaz ami megmozgatja a hámsejteket. Így gyorsabban gyógyul a bőr és szebb lesz a felülete. Bár így sem garantálom hogy teljesen eltűnik majd a heg. Sectumsempra talált el nem igaz? - érdeklődtem.
- Mindig is imádtam ha magyarázol. Igen az volt ha jól hallottam. Honnan tudod? - kérdezte grimaszolva, miközben kenegettem jó vastagon krémmel a mellkasát.
- Az egyik szakmám a traumatológia, azaz a sötét varázslatok és krónikus rontások. Ez pedig egy különösen elhíresült engedélyezetlen átok. Nem tudom ki képes ilyet kitalálni. sóhajtottam, erre ő morgott valamit amit nem igazán értettem.
- Tegnap úgy elrohantál. - mondta pár perc hallgatás után, én pedig még mindig a krémet masszíroztam bele a sebbe ami már most sokkal szebb volt.
- Igen, tudod haza kellett vinnem Ashleyt. - lódítottam picit. Végül is tényleg hazavittem, ha nem számítjuk bele azt hogy innen menekültem el.
- Szóval tényleg van egy lányod? - kérdezte láthatóan feszengve.
- Igen van. Ő már Franciaországban született. Ott éltem, éltünk eddig. - mondtam és teljesen lekötötte a figyelmem Harry mellkasának kenegetése. Uh... szánalmas kissé.
- Értem. És hogy is hívják? - kérdezte. Tényleg ennyire lyukas az agya?
- Ashley King. - mondtam, mire ő összeráncolta a szemöldökét. Merlin! Tényleg Ash is ugyanígy fest ilyenkor.
- Nem az apja nevét viseli. - jegyezte meg elgondolkozva.
- Nem is. - bólintottam, de legalább már tudom miért kérdezte a nevét. Nem az Ashley részére volt kíváncsi, hanem az utónevére.
- Miért nem? - kérdezte szemtelenül.
- Mert az apja nem tud róla. Na készen is vagy! Pihenj kicsit, fél óra és visszajövök és felkísérlek egy emelettel feljebb. Ott kapsz szobát. - mondtam mosolyogva, ekkor viszont egy ezüstszínű patrónus bontakozott ki előttünk egy hatalmas ló formájában. Majd Ginny hangját hallottam a fejemben.

"Hilary! A negyediken vagyunk, Ashley rosszul lett, gyere fel majd elmondom siess!!" - szólt a kétségbeesett hang.

- Ez Ginny patrónusa. Mit akart? - kérdezte. Tudtam hogy ő ezer ló közül is megismerné ezt a mustángot.
- Sürgős eset, mennem kell. Ha ott végeztem, jövök érted. - mondtam, majd sietősen kiléptem a folyosóra.
- Sirius! Pakold össze Harry cuccait, mert a negyediken lesz egy szobában. Most mennem kell, ha végeztem akkor jövök érte. - hadartam gyorsan neki, mire már ment is vissza Harryhez, de azért észrevettem az aggodalmas pillantásokat amiket rám vetett.
- Mint egy őrült rohantam a negyedikre. Egy ajtóban sok ember állt, és vagy öt Gyógyító. Nagy volt a felfordulás. mindenki mindenhova kapkodott, és a lányom torkán meg különböző főzeteket akartak leerőltetni.
- ELÉG! - kiáltottam el magam, mire mindenki rám nézett. - Jó. Akkor most mindenki menjen ki, Mrs. Malfoyon és a fián kívül! Gyerünk ez a kislány félig véla, maguk meg bájitalokat akarnak itatni vele? Megpróbálhatják, de esküszöm hogy a kezét is leátkozom az illetőnek. - mondtam fenyegetően, mire egy pillanat alatt hárman maradtunk Ashleyvel. Ájultan feküdt az ágyán. Odamentem és megsimogattam a fejét. Teljesen kimerült volt.
- Megijesztették igaz? - kérdeztem rá se nézve Ginnyre.
- Találtak egy mumust a Kúriánkon az egyik fiókban. Ashley sokkos lett a félelemtől. Pár fa felgyulladt a villámoktól amik a parkban szabadultak el, de semmi komolyabb. Viszont azóta eszméletlen. Amikor nyugtalan volt, Lucas fogta a kezét. - magyarázta fogadott húgom a történteket.
- Mennyi ideje eszméletlen pontosan? - kérdeztem.
- Úgy 10-15 perce. Ezek a piócák rögtön ráragadtak ahogy felértem ide vele. - morgott Ginny.
- Köszönöm. Már rendben lesz. Menjetek csak. - intettem nekik, de Lucas még odaszaladt és adott Ashleynek egy puszit a pofijára. Megmosolyogtam a dolgot, majd elengedtem had menjen. Leültem az ágya mellé, és csak néztem ahogy pihen. A ruháját átalakítottam egy mardekárzöld macskafejes pizsamára amit annyira szeret, de az otthoni most nincs itt. Sóhajtva betakartam, majd kiléptem akóterméből. Akkor láttam hogy pont abban van, ahová Harryt kell majd felcipelnem. Csodás. Amikor odaértem szokatlan volt a csend ami fogadott. Sirius és Harry halkan beszélgettek amikor beléptem. Fáradtan elmosolyodtam. És még csak dél van. Nem hiszem el. Hosszú nap lesz a mai.
- Minden oké? - kérdezte Sirius és Harry egyszerre.
- Nem, de az lesz. Gyere Harry, most megyünk fel. - mondtam, majd átlebegtettem őt egy hordágyra, amit magam előtt tereltem a pálcámmal. Sirius meg hozta Harry táskáját, amiben valószínű a cuccai voltak. Gyorsan megérkeztünk a 402-hez, de az ajtó előtt megálltam.
- Itt nem leszel egyedül. Van bent valaki akinek rengeteg pihenésre van szüksége, szóval ha felkeltitek, szétátkozom a seggetek. - néztem rájuk komolyan, ők meg szaporán bólogattak. be lehet látni, hogy itt most nem érdemes vitatkozni. Sóhajtva benyitottam, és az ágyon ott feküdt a még mindig alvó Ashley. Harryt elrendeztem az ágyába, és közben Sirius odament a szemközt fekvő kislányhoz.
- Hercegnőm... - suttogta.
- Semmi baja egy kevés sokkon kívül. - mondtam ahogy mögé álltam. Ő bólintott, és Harryre nézett aki a kis fekete hajú csodát bámulta.
- Ő... ő kicsoda? - kérdezte.
- Ő a lányom Harry. - mosolyodtam el az elámult képén.
- Ó, hát a haját biztosan nem tőled örökölte. - nyelt egy nagyot a szájhős.
- Nem bizony. De ha látnád azokat a szemeket, hát azok valami gyönyörűek. - sóhajtott Sirius.
- Na jó, hagyjátok szegénykémet. Most elmegyek és beírom Ash-t a nyilvántartásba. Egy szót se amíg visszajövök. - figyelmeztettem őket, mire a fejüket rázták elég hevesen. Helyes.

 

 

 

 

5. Kiderül az igazság

Amikor visszaértem a kórterembe, hangos kacagást hallottam. A legszebb Hang számomra. Benyitottam, és Sirius meg Harry szórakoztatták a kislányom, aki Sirius ölében ült Harry ágya mellett. Mosolyogva néztem őket, amikor Ashley észrevett.

- Mami! Úgy féltem! - ugrott ki Tapi kezei közül.

- Tudom kicsim. Nagyon fájt a buksid? - vettem fel, és odasétáltam vele az ágyához.

- Nem nagyon. Picit, de éreztem hogy Lucas fogta a kezem, csak nem mertem kinyitni a szemem. - bújt bele a hajamba. Az ő koromfekete haja eléggé elütött az én szőkémtől. Letettem, majd betakartam. A kezem a homlokára tettem, és haszáltam az erőm, ha már van. A szobát enyhe jázmin illat lengte körbe, Ash pedig már halkan szuszogott. Adtam egy puszit a homlokára, majd a két jómadárra néztem.

- Nem szabadott volna felkelnie! - róttam meg őket.

- Nem lett semmi baja. Hagyd már Hilary. Ahogy meglátott, kiugrott az ágyból és az ölemben landolt. Esküszöm ilyen légies kislányt még sohasem láttam. - somolygott Sirius.

- Legalább jó lesz majd kviddicsben. - mondta Harry, és közben Asht figyelte.

- Na nem. Az egy durva sport. Az ő helyzetében meg annak is örülök ha nem rémítik halálra. - suttogtam miközben Sirius mellé húztam egy széket és leültem.

- Az ő helyzete? - kérdezte a szupersztár.

- Tudod, ő véla és boszi egyben. Mint én, csak sokkal, de sokkal erősebb. Még kiforratlan a mágiája, és ha megijesztik, olyan vihart kavar hogy azt nem felejtik el könnyen. Aztán persze elájul és órákig fekszik, amíg Lucas meg nem nyugtatja. Különleges az ő kapcsolatuk. Arra gyanakszunk Ginnyvel hogy ő már választott is. - mondtam miközben a hajamba túrtam.

- Választott? - kérdezték egyszerre.

- Igen fiúk. Egy véla örök életére egy emberhez hűséges. Ez nem csip-csup dolog. - mondtam. Harry elgondolkozva és elég fájdalmas pofával nézett maga elé, amit Sirius is észrevett és elment "kávéért". Ahogy kiment belefogtam.

- Ne gyötörd magam Harry. Én mentem el, ahelyett hogy átbeszéltünk volna mindent. Nem volt jogom ezt tenni. - néztem rá. Ő lassan rám emelte a tekintetét, de az most olyan hideg volt mint Dracóé szokott lenni. Kiismerhetetlen maszk.

- Jah, mert te döntötted meg azt a ribancot a könyvtárban! - csattant fel dühösen meredve rám.

- Shhh! Ash felébred! A másik pedig az, hogy igen te cseszted el a dolgaink, de én meg leléptem ÖT ÉVRE! Talán így már kiegyeztünk. - sóhajtottam.

- Hilary, ne nevettess légyszíves. Még te akarsz bocsánatot kérni? Megérdemeltem volna hogy soha többet ne gyere vissza, ehelyett itt vagy és hoztál magaddal egy kis csodát is. - nevetett keserűen.

- Valóban az. Egy csoda. De nem csak az én érdemem. - motyogtam.

- Nem akarod elmondani az apjának? Joga lenne tudni. Ha a helyében lennék, én tudni akarnám.
- nézett rám kérdőn. Na most vagy soha...!

- El is szeretném mondani. Mond Harry, nem tűnt fel hogy Ashley mennyire hasonlít valakire? A mindig kusza fekete haja, a légies könnyed mozgás, az ismerős erősségű mágia, a napbarnított bőr. Harry, nekem szőke hajam és hófehér bőröm van. Te ennek pont az ellentéte vagy. Mindig úgy ráncolja a szemöldökét mint te, és a mosolya is a tiéd. - mondtam halkan, mire hallottam ahogy levegőért kapkod. Rájött.

- Hil... én... Ahley a mi... a mi lányunk? - zihált. A szobában megremegtek a tárgyak.

- Harry, kérlek nyugodj meg. Ha felrobban a Mungó az nem lesz jó senkinek sem. És igen,. a mi kislányunk. - mondtam nyugtatólag. Erre ő magához rántott, és forrón megcsókolt. Azonnal visszacsókoltam, hiszen olyan régóta várok már erre. Nem is tudom mióta ölelhettük egymást, amikor halk kuncogást hallottunk. Nehezen, de elváltunk, és a kuncogó Sirius és Remus felé néztünk. Jéh, Remus is bejött Harryt meglátogatni?

- Hoztam kávét fiatalok, de most már úgy látom nem kell. - kajánkodott Tapi.

- Valóban nem. És te se idd azt a szennyet. tele van káros anyagokkal. - néztem rá szigorúan.

- Igen is javasasszony. Elnézést máris kidobom, mert ugye a kukának vettem. - forgatta meg a szemeit.

- Akkor ezt is megbeszéltük. - vigyorogtam rá.

- Hil, nem fogom kidobni! - háborodott fel.

- Shhh! Ashley felébred Sirius! - csitította Harry. Mindenki ránézett, de ő megint a lányomat, a MI lányunkat nézte.

- Lemaradtunk valamiről? - kérdezte Remus.

- Apa lettem, vagyis vagyok. Öt éve. - vigyorgott Harry. Remus és Sirius meghökkenten néztek hol rám, hol rá.

- Ennyi? Nem is akadtál ki? - kérdezte Sirius nagy szemekkel.

- Hagyd ezt. - legyintett a Kis Hős. Odahúzott, majd megint megcsókolt. Hozzá bírnék ehhez szokni.

- Szeretlek Hilary! Mindennél jobban. - motyogta a hajamba.

- Én is Harry. De most be kell kennem a mellkasod. Holnap haza is mehetsz. - másztam ki az öléből. Rákentem megint egy réteget a hegre, ami már majdnem teljesen eltűnt. Nagyon boldog vagyok, talán ez volt a legjobb ami történt velem az elmúlt öt évben.

6. fejezet: Randi és a karkötő



A tükör előtt álltam, és idegesen igazgattam a ruhám. Nagyon régen nem izgultam ennyire semmi miatt sem, most pedig egy vacsora miatt vagyok teljesen bezsongva. Gratulálok Hilary! Harryt két hete engedtem ki a kórházból, és azóta újra dolgozik. Nem keveset aggódtam miatta, de tudtam, hogy most már oda fog figyelni magára. Ha másért nem, hát miattunk. Ashley elég jól fogadta, hogy van egy apukája, aki ráadásul egy "harcos". Ezt a szót használta, miután látta a sok sebhelyet az apján. Harry úgy minden harmadik este benézett a Kúriára, hogy mesét olvasson, vacsorázzon, fürödjön Ash-sel. Nagyon megkedvelték egymást, és ennek őszintén örültem. Reméltem, hogy a lányom nem nő fel apa nélkül. A varázsereje is megdöbbentően kiegyensúlyozott volt az apja közelében. Nem söpört végig a földeken egy tornádó sem, vagy nem mozgatta ki a fákat néhány "gyengének" számító, hurrikán szerű széllökés. Boldog volt, és nem egyszer motyogtak valamit, ami inkább párszaszónak hangzott. A szemük csillogott ha egymásra néztek, és látszott rajtuk, imádják egymást. Leírhatatlanul boldog voltam ettől én is. Azonban Ashley ereje veszélyes és hatalmas volt, aminek legalább a véla részét el kellett zárnunk. Erről is akartam ma beszélni Harryvel. Tegnap végre randit kért tőlem, mert a mai napon korán el tudott szabadulni, így megígérte, hogy hatra értem jön. Vacsorázunk és beszélgetünk. A kiöltözést nem vittem túlzásba, igazából egy combközépig érő, pánt nélküli, fekete, testre simuló ruha volt rajtam. Nem túl kihívó, de nem is olyan ártatlan, és végül is Harry Potterrel mutatkozok ma este. A gondolatra hatalmas mosoly ült ki az arcomra, és amikor egy házimanó jelentette, hogy a nappaliban vár rám "Harry Potter Úr", a mosoly akkor is ott maradt, sőt, kiszélesedett. Felkaptam egy fekete, magassarkú szandit és már kopogtam is lefelé. Harry remekül festett. A nappaliban az egyik kanapé magas hátának dőlt neki, és hanyagul zsebre tette a kezeit. Fekete pólót és vászonnadrágot viselt, amihez egy elegáns fekete zakót vett fel. Mesésen festett, és észrevettem, ahogy ő is rajtam felejti a szemét. Most komolyan! Egy gyerekes anyának ez hatalmas dicséret. Habár alakom nem változott a szülés után, azért egy pici kismama párnácska maradt rajtam itt ott...

- Gyönyörű vagy! - mondta éhes tekintettel, és meg kihívóan közelebb sétáltam. A tekintete megvillant, és minden mozdulatom figyelte.

- Te is nagyon szexi vagy! - vigyorogtam az arcába, majd szorosan hozzábújtam, ő pedig fékezhetetlenül csapott le az ajkaimra. Csókunk kétségbeesett és túlságosan is forró volt. Végül elhúzódtam, és a homlokom az övének támasztottam.

- Megőrülök érted... - mormolta a fülembe, majd lágy puszit nyomott mögé. Megremegtem. Mély levegőt vettem mielőtt meg mertem volna szólalni.

- Sajnos ezzel várnunk kell a randi végéig! Milyen dolog az, hogy már az első randi előtt meg akarsz fektetni? - kérdeztem incselkedve, amitől kínlódva felnevetett.

- Boszorkány! - kiáltotta, és szorosan magához húzott.

- Oh, köszönöm a bókot, de inkább véla. Nah, elárulod végre, hogy hova megyünk ma este? - kérdeztem, ő meg kis mosollyal vállat vont.

- Lavender Brown tulajdonában van az egyik legjobb étterem az Abszol úton. Megfelel a kisasszony számára, ha a Gold Lav-ban eszünk? - kérdezte, én meg elcsodálkoztam. Brown? Az a hisztis, hencegő picsa? Pff... na már csak azért is megnézem magamnak azt az éttermet.

- Majd meglátjuk! - vigyorogtam, és az arckifejezésem elég kifejező lehetett, mert csak mosolyogva megrázta a fejét. A derekam átkarolta, és egyenesen az étterem elé hoppanáltunk. Az ajtónál álló szmokingos fickó bekísért minket, majd megkaptuk az asztalunkat is. A hely nagyon hangulatos volt, kicsit sötét, de hangulatos. Zöld mágikusan világító lámpák, és tégla kirakású oszlopok voltak mindenfelé. Fáj, de el kell ismernem, hogy Brown szerzett némi ízlést és stílust mióta kijártuk Roxfortot. Aztán meg is láttuk őt. Ezüstszürke kosztümöt viselt, alatta fehér kivágott felsőt. A kosztüm alsó része persze szoknya volt, ami talán rövidebb volt két-három centivel a még illedelmesnek mondhatótól. Mégsem változott olyan sokat... habár az arca keskenyebb volt, és a lányos pofika helyét egy érett nő arca váltotta fel. Szebb nem lett, de szőkébb igen. Látszott, hogy szőkített picit az amúgy is meglehetősen világos árnyalatú haján, aminek a vége derekát verdeste. Körbe ment és köszönt a vendégeknek, érdeklődött a kiszolgálásról alkotott véleményük felől. Egyszóval, igazán udvarias és felelősségteljes volt. Aztán meglátott minket. Harry épp az étlapot adta oda pincérnek, aki közben kihozta az italainkat. Két pohár pezsgőt. Lavender drága pedig számító mosollyal az ajkán, elindult felénk. Kicsit feljebb ment bennem a feszültség, és Harry mintha megérezte volna, átnyúlt az asztal felett és megfogta a kezem. Hálásan rámosolyogtam, de ekkor már oda is ért hozzánk az a hiéna. Éhes szemekkel mérte végig Harryt, miközben megnyalta a szája szélét. Hová lett az udvarias étterem tulajdonos? Itt előttem egy prédára váró vadász állt, aki nem kis dekoltázzsal és túl rövid szoknyával rendelkezett.

- Harry! El sem hiszem! Olyan rég jártál erre, és nézd csak! Hilary! Milyen... váratlan meglepetés! - mosolygott ránk számítóan. A mosolyt viszonoznom kellett.

- Szia Lavender! Igen tudod, a meglepetések általában váratlanok. Szép az étterem. Hangulatos... - mondtam, mire Harry megszorította a kezem. Ránéztem és a szemében tisztán látszott az üzenet. ,,Ne sértegesd!" Elhúztam a kezem és egy alig észrevehető hessegető mozdulatot tettem, mint aki nem törődik ilyesmivel. A pezsgőmért nyúltam és picit kortyoltam belőle.

- Köszönöm Hilary! Tudod fontos nekem a véleményed, hiszen te a francia arisztokrata élethez vagy szokva. Ha neked tetszik, akkor biztosan elnyeri még több ember tetszését is. Apropó, hallottam a kis bravúrodról! Fogni magad és lelépni egy gyerekkel... nem semmi! Nos, nekem sok a  dolgom, és ellenőriznem kell a személyzetet is. További szép estét! - köszönt el édesen, én meg majdnem kiköptem a pezsgőm az arcátlanságot hallva. Gyilkos tekintettel néztem utána, de kontrolláltam magam. Harry újra megfogta a kezem, és a szájához emelte. Lágy csókot nyomott rá.

- Ne is figyelj oda rá! Tudod, hogy nem tudta megállni egy megjegyzés nélkül - mormolta, én pedig kezdtem lenyugodni.

- Csak ne védd! De hagyjuk Brownt, mert nem ezért jöttünk ma este ide - tereltem el a témát, és Harry jól láthatóan hálás volt ezért.

- Igazad van. Sajnálom, hogy annyira kevés időm volt rád az elmúlt két hétben, de aludni sem voltam otthon sokszor. Nagy ügyön dolgozunk éppen Pansyvel, Dracóval és Ronnal, és nagyon fontos, hogy ne szúrjuk el. De, én szeretném ha tényleg együtt élnénk mint egy család. Ashleynek szüksége van mindkettőnkre, nekem pedig rátok - mondta kicsit viccelődve, mert még nagyon bátortalan volt. Nem volt biztos benne, hogy reagálnék egy ilyen ötletre.

- Ha komolyan gondolod, akkor a King Kúria esetleg kaphatna egy új nevet... - mosolyogtam rá, mire azonnal felcsillant a szeme.

- A legkomolyabban gondolom! Szeretlek Hilary, ebben sohasem hazudtam neked! A múltban hibáztam, ám ígérem soha többé nem fog előfordulni ilyesmi! Nem veszíthetlek el... - mondta  a végét nagyon halkan. - Még egyszer nem! - nézett most nagyon határozottan a szemembe. A szívem gyorsabb fokozatra kapcsolt, hiszen már tudtam, megbízhatok benne. De persze ez nem ilyen egyszerű. A bizalomhoz idő kell, abból pedig nekünk - remélhetőleg - rengeteg van. Boldogan mosolyogtam rá, majd a poharam az övéhez emeltem. Koccintottunk, és miközben egymás szemébe néztünk, kortyoltunk az italból. A vacsora további részét meséléssel töltöttük, és megbeszéltük Ashley karkötőjének problémáját is. Az este remek volt, és életem legtökéletesebb éjszakájával akartam lezárni. Az étteremből egyenesen a Kúriába hoppanáltunk, és meg sem álltunk a hálóig.

---

- Hmm... finom illata van! - léptem be a konyhába reggel, miután üresen találtam magam mellett az ágyat. üresen, de még langyosan a lepedőt. Harry egy szál boxerben épp rántottát sütött, gondolom a házimanókat kiküldte. Tudtam, hogy szeret főzni, ha nem kényszerítik rá úgy, mint ahogy a szemét rokonai tették régen.

- És milyen finom lesz... Jó reggelt kicsim! - húzott magához egy szoros ölelésbe, majd egy gyengéd reggeli csókot is kaptam. Úgy éreztem rögtön szárnyakat növesztek, hogy boldogságomat szétkürtölhessem az egész világnak. Teljesen elbűvölt a szikrázó zöld szemeivel, a kusza fekete hajával, az izmos, erős testével. Az egész lényéből erő, de mégis valami hihetetlen gyengédség áradt felém. Levett a lábamról, pedig én vagyok itt a nem emberi lény, és mégis hatalma van felettem.
Leültnk reggelizni, majd mikor végeztünk felmentünk felöltözni. Harry az ágyon feküdt, amikor a szekrény fiókjából kivettem egy kicsi, de masszív aranykarkötőt, amit egy szív alakú rubintkő díszített. Érdeklődve ült fel, én pedig a kezébe adtam az ékszert.

- Ez gyönyörű, de nem túl kihívó egy ilyen kislánynak? - kérdezte, felvont szemöldökkel. Istenem, tényleg úgy hasonlítanak Ashleyvel.

- Nem hinném. Ez a dédnagyanyámé volt, és én inkább nevezném strapabírónak mint kihívónak. Ez egész életében vele lesz, és mágikus tulajdonságai miatt együtt fog nőni a csuklójával. Mit gondolsz? - magyaráztam, ő meg kis gondolkozás után rábólintott. Örömömben megöleltem. Nagyon fontos volt nekem, hogy ez az ékszer védje a lányunk erejét.

- Hogy csináljuk? - kérdezte, én pedig lehúztam őt a szőnyegre. Egymással szemben, törökülésben ültünk.

- Egyszerű lesz nagyon. Először is mind a kettőnknek fognia kell. Rendben, aztán pedig koncentrálnod kell a mágiádra, aztán pedig az én véla erőmre. Meg fogod érteni miért mondtam ezt - válaszoltam, majd becsuktam a szemem és koncentrálni kezdtem. Jázmin illat lengett körbe minket, én pedig már éreztem is a hatalmas energiát ami szerelmem felől áradt felém a karkötőn keresztül. Egy hosszú latin igét mormoltam, és a kettőnk ereje egybeolvadt a karkötőben, majd visszavonult, és ismét elárasztott minket. Kinyitottam a szemem, és Harry kissé csodálkozva nézett rám.

- Mi az? - kérdeztem nevetve.

- Uhh... én... szóval, én sohasem gondoltam volna, hogy ilyen érzés a vélák mágiája. Egészen más érzés volt. Forróbb, elemibb és csábítóbb - mondta, és ámulattal telt meg a tekintete. Merlinre, mennyire szeretem őt!

- A te hatalmad pedig óriási. Csak most jövök rá, mennyire szenvedhet néha Ash - szomorodtam el. Vigasztalóan átölelt, én pedig egy hatalmas sóhajjal fészkeltem magam az ölébe.

- Hogy szabályozza ez majd az erejét? - kérdezte pár perc megnyugtató csend után. Felnéztem, és az arca vonalait tanulmányoztam, miközben magyaráztam.

- A karkötő felismeri majd az ő erejét, ami nagyon hasonló a miénkhez. a felesleget egyszerűen elveszi, és ha elég idős lesz, megtanítom rá, hogyan veheti elő azt a pluszt. De a "lecsapolás" után is rengeteg marad még a szervezetében. Alighanem megszültem az évszázad legerősebb boszorkányát... - csóváltam meg a fejem. Harry felnevetett, majd a nyakamba csókolt. Megremegtem.

- És mi ketten hoztuk őt össze... - mondta játékosan, én pedig egyre hangosabban sóhajtottam fel, ahogy nyelvével és ajkaival a kulcscsontom és vállam kényeztette.

- Ó igen... Csak mi ketten... - motyogtam, ő pedig éreztem, hogy elvigyorodott. Tudtam, hogy imádja, hogy hatalma van felettem, még ha az csak a testemre érvényes is. Ott folytattuk ahol az éjszaka abbahagytuk, és ott abban a pillanatban nem hittem, hogy valaha is lehetnék ennél boldogabb. Már csak Ash-t kellene majd hazarángatni Lucastól, de az még egyelőre várhat...

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------


Sziasztok!

Ezt követi majd az Epilógus, ami egy időbeli ugrásnak köszönhetően Ashley szemszögéből lesz megírva.
Ezt a fejezetet tanyacullen oltárán áldozom fel.... :D Még egyszer köszönöm Tanya, remélem tetszik a feji, és persze mindenki másnak is!

Lana