Sziasztok!

Sziasztok!

Csak gondoltam szólok, hogy hétvégén már lesz friss! :D

Puszi! :)

Lana

Ismerj meg! - 12. fejezet

12. fejezet: Gyáva griffendéles?

Figyelte, ahogy barátai és mentora elhagyják a Kamra főtermét. Mind a négy évfolyamtársa megijedt egy kissé, de Harry tudta, hogy feladatuk fontosságának teljes tudatában összeszedték magukat, és mindent meg fognak tenni az iskola védelmének érdekében. Amikor a nehéz vasajtó becsukódott mögöttük, Harry felsóhajtott.

- Sohasem jó, ha a tanárod vagy a mentorod ilyen érzéseket vált ki belőled - hallotta meg a gyengéd, barátságos hangot. Belenézett a szürke szemekbe, és nem tudta mit mondjon.

- Miért? - kérdezte csendesen.

- Elmesélek valamit. Amikor húsz éves lettem, egy kis falu közelében laktam Skóciában. A közelben élt egy öreg remete, akivel véletlenül találkoztam egyszer az erdőben. Növényeket gyűjtött, akárcsak én, hiszen ő is saját magának főzött bájitalokat. Egyre gyakrabban találkoztunk össze, egyszer pedig elhívott meginni egy teát, és érdeklődött a bájitaltudásom felől. Egy idő után egyre inkább azt vettem észre, hogy minél többet találkozunk és beszélgetünk órákon át, annál inkább közeledünk egymáshoz. Ne érts félre, tényleg egy öregemberről beszélek. Lassan olyanná vált számomra, mint a legjobb barátom, és mivel tudása sokkal nagyobb volt az enyémnél, egyfajta mentor-apa szerepet is betöltött. El sem tudod képzelni, mennyi ellenségem volt akkoriban. A tudásom, mágiám, vagyonom rengetegen irigyelték. Egy alkalommal kiszagolták, hogy valami közöm lehet ahhoz az apóhoz az erdőben, így elrabolták, és az életével zsaroltak meg - mesélte Malazár, Harry pedig csüngött minden szaván.

- Mit kértek cserébe?

- Hogy mit, Harry? Halálos mérgeket és aranyat. Nagyon sok aranyat. A vagyon nem számított nekem olyan sokat, de a találmányaimat, és főleg a mérgeket, amiket én fejlesztettem ki, senkinek át nem adtam volna. Nem mentem el a megüzent találkozóra, és másnap reggel akkori legjobb barátom holtestét a küszöbömön találtam. Sohasem kötődtem igazán senkihez sem. Persze az utódnemzésről gondoskodtam, de azt az aranyvérű boszorkát nem vettem el. Ezért is lehetett, hogy Gomoldék annyira szegények voltak, ahogy mondtad. Ha nem volt saját vagyonuk, akkor bizony így jártak. Lehet, hogy kegyetlennek fogsz tartani, de egyáltalán nem vagyok az. Nem engedhettem meg magamnak a kötődést - fejezete be Malazár.

Harry lassan felállt, és hátat fordított a nagy, díszes keretnek. Elindult kifelé, de pár lépés után megtorpant, majd a válla felett hátranézve, csendesen megszólalt.

- Felfogtam, mit próbálsz velem közölni. De... Ha nem érzek, elbukom - suttogta, majd nyugodt, ruganyos léptekkel elhagyta a főtermet. Nem nézte, merrefelé megy, de amikor annál az ablaknál találta magát, ahol legutóbb is gondolkozott az éjszaka, már tudta, ez az ő biztos helye. Felült a párkányba, hogy át tudjon gondolni mindent.

Az egész ezzel a rohadt átalakulással kezdődött. Persze, örült ennek az erősebb és magabiztosabb külsőnek, de az nagyon zavarta, hogy belül még mindig annyira bizonytalan. Tudta, hogy nem bírna ki már egyetlen halált sem. Bele sem tudott gondolni, mi lenne, ha elveszítené Ront vagy Hermionét, vagy akár Neville-t. Ami a legviccesebb az egészben, hogy már Draco halála is majdnem túl sok lenne. Ha pedig Perselusszal történne valami, azt nem élné túl. Tudta jól, hogy ez egy nagy támadási felület, viszont azt is tudta, hogy sem Malazárnak, sem pedig Voldemortnak nincs igaza.

A szeretet nem gyengeség. Sokkal inkább erő.

Minden pillanatban, amikor szerelmére gondolt vagy neki akart bizonyítani, egyfajta új önbizalom és hatalom öntötte el.

Szerelem.

Milyen egyszerű, és mégis mennyire bonyolult. A legnagyobb kín a világon, ha viszonzatlan, és a legnagyobb boldogság is, ha viszonzott. Nos, neki fogalma sem volt róla, hogy tanára miként viszonyulna hozzá, ha megtudná, mit érez iránta. Mert nem tudta biztosra azt mondani, hogy Perselust nem érdekelné, ugyanis voltak jelek. Kis jelek, amik annál biztosabbá tették abban a dologban, hogy Perselus Pitont ő sem hagyja hidegen.

Először is, az a szertáras akció, amikor a meccs előtt berángatta oda. Közel hajolt hozzá, és egészen a falhoz szögezte a testével. Nagyon is élvezte azt a helyzetet, de a legjobb Perselus pillantása volt. A feketeség fényesen csillogott, forrón kavargott. Akkor még nem tudta ezt mire vélni, de minél többet gondolkozott rajta, annál biztosabb lett benne, hogy ez vágy és valami még annál is több volt.

De az is lehet, hogy csak ő beszélte be ezt magának, akkor viszont nagyon félrenézett valamit.

Másodszor pedig az, ahogy ma nézett rá és Dracóra a férfi. Draco csak mellé ült, és a karját a vállára tette, de Perselus úgy nézett rá, mint valami undorító bájital-hozzávalóra. Megint a szemei árulták el a bájitalmestert. Az ónix színű szemekben düh és egy kevés harag kavargott. Talán, de csak talán féltékenység…?!

- Merlinre! Nagyon remélem, hogy az volt... - motyogta Harry, inkább csak magának, de ekkor egy ismerős hang válaszolt is neki.

- Micsoda? - kérdezte egy vékony, kedves hang. Amikor odakapta a fejét, Ginny Weasley-t pillantotta meg. A lány odasétált hozzá, majd megbökte a lábát. Harry arrébb rakta, Ginny pedig felült oda, vele szemben.

- Mindegy - válaszolta Harry, mire Ginny bosszúsan felsóhajtott.

- Szerintem nem az! Mi van veled? Mióta visszajöttünk ide, teljesen ellöktél magadtól mindenkit. Egyedül Ron, Hermione és Malfoy szólhat hozzád? - gúnyolódott Ginny, mire Harry haragosan nézett rá.

- Ezt te nem értheted! - kiáltotta, majd a párkányról leugorva mérgesen fel s alá kezdett járkálni.

- Úgy van! - bólintott rá Ginny, mire Harry megtorpant és rámeredt. - Mert nem is engeded, hogy megértsem. Most komolyan, Harry, teljesen elhidegültél mindenkitől. Folyton eltűnsz, majd órákkal később hulla fáradtan és tele sebekkel kerülsz elő. Én, ellentétben másokkal, már rájöttem, hogy bizonyára edzéseid vannak, hisz a Rendtől és anyáéktól tudom, mi is a te szereped ebben a háborúban, de ne tedd tönkre magad! Mind veszélyben vagyunk, és mind ott vagyunk mögötted a frontvonalban. Velem pedig különösen máshogy viselkedsz. Szinte már a testvérem vagy, mégis el akarsz magadtól taszítani. Miért? - kérdezte felindultan, a fekete hajú fiú viszont csak bámult rá. Hát ennyire elhanyagolta volna a barátait? Nem gondolta, mivel Hermione és Ron is alig ért rá, hogy beszélgessenek. Igaz, már nem ült le esténként sakkozni vagy kártyázni Deannel és Seamusszel, de attól még beszélt velük. Néha. És Ginny ebben az évben amúgy is kényes téma volt. A lánynak sokáig tartott, mire megszokta az új, izmosabb és férfiasabb Harry látványát, addig pedig nagyon zavarta Harryt, hogy egyfolytában bámulja őt a lány.

- Sajnálom - suttogta, és nekidőlt a falnak. Ginny elé sétált, majd mosolyogva felnézett rá.

- Sajnálhatod is! De egyet jegyezz meg, Harry James Potter. Mi mind itt vagyunk, és mind segítünk neked, ha bármi problémád lenne. Ahogy pedig az utóbbi időben észrevettem, valamin nagyon agyalsz. Ha szeretnéd, én bármikor itt leszek, és elmondhatod nekem - mondta Ginny, majd gyorsan megölelte. Miután elengedték egymást, a lány elindult, de mielőtt befordulhatott volna a sarkon, Harry hangja megállította.

- Bármikor? Akár most is? - kérdezte a fiú, mire Ginny felkuncogott, és rábólintott. Visszaültek az ablakba, és egy darabig csendben voltak.

- Pont ilyen fejet vágtál két évvel ezelőtt is, amikor Chón rágódtál - jegyezte meg Ginny, mire Harry rögtön rápillantott.

- Van valaki, aki... közel áll hozzám, és kedvelem - nyögte ki a fekete hajú.

- Igen, értem. Szóval, ki az a lány? - kíváncsiskodott Ginny, mire Harry mélyen felsóhajtott.

- Nem lány - jött a halk válasz.

- Oh... ÓH! - lehelte Ginny, tágra nyitott szemekkel. Aztán... - Hű! Úgy értem, oké. Nem lány, tehát fiú. Ismerem?

Harry még hosszabban sóhajtott fel. Most jön a java.

- Nem fiú, sokkal inkább férfi már. Idősebb nálunk, és igen, ismered - válaszolta Harry. Hát nem mindegy most már?

- Idősebb? Mégis mennyivel? - kérdezte Ginny, miközben összevonta s szemöldökét, és erősen gondolkozott a lehetséges férfiakon, akiket ismer.

Harry félrenézett, és úgy válaszolt. - Nálam húsz évvel idősebb.

- De akkor... Az apád lehetne! - kiáltotta Ginny, mire Harry azonnal befogta a száját.

- Igen tudom. De légy szíves, halkabban! - morogta Harry, miközben elvette a kezét a lány szájáról.

- Húsz év? Akkor most harminchét éves. Elmondod végre ki az, vagy mindent úgy kell kihúzni belőled? - nézett rá kissé ingerülten a lány.

- Ne akadj ki, oké? - kérte Harry, és miután a lány rábólintott, csukott szemmel egy nevet suttogott. - Perselus Piton.

Nem nyitotta ki a szemét, csak várta a robbanást, ami végül elmaradt. Percekig csak csendben ültek, mikor végül Ginny megköszörülte a torkát, és megszólalt.

- Mennyire kedveled és mióta? - kérdezte halkan. Harry kinyitotta a szemeit, és a lány nyugodt arcára nézett. Nem erre számított. Hisztire, dühre, esetleg csalódottságra, de nem erre a csendes elfogadásra. Már biztos volt benne, hogy Ginnynek tényleg jó ötlet volt ezt elmondani.

- Mennyire? El sem tudom mondani. Mióta? Fogalmam sincs. Egy ideje - felelte, és szótlanul kibámult az ablakon.

- Miért látom rajtad ezt a borzalmas szomorúságot és reménytelenséget? Tudja, és nem fogadott el téged, vagy mi? - kérdezte Ginny, miközben megfogta Harry egyik térdén pihenő kezét, és kissé megszorította. Harry kissé keserűen felnevetett.

- Hogy tudja-e, Gin? El tudsz képzelni egy ilyen jelenetet? Odamennék hozzá, és azt mondanám: "Perselus, szeretlek és őrülten kívánlak!". Tudod, mit tenne velem, Ginny? Feldarabolna, aztán a darabjaimat három méter mélyre, a roxforti birtokon elásná - felelte Harry, de amikor Ginny rácsapott a térdére, rögtön a lányra nézett.

- Nem ezzel a szöveggel, de el kellene mondanod neki. Nem tudtam róla, hogy a gyávaság jellemző a griffendélesekre, főleg Harry Potterre.

Harry felhorkant.

- Ez nem gyávaság, Gin. Ez életösztön! - kiáltotta Harry, mire Ginny felkuncogott.

- Ugyan! Szerintem mondd meg neki, vagy örökre boldogtalan leszel, mert meg sem próbáltad. Ha mégis elutasítana, legalább nem fogod azt érezni, hogy temiattad nem jött össze a dolog. Nekem most mennem kell, de gondolkozz el azon, amit mondtam. Ügyes leszel, mindig az vagy - ugrott le Ginny a párkányról, és egy kis puszit nyomott Harry arcára, majd elsietett.

Harry csak bámult utána, aztán elhatározta magát, és ő is leugrott az ablakból. Ginnynek igaza van, gondolta. Meg kell neki mondania! A pince felé vette az irányt, és meg sem állt Perselus lakosztályáig. Útközben több mardekáros is lenézően vagy épp megvetően nézett rá, de nem foglalkozott velük. Kit érdekel, mit gondolnak? A Perselus Piton feliratú ajtó előtt lefékezett, és gyorsan bekopogott. Mivel meg sem mert volna szólalni, már tudta, mit fog tenni.

Az ajtó pár másodperc múlva feltárult, és szerelme ott állt előtte teljes életnagyságban. Fekete talárja most nem volt rajta, csak egy fekete nadrág és cipő, valamint egy fehér ing. Haja kiengedve lógott a vállára, mint általában mindig. A szemében pedig enyhe meglepettség gyúlt, ahogy meglátta, ki jött hozzá. Harry nem tétovázott, hisz ehhez csak most, ebben a pillanatban volt bátorsága.

Előrelépett, majd Perselus nyakába fonta mindkét kezét, és száját rásimította a bájitalmester puha, vékony ajkaira. Perselus meglepett kis nyögést hallatott, amitől Harry csak még jobban hozzásimult, és nyelvével végigsimította a férfi ajkát. Ekkor Perselus átkarolta őt, és szorosan ölelte, míg beljebb lépett, és bevágta az ajtót Harry háta mögött. A fiút az ajtónak nyomta, és átvette az irányítást. Nyelvével birtoklóan és vággyal telve kutatta a griffendéles száját, és Harry is minden érzésével viszonozta Perselus csókját. Óráknak tűnő percek után lassan szétváltak, és kutatóan néztek egymás szemébe.

Perselus meg volt döbbenve. Miután az egész délelőttöt a Kamrában töltötték megbeszéléssel és gyakorlással, elvonult az irodájába dolgozatokat javítani. Nemrég pedig megebédeltek a keresztfiával. Már éppen vissza akart térni a munkájához, amikor kopogtattak. Az étel maradványait eltűntette, és miután Draco bevonult a szobájába, kinyitotta az ajtót.

Ott pedig egy nagyon elszántnak tűnő, csillogó tekintetű Harry Pottert talált. Aztán Harry szinte rávettette magát, ő pedig teljesen elárasztva érezte magát. A mélyen elnyomott érzések most elemi erővel áradtak szét bensőjében, és készségesen viszonozta a szenvedélyes, mégis puha csókot. Semmi más nem érdekelte abban a pillanatban, csak az, hogy Harryt ölelte, ízlelte, simogatta. Aztán mikor nekidöntötte a fiút az ajtónak, és Harry vágyakozva felsóhajtott, az már majdnem túl sok volt számára így hirtelen.

Erőnek erejével szakította el száját a fiúétól, és újabb döbbenethullám csapott át a feje felett, amikor tisztán ki tudta olvasni az érzelmeket abból a smaragdszínű pillantásból.

Észre sem vették, hogy szobája ajtajában, Draco Malfoy, vigyorogva figyeli őket.

Szerző megj.: Sziasztok! *félve néz körül* Remélem nem haragszotok nagyon, mert nem volt múlt héten friss, és most vasárnap sem. Itt a friss, bár sokkal rövidebb, mint terveztem, de a vége talán kissé kárpótol titeket. Egyébként a frissek elmaradásának egyetlen oka: a WS. :S Normális művel akarok előállni, így állandóan azon agyalok, és azt pötyögöm. Hm… Na mindegy.

A bétázást ezúttal is köszönöm Revinek, akit nagyon szeretek amiért ilyen kitartó és türelmes! J