6. fejezet: Lebukás
Ahogy teltek-múltak a napok, Harry és Tristan teljesen beilleszkedtek a főhadiszálláson folyó életbe. Draco gyakrabban jött, és az elmúlt három hétben minden második délután itt volt, hogy a fiával legyen. Harryt mégsem ez zavarta.
A szőke közelében az egész teste arra vágyott, hogy a hosszú, sápadt bőrű, karcsú ujjak érintsék. Zavarba ejtette, hogy a szőke közelsége ilyen hatással van rá, és végső elkeseredettségében egyre többet edzett és varázsolt. Több bűbájt megalkotott, és meg is tanította a rendtagoknak. Az átokszínező varázslatokat, vagy a láthatatlanná tévő bűbájt, ami ezerszer jobb volt a kiábrándításnál. Vagy azt, hogy a patrónusuk szilárd alakot öltsön, és ne csak elűzze, de meg is semmisítse a dementorokat. Albus végtelenül hálás volt ezekért, és mindig izgatottan várta az újabb találmányokat, ötleteket.
Ronnal és Hermionéval való viszonya is visszaállt a régire, és miután Dracóval megbeszélték, Ginnyt kérték fel a kis Tristan keresztanyjának. Tristan lelkes volt, okos, és már legalább tíz betűt átvettek Dracóval, aki bejelentette, hogy ő öt évesen már tudott olvasni, és a fia is meg fogja tanulni addigra. Harry ezt nem bánta, sőt örült neki, hogy a két szőke egyre jobban összeszokik. Minden eshetőségre felkészült a háború végét illetően. Ha az kell, magával viszi a pokolba azt a szörnyeteget, és akkor Tristan is élhet nyugodtan Dracóval és annak új vagy jelenlegi szerelmével.
Semmit sem tudott a volt mardekáros magánéletéről, de jobb is volt. Néha iszonyúan rátört a vágy, hogy beletúrjon a hosszú szőke tincsekbe, vagy hogy a sajátjain tudja a szőke férfi ajkait. Néha megdöbbent saját gondolatain, és azonnal le is szidta magát értük. Nem gondolhat így rá! Nem teheti, hiszen ők semmit sem éreznek egymás iránt. Legalábbis abban biztos volt, hogy Draco biztosan nem táplál az irányába gyengéd érzelmeket. Végső elkeseredettségében egyre többet járt le Piton laborjába, amíg Tristan az ebéd utáni szunyáját töltötte.
- Már megint itt, Potter? Mi az, amiért újfent kitüntetsz becses személyed jelenlétével? - kérdezte az eléggé morcos Piton. Harry rávigyorgott, és megvonta a vállát. Már rég sikerült rájönnie, hogy Piton egy szemét, csúf rohadék volt, de viszont fantasztikus humorral és szarkazmussal áldotta meg Merlin.
- Jöttem élvezni a kitűnő társaságod, Piton. Szóval, ma éppen mit kotyvasztasz? - ült le Harry a munkaasztal melletti magas székre. Piton felhúzott szemöldökkel nézett rá.
- Kotyvasztani? Honnan szeded az ilyen kifejezéseket? A fiad szerint a bájitalkészítés főzőcske, szerinted pedig kotyvasztás. Az egyetlen szerencse, hogy a fiad nem tőled örökölte a bájitalfőzéshez való hozzáállását - gyújtotta meg az üst alatt a tüzet Piton.
Harry jóízűen felnevetett.
- Ugyan! A bájitaltan R.A.V.A.SZ. vizsgám Kitűnő lett, és az aurorképzőben is megmaradt a Várakozáson felüli. Nem vagyok tehetségtelen, csak a tanár tüntetett fel annak... - ment bele Harry a piszkálódásba, de tudta, hogy nem lehet övé az utolsó szó. Pitonnal szemben soha.
- Ha egy csepp érdeklődést is mutattál volna a tantárgy irányába, nem tüntettem volna fel úgy az értelmi képességeidet, mitnha egy troll agyával gondolkodnál - mosolyodott el gúnyosan a bájitalmester.
- Rendben, te nyertél, Piton. Mi készül? - nézett az üstbe, amiben eddig csak egy savas oldat volt. Ha Harry jól tudta, akkor ez egy üstnyi Veritaserum lesz. A savas oldatot kell először hatástalanítani, majd a legtisztább és legjobb minőségű anyagokkal átlátszóra főzni.
- Veritaserum, de ezt te is tudod, Potter - vetette oda Piton, majd hozzálátott az elkészítésnek.
- Minek? - kérdezte Harry, Piton pedig érdekesen nézett rá.
- Nem voltál ma reggelinél az ebédlőben? Mordon elkapta Nottot. Az ifjabbik Nottot - mondta Piton. Harry kicsit meglepődött, de annál jobban elszörnyedt. Idehoztak egy halálfalót! Ide, az ő házába, a főhadiszállásra, a fia rejtekhelyére! Elöntötte a méreg, és talárja felületén mágikus szikrák kezdtek el pattogni.
- Hol van Mordon? - kérdezte halkan, alig kordában tartott dühvel Harry. Piton meglepődve nézett fel, majd egy kissé elnyílt a szeme a meglepettségtől.
- A zárkáknál - felelte, és figyelte, ahogy Potter elindul az ajtó felé. - A szérum nélkül hiába mész oda! - szólt utána, de mintha csak a falnak beszélt volna.
Harry nagyon ideges volt, és remegett az elfolytott mágiakitörés miatt. A zárkában ott volt lent Remus, Kingsley, Mordon, és már Piton is utolérte.
- Rémszem! Mi a francnak hoztad ide? - tört ki Harry, de a hangja a felismerhetetlenségig elmélyült. Egész testét feszítette a mágia, a fia iránti aggodalma határtalan volt. Veszélyben voltak, és erre idehozzák ezt a szemetet.
- Nyugalom, Potter, csak kikérdezzük. Piton kész van? - intette le őt Mordon, de ekkor egy erős széllöket vágott keresztül a pincében kialakított börtönön.
- Nem gondolnám, hogy bárkivel is így kellene beszélnie, Mordon. Félre! - nézett dühösen az öreg aurorra, aki ha meg is lepődött a reakción, félreállt. Harry körül mostmár valósággal izzott a levegő. A smaragdszemű férfi odalépett az ájult halálfaló mellé, és a nyakánál fogva felrántotta. A falnak csapta, mire azonnal magához tért a fiatal halálfaló. Gyűlölettel teli szemekkel nézett Potterre, de a biztos fulladás határán meg sem tudott szólalni. Harry mélyen a szemébe nézett, és legilimentálni kezdte. Erős falakba ütközött, de számára nem jelentett túl sok nehézséget. Módszeresen járta körbe az elméjét, mire megtalálta azt a kis rést, amit keresett. Áttörte a pajzsot és a halálfaló elméje megnyílt előtte. Arra gondolt, hogy most meg fog halni, és hogy még mindig jobban járt, mint Malfoy. Malfoy? Harry még mélyebre ásott, és a tegnap estét élhette újra át Nott emlékein keresztül.
- Drága barátaim! Remek munkát végeztek, ám most újra csalódnom kellett egyikőtökben. Perselus után új kémre bukkantam soraimban, és ez mélyen elkeserít. Draco, mit gondolsz erről? - szólt sziszegve Voldemort, miközben fel-alá járkált térdelő halálfalói előtt. Draco felállt és előrelépett. Nem válaszolt, ezért Voldemort megállt előtte. Harry érezte, az elégtételt, amit Nott érzett. "A szőke homokos végre megkapja, amit érdemel!"
- Látom, már érted miről beszélek, hűtlen halálfalóm. Eladtad a lelked nekem, és most kérnéd vissza? Attól tartok, ez nem lehetséges. Rossz döntést hoztál, Draco! Crucio! - szólt hidegen a kígyóképű, és Draco Malfoy összesett a kíntól, de egy hang sem hagyta el a száját. Amikor az átkot levették róla, nehézkesen felkellt és a vörös szemekbe nézett.
- A legrosszabb döntés, amit életemben meghoztam, az az volt, amikor beálltam hozzád - szűrte a fogai között a szőke feketeköpenyes halálfaló, és Voldemort hidegen, kegyetlenül felnevetett. Újabb átkot küldött a sötét oldal árulójára, aki eszméletlenül terült el a földön.
- Meg fogod te bánni még ezt! Lucius, vidd le a pincebörtönbe, hadd élvezze a fiad a vendégszeretetem. Blaise, Bella, Rodolphus! Gondoskodjatok róla, hogy megtanulja az ifjabb Malfoy, mennyire fájdalmas is az élet! - mondta ki az ítéletet Voldemort, mire Lucius felrántotta az ájult testet, és az éppen magához térő Dracót megkötözve kilebegtette a szobából. A másik három felszólított is utána sietett. Eztán Voldemort elküldte a többieket.
Nott hihetetlenül elégedett volt, hiszen Malfoy egész roxfortos élete alatt uralkodott felette, és még a halálfalók között is rangban fölötte állt. Harry mérhetetlenül dühös volt. A marka még jobban rászorult a fiatal férfi nyakára, aki hörögve kapkodott levegő után, ami persze nem segített rajta. Harry a mellkasához nyomta a pálcáját, és neonzöld fény villant. Síri csend ereszkedett a pincére. Harry elengedte Nott nyakát, amelyen furcsa módon égési sebek voltak Harry keze nyomán. Izzott a bőre, és most mindenki megtapasztalhatta, mennyi erő is lakozik a fiatal megmentőben. Nott élettelen üres tekintete csak még jobban keserítette Harry lelkét, és szótlanul indult el kifelé. Remus, Mordon, Kingsley és Piton döbbenten meredtek utána, majd egymásra. Fogalmuk sem volt, mit láthatott Harry, de az bizony Nott életébe került.
Harry a lépcsőn jött lefelé, és megpillantotta a lent álló Lupint, Dumbledore-t és Pitont. Nem akart veszekedést, főleg, hogy elhatározta magát, és ebben senki sem akadályozhatta meg. Elmegy Dracóért, és visszahozza. Jelen pillanatban senki más nem érdekelte. Tristantól elköszönt. Miközben a kicsi édes álmát aludta, puszit nyomott a homlokára. Sziszit kérte meg, hogy ha felébred a kicsi, szóljon neki, hamarosan itt lesz ő vagy Draco, és ne féljen. Fogadjon szót Molly néninek.
A lent állók meglepetten nézték a fiatal férfi ruháját. Éjsötét, fekete talár volt rajta, ami alatt az aurorok strapabíró kemény ruhája feszült. Ez igen hasznos volt, mivel a legtöbb gyengébb bűbáj, átok és ártás lepattant róla. Harry épp két ezüst tőrt tett bőrcsizmái szárába majd pálcáját a combján lévő pálcatartóba. Amikor bekattintotta a pálcatartó tetejét az láthatatlanná vált, így elrejtve a fegyvert mások elől.
Amint leért, rájuk sem nézve ment tovább. Nem érdekelte Remus féltése, Dumbledore aggódó tekintete, vagy épp Piton dühe.
- Mit képzelsz, mit csinálsz, Potter? Fejjel a falnak rohanni? Ezt tanítják manapság az aurorképzőben? Nem! Várj, ez még a griffendéles hősködés, igaz? Nem mehetsz oda, hogy aztán megöljenek! Ha meghalsz, a háborút is fújhatjuk! - kapta el a karját Piton. Harry villogó szemekkel forfult felé, miközben kirántotta a karját.
- Fújhatjuk, mi? Maga csak erre gondol! Egy fegyver vagyok, amit majd alkalom adtán fel kell használni, nemde? Most eljött az idő, amikor kipróbáljuk ezt a remek elméletet. Emiatt haltak meg a szüleim, emiatt halt meg a keresztapám, emiatt hal meg mindenki körülöttem! Draco nem fog! Azt nem tudnám elviselni, és Tristan sem. Elég volt! - tört ki Harry, amikor Mrs. Black hangján kezdett ordítani a mellettük lévő festmény.
- MOCSKOS VÉRÁRULÓK! SÁRVÉRŰEK APÁIM HÁZÁBAN! SZEMETEK! KI INNEN! - ordította, miközben Harry a kép felé fordult.
- Idefigyeljen, maga vén banya! A Dumbledore, Piton és Potter család mindig is az aranyvérűek közé tartozott! Remus anyja pedig Knight lány volt! Szóval fejezze be, de nagyon gyorsan, mert úgy fog járni a portréja, mint a falikárpiton díszelgő fekete foltok! - közölte Harry erélyesen a képpel, majd elrántotta előtte a függönyt. Még hallani lehetett mögüle a mérges lihegést és köpködést. Ez ám az úrinő! Amikor megfordult, még aggodalmasabb szemekkel találta szemben magát, míg Piton arckifejezése felismerhetetlen érzésekkel volt tele.
- Elmegyek érte! Kérlek, Albus, ha összeszeded a rend tagjait, akkor küldök majd egy patrónust. Most nem állíthatsz le! - suttogta Harry, miközben még mindig kicsit lihegett a méregtől. Dumbledore a vállára tette a kezét, mire Harry belenézett a komolyan csillogó kék szemekbe.
- Rendben, fiam! Várjuk a hívásod, addig elrendezek mindent. Vigyázz magadra, Harry! Szeretnék még itt állni és beszélgetni veled a holnapi vagy azutáni napon is - mondta Dumbledore, mire Harry bólintott, és már csak az ajtó csapódását hallották.
Az igazgató ránézett a másik két férfire, majd elsietett szólni Minervának és Alastornak.
- Honnan tudta, hogy anyám Knight volt? - kérdezte Remus, majd a mondatot meghallva Albus visszafordult.
- Harry mindig tud nekünk meglepetéseket okozni. Készüljetek, Remus! Perselus, kérlek, hozz minél több energianövelő és kalapkúra főzetet! - mondta komolyan, és elsietett. A két férfinek sem kellett több, máris indultak a dolgukra. Fél órával később az egész Főnix Rendje a jelre várt a főhadiszálláson.
Harryt feszítette a mérhetetlen harag és kétségbeesés. Draco bármelyik pillanatban meghalhat, vagy már meg is történt. Utálta magát, amiért ilyen gyenge. A könnyek végigfolytak az arcán, az eszeveszett vágyakozása most új értelmet nyert. Szerelmes volt. Szerelmes volt Draco Malfoyba. Talán ezért is fájt annyira, hogy azon az egy éjszakán kívül - amire még mindig nem emlékezett - nem lehettek többet együtt. Szerette őt, ennyire még Cho és semelyik másik lány sem tudta felkelteni az érdeklődését, felborzolni minden érzékét. A három heti, sőt... majdnem öt éves sóvárgás újult erővel tőrt rá, és azt hitte, megfullad a hirtelen jött érzései miatt. Nem veszítheti el! Őt nem!
Miután hoppanált a Nott elméjéből kiszedett helyre, valósággal megborzongott. Óriások és vérfarkasok ordításai szelték át a mezőt, több száz kígyó tekergett a fűben, némelyik a leghalálosabb fajtából. Harry hirtelen egy villanást vett észre a szeme sarkából, majd valami iszonyatos erővel a földhöz vágta. Felnézett és két vérbenforgó mohó szem lesett vissza rá. Hófehér, márványszerű bőre volt, és a szájából két nagy helyes fog csúszott ki. Harry még idejében ragadta meg a bal csizmájába tömött tőrt, és vágta bele a vámpír hátába. Az sikoltott, és hatalmas mennyiségű vér loccsant ki a szájából. Harry undorodva lökte le magáról a testet. Feltápászkodott, és küldött magára egy tisztító bűbájt, ám az nem segített semmit. A vörös, már kissé nyálkás folyadék ott maradt a talárján, nyakán, állán és kezén. Undorodva, törölte le a nagyját az álláról, és lopakodva elindult a sötét birtokon. Annak ellenére, hogy jócskán délután volt még, itt teljesen vaksötét. Hallotta a többi suhanó hangot, és azt, hogy a vámpírok megérezték a vérszagot. Azt viszont meglepve vette észre, hogy nem jöttek utána. A kígyók sem marták meg, inkább arrébb csúsztak az útjából. Ezek szerint Voldemort már tudja, hogy itt van. Nem fecsérelt több időt az osonásra, inkább rohanni kezdett a magas sötét épület felé. Az ajtó hangtalanul nyílt meg előtte, bent pedig több mint száz pálca irányult rá egyszerre.
- Harry! Milyen remek, hogy benéztél! Rég találkoztunk, ezért azon gondolkoztam, hol voltál eddig. Franciaország gyönyörű hely! - vált ki Voldemort alakja a félhomályból. A halálfalók lehajtották fejüket uruk előtt, de éberen figyelték minden mozdulatát.
- Helló, Tom! Igen, csodás hely. Gondoltam, elugrom kicsit nyaralni, hisz nem kellek én ide. Elbírtak veled így is, amíg távol voltam - gúnyolódott Harry, mert tudta, ezzel dühíti fel őt a legjobban. A franciországi dolgot biztos Draco elméjéből szedte, de látszólag a fiukról nem tudott.
- Valóban? Ahhoz képest egész nyugodtan hagytak elvonulni ide, aminek a legtöbb auror és minisztériumi dolgozó tudatában van. Ez a régi Lestrange Kúria, Harry. Itt a te Minisztériumod! Gyáván megbújnak, ami persze csak nekem kedvező. Milyen érzés most itt állni egyedül, miközben leghűségesebb és legerősebb halálfalóim vesznek körül? Félsz már? Érzed a hatalmam? - susogta a Sötét Nagyúr, miközben körbesétálta Harryt. Harry nem foglalkozott a sebhelyébe nyilaló fájdalommal, inkább észrevétlenül megidézte patrónusát, amit egy illúzióval elrejtett a halálfalók és Voldemort szeme elől.
- Minden, amit érzek veled kapcsolatban, szánalom és undor. Itt a vége, Tom. Ennek egyszer s mindenkorra véget vetünk! - köpte a fekete hajú férfi, mire már lendítette is a pálcáját. Voldemort is egy azon időben küldte felé a sajátját, és a fehér varázslat összeütközött a zöld Avada Kedavra fényével. Összekapcsolódtak, és forró massza folyt le a két fény találkozásánál. Egyszercsak a semmiből feltűnt körülöttük egy fényburok, mikor ezzel egy időben hoppanálások hangjait hallotta. A Főnix Rendje ideért, gondolta Harry, és most már teljes figyelmét Voldemortra fordította. A fényburkon kívül kiabálások és ordítások hallatszottak, de Harry tisztában volt vele, hogy se segíteni nem tud nekik, se más ő neki. A Priori Incantatem ezt megakadályozza. Még több erejét és mágiáját lökte előre Voldemort felé, aki szánalmasan megtántorodott, de a varázslatot fenntartotta, és ő is lökéshullámot indított el. Harry kicsit visszacsúszott, de tartotta magát. Tisztában volt vele, hogy előbb-utóbb úgyis kifárad valamelyikőjük, és tudta, hogy ő lesz az, aki előbb. Ezt nem engedhette meg, főleg úgy nem, hogy akkor valószínűleg meghal, csakúgy, mint az egész ideérkező Rend. A vörös szemekbe bámult, miközben érezte, hogy behatolnak az elméjébe. Erősen koncentrált, és végül sikerült kilöknie Voldemorotot, de már késő volt.
- Ó, Harry! Mi lesz a drága kis Tristannal, ha megöllek? - kérdezte mézesmázosan Voldemort. Harryt elöntötte a düh.
- Megmondom én neked! Ugyanúgy fogja végezni, mint a szüleid, a keresztapád, és a drágalátos szerelmed is! - köpte a végét, majd hidegen felkacagott. Harrynél itt pattant el az a bizonyos cérna. Minden erejével, háromszorosára növelte az igaz szeretet varázsát, és már csak a vakító fényt látta. Éles sikoltás hallatszott, majd a fény kihunyt. Harry térdre esett, és kezeivel a combján támaszkodott, miközben lihegve felnézett. A halálfalók nagyja megkötözve vagy ájultan feküdt a földön. A megmaradtak és a rend tagjai őt nézték. Hirtelen pukkanások hangja jött mindenfelöl, és az időben magukhoz térő halálfalók próbáltak elhoppanálni, sikertelenül. Többen amputoportálták magukat, és végül ők is meg lettek kötözve. Harry nagy nehezen felállt, majd botladozva előre indult. Tőle úgy tíz méterre, ahol az előbb még Voldemort állt, egy kupac hamu feküdt. Voldemort pálcája a hamu közt volt, és Harry lehajolt érte. Felvette és megfordult. Az emberek arcán még minidg a hitetlenkedés volt a fő érzelem. Egy mozdulattal és egy hangos reccsenéssel a Sötét Nagyúr pálcája kettétört a Kis Túlélő kezében. Kirobbant az öröm, és mindenfelől boldog kiáltások érkeztek. Dumbledore ért oda hozzá elsőként.
- Drága fiam! - mondta az ősz mágus könnyes szemmel, és megölelte a fiatal férfit. Harry ügyetlenül visszaölelte, majd elhúzódott. Most fogta fel csak igazán, mit tett. Az életét megkeserítő személy, a Sötét Nagyúr, halott. Véglegesen halott.
- Hogy vagy? - kérdezte továbbra is Dumbledore.
- Jól vagyok, Albus. Meg kell néznem valamit! - mondta, majd elindult a terem végében lévő egyetlen ajtó felé. Jól sejtette. A lepcsőn lefelé próbálta összeszedni maradék erejét, és megivott egy energianövelőt is. Erre most szüksége van. Hamarosan leért a pincébe, ahol a rácsok mögött rothadó, foszladozó testek feküdtek. A bűz csípte a szemét, és szinte elviselhetetlen volt. A kínzások, hányás, izzadtság, a rohadó hús szaga. Felfordult a gyomra. Egyre beljebb ment, és ahol elhaladt, felgyulladtak a fáklyák. Végül a leghátsó cellában megtalálta azt, akit keresett. Halk, nehézkes lélegzést hallott, és a megkönnyebbülése határtalan volt. Egy szinte meztelen test feküdt a hideg, fagyos földön. A kínzások és verések nyomai ott voltak a testén és a tehetetlen düh ismét elárasztotta Harryt. Egy intésére a cella ajtaja kicsapódott, és a test megrezzent. Harry ebből tudta, hogy eszméleténél van. Óvatosan letérdelt, és az öllébe húzta a piszkos, megviselt Dracót. Hihetetlenül sápadt volt, és az ajkai is fel voltak repedve.
- Draco? Harry vagyok. Minden rendben van. Hallod? - kérdezte Harry lágyan, mire a fáradt szürke szemek ránéztek.
- Harry? Tényleg te vagy? - kérdezte akadozva, de a mondat erős köhögésbe fulladt. Harry látta, amint jócskán köhög fel vért is. Ez nem jó, nagyon nem, belső vérzése lehet.
- Elviszlek innen... - mondta Harry, és felemelete a félig eszméletlen testet. Megremegett a súly alatt, hiszen nem csak mágikusan, de testileg is nagyon kimerült volt. Végül mély levegőt vett, és a Grimmauld térre hoppanált.
Gyorsan bevitte a házba az ájult Dracót, és a szobájáig meg sem állt. Tristan nem volt ott, ezért nagyon, de nagyon hálás volt.
- Molly! - kiabált Harry, mire a vörös hajú asszony megjelent.
- Harry drágám! Merlinre, Draco! Mi történt? - kérdezte, de már rohant is el. Hamarosan Madam Pomfreyvel az oldalán tért vissza. Harry egy percre sem mozdult el, amíg a javasasszony megvizsgálta a szőke férfit.
- Csoda, hogy még él. Erős belső vérzése van, kiszáradt és teljesen lehűlt a teste. A Cruciatus és egyéb sötét varázslatok nyomait is látom. Nagyon rossz állapotban van. Mi történt? - kérdezte Poppy, miközben szorgosan adagolta a bájitalokat a szőke férfi szájba, és közben gyógyította a testét.
- Draco lebukott. Legilimentáltam Nottot. Elmentem érte, de végül úgy hozta a sors, hogy meg kellett küzdenünk a halálfalókkal és Voldemorttal is. Véglegesen - tette hozzá a végére, mire a két asszony rámeredt.
- Mi lett Tudjukkivel? - kérdezte Molly, és közben egy tál meleg vizet hozott, hogy lemossa a beteget.
- Meghalt - fejezet be egy hang az ajtónál. Piton és Dumbledore állt ott. - Poppy, lent van néhány sérült ember, tudod néhányunk nem úszta meg teljesen sértetlenül a halálfalók átkait - folytatta tovább az igazgató. Szemei csak úgy csillogtak, és hiába a kimerültség, úgy nézett ki, mint aki éveket fiatalodott.
- Mi ez a sok mocsok rajtad, Potter? - kérdezte "kedvesen" Piton. Harry elfintorodott.
- Vámpírvér. Molly, Draco rendbe jön? - kérdezte Harry, miközben ledobta a mocskos talárt. A vörös hajú asszony mosolyogva bólintott.
- Igen. Nem sokon múlt, kis drágám, de igen. Rendbe jön. Most pedig menj és mosakodj meg! Teddy és Tristan fent vannak Remusék szobájában - mondta, majd odalépett hozzá és szorosan magához ölelte Harryt. Az ölelés meleg és szeretettel teli, anyai. Harry a könnyeivel küszködve hagyta ott a szobát, majd a folyosó végi fürdőbe ment. A zuhany forró volt, és igazi gyógyír meggyötört lelkének. Mennyi minden történhet egy nap alatt? Felkelsz abban a reményben, hogy ezt a napot is át fogjátok vészelni, hogy túlélitek, majd szorgosan készíted a reggelit. Játék a fiaddal, gyakorlás és aztán edzés. Egy könnyű ebéd után pedig elkezdődik a borzalom. Elfognak egy halálfalót, te szinte pépet csinálsz az agyából, majd elkeseredettségedben és dühödben megölöd. Ész nélkül rohansz a vesztedbe a szerelmed után, hátrahagyva a fiad és mindenkit, aki szeret, és aggódik érted. Besétálsz az oroszlán barlangjába, és a kétségbeesés és a düh kihozza belőled azt, ami képessé tesz a győzelemre. Megtörve, kimerülten rátalász arra az emberre, akit talán egész életedben tisztán és őszintén tudtál szeretni. Harry kénytelen volt megkérdezni valamit magától. Mégis milyen embernek tartod magad, Harry Potter? Harry fáradtan ütött bele a csempébe.
- Hát most minden másnak tartom magam, kivéve embernek... - motyogta bele a csendes fürdő levegőjébe Harry. Megtörülközött, majd az odabent talált ruhákat magára öltötte.
- Most már minden rendben lesz, Harry. Köszönöm, és büszke vagyok rád - mondta az igazgató, Harry pedig megremegett. Bólintott, majd elsuttogott egy köszönömöt. Váltottak egy halvány mosolyt, és Dumbledore elhagyta a szobát. Harry átalakította a széket egy kényelmes fotelre, és beletelepedett. A szőke jól nézett ki, habár kissé ki volt pirulva a láztól. Csak nézte a magas, sápadt alakot, ahogy ott fekszik az ágyában, és őt is elnyomta az álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése