Harry Potter és a Tűz ereje - 12. fejezet

12. fejezet: Barátok


(Harry és Sophia gondolatátvitele továbbra is dőlt betű.)



- Semmi, ismétlem semmi, nem lehet annyira halaszthatatlan, hogy azt az egész iskola szeme láttára kelljen lerendezniük! Potter, Thompson, Prewett maguk nem voltak mardekárosok, de attól még tudhatnák, hogy az én házamban nem fogom eltűrni ezt a hatalmi versenyt. Malfoy, Nott! Maguk hat éve Mardekár Malazár nemes házába járnak, és mégis ilyen gyerekesen, ilyen lealacsonyítóan kellene elintézni ezt maguk szerint?! Fejenként 5 pont a Mardekártól, és most azonnal indulás lefeküdni! - osztott ki minket Piton, miután levágtattunk a pincebéli irodájába. Pansyt felküldtem a lakrészünkbe, hiszen ő nem keveredett bele. Dühösen léptem ki a folyosóra, majd egy szó nélkül hagytam ott Nottot és díszes kompániáját. De ő utánam kiáltott.

- Még nem végeztünk Potter! - köpte, én pedig hátrafordulva gyűlölködve meredtem rá.

- Abban biztos lehetsz Nott! - vetettem oda neki, majd továbbindultam. Két folyosóval arrébb Brian elkapta a karom, és a falnak lökött.

- Fejezd be, hallod!? Még mindig vörösen villog a szemed, és nem ijesztheted meg Pansyt is! Higgadj le! - kiabált rám, én pedig bólintva próbáltam mélyeket lélegezni. Szememet lehunytam, és Pansy gyönyörű arcára gondoltam. A csókjára, és finom illatára. Percek múlva kinyitottam a szemem, s Brian elégedetten nézett rám.

- A dühös zöld sokkal jobb! - vigyorodott el, én meg csak szemeimet forgatva továbbindultam. Draco és Barbi csendesen jött velünk, de tudtam, hogy mind nagyon kíváncsiak. Az egész Nagyterem látta a szemem, így holnapra valószínűleg még a próféta is megírja, hogy a Hatalmas Tudjukki megszállta Harry Pottert. Fújtatva léptem be közös lakosztályunkba, csakhogy rögtön észrevettem az ablakban ülő fekete hajú szépséget. Lassan odamentem hozzá, és végigsimítottam a vállán, majd kezem a csípőjére csúszott. Leültem mellé, és együtt néztük a borús esti égboltot.

- Szeretlek - súgtam neki halkan, mire megremegett. Hangosan felsóhajtott, majd hozzám bújt és arcát a mellkasomnak támasztotta.

- Én is szeretlek - felelte, én pedig mosolyogva nyomtam egy puszit a hajára.

- Megijesztettelek - jelentettem ki pár perc múlva, mire még szorosabban ölelt át.

- Vörös volt a szemed - suttogta, én pedig magunk elé tartottam az egyik kezem. Kis lángok kezdték nyaldosni a tenyerem, Pansy pedig halkan sikkantva húzódott még jobban hozzám. Csillogó tekintettel nézte a kezem, majd összezártam a markom, és a kis lángok eltűntek.

- Tűzmágus vagyok Pans. Ha megrémítenek, vagy felidegesítenek megváltozik a szemem színe. Szó sincs semmilyen megszállásról, vagy hasonlókról. Ez nálunk teljesen természetes, és nem lehet kontrollálni - feleltem, ő pedig megfogta összezárt markom, és a kis kecses kezeivel szétnyitotta az ujjaimat. Persze a kezemen nyoma sem volt égési sebeknek. Pansy hosszan felsóhajtott, majd végül a szemembe nézett.

- A többiek is nyugtalanok. Brian talán tudja, de Barbi, Gabi, Oliver és Draco nem. Aggódnak miattad. Mind aggódunk - mondta csendesen, én pedig még erősebben magamhoz öleltem őt. Mély levegőt vettem a finom illatából, majd elgondolkodva bólintottam.

- Ezt meg kell beszélnem valakivel - mondtam, mire felkuncogott.

- Sophia! - hívtam legjobb barátnőm, és amikor megjelent, rászállt Pansy térdére. Rajtam kívül két embernek engedte csupán, hogy hozzáérjen. Ez pedig Gabi és Pansy volt. Gabit sejtettük miért. A lány vérében erőteljes vélagén volt, ezért valamilyen szinten közel állt a mágikus lényekhez. Pansyt pedig valószínűleg Sophia választotta ki, de én tudtam, ez nem azért van mert ő a barátnőm. Egy mágikus lényt nem befolyásolnak az emberi kapcsolatok. Főleg nem egy főnixet.

Tessék Harry? - szállt felém a gondolat, miközben lágy trilla hallatszott a szobában. Mindenki kijött a kis nappaliba, és mosolyogva néztek minket.

El szeretném mondani nekik, hogy mi vagyok és miért engem választottál - néztem rá, mire a főnixleányzó rám morgott. Igazából olyan hang volt, amilyet egy macska ad ki ha dorombol, de én tudtam, hogy nem az elégedettsége jeléül csinálta.

Nem azért választottalak, mert uralod a tüzet te tökkelütött. Igen, megtaláltál, és igen, veled maradtam, de csakis azért, mert tudom, hogy sokra vihetjük együtt. Harry én tényleg belelátok a fejedbe, és jobban ismerlek mindenkinél. Azt teszem amit mondasz, mert a társam vagy. Ha úgy tetszik a gazdám, de nem fogok neked hajlongani mint egy házimanó - fújtatott Sophia, mire felnevettem. Pansy közben kibújt a karjaim közül, hogy nyugodtan társaloghassunk a kis madarammal.

Nem vagyok a madarad! - rikoltozott, én pedig igyekeztem komoly fejet vágni, miközben fulladoztam a nevetéstől. Erre Sophia elszállt tőlem, és a kandalló melletti ülőkéjére ült. Háttal nekem.

- Naah, Soph! Kicsiiim! Ne máár! - kuncsorogtam, de ő csak tovább fújtatott.

Olyan egy idióta vagy. Nincs egy komoly beszélgetésünk sem, mert te mindent elpoénkodsz. Beszélj hozzám gondolatban, és ne hangosan, mert a barátaid előtt is mindjárt megalázod magad - mondta, mire csak vigyorogva letérdeltem.

- Óh érted bármit! Kéérlek! - mondtam, mire gondolatban lemondóan felsóhajtott.

A világ vége lesz az a nap, amikor végre felnősz - mondta, miközben a vállamra szállt.

Szeretlek Sophia, és köszönöm - mondtam, miközben felálltam. Cirógattam a fényes gyönyörű tollakat, mire ő kedvesen megcsipkedte a fülem. Most visszanéztem a többiekre, akiknek lila volt a fejük, a visszatartott röhögéstől.

- Nyugodtan engedjétek ki - mondtam, mire kitört a nevetés. Brian és Draco egymást támasztva hahotázott, míg a lányok a hasukat fogták és úgy kacagtak. Oliver meg már a levegőt kapkodta, mivel lassan az is elfogyott. Amikor végül lenyugodtak, megálltam velük szemben.

- Mi az Lexi? - kérdezte Barbi, mire csak mosolyogva megráztam a fejem.

- Még nincs itt mindenki - mondtam, majd Sophiára néztem.

Ron és Hermione? - kérdezte, amikor pedig bólintottam, szó nélkül, egy lángcsóva kíséretében eltűnt.

- Hova ment? - kérdezte ezúttal Pansy.

- A Griffendél toronyba - mondtam, de közben Sophiára koncentráltam. - Jön Hermione - mondtam, és a következő pillanatban Sophia meg is jelent Hermi társaságában.

- HŰ! Harry! Ez bámulatos érzés volt! Forró és nagyon kellemes! - örömködött Hermione, mire csak rámosolyogtam. Sophia közben újra eltűnt, majd pár másodperccel később éreztem, hogy visszaindul.

- És itt van Ron is - vigyorogtam, mert Ron seggre esett amikor Soph ideért vele és elengedte.

- Fúúhaa... - mondta, nekem pedig rögtön eszembe jutott, hogy Ron már elsőben is így álmélkodott.

- Kösz kicsim! - mondtam a főnixnek, mikor az leszállt a kandalló mellé.

Szóra sem érdemes! Na, avasd be őket!

- Ron, Hermione, üljetek le kérlek!

Mikor leültek velem szemben, végignéztem szerelmem és barátaim arcán. Tudtam, hogy megértik, mégis nehéz volt elmondani egy ilyen horderejű dolgot.

- Mind láttátok ma, hogy mi történt a Nagyteremben... - kezdtem bele, mire bólintottak.

- Most fogjuk megtudni az okát? - kérdezte Hermione, mire bólintottam. Brian csendben figyelt engem, és amikor tekintetünk találkozott, világosan láttam mit sugároz felém... Valami olyasmit, hogy: Gyerünk haver ne tökölj már!

- Igen. Senki se álljon fel, és kezdjen el szaladgálni, mert a helyzet nagyon forró lesz - mondtam, mire félig nevetve, félig kissé félve bólintottak. Behunytam a szemem, és a kezeim tenyérrel felfelé fordítottam. Amikor meghallottam az első elakadó lélegzeteket, tudtam, hogy nyert ügyem van. Éreztem a forróságot, ami lassan körbeölelt, mégsem égtem meg. A jobb kezem kinyújtottam, és egy kacskaringós vonalból kígyót formáltam. Az felsziszegett, majd körbecsúszott a szobában. Másodiknak egy hatalmas oroszlánt formáltam, ami elbődült, és a kígyó után eredt. Harmadiknak a sas következett. A lángokból álló madár körberepülte a kis termet és vijjogott akárcsak élő társai. Negyedikként egy borzot alkottam, ami csak csendesen járkált fel s alá a helyiségben. Ekkor kinyitottam a szemem, és barátaim döbbent tekintetébe néztem. Tudtam mit látnak. Vérvörös íriszeim szinte ragyognak ilyenkor. Végül a két tenyerem összecsaptam, és a négy állat összeállt egy hatalmas, tekintélyes szarvasbikává. Az kecsesen körbesétált engem, aztán szétfoszlott.

Lihegve a térdeimre támaszkodtam, miközben próbáltam erőt gyűjteni. Az én lihegésemen kívül semmi mást nem lehetett hallani egy ideig a szobában, majd Brian felkiáltott.

- Ez ott volt a szeren haver! Ilyen bemutatót azóta nem láttam, mióta először tört ki belőled az energia. És már irányítod. Ez fantasztikus Harry! - mondta, miközben segített leülni egy fotelbe. Pansy a kezembe nyomott egy serleg vizet, amit boldogan ittam meg. Végül felnéztem, és mind mosolyogtak, vagy épp elképedve néztek rám.

- A francba! Minden jó csak neked jár, Potter?! - kiáltott fel Draco, mire mindenki nevetni kezdett. Megnyugodtam, hogy barátaim elfogadnak, azzal együtt amit tudok, bármi legyen is az. Nem félnek tőlem, még csak nem is távolságtartóak. Ez pedig nagyon boldoggá tett.

***

Három héttel később a csillagvizsgáló torony tetején álltam, miközben Sophiát figyeltem, ahogy épp körberepüli a roxforti birtokot. Én magam sem tudtam miért jöttem fel ide ma este. Nem tudtam elaludni, és bármihez is értem hozzá, az folyton kigyulladt, vagy elolvadt. Végül az ösztöneim és megérzéseim idehoztak, és minden érzékem azt súgta, hogy ma este itt kell lennem.

Aztán felkaptam a fejem, mert Sophia gondolata tört be az elmémbe.

Harry! Valami hatalmas közeledik!


*************************************************************************

Na? Milyen lett? :D Írjatok véleményt! :D Puszi, Lana

Harry Potter és a Tűz ereje - Ízelítő! (12. fejezet)

***

- Még nem végeztünk Potter! - köpte, én pedig hátrafordulva gyűlölködve meredtem rá.

- Abban biztos lehetsz Nott! - vetettem oda neki, majd továbbindultam. Két folyosóval arrébb Brian elkapta a karom, és a falnak lökött.

- Fejezd be, hallod!? Még mindig vörösen villog a szemed, és nem ijesztheted meg Pansyt is! Higgadj le! - kiabált rám, én pedig bólintva próbáltam mélyeket lélegezni. Szememet lehunytam, és Pansy gyönyörű arcára gondoltam. A csókjára, és finom illatára. Percek múlva kinyitottam a szemem, s Brian elégedetten nézett rám.

- A dühös zöld sokkal jobb! - vigyorodott el, én meg csak szemeimet forgatva továbbindultam. Draco és Barbi csendesen jött velünk, de tudtam, hogy mind nagyon kíváncsiak. Az egész Nagyterem látta a szemem, így holnapra valószínűleg még a próféta is megírja, hogy a Hatalmas Tudjukki megszállta Harry Pottert. Fújtatva léptem be közös lakosztályunkba, csakhogy rögtön észrevettem az ablakban ülő fekete hajú szépséget. Lassan odamentem hozzá, és végigsimítottam a vállán, majd kezem a csípőjére csúszott. Leültem mellé, és együtt néztük a borús esti égboltot.

***


Igyekszem minél előbb elkészülni a fejezettel....

*szégyenkezve elpirul*

Lana

Ismerj meg! - 9. fejezet

9. fejezet: Patrónus

Perselus Piton sokat megélt ember volt, de néha, ha a megfelelő személy volt az, még mindig meg tudták lepni. Albus, aki barátja és főnöke volt egyben, gyakran megtette, és mostanában egy másik hasonlóan idegesítő személy is képes volt rá. Harry Potter kész rejtély volt számára. A fiú eszes volt, és nem ritkán igen szórakoztató, ez pedig már eleve több mint amit egy griffendélestől az ember elvárhat. Az ami viszont nagyon ingerelte és az őrületbe kergette, a fiú egyedi mágiája és külsője volt. Ha egymás közelében voltak, erejük egybe olvadt, és megnyugtatta mindkettejüket. Érdekes, hogy ez csak azóta van így, mióta Potter hozzájutott az összes hatalmához. És a külsője? Perselus magának is alig merte bevallani, de egyre jobban vonzotta a fiú. Mit fiú? Már kész férfi, hiszen nem is úgy fest mint egy tizenhét éves, növekedésben lévő kamasz! Egyre biztosabb volt benne, hogy vágyik a fiatalemberre. Mit fog majd csinálni akkor, amikor a vívás órákat adja neki? A kardvívás alapja egy különleges mozdulatsor, melyet minden kezdőnek meg kell tanulnia. Ezt pedig csak akkor tudja neki megtanítani, hogyha rávezeti a testét a helyes lépésekre. Egyfajta tánc, ami önmagában nem olyan személyes, Perselus mégsem akarta próbára tenni önuralmát.

Hiszen Potter fiatal, erős, nem mellesleg lányok és fiúk százai futnak utána. Habár a fiúknak lehet, hogy több esélyük van. Perselus szórakozottan gondolt arra, hogy az egyik okklumencia órán szemtanúja lehetett annak a kis afférnak azzal a kviddicssztárral. Ez is, mint oly sok dolog Potterrel kapcsolatban, meglepte. Ki gondolná, hogy Harry Potter a Kiválasztott, egy kis buzeráns? A gond csak az volt, hogy ez Perselus számára csak még közelibbé tette a griffendélest. De hisz a diákja, ergo nem kezdeményezhet semmilyen kapcsolatot vele. Bár igaz, hogy nem kifejezetten tiltott. Ha nem áll fent kényszerítés, és a diák már nagykorú, akkor nem törvénytelen a kapcsolat. És itt volt a bökkenő. Miért akarna tőle bármit is Potter? Van több tucat helyes fiú akik szívesen teljesítenék Harry Potter minden vágyát. Ez pedig mérhetetlenül bosszantotta Perselust.

A mai nap viszont határozottan bosszantónak ígérkezik. Reggel nagyon rossz érzéssel ébredt, legalább olyan rosszal, mint amikor a Sötét Nagyúrhoz kellett mennie. Nem tudta mire vélni, de biztos volt abban, hogy a mai kviddicsmérkőzés kész téboly lesz. Már eleve őrült ötlet volt összeereszteni a két ellenséges házat, hát még amikor versenyezniük kell egymással. Ezek a meccsek mindig is katasztrofálisak voltak. Semmilyen más mérkőzés nem járt ennyi sérüléssel, és talán egyik másik sem volt ennyire izgalmas. ma pedig házának csapatában négy halálfaló növendék is van. Ez sem nyugtatta meg, sőt csak még idegesebb lett.

Semmit el nem áruló arcát magára erőltette, majd belépett a Nagyterembe. Elégedettséggel töltötte el, hogy megjelenése már ahhoz is elég volt, hogy jó néhány fokkal csökkenjen a zajszint a teremben. Kis gúnyos mosoly jelent meg az arcán, miközben figyelmeztetően végignézett háza kviddicscsapatán. Zambini, aki idén Malfoy helyett lett kapitány, alig észrevehetően bólintott Perselusnak, ebből pedig megértette a bájitalmester, hogy most kivételesen ők sem akarnak balhét. Ettől sem lett nyugodtabb, de legalább lesz miért ordítoznia, ha mégsem így történne. Miközben helyet foglalt, pillantása a Griffendél asztalához tért át. A piros-sárga öltözékükben virító játékosok tömték magukba az ételt, egyedül Harry nem evett. Figyelte a fiatal vonzó arcot, látta, hogy a homlokán kis ráncok jelennek meg az aggodalomtól. Tehát ő is érzi, hogy valami történni fog. Azt tudta, hogy a mardekárosai mindig visznek pálcát a meccsekre, a szabályok ellenére is, de nem volt biztos abban, hogy ez miként működik a griffendéleseknél.

Próbált minél nyugodtabban megreggelizi, de amikor a griffendéles trió felállt, ő is kifelé indult. Az előcsarnokban érte utol őket.

- Potter! - csattant fel, mire Harry ingerültséget tettetve fordult felé. Magában elmosolyodott, és felírt egy pluszpontot a kölyöknek.

- Igen, uram? - kérdezte, de alig észrevehető düh volt a hangjában. Azok a nagy zöld szemek viszont kissé szórakozottan csillogtak. Na ezen még dolgozniuk kell.

- Jöjjön velem! - mondta Perselus, mire Harry felsóhajtott, ami félig lemondónak és félig bosszúsnak is tűnhetett. Amint leértek a pincébe, Perselus egy szertárba lépett be, Harry pedig követte. Alig volt elég hely kettőjüknek.

- Tessék Perselus? - kérdezte Harry nyugodtan, miközben a falnak támaszkodott, és karjait összefonta a mellkasán. Perselus kicsit elidőzött a szemet gyönyörködtető látványon, majd vázolta, miért is rángatta be ide Harryt.

- Vigyetek pálcát. A talárotok ujjába tegyétek. Az összes mardekárosnál is lesz, és bár Zambini megígérte, hogy nem csinálnak balhét, nem szeretném, ha sérülés lenne - mondta Perselus, Harry pedig mosolyogva és kissé szórakozottan nézett rá.

- Nahát professzor! Nem gondoltam volna, hogy ennyire aggódik a griffendélesek jóléte miatt - jegyezte meg Harry, és az alig elfojtott vigyorgás hallatszott a hangján. Perselus magában felsóhajtott. A kölyök ingerli őt. Hát akkor ő sem fogja visszafogni magát. Egy kezét Potter feje mellé, a falra tette, míg a másikkal a másik oldalán támaszkodott meg. Egészen közel hajolt hozzá, de még így is volt vagy húsz centi közöttük.

- Vigyél pálcát Harry! És egyáltalán nem aggódom egy griffendélesért sem. Van egy megmentőjük, akit két hónapja én edzek. Valami azért csak ragadt rád - mormolta Perselus, és jól érezte, hogy Harry megremeg. Egy mély levegő után ellökte magát a fiútól, majd távozott a szertárból. Nos, ez tényleg kezd érdekes lenni.

~snarry~

Harry még mindig kissé szédelegve, és remegő lábakkal indult neki a pályának. Tűzvilláma a kezében volt, és a stadion felől hallani lehetett a diákok kiabálását, és a házak által ismert indulók énekét. De mindez most hidegen hagyta Harryt. Eljutott arra a pontra, hogy nem bírja tovább. Ha két héttel ezelőtt azt hitte, hogy megkedvelte Pitont, akkor most valószínűleg rohadtul belezúgott. Idegesen fújt egyet, ha arra gondolt, hogy ebből mi lesz. Ha Piton megtudná, valószínűleg az élete pokollá változna. És mi volt az ott lent a pincében? A sötét kis szertárban Perselus szemeiből szinte semmit sem látott, de a férfi hangja bársonyos, mély és talán egy kissé ingerlő volt. Ez pedig hihetetlenül izgató volt. Miután nagyjából sikerült lehiggadnia, elindult a pálya felé, de a bájitalmester képe minduntalan visszatért. Az edzéseik során nem kis megdöbbenés volt rájönni, hogy Pitonnak jó teste van. Több mint jó. Igen, vékony volt, de magas és erős, és akkor még azt a csodás feneket meg sem említette! Perselus talárja túl sok mindent rejtett el a világ elől, és Harry legnagyobb sajnálatára, előle is.

Kifújta magát kicsit, majd belépett az öltözőbe. Már mindenki készen állt, úgy mint ő. Végignézett a csapatán, akik most izgatottan ültek, és őt figyelték, hogy valami bátorítást halljanak.

- Oké! A mai meccs kulcsfontosságú! Nem mondom, hogy könnyebb a dolgunk mert Malfoy nem játszik, mivel a hajtóik ebben az évben nagyon jók. Zambinire és Nottra figyeljetek, és mindenki hozza magával a pálcáját - mondta Harry, mire Mike Bell kissé furán nézett a többiekre, amikor mindenki, megszegve a szabályokat, eltette a talárjába a pálcáját. Harry észrevette a fiú idegenkedését, és közelebb sétált hozzá.

- Mi a baj Mike? - kérdezte Harry, miközben azt nézte, hogy a fiú visszateszi a táskájába a pálcáját.

- Én nem fogok szabálytalankodni Harry! Miért nem tudtok tisztességesen játszani, és a pálcáitok itt hagyni? - kérdezte a srác, Harryben pedig felszaladt a pumpa.

- Idefigyelj öcsi! Én sohasem támadtam még rá senkire meccs közben, de számos helyzetben jól jött volna már a pálcám. Ahogy eddig, úgy most sem fogok senkire sem rátámadni. Érted? - világosította fel Harry a fiút, mire az még dacosabban nézett rá.

- Akkor sem viszek pálcát. Azt akarom, hogy Katie büszke legyen rám, de nem úgy fogom elérni, hogy csalok! - jelentette ki Mike, és Harry azon gondolkozott, hogy miféle ütődött ez a gyerek. Egy mozdulattal ledobta a talárját, és felhúzta a pulcsija alját, ezzel megmutatva a hátát a gyereknek. Mike levegőért kapott, amikor meglátott egy nagy sebhelyet sok másik kicsi mellett Harryn.

- A legnagyobb mellett húzódik két kisebb, de sokkal mélyebb heg. Azokat akkor kaptam, amikor az egyik gurkó mellettem vágódott bele a fába, és két kisebb darab szépen beleállt a hátamba. És ez csak egy labda volt, és nem egy diák. Mardekárosokkal játszunk Mike, akik közül többen is arra kapnak otthon kiképzést, hogyan öljenek és kínozzanak. Elrakod végre a talárodba azt a rohadt pálcát? - kérdezte ingerülten, mikor felvette a talárját.

- De ez egy iskolai verseny, nem pedig halálfalók gyülekezete! - mondta Mike, miközben megremegett a hangja.

- Igen, Bell? Meg tudod-e mondani biztosra, hogy készülnek-e valamire vagy sem? Mert ha igen, csak szólj, és azonnal itt hagyom a pálcám, és kimegyek védtelenül - szólt közbe Ginny nyugodt hangon. Harry hálásan pillantott felé, mire a lány visszamosolygott. A többiek eddig szótlanul nézték a vitát, ám most Ron odament Mike-hoz, majd a srác pálcáját beledugta a talárja ujjába. Mike nem ellenkezett, csak reszketegen felsóhajtott.

- Nézd, ez az első meccsed. Megértelek, hogy nem akarsz csalni, de ez nem csalás, hanem önvédelem. Semmi rosszat nem teszünk - mondta Harry immáron nyugodtabb hangon. - És nem akartam kiabálni. Ne haragudj! - tette még hozzá, mire Mike csak bólintott, és lepacsizott Harryvel. Felálltak a kijáratnál, és Mike Harry mellé lépett.

- Harry? - kérdezte halkan.

- Igen?

- Neked milyen volt az első meccsed?

Harry elvigyorodott, miközben lenézett a harmadikos fiúra.

- Felejthetetlen. Megátkozták a seprűm, így az majdnem ledobott. Aztán a végén félig lenyeltem a cikeszt, és úgy öklendeztem vissza. Vicces volt - vigyorgott rá a fiúra. Mike csak megrázta a fejét, és visszaállt a másik két hajtó mellé.

- Minek ijesztgetni szegény kölyköt? - kérdezte Ron. Harry rávigyorgott.

- Kötelességem! Oliver is ezt csinálta. Majd összeszartam magam - nevetett fel, és Ron is csatlakozott hozzá. Ginny mindkettejüket derékon vágta a seprűjével és amikor azok méltatlankodva hátrafordultak, mérgesen nézett rájuk.

- Csönd, és figyeljetek. Már megyünk is - parancsolta, mire Harry előrefordulva odamorgott Ronnak.

- Nem én vagyok a kapitány? - suttogta Harry.

- Ezt hallottam ám Harry Potter! - csattant fel mögöttük Ginny, de a hangja inkább volt vidám, mint ideges.

Ron és Harry csak mosolyogva összenéztek. Ekkor viszont a stadion felzúgott, és üdvözölték a két csapatot. Harryék is kirepültek, majd két tiszteletkör után felálltak a kezdő alakzatba.

~snarry~

A mérkőzés valóban nem volt eseménytelen, de ez valószínűleg a közben váratlanul elkezdődő zápornak volt köszönhető. Olyan sűrű cseppekben kezdett lehullni az égi áldás, hogy öt méternél alig lehetett messzebb látni. Harry, mivel pálca nélkül is tudott már néhány dolgot, vízlepergető bűbájt szórt a szemvédőjére. A meccs indulása után körülbelül két órával, Harry meg is látta a cikeszt. Azonnal utána indult, és pont amikor utánakapott meghallotta a sikítást. Körbenézett, de nem látott semmit. Aztán mellette hirtelen elsuhant valami. Lenézett, és a zöld-ezüst köpenyes Daphne zuhant a föld felé. Harry gondolkodás nélkül utána vetette magát, és elkapta a lányt nagyjából harminc méterrel a föld felett.

A pályán jeges szél csapott keresztül, és Harrynek nagyon rossz érzése lett. Úgy érezte megfagy belülről is, és nem csak kívül fázik. Mintha soha többé nem lenne boldog... Akkor pedig kapcsolt. Egyik kezével az ájult lányt tartotta a seprűn, míg a másikkal elővette a pálcáját. Körülötte elállt az eső, és körbevette őket hat dementor. Harry rettegve nézett rájuk, de igyekezett összpontosítani is. A barátaira gondolt, a boldog percekre.

Ron... Hermione... Ginny... Remus...

- Expecto patronum! - kiáltotta, de pálcájából csak egy fehér ködös valami jött elő. A dementorok köre pedig egyre szűkült. A fogai összekoccantak, és nem csak a hideg miatt. Egész testében reszketett és rettegett ezektől a lényektől. Lehunyta a szemét, de rögtön zöld fény villant és hallotta az anyja sikítását. NEM! NEM AKAROM!

Szemei felpattantak, és elszántan nézett szembe a szörnyű árnyakkal. Gyerünk Harry! Összpontosítás, emlékek, varázsige. Úgy, ahogy Perselus mondta! Perselus...

- EXPECTO PATRONUM! - ordította, és pálcája hegyéből szabályosan kirobbant a hatalmas szarvas alak. Sokkal erősebb fénnyel és energiával, mint eddig bármikor. Már nem is ezüst fénnyel tündöklött, hanem inkább arany és sárga színnel. Majdnem annyira sárgával, mintha a nap sütött volna ki előtte. Aztán védelmező szarvasa neki rontott a hat csuklyás alaknak, és ő el sem merte hinni azt, amit lát. Az ő szarvasa nem csak elkergette a dementorokat, de meg is semmisítette őket. Egyszerűen amikor hozzájuk ért, szétfoszlottak. Fél perc alatt elintézte az összest, majd még egyszer körbeugrálta Harryéket és eltűnt. Harry nehezen lélegezve, hangosan szedte a levegőt, amikor a lány elkezdett mocorogni előtte a seprűn.

- Mi a... Potter?! - nyíltak hatalmasra a kék szemek. Harry komoran bólintott, majd lassan ereszkedni kezdtek.

- Jól vagy? - kérdezte Harry, és amikor a szőke lány bólintott, csak felsóhajtott. Ami őt illeti, nagyon szédült és gyenge volt. Csoda, hogy nem ájult el a dementorok közelségétől ilyen hosszú idő alatt.

- Köszönöm - suttogta Daphne, Harry pedig csak csendesen bólintott. Nem volt biztos a hangjában, és így nem is válaszolt. Ahogy lejjebb ereszkedtek, észrevették, hogy egy kisebb aurába érkeztek bele. Az összes tanár pálcával a kezében igyekezett feloldani a kupolát, míg a diákok szorosan összebújtak. Harry meglepődve vette észre, hogy az energiamező alatt sem esik az eső, ám amikor áthaladtak rajta, megszűnt.

- HARRY! - sikított fel Hermione, ami annyira hangosra sikerült, hogy mindenki arra kapta a fejét. Harry lassan leszállt a földre, és felsegítette a mardekáros lányt. Dumbledore és Piton egyszerre és elsőként értek oda hozzájuk. Míg az igazgató a griffendélest, addig a bájitalmester a mardekárost támasztotta meg, hisz úgy néztek ki, akik bármelyik pillanatban összeeshetnek.

- Mi történt Harry? - kérdezte Dumbledore. Harry nehézkesen nyelt egyet, de még mielőtt megszólalhatott volna, elsötétült előtte minden.

~snarry~

Harry lassan tért magához, és nagyon szédült. Minden porcikája sajgott, és gyengének érezte magát. Lassan kinyitotta a szemét és szétnézett. A gyengélkedőn volt, ebben biztos lehetett, de azt már nem értette, hogy Perselus Piton miért alszik egy fotelben az ágya mellett, miközben fogja a kezét. Harryn jóleső borzongás futott szét, amikor Perselus álmában kicsit megsimogatta a csuklóját. Nagyon óvatosan felült, de így is felébresztette alvó őrét.

- Harry? - élénkült fel a férfi, amikor megpillantotta az ágy támlájának dőlő fiatalembert.

- Hello! - köszönt Harry kissé esetlenül, és egy percre lehunyta a szemét, mert nagyon forgott vele a világ. Haját hátraseperte, és a mellette lévő kis szekrényről felvett hajgumival összekötötte. Amikor újra kinyitotta a szemét, egy szurokfekete tekintet fúródott az övébe.

- Miért van itt professzor? - kérdezte a férfit, aki kissé gúnyosan elmosolyodott.

- Amikor elájultál, felhoztalak és hiába ébresztgetett Poppy, te nem akartál felébredni. Szorítottad a kezem, és nem tudtuk lehámozni az ujjaid az enyémekről. Amikor végül mégis sikerült, elkezdtél kiabálni, és dobáltad magad. Nagyon nyugtalan voltál, de újra megfogtam a kezed és lenyugodtál. Mivel nem akartunk túladagolni nyugtatóval, maradtam. Hogy érzed magad? - fejezte be a magyarázatot Perselus, és majdnem elmosolyodott azon a két kis piros folton, ami a griffendéles nagyon nagy zavarát jelezte.

- Megöltem hat dementort, de ettől függetlenül csodásan - mondta Harry kissé elhaló hangon, mire a bájitalmester megfeszült.

- Elüldözted őket, úgy érted, nem? - nézett rá kérdőn a férfi, mire Harry megrázta a fejét.

- Nem. Úgy értem, hogy elpusztultak. Mind a hat semmivé foszlott. Soha életemben nem idéztem meg még ennyire erős patrónust. Az energia, az én energiám felemésztette őket - suttogta Harry. Piton lassan felállt.

- Megyek lepihenek még erre a pár órára. Nagyon kimerültél mind testileg, mind mágikusan, szóval szerintem pihenned kellene - mondta Perselus, Harry pedig bólintott.

- Rendben. Perselus?

- Igen?

- Ki nyerte meg a meccset? - kérdezte Harry, mire Piton frusztráltan felsóhajtott.

- A kviddicstalárod zsebében benne volt az az átkozott arany labda. Miss Greengrass szerint még a dementorok előtt elkaptad. 180 - 310 lett a vége a ti javatokra - rázta meg a fejét a professzor. Harry elmosolyodott. Perselus elindult kifelé, ám valami eszébe juthatott, mert visszafordult.

- Mire gondoltál, amitől ilyen erős lett a patrónus? - kérdezte, mire Harry elpirult.

- Már nem emlékszem - mondta, és igyekezett elrejteni zavarát. Perselus figyelmesen nézte őt pár másodpercig, majd bólintott.

- Ha eszedbe jut, majd szólj! - kérte, aztán elhagyta a gyengélkedőt. Harry az oldalára fordult, és hangosan kifújta a levegőt. Arcát belefúrta a párnájába, amikor eszébe jutott az utolsó gondolata, mielőtt kimondta volna a patrónus bűbájt.

Perselus...

Szerző megj.: Sziasztok! Még nincs csütörtök, csak fél óra múlva lesz, szóval tényleg szerdára hoztam a frisst! :D Lizának köszönöm a bétázást, és egy kis véleménnyel azért dobjatok meg!

Puszi, Lana

Ismerj meg! - 8. fejezet

8. fejezet: Draco



Harry James Potter, Lily Evans és James Harold Potter fia, Griffendél Godrik leszármazottja.

#első bejegyzés

Eleinte nem tudtam mit írhatnék ide, de ma már valamivel biztosabb vagyok ebben a dologban. Az életem mindig is egy merő zűrzavar volt. A szüleimet korán megölte egy sötét varázsló, aki egy jóslat megszállottja lett. A jóslat szövege szerint engem jelölt meg egyenrangúként, és nekem kell majd őt legyőznöm. Bárki bármit mond, a szüleim halála túl nagy ár volt az én életemért cserébe. Életem első tizenkét évében nem tudtam mit is jelent, ha valakinek van egy szerető családja. A nevelő szüleim és az unokatestvérem sohasem szerettek, kihasználtak és saját javukra fordították, hogy velem minden munkát elvégeztethetnek. Senkinek sem kívánom, hogy ilyen családban nőjön fel.

A végzetem szerint gyilkos vagy áldozat leszek. Egyiket sem akarom. Az fáj a legjobban, hogy nincs választásom. Persze a barátaimra mindig támaszkodhatok, de nincs mellettem egy társ, egy szerető, valaki, aki az élete árán is védené a hátam. Nem is tudom miért kesergek. Hasonlóan Arnold Potterhez, én is furcsaságok sokaságával ébredtem a tizenhetedik születésnapom reggelén. Testi változások, valamint a megnövekedett mágia. Ha valaha is bárki ezt tapasztalja, egyetlen tanácsom lenne. Keressen magának egy jó tanárt, aki segít kordában tartani ezt az erőt...


- Harry! - hallotta meg Harry a kiabálást. A Potter család könyvét becsapta, majd kissé riadtan kapta a fejét Hermione felé.

- Tessék? - kérdezte, mire Hermione ledöbbenve nézett rá.

- Húsz perce késel az edzésetekről! Ron odalent dühöng, és én rohantam fel a pályáról, hogy megkeresselek - hadarta kifulladva Hermione, Harry pedig gyorsan felpattant, és felkapva seprűjét már nyitotta is ki az ablakot, amikor Hermione rákiabált.

- Ne Harry! Ez szabályellenes, és nem is férsz ki rajta! - mondta Hermione, de nem sokat ért, mivel Harry már kidugta a seprőjét az ablakon, majd ő maga is kiugrott. Barátnője rémülten lépett oda az ablakhoz, ám amikor meglátta, hogy Harry már a seprűjén repül a pálya felé, kicsit megnyugodott. Vakmerő!

Harrynek zúgott a feje, de egy kicsit kezdett megnyugodni a repülés hatására. Elfelejteni egy edzést? Ez a háború teljesen elveszi az eszét! De nem csak a háború. Már másfél hónap eltelt az iskolából, és Harrynek egyre csak gyűltek a gondjai. Az alapítókhoz minden este lement, és legalább öt-hat órát lent volt, míg Hedvig és Malazár bűbájokat, átkokat, ráolvasásokat tanítottak meg neki. A másik dolog, ami még rengeteg időt elvett tőle, azok Piton órái voltak. Harry saját magán is megdöbbent, de végül rájött, hogy élvezi azokat az órákat.

Valóban szörnyű volt újra és újra átélnie fájó emlékeit, de miután sikerült kilöknie tanárát, már pozitívabban állt hozzá a dologhoz. A falakkal viszont megszenvedett. Egyik elem sem sietett a segítségére. Piton elméjét egy hatalmas szökőár védte, ami egyszerűen kimosta onnan a behatoló személyt. Azt is megtudta, hogy Dumbledore-nak viszont a tűz segít. Nos, őt látszólag egyik elem sem készül megsegíteni. Az alapítókat is megkérdezte erről, és ők meg kijelentették, hogy nem mindig egy elem segít. Lehet ez egy állat, egy növény vagy egy környezeti jelenség. Ebben a témában Harry elég tanácstalan volt. De haszna is származott a rengeteg okklumenciából. Kevesebbszer voltak rémálmai, és jobban tudott tanulni, mivel az elméjében szép lassan kialakultak kis rekeszek, ahová elpakolhatta a dolgokat. Ezeken kívül meg még az iskolában és csapatkapitányként is meg kellett felelnie. Szép lassan összefolytak a napok és a hetek.

Most pedig, mivel közeledik a szülei halálának évfordulója, egyre inkább érezte azt, hogy elkezdhetne írni a családi könyvbe. Muszáj, mert valami kötelezte rá. A bensőjében érezte a sürgetést, és valahogy megkönnyebbült, ahogy írni kezdett.

Harry leszállt a seprűjéről, és odaintette magához a csapatot. Nem igazán foglalkozott Ron liluló fejével, vagy a túlságosan hangos szidalmaival. Miután kiadta a parancsokat, ő is a levegőbe emelkedett. Nem volt oka panaszra, hiszen ebben az évben remek csapatot sikerült összehoznia. Legnagyobb meglepetésére, a két terelő a Dennis és Collin Creevey lett, akik legalább annyira jól mozogtak együtt, mint régen a Weasley ikrek. A három hajtó is egészen meglepő lett. Ginny már a csapat tagja volt így ő maradt, viszont a második hajtó Dean Thomas lett. A fiú, Harry szerint, igen tehetséges volt, így kétségtelenül kiérdemelte ezt a posztot. A harmadik hajtó Katie Bell harmadéves öccse lett, Mike Bell. A srác amilyen kicsi, annyira gyors és jól tud manőverezni. Az őrző személye már problémásabb volt. A tavalyi évben Egy kis ideig Ron játszott ezen a poszton, de a sok kapott gól miatt leszavazták, így otthagyta a csapatot év végén. Harry idén nem hagyta, hogy Ron megint feladja. Elráncigálta magával a válogatásra, és a végén bizony ő bizonyult a legjobbnak. Mivel Ron sokat írt a nyáron arról, hogy milyen sokat játszottak, Harrynek kétsége sem volt afelől, hogy barátja rengeteget fejlődött. Így állította össze tehát az idei csapatot. Az edzés kiváló hangulatban telt, még úgy is, hogy a távolban jól látták a mardekárosokat, amint őket figyelik. Végül két óra izzasztó repkedés, manőverezés, és cikesz hajkurászás után Harry lefújta az edzést.

Egész végig érezte, hogy figyeli őt valaki, és amint jobban körülnézett, észre is vette a mardekáros lelátón ülő szőke fiút.

- Harry! Jössz fel velünk? - kiáltott Ron, mire Harry rápillantott, majd vissza a szőkére. Aztán intett Ronnak, hogy menjen csak, majd ő is megy később. Seprűjét irányba állította, majd odarepült mardekáros évfolyamtársához.

- Kémkedsz Malfoy? - kérdezte Harry vigyorogva, miközben lehuppant a szőke mellé.

- Ugyan minek? - kérdezte Draco, miközben rápillantott a hosszú fekete hajú griffendélesre.

- Két hét múlva játszunk - vont vállat Harry. Erre Draco csak frusztráltan felsóhajtott.

- Játszotok. Engem kirúgtak a csapatból - mondta, mire Harry megdöbbenve nézett rá.

- Ez komoly? Legalább még könnyebben nyerjük meg a meccset - mondta Harry, bár a kis poén elég bénára sikerült.

- Nem lesz nehéz, mivel Daphne lett az új fogó. A lány ügyes, de nálam nem jobb - mondta a szőke, Harry pedig elmosolyodott.

- Kérdezhetek valamit? - kérdezte Harry, miközben az edzeni készülő hollóhátasokat nézte.

- Igen, de ha gondolod, kérdezhetsz még egyet - rántotta meg a vállát Malfoy. Harry vigyorogva nézett rá.

- Milyen Pitonnal lakni? - kérdezte, mire végre Draco is elvigyorodott. Harryre sandított, majd felhorkant.

- Gondolom az összes griffendilis tudni szeretné - jegyezte meg, Harry pedig a sértő jelző ellenére elnevette magát.

- Ugyan! Évek óta fogadásokat köt Seamus és Dean, hogy vajon Piton lakosztálya hasonlít-e egy kriptára. De semmi egyéb érdeklődés. Én csak kíváncsi vagyok, mennyire jöttök ki - vigyorgott a griffendéles fiú, mire Draco is elmosolyodott.

- Képzelem milyen véleményetek lehet róla. A gonosz, csúnya, vén denevér - jegyezte meg a szőke, mire Harry oda sem figyelve válaszolt.

- Nem csúnya, inkább azt mondanám, hogy karakteres az arca, és na jó, tényleg gonosz, de ezt nem tagadhatod le te sem. Egyébként meg csak harminchét éves, szóval nem is öreg - mondta, és csak egy két perc múlva vette észre, hogy Draco őt bámulja. Összezavarodva nézett a mardekáros fiúra. - Mi van?!

- Ezt komolyan gondolod? És honnan tudod, hány éves? - kérdezte Draco, mire Harry csak vállat vont, és az eget kezdte kémlelni.

- Persze, hogy komolyan, és egy idős a szüleimmel. Tudod, az arrogáns, öntelt, beképzelt James Potter... - sóhajtott fel bosszúsan Harry. Draco erre elvigyorodott.

- Már nem azért Potter, de te is tudod, hogy nem volt szent. Egyébként meg, én is ugyanúgy tudom milyen az, ha az apád után ítélnek meg - mondta a mardekáros, Harry pedig elgondolkozva rábólintott.

- Talán igen. Te tényleg tudod - pillantott rá a szőkére. - Egész más vagy - jegyezte meg Harry néhány perces csend után.

- Hogy érted? - nézett rá Draco. Harry most a seprűje nyelét piszkálta, miközben válaszolt.

- Kiegyensúlyozottabb vagy, és kevésbe görény - nevetett fel, mire egy könyök landolt a bordái között. Egy kis ideig csendben ültek, majd Draco szólalt meg.

- Visszatérve a kérdésedre, egész könnyű együtt élni Perselusszal. Ő a keresztapám, bár azt elég nehezen viselem, amikor előttem szidják.

Harry szórakozottan nézett rá.

- Miután a keresztapám megszökött, minden egyes nap ötször kellett végighallgatnom, hogy Sirius Black milyen kegyetlen gyilkos - mondta, és most először nem volt fájdalmas Siriusról beszélnie. Az okklumencia órák tényleg segítenek.

- Ő animágus volt mi? Ötödévben láttam, amikor kikísért a pályaudvarra. Hülye ötlet volt - jegyezte meg Draco, Harry pedig élesen nézett rá.

- Tudom, hogy felismerted. Vettem a célzást már akkor is - felelte szárazon Harry, mire a szőke mosolyogva nézett rá. - Ez olyan fura - sóhajtott fel Harry.

- Mi? - kérdezte kíváncsian a szőke.

- Már lassan egy órája beszélgetünk, és még nem ugrottunk egymás torkának. Szerintem Piton most nagyon büszke lenne ránk - nevetett fel Harry, mire Draco is elvigyorodott.

- Nos, ha évekkel ezelőtt elfogadtad volna a kezem, akkor eddig is el tudtunk volna beszélgetni - válaszolta a szőke, mire Harry csak megforgatta a szemeit.

- Nem azért nem fogadtam el, mert Malfoy vagy. Azt sem tudtam akkor, hogy kik a Malfoyok! Az nem tetszett, ahogy Ronnal beszéltél. Egész gyerekkoromban piszkált és lenézett az unokatestvérem. Te pontosan olyan voltál Ronnal, és úgy gondoltam, hogy olyan barátokra nincs szükségem - mondta Harry, majd mikor Draco elgondolkozva rábólintott, sóhajtva felállt. Szembefordult a szőkével, majd a kezét nyújtotta neki. Draco hitetlenkedve nézett fel Harry zöld szemeibe, majd kis habozás után megszorította a békejobbot. Harry egyúttal fel is húzta a szőkét, majd egymás mellett haladva, szótlanul mentek vissza a kastélyba.

***

Szerző megj. : Sziasztok! Itt a friss, bár rövidebb még a szokásosnál is. Alig volt netem, ráadásul gép közelébe jutni... hát nem volt egyszerű ez a hetem. Mindenesetre szerdára tervezek egy ajándék részt, így remélem azzal majd kárpótollak titeket.

A bétázást nagyon szépen köszönöm eklaire-nek! :)

Ezt a fejezetet Chii-nek ajánlom/küldöm, mert pénteken volt a szülinapja. :)

Ismerj meg! - 7. fejezet

7. fejezet: Egy újabb akadály leküzdése


Harry elborzadva nézett Pitonra, aki bármelyik pillanatban felrobbanhatott, és dühe valószínűleg az egész Roxfortot képes lett volna elsöpörni. Enyhén elpirult, az is inkább a szégyenérzete, és nem a zavartsága miatt volt. Ezek azok a dolgok, amikről még Hermione és Ron sem tudtak nagyon.

Észrevette, hogy mögötte a portrék is teljes csendben vannak és sejtette, hogy őket figyelik.

- Nem tudom, mit mondhatnék, uram - nyögte ki Harry, és inkább visszaült a földre. Valahogy nem bízott benne, hogy ekkora megaláztatást és szégyent elbírnának a lábai. Számított rá, hogy Piton kihasználja az alkalmat és azonnal belekezd a litániába, vagy valami szörnyen gonosz és elégedett szövegbe arról, hogy azt kapta, amit megérdemelt. Ezért is érte nagy meglepetés, amikor Piton egyre idegesebben kezdett mászkálni mellette. Fel-alá járkált, miközben morgott az orra alatt, de a fiú képtelen volt megérteni, mit is mondhatott. Harry a jobbik rosszat választotta, és elhatározta, hogy végigmondja az egészet, és ha ennek vége, kér egy új edzőt. - Tudja, jobb lenne, ha leülne, uram - mondta Harry gyengén, és legnagyobb meglepetésére Piton elővarázsolt két karfás széket. Felmászott az egyikbe, Piton pedig leült vele szemben. Nagy levegőt vett és belekezdett.

- Biztosan tud róla, hogy a Dursley család "vett magához", miután a szüleim meghaltak. Igazából Dumbledore letett egy levéllel a küszöbükre, és ezáltal ők egész életükben úgy tekintettek rám, mint egy zavaró tényezőre, csak egy nyűgre. Vernon, Petunia és Dudley Dursley utálják a varázslatot. Irtóznak tőle és megvetik, ezáltal én sem kaptam semmi jobbat ennél. Petunia néni hiába anya testvére, őt is meggyűlölte a roxfortos évei alatt. Én... a fenébe! Fogalmam sincs, mit szeretne, hogy megmagyarázzak. Az igazgató úr tudta, hogy mi a helyzet, hiszen még a beiskolázási levelem is egy lépcső alatti gardróbba címezték! Amíg Roxfortba nem jöttem, azt hittem, minden család ilyen. Hiszen egyetlen emlékem a szüleimről az, hogy amikor a dementorok a közelembe jönnek, újra átélem a halálukat. Apám kiáltását, anyám sikolyát, a vakítóan zöld fény többszörös villanását, és a gonosz elégedett nevetést Voldemort fekete csuklyája alól. Viszont miután megismertem a Weasley családot, rájöttem, hogy nem az a normális, ahogy a Dursley család viselkedett velem. Minden évben bajos volt visszatérnem ide. Elsőben Hagridnak úgy kellett betörnie, hogy elvihessen engem legalább az iskolai dolgaim megvenni és a vonathoz. Másodikban az ikrek és Ron szabadítottak ki, harmadikban pedig egyszerűen elszöktem otthonról. A negyedik évem eleje sem volt sokkal jobb, a vége pedig egyenesen szörnyű, és az ötödik évem előtt a Rend szinte észrevétlenül, éjszaka csempészett ki. Hatodikban Remus jött értem, de azt hiszem, az a nyár mindennél rosszabb volt. Idén pedig... - itt Harry keserűen felnevetett. - Hiszen az idei sem egy normális év! A születésnapom reggelén így ébredek, és egyszerűen fogalmam sincs, mi van velem. Tudja, professzor, újra meg kellett tanulnom járni, futni, írni, mozogni. Egyetlen éjszaka alatt szinte dupla akkora lettem, mint addig, és még a saját testem sem tudtam irányítani. Hát nem szánalmas? - kérdezte a fekete hajú fiatalember, miközben elcsuklott a hangja. Utálta, hogy ilyen gyenge, és gyűlölte, hogy Piton előtt borult ki. Az, hogy a bájitalmester látta a szánalmas gyerekkorát, már az utolsó csepp volt a pohárban. De már nem tudott leállni. El kellett mondania mindent. Nem tudta, miért, de úgy érezte, muszáj megtennie.

- Soha nem kaptam egy cseppnyi jóindulatot sem, vagy szeretetet a Dursley házban. Hiszen ők maguk sem tudták, mi is az! Fogalmuk sem volt, milyen az, amikor semmi fontosabb nincs, mint megmenteni a legjobb barátod, vagy a keresztapád! Milyen, amikor még a saját életed is csak egy csekély árnak tűnik a szeretteid életéért cserébe.
Dudley el lett kényeztetve, és szinte csak már érdek volt számára a sok szülinap és minden más egyéb. Minden születésnapomkor azt kívántam, bárcsak élnének még a szüleim. Más gyerek kisautót, vagy biciklit kér karácsonyra, én azt kívántam bárcsak megmentene valaki. Itt a Roxfortban egy fokkal jobb volt. Ron és Hermione igazi barátok, és segítettek feldolgozni ezt a sok mindent, habár ők még csak a negyedéről sem tudnak. Amikor ideérkeztem, már az első estén nem egy megrázó dolog történt velem, és ez csak ismétlődött minden átkozott napon. Az évnyitó vacsora minden elsős számára fontos este. Beosztják egy házba, ezzel eldöntve az elkövetkező hét évét. Hiszen, ahogy McGalagony is mondta, a roxforti éveink alatt ők lesznek a családunk - merengett el Harry, és fel sem mert nézni professzora arcára. Valamilyen szinten visszarepült az időben, és igyekezett mindent elmondani. Tudta, hogy megbízhat a férfiban, hiszen ő is a világos oldalon harcol, és pontosan tudja, milyen a másik oldal.

- Visszautasítottam Malfoy kezét - mosolyodott el Harry. - Akkor még fogalmam sem volt, kicsoda is ő, de ahogy Ronnal beszélt, már nem is akartam megismerni. Gúnyos, lenéző, lekezelő. Pont olyan volt, mint az elmúlt évek alatt Dudley velem. Tudja, amikor a süveg a fejemre került, vagy fél percig beszélgettünk. Két ház között vacillált, és nem tudta eldönteni, melyik legyen. Választhattam. Annyit tudtam, hogy Voldemort és Malfoy is oda került, ezért a másikat kértem. Mardekáros helyett griffendéles lettem. Egy párszaszájú titkolózó griffendéles, aki mindennél jobban éhezik a szeretetre és a barátokra. Mindig is utáltam a külön figyelmet, amit a nevemnek szenteltek. Harry Kis Túlélő Potter. A Kiválasztott, a Megváltó, a Hős. Ha tehetném, inkább lennék bármelyik más osztálytársam, de nem tehetem. A külvilág számára mindig is ez maradok, de amíg senki sem ismer igazán, nem is érdekel, ki mit gondol - vont vállat. El akarta mondani még a többit is, de nem tudta, hol folytassa. Végül Piton segített neki ebben.

- Gondolom, az sem tett rád mély benyomást, ahogy az én óráimon viselkedtem veled - jegyezte meg a bájitalmester, és amikor Harry ránézett végre, nem kicsit döbbent meg. Piton arcán most nem volt semmilyen maszk. A sötét, fekete szemei kissé lágyan tekintettek a griffendélesre, és Harry nehézkesen nyelt egyet. A mellkasa összeszorult, de rögtön fel is lélegzett, amikor szánalom helyett csak megértés, és együttérzés volt a professzor szemeiben. Harry elmosolyodott.

- Valójában, ön igazán mély benyomást tett rám. Ön volt az egyetlen, uram, aki nem volt hajlandó körbeugrálni, mi több, tömény utálattal indított velem szemben. Sokáig azt hittem, azért, mert végül is mardekáros, de aztán ötödévben jöttem rá, hogy ez nem igaz. Amit a merengőjében láttam, mindennél rosszabb volt. Összetörte azt a képet, amit apámról építettem fel magamban. A remek griffendéles fogó, a melegszívű és jóindulatú ember, a vicces Tekergő, a büszke családapa és példakép. Azt hittem olyan akarok lenni, mint ő, de akkor rádöbbentem, hogy apám olyan idős korában, mint akkor én voltam, egy fokkal sem volt jobb, mint Draco Malfoy. Kötekedő, gúnyos, és rohadtul szemét volt magával! De nem csak ő! Sirius, Remus és az a patkány Pettigrew is. Arra gondoltam, hogy ha én is akkor éltem volna, és mardekáros leszek engem is bántottak volna. És ez így lett volna, professzor. Nem vagyok nagyszájú, hangos, és még kitudja mennyi griffendéles dolog hiányzik belőlem. Szeretem a csendet, a normális, háborúmentes beszélgetéseket és tanulásokat Hermionéval és Ronnal. Jó, ha este csak leülünk páran kártyázni vagy sakkozni. Szeretek repülni, és nem azért játszom, mert így fel tudok vágni. Élvezem a repülést, mert olyankor szabad lehetek, és nincs semmi kötelességem azon kívül, hogy egy kis aranyszínű golyót el kell kapnom - mondta Harry, és csak ekkor vette észre, hogy a vége már egészen magyarázkodásnak és mentegetőzésnek tűnhetett. Felpillantott Piton arcába, és amikor a pillantásuk találkozott, alig kapott levegőt. Az átható, vizsgálódó tekintet szinte égette a bőrét, és furcsán melege volt a kissé nyirkos Kamrában.

- Mesélj nekem a keresztapádról! - mondta egyszer csak Piton, és Harry azon kapta magát, hogy lassan elkezd beszélni elvesztett keresztapjáról.

- Amikor harmadikban tudomást szereztem róla, hogy ő a keresztapám és elárulta a szüleim, azt kívántam, bárcsak megtalálna, hogy megölhessem. Persze egy tizenhárom éves gyerek mit tud a gyilkolásról, nemde? Megijedtem, amikor betört Roxfortba, majd szinte halálra rémültünk, amikor a mi hálónkban járt, ráadásul Ron ágyánál állt. Később, amikor kiderült, ártatlan volt, valamiféle remény öntött el. Amikor pedig kijelentette, hogy szívesen magához venne, szárnyaltam az örömtől. Persze a telihold keresztbe tett nekünk, és Pettigrew megszökött. Azon az éjszakán időnyerővel visszamentünk, hogy megmenthessem Siriust. Több száz dementor jött el érte, és amikor patrónust idéztem, csak az őrült szeretetre gondoltam, amit már akkor éreztem az irányába. Valaki önként és feltétel nélkül otthont és családot ajánlott nekem, ez pedig elég volt ahhoz, hogy teljes alakos patrónust idézzek, ráadásul olyan erőset, amit ritkán látni. Azóta sem vagyok rá képes. Persze Ágas még mindig megvan, de amióta Sirus meghalt, sokkal gyengébb a patrónusom. Nem tudtam rá gondolni többé, amikor megidéztem, és a barátaim felé táplált szeretetem nem volt olyan mértékű, mint a ragaszkodásom az egyetlen életben maradt családtagom iránt. Tudja, amikor Sirius meghalt, megátkoztam a Cruciatusszal Bellatrixot. Kimondtam, de nagyon gyengére sikeredett. Hirtelen dühből és gyászból jött, ami nem elég egy olyan átokhoz, amihez teljesen át kell magad engedni a gyűlöletnek. Most már biztosan meg tudnám tenni, tanár úr - fejezte be Harry, és Piton szerint most kinézet ide vagy oda, a fiú nagyon fiatalnak tűnt.

Perselus nem tudta, hogy mi lepte meg jobban. Azon már nem csodálkozott, hogy a fiú meglepetést tud neki szerezni, de amit mondott, teljesen leforrázta. Tényleg ezt a fiút hitte James Potter hasonmásának? Harry Potter itt ült előtte teljesen kiszipolyozottan érzelmileg, és kiöntötte neki a szívét.

- Miért mondtad el ezeket nekem? - kérdezte Perselus, és remélte, hogy a fiú azt a választ adja majd, ami alapot adhat majd közös munkájuknak.

Harry kissé feszélyezetten körbenézett, és pillantása megakadt a portrékon. Helga nyílt sajnálattal az arcán, míg Hedvig együtt érzően, és Godrik meglepetten nézett rá. Harry egyedül Mardekáron látta, hogy ő tényleg megértette és átérezte azt, amit szavakkal nagyon nehezen lehet kifejezni. Minden mardekáros bajos családból került ki, és Pitonról mindenki tudta az iskolában, hogy sokat foglalkozik a diákjai lelkével is. Valójában Piton egy szarkasztikus szemétláda volt, ugyanakkor viszont minden problémájukkal fordulhattak hozzá a mardekárosok. Ez nyílt titok volt. Visszapillantott a bájitalmester arcára, aki még mindig érdeklődve méregette őt.

- Mert... hát... - dadogott Harry, és amikor meglátta Piton szórakozott tekintetét, gondolkodás nélkül szólalt meg.

- Óh, hagyjon már! Azt akarja hallani, hogy bízom magában? Hogy mélységesen sajnálom, amiért belenéztem a merengőjébe? Bocsánatot kérek! - kiáltott fel Harry, majd sápadtan és némileg saját magán megdöbbenve nézett Pitonra. Komolyan kiabált vele? Várta a robbanást, Piton viszont csak felhorkant.

- Nos, pontosan ezt akartam hallani, Potter. Viszont ha azt akarod, hogy ez az icipici bizalom, ami valami csoda folytán keletkezett közöttünk, használható is legyen és tovább mélyüljön, közvetlenebbül is szólíthatnánk egymást - mondta Piton kissé vontatott hangon, és most nagyon odafigyelt az arckifejezésére. Számított rá, hogy a fiú elutasítja majd az ajánlatát, hiszen ennyire jóban még nem voltak, ám muszáj lesz valamilyen szinten megbarátkozniuk egymással, hogyha együtt akarnak majd dolgozni. Ha a fiú nem bízik benne, ez nem fog sikerülni.

Potter ellenben csak meglepettnek tűnt. Kicsit elgondolkozott, majd rábólintott.

- Elnézést, de nem igazán tudom, mennyire közvetlenre gondolt, uram - mondta, és igyekezett, hogy semmit se áruljon el a hangja. Piton csak kissé felvonta szemöldökét.

- Tegezhetsz, de ez csak a különóránkra vonatkozik, vagy akkor, ha nincsenek mások a társaságunkban. Egyetértesz ebben, Harry? - kérdezte a professzor, és hihetetlenül hatott Harry számára a keresztneve Piton szájából. Nem tudva elrejteni vidámságát, Harry elvigyorodott.

- Rendben, Perselus - válaszolta, és Piton arckifejezésén felnevetett. - Ez olyan furcsa... - motyogta csak magának, amikor kissé lecsillapodott.

- Azt elhiszem, viszont ha összeszedted magad, esetleg folytathatnánk, hogy valami hasznosat is tegyünk ez alkalommal - állt fel Perselus, majd tűnődve nézte, ahogy a fiatalember nagy levegőt vesz, és kifújja magát. Alig öt perc múlva újra belemerültek az okklumencia rejtelmeibe.

~snarry~

Harry a griffendéltoronyban ült barátai társaságában, és ölében az a halványpiros, arany díszítésű könyv feküdt, amely a családfáját és az ősei élettapasztalatait tartalmazta. Barátai körülötte ültek, és Ron nem tudott túllépni azon a részen, hogy Piton felajánlotta a tegeződést Harry számára.

- Végül is érthető. Szerintem, ha egy okklumens és a tanítványa között nincs meg a szükséges bizalom és kapcsolat, akkor semmit sem fognak elérni. Azok alapján pedig, amit elmondtál Pitonnak, úgy gondolom valamiféle alapot kínáltál fel, hogy erre tudjatok építeni. Ezt kellett volna tennetek ötödikben is, de akkor persze mások voltak a körülmények és Harry... Az az igazság, hogy minden tanár másképp áll hozzád. Észrevetted te is? - kérdezte Hermione, mire Harry csak megforgatta a szemeit.

- Arra gondolsz, amikor Flitwick megkért, mutassam be a patrónus bűbájt, amire évek óta képes vagyok, és adott érte húsz pontot? Vagy arra, amikor Kingsley kikérte a véleményem a kákalagok ártalmatlanítása miatt. Esetleg arra, amikor McGalagony külön odajött hozzám, hogy nem érdekelne-e esetleg az animágia elsajátítása, mert szívesen adna különórákat. Ja, és Hooch is ott van még! Méghogy én vezessem le azokat a mérkőzéseket, amiken a Griffendél nem játszik!? Olyan mintha... áh, nem is tudom - fújtatott Harry. Kissé felbosszantotta, hogy a tanárok év eleje óta máshogy viselkednek körülötte. És nem csak ők, hanem a szellemek is. Még a Véres Báró is ráköszönt a folyosón, holott szinte senkivel sem foglalkozik. Harry gyanította, hogy azért, mert az egyik alapító vérét és jelenlétét érzik a kastélyban.

- Pontosan. Az erő ami körülleng téged, elképesztő, és szinte érezni lehet a bőröd alatt - mondta Hermione, miközben megfogta Harry kezét. Harry csak felsóhajtott, majd, miután kicsit megszorította barátnője kezét, felállt, hogy felmenjen a szobájukba.

- Csodás. Ron, te nem jössz? - kérdezte Harry, de amikor látta Ront kissé elvörösödni, már tudta mi lesz a válasz.

- Ma Hermione szobájában alszok - nyögte ki, Harry pedig vigyorogva kívánt jó éjszakát barátainak.

Amikor felért, már Neville aludt, Dean és Seamus pedig valószínűleg eltűntek, hogy kettesben legyenek valahol. Becsülte a két fiút, hogy ennyire nyíltan felvállalták magukat. Harry nem hitte, hogy egyhamar ő is megteheti ezt. Elhatározta, hogy mivel barátai nem igazán érezhetik át, mit érez, majd megpróbálja megbeszélni Helgával vagy Hedviggel. Ők mindent megértettek, és majd tőlük kér tanácsot, mit tegyen ez ügyben. Lassan bedőlt az ágyába, és mielőtt elaludt, egy éjsötét szempár jelent meg a szeme előtt, és végigkísérte álmát egészen reggelig.

Ismerj meg! - 6. fejezet

6. fejezet: Változások


Perselus Piton nem mutatta, de meglepődött. Sohasem gondolta volna, hogy Potter ilyen könnyen belemegy majd az okklumenciaórákba. A fenébe! Abban sem volt biztos, hogy egyáltalán saját maga akarja-e azokat az órákat. Még mindig nagyon érzékenyen érintette, hogy a legutálatosabb diákja látta az egyik gyerekkori megaláztatását, amit ráadásul annak apjától és barátaitól szenvedett el. Egyáltalán nem várta azokat az órákat.

Még magának sem akarta bevallani, de valamilyen szinten félt Potter emlékeitől. Potternek mindene megvan, amije neki nem volt. Nem akart szembesülni a magányával és a sötétségben leélt életével. Sohasem voltak barátai, rendes szerető szülei, szerelme, ami talán nem is lesz soha. Csatlósok, halálfalók és rengeteg gonoszság között forgolódott mindig is. Sohasem irányíthatta a saját életét. Valaki mindig meghatározta, mit hogyan, mikor és miért tegyen. Egykor az apja, majd a Sötét Nagyúr és most Dumbledore. Hiába szabadult meg a kém szerepétől, nem tudott már kitörni abból a magányos ketrecből, amibe önmagát zárta a világ elől.

Nagyon nagy dolog volt beengedni Dracót az életébe, és napokig idegennek érezte a saját lakását, mikor már a fiú is vele lakott. Aztán persze összecsiszolódtak, és lassan felengedett keresztfia társaságában. De Potter... Potter az más. Persze észrevette, hogy Potter mennyire igyekszik fejlődni, erősödni. Most, hogy megkapta az erejét, kétség sem fér hozzá, hogy ki is fogja használni.

Lent, a kamrában hátborzongató, mégis fantasztikus volt minden. Többször is érzékelte, hogy a fiú közelében a mágiája vibrálni kezd, és a fiúé is hasonlóan reagál. Ezt nem értette, és nagyon is bosszantotta, ezért ahányszor csak alkalma volt rá, gúnyolódott a griffendélessel. Ami a legmegdöbbentőbb volt, hogy Potter nem kapta fel a vizet, és néhányszor még vissza is szúrt. Általában nem viselte el az engedetlenséget, de amikor odalent voltak, meglepően kellemes társaság volt még Harry Potter is.

Rájött, hogy a Potter gyerek nem is akkora hülye, mint azt eleinte gondolta. Az alapítók kedvelték a fiút, bár még alig ismerik pár napja. Főleg Malazár mutatott rokonszenvet Potter iránt, pedig nem is az ő örököse. Perselus látta, hogy Potter néhány megjegyzésénél Griffendél elhúzza a száját. Ezt érdekesnek és felettébb szórakoztatónak találta. Gyanította, hogy a vörös-arany ház névadójának nem tetszik, hogy örököse és Mardekár ennyire jól kijönnek. Perselus számára is megdöbbentő volt, hogy Potter néhányszor már-már mardekáros tulajdonságokat mutat. Na, és a párszaszó! A Sötét Nagyúr szájából fenyegetőnek, rémesnek és ijesztőnek tűnt, míg Potteré egyfajta lágy ambróziaként hangzott.

Na tessék! Perselus Piton talált némi pozitívumot Harry Potterben. Jobb is lesz, ha siet a dolgára, különben még a fejére omlik az egész Roxfort az ilyen gondolatok miatt.

- Perselus? - kérdezte mögüle egy tétova hang. Megfordult, és Draco állt a szobája ajtajában.

- Tessék, Draco? - szólt a fiúnak, az meg kissé feszengeni látszott.

- Most velünk lesz órád, nem igaz? - kérdezte habozva a fiatalabb Malfoy. Perselus már sejtette, mi a baja a szőke fiúnak.

- Jöhetsz velem órára, és nem, nem foglak a mardekárosok közé ültetni. Teljesen más terveim vannak - válaszolta, miközben épp fekete, lobogó talárját terítette a vállára. Keresztfia egészen megkönnyebbültnek tűnt, de aztán biccentett egyet, és táskáját felkapva az ajtóhoz állt. Perselus csak sóhajtott egyet, majd elindultak a tanterembe. Ebben az évben ez lesz az első bájitaltana a hetedéves RAVASZ-csoporttal. Meglepő módon, tíz fő azért összegyűlt. Abbott a Hugrabugból, Patil a Hollóhátból, Granger, Weasley és Potter a Griffendélből (bár több ezer galleont tett volna rá, hogy csak Granger állandó nyaggatására kapott K-t a két jómadár az RBF vizsgán), valamint Malfoy, Nott, Zambini, Parkinson és Greengrass a saját házából.

Az osztályteremnél Dracót maga elé engedte, aki gyorsan bement, és leült a legelső, üres padba. Az ajtót eztán lendületesen belökte, majd gyors, magabiztos léptekkel felvonult a katedrára. Végignézett a tíz diákon, és a pillantása Nott és Zambini párosánál leragadt. A két fiú csalódottan és nem kicsit megrémülve nézett rá. A legfájdalmasabb dolgot látta a szemükben: árulást. Ha tehette volna, előbb cselekedett volna, hogy ne csak Malfoyt, de a többieket is megóvja. Így viszont ők vagy kitörnek és elbujdosnak, vagy beállnak a szüleik mellé a Nagyurat szolgálni.

- Ez az év a RAVASZ vizsgáikra való felkészüléssel fog eltelni. Nehogy azt higgyék, hogy gyerekjáték lesz. Minimum vért fognak izzadni a magolással, mert ha nem, az egész csoport egy Troll eredményű vizsgával fogja zárni az évet. Senkinek sem ajánlom, hogy ez megtörténjen vele, és nem fogom eltűrni, hogy szégyent hozzanak az iskola nevére. Ebben az évben kizárólag párban fognak dolgozni, amit én határozok meg. Mindenki álljon fel! - mondta kissé vészjóslóan, és ez a komor hangulat az egész osztályra kiterjedt. Senki sem mert ellenkezni, mert mindenki azonnal felállt.

- Potter és Malfoy ide elém, az első padba! - mondta a professzor, mire kis moraj futott végig a csoporton, azonban ez rögtön el is halt, amikor professzoruk vetett rájuk egy éles pillantást. - Weasley és Granger mögéjük, a harmadik padba pedig Parkinson és Zambini. Másik padsor, első pad: Greengrass és Abbott, mögéjük pedig Nott és Patil. Ez az év végéig így marad, és senkinek sem ajánlom, hogy egyetlen egyszer is megpróbáljon máshová ülni! - jelentette ki Perselus, és a teremre az eddiginél is nyomasztóbb csend borult. - Helyes! A mai órán egy hatodikos szintű bájitalt, az Amortentiát fogják elkészíteni. Ehhez még két főzetük fog csatlakozni, a háromra pedig összesen kapnak egy jegyet. Minden évükből hármat fognak megfőzni, csak azután térünk át a hetedikes tananyagra. Most pedig lássanak hozzá! - adta ki az utasításokat a férfi, mire minden párostól felugrott valaki, hogy a tárolószekrényhez siessen.

Perselus csak leült a tanári asztala mögé, és beletemetkezett a hatodikosok év eleji felmérőinek javításába. Megszokta már, hogy vannak kifejezetten együgyű diákjai, de ezek a dolgozatok az ostobaság legmagasabb szintjét is túlszárnyalták. Méghogy a Százfűlé örök álmot okoz!? Merlinre! Hát ezek semmit sem fognak fel abból, amit állandóan magyaráz nekik? Frusztráltan fújt egyet, és mivel a két órából letelt másfél, elindult szokásos körútjára.

A Greengrass-Abbott párosnál kezdett, de látva, hogy a két lány egy nagyjából E-szintű bájitalt hozott össze, tovább ment. Már az sem volt semmi, hogy a mardekáros és hugrabugos lány nem kaptak össze.

Nott eddig mindig várakozáson felüli eredményeket ért el, csakúgy mint Padma Patil, de most a főzetük nem volt jobb egy Hitványnál. Piton csak megrázta fejét, és továbbment. A másik padsornál hátulról indított. Parkinson és Zambini, hm... Mardekárosok lévén nem voltak rosszak bájitaltanból, de a mostani főzetük a normálistól eltérően sárga volt. A bájitalok mestere csak elhúzta a száját, de ismét nem tett megjegyzést. Valószínűleg előbb dicsérte volna meg Hermione Grangert, minthogy pontokat vonjon le a házától. Ekkor pedig már el is ért a két griffendéleshez. Nem úgy tűnt, mintha Weasley sokat dolgozott volna a főzeten. Granger természetesen teljesen kócosan, kissé kipirult arccal kavargatta a szinte tökéletes bájitalt.

- Meg tudná mondani, Miss Granger, hogy ez mi? - kérdezte gúnyosan a professzor. Hermione összerezzent, de állta tanára pillantását, legalábbis egy ideig...

- Amortentia, tanár úr! - felelte, de korántsem volt olyan magabiztos, mint amilyennek a hangja tűnt. Piton magában élesen elvigyorodott.

- Biztos ebben, Miss Granger? Mr. Weasley! Megmondaná nekem, hogy milyen hibákat észlel a főzetben? - kérdezte bársonyos hangon, de szemei kissé összeszűkültek. Ronald Weasley összerezzent, és enyhe pánikkal nézte a főzetet. Halvány lila gőze sem volt róla, hogy egyáltalán mire jó az Amortentia, nemhogy meg tudja mondani, mit is ronthatott el benne Hermione.

- Nem tudom, tanár úr - nyögte ki, miközben arca hajával megegyező színt öltött. Piton szemében elégedettség villant, és le nem vette a szemét Weasleyről, miközben megszólalt.

- Potter! Válaszoljon a Mr. Weasleynek feltett kérdésemre! - mondta a bájitalmester, és szórakozottan nézte, ahogy Malfoy és Potter hátrafordul. A fiú ránézett a főzetre, és mintha egy kis megkönnyebbülést látott volna az arcán...

- Hermione valószínűleg kihagyott egy keverési ciklust - felelte a fiú, és ezzel sikerült ledöbbentenie Pitont, aki persze ki nem esett volna a szerepéből. Álarcát tökéletesen tartotta, habár nagyon kíváncsi volt arra, hogy Potter honnan tudta a választ.

- Mr. Malfoy! Milyen tulajdonsággal bír Miss Granger főzete, amiből hibára következtethettem? - érdeklődött Piton, és a szőke fiú szemrebbenés nélkül válaszolt.

- A színe jó, de a gőzének spirálisan kellene felszállnia, ami ebben az esetben nyilvánvalóan nincs így - felelte Malfoy. Perselus megelégedve ezzel a válasszal előre ment, és ránézett Draco és Potter főzetére. Az, még nagyobb meglepetésére, tökéletes volt. Nem hitte, hogy a két fiú össze tud majd dolgozni. Nos, ez még érdekes lehet.

- Húsz pont a Griffendéltől Granger és Weasley elrontott főzete miatt, valamint húsz pont a Mardekárnak Mr. Malfoy helyes válaszáért és a Kiváló főzetéért - mondta Perselus, mire a három griffendéles jól láthatóan megfeszült, de meglepte, hogy Potter nem kezdett el vele vitázni. - Mintákat az asztalomra, az órának vége! - vetette oda még, majd kiment a tanári asztalhoz. Egy Tempus bűbájjal megállapíthatta, hogy már négy óra, ezért lassan indulniuk kell Potterrel a Kamrába. Az első okklumenciaóra... Talán most majd kiderítheti, hogy honnan tudhatta a kérdésére Potter a választ.

- Mafoy! Potter! Maradjanak, mert beszédem van magukkal! - szólalt meg hirtelen, de amikor felnézett, meglepődve vette észre, hogy már csak hárman vannak a teremben. Draco az ajtónál állt lehajtott fejjel, míg Potter az első padnak dőlt neki. Végignézett a két fiatalemberen, majd egy alig hallható sóhajjal intett nekik, hogy kövessék, és elhagyták a termet. Amikor lakosztálya ajtajához értek, Draco bement, és Piton csak beküldte vele a pergameneket és mintákat.

Továbbra is csendben haladtak a második emelet felé, és szerda délután révén nem kevés diákkal találkoztak. Az izgatott suttogás most is jól hallható volt, mikor elhaladtak egy-két diákcsoport mellett.

A lánymosdóban aztán Potter szó nélkül nyitotta ki a lejáratot, majd mintegy utógondolatként egy lépcsőt is kért a Kamrától. Amint leértek a lépcső aljába, a professzor megszólalt.

- Túl csendes vagy, Potter - jegyezte meg, mire a griffenéles rávillantotta lehetetlenül zöld szemeit.

- Csendesen siratom azt a húsz pontot - mormogta, és Pitonnak el kellett fojtania mosolyát. Ez egy igazán Potterre jellemző mondat volt, ám a düh és dac hiánya a hangjában valójában viccessé tette a megjegyzést. Enyhén szórakozott hangon fojtatta.

- Be kell valljam, egészen elképesztett, hogy te és Draco össze tudtatok dolgozni - mondta, ám ekkor Potter megfordult, és kutatóan nézett rá. - Mit bámulsz? - kérdezte pár perc csendes fürkészén után.

- Egy pillanatig azt hittem, hogy szórakozik velem - mondta, majd elfordult, hogy tovább induljon. - Szinte halálra rémített - tette hozzá maga elé suttogva, de Piton így is hallotta, és felhorkant.

- Tartogatok még meglepetéseket, Potter, ebben biztos lehetsz! - közölte a fiúval, ám az hátra sem nézve válaszolt.

- Ahogy én is - jelentette ki a kócos, fekete hajú griffendéles. Piton most sajnálta, hogy a cső, amiben épp mentek, nem volt túl széles, és csak egyes sorban tudtak haladni. Igazán megnézte volna diákja arckifejezését, és maga sem értette, miért lazult el a fiatalember közelében.

~ snarry ~

A Kamra főtermében álltak, és Piton egy bájitalos fiolát nyújtott át Potternek. A fiú kissé bizonytalanul elvette, majd kérdőn nézett professzorára.

- Ez egy olyan főzet, ami a mágikus kötelékeket lazítja ki. A sebhelyed összeköt a Sötét Nagyúrral, és ezáltal védtelen lesz az elméd, ha teljesen átadod magad az okklumencia tanulásnak. Először teljesen meg kell nyílnod, hogy minél erősebb falakat és akadályokat építhess fel. Ha megiszod ezt a főzetet, az elvileg gyengíti egy időre a kettőtök között lévő kapcsolatot, ugyanakkor ezt nem használhatjuk sokszor. Erős függőséget okozhat.

Perselus figyelte, ahogy Potter rábólint, majd habozás nélkül lehajtja a főzetet. A valószínűleg nagyon kellemetlen íz miatt fintorgott kicsit, de aztán visszaadta a kezébe az üres fiolát. Piton elhátrált tőle, és nagyjából ötméternyi távolságra megállt. Pálcáját felemelte, és összpontosított.

- Háromra behatolok az elmédbe, Potter. Próbálj meg kilökni engem, és ebből fel tudom majd mérni, hogy milyen szintről és hogyan kell elkezdenünk a védelmed felépítését. Tehát, figyelj! Egy, kettő, három! Legilimens! - mondta, és a következő pillanatban már a fiú elméjében járt. Az emlékek meglepően rendezetten és élénken éltek a fiú fejében. Mivel szinte semmit sem tudott Potter gyerekkoráról, oda nézett be. Nem akarta az első órán összetörni egy emlékkel amely esetleg Blackhez kötődött volna. Ám amit ott látott, megdöbbentette. Egy kisfiú esett hátra a hihetetlenül erős ütés hatására, amit egy nagydarab, vörös fejű férfi mért rá. A fekete hajú gyereknek könnybe lábadtak smaragd szemei, ám egy hang sem hagyta el a száját. A férfi felráncigálta, és belökte a gyereket egy nagyon kicsinek, koszosnak és sötétnek kinéző gardróbba, majd rázárta a reteszt. Annyira meglepődött, hogy a következő emlék már valóságos sokk volt számára. Potter úgy tíz-tizenegy éves lehetett, és éppen egy komplett ebédet főzött meg, miközben a nagynénje teázott a fiával és férjével. Az emlékek pedig sorjában jöttek elő. Potternek egyetlen boldog perce sem volt az alatt a tíz év alatt, amíg a Dursley családdal élt. Lassan kilépett a fiatalember emlékeiből, és meglátta, hogy mindketten a földön térdelnek, és levegőért kapkodnak. Potter tekintete igazán rémült és aggodalommal teli volt.

Perselus feltornázta magát, és száját összeszorítva nézte a lassan feltápászkodó diákot. Mély levegőt vett, és alig bírta kordában tartani indulatait. Potter gyerekkorára gondolt, miközben eszébe jutott a sajátja is. Mérhetetlen düh öntötte el.

- Ezt most szépen meg fogod magyarázni, Potter - sziszegte, és hosszú, sápadt ujjai megfeszültek pálcáján.

------------------

Szerző megj.: Sziasztok! Sajnálom a késést, de az az igazság, hogy a fél hétvégét a volán mögött töltöttem. Se időm, se energiám nem volt átküldeni Revinek a fejezetet bétázásra, ám mostanra megoldottuk.
Köszönöm Revi! :)
Írjatok véleményt, és köv. vasárnap friss. Puszi, Lana

Ismerj meg! - 5. fejezet

5. fejezet: Az első közös megbeszélés



Két alak haladt a sötét pince folyosóin, és egy szót sem szóltak. Harryt ez már nagyon kezdte idegesíteni. A professzor jelenléte már nem feszélyezte, inkább furcsának érezte. A csönd nem volt kényelmetlen, inkább olyan semmilyen, de Harry kérdezni akart valamit, ami nagyon érdekelte. Végül nem bírta tovább, és a kérdés kicsúszott a száján.

- Miért fogadta be Malfoyt, uram? - kérdezte, amire egy lenéző tekintet volt a válasz.

- Pedig már majdnem meggyőzött afelől, hogy nyomokban némi ész is található a fejében - jött a szörnyen gunyoros válasz, Harry pedig felsóhajtott. Miért olyan nehéz minden ezzel a férfivel?

- Szóval? - firtatta tovább, mire végül engedett a professzor.

- A keresztfiam, és így nem láttam okot arra, hogy ezt miért ne tegyem meg. Elhiheted Potter, hogy még a házam diákjai sem próbálnak meg betörni hozzám. Draco Malfoy teljesen biztonságban van ott - felelte, Harry pedig már a keresztfiam szónál leragadt. Oké, ezt nem tudta...

Nem igazán beszéltek többet, mivel felértek az előcsarnokba. Több diák is döbbenten fordult utánuk, hiszen nem volt mindennapi jelenség, hogy Harry Potter és Perselus Piton teljesen békésen sétálnak egymás mellett a folyosón. Az előcsarnoktól Harry vezetett, és Piton kényelmesen sétált mellette. A griffendéles fiú egészen mulatságosnak találta azt az arckifejezést, ami tanára arcán volt látható, amikor megálltak a második emeleti lányvécé ajtajánál.

- Remélem, ezt most nem gondolta komolyan - mondta Piton, miközben Harryre sandított. Harry csak elvigyorodott, és belökte az ajtót, ami kis idő múlva becsapódott Piton mögött.

- Ki merészelt ide bejönni?! - hallatszott egy nyűgös, kissé hisztérikus hang. Harry elmosolyodott, amikor meglátta előtűnni a halvány szellemalakot. Myrtle egészen kicsinek tűnt. Furcsa, hogy amikor másodikos korában itt járt, a lány még jóval idősebbnek nézett ki nála.

- Én vagyok az, Harry! - mondta Harry, és nem volt hajlandó Pitonra nézni.

- Harry? Óh, meg sem ismertelek! - mondta szégyenlősen a szellemlány, és Harryre mosolygott.

- Már hetedikes vagyok - vont vállat, és kezdte kissé kényelmetlenül érezni magát a lány miatt. - Lemennénk a Kamrába, ha nem bánod. Ezentúl sokat fogok idejárni - mondta, és amikor meglátta, hogy Myrtle arca felderül, csak rámosolygott a lányra.

- Rendben, menjetek csak! Örülök, hogy láttalak, Harry! - mondta, majd átlebegett a padlón.

- Nos, sohasem gondoltam volna, hogy a Potter-imádat a túlvilágra is elér - horkantott fel mellette Piton, Harry pedig elvigyorodott. Piton humorizál? Határozottan, és ez határozottan tetszett neki.

- Myrtle volt az a lány, akit megölt Mardekár baziliszkusza, amikor azt Tom Denem kiengedte - mormolta Harry, miközben a csapoknál kereste azt a bizonyos kígyós mintát. Amikor végül megtalálta, arra koncentrálva beszélni kezdett.

- :: Tárulj fel! :: - sziszegte, mire a csap megmozdult. Harry hátrébb lépett, és Pitonra nézett. A férfi érdeklődve figyelte a furcsa bejárat feltárulását. Amikor végül abbahagyták a mosdó elemei a mozgást, Piton odasétált és lenézett a sötét és mély lyukba.

- Mi Ronnal másodikban simán csak beleugrottunk - mondta Harry zavartan, Piton pedig némileg önelégülten nézett rá.

- Nem is vártam maguktól mást. Mindig meg tudott döbbenteni a griffendéles hülyeség mértéke és nagysága - morogta, de ez a megjegyzés most nem talált be Harrynél. Már ő is belátta, hogy ez nagyon meggondolatlan dolog volt, főleg mivel a cső aljában egy baziliszkusz is várhatta volna őket.

Harry figyelte, ahogy Piton előveszi a pálcáját, és megpróbál egy létrát varázsolni a cső falára, ám ez nem sikerült.

- Mardekár nem bízta a véletlenre - mondta Harry könnyedén, mire kapott egy szúrós pillantást Pitontól. Ezeket már fel sem vette, mivel még a nyáron eldöntötte, hogy nem fog többet csatázni professzorával. A háborúban széthúzásnak nincs helye. Össze kell tartaniuk, különben esélyük sincs Voldemorttal szemben.

Mikor Harry megunta, hogy ott állnak a lyuk felett és néznek, egy sóhajtás után egyszerűen belelépett a csőbe. Már el is felejtette mennyire gyors ez az utazás, és mielőtt még felnyalta volna a koszos padlót odalent, lelassította magát. Végül egyszerűen megállt a cső szájában, ülő helyzetben. Morogva tápászkodott fel, majd arrébb ment. Piton alig két perccel utána érkezett meg. A különbség az volt, hogy Piton lelebegtette magát, így egy kicsit sem lett koszos. Nem úgy, mint Harry, akinek két tisztítóbűbájt kellett elvégeznie magán.

Piton látszólag közönyösen nézett körbe, de Harry látta a szemében az elfojtott kíváncsiságot. Végül is Voldemort után Piton az első mardekáros, aki beléphetett ide. Harry tudta, hogy bármelyik mardekárosnak nagy megtiszteltetés lenne, ha itt tartózkodhatna.

- Most merre? - kérdezte Harryt Piton. Harry megfordult, és elindult a középső csőben. Nagyjából tíz méter után egy kisebb verembe értek. Harry látta az omlást, és valószínűleg alatta van a baziliszkusz levedlett bőre. Az egyik ép falon egy kör alakú vasajtó volt, amin kígyók tekergőztek körbe. Harry elé sétált, és azt is kinyitotta.

Piton mellé állt, és az arcát figyelte. Mély levegőt vett, és bemászott a kör alakú nyíláson. Tudta, hogy Piton követi őket, és hogy közben valószínűleg minden egyes apró részletet megvizsgál. Nem érezte szükségét, hogy idegenvezetőként össze-vissza locsogjon. Hagyta, hogy Piton mindent magától fedezzen fel és vizsgáljon meg. A kígyófejek ijesztőek voltak, miközben elsétáltak közöttük. Ez már a Kamra főterme volt. Majdnem rosszul lett, amikor észrevette a hatalmas csontvázat. Már majdnem elfelejtette, hogy milyen nagy is volt az az átkozott dög. Mélyeket lélegzett, hogy ne veszítse el kontrollját. Nem akart Piton előtt kiborulni.

- Elképesztő...

Harry meghallotta a suttogást, mivel tanára nem messze tőle, a csontváz mellett állt. Piton a kezével végigsimított a csontokon, majd megvizsgálta a fogakat is.

- Kitört egy foga - jegyezte meg a bájitalmester, Harry pedig összerázkódott.

- Arra én is kíváncsi lennék, hogy merre hagyhatta el szegény - szólalt meg valaki mögöttük. Amikor odanéztek, három morcos és egy kifejezetten dühös alapítóval találták szemben magukat. Mardekár Malazár sajnálkozva és nem kicsit dühösen nézett először a kígyó maradványaira, majd Harryre.

- Az az átkozott fog az én karomba tört bele! - kiáltotta, mire csend lett. Tökéletes csend. - Amikor felnézek, nem akarok sajnálkozást látni senkin sem - mondta lehajtott fejjel, és amikor valaki kuncogott felpillantott.

- Olyan nagyon büszke és makacs vagy Harry! - mondta Hedvig, miközben kedvesen nézett a fiatal férfire. Harry rámosolygott, majd hátranézett Pitonra, aki épp feléjük tartott. Visszafordult a négy portréhoz.

- Perselus Piton lett az edzőm. Dumbledore őt jelölte ki, és ő tényleg nagyon jó varázsló - mondta, és remélte, hogy Piton nem hallotta.

- Üdvözlöm önöket! - hajolt meg kicsit Piton, mikor odaért a portrék elé.

Helga kedvesen nézett rá.

- Tegeződjünk Perselus! Végül is mind ugyanazért vagyunk itt. Harrynek segítünk, hogy fejlődjön, erősödjön - mondta kedvesen a boszorkány. Piton udvariasan bólintott.

- Köszönöm Helga - mondta a bájitalmester.

- Igen azért vagyunk itt, hogy felkészítsük Harryt, és legyőzhesse az utódomat - morgott Mardekár, mire a másik három alak mérgesen nézett rá. - Most mit mondtam? - kérdezte, miközben viszonozta a csúnya pillantásokat.

- Te csak ne morogj, Malazár! Hol is vagyunk most? Egyikünk sem tudott erről az átkozott kamráról! - mondta felháborodottan Hedvig. A két férfi kíváncsian figyelte a kibontakozó vitát, ám Mardekár szótlan maradt. Harry már értette, hogy miért voltak morcosak a másik három portré lakói.

- Malazár, nem tudtunk létrát varázsolni a bejárathoz. Ez is egy védőmechanizmus? - kérdezte Piton, és két széket varázsolt elő. Letelepedtek az alapítókkal szemben. Mardekár Malazár felnevetett.

- Harry! Ne mond, hogy nem jöttél rá erre! - kiáltotta, de Harry zavarodott arckifejezését látva csak mosolyogva megrázta a fejét.

- A párszaszó a kulcsa mindennek. Csak parancsot kell adnod, és a Kamra teljesíti. Hasonló a Szükség Szobájához, de a szoba kinézetét itt nem tudod megváltoztatni - magyarázta a fekete hajú férfi, és szürke szemei csak úgy csillogtak.

- Tehát, ha párszaszóul azt mondom: lépcső, akkor megjelenik egy lépcső a lejáróban? - kérdezte Harry, mire Mardekár jókedvűen rábólintott.

- Pontosan.

- Nagyon leleményes, mégis nagyon egyszerű megoldás. Így gyakorlatilag senki másnak nem engedelmeskedik a szoba, csak neked, Potter - nézett most Harryre a bájitalmester. Harry kissé megborzongott a kútmély tekintet vizsgálódásától.

- Tehát, mit fogok tanulni? - kérdezte Harry. Erre a portrék lakói csak elmosolyodtak.

- Már vártam, mikor kérdezed meg - jegyezte meg Hedvig, és mosolyogva bólintott Godriknak.

- Amit legelőször tökéletesítenünk kell, az a pálca nélküli mágiád. Erőd van elég hozzá, de ez nem elég. Még nagyon friss és csapongó, ezért kell helyretenned magadban. Az elméddel kell kezdenünk, mivel ha ott rendben vagy, máshol is szabályozni tudod magad. Nagy önfegyelemre és koncentrációra tehetsz szert... - kezdett bele Godrik, de Harry közben észrevette Piton kissé gonosz, önelégült mosolyát. Ekkor leesett neki, miről beszél őse, és felkiáltott.

- Okklumencia?! - Úgy érezte, nagyon háborog a gyomra, és legszívesebben most valahol máshol lett volna.

- Kezdésnek igen. Ez az alapja a tested és mágiád szabályozásának. Az az átokheg a homlokodon pedig már így is sok kellemetlenséget okozott neked, nem igaz? - kérdezte ravaszan Malazár. Harry úgy nézett rá, mintha valami nagyon csúnyát mondott volna. Jól behúzták a csőbe!

- Semmi értelme nem lesz, ha megint úgy fognak alakulni az óráim, mint ötödikben - mondta halkan, lenyelve minden dühét. Lassan tanárára emelte pillantását, aki eddig őt fürkészte.

- Egyezzünk meg valamiben, Potter! Ha te nem ütöd bele az orrodat mindenbe, akkor én megtanítalak rá, hogyan védd meg és rendszerezd az elméd - mondta végül a professzor, és Harry kissé megdöbbent. Ez egy teljesen normális ajánlat volt. Nagyon remélte, hogy most majd máshogy áll a dolgokhoz a férfi. Nem akarta megint végig az ordibálását és a türelmetlenkedését hallgatni.

- Rendben, de akkor tanítson normálisan. Ha csak kiabál velem, még nem fogom megérteni, hogyan is kellene kiüríteni az elmém - mondta Harry, miközben bátran Piton sötét szemeibe nézett. A férfi lassan rábólintott, ő pedig felsóhajtott.

Még ott maradtak néhány órát beszélgetni az alapítókkal, Harry pedig nagyon élvezte a beszélgetést. Rájött, hogy Piton talán egy szemétláda, attól még rendkívül intelligens és nagyon ravasz. Sikerült lehetetlen helyzetbe hozni Mardekár festményét nem egyszer, ez pedig Harryt nagyon is szórakoztatta. Valójában Piton volt szórakoztató. A maga módján a férfi igazán vicces volt, habár elég sötét és szarkasztikus humorral rendelkezett.

Már fent voltak, és Harry nézte, ahogy visszazáródik a Kamra bejárata. Vissza akart oda menni, pedig régebben irtózott attól a helytől, de az alapítók társasága vonzotta le a mélybe.

- Szerda, délután öt óra, Potter! Itt találkozunk, ne késsen! - hangzott fel a parancs, és mire Harry hátrafordult, már csak a becsukódó ajtót látta. Elmosolyodott, és örült, hogy senki sem látja ezt a mosolyt.

- Higgye el, professzor, már alig várom! - suttogta, majd ő is elhagyta a mosdót.



---



Szerző megj.: Nos, itt a friss. Kicsit rövid, és nagyon Harry-központú. A következő inkább Perselus gondolataival, tapasztalatival fog foglalkozni. :D A bétázást ismét köszönöm szépen Revinek! (L) :D

Puszi, Lana

Ismerj meg! - 4. fejezet

4. fejezet: Perselus Piton, az edző



Harry meglepően kellemesnek találta az alapítók társaságát. Egész éjjel náluk volt, és amikor már feltűnően sokat ásítozott, Mardekár rászólt, hogy menjen és aludja ki magát, majd holnap beszélnek. Harry tiszteletteljesen elköszönt, majd kilépett az aurán át. Az igazgatóiban hatalmas megdöbbenésére ott ült Piton és Dumbledore is.

- Jó reggelt! - köszönt Harry, mire két értetlen tekintet kapott válaszul.

- Reggel, Potter? Alig két órával ezelőtt hagytunk ott. Most múlt este tizenegy - világított rá Piton, Harry pedig ledöbbent. Hogy mi? Csak két órát volt bent? Na de egész éjjel mesélt az alapítóknak!

- De… több mint tíz órán keresztül ott voltam… - mondta, miközben lerogyott a Piton mellett lévő székbe, ami Dumbledore asztala előtt volt. Az igazgató elgondolkodva nézett rá.

- Ezek szerint a szoba különlegesebb, mint hittük. Máshogy telik az idő odabent és idekint - gondolkodott hangosan az ősz mágus. Harry csak vállat vont, majd bólintott egyet. Már nem volt annyira összezavarodva, mint amikor belépett a szobába. Igazán még fel sem fogta, hogy egy alapító leszármazottja.

- Ha több mint tíz órán keresztül bent tartózkodtál, akkor elmondanád, mit is csináltál odabent? - kérdezte az igazgató, Harry pedig sóhajtva nézett rá.

- Velük beszélgettem. Elmesélték a történetük, és én is az enyémet. Malazár nagyon fel volt háborodva, amiért volt szerencsém felfedezni a szobáját, és a baziliszkuszának is annyi lett - vigyorodott el Harry. Dumbledore csendesen kuncogott, míg Piton csak nézett rá. Harrynek újra eszébe jutott, hogy ez milyen szokatlan a professzortól. - Egyébként kedvelem őket. Helga pont olyan, mint Luna, csak az a méla ábrándozás hiányzik belőle. Egyébként nagyon szókimondó, és mégis szerény. Amíg beszélgettünk, mindenről csak az igazat mondta, akármennyire is nyers legyen a valóság. Ezt értékelem, mivel sokan hajlamosak elhallgatni előlem dolgokat - célzott az igazgató sakkjátszmaszerű irányítására. Ekkor viszont mintha hallotta volna, hogy Piton alig hallhatóan felhorkant. Maga sem tudta miért, de elmosolyodott. - Hedvig Hermionére emlékeztet. Kíváncsi és szomjazza a tudást. Ha pedig valamit ferdén vagy helytelenül mondok, azonnal kijavít. A szellemes visszavágásait Malazárhoz pedig nagyon is viccesnek találom. Rendkívül intelligens nő - merengett Harry, és észre sem vette az igazgató kis mosolyát, vagy mohó, kíváncsi tekintetét. - Malazár pedig egy szemétláda - nevetett fel, és most már biztos volt benne, hogy Pitont hallotta horkantani az előbb, mert most is ezt tette. Harry vigyorogva nézett Pitonra. - Kicsit hasonlít is önre, professzor. Gúnyos, ravasz, és kiforgatja a szavaim. Tulajdonképpen szerintem nem is bír engem, és Godrikkal folyton marakodnak. Ezért is meglepő, hogy tulajdonképpen Godrik áll hozzá a legközelebb. Godrikról nem tudok sok mindent mondani. Tulajdonképpen tudom már, mit jelent a tipikus griffendéles kifejezés. Ő testesíti meg mindazt, amit minden griffenélesnek kellene. Erős, bátor, kiáll a barátaiért és szeretteiért, és, na jó, kicsit tényleg vakmerő. Megkedveltem őket - fejezete be Harry mosolyogva, és amikor felnézett, Albus Dumbledore hatalmas mosolyával találta szemben magát.

- És megtudtál valami fontosat is, vagy csak csevegtetek egész idő alatt? - érdeklődött most kissé gúnyosan Piton. Harry töprengést tettetve állt fel, majd lassan körbesétált az igazgatóiban. Végighúzta kezeit a könyveken, majd megérintette az ezüst szerkentyűket, és kinézett az ablakon. Éles és kissé mérges tekintettel meredt az igazgatóra.

- Rávilágítottak néhány dologra. Ön megint nem mondott nekem egy szót sem, igazgató úr. Mikor akarta velem közölni, hogy Griffendél Godrik leszármazottja vagyok? Amikor megint meghal valakim? Sohasem avat be senkit se egyetlen tervébe sem. Játszik az emberekkel, mintha csak bábuk lennének, és nekem ebből kezd elegem lenni. Igaz, ön az évszázad legnagyobb mágusa, ám én úgy gondolom, ez nem jogosítja fel arra, hogy játsszon az emberek életével - közölte Harry komolyan, és a nyomasztó csendben hangzavarnak számított Piton mély lélegzetvétele. Dumbledore arcáról rögtön lehervadt a mosoly. Harryt ez már nem érdekelte, ezt akkor is végig fogja mondani.
- A szüleim meghaltak, mert rosszul választották meg a barátaikat, és mert egy vezető rossz döntést hozott. Sokszor felmerült bennem a kérdés, hogy miért nem ön lett a titokgazdájuk. Végül arra jutottam, hogyha nekem lenne szükségem most egy titokgazdára, én sem önt választanám. Ne vegye sértésnek, uram, Merlinre, dehogy akarom megsérteni! Tizenegy éves koromtól kezdve önt tekintem a világ leghatalmasabb mágusának, és ez most is így van. De az ember csak úgy javíthat a hibáin, ha azokkal szembesítik. Nagyon is világos számomra az a tény, hogy ezt még senki sem tette meg önnel szemben. Pedig meg kellett volna, mert akkor a keresztapám még élne. Csak egy mondatába került volna, uram. "Harry, bármilyen víziód is lesz a Misztériumügyi Főosztályról, akkor se menj oda!" Ennyi lett volna, uram. Egy mondat, és soha még a közelébe sem mentem volna a Minisztériumnak, de ön nem tette meg. Hamis víziót követve csapdába csaltak, és a keresztapám meghalt. Tudják, sokáig magamat, de főleg Piton professzort hibáztattam. Kár volt, hiszen a tanár úr semmiről sem tehetett, én pedig meg akartam menteni azt az embert, aki a legfontosabb volt akkor nekem. Eszembe sem jutott, hogy a vízió csapda lehet. Lehet még ragozni ezt a témát, csakhogy semmi értelme nem lenne. Ön akkor újra rossz döntést hozott, és most már késő bánat, hiszen Sirius halott. A gyerekkoromnak és az iskolás éveimnek lőttek, de ez az utolsó már az én akaratom szerint fog eltelni. Malazár azt mondta, hogy a szoba bejárata oda nyílik, ahová én szeretném. Az egyetlen hely az iskolában, ahová csak én juthatok el, a Titkok Kamrája. A Kamra főterméből nyílik ezentúl az Alapítók Szobája. Lenne egy kérésem, hiszen az még nem lesz elég, hogy napi három óra elméletet fogok hallgatni festményektől. Kell egy… hogy úgy mondjam, edző. Godrik és Hedvig adtak bizonyos szempontokat. Egy erős varázsló vagy boszorkány kell, aki otthon van a sötét varázslatokban és kivédésükben. Az sem hátrány, hogyha ért a bájitalokhoz, hiszen arra is nagy szükségem lesz. Ezenkívül Godrik szerint nem ártana, ha megtanulnék karddal vívni, és a testem is edzenem kell. A fizikai edzést én megoldom, hiszen a kviddics mellett a kondíció is fontos, de a többihez segítség fog kelleni. Ha megbocsátanak, én most elmennék lefeküdni, mivel két napja alig aludtam valamit. Igazgató úr, ha megkérhetem rá, értesítene, amikor megtalálta nekem a megfelelő személyt? - kérdezte Harry, és amikor Dumbledore döbbenten bólintott, Harry kicsit meghajolt, majd egy biccentés után Pitonnak, elhagyta az igazgatóit.

Az iroda mély csendjét Piton halk, majd egyre hangosodó nevetése verte fel. Dumbledore még jobban elcsodálkozott, amikor meghallotta Perselust nevetni. Ez nagyon ritkán fordult elő.

- Ki hitte volna, hogy a fiúnak van egy csepp esze is? Jól helyre tett téged egy gyerek, Albus - mondta szórakozottan Piton, Albus pedig fejcsóválva nézett kollégájára.

- A legrosszabb az egészben, hogy mindenben igaza volt. Elvesztettem a bizalmát - sóhajtott fel szomorúan az agg varázsló.

- Tudhattad volna, hogy nem marad mindig egy tudatlan kölyök - közölte Piton, Albus pedig kicsit bosszankodva bólintott.

- Harry már egyáltalán nem gyerek, Perselus, sem külsőleg, sem nem pedig belsőleg. Sokkal érettebb, mint azt valaha gondoltam volna. Messze túlszárnyalja még az édesanyját is - mondta Dumbledore, Piton pedig kelletlenül bólintott.

Pont ő ne vette volna észre, hogy Potter már kész férfi? Ő is látta a fiatalemberen végbemenő változást, sőt talán ő nézte meg a legjobban. Mostantól kezdve majd úgy csorgatja a nyálát Potterre, ahogy a többi kis csitri és éretlen kamasz az iskolában, gondolta Perselus. Erre az abszolút hülyeségre csak mérgesen fújt egyet.

- Ugyanakkor nem akarom, hogy teljesen kicsússzon a kezeim közül. A megszabott edzői feltételeknek te felelsz meg a legjobban. Azt szeretném, ha te tanítanád, majd folyamatosan beszámolnál a fejlődéséről - adta elő az ötletét Dumbledore, Piton pedig dühösen nézett vissza a számító kék szemekbe. Utálta ezt a tekintetet, mert ilyenkor Albus képes volt bármit megtenni, hogy valamit elérjen. Megadva magát bólintott, majd egy szó nélkül távozott az igazgatóiból. A lakosztályába érve látta, hogy a másik szobában már sötét van, ezért a legnagyobb csendben ő is elment aludni.

~snarry~

Harry elég fáradtan ébredt reggel. Nem aludt jól, és ráadásul nem is tudta kipihenni magát. Párnáját a fejére húzta, de így is hallotta Ron szöszmötölését a másik ágynál. Ekkor eszébe jutott a tegnap este, és máris teljesen éberen ült fel. A függönyt elrántotta, és tekintetével barátját kereste. Ron a ládájában turkált, majd amikor észrevette, hogy felébredt, rávigyorgott.

- Szia, haver! Nemsokára ebéd lesz, öregem. Készülj össze, és mehetünk is - mondta Ron, miközben egy csokibékát túrt elő a csomagjaiból. Harry csak mosolyogva megrázta a fejét, és elindult a fürdőbe.

Odabent jól megnézte magát az egészalakos tükörben. Haja kócosan állt, de még mindig jobb volt, mintha rövid lett volna, és szemei alatt kis karikák látszottak. Nagyszerű! Egész nap úgy fogok járkálni, mint egy zombi! Egy sóhajjal bedobta pólóját és alsóját a szennyes tartóba, majd beállt a víz alá. A reggeli langyos zuhany egy kicsit kitisztította a fejét, és kezdett végre magához térni. Pár perc múlva elzárta a vizet és kilépett a hideg csempére. Egy törülközőt csavart a dereka köré, és visszament a szobába. Magában morgolódott, amiért nem vitt be magával ruhát, de most már mindegy volt. Amint belépett a szobájukba, három elkerekedő szempár bámult rá. Ginny, Hermione és Ron voltak bent csak, de a hirtelen jött zavart csendben senki sem tudott megszólalni. Aztán végül is, mint mindig, Hermione talált magára leghamarabb.

- Eddig fel sem fogtuk igazán, milyen mértékű ez a változás… - jegyezte meg, Harry pedig érezte, hogy bizsereg az arca és elvörösödik.

- Hermione! Kérlek! - kiáltott fel Harry, majd gyorsan a ládájához ment és kihúzott belőle egy garnitúra ruhát mára. Visszasietett a fürdőbe és felöltözött, de közben egyfolytában morgolódott. Amikor elkészült, haját megszárította, majd úgy döntött, nem köti össze. Harry belenézett a tükörbe, és megállapította, hogy ez már valamennyivel elfogadhatóbb. Egy fekete ing, és egy kék farmer volt rajta, a lábán pedig egy fekete tornacipő. Nagyot sóhajtva lépett ki a fürdőből újra, és a szobában már csak Ront és Hermionét találta. Ránézett az órájára, és mivel az tizenegyet mutatott, elhatározta, hogy most fog velük beszélni. Igyekezve túllépni saját zavarán, leült az ágyára.

- Történt valami… - kezdett bele, és az elkövetkező egy órában elmesélt mindent, ami tegnap történt. - Szeretném, ha ti is lejönnétek velem a szobába. Helga és Hedvig kíváncsiak rátok - mondta Harry mosolyogva, aki igazán megkönnyebbült, amiért barátai izgatottan és meglepően jól fogadták a dolgokat.

- Ez annyira izgalmas, Harry! Az alapítók! Istenem, de szeretnék velük találkozni! Habár Malazárral nem biztos, de ő is érdekes személyiség és kiváló elme lehet! - mondta izgatottan Hermione, amire a két fiú összevigyorgott. - Ez pedig megmagyaráz mindent. Az örökségednek köszönheted a kinézeted és az erőd. Ez csodálatos Harry! - ölelte meg őt Hermione, Harry pedig csak mosolyogva átkarolta.

- Húha… Harry ez… Szuper! És mi is ismerjük meg őket? - kérdezte Ron habozva. Harry vigyorogva bólintott, mire Ron is megadta magát. - Rendben, de most már mehetünk enni? - kérdezte, két barátja pedig felnevetett, és elindultak ebédelni.

~snarry~

A nagyterem tömve volt diákokkal, szinte mindenki megjelent. Harry kicsit rosszul érezte magát amiatt, amit tegnap éjjel mondott Dumbledore professzornak, de aztán eldöntötte, hogy helyesen tette. Az öreg mágusnak szembe kellene néznie a hibáival is, nem csak dróton rángatnia mindenkit. Amint helyet foglaltak, feltűnt neki a csend, ami az asztaluknál fogadta őket. Körbenézett, és sokan őt, vagyis inkább a haját bámulták. Csak megrázta a fejét, majd szedett magának egy nagy adag krumplit és sült húst. Jóízűen nekiláttak enni, az ebéd végeztével viszont az egyik mardekáros elsős szaladt oda hozzá.

- Potter? - kérdezte a kislány, Harry pedig kérdőn nézett rá. A lány egy szó nélkül a kezébe nyomott egy cetlit, majd köszönés nélkül elviharzott. Harry csak megrázta a fejét, majd a cetlire meredt.


Potter!

Legyél tíz perc múlva a lakosztályomnál!

P.P.

Harry nagyot sóhajtott, majd elrakta a levelet. Ron és Hermione kérdőn nézet rá, de ő csak egy Pitont tátogott, majd elindult a pincébe. Szerencsére egy mardekárossal sem találkozott, amíg elért professzora magánlakosztályának ajtajáig. Mély levegőt vett, majd bekopogott. Pár pillanat múlva az ajtó feltárult, csakhogy Harry nem számított pont erre a személyre.

- Malfoy! - nyögte ki, mivel az ajtóban Draco Malfoy állt teljes életnagyságban. Malfoy csak a szemét forgatva odébb állt, és intett, hogy fáradjon be.

- Potter! - bólintott vissza a szőkeség, miután becsukta az ajtót. Harry még mindig a szőke fiút figyelte, aki teljesen otthonosan mozgott utált tanára lakásában.

- Te mit keresel itt? - kérdezte Harry egy kis fáziskéséssel. Draco csak gúnyosan rámosolygott.

- Itt lakom. Nem hallottad még a nagyszerű hírt? Az egész házam a véremre szomjazik - felelte egy kissé színtelen hangon. Harry most elszégyellte magát. Tudott Malfoy problémájáról, de álmában sem gondolta volna, hogy itt fog menedéket találni mardekáros ellensége. Odaítélt Pitonnak egy pluszpontot azért, mert befogadta Malfoyt. Nem sok ember tette volna meg ezt valakiért.

- Igen, sajnálom, hallottam. Nem akartam bunkó lenni - visszakozott Harry, mire Malfoy kissé dühösen nézett rá.

- Nem kell a sajnálatod. Én sem sajnálom, ezért más se tegye. Ülj le végre, és hagyj olvasni! - vágta oda a szőke, Harry pedig leült a hozzá legközelebb eső fotelbe. Pár perces csend után nyílt az ajtó, és Piton lépett be rajta. Harry önmagát is megdöbbentve kis melegséget és borzongást érzett, amikor a professzorral egy légtérbe tartózkodott. Ezen annyira elcsodálkozott, hogy köszönni is elfelejtett.

- Draco, magunkra hagynál? - kérdezte Piton. Miután visszazárta az ajtót, helyére kerültek a védővarázslatok. A szőke mardekáros bólintott, majd bement az egyik ajtón, mire Piton egy hangszigetelő bűbájt küldött maguk köré.

- Miért kellett idejönnöm, uram? - kérdezte Harry, Piton pedig leült vele szemben a másik fotelbe.

- A tegnapi beszéded meglepett. Van valami különösebb oka, hogy mindezt az igazgató fejéhez vágtad? - kérdezte, és figyelembe sem vette Harry kérdését.

- Nincs. Az igazság néha fáj, és én nem tiszteletlenségből mondtam azokat a dolgokat. Tényleg így gondolom, és igazán megkönnyebbült vagyok, hogy végre kimondhattam ezeket - közölte Harry, és igyekezett nem Piton mély, sötét szemeibe nézni. Hallotta, hogy Piton felsóhajt, majd odalép mellé.

- Az igazgató úr engem jelölt ki, hogy tanítsalak meg mindenre, amit az ősöd és társai mondanak - mondta, Harry pedig felkapta erre a fejét. Tudta! Előre sejtette, hogy Piton lesz az, mivel így öreg mentora ellenőrzés alatt tudja tartani. Dumbledore pont olyan ravasz, akár egy mardekáros. Harry megrázta a fejét, majd ő is felállt.

- Indulhatunk, uram - mondta, mire Piton bólintott, és elindultak a Titkok Kamrája felé.

---


Szerző megj.: Sziasztok! Először is, nagyon köszönöm a bétázást Revinek! (L) :) Másodszor, pedig egy kis közlemény. Biztosan észrevettétek, hogy az everything changes című ficemből nem volt friss. Nos, az oka igen egyszerű és kicsit szánalmas: ötlethiány. Igyekszem kiagyalni valamit, de nem tudom mennyit fogok csúszkálni azokkal a fejezetekkel. Előre is elnézést kérek miatta!


A kritikát ne felejtsétek el, és kérdezzetek nyugodtan. :)

Puszi, Lana