Perselus Piton nem mutatta, de meglepődött. Sohasem gondolta volna, hogy Potter ilyen könnyen belemegy majd az okklumenciaórákba. A fenébe! Abban sem volt biztos, hogy egyáltalán saját maga akarja-e azokat az órákat. Még mindig nagyon érzékenyen érintette, hogy a legutálatosabb diákja látta az egyik gyerekkori megaláztatását, amit ráadásul annak apjától és barátaitól szenvedett el. Egyáltalán nem várta azokat az órákat.
Még magának sem akarta bevallani, de valamilyen szinten félt Potter emlékeitől. Potternek mindene megvan, amije neki nem volt. Nem akart szembesülni a magányával és a sötétségben leélt életével. Sohasem voltak barátai, rendes szerető szülei, szerelme, ami talán nem is lesz soha. Csatlósok, halálfalók és rengeteg gonoszság között forgolódott mindig is. Sohasem irányíthatta a saját életét. Valaki mindig meghatározta, mit hogyan, mikor és miért tegyen. Egykor az apja, majd a Sötét Nagyúr és most Dumbledore. Hiába szabadult meg a kém szerepétől, nem tudott már kitörni abból a magányos ketrecből, amibe önmagát zárta a világ elől.
Nagyon nagy dolog volt beengedni Dracót az életébe, és napokig idegennek érezte a saját lakását, mikor már a fiú is vele lakott. Aztán persze összecsiszolódtak, és lassan felengedett keresztfia társaságában. De Potter... Potter az más. Persze észrevette, hogy Potter mennyire igyekszik fejlődni, erősödni. Most, hogy megkapta az erejét, kétség sem fér hozzá, hogy ki is fogja használni.
Lent, a kamrában hátborzongató, mégis fantasztikus volt minden. Többször is érzékelte, hogy a fiú közelében a mágiája vibrálni kezd, és a fiúé is hasonlóan reagál. Ezt nem értette, és nagyon is bosszantotta, ezért ahányszor csak alkalma volt rá, gúnyolódott a griffendélessel. Ami a legmegdöbbentőbb volt, hogy Potter nem kapta fel a vizet, és néhányszor még vissza is szúrt. Általában nem viselte el az engedetlenséget, de amikor odalent voltak, meglepően kellemes társaság volt még Harry Potter is.
Rájött, hogy a Potter gyerek nem is akkora hülye, mint azt eleinte gondolta. Az alapítók kedvelték a fiút, bár még alig ismerik pár napja. Főleg Malazár mutatott rokonszenvet Potter iránt, pedig nem is az ő örököse. Perselus látta, hogy Potter néhány megjegyzésénél Griffendél elhúzza a száját. Ezt érdekesnek és felettébb szórakoztatónak találta. Gyanította, hogy a vörös-arany ház névadójának nem tetszik, hogy örököse és Mardekár ennyire jól kijönnek. Perselus számára is megdöbbentő volt, hogy Potter néhányszor már-már mardekáros tulajdonságokat mutat. Na, és a párszaszó! A Sötét Nagyúr szájából fenyegetőnek, rémesnek és ijesztőnek tűnt, míg Potteré egyfajta lágy ambróziaként hangzott.
Na tessék! Perselus Piton talált némi pozitívumot Harry Potterben. Jobb is lesz, ha siet a dolgára, különben még a fejére omlik az egész Roxfort az ilyen gondolatok miatt.
- Perselus? - kérdezte mögüle egy tétova hang. Megfordult, és Draco állt a szobája ajtajában.
- Tessék, Draco? - szólt a fiúnak, az meg kissé feszengeni látszott.
- Most velünk lesz órád, nem igaz? - kérdezte habozva a fiatalabb Malfoy. Perselus már sejtette, mi a baja a szőke fiúnak.
- Jöhetsz velem órára, és nem, nem foglak a mardekárosok közé ültetni. Teljesen más terveim vannak - válaszolta, miközben épp fekete, lobogó talárját terítette a vállára. Keresztfia egészen megkönnyebbültnek tűnt, de aztán biccentett egyet, és táskáját felkapva az ajtóhoz állt. Perselus csak sóhajtott egyet, majd elindultak a tanterembe. Ebben az évben ez lesz az első bájitaltana a hetedéves RAVASZ-csoporttal. Meglepő módon, tíz fő azért összegyűlt. Abbott a Hugrabugból, Patil a Hollóhátból, Granger, Weasley és Potter a Griffendélből (bár több ezer galleont tett volna rá, hogy csak Granger állandó nyaggatására kapott K-t a két jómadár az RBF vizsgán), valamint Malfoy, Nott, Zambini, Parkinson és Greengrass a saját házából.
Az osztályteremnél Dracót maga elé engedte, aki gyorsan bement, és leült a legelső, üres padba. Az ajtót eztán lendületesen belökte, majd gyors, magabiztos léptekkel felvonult a katedrára. Végignézett a tíz diákon, és a pillantása Nott és Zambini párosánál leragadt. A két fiú csalódottan és nem kicsit megrémülve nézett rá. A legfájdalmasabb dolgot látta a szemükben: árulást. Ha tehette volna, előbb cselekedett volna, hogy ne csak Malfoyt, de a többieket is megóvja. Így viszont ők vagy kitörnek és elbujdosnak, vagy beállnak a szüleik mellé a Nagyurat szolgálni.
- Ez az év a RAVASZ vizsgáikra való felkészüléssel fog eltelni. Nehogy azt higgyék, hogy gyerekjáték lesz. Minimum vért fognak izzadni a magolással, mert ha nem, az egész csoport egy Troll eredményű vizsgával fogja zárni az évet. Senkinek sem ajánlom, hogy ez megtörténjen vele, és nem fogom eltűrni, hogy szégyent hozzanak az iskola nevére. Ebben az évben kizárólag párban fognak dolgozni, amit én határozok meg. Mindenki álljon fel! - mondta kissé vészjóslóan, és ez a komor hangulat az egész osztályra kiterjedt. Senki sem mert ellenkezni, mert mindenki azonnal felállt.
- Potter és Malfoy ide elém, az első padba! - mondta a professzor, mire kis moraj futott végig a csoporton, azonban ez rögtön el is halt, amikor professzoruk vetett rájuk egy éles pillantást. - Weasley és Granger mögéjük, a harmadik padba pedig Parkinson és Zambini. Másik padsor, első pad: Greengrass és Abbott, mögéjük pedig Nott és Patil. Ez az év végéig így marad, és senkinek sem ajánlom, hogy egyetlen egyszer is megpróbáljon máshová ülni! - jelentette ki Perselus, és a teremre az eddiginél is nyomasztóbb csend borult. - Helyes! A mai órán egy hatodikos szintű bájitalt, az Amortentiát fogják elkészíteni. Ehhez még két főzetük fog csatlakozni, a háromra pedig összesen kapnak egy jegyet. Minden évükből hármat fognak megfőzni, csak azután térünk át a hetedikes tananyagra. Most pedig lássanak hozzá! - adta ki az utasításokat a férfi, mire minden párostól felugrott valaki, hogy a tárolószekrényhez siessen.
Perselus csak leült a tanári asztala mögé, és beletemetkezett a hatodikosok év eleji felmérőinek javításába. Megszokta már, hogy vannak kifejezetten együgyű diákjai, de ezek a dolgozatok az ostobaság legmagasabb szintjét is túlszárnyalták. Méghogy a Százfűlé örök álmot okoz!? Merlinre! Hát ezek semmit sem fognak fel abból, amit állandóan magyaráz nekik? Frusztráltan fújt egyet, és mivel a két órából letelt másfél, elindult szokásos körútjára.
A Greengrass-Abbott párosnál kezdett, de látva, hogy a két lány egy nagyjából E-szintű bájitalt hozott össze, tovább ment. Már az sem volt semmi, hogy a mardekáros és hugrabugos lány nem kaptak össze.
Nott eddig mindig várakozáson felüli eredményeket ért el, csakúgy mint Padma Patil, de most a főzetük nem volt jobb egy Hitványnál. Piton csak megrázta fejét, és továbbment. A másik padsornál hátulról indított. Parkinson és Zambini, hm... Mardekárosok lévén nem voltak rosszak bájitaltanból, de a mostani főzetük a normálistól eltérően sárga volt. A bájitalok mestere csak elhúzta a száját, de ismét nem tett megjegyzést. Valószínűleg előbb dicsérte volna meg Hermione Grangert, minthogy pontokat vonjon le a házától. Ekkor pedig már el is ért a két griffendéleshez. Nem úgy tűnt, mintha Weasley sokat dolgozott volna a főzeten. Granger természetesen teljesen kócosan, kissé kipirult arccal kavargatta a szinte tökéletes bájitalt.
- Meg tudná mondani, Miss Granger, hogy ez mi? - kérdezte gúnyosan a professzor. Hermione összerezzent, de állta tanára pillantását, legalábbis egy ideig...
- Amortentia, tanár úr! - felelte, de korántsem volt olyan magabiztos, mint amilyennek a hangja tűnt. Piton magában élesen elvigyorodott.
- Biztos ebben, Miss Granger? Mr. Weasley! Megmondaná nekem, hogy milyen hibákat észlel a főzetben? - kérdezte bársonyos hangon, de szemei kissé összeszűkültek. Ronald Weasley összerezzent, és enyhe pánikkal nézte a főzetet. Halvány lila gőze sem volt róla, hogy egyáltalán mire jó az Amortentia, nemhogy meg tudja mondani, mit is ronthatott el benne Hermione.
- Nem tudom, tanár úr - nyögte ki, miközben arca hajával megegyező színt öltött. Piton szemében elégedettség villant, és le nem vette a szemét Weasleyről, miközben megszólalt.
- Potter! Válaszoljon a Mr. Weasleynek feltett kérdésemre! - mondta a bájitalmester, és szórakozottan nézte, ahogy Malfoy és Potter hátrafordul. A fiú ránézett a főzetre, és mintha egy kis megkönnyebbülést látott volna az arcán...
- Hermione valószínűleg kihagyott egy keverési ciklust - felelte a fiú, és ezzel sikerült ledöbbentenie Pitont, aki persze ki nem esett volna a szerepéből. Álarcát tökéletesen tartotta, habár nagyon kíváncsi volt arra, hogy Potter honnan tudta a választ.
- Mr. Malfoy! Milyen tulajdonsággal bír Miss Granger főzete, amiből hibára következtethettem? - érdeklődött Piton, és a szőke fiú szemrebbenés nélkül válaszolt.
- A színe jó, de a gőzének spirálisan kellene felszállnia, ami ebben az esetben nyilvánvalóan nincs így - felelte Malfoy. Perselus megelégedve ezzel a válasszal előre ment, és ránézett Draco és Potter főzetére. Az, még nagyobb meglepetésére, tökéletes volt. Nem hitte, hogy a két fiú össze tud majd dolgozni. Nos, ez még érdekes lehet.
- Húsz pont a Griffendéltől Granger és Weasley elrontott főzete miatt, valamint húsz pont a Mardekárnak Mr. Malfoy helyes válaszáért és a Kiváló főzetéért - mondta Perselus, mire a három griffendéles jól láthatóan megfeszült, de meglepte, hogy Potter nem kezdett el vele vitázni. - Mintákat az asztalomra, az órának vége! - vetette oda még, majd kiment a tanári asztalhoz. Egy Tempus bűbájjal megállapíthatta, hogy már négy óra, ezért lassan indulniuk kell Potterrel a Kamrába. Az első okklumenciaóra... Talán most majd kiderítheti, hogy honnan tudhatta a kérdésére Potter a választ.
- Mafoy! Potter! Maradjanak, mert beszédem van magukkal! - szólalt meg hirtelen, de amikor felnézett, meglepődve vette észre, hogy már csak hárman vannak a teremben. Draco az ajtónál állt lehajtott fejjel, míg Potter az első padnak dőlt neki. Végignézett a két fiatalemberen, majd egy alig hallható sóhajjal intett nekik, hogy kövessék, és elhagyták a termet. Amikor lakosztálya ajtajához értek, Draco bement, és Piton csak beküldte vele a pergameneket és mintákat.
Továbbra is csendben haladtak a második emelet felé, és szerda délután révén nem kevés diákkal találkoztak. Az izgatott suttogás most is jól hallható volt, mikor elhaladtak egy-két diákcsoport mellett.
A lánymosdóban aztán Potter szó nélkül nyitotta ki a lejáratot, majd mintegy utógondolatként egy lépcsőt is kért a Kamrától. Amint leértek a lépcső aljába, a professzor megszólalt.
- Túl csendes vagy, Potter - jegyezte meg, mire a griffenéles rávillantotta lehetetlenül zöld szemeit.
- Csendesen siratom azt a húsz pontot - mormogta, és Pitonnak el kellett fojtania mosolyát. Ez egy igazán Potterre jellemző mondat volt, ám a düh és dac hiánya a hangjában valójában viccessé tette a megjegyzést. Enyhén szórakozott hangon fojtatta.
- Be kell valljam, egészen elképesztett, hogy te és Draco össze tudtatok dolgozni - mondta, ám ekkor Potter megfordult, és kutatóan nézett rá. - Mit bámulsz? - kérdezte pár perc csendes fürkészén után.
- Egy pillanatig azt hittem, hogy szórakozik velem - mondta, majd elfordult, hogy tovább induljon. - Szinte halálra rémített - tette hozzá maga elé suttogva, de Piton így is hallotta, és felhorkant.
- Tartogatok még meglepetéseket, Potter, ebben biztos lehetsz! - közölte a fiúval, ám az hátra sem nézve válaszolt.
- Ahogy én is - jelentette ki a kócos, fekete hajú griffendéles. Piton most sajnálta, hogy a cső, amiben épp mentek, nem volt túl széles, és csak egyes sorban tudtak haladni. Igazán megnézte volna diákja arckifejezését, és maga sem értette, miért lazult el a fiatalember közelében.
~ snarry ~
A Kamra főtermében álltak, és Piton egy bájitalos fiolát nyújtott át Potternek. A fiú kissé bizonytalanul elvette, majd kérdőn nézett professzorára.
- Ez egy olyan főzet, ami a mágikus kötelékeket lazítja ki. A sebhelyed összeköt a Sötét Nagyúrral, és ezáltal védtelen lesz az elméd, ha teljesen átadod magad az okklumencia tanulásnak. Először teljesen meg kell nyílnod, hogy minél erősebb falakat és akadályokat építhess fel. Ha megiszod ezt a főzetet, az elvileg gyengíti egy időre a kettőtök között lévő kapcsolatot, ugyanakkor ezt nem használhatjuk sokszor. Erős függőséget okozhat.
Perselus figyelte, ahogy Potter rábólint, majd habozás nélkül lehajtja a főzetet. A valószínűleg nagyon kellemetlen íz miatt fintorgott kicsit, de aztán visszaadta a kezébe az üres fiolát. Piton elhátrált tőle, és nagyjából ötméternyi távolságra megállt. Pálcáját felemelte, és összpontosított.
- Háromra behatolok az elmédbe, Potter. Próbálj meg kilökni engem, és ebből fel tudom majd mérni, hogy milyen szintről és hogyan kell elkezdenünk a védelmed felépítését. Tehát, figyelj! Egy, kettő, három! Legilimens! - mondta, és a következő pillanatban már a fiú elméjében járt. Az emlékek meglepően rendezetten és élénken éltek a fiú fejében. Mivel szinte semmit sem tudott Potter gyerekkoráról, oda nézett be. Nem akarta az első órán összetörni egy emlékkel amely esetleg Blackhez kötődött volna. Ám amit ott látott, megdöbbentette. Egy kisfiú esett hátra a hihetetlenül erős ütés hatására, amit egy nagydarab, vörös fejű férfi mért rá. A fekete hajú gyereknek könnybe lábadtak smaragd szemei, ám egy hang sem hagyta el a száját. A férfi felráncigálta, és belökte a gyereket egy nagyon kicsinek, koszosnak és sötétnek kinéző gardróbba, majd rázárta a reteszt. Annyira meglepődött, hogy a következő emlék már valóságos sokk volt számára. Potter úgy tíz-tizenegy éves lehetett, és éppen egy komplett ebédet főzött meg, miközben a nagynénje teázott a fiával és férjével. Az emlékek pedig sorjában jöttek elő. Potternek egyetlen boldog perce sem volt az alatt a tíz év alatt, amíg a Dursley családdal élt. Lassan kilépett a fiatalember emlékeiből, és meglátta, hogy mindketten a földön térdelnek, és levegőért kapkodnak. Potter tekintete igazán rémült és aggodalommal teli volt.
Perselus feltornázta magát, és száját összeszorítva nézte a lassan feltápászkodó diákot. Mély levegőt vett, és alig bírta kordában tartani indulatait. Potter gyerekkorára gondolt, miközben eszébe jutott a sajátja is. Mérhetetlen düh öntötte el.
- Ezt most szépen meg fogod magyarázni, Potter - sziszegte, és hosszú, sápadt ujjai megfeszültek pálcáján.
------------------
Szerző megj.: Sziasztok! Sajnálom a késést, de az az igazság, hogy a fél hétvégét a volán mögött töltöttem. Se időm, se energiám nem volt átküldeni Revinek a fejezetet bétázásra, ám mostanra megoldottuk.
Köszönöm Revi! :)
Írjatok véleményt, és köv. vasárnap friss. Puszi, Lana
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése