Harry Potter és a Tűz ereje - 12. fejezet

12. fejezet: Barátok


(Harry és Sophia gondolatátvitele továbbra is dőlt betű.)



- Semmi, ismétlem semmi, nem lehet annyira halaszthatatlan, hogy azt az egész iskola szeme láttára kelljen lerendezniük! Potter, Thompson, Prewett maguk nem voltak mardekárosok, de attól még tudhatnák, hogy az én házamban nem fogom eltűrni ezt a hatalmi versenyt. Malfoy, Nott! Maguk hat éve Mardekár Malazár nemes házába járnak, és mégis ilyen gyerekesen, ilyen lealacsonyítóan kellene elintézni ezt maguk szerint?! Fejenként 5 pont a Mardekártól, és most azonnal indulás lefeküdni! - osztott ki minket Piton, miután levágtattunk a pincebéli irodájába. Pansyt felküldtem a lakrészünkbe, hiszen ő nem keveredett bele. Dühösen léptem ki a folyosóra, majd egy szó nélkül hagytam ott Nottot és díszes kompániáját. De ő utánam kiáltott.

- Még nem végeztünk Potter! - köpte, én pedig hátrafordulva gyűlölködve meredtem rá.

- Abban biztos lehetsz Nott! - vetettem oda neki, majd továbbindultam. Két folyosóval arrébb Brian elkapta a karom, és a falnak lökött.

- Fejezd be, hallod!? Még mindig vörösen villog a szemed, és nem ijesztheted meg Pansyt is! Higgadj le! - kiabált rám, én pedig bólintva próbáltam mélyeket lélegezni. Szememet lehunytam, és Pansy gyönyörű arcára gondoltam. A csókjára, és finom illatára. Percek múlva kinyitottam a szemem, s Brian elégedetten nézett rám.

- A dühös zöld sokkal jobb! - vigyorodott el, én meg csak szemeimet forgatva továbbindultam. Draco és Barbi csendesen jött velünk, de tudtam, hogy mind nagyon kíváncsiak. Az egész Nagyterem látta a szemem, így holnapra valószínűleg még a próféta is megírja, hogy a Hatalmas Tudjukki megszállta Harry Pottert. Fújtatva léptem be közös lakosztályunkba, csakhogy rögtön észrevettem az ablakban ülő fekete hajú szépséget. Lassan odamentem hozzá, és végigsimítottam a vállán, majd kezem a csípőjére csúszott. Leültem mellé, és együtt néztük a borús esti égboltot.

- Szeretlek - súgtam neki halkan, mire megremegett. Hangosan felsóhajtott, majd hozzám bújt és arcát a mellkasomnak támasztotta.

- Én is szeretlek - felelte, én pedig mosolyogva nyomtam egy puszit a hajára.

- Megijesztettelek - jelentettem ki pár perc múlva, mire még szorosabban ölelt át.

- Vörös volt a szemed - suttogta, én pedig magunk elé tartottam az egyik kezem. Kis lángok kezdték nyaldosni a tenyerem, Pansy pedig halkan sikkantva húzódott még jobban hozzám. Csillogó tekintettel nézte a kezem, majd összezártam a markom, és a kis lángok eltűntek.

- Tűzmágus vagyok Pans. Ha megrémítenek, vagy felidegesítenek megváltozik a szemem színe. Szó sincs semmilyen megszállásról, vagy hasonlókról. Ez nálunk teljesen természetes, és nem lehet kontrollálni - feleltem, ő pedig megfogta összezárt markom, és a kis kecses kezeivel szétnyitotta az ujjaimat. Persze a kezemen nyoma sem volt égési sebeknek. Pansy hosszan felsóhajtott, majd végül a szemembe nézett.

- A többiek is nyugtalanok. Brian talán tudja, de Barbi, Gabi, Oliver és Draco nem. Aggódnak miattad. Mind aggódunk - mondta csendesen, én pedig még erősebben magamhoz öleltem őt. Mély levegőt vettem a finom illatából, majd elgondolkodva bólintottam.

- Ezt meg kell beszélnem valakivel - mondtam, mire felkuncogott.

- Sophia! - hívtam legjobb barátnőm, és amikor megjelent, rászállt Pansy térdére. Rajtam kívül két embernek engedte csupán, hogy hozzáérjen. Ez pedig Gabi és Pansy volt. Gabit sejtettük miért. A lány vérében erőteljes vélagén volt, ezért valamilyen szinten közel állt a mágikus lényekhez. Pansyt pedig valószínűleg Sophia választotta ki, de én tudtam, ez nem azért van mert ő a barátnőm. Egy mágikus lényt nem befolyásolnak az emberi kapcsolatok. Főleg nem egy főnixet.

Tessék Harry? - szállt felém a gondolat, miközben lágy trilla hallatszott a szobában. Mindenki kijött a kis nappaliba, és mosolyogva néztek minket.

El szeretném mondani nekik, hogy mi vagyok és miért engem választottál - néztem rá, mire a főnixleányzó rám morgott. Igazából olyan hang volt, amilyet egy macska ad ki ha dorombol, de én tudtam, hogy nem az elégedettsége jeléül csinálta.

Nem azért választottalak, mert uralod a tüzet te tökkelütött. Igen, megtaláltál, és igen, veled maradtam, de csakis azért, mert tudom, hogy sokra vihetjük együtt. Harry én tényleg belelátok a fejedbe, és jobban ismerlek mindenkinél. Azt teszem amit mondasz, mert a társam vagy. Ha úgy tetszik a gazdám, de nem fogok neked hajlongani mint egy házimanó - fújtatott Sophia, mire felnevettem. Pansy közben kibújt a karjaim közül, hogy nyugodtan társaloghassunk a kis madarammal.

Nem vagyok a madarad! - rikoltozott, én pedig igyekeztem komoly fejet vágni, miközben fulladoztam a nevetéstől. Erre Sophia elszállt tőlem, és a kandalló melletti ülőkéjére ült. Háttal nekem.

- Naah, Soph! Kicsiiim! Ne máár! - kuncsorogtam, de ő csak tovább fújtatott.

Olyan egy idióta vagy. Nincs egy komoly beszélgetésünk sem, mert te mindent elpoénkodsz. Beszélj hozzám gondolatban, és ne hangosan, mert a barátaid előtt is mindjárt megalázod magad - mondta, mire csak vigyorogva letérdeltem.

- Óh érted bármit! Kéérlek! - mondtam, mire gondolatban lemondóan felsóhajtott.

A világ vége lesz az a nap, amikor végre felnősz - mondta, miközben a vállamra szállt.

Szeretlek Sophia, és köszönöm - mondtam, miközben felálltam. Cirógattam a fényes gyönyörű tollakat, mire ő kedvesen megcsipkedte a fülem. Most visszanéztem a többiekre, akiknek lila volt a fejük, a visszatartott röhögéstől.

- Nyugodtan engedjétek ki - mondtam, mire kitört a nevetés. Brian és Draco egymást támasztva hahotázott, míg a lányok a hasukat fogták és úgy kacagtak. Oliver meg már a levegőt kapkodta, mivel lassan az is elfogyott. Amikor végül lenyugodtak, megálltam velük szemben.

- Mi az Lexi? - kérdezte Barbi, mire csak mosolyogva megráztam a fejem.

- Még nincs itt mindenki - mondtam, majd Sophiára néztem.

Ron és Hermione? - kérdezte, amikor pedig bólintottam, szó nélkül, egy lángcsóva kíséretében eltűnt.

- Hova ment? - kérdezte ezúttal Pansy.

- A Griffendél toronyba - mondtam, de közben Sophiára koncentráltam. - Jön Hermione - mondtam, és a következő pillanatban Sophia meg is jelent Hermi társaságában.

- HŰ! Harry! Ez bámulatos érzés volt! Forró és nagyon kellemes! - örömködött Hermione, mire csak rámosolyogtam. Sophia közben újra eltűnt, majd pár másodperccel később éreztem, hogy visszaindul.

- És itt van Ron is - vigyorogtam, mert Ron seggre esett amikor Soph ideért vele és elengedte.

- Fúúhaa... - mondta, nekem pedig rögtön eszembe jutott, hogy Ron már elsőben is így álmélkodott.

- Kösz kicsim! - mondtam a főnixnek, mikor az leszállt a kandalló mellé.

Szóra sem érdemes! Na, avasd be őket!

- Ron, Hermione, üljetek le kérlek!

Mikor leültek velem szemben, végignéztem szerelmem és barátaim arcán. Tudtam, hogy megértik, mégis nehéz volt elmondani egy ilyen horderejű dolgot.

- Mind láttátok ma, hogy mi történt a Nagyteremben... - kezdtem bele, mire bólintottak.

- Most fogjuk megtudni az okát? - kérdezte Hermione, mire bólintottam. Brian csendben figyelt engem, és amikor tekintetünk találkozott, világosan láttam mit sugároz felém... Valami olyasmit, hogy: Gyerünk haver ne tökölj már!

- Igen. Senki se álljon fel, és kezdjen el szaladgálni, mert a helyzet nagyon forró lesz - mondtam, mire félig nevetve, félig kissé félve bólintottak. Behunytam a szemem, és a kezeim tenyérrel felfelé fordítottam. Amikor meghallottam az első elakadó lélegzeteket, tudtam, hogy nyert ügyem van. Éreztem a forróságot, ami lassan körbeölelt, mégsem égtem meg. A jobb kezem kinyújtottam, és egy kacskaringós vonalból kígyót formáltam. Az felsziszegett, majd körbecsúszott a szobában. Másodiknak egy hatalmas oroszlánt formáltam, ami elbődült, és a kígyó után eredt. Harmadiknak a sas következett. A lángokból álló madár körberepülte a kis termet és vijjogott akárcsak élő társai. Negyedikként egy borzot alkottam, ami csak csendesen járkált fel s alá a helyiségben. Ekkor kinyitottam a szemem, és barátaim döbbent tekintetébe néztem. Tudtam mit látnak. Vérvörös íriszeim szinte ragyognak ilyenkor. Végül a két tenyerem összecsaptam, és a négy állat összeállt egy hatalmas, tekintélyes szarvasbikává. Az kecsesen körbesétált engem, aztán szétfoszlott.

Lihegve a térdeimre támaszkodtam, miközben próbáltam erőt gyűjteni. Az én lihegésemen kívül semmi mást nem lehetett hallani egy ideig a szobában, majd Brian felkiáltott.

- Ez ott volt a szeren haver! Ilyen bemutatót azóta nem láttam, mióta először tört ki belőled az energia. És már irányítod. Ez fantasztikus Harry! - mondta, miközben segített leülni egy fotelbe. Pansy a kezembe nyomott egy serleg vizet, amit boldogan ittam meg. Végül felnéztem, és mind mosolyogtak, vagy épp elképedve néztek rám.

- A francba! Minden jó csak neked jár, Potter?! - kiáltott fel Draco, mire mindenki nevetni kezdett. Megnyugodtam, hogy barátaim elfogadnak, azzal együtt amit tudok, bármi legyen is az. Nem félnek tőlem, még csak nem is távolságtartóak. Ez pedig nagyon boldoggá tett.

***

Három héttel később a csillagvizsgáló torony tetején álltam, miközben Sophiát figyeltem, ahogy épp körberepüli a roxforti birtokot. Én magam sem tudtam miért jöttem fel ide ma este. Nem tudtam elaludni, és bármihez is értem hozzá, az folyton kigyulladt, vagy elolvadt. Végül az ösztöneim és megérzéseim idehoztak, és minden érzékem azt súgta, hogy ma este itt kell lennem.

Aztán felkaptam a fejem, mert Sophia gondolata tört be az elmémbe.

Harry! Valami hatalmas közeledik!


*************************************************************************

Na? Milyen lett? :D Írjatok véleményt! :D Puszi, Lana