9. fejezet: Patrónus
Perselus Piton sokat megélt ember volt, de néha, ha a megfelelő személy volt az, még mindig meg tudták lepni. Albus, aki barátja és főnöke volt egyben, gyakran megtette, és mostanában egy másik hasonlóan idegesítő személy is képes volt rá. Harry Potter kész rejtély volt számára. A fiú eszes volt, és nem ritkán igen szórakoztató, ez pedig már eleve több mint amit egy griffendélestől az ember elvárhat. Az ami viszont nagyon ingerelte és az őrületbe kergette, a fiú egyedi mágiája és külsője volt. Ha egymás közelében voltak, erejük egybe olvadt, és megnyugtatta mindkettejüket. Érdekes, hogy ez csak azóta van így, mióta Potter hozzájutott az összes hatalmához. És a külsője? Perselus magának is alig merte bevallani, de egyre jobban vonzotta a fiú. Mit fiú? Már kész férfi, hiszen nem is úgy fest mint egy tizenhét éves, növekedésben lévő kamasz! Egyre biztosabb volt benne, hogy vágyik a fiatalemberre. Mit fog majd csinálni akkor, amikor a vívás órákat adja neki? A kardvívás alapja egy különleges mozdulatsor, melyet minden kezdőnek meg kell tanulnia. Ezt pedig csak akkor tudja neki megtanítani, hogyha rávezeti a testét a helyes lépésekre. Egyfajta tánc, ami önmagában nem olyan személyes, Perselus mégsem akarta próbára tenni önuralmát.
Hiszen Potter fiatal, erős, nem mellesleg lányok és fiúk százai futnak utána. Habár a fiúknak lehet, hogy több esélyük van. Perselus szórakozottan gondolt arra, hogy az egyik okklumencia órán szemtanúja lehetett annak a kis afférnak azzal a kviddicssztárral. Ez is, mint oly sok dolog Potterrel kapcsolatban, meglepte. Ki gondolná, hogy Harry Potter a Kiválasztott, egy kis buzeráns? A gond csak az volt, hogy ez Perselus számára csak még közelibbé tette a griffendélest. De hisz a diákja, ergo nem kezdeményezhet semmilyen kapcsolatot vele. Bár igaz, hogy nem kifejezetten tiltott. Ha nem áll fent kényszerítés, és a diák már nagykorú, akkor nem törvénytelen a kapcsolat. És itt volt a bökkenő. Miért akarna tőle bármit is Potter? Van több tucat helyes fiú akik szívesen teljesítenék Harry Potter minden vágyát. Ez pedig mérhetetlenül bosszantotta Perselust.
A mai nap viszont határozottan bosszantónak ígérkezik. Reggel nagyon rossz érzéssel ébredt, legalább olyan rosszal, mint amikor a Sötét Nagyúrhoz kellett mennie. Nem tudta mire vélni, de biztos volt abban, hogy a mai kviddicsmérkőzés kész téboly lesz. Már eleve őrült ötlet volt összeereszteni a két ellenséges házat, hát még amikor versenyezniük kell egymással. Ezek a meccsek mindig is katasztrofálisak voltak. Semmilyen más mérkőzés nem járt ennyi sérüléssel, és talán egyik másik sem volt ennyire izgalmas. ma pedig házának csapatában négy halálfaló növendék is van. Ez sem nyugtatta meg, sőt csak még idegesebb lett.
Semmit el nem áruló arcát magára erőltette, majd belépett a Nagyterembe. Elégedettséggel töltötte el, hogy megjelenése már ahhoz is elég volt, hogy jó néhány fokkal csökkenjen a zajszint a teremben. Kis gúnyos mosoly jelent meg az arcán, miközben figyelmeztetően végignézett háza kviddicscsapatán. Zambini, aki idén Malfoy helyett lett kapitány, alig észrevehetően bólintott Perselusnak, ebből pedig megértette a bájitalmester, hogy most kivételesen ők sem akarnak balhét. Ettől sem lett nyugodtabb, de legalább lesz miért ordítoznia, ha mégsem így történne. Miközben helyet foglalt, pillantása a Griffendél asztalához tért át. A piros-sárga öltözékükben virító játékosok tömték magukba az ételt, egyedül Harry nem evett. Figyelte a fiatal vonzó arcot, látta, hogy a homlokán kis ráncok jelennek meg az aggodalomtól. Tehát ő is érzi, hogy valami történni fog. Azt tudta, hogy a mardekárosai mindig visznek pálcát a meccsekre, a szabályok ellenére is, de nem volt biztos abban, hogy ez miként működik a griffendéleseknél.
Próbált minél nyugodtabban megreggelizi, de amikor a griffendéles trió felállt, ő is kifelé indult. Az előcsarnokban érte utol őket.
- Potter! - csattant fel, mire Harry ingerültséget tettetve fordult felé. Magában elmosolyodott, és felírt egy pluszpontot a kölyöknek.
- Igen, uram? - kérdezte, de alig észrevehető düh volt a hangjában. Azok a nagy zöld szemek viszont kissé szórakozottan csillogtak. Na ezen még dolgozniuk kell.
- Jöjjön velem! - mondta Perselus, mire Harry felsóhajtott, ami félig lemondónak és félig bosszúsnak is tűnhetett. Amint leértek a pincébe, Perselus egy szertárba lépett be, Harry pedig követte. Alig volt elég hely kettőjüknek.
- Tessék Perselus? - kérdezte Harry nyugodtan, miközben a falnak támaszkodott, és karjait összefonta a mellkasán. Perselus kicsit elidőzött a szemet gyönyörködtető látványon, majd vázolta, miért is rángatta be ide Harryt.
- Vigyetek pálcát. A talárotok ujjába tegyétek. Az összes mardekárosnál is lesz, és bár Zambini megígérte, hogy nem csinálnak balhét, nem szeretném, ha sérülés lenne - mondta Perselus, Harry pedig mosolyogva és kissé szórakozottan nézett rá.
- Nahát professzor! Nem gondoltam volna, hogy ennyire aggódik a griffendélesek jóléte miatt - jegyezte meg Harry, és az alig elfojtott vigyorgás hallatszott a hangján. Perselus magában felsóhajtott. A kölyök ingerli őt. Hát akkor ő sem fogja visszafogni magát. Egy kezét Potter feje mellé, a falra tette, míg a másikkal a másik oldalán támaszkodott meg. Egészen közel hajolt hozzá, de még így is volt vagy húsz centi közöttük.
- Vigyél pálcát Harry! És egyáltalán nem aggódom egy griffendélesért sem. Van egy megmentőjük, akit két hónapja én edzek. Valami azért csak ragadt rád - mormolta Perselus, és jól érezte, hogy Harry megremeg. Egy mély levegő után ellökte magát a fiútól, majd távozott a szertárból. Nos, ez tényleg kezd érdekes lenni.
~snarry~
Harry még mindig kissé szédelegve, és remegő lábakkal indult neki a pályának. Tűzvilláma a kezében volt, és a stadion felől hallani lehetett a diákok kiabálását, és a házak által ismert indulók énekét. De mindez most hidegen hagyta Harryt. Eljutott arra a pontra, hogy nem bírja tovább. Ha két héttel ezelőtt azt hitte, hogy megkedvelte Pitont, akkor most valószínűleg rohadtul belezúgott. Idegesen fújt egyet, ha arra gondolt, hogy ebből mi lesz. Ha Piton megtudná, valószínűleg az élete pokollá változna. És mi volt az ott lent a pincében? A sötét kis szertárban Perselus szemeiből szinte semmit sem látott, de a férfi hangja bársonyos, mély és talán egy kissé ingerlő volt. Ez pedig hihetetlenül izgató volt. Miután nagyjából sikerült lehiggadnia, elindult a pálya felé, de a bájitalmester képe minduntalan visszatért. Az edzéseik során nem kis megdöbbenés volt rájönni, hogy Pitonnak jó teste van. Több mint jó. Igen, vékony volt, de magas és erős, és akkor még azt a csodás feneket meg sem említette! Perselus talárja túl sok mindent rejtett el a világ elől, és Harry legnagyobb sajnálatára, előle is.
Kifújta magát kicsit, majd belépett az öltözőbe. Már mindenki készen állt, úgy mint ő. Végignézett a csapatán, akik most izgatottan ültek, és őt figyelték, hogy valami bátorítást halljanak.
- Oké! A mai meccs kulcsfontosságú! Nem mondom, hogy könnyebb a dolgunk mert Malfoy nem játszik, mivel a hajtóik ebben az évben nagyon jók. Zambinire és Nottra figyeljetek, és mindenki hozza magával a pálcáját - mondta Harry, mire Mike Bell kissé furán nézett a többiekre, amikor mindenki, megszegve a szabályokat, eltette a talárjába a pálcáját. Harry észrevette a fiú idegenkedését, és közelebb sétált hozzá.
- Mi a baj Mike? - kérdezte Harry, miközben azt nézte, hogy a fiú visszateszi a táskájába a pálcáját.
- Én nem fogok szabálytalankodni Harry! Miért nem tudtok tisztességesen játszani, és a pálcáitok itt hagyni? - kérdezte a srác, Harryben pedig felszaladt a pumpa.
- Idefigyelj öcsi! Én sohasem támadtam még rá senkire meccs közben, de számos helyzetben jól jött volna már a pálcám. Ahogy eddig, úgy most sem fogok senkire sem rátámadni. Érted? - világosította fel Harry a fiút, mire az még dacosabban nézett rá.
- Akkor sem viszek pálcát. Azt akarom, hogy Katie büszke legyen rám, de nem úgy fogom elérni, hogy csalok! - jelentette ki Mike, és Harry azon gondolkozott, hogy miféle ütődött ez a gyerek. Egy mozdulattal ledobta a talárját, és felhúzta a pulcsija alját, ezzel megmutatva a hátát a gyereknek. Mike levegőért kapott, amikor meglátott egy nagy sebhelyet sok másik kicsi mellett Harryn.
- A legnagyobb mellett húzódik két kisebb, de sokkal mélyebb heg. Azokat akkor kaptam, amikor az egyik gurkó mellettem vágódott bele a fába, és két kisebb darab szépen beleállt a hátamba. És ez csak egy labda volt, és nem egy diák. Mardekárosokkal játszunk Mike, akik közül többen is arra kapnak otthon kiképzést, hogyan öljenek és kínozzanak. Elrakod végre a talárodba azt a rohadt pálcát? - kérdezte ingerülten, mikor felvette a talárját.
- De ez egy iskolai verseny, nem pedig halálfalók gyülekezete! - mondta Mike, miközben megremegett a hangja.
- Igen, Bell? Meg tudod-e mondani biztosra, hogy készülnek-e valamire vagy sem? Mert ha igen, csak szólj, és azonnal itt hagyom a pálcám, és kimegyek védtelenül - szólt közbe Ginny nyugodt hangon. Harry hálásan pillantott felé, mire a lány visszamosolygott. A többiek eddig szótlanul nézték a vitát, ám most Ron odament Mike-hoz, majd a srác pálcáját beledugta a talárja ujjába. Mike nem ellenkezett, csak reszketegen felsóhajtott.
- Nézd, ez az első meccsed. Megértelek, hogy nem akarsz csalni, de ez nem csalás, hanem önvédelem. Semmi rosszat nem teszünk - mondta Harry immáron nyugodtabb hangon. - És nem akartam kiabálni. Ne haragudj! - tette még hozzá, mire Mike csak bólintott, és lepacsizott Harryvel. Felálltak a kijáratnál, és Mike Harry mellé lépett.
- Harry? - kérdezte halkan.
- Igen?
- Neked milyen volt az első meccsed?
Harry elvigyorodott, miközben lenézett a harmadikos fiúra.
- Felejthetetlen. Megátkozták a seprűm, így az majdnem ledobott. Aztán a végén félig lenyeltem a cikeszt, és úgy öklendeztem vissza. Vicces volt - vigyorgott rá a fiúra. Mike csak megrázta a fejét, és visszaállt a másik két hajtó mellé.
- Minek ijesztgetni szegény kölyköt? - kérdezte Ron. Harry rávigyorgott.
- Kötelességem! Oliver is ezt csinálta. Majd összeszartam magam - nevetett fel, és Ron is csatlakozott hozzá. Ginny mindkettejüket derékon vágta a seprűjével és amikor azok méltatlankodva hátrafordultak, mérgesen nézett rájuk.
- Csönd, és figyeljetek. Már megyünk is - parancsolta, mire Harry előrefordulva odamorgott Ronnak.
- Nem én vagyok a kapitány? - suttogta Harry.
- Ezt hallottam ám Harry Potter! - csattant fel mögöttük Ginny, de a hangja inkább volt vidám, mint ideges.
Ron és Harry csak mosolyogva összenéztek. Ekkor viszont a stadion felzúgott, és üdvözölték a két csapatot. Harryék is kirepültek, majd két tiszteletkör után felálltak a kezdő alakzatba.
~snarry~
A mérkőzés valóban nem volt eseménytelen, de ez valószínűleg a közben váratlanul elkezdődő zápornak volt köszönhető. Olyan sűrű cseppekben kezdett lehullni az égi áldás, hogy öt méternél alig lehetett messzebb látni. Harry, mivel pálca nélkül is tudott már néhány dolgot, vízlepergető bűbájt szórt a szemvédőjére. A meccs indulása után körülbelül két órával, Harry meg is látta a cikeszt. Azonnal utána indult, és pont amikor utánakapott meghallotta a sikítást. Körbenézett, de nem látott semmit. Aztán mellette hirtelen elsuhant valami. Lenézett, és a zöld-ezüst köpenyes Daphne zuhant a föld felé. Harry gondolkodás nélkül utána vetette magát, és elkapta a lányt nagyjából harminc méterrel a föld felett.
A pályán jeges szél csapott keresztül, és Harrynek nagyon rossz érzése lett. Úgy érezte megfagy belülről is, és nem csak kívül fázik. Mintha soha többé nem lenne boldog... Akkor pedig kapcsolt. Egyik kezével az ájult lányt tartotta a seprűn, míg a másikkal elővette a pálcáját. Körülötte elállt az eső, és körbevette őket hat dementor. Harry rettegve nézett rájuk, de igyekezett összpontosítani is. A barátaira gondolt, a boldog percekre.
Ron... Hermione... Ginny... Remus...
- Expecto patronum! - kiáltotta, de pálcájából csak egy fehér ködös valami jött elő. A dementorok köre pedig egyre szűkült. A fogai összekoccantak, és nem csak a hideg miatt. Egész testében reszketett és rettegett ezektől a lényektől. Lehunyta a szemét, de rögtön zöld fény villant és hallotta az anyja sikítását. NEM! NEM AKAROM!
Szemei felpattantak, és elszántan nézett szembe a szörnyű árnyakkal. Gyerünk Harry! Összpontosítás, emlékek, varázsige. Úgy, ahogy Perselus mondta! Perselus...
- EXPECTO PATRONUM! - ordította, és pálcája hegyéből szabályosan kirobbant a hatalmas szarvas alak. Sokkal erősebb fénnyel és energiával, mint eddig bármikor. Már nem is ezüst fénnyel tündöklött, hanem inkább arany és sárga színnel. Majdnem annyira sárgával, mintha a nap sütött volna ki előtte. Aztán védelmező szarvasa neki rontott a hat csuklyás alaknak, és ő el sem merte hinni azt, amit lát. Az ő szarvasa nem csak elkergette a dementorokat, de meg is semmisítette őket. Egyszerűen amikor hozzájuk ért, szétfoszlottak. Fél perc alatt elintézte az összest, majd még egyszer körbeugrálta Harryéket és eltűnt. Harry nehezen lélegezve, hangosan szedte a levegőt, amikor a lány elkezdett mocorogni előtte a seprűn.
- Mi a... Potter?! - nyíltak hatalmasra a kék szemek. Harry komoran bólintott, majd lassan ereszkedni kezdtek.
- Jól vagy? - kérdezte Harry, és amikor a szőke lány bólintott, csak felsóhajtott. Ami őt illeti, nagyon szédült és gyenge volt. Csoda, hogy nem ájult el a dementorok közelségétől ilyen hosszú idő alatt.
- Köszönöm - suttogta Daphne, Harry pedig csak csendesen bólintott. Nem volt biztos a hangjában, és így nem is válaszolt. Ahogy lejjebb ereszkedtek, észrevették, hogy egy kisebb aurába érkeztek bele. Az összes tanár pálcával a kezében igyekezett feloldani a kupolát, míg a diákok szorosan összebújtak. Harry meglepődve vette észre, hogy az energiamező alatt sem esik az eső, ám amikor áthaladtak rajta, megszűnt.
- HARRY! - sikított fel Hermione, ami annyira hangosra sikerült, hogy mindenki arra kapta a fejét. Harry lassan leszállt a földre, és felsegítette a mardekáros lányt. Dumbledore és Piton egyszerre és elsőként értek oda hozzájuk. Míg az igazgató a griffendélest, addig a bájitalmester a mardekárost támasztotta meg, hisz úgy néztek ki, akik bármelyik pillanatban összeeshetnek.
- Mi történt Harry? - kérdezte Dumbledore. Harry nehézkesen nyelt egyet, de még mielőtt megszólalhatott volna, elsötétült előtte minden.
~snarry~
Harry lassan tért magához, és nagyon szédült. Minden porcikája sajgott, és gyengének érezte magát. Lassan kinyitotta a szemét és szétnézett. A gyengélkedőn volt, ebben biztos lehetett, de azt már nem értette, hogy Perselus Piton miért alszik egy fotelben az ágya mellett, miközben fogja a kezét. Harryn jóleső borzongás futott szét, amikor Perselus álmában kicsit megsimogatta a csuklóját. Nagyon óvatosan felült, de így is felébresztette alvó őrét.
- Harry? - élénkült fel a férfi, amikor megpillantotta az ágy támlájának dőlő fiatalembert.
- Hello! - köszönt Harry kissé esetlenül, és egy percre lehunyta a szemét, mert nagyon forgott vele a világ. Haját hátraseperte, és a mellette lévő kis szekrényről felvett hajgumival összekötötte. Amikor újra kinyitotta a szemét, egy szurokfekete tekintet fúródott az övébe.
- Miért van itt professzor? - kérdezte a férfit, aki kissé gúnyosan elmosolyodott.
- Amikor elájultál, felhoztalak és hiába ébresztgetett Poppy, te nem akartál felébredni. Szorítottad a kezem, és nem tudtuk lehámozni az ujjaid az enyémekről. Amikor végül mégis sikerült, elkezdtél kiabálni, és dobáltad magad. Nagyon nyugtalan voltál, de újra megfogtam a kezed és lenyugodtál. Mivel nem akartunk túladagolni nyugtatóval, maradtam. Hogy érzed magad? - fejezte be a magyarázatot Perselus, és majdnem elmosolyodott azon a két kis piros folton, ami a griffendéles nagyon nagy zavarát jelezte.
- Megöltem hat dementort, de ettől függetlenül csodásan - mondta Harry kissé elhaló hangon, mire a bájitalmester megfeszült.
- Elüldözted őket, úgy érted, nem? - nézett rá kérdőn a férfi, mire Harry megrázta a fejét.
- Nem. Úgy értem, hogy elpusztultak. Mind a hat semmivé foszlott. Soha életemben nem idéztem meg még ennyire erős patrónust. Az energia, az én energiám felemésztette őket - suttogta Harry. Piton lassan felállt.
- Megyek lepihenek még erre a pár órára. Nagyon kimerültél mind testileg, mind mágikusan, szóval szerintem pihenned kellene - mondta Perselus, Harry pedig bólintott.
- Rendben. Perselus?
- Igen?
- Ki nyerte meg a meccset? - kérdezte Harry, mire Piton frusztráltan felsóhajtott.
- A kviddicstalárod zsebében benne volt az az átkozott arany labda. Miss Greengrass szerint még a dementorok előtt elkaptad. 180 - 310 lett a vége a ti javatokra - rázta meg a fejét a professzor. Harry elmosolyodott. Perselus elindult kifelé, ám valami eszébe juthatott, mert visszafordult.
- Mire gondoltál, amitől ilyen erős lett a patrónus? - kérdezte, mire Harry elpirult.
- Már nem emlékszem - mondta, és igyekezett elrejteni zavarát. Perselus figyelmesen nézte őt pár másodpercig, majd bólintott.
- Ha eszedbe jut, majd szólj! - kérte, aztán elhagyta a gyengélkedőt. Harry az oldalára fordult, és hangosan kifújta a levegőt. Arcát belefúrta a párnájába, amikor eszébe jutott az utolsó gondolata, mielőtt kimondta volna a patrónus bűbájt.
Perselus...
Szerző megj.: Sziasztok! Még nincs csütörtök, csak fél óra múlva lesz, szóval tényleg szerdára hoztam a frisst! :D Lizának köszönöm a bétázást, és egy kis véleménnyel azért dobjatok meg!
Puszi, Lana
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése