Harry meglepően kellemesnek találta az alapítók társaságát. Egész éjjel náluk volt, és amikor már feltűnően sokat ásítozott, Mardekár rászólt, hogy menjen és aludja ki magát, majd holnap beszélnek. Harry tiszteletteljesen elköszönt, majd kilépett az aurán át. Az igazgatóiban hatalmas megdöbbenésére ott ült Piton és Dumbledore is.
- Jó reggelt! - köszönt Harry, mire két értetlen tekintet kapott válaszul.
- Reggel, Potter? Alig két órával ezelőtt hagytunk ott. Most múlt este tizenegy - világított rá Piton, Harry pedig ledöbbent. Hogy mi? Csak két órát volt bent? Na de egész éjjel mesélt az alapítóknak!
- De… több mint tíz órán keresztül ott voltam… - mondta, miközben lerogyott a Piton mellett lévő székbe, ami Dumbledore asztala előtt volt. Az igazgató elgondolkodva nézett rá.
- Ezek szerint a szoba különlegesebb, mint hittük. Máshogy telik az idő odabent és idekint - gondolkodott hangosan az ősz mágus. Harry csak vállat vont, majd bólintott egyet. Már nem volt annyira összezavarodva, mint amikor belépett a szobába. Igazán még fel sem fogta, hogy egy alapító leszármazottja.
- Ha több mint tíz órán keresztül bent tartózkodtál, akkor elmondanád, mit is csináltál odabent? - kérdezte az igazgató, Harry pedig sóhajtva nézett rá.
- Velük beszélgettem. Elmesélték a történetük, és én is az enyémet. Malazár nagyon fel volt háborodva, amiért volt szerencsém felfedezni a szobáját, és a baziliszkuszának is annyi lett - vigyorodott el Harry. Dumbledore csendesen kuncogott, míg Piton csak nézett rá. Harrynek újra eszébe jutott, hogy ez milyen szokatlan a professzortól. - Egyébként kedvelem őket. Helga pont olyan, mint Luna, csak az a méla ábrándozás hiányzik belőle. Egyébként nagyon szókimondó, és mégis szerény. Amíg beszélgettünk, mindenről csak az igazat mondta, akármennyire is nyers legyen a valóság. Ezt értékelem, mivel sokan hajlamosak elhallgatni előlem dolgokat - célzott az igazgató sakkjátszmaszerű irányítására. Ekkor viszont mintha hallotta volna, hogy Piton alig hallhatóan felhorkant. Maga sem tudta miért, de elmosolyodott. - Hedvig Hermionére emlékeztet. Kíváncsi és szomjazza a tudást. Ha pedig valamit ferdén vagy helytelenül mondok, azonnal kijavít. A szellemes visszavágásait Malazárhoz pedig nagyon is viccesnek találom. Rendkívül intelligens nő - merengett Harry, és észre sem vette az igazgató kis mosolyát, vagy mohó, kíváncsi tekintetét. - Malazár pedig egy szemétláda - nevetett fel, és most már biztos volt benne, hogy Pitont hallotta horkantani az előbb, mert most is ezt tette. Harry vigyorogva nézett Pitonra. - Kicsit hasonlít is önre, professzor. Gúnyos, ravasz, és kiforgatja a szavaim. Tulajdonképpen szerintem nem is bír engem, és Godrikkal folyton marakodnak. Ezért is meglepő, hogy tulajdonképpen Godrik áll hozzá a legközelebb. Godrikról nem tudok sok mindent mondani. Tulajdonképpen tudom már, mit jelent a tipikus griffendéles kifejezés. Ő testesíti meg mindazt, amit minden griffenélesnek kellene. Erős, bátor, kiáll a barátaiért és szeretteiért, és, na jó, kicsit tényleg vakmerő. Megkedveltem őket - fejezete be Harry mosolyogva, és amikor felnézett, Albus Dumbledore hatalmas mosolyával találta szemben magát.
- És megtudtál valami fontosat is, vagy csak csevegtetek egész idő alatt? - érdeklődött most kissé gúnyosan Piton. Harry töprengést tettetve állt fel, majd lassan körbesétált az igazgatóiban. Végighúzta kezeit a könyveken, majd megérintette az ezüst szerkentyűket, és kinézett az ablakon. Éles és kissé mérges tekintettel meredt az igazgatóra.
- Rávilágítottak néhány dologra. Ön megint nem mondott nekem egy szót sem, igazgató úr. Mikor akarta velem közölni, hogy Griffendél Godrik leszármazottja vagyok? Amikor megint meghal valakim? Sohasem avat be senkit se egyetlen tervébe sem. Játszik az emberekkel, mintha csak bábuk lennének, és nekem ebből kezd elegem lenni. Igaz, ön az évszázad legnagyobb mágusa, ám én úgy gondolom, ez nem jogosítja fel arra, hogy játsszon az emberek életével - közölte Harry komolyan, és a nyomasztó csendben hangzavarnak számított Piton mély lélegzetvétele. Dumbledore arcáról rögtön lehervadt a mosoly. Harryt ez már nem érdekelte, ezt akkor is végig fogja mondani.
- A szüleim meghaltak, mert rosszul választották meg a barátaikat, és mert egy vezető rossz döntést hozott. Sokszor felmerült bennem a kérdés, hogy miért nem ön lett a titokgazdájuk. Végül arra jutottam, hogyha nekem lenne szükségem most egy titokgazdára, én sem önt választanám. Ne vegye sértésnek, uram, Merlinre, dehogy akarom megsérteni! Tizenegy éves koromtól kezdve önt tekintem a világ leghatalmasabb mágusának, és ez most is így van. De az ember csak úgy javíthat a hibáin, ha azokkal szembesítik. Nagyon is világos számomra az a tény, hogy ezt még senki sem tette meg önnel szemben. Pedig meg kellett volna, mert akkor a keresztapám még élne. Csak egy mondatába került volna, uram. "Harry, bármilyen víziód is lesz a Misztériumügyi Főosztályról, akkor se menj oda!" Ennyi lett volna, uram. Egy mondat, és soha még a közelébe sem mentem volna a Minisztériumnak, de ön nem tette meg. Hamis víziót követve csapdába csaltak, és a keresztapám meghalt. Tudják, sokáig magamat, de főleg Piton professzort hibáztattam. Kár volt, hiszen a tanár úr semmiről sem tehetett, én pedig meg akartam menteni azt az embert, aki a legfontosabb volt akkor nekem. Eszembe sem jutott, hogy a vízió csapda lehet. Lehet még ragozni ezt a témát, csakhogy semmi értelme nem lenne. Ön akkor újra rossz döntést hozott, és most már késő bánat, hiszen Sirius halott. A gyerekkoromnak és az iskolás éveimnek lőttek, de ez az utolsó már az én akaratom szerint fog eltelni. Malazár azt mondta, hogy a szoba bejárata oda nyílik, ahová én szeretném. Az egyetlen hely az iskolában, ahová csak én juthatok el, a Titkok Kamrája. A Kamra főterméből nyílik ezentúl az Alapítók Szobája. Lenne egy kérésem, hiszen az még nem lesz elég, hogy napi három óra elméletet fogok hallgatni festményektől. Kell egy… hogy úgy mondjam, edző. Godrik és Hedvig adtak bizonyos szempontokat. Egy erős varázsló vagy boszorkány kell, aki otthon van a sötét varázslatokban és kivédésükben. Az sem hátrány, hogyha ért a bájitalokhoz, hiszen arra is nagy szükségem lesz. Ezenkívül Godrik szerint nem ártana, ha megtanulnék karddal vívni, és a testem is edzenem kell. A fizikai edzést én megoldom, hiszen a kviddics mellett a kondíció is fontos, de a többihez segítség fog kelleni. Ha megbocsátanak, én most elmennék lefeküdni, mivel két napja alig aludtam valamit. Igazgató úr, ha megkérhetem rá, értesítene, amikor megtalálta nekem a megfelelő személyt? - kérdezte Harry, és amikor Dumbledore döbbenten bólintott, Harry kicsit meghajolt, majd egy biccentés után Pitonnak, elhagyta az igazgatóit.
Az iroda mély csendjét Piton halk, majd egyre hangosodó nevetése verte fel. Dumbledore még jobban elcsodálkozott, amikor meghallotta Perselust nevetni. Ez nagyon ritkán fordult elő.
- Ki hitte volna, hogy a fiúnak van egy csepp esze is? Jól helyre tett téged egy gyerek, Albus - mondta szórakozottan Piton, Albus pedig fejcsóválva nézett kollégájára.
- A legrosszabb az egészben, hogy mindenben igaza volt. Elvesztettem a bizalmát - sóhajtott fel szomorúan az agg varázsló.
- Tudhattad volna, hogy nem marad mindig egy tudatlan kölyök - közölte Piton, Albus pedig kicsit bosszankodva bólintott.
- Harry már egyáltalán nem gyerek, Perselus, sem külsőleg, sem nem pedig belsőleg. Sokkal érettebb, mint azt valaha gondoltam volna. Messze túlszárnyalja még az édesanyját is - mondta Dumbledore, Piton pedig kelletlenül bólintott.
Pont ő ne vette volna észre, hogy Potter már kész férfi? Ő is látta a fiatalemberen végbemenő változást, sőt talán ő nézte meg a legjobban. Mostantól kezdve majd úgy csorgatja a nyálát Potterre, ahogy a többi kis csitri és éretlen kamasz az iskolában, gondolta Perselus. Erre az abszolút hülyeségre csak mérgesen fújt egyet.
- Ugyanakkor nem akarom, hogy teljesen kicsússzon a kezeim közül. A megszabott edzői feltételeknek te felelsz meg a legjobban. Azt szeretném, ha te tanítanád, majd folyamatosan beszámolnál a fejlődéséről - adta elő az ötletét Dumbledore, Piton pedig dühösen nézett vissza a számító kék szemekbe. Utálta ezt a tekintetet, mert ilyenkor Albus képes volt bármit megtenni, hogy valamit elérjen. Megadva magát bólintott, majd egy szó nélkül távozott az igazgatóiból. A lakosztályába érve látta, hogy a másik szobában már sötét van, ezért a legnagyobb csendben ő is elment aludni.
~snarry~
Harry elég fáradtan ébredt reggel. Nem aludt jól, és ráadásul nem is tudta kipihenni magát. Párnáját a fejére húzta, de így is hallotta Ron szöszmötölését a másik ágynál. Ekkor eszébe jutott a tegnap este, és máris teljesen éberen ült fel. A függönyt elrántotta, és tekintetével barátját kereste. Ron a ládájában turkált, majd amikor észrevette, hogy felébredt, rávigyorgott.
- Szia, haver! Nemsokára ebéd lesz, öregem. Készülj össze, és mehetünk is - mondta Ron, miközben egy csokibékát túrt elő a csomagjaiból. Harry csak mosolyogva megrázta a fejét, és elindult a fürdőbe.
Odabent jól megnézte magát az egészalakos tükörben. Haja kócosan állt, de még mindig jobb volt, mintha rövid lett volna, és szemei alatt kis karikák látszottak. Nagyszerű! Egész nap úgy fogok járkálni, mint egy zombi! Egy sóhajjal bedobta pólóját és alsóját a szennyes tartóba, majd beállt a víz alá. A reggeli langyos zuhany egy kicsit kitisztította a fejét, és kezdett végre magához térni. Pár perc múlva elzárta a vizet és kilépett a hideg csempére. Egy törülközőt csavart a dereka köré, és visszament a szobába. Magában morgolódott, amiért nem vitt be magával ruhát, de most már mindegy volt. Amint belépett a szobájukba, három elkerekedő szempár bámult rá. Ginny, Hermione és Ron voltak bent csak, de a hirtelen jött zavart csendben senki sem tudott megszólalni. Aztán végül is, mint mindig, Hermione talált magára leghamarabb.
- Eddig fel sem fogtuk igazán, milyen mértékű ez a változás… - jegyezte meg, Harry pedig érezte, hogy bizsereg az arca és elvörösödik.
- Hermione! Kérlek! - kiáltott fel Harry, majd gyorsan a ládájához ment és kihúzott belőle egy garnitúra ruhát mára. Visszasietett a fürdőbe és felöltözött, de közben egyfolytában morgolódott. Amikor elkészült, haját megszárította, majd úgy döntött, nem köti össze. Harry belenézett a tükörbe, és megállapította, hogy ez már valamennyivel elfogadhatóbb. Egy fekete ing, és egy kék farmer volt rajta, a lábán pedig egy fekete tornacipő. Nagyot sóhajtva lépett ki a fürdőből újra, és a szobában már csak Ront és Hermionét találta. Ránézett az órájára, és mivel az tizenegyet mutatott, elhatározta, hogy most fog velük beszélni. Igyekezve túllépni saját zavarán, leült az ágyára.
- Történt valami… - kezdett bele, és az elkövetkező egy órában elmesélt mindent, ami tegnap történt. - Szeretném, ha ti is lejönnétek velem a szobába. Helga és Hedvig kíváncsiak rátok - mondta Harry mosolyogva, aki igazán megkönnyebbült, amiért barátai izgatottan és meglepően jól fogadták a dolgokat.
- Ez annyira izgalmas, Harry! Az alapítók! Istenem, de szeretnék velük találkozni! Habár Malazárral nem biztos, de ő is érdekes személyiség és kiváló elme lehet! - mondta izgatottan Hermione, amire a két fiú összevigyorgott. - Ez pedig megmagyaráz mindent. Az örökségednek köszönheted a kinézeted és az erőd. Ez csodálatos Harry! - ölelte meg őt Hermione, Harry pedig csak mosolyogva átkarolta.
- Húha… Harry ez… Szuper! És mi is ismerjük meg őket? - kérdezte Ron habozva. Harry vigyorogva bólintott, mire Ron is megadta magát. - Rendben, de most már mehetünk enni? - kérdezte, két barátja pedig felnevetett, és elindultak ebédelni.
~snarry~
A nagyterem tömve volt diákokkal, szinte mindenki megjelent. Harry kicsit rosszul érezte magát amiatt, amit tegnap éjjel mondott Dumbledore professzornak, de aztán eldöntötte, hogy helyesen tette. Az öreg mágusnak szembe kellene néznie a hibáival is, nem csak dróton rángatnia mindenkit. Amint helyet foglaltak, feltűnt neki a csend, ami az asztaluknál fogadta őket. Körbenézett, és sokan őt, vagyis inkább a haját bámulták. Csak megrázta a fejét, majd szedett magának egy nagy adag krumplit és sült húst. Jóízűen nekiláttak enni, az ebéd végeztével viszont az egyik mardekáros elsős szaladt oda hozzá.
- Potter? - kérdezte a kislány, Harry pedig kérdőn nézett rá. A lány egy szó nélkül a kezébe nyomott egy cetlit, majd köszönés nélkül elviharzott. Harry csak megrázta a fejét, majd a cetlire meredt.
Potter!
Legyél tíz perc múlva a lakosztályomnál!
P.P.
Harry nagyot sóhajtott, majd elrakta a levelet. Ron és Hermione kérdőn nézet rá, de ő csak egy Pitont tátogott, majd elindult a pincébe. Szerencsére egy mardekárossal sem találkozott, amíg elért professzora magánlakosztályának ajtajáig. Mély levegőt vett, majd bekopogott. Pár pillanat múlva az ajtó feltárult, csakhogy Harry nem számított pont erre a személyre.
- Malfoy! - nyögte ki, mivel az ajtóban Draco Malfoy állt teljes életnagyságban. Malfoy csak a szemét forgatva odébb állt, és intett, hogy fáradjon be.
- Potter! - bólintott vissza a szőkeség, miután becsukta az ajtót. Harry még mindig a szőke fiút figyelte, aki teljesen otthonosan mozgott utált tanára lakásában.
- Te mit keresel itt? - kérdezte Harry egy kis fáziskéséssel. Draco csak gúnyosan rámosolygott.
- Itt lakom. Nem hallottad még a nagyszerű hírt? Az egész házam a véremre szomjazik - felelte egy kissé színtelen hangon. Harry most elszégyellte magát. Tudott Malfoy problémájáról, de álmában sem gondolta volna, hogy itt fog menedéket találni mardekáros ellensége. Odaítélt Pitonnak egy pluszpontot azért, mert befogadta Malfoyt. Nem sok ember tette volna meg ezt valakiért.
- Igen, sajnálom, hallottam. Nem akartam bunkó lenni - visszakozott Harry, mire Malfoy kissé dühösen nézett rá.
- Nem kell a sajnálatod. Én sem sajnálom, ezért más se tegye. Ülj le végre, és hagyj olvasni! - vágta oda a szőke, Harry pedig leült a hozzá legközelebb eső fotelbe. Pár perces csend után nyílt az ajtó, és Piton lépett be rajta. Harry önmagát is megdöbbentve kis melegséget és borzongást érzett, amikor a professzorral egy légtérbe tartózkodott. Ezen annyira elcsodálkozott, hogy köszönni is elfelejtett.
- Draco, magunkra hagynál? - kérdezte Piton. Miután visszazárta az ajtót, helyére kerültek a védővarázslatok. A szőke mardekáros bólintott, majd bement az egyik ajtón, mire Piton egy hangszigetelő bűbájt küldött maguk köré.
- Miért kellett idejönnöm, uram? - kérdezte Harry, Piton pedig leült vele szemben a másik fotelbe.
- A tegnapi beszéded meglepett. Van valami különösebb oka, hogy mindezt az igazgató fejéhez vágtad? - kérdezte, és figyelembe sem vette Harry kérdését.
- Nincs. Az igazság néha fáj, és én nem tiszteletlenségből mondtam azokat a dolgokat. Tényleg így gondolom, és igazán megkönnyebbült vagyok, hogy végre kimondhattam ezeket - közölte Harry, és igyekezett nem Piton mély, sötét szemeibe nézni. Hallotta, hogy Piton felsóhajt, majd odalép mellé.
- Az igazgató úr engem jelölt ki, hogy tanítsalak meg mindenre, amit az ősöd és társai mondanak - mondta, Harry pedig felkapta erre a fejét. Tudta! Előre sejtette, hogy Piton lesz az, mivel így öreg mentora ellenőrzés alatt tudja tartani. Dumbledore pont olyan ravasz, akár egy mardekáros. Harry megrázta a fejét, majd ő is felállt.
- Indulhatunk, uram - mondta, mire Piton bólintott, és elindultak a Titkok Kamrája felé.
---
Szerző megj.: Sziasztok! Először is, nagyon köszönöm a bétázást Revinek! (L) :) Másodszor, pedig egy kis közlemény. Biztosan észrevettétek, hogy az everything changes című ficemből nem volt friss. Nos, az oka igen egyszerű és kicsit szánalmas: ötlethiány. Igyekszem kiagyalni valamit, de nem tudom mennyit fogok csúszkálni azokkal a fejezetekkel. Előre is elnézést kérek miatta!
A kritikát ne felejtsétek el, és kérdezzetek nyugodtan. :)
Puszi, Lana
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése