7. fejezet: Ígéretek
Draco lassan tért magához. Az egész teste bizsergett, amiből sejtette, hogy rengeteg gyógyító varázslatot végeztek el rajta. Emlékezett rá, hogy Harry a nevén szólítja, és megígéri neki, hogy elviszi onnan, azonban a többi teljesen kiesett számára.
Kinyitotta a szemét, és megdöbbenve jött rá, hogy, a kék csíkos falakból ítélve, Harryék szobájában lehet. Körülölelte a puha paplan és a meleg csak úgy áradt a kandallóból. A tekintete körbevillant a szobán, és megpillantotta őt. Őt, aki még most is őrzi az álmát. Harry egy fotelszerűségben terült el, és a feje elég érdekes pózban lógott a válla mellett.
Szörnyen fog fájni a nyaka, vigyorodott el Draco magában. A lehető legkevesebb zajjal felült, és lassan kortyolt egyet az odakészített teából. Jólesett neki, így lehúzta az egészet. Remekül érezte magát, és igazán hálás volt Poppynak, aki megint összefoltozta őt. De a leghálásabb a sötét hajú, most halkan szuszogó egykori griffendélesnek volt. Dracót meleg, jóleső érzés öntötte el a látványra.
Ismerte Harryt. Mindenkinél jobban, talán még a két mintabarátjánál is jobban. Roxfortban állandóan őt figyelte. Eleinte csak a harag és a megbántottság hajtotta, hiszen az ellenséget ki kell ismerni. De amikor rájött, hogy a szenvedélyes gyűlölete, nem éppen az, ami, már inkább kíváncsiságból akart tudni róla minél többet. Megfigyelte, mit szeret enni, és mi az, amihez hét év alatt még csak hozzá sem ért az étkezések alatt. Ismerte az összes kviddicstrükkjét, a manővereit, a mozdulatait, a járását. Tudta, hogy nem tud és nem is szeret keringőzni, és abban is biztos volt, hogy Harry a legbátrabb és legvakmerőbb griffendéles, akivel valaha találkozott. Már csak a szeme egy villanásából is tudta, milyen reakció lesz tőle a következő. Düh, dac, sértettség, harag, kedvesség, vidámság, esetleg egy hangos nevetés. A szemei pedig a legkifejezőbb smaragdszínűek, ami mellesleg az ő kedvenc drágaköve is volt.
Pontosan olyan színű, mint a fiuk szeme is. Draco boldog volt, hogy Tristan nem acélos Lucius Malfoy-féle szemeket kapott, hanem inkább a nagyanyja csodás mélyzöld tekintetét. Nem érdekelte, hogy Lily Evans sárvérű volt, hiszen hatalmas erejű boszorkány, aki képes volt a fiáért az életét áldozni. Draco tudta, mit érezhetett akkor a nő. Azt, amit ő is minden egyes alkalommal, ha belenéz Tristan szemeibe. Féltést, aggódást és őrült szeretetet. Amellett nem számított, hiszen Tristan nagyanyján kívül "tiszta" volt a vérvonal, így Tris aranyvérűnek számított. Persze ez badarság volt, mert már régen rájött, hogy ez az aranyvér mánia nagy baromság.
Újra ránézett az általa szeretett - igen, szerette őt, ebben már biztos volt - férfire, és majdnem felkiáltott meglepődöttségében, amikor egy álmosságtól még kissé homályos zöld szempár figyelte őt.
- Szia - suttogta Harry, pedig semmi oka nem volt rá.
- Szia - válaszolt Draco, ugyanannyira halkan. Békés, ám kissé zavart csend borult rájuk. Aztán Harry összeszedte az összes griffendéles bátorságát, és átült a szőke mellé az ágyra. Fájón masszírozta a nyakát, amit persze Draco rögtön kiszúrt.
- Fordulj meg! - adta parancsba, amire Harry válasza csupán egy felhúzott szemöldök volt. Türelmetlenül legyintett, mire végre hajlandó volt háttal ülni neki a Megmentő. Draco óvatosan kezdte masszírozni a jól érezhető csomókat. Megállapíthatta, mennyire szörnyen beállt Harry nyaka.
- Ah... ez jólesik, kösz. Hogy érzed magad egyébként? - sóhajtott fel Harry, és Draco keze erre csak egy pillanatra állt meg. Mély levegőt vett, majd kibökte.
- Nagyon is egészségesen. Harry... én köszönöm, hogy eljöttél értem, de nem kellett volna... ha... - akadt meg, mert egy haragtól izzó szemű Harry fordult felé. Harry, amint ezt meghallotta, rögtön felháborodott. A kétségbeesés érzése nem volt kellemes a számára, és utálta, ha a szeretteit bántják. Akkor semmi mást nem tehetett, azon kívül, hogy Draco megmentésére siet.
Gondolkodás nélkül simította kezét a szőke férfi nyakára, és rántotta őt közelebb. Az ajkaik összeértek, és egyszerre nyögtek fel az euforikus érzésre. Testük egymásnak feszült, és igyekeztek minél közelebb kerülni a másikhoz. Másodpercekkel később már Harry Draco fölött támaszkodott, és mohón falta a szőkeség ajkait. Draco keze besiklott a fekete hajú férfi pólója alá, amiből szép lassan ki is bújtatta. Ezt nem sokkal később követte a nadrágja is, majd Harry állt neki megszabadítani a betegeknek járó hálóingjétől Dracót. A vágy eluralkodott mindkettejükön, és olyan erővel szorították magukhoz a másikat, mintha soha többé nem akarnák elengedni egymást. A lelkük megnyugodott, és elmerült az élvezetekben. Ez amolyan döntő pillanat volt az életükben, és tudták, hogy soha nem hoztak még meg ennél biztosabb és jobb döntést. Egy mardekáros és egy griffendéles. Azt hiszem, erre mondják azt, hogy az ellentétek vonzzák egymást.
Egy órával később Draco meztelenül és izzadtan feküdt, és több mint elégedettnek érezte magát. Megdöbbent saját érzésein, és elhatározta, hogy soha többé nem fogja elengedni a túlontúl is szexi hőst. Halkan beszélgettek, így azt is megtudta, hogy végérvényesen vége a háborúnak. A Legnagyobb Rohadék halott, ő pedig szabad. Bár alkarján még mindig ott volt a Sötét Jegy, de az szinte teljesen elhalványult. Boldog volt és felszabadult. Felnézett a gyönyörű és fényesen csillogó szemekbe, és egyetlen szó kivételével semmi más nem jutott eszébe.
- Szeretlek - hallotta meg a halk kijelentést, amire a szíve sebesen megugrott és dupla gyorsasággal kezdett dobogni. Beletúrt Harry hajába, és az ajkait szerelme ajkaihoz nyomta. Imádta ezt az érzést. Harry nyelve, íze, illata, valósággal elbódította.
- Azt jól is teszed, Harry! - vigyorgott, majd a felhúzott szemöldök láttán elnevette magát. - Én is szeretlek... - tette hozzá, mire Harry szinte megkönnyebbülten nevetett fel.
- A manipulatív szőke fejed! - ölelte szorosabban a szőkét. Teljesnek és boldognak érezte magát, és kétség sem fért hozzá, soha többé ki nem engedi a kezei közül.
Draco maga is kicsit meglepődött, milyen könnyen mondta ki AZT a szót. Szerelem... Sohasem hitt benne, hiszen az a gyengék erénye. Most mégis, úgy érezte, semmi sem tehetné erősebbé. Egy Malfoy, aki érez, és aki ki is mutatja féltve őrzött érzéseit. Harryvel minden könnyebbnek tűnt.
- Apa! - hallották meg ekkor Tristan hangját a folyosóról. Harry pálca nélkül villámgyorsan magukra varázsolta az alsójukat, és mellé egy-egy pólót, miután elvégzett néhány alapos frissítő és tisztító bűbájt. Az ajtó kivágódott, és már repült is be közéjük a gyerek. Magukhoz ölelték, és közben jól eső érzéssel hallgatták a lelkes csacsogást.
- Apa, Papa! Képzeljétek, Molly néni azt mondta, hogy a gonosz bácsik végre be lettek zárva, így nem vagyunk már veszélyben! Lehetne, hogy elmenjünk a játszótérre? - kérdezte csillogó szemekkel, de választ nem kapott. Mindkét apja ledermedve nézte őt. Papa... Tristan azt mondta Dracónak, hogy „Papa”. Futott át a gondolat Harry elméjén. Draco szótlanul nézte fiát, aki végre teljesen elfogadta őt, és már nem tudta, hol van az a határ, aminél több kellemes érzést nem képes elviselni. A boldogság elöntötte, és szorosan magához ölelte kisfiukat. Mind a hárman tudták, de legfőképp a két férfi, hogy ebben a percben váltak igazi családdá.
~D&H~
A Minisztérium díszterme vörös és arany színekben úszott, a volt griffendéles tiszteletére. Aki csak számított, ott volt az estélyen. Két hónapja, hogy vége volt a háborúnak, és végre lezárultak az elfogott halálfalók tárgyalásai is. Mindegyik, kivétel nélkül dementorcsókot kapott, míg Perselus Piton és Draco Malfoy a Merlin Rend ezüst-fokozatát tudhatták magukénak. A Főnix Rendjének tagjai megelégedtek a bronz-fokozattal, de Harry Potter mindenképp a legnagyobb elismeréssel járó arany-fokozatot kapta. A lágy zene és a dísztalárok sokszínű forgataga elképesztően kellemes légkört teremtett, annak ellenére, hogy volt ott néhány igencsak ravasz, áskálódó politikus. Mint például Rufus Scrimgeour, a Mágiaügyi Miniszter, aki épp most fényképeszkedett le a Világmegmentővel.
- Köszönöm, édes fiam! Ez a kép remek lesz a holnap reggel megjelenő Próféta címlapján! - lelkendezett eléggé átlátszóan a miniszter. Harry csak elhúzta a száját, majd egy gyors kézfogás után elindult vissza a helyére. De még oda sem ért, amikor felhangzott egy minden bizonnyal Sonorus bűbájjal felerősített hang.
- HÖLGYEIM ÉS URAIM! AZ ESTET, HAGYOMÁNYAINK SZERINT, A DÍSZVENDÉG NYITJA MEG PÁRJÁVAL, AKI NEM MÁS MINT HARRY JAMES POTTER, AUROR! - harsogta a hang, mire azonnal felhangzott az egyik varázslókeringő évszázados dallama. Harry enyhén szólva is kétségbeesetten nézett körül, amikor a tömeg a terem szélére húzódott. Akkor valaki megfogta a kezét, és ő már csak a szürke, most érzésekkel teli szemeket látta. Érezte, ahogy Draco átfogja a derekát, és magához húzza.
- Utálok keringőzni! - morogta az orra alatt Harry, mire a szőke mély hangon felkuncogott.
- Csak hagyd, hogy vezesselek, szerelmem - súgta vissza Draco, mire Harry alig érezhetően megremegett. A szőke forró lélegzete perzselte a nyaka bőrét, és minden porcikájával ráhangolódott párjára. Draco magabiztosan vezette a zene dallamára, és mikor megtettek egy kört a teremben, a többi pár is csatlakozott. Vakuk villantak minden felől, de őket ez nem zavarta már. Csak egymásra figyeltek, és arra, ahogy a testük egymásnak feszült. Sokáig táncoltak, mikor végül Draco kihúzta őt a folyosóra. A félhomályos folyosón senki sem járt, így Harry magához húzta szerelmét, és rögtön elmélyítve a csókot, a falnak döntötte. Nem sokkal később Draco fordított a helyzeten, és elszakadt a fekete hajú őrülettől. Legalábbis számára mindenképp az volt. Magabiztosan nyúlt talárjának belső zsebébe, és onnan egy kis bordó dobozt húzott elő. Szó nélkül adta Harry kezébe, majd felnézett a megilletődött zöld szemekbe.
- Harry... én nem vagyok jó ebben, sosem voltam, de annyit mondhatok, hogy szeretlek, és hihetetlenül jó veled. Szóval, elfogadnál egy ilyen manipulatív, ravasz mardekárost, mint amilyen én vagyok? - kérdezte Draco, és komolyan kezdett kétségbeesni, amikor az oly erősnek vélt Harry Potter arcán egy könnycsepp gördült le. Harry szóhoz sem jutott. Draco most igazán keresztbe tett neki... Felnyitotta a dobozt, és megcsodálta a kígyó formájú arany gyűrűt, aminek a szeme helyén egy kis gyémánt volt. Azonnal megtetszett neki. Mosolyogva törölte le az időközben szökésnek indult könnycseppet az arcáról, és ő is elővett egy dobozt. Az ezúttal fehér volt, és átadta az igencsak meglepett szerelmének. Draco elvette a felé nyújtott dobozkát, és amikor felpattintotta, elállt a szava. A kígyós gyűrű a tökéletes mása volt annak, amit Harrynek adott, de ez ezüstből készült és a kígyó szeme helyén egy kis smaragdkő díszelgett. Felnézett a mosolygó Harryre, és egy gyors csók után felhúzták egymás kezére a gyűrűket.
- Én is szeretlek Draco. És te el tudnál viselni, egy olyan idegesítő, hőskomplexusos griffendélest, mint amilyen én vagyok? - nevetett halkan Harry, ám Draco ajkai belefojtották a szót.
~D&H~
Másnap reggel Rufus Scrimgeour mérgesen csapta le asztalára az újságot.
- Potternek mindig sikerül keresztbe tennie nekem – morogta, miközben elhagyta irodáját.
A Mágiaügyi Miniszter asztalán ott virított a Reggeli Próféta friss száma. A címlapon két fiatal férfi volt látható, amint egymásba gabalyodva táncolnak, és felettük egy hatalmas villogó felirat hirdette: A NAGY TÚLÉLŐ HÁZASODIK!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése