5. fejezet: Az első közös megbeszélés
Két alak haladt a sötét pince folyosóin, és egy szót sem szóltak. Harryt ez már nagyon kezdte idegesíteni. A professzor jelenléte már nem feszélyezte, inkább furcsának érezte. A csönd nem volt kényelmetlen, inkább olyan semmilyen, de Harry kérdezni akart valamit, ami nagyon érdekelte. Végül nem bírta tovább, és a kérdés kicsúszott a száján.
- Miért fogadta be Malfoyt, uram? - kérdezte, amire egy lenéző tekintet volt a válasz.
- Pedig már majdnem meggyőzött afelől, hogy nyomokban némi ész is található a fejében - jött a szörnyen gunyoros válasz, Harry pedig felsóhajtott. Miért olyan nehéz minden ezzel a férfivel?
- Szóval? - firtatta tovább, mire végül engedett a professzor.
- A keresztfiam, és így nem láttam okot arra, hogy ezt miért ne tegyem meg. Elhiheted Potter, hogy még a házam diákjai sem próbálnak meg betörni hozzám. Draco Malfoy teljesen biztonságban van ott - felelte, Harry pedig már a keresztfiam szónál leragadt. Oké, ezt nem tudta...
Nem igazán beszéltek többet, mivel felértek az előcsarnokba. Több diák is döbbenten fordult utánuk, hiszen nem volt mindennapi jelenség, hogy Harry Potter és Perselus Piton teljesen békésen sétálnak egymás mellett a folyosón. Az előcsarnoktól Harry vezetett, és Piton kényelmesen sétált mellette. A griffendéles fiú egészen mulatságosnak találta azt az arckifejezést, ami tanára arcán volt látható, amikor megálltak a második emeleti lányvécé ajtajánál.
- Remélem, ezt most nem gondolta komolyan - mondta Piton, miközben Harryre sandított. Harry csak elvigyorodott, és belökte az ajtót, ami kis idő múlva becsapódott Piton mögött.
- Ki merészelt ide bejönni?! - hallatszott egy nyűgös, kissé hisztérikus hang. Harry elmosolyodott, amikor meglátta előtűnni a halvány szellemalakot. Myrtle egészen kicsinek tűnt. Furcsa, hogy amikor másodikos korában itt járt, a lány még jóval idősebbnek nézett ki nála.
- Én vagyok az, Harry! - mondta Harry, és nem volt hajlandó Pitonra nézni.
- Harry? Óh, meg sem ismertelek! - mondta szégyenlősen a szellemlány, és Harryre mosolygott.
- Már hetedikes vagyok - vont vállat, és kezdte kissé kényelmetlenül érezni magát a lány miatt. - Lemennénk a Kamrába, ha nem bánod. Ezentúl sokat fogok idejárni - mondta, és amikor meglátta, hogy Myrtle arca felderül, csak rámosolygott a lányra.
- Rendben, menjetek csak! Örülök, hogy láttalak, Harry! - mondta, majd átlebegett a padlón.
- Nos, sohasem gondoltam volna, hogy a Potter-imádat a túlvilágra is elér - horkantott fel mellette Piton, Harry pedig elvigyorodott. Piton humorizál? Határozottan, és ez határozottan tetszett neki.
- Myrtle volt az a lány, akit megölt Mardekár baziliszkusza, amikor azt Tom Denem kiengedte - mormolta Harry, miközben a csapoknál kereste azt a bizonyos kígyós mintát. Amikor végül megtalálta, arra koncentrálva beszélni kezdett.
- :: Tárulj fel! :: - sziszegte, mire a csap megmozdult. Harry hátrébb lépett, és Pitonra nézett. A férfi érdeklődve figyelte a furcsa bejárat feltárulását. Amikor végül abbahagyták a mosdó elemei a mozgást, Piton odasétált és lenézett a sötét és mély lyukba.
- Mi Ronnal másodikban simán csak beleugrottunk - mondta Harry zavartan, Piton pedig némileg önelégülten nézett rá.
- Nem is vártam maguktól mást. Mindig meg tudott döbbenteni a griffendéles hülyeség mértéke és nagysága - morogta, de ez a megjegyzés most nem talált be Harrynél. Már ő is belátta, hogy ez nagyon meggondolatlan dolog volt, főleg mivel a cső aljában egy baziliszkusz is várhatta volna őket.
Harry figyelte, ahogy Piton előveszi a pálcáját, és megpróbál egy létrát varázsolni a cső falára, ám ez nem sikerült.
- Mardekár nem bízta a véletlenre - mondta Harry könnyedén, mire kapott egy szúrós pillantást Pitontól. Ezeket már fel sem vette, mivel még a nyáron eldöntötte, hogy nem fog többet csatázni professzorával. A háborúban széthúzásnak nincs helye. Össze kell tartaniuk, különben esélyük sincs Voldemorttal szemben.
Mikor Harry megunta, hogy ott állnak a lyuk felett és néznek, egy sóhajtás után egyszerűen belelépett a csőbe. Már el is felejtette mennyire gyors ez az utazás, és mielőtt még felnyalta volna a koszos padlót odalent, lelassította magát. Végül egyszerűen megállt a cső szájában, ülő helyzetben. Morogva tápászkodott fel, majd arrébb ment. Piton alig két perccel utána érkezett meg. A különbség az volt, hogy Piton lelebegtette magát, így egy kicsit sem lett koszos. Nem úgy, mint Harry, akinek két tisztítóbűbájt kellett elvégeznie magán.
Piton látszólag közönyösen nézett körbe, de Harry látta a szemében az elfojtott kíváncsiságot. Végül is Voldemort után Piton az első mardekáros, aki beléphetett ide. Harry tudta, hogy bármelyik mardekárosnak nagy megtiszteltetés lenne, ha itt tartózkodhatna.
- Most merre? - kérdezte Harryt Piton. Harry megfordult, és elindult a középső csőben. Nagyjából tíz méter után egy kisebb verembe értek. Harry látta az omlást, és valószínűleg alatta van a baziliszkusz levedlett bőre. Az egyik ép falon egy kör alakú vasajtó volt, amin kígyók tekergőztek körbe. Harry elé sétált, és azt is kinyitotta.
Piton mellé állt, és az arcát figyelte. Mély levegőt vett, és bemászott a kör alakú nyíláson. Tudta, hogy Piton követi őket, és hogy közben valószínűleg minden egyes apró részletet megvizsgál. Nem érezte szükségét, hogy idegenvezetőként össze-vissza locsogjon. Hagyta, hogy Piton mindent magától fedezzen fel és vizsgáljon meg. A kígyófejek ijesztőek voltak, miközben elsétáltak közöttük. Ez már a Kamra főterme volt. Majdnem rosszul lett, amikor észrevette a hatalmas csontvázat. Már majdnem elfelejtette, hogy milyen nagy is volt az az átkozott dög. Mélyeket lélegzett, hogy ne veszítse el kontrollját. Nem akart Piton előtt kiborulni.
- Elképesztő...
Harry meghallotta a suttogást, mivel tanára nem messze tőle, a csontváz mellett állt. Piton a kezével végigsimított a csontokon, majd megvizsgálta a fogakat is.
- Kitört egy foga - jegyezte meg a bájitalmester, Harry pedig összerázkódott.
- Arra én is kíváncsi lennék, hogy merre hagyhatta el szegény - szólalt meg valaki mögöttük. Amikor odanéztek, három morcos és egy kifejezetten dühös alapítóval találták szemben magukat. Mardekár Malazár sajnálkozva és nem kicsit dühösen nézett először a kígyó maradványaira, majd Harryre.
- Az az átkozott fog az én karomba tört bele! - kiáltotta, mire csend lett. Tökéletes csend. - Amikor felnézek, nem akarok sajnálkozást látni senkin sem - mondta lehajtott fejjel, és amikor valaki kuncogott felpillantott.
- Olyan nagyon büszke és makacs vagy Harry! - mondta Hedvig, miközben kedvesen nézett a fiatal férfire. Harry rámosolygott, majd hátranézett Pitonra, aki épp feléjük tartott. Visszafordult a négy portréhoz.
- Perselus Piton lett az edzőm. Dumbledore őt jelölte ki, és ő tényleg nagyon jó varázsló - mondta, és remélte, hogy Piton nem hallotta.
- Üdvözlöm önöket! - hajolt meg kicsit Piton, mikor odaért a portrék elé.
Helga kedvesen nézett rá.
- Tegeződjünk Perselus! Végül is mind ugyanazért vagyunk itt. Harrynek segítünk, hogy fejlődjön, erősödjön - mondta kedvesen a boszorkány. Piton udvariasan bólintott.
- Köszönöm Helga - mondta a bájitalmester.
- Igen azért vagyunk itt, hogy felkészítsük Harryt, és legyőzhesse az utódomat - morgott Mardekár, mire a másik három alak mérgesen nézett rá. - Most mit mondtam? - kérdezte, miközben viszonozta a csúnya pillantásokat.
- Te csak ne morogj, Malazár! Hol is vagyunk most? Egyikünk sem tudott erről az átkozott kamráról! - mondta felháborodottan Hedvig. A két férfi kíváncsian figyelte a kibontakozó vitát, ám Mardekár szótlan maradt. Harry már értette, hogy miért voltak morcosak a másik három portré lakói.
- Malazár, nem tudtunk létrát varázsolni a bejárathoz. Ez is egy védőmechanizmus? - kérdezte Piton, és két széket varázsolt elő. Letelepedtek az alapítókkal szemben. Mardekár Malazár felnevetett.
- Harry! Ne mond, hogy nem jöttél rá erre! - kiáltotta, de Harry zavarodott arckifejezését látva csak mosolyogva megrázta a fejét.
- A párszaszó a kulcsa mindennek. Csak parancsot kell adnod, és a Kamra teljesíti. Hasonló a Szükség Szobájához, de a szoba kinézetét itt nem tudod megváltoztatni - magyarázta a fekete hajú férfi, és szürke szemei csak úgy csillogtak.
- Tehát, ha párszaszóul azt mondom: lépcső, akkor megjelenik egy lépcső a lejáróban? - kérdezte Harry, mire Mardekár jókedvűen rábólintott.
- Pontosan.
- Nagyon leleményes, mégis nagyon egyszerű megoldás. Így gyakorlatilag senki másnak nem engedelmeskedik a szoba, csak neked, Potter - nézett most Harryre a bájitalmester. Harry kissé megborzongott a kútmély tekintet vizsgálódásától.
- Tehát, mit fogok tanulni? - kérdezte Harry. Erre a portrék lakói csak elmosolyodtak.
- Már vártam, mikor kérdezed meg - jegyezte meg Hedvig, és mosolyogva bólintott Godriknak.
- Amit legelőször tökéletesítenünk kell, az a pálca nélküli mágiád. Erőd van elég hozzá, de ez nem elég. Még nagyon friss és csapongó, ezért kell helyretenned magadban. Az elméddel kell kezdenünk, mivel ha ott rendben vagy, máshol is szabályozni tudod magad. Nagy önfegyelemre és koncentrációra tehetsz szert... - kezdett bele Godrik, de Harry közben észrevette Piton kissé gonosz, önelégült mosolyát. Ekkor leesett neki, miről beszél őse, és felkiáltott.
- Okklumencia?! - Úgy érezte, nagyon háborog a gyomra, és legszívesebben most valahol máshol lett volna.
- Kezdésnek igen. Ez az alapja a tested és mágiád szabályozásának. Az az átokheg a homlokodon pedig már így is sok kellemetlenséget okozott neked, nem igaz? - kérdezte ravaszan Malazár. Harry úgy nézett rá, mintha valami nagyon csúnyát mondott volna. Jól behúzták a csőbe!
- Semmi értelme nem lesz, ha megint úgy fognak alakulni az óráim, mint ötödikben - mondta halkan, lenyelve minden dühét. Lassan tanárára emelte pillantását, aki eddig őt fürkészte.
- Egyezzünk meg valamiben, Potter! Ha te nem ütöd bele az orrodat mindenbe, akkor én megtanítalak rá, hogyan védd meg és rendszerezd az elméd - mondta végül a professzor, és Harry kissé megdöbbent. Ez egy teljesen normális ajánlat volt. Nagyon remélte, hogy most majd máshogy áll a dolgokhoz a férfi. Nem akarta megint végig az ordibálását és a türelmetlenkedését hallgatni.
- Rendben, de akkor tanítson normálisan. Ha csak kiabál velem, még nem fogom megérteni, hogyan is kellene kiüríteni az elmém - mondta Harry, miközben bátran Piton sötét szemeibe nézett. A férfi lassan rábólintott, ő pedig felsóhajtott.
Még ott maradtak néhány órát beszélgetni az alapítókkal, Harry pedig nagyon élvezte a beszélgetést. Rájött, hogy Piton talán egy szemétláda, attól még rendkívül intelligens és nagyon ravasz. Sikerült lehetetlen helyzetbe hozni Mardekár festményét nem egyszer, ez pedig Harryt nagyon is szórakoztatta. Valójában Piton volt szórakoztató. A maga módján a férfi igazán vicces volt, habár elég sötét és szarkasztikus humorral rendelkezett.
Már fent voltak, és Harry nézte, ahogy visszazáródik a Kamra bejárata. Vissza akart oda menni, pedig régebben irtózott attól a helytől, de az alapítók társasága vonzotta le a mélybe.
- Szerda, délután öt óra, Potter! Itt találkozunk, ne késsen! - hangzott fel a parancs, és mire Harry hátrafordult, már csak a becsukódó ajtót látta. Elmosolyodott, és örült, hogy senki sem látja ezt a mosolyt.
- Higgye el, professzor, már alig várom! - suttogta, majd ő is elhagyta a mosdót.
---
Szerző megj.: Nos, itt a friss. Kicsit rövid, és nagyon Harry-központú. A következő inkább Perselus gondolataival, tapasztalatival fog foglalkozni. :D A bétázást ismét köszönöm szépen Revinek! (L) :D
Puszi, Lana
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése