Ismerj meg! - 11. fejezet

11. fejezet: Védőpajzs

A bétázást köszönöm Revinek! :)

Harry érzelmileg teljesen ki volt készülve. Amit tegnap este Draco mondott neki, eléggé megrémítette. Hát ennyire nyilvánvaló lenne? Nem gondolta, hogy bárki is észreveheti, hiszen még a legjobb barátainak sem tűnt fel semmi. De Draco Malfoy egyetlen mondata halálra rémítette, és egyben meg is könnyebbült tőle. Persze most már tudta, hogy Dumbledore sejt valamit, hiszen az igazgató elől aligha lehet bármit is eltitkolni, és pontosan ezért örült, hogy még valaki tudja az igazgatón kívül.

De jelenleg nem a nem létező szerelmi élete aggasztotta a legjobban.

Már régen gondolkozott egy megoldáson a Roxfort védőfalait illetően, ha esetleg Voldemort itt kívánná eldönteni a háborút, de egészen tegnapig fogalma sem volt, hogyan is oldja meg a problémát. Az egész abból az ötletből indult ki, hogy négy diák, akik leginkább mutatják a házaik tulajdonságait, a csata alatt megerősíthetnék a roxforti védőpajzsokat. Igazából ez a terv egy Hedviggel folytatott beszélgetése alatt született meg a fejében. Megbeszélte a nővel, aki érdekesnek és könnyen megvalósíthatónak találta.

Már a pincében járt, amikor végre észhez tért. Most nem kalandozhat el, mert fontos dologra készült. Amint odaért a bájitalmester lakosztályának ajtajához, habozás nélkül bekopogott. Pár másodperc múlva pedig egy pizsamás Draco Malfoy nyitott ajtót.

- Potter? Nem tudsz aludni? - kérdezte álmosan a szőke, kezében egy bögre tejeskávéval.

- Fontos. Bejöhetek?

- Gyere!

Harry beljebb ment, majd bezárta maga mögött az ajtót. Érezte, hogy a védővarázslatok visszakerültek a helyére. Körülnézett, de mentora nem volt a nappaliban, sem az étkező részen.

- Perselus? - kérdezte Harry, mire Draco elfojtott egy mosolyt.

- A laborban. Szóljak neki a hoppon keresztül?

- Megköszönném! - bólintott rá Harry. Figyelte, ahogy a szőke a kandalló elé térdel, majd miután egy kevés port szórt bele, bedugta a fejét a lángokba. Váltott Pitonnal néhány szót, majd visszahúzódott.

- Azt üzeni, hogy tíz perc. Stabilizálja a főzetet. Mit akarsz tőle egyébként? Szerelmet fogsz vallani? Mert akkor átkozottul biztos lehetsz benne, hogy azt végignézem - vigyorgott a szőke, mire Harry érezte, hogy kissé elpirult.

- Ó, fogd be, Malfoy!

Draco felnevetett. Harry megvárta, míg lenyugszik, majd komolyan nézett rá.

- Nem szórakozni jöttem ma ide, ráadásul ilyen korán. Szükségem lesz a segítségetekre - mondta Harry, Draco pedig megkomolyodva nézett vissza rá.

- A miénkre? Úgy érted, az enyémre is? - kérdezte, és amikor Harry bólintott, egy kicsit elgondolkozott. - A Nagyúr? - Draco hangja szinte csak suttogás volt.

Harry megrázta a fejét.

- Kivételesen nem, de köze van hozzá - válaszolt kissé sejtelmesen. A mardekáros bólintott, majd elment felöltözni. Épp akkor ért vissza, amikor Perselus is kilépett a kandallóból.

- Mi volt annyira fontos? - kérdezte kissé bosszúsan, miközben lesöpört a talárjáról egy kis hamut. Harry megborzongott Perselus mély, bársonyos hangjától, bár igyekezett normálisnak tűnni. Amikor a két mardekáros leült elé a kanapéra, belekezdett.

- Sajnálom, de ezt ilyen korán kell elintéznünk. Perselus, emlékszel, amikor a múltkor egyedül mentem le egy kicsit beszélgetni velük? Nos, Hedviggel kitaláltunk valamit. Arra gondoltunk, hogy egy mágikus körrel, amit négy ember hoz létre, négy ház erejével és erényeivel, megerősítheti a Roxfort védelmét egy támadás közben - mondta Harry, mire Perselus gyorsan átgondolta a dolgot, aztán lassan bólintott.

- Ez egy meglehetősen értelmes gondolatmenet. Megoldható, bár erősen kétlem, hogy találnánk olyan rendtagokat, akik képesek lennének felidézni azt a szellemet, amiben a diákéveiket leélték. Nem elég csak a tulajdonság, hinniük is kell a házukban. A házvezetőket pedig nem zárhatod el a csata idejére. Egyik tanár sem egyezne bele - magyarázta a bájitalmester, Harry pedig helyeslően bólintott. Draco csak értetlenül nézett egyikőjükről a másikra.

- Én arra gondoltam, hogy diákokkal is megoldhatnánk. Történetesen pont van négy hetedéves, akik ezt kiválóan megoldanák - felelte óvatosan a griffendéles, de meglepetésére Piton helyeslően bólintott.

- Kikre gondoltál?

Harry felkészült a robbanásra, és kiejtette az első nevet.

- Neville Longbottom az egyik - mondta. Perselus szája egy keskeny vonallá préselődött össze.

- A Griffendélhez? Az a kölyök a saját árnyékától is megijed - gúnyolódott a bájitalmester. Harry persze azonnal Nev védelmére kelt.

- Ez nem igaz! Neville nagyon bátor, és egyenes ember. És amióta nem kell bájitaltanra járnia, sokkal kiegyensúlyozottabb is - fakadt ki Harry, mire Piton ajkai megrándultak, amit talán egy kisebb mosoly is lehetne. Harry folytatta. - Egyébként sem oda akartam. Helga helyére tökéletesen megfelelne.

Perselus erre már csak bólintani tudott.

- Következő?

- Hm... Mivel olyanokat akartam választani, akikben megbízom, ezért Ron és Hermione helyettesítenék Griffendélt és Hollóhátit - mosolyodott el Harry. Perselus hátradőlt.

- Kockázatos lehet, hogy más házakból választasz - figyelmeztette, de Harry csak megrázta a fejét.

- Nem. Neville jámbor, ugyanakkor hűséges és melegszívű ember. Helga sem lenne nála megfelelőbb. Ron bátor és bármit megtenne a szeretteiért. Nem aggódom amiatt, hogy nem tudja majd megoldani. Hermione pedig... azt hiszem, ezt nem kell megmagyaráznom - mondta a griffendéles, ám ekkor Draco megköszörülte a torkát. Mindketten rákapták a tekintetük.

- Értenem kellene, hogy miről van szó? - érdeklődött a szőke, miközben egyikről a másikra pillantott.

- Még nem - felelte Harry, majd újra a bájitalmesterre nézett. - A Mardekárral bajban voltam. Mint mondtam, olyan embereket szeretnék, akikben megbízom. Ezért lenne Draco megfelelő Malazár helyére - magyarázta Harry, és majdnem elvigyorodott Malfoy döbbent arckifejezésén. Piton nem kevésbé tűnt meglepettnek. Harry már kezdte megszokni, hogy kizárólag az ő jelenlétükben a bájitalmestert mintha kicserélték volna, mert ilyenkor egészen emberi reakciókat mutatott. Harry pedig remélte, hogy nem csak Draco miatt, hanem kicsit miatta is jobban fel tud engedni a férfi.

Egyikük sem szólalt meg, csak figyelmesen nézték egymást. Harry el sem tudta képzelni, mi játszódhat le a két mardekárosban. Az arcuk most már teljesen érzelemmentesnek tűnt.

- Mit kell tennem? - kérdezte Draco, mire Harry elvigyorodott. Felpattant, majd vállon veregette a szőkét és az ajtó felé indult.

- Perselus? - fordult vissza Harry. Persze Piton pontosan őt nézte, koromfekete, zárkózott tekintettel. - Feljönnétek a másodikra fél óra múlva? Talán látniuk kellene azt az emléket is. Addig összeszedem a többieket a reggelinél - kérte Harry, majd amikor a férfi bólintott, kilépett a pince hideg folyosójára.

Hát ezt is túlélte. Tartott tőle, hogy Perselus mit fog szólni mindehhez, de közel sem az történt, amit várt. Nem volt ideges, csak nem értette a dolgokat. De határozottan élvezte mindkettőjük döbbent arckifejezését, és egy kicsit meg is sajnálta a szőkét. Dracóban valami hihetetlen dolog játszódhatott le akkor, amikor a bizalmasai, barátai közé sorolta őt. Harry pedig érezte, hogy jól döntött.

A Nagyteremben elég sokan voltak már, és az a három ember is köztük volt, akiket Harry keresett. Neville Hermionéval beszélgetett, míg Ron, teljesen elfeledkezve a külvilágról, tömte magába az ételt. A fekete hajú griffendéles lehuppant Ron mellé, szemben Hermionéval.

- Srácok, szükségem lenne a segítségetekre - mondta Harry, mire Hermione és Ron is rögtön ránéztek. Neville már épp készült felállni, hogy hatszemközt beszélhessenek, amikor Harry megállította. - Rád is szükségesem lenne most, Nev. Reggeli után velem jönnétek? - kérdezte Harry, és amikor barátai bólintottak, ő is nekiállt jóízűen megreggelizni.

- Nem árulod, el miről van szó, haver? - kérdezte Ron. Harry csak vigyorogva nézett rá.

- Meglátogatjuk egy ősömet - felelte, mire Hermione izgatottan fészkelődni kezdett, és Ron is nagy kerek szemeket meresztett rá. Neville meg kérdőn nézett hármójukra.

- Miről beszélsz, Harry? - kérdezte, de Harry csak megrázta a fejét.

- Később mindent megtudtok - mondta a hollóhajú fiú, barátai pedig beletörődve felsóhajtottak.

Reggeli után négyen együtt indultak el.

- Hová megyünk? - kérdezte Nev.

Harry elmosolyodott.

- A másodikra - felelte, mire Neville kíváncsian nézett rá. A további utat szótlanul tették meg, és a másodikon a mosdók folyosóján már várt rájuk két ember. Harry Neville-re nézett, de nem igazán látszott a fiún, hogy annyira kétségbe ejtené a két mardekáros látványa.

- Uram! Draco! - köszönt Harry, mire ők bólintottak. Harry szusszantott egyet, és szembefordult mind a négy diákkal. Érezte maga mellett Perselus jelenlétét, amitől valahogy könnyebbnek tűnt minden.

- Csak annyit kérek, srácok, hogy bárhová is megyünk, bármit is csinálunk, bízzatok bennem! - kérte a griffendéles, mire mind a négyen habozás nélkül bólintottak. Harry megfordult, és belökte a lány vécé ajtaját, és besétált. Ahogy az várható volt, Myrtle előjött a zajra. Draco épp ekkor csukta be az ajtót.

- Harry? - kérdezte a szellemlány. Harry rámosolygott.

- Szia, kislány! Hogy vagy? - kérdezte, miközben megkereste a kígyós csapot.

- Jól. Kik a barátaid? - kérdezte kissé élesebb hangon. Ekkor Hermione lépett elő mosolyogva.

- Hermione vagyok, Myrtle. Emlékszel még rám? Régen sokat voltunk itt Ronnal és Harryvel - magyarázta a kócos lány kedvesen. A szellemlány hirtelen elmosolyodott.

- Emlékszem rád! Te vagy a macskalány! Meg a vörös hajú fiúra is emlékszem. Ti főztetek itt Harryvel Százfűlét! - kiáltott fel az átlátszó alak, mire a három griffendéles bajkeverő megdermedt.

- És ez mikor is volt, kedves Myrtle? - kérdezte Piton, és mély hangjának fenyegető éle tisztán hallatszott.

A lány csak arrébb lebegett, de nem válaszolt. Ellenben Harry bocsánatkérően nézett Pitonra.

- Másodévben - mondta, majd Dracóra nézett.

- Crak és Monstro - motyogta a szőke, mire Harry és Ron egymásra vigyorgott.

- Aha. Azok mi voltunk - mondta most Ron, aki eddig meglepően sokat volt csendben. Még a két mardekáros jelenléte sem zavarta annyira.

- Na, akkor mindenki lépjen hátrébb - mondta Harry kicsit hangosabban, majd a csapon lévő kígyómintára koncentrálva megszólalt.

- :: Tárulj fel! :: - sziszegte, és hallotta, amint négy diáktársa levegőért kap. Még hangosabb reakciókat váltott ki belőlük az, ahogy a kamra bejárata feltárult. - :: Lépcső! :: - mondta a második megszokott parancsot, és a lejáratban egy nagyon vékony kis csigalépcső jelent meg.

- Oké, Hermione, Draco, Neville, ez a Titkok Kamrájának lejárata. Szeretném, ha találkoznátok valakikkel, mert egy nagyon komoly feladatot kellene majd elvégeznetek - fordult feléjük Harry. A három diák, akik még nem jártak odalent, a lyuk széléhez sétáltak és lenéztek.

- Olyan, mint a pokol kapuja - dünnyögte Hermione, mire Draco valamiféle fuldokló hangot hallatott.

- Ide le fogunk menni? - kérdezte kissé remegő hangon Neville. Harry tökéletesen megértette őket. Egyikük se volt gyáva, de Malazár Kamrája több mint bizarr volt.

- Naná! Ne izguljatok, fele annyira sem ijesztő. Egyébként is, már nincs odalent semmi veszélyes - próbálta őket megnyugtatni Harry, de nem járt túl nagy sikerrel.

- Rendben, ebből elég. Potter, indulj el lefelé, a többiek meg utána. Én fogom zárni a sort - szólt közbe határozottan a bájitalmester. Harry egy szó nélkül elindult, és pár perc múlva már a cső aljában várta a többieket. Elsőként Ron jött, majd Hermione, Neville, és közvetlenül Piton előtt Draco.

- Nem sok minden változott. Bár az omlás már nincs itt - mondta Ron, amikor beértek arra a részre, ahol a kígyó bőre volt.

- Hm... mi voltunk. A professzor és én. Innen könnyebb bejutni a főterembe, mintha körbe kellene menni egy rakás járaton - felelte Harry, és mosolyogva figyelte Hermionét, aki a falba vésett írásokat figyelte.

- Ezek olvashatatlanok - közölte, mire Harry megtorpant, és megperdülve a lányra bámult.

- Ne hülyülj, Hermione! Én innen is el tudom olvasni - mondta, de most már mindenki odafigyelt a párbeszédükre.

- Potter, ezek olvashatatlanok - tisztázta a professzor, de azért Harry látta a szemében a zavartságot és egy kevés kíváncsiságot.

- Nos, én el tudom olvasni. Ezek varázsló közmondások és egyebek - sóhajtott fel Harry.

- Párszaírás. Egészen különleges - jegyezte meg Perselus, de mivel Harryt ez nem igazán hatotta meg, kinyitotta a belső ajtót. A párszaszóra mind felkapták a fejük, és Harry mögé sorakoztak. Amint kinyílt a hatalmas, kör alakú bejárat, Harry már be is lépett. A kígyófejekkel kirakott folyosón fáklyák gyulladtak fel, és a terem elejében pedig egy kisebb társalgó rajzolódott ki. Harry és Perselus lehoztak ide néhány dolgot. Két kényelmes fotelt, egy szőnyeget, valamint egy kisebb asztalt, azon pedig egy merengőt. Pár könyv is volt itt egy kicsi, négylábú szekrényben.

Harry vigyorogva zárta be a kijáratot, és amíg Perselus elindult előre, a griffendéles még ott maradt velük, hisz néhány dologba be akarta avatni osztálytársait.

- Ez bámulatos! - nézett körbe Draco, és még Neville is rábólintott. Harry észrevette, mennyire szótlan volt, habár Neville nem is a lepcses szájáról volt ismert.

- Igen, szerintem is. Oké, ez a főterem, amint előrébb megyünk, megláthatjátok majd Mardekár szobrát is, na meg a baziliszkuszt. Már ami megmaradt belőle. Gyertek! - mondta Harry, majd megfordult és elindult előre. A többiek pár méterre jöttek utána. Harry lehuppant az ő kényelmes foteljébe, és rávigyorgott a négy festményre.

- Sziasztok! - köszönt, az alapítók pedig kedvesen rámosolyogtak. Habár Malazár egy kicsit cinkosan vigyorgott, és rá is kacsintott Harryre. Aztán a fekete hajú, szürke szemű férfi a négy diákhoz fordult, és dühös arckifejezést öltött az arcára.

- Ti meg mit csináltok itt! - kiáltotta Mardekár, a három griffendéles pedig ledermedt. Draco ellenben rögtön meghajolt.

- Örülök, hogy megismerhetem, uram! A nevem Draco Malfoy! - mondta, miközben felegyenesedett a mély meghajlásból. Harry észrevette, hogy Malazár erre rögtön megpuhul, és elismerően rámosolygott a szőkére. Aztán visszanézett a portréra, aki most komoly arccal bámulta három háztársát, de a szemei az elfojtott nevetéstől csillogtak, majd ki is tört belőle. A négy portré közül kettő hangosan nevetett, míg a két hölgy csak a fejét rázva mosolygott. Hermione, Ron és Neville végtelenül megkönnyebbültnek tűnt.

- Ne haragudjatok rá, kedveseim! Malazár mostanában nagyon humoros kedvében van. Azt hiszem, Harry volt rá ilyen hatással - mondta Helga, és rájuk mosolygott.

A fiatalok megkönnyebbülten viszonozták, és székeket varázsoltak elő maguknak.

- Héh! - kiáltott fel az említett, míg Malfoy csak felhorkant, majd Harry foteljének karfájára ült. Harryt nem zavarta, hisz a szőke majdnem olyan jó barátja lett, mint Ron és Hermione. Ellenben másvalakit nagyon is zavart ez a túlságosan baráti viszony.

Perselus Piton igyekezett nem dühösen nézni Potterre és a keresztfiára. Még ő maga sem tudta, mit gondoljon. Az elmúlt időszakban Harry Potter az élete része lett, hiszen heti négy alkalommal edzettek, és néha a fiú az ő lakosztályába jött tanulni a keresztfiával. Nem értette, miért zavarja az, hogy ezt a kettőt együtt látja. Na jó, ez nem volt teljesen igaz. Tudta, hogy már az első estén észrevette Pottert, és azóta is napról napra jobban vonzódott hozzá. És eleinte úgy érezte, hogy a fiú sem közömbös iránta. Mármint, persze nem gondolta, hogy a griffendéles esetleg érezne valamit iránta, de reménykedett egy kevés vonzalomban. Ez a feltételezés pedig csak megerősödött benne a dementortámadáskor. De Albus magyarázata és az, ahogy Harry az igazgatóiban viselkedett, arra adott magyarázatot, hogy a fiú egyáltalán nem kedveli a gondolatot, hogy mentor-diák kapcsolaton kívül bármi köze legyen hozzá. Ezzel ellentétben Perselus úgy vette észre, hogy Draco és Potter kapcsolata már lassan több, mint baráti. Bámulatos volt, ahogy ez a két kölyök levetkőzte az összes ellenszenvét a másik iránt, és mennyire kellemes kapcsolat alakult ki köztük.

Abban nem volt biztos, hogy ez milyen kapcsolat is, de nem is akarta tudni. Elfogadta, hogy vágyik Potterre, és azt is, hogy a fiú semmit sem akar tőle. Az pedig csak rontott az egész helyzeten, hogy Perselus már nem csak a fiú kívánatos izmaira és bőrére vágyott. Az egész embert akarta. Kedvelte a vitáikat, azt, ahogy Harry néha meglehetősen okosan érvelt vele szemben, kedvelte, amikor képes volt őt megnevettetni, és kedvelte azt is, amikor azokba a sötétzöld smaragdokba nézhetett. Azok olyan átkozottul csillogtak, hogy mindig nagyon vissza kellett fognia magát, nehogy olyat tegyen, amit később esetleg megbánna. Harry Potter tényleg felnőtt, és nem csak testileg.

Most pedig Draco ott ült a griffendéles fotelének karfáján, és az alapítókkal ismerkedett, miközben a keze Harry vállán nyugodott. A bensőjében hirtelen fellángoló harag pedig az arcára is kiülhetett, mert magán érezte azt a csillogó zöld szempárt. Mély levegőt vett, hogy kissé lenyugodjon. Koncentrált, és máris jobban volt. Pálcáját a halántékához nyomta, és egy ezüstös emlékszálat húzott ki belőle. Észrevette maga körül a csendet, majd amikor a merengő elnyelte az emléket, felnézett. Potter állt vele szemben.

- Minden rendben? - kérdezte halkan, mire Perselus bólintott. Rezzenéstelen arccal fordult diákjaihoz.

- Most egy olyan emléket fognak látni, ami meglehetősen kényes és nagyon fontos. Teljes diszkréciót kérek, mert ha ez az információ a Sötét Nagyúr fülébe jut, nagyon nagy gondot okozhat. Világos? - kérdezte Perselus, Harry pedig majdnem elmosolyodott a tipikus szemöldökfelhúzós arckifejezésen. A látványra melegség áradt szét a bensőjében.

A négy fiatal bólintott, majd Harry és Perselus egyszerre koppintottak pálcájukkal a merengő falára. Egy alak emelkedett ki belőle, és a többiek is rögtön felismerték Sybill Trelawney professzort. Az pedig hörgő hangon beszélni kezdett.

"...Közeledik az Egyetlen, aki diadalmaskodhat a Sötét Nagyúr fölött … azoknak születik, akik háromszor dacoltak vele, s a hetedik hónap halála szüli őt … A Sötét Nagyúr egyenrangúként jelöli meg, de benne olyan erő lakik, amit a Sötét Nagyúr nem ismer. És egyikük meghal a másik keze által, mert nem élhet az egyik, míg él a másik… Az Egyetlent, aki diadalmaskodhat a Sötét Nagyúr fölött, a hetedik hónap halála szüli …"

A kör bezárult, a jóslat elhangzott, és Harry reménykedett benne, hogy Draco és Neville hamar rájönnek, ki az Egyetlen.

- Mint bizonyára maguk is tudják, ez a jóslat félig már megvalósult. A Nagyúr egyenrangúként jelölt meg valakit, aki július végén született, és a szülei háromszor is szembeszálltak már vele - magyarázott Piton mély, megnyugtató hangon. Harry kissé feszengve nézett Draco és Neville irányába. Mindketten hatalmas szemekkel néztek rá, majd a sebhelyére, és újra a szemébe.

- Igen, én vagyok. Voldemort maga választott meg engem ellenfelének, és a végén kettőnknek kell majd megvívnunk. Addig viszont gondoskodnunk kell a kastély védelméről. Dumbledore professzor, csakúgy, mint a többi tanár, harcolni fog, így nem lesz elég ereje még a kastély védelmét is fenntartani. Innen, mivel ez a terem pontosan a kastély alatt van, fel lehetne húzni egy energiapajzsot - mondta Harry, és figyelte barátai arcát. Elszántak és komolyak voltak. - Azért vagytok itt, mivel a négy alapító erejét kell majd erre felhasználnunk. Neville, te remek ember vagy, aki segítőkész, kedves és figyelmes. Hűséges vagy a barátaidhoz, és a gonoszság távol áll tőled. Helga nagyon szeretné, ha te képviselnéd az ő erejét. Beleegyezel? - kérdezte Harry, de már akkor tudta, hogy Nev nem fog nemet mondani.

- Igen. Megtiszteltetés lenne - válaszolta a fiú, és kissé elpirult, amikor Helga hálásan megköszönte neki. Harry is mosolyogva bólintott. Aztán legjobb barátja felé fordult.

- Ron. A kezdetektől fogva velem tartottál, és sohasem futamodtál meg. Szembenéztél az évek során számtalan félelmeddel, és amikor mi veszélyben voltunk, te habozás nélkül tetted, amit kellett. Bátor és nemes ember vagy, Ronald Weasley. Senki mást nem választanék, hogy ősöm, Griffendél Godrik helyén te erősítsd a védelmet - folytatta Harry, és Ron is kissé elvörösödött. Aztán felállt, és meglapogatták egymás hátát. Szó nélkül bólintott Harrynek és Godriknak is.

Harry hátrasimította a haját, és kifújta a levegőt. A neheze még csak most jön.

- Hermione, emlékszel, mit mondott Sirius, miután megszöktettük? - kérdezte Harry egy fél vigyort megejtve. Hermione könnyes szemmel, de kuncogva bólogatott.

- Azt mondta: "Tényleg te vagy a legokosabb kis boszorkány a világon". Sohasem felejtem el őt - felelte Hermione. Harry megköszörülte a torkát, mert félt, hogy elcsuklik a hangja.

- Hedvig már hetek óta faggat rólad. Nagyon okos, szorgalmas és becsületes lány vagy, Hermione, és keresve sem találnék jobb embert, aki Hedviget képviselné. Tehát megtennéd, hogy Hollóháti Hedvig részét elvállalod a védelem létrehozásakor? - kérdezte Harry, Hermione pedig felugrott és szorosan átölelte.

- Istenem... Sirius annyira büszke lenne rád! - suttogta Hermione, Harry pedig belenevetett a lány finom illatú hajába. Kis kezeket érzett a hátán, amik nyugtatóan simogatták. Pár percig így maradtak, majd Harry lassan elhúzódott. Hermione kedvesen és szeretettel nézett rá, Harry pedig megsimogatta a lány haját.

- Köszönöm, húgi - mondta, miközben elvigyorodott. Amikor meghallották Draco "mindjárt hányok" beszólását, Harry felnevetett, Hermione pedig csak bosszúsan a szőkére pillantott. A barna hajú lány végül visszaült Ron mellé, és Harry a szőke felé fordult.

- Ugye nálam nem lesz könnyes összeborulás? - érdeklődött Malfoy, Harry pedig vigyorogva megrázta a fejét, majd felsóhajtott.

- Ne is álmodj róla! Szóval... Bár még mindig egy görény vagy, Malfoy, maximálisan megbízom benned. Mellesleg te vagy a legmardekárosabb ember, akivel valaha is találkoztam a professzoron kívül. Draco, benne vagy abban, hogy a csata alatt te is itt maradj lent, és létrehozzatok egy pajzsot a többiekkel? - kérdezte Harry, Draco meg csak vigyorogva bólintott. Ekkor viszont Piton köszörülte meg a torkát.

- Rendben. Ha nincs több eltúlzott szentimentális jelenet, akkor elmagyaráznám, hogyan is gondoltuk - mondta gúnyosan, mire Harry és Draco összevigyorogtak.

+++++

Szerző megj. : Folyt köv. két hét múlva. Puszi, Lana