10. fejezet: Beszélgetések
- Ron! Maradj már csendben! Fel fogod ébreszteni Harryt! - mondta Hermione, miközben Ron vöröslő fejjel nézett farkasszemet a két mardekárossal.
- Most az egyszer hallgass a kis barátnődre, Weasley! - vigyorodott el Blaise Zambini. Ron pálcáját a kezében szorongatta, miközben a két alakot bámulta. Daphne kissé kínosan fészkelődött, miközben Blaise a kezét fogta. Nem mert egyedül feljönni ide, és pontosan ezért. Sejtette, hogy Weasley és Granger itt fognak vigyázni Potterre. Nem akart megint összetűzést a griffendélesekkel.
- Azt hiszem, az ébredős rész már lényegtelen - hallották meg Harry motyogását, aki lassan felült az ágyban, és próbálta kinyitni a szemeit.
- Harry! Hogy érzed magad? - lépett oda mellé aggódóan Hermione. Harry rámosolygott, majd ivott egy korty vizet barátnője segítségével.
- Úgy, mint akin átrohant egy hipogriffcsorda. Csodásan, Hermione - mormolta, miközben csukott szemmel az ágy háttámlájának dőlt.
- Akkor semmi gáz, haver. Volt már rosszabb is - jegyezte meg Ron, mire Harry kínlódva elnevette magát. Legszívesebben felmutatta volna azt a bizonyos középső ujjat.
- Nem mondod? Melyikre célzol? Akkor éreztem magam utoljára ilyen nyomorultul, mikor percekig kellett küzdenem Voldemorttal negyedikben. Így ez... azért nem semmi - nyögte, miközben érezte, hogy idétlenül vigyorog.
- Potter... - hallotta meg Harry a halk megszólítást. Fejét arra fordította, és meglepve vette észre a Zambini kezét szorongató szőke hajú, mardekáros lányt.
- Oh, hello! Mit szeretnétek? - kérdezte normális hangnemben, amire Ron reakciója végtelenül mulatságos volt. A szemei majd kiestek a helyükről.
- Én csak... szóval... én csak meg szeretném köszönni - nyögte ki a lány. Harry kissé csodálkozva nézett rá, de aztán legyintett egyet.
- Ez a Kis Túlélő dolga, nemde? - kérdezte, és a hangja a végén megint csak suttogás volt. Hihetetlenül fáradtnak érezte magát.
- Gyere Daph, menjünk! Potter! - biccentett oda Harrynek Blaise, majd kihúzta a lányt magával. Egy pár percig csend volt, aztán Ron kiáltott fel.
- Merlinre! Legalább a csajba szorult valamennyi jó érzés - mondta, mire mind a hárman nevetni kezdtek.
- Milyen kellemes itt a légkör - lépett be ekkor a gyengélkedőre az enyhén gúnyos hang tulajdonosa.
- Már csak a görény hiányzott - nyögött fel Ron, mire Hermione egy újabb taslival jutalmazta.
- De Mione! Miért engem? - háborodott fel, de mindkettejük szavát elvette Harry reakciója, amikor rámosolygott a mardekáros srácra.
- Szia, Malfoy! Ennyire aggódtál értem? - kérdezte Harry, miközben szokatlanul csillogtak a szemei.
- Aggódott a franc érted, Potter! De Perselus küldött neked valamit! - tett le egy kis csomagot a Harry ágya melletti szekrényre. Harry elvigyorodott.
- Mire te rohantál, hogy elhozd nekem. Nahát, nahát, nahát... - kötekedett Harry, mire Draco csak a fejét rázva kifelé indult.
- Ne bízd el magad, Potter! Viszlát, Granger, Weasley! - mondta, miközben kilépett az ajtón. A három griffendéles egy ideig újra mérlegelő csendben volt, majd most Hermione tört ki.
- Mi történt ezekkel? - kérdezte tanácstalanul, mire felnevettek. Harry még mindig kuncogott, amikor belefogott a magyarázatba.
- Greengrass, gondolom, a dementor incidens miatt volt ilyen, és Zambini meg elkísérte, hogy ne egyedül jöjjön. Malfoy meg... hát mióta nem tűrik meg a mardekárosok maguk között, folyton egyedül van. A múltkor edzés után maradtam vele beszélgetni, és nagyjából minden második délután ott találkozunk, és dumálunk. Nem nagy dolog, de így nem érzi magát annyira magányosnak, szerintem. Egyébként egészen elviselhető - magyarázta Harry, mire barátai csak a fejüket fogták.
- Csak nehogy hátba támadjon - figyelmeztette Hermione, mire Harry mosolyogva megrázta a fejét. Aztán a csomag után nyúlt. Kibontotta a barna papírt, és két fiola gurult ki belőle. A száját elhúzta, és nekiállt a cetli olvasásának.
Mivel bájitaltan tudásod még mindig igen szegényes, elmondanám, mik ezek. A kék erősítő főzet, a zöld pedig a mágiádnak segít regenerálódni. Mindkettőt idd meg! Amint elenged Poppy, egy magyarázatot várok a pályán történő eseményekre!
P
- Remek... - morogta Harry, és jókedve azonnal elszállt. Persze értékelte, hogy mentora küldött neki pár bájitalt, de a magyarázatos részt nagyon nem várta. Mégis mi a frászt mondjon most Perselusnak? Nem gondolta, hogy a bájitalmester értékelné az igazi sztorit. Elképzelte, hogy mit tenne az igazságot hallva. Valószínűleg kiakadna, és bár már egész jó viszony alakult ki köztük, ezzel biztosan mindent elrontana. Harry magának is félt beismerni, de egy része nagyon szerette volna, ha Piton tudná, hogy az ő iránti érzései mentették meg a dementoroktól.
- Mit ír? - kíváncsiskodott Hermione. Harry kényszeredetten elmosolyodott, majd odaadta nekik a cetlit.
Miután elolvasták, Ron elhúzta a száját.
- Megint sérteget - jegyezte meg, Harry pedig ráhagyta. Mi mást is tehetett volna?
~snarry~
Végül Harryt egy hét után engedte el Madam Pomfrey, azzal a figyelmeztetéssel, hogy még legalább két napig nem varázsolhat. Harry teljesen elképedt, amikor a javasasszony közölte vele, hogy a mágiája nyolcvan százalékát elhasználta a dementor megölésére. Még jobban meglepődött, amikor a gyengélkedőre barátai helyett Dumbledore professzor jött el érte.
- Harry! Jobban érzed magad, kedves fiam? Aggódtunk az egészségedért! - érdeklődött az igazgató, Harry pedig őszintén rámosolygott.
Az igazgató és ő leültek beszélgetni a kifakadása után, mivel Piton határozottan megkérte (igazából parancsolta), hogy menjen, és beszéljen az idős mágussal. Így Harry elment Dumbledore irodájába, és részletesen átbeszéltek mindent. Megbocsájtani nem tudta neki Sirius halálát, de már sokkal jobban megbízott az öregben. Mindketten megértették a másik szempontjait és érveit, így végül egyezségre jutottak. Dumbledore mindent megoszt vele, elvégre Harry kulcsfigura volt ebben az átkozott háborúban, és Harry is beszámol az igazgatónak a fejlődéséről, haladásáról.
- Jól vagyok, uram - felelte Harry, mire az idős férfi mosolyogva bólintott.
- Remek Harry, remek! Azt gondoltam, mi lenne, ha eljönnél velem az irodámba, és megbeszélnénk a meccsen történteket - ajánlotta Dumbledore.
Harry feszengve pillantott rá.
- Piton professzor is ott lesz?
Az igazgató felkuncogott, látva, hogy a fiatalember valóban tart a bájitalmester jelenlététől.
- Igen, Harry. Perselus a mentorod, akinek tudnia kell egy ilyen fontos dologról. Nem teheted meg, hogy legközelebb is ilyen sok energiát szabadon engedsz - felelte az igazgató csillogó szemekkel.
- Rendben - sóhajtott fel Harry. - De minden percét utálni fogom - közölte miközben a fejét rázta. Dumbledore erre csak még szélesebben mosolygott.
- Ahogy gondolod, fiam!
~snarry~
- Harry? - szólította meg valaki. Szemei hirtelen felpattantak, és meglepve nézett az igazgatóra. Dumbledore csak elnézően mosolygott.
- Elnézést, csak töltődtem egy kicsit - mondta Harry, miközben érezte, hogy tényleg javult valamelyest. A rossz közérzete elmúlt, és nagyon is energikusnak érezte magát.
- Figyelemreméltó, hogyan reagálsz a kastély egyedülálló mágiájára. Perselus is megérkezik percek múlva, de én úgy gondoltam, hogy előbb talán szeretnéd nekem elmondani, mi is történt kint akkor. Jól láthatóan feszélyez a mi bájitalmesterünk jelenléte, ha erről van szó - mondta az igazgató, Harry pedig uralkodott magán, nehogy teljesen elvörösödjön. Mély levegőt vett, majd belekezdett.
- Amikor ott voltam, én hirtelen nem is tudtam mit tenni. Borzalmasan tehetetlennek éreztem magam. Egy lány a seprűmön, akit meg kellett tartanom, közben körbevettek minket a dementorok. Megpróbáltam patrónust idézni. Sohasem sikerült még olyan gyengét... - mondta, miközben megtörölte a nadrágjában az izzadó tenyerét. - Féltem. Nagyon féltem tőlük, mert Sirius emléke volt az első, ami megjelent a szemem előtt a jelenlétüktől. A halálának pillanata. Ezt követi mindig a szüleim halála, majd Cedricé. Elkezdtem a barátaimra, a szertetteimre gondolni. Még Remust is belevettem, de nem volt elég erős. Aztán eszembe jutott ő. Ő mindig segített nekem, még akkor is, amikor gyűlölt, a háttérben mindig ott volt... - csuklott el a hangja. Dumbledore figyelmesen hallgatta, miközben összeszorult a szíve a nagyon zavart fiú látványára.
- Ki az az ő, Harry? - kérdezte halkan az ősz mágus, holott pontosan tudta kire gondolt a fiatalember. Harry keserű mosollyal nézett rá.
- Hát még nem jött rá? Pedig egyszerű. Perselus volt az, aki miatt ilyen erős lett a patrónus - nyögte ki Harry, és akkor az ajtó felől egy döbbent légvétel hallatszott. Mindketten odanéztek, és mindketten máshogy reagáltak a bájitalmester látványára.
- Hogy érted azt, hogy miattam? - kérdezte nem kicsit meglepődve, mire Harry a kezeibe temette az arcát. Hát ez pazar! Az igazgatói irodában elmélyült kissé kínos csendet Dumbledore kuncogása törte meg. Harry felkapta a fejét, és elég idiótán nézett az igazgatóra. Ebben mi olyan vicces?
- Gyere, ülj le Perselus, beszélgessünk! Teát, fiaim? - kérdezte vérlázítóan kedvesen mosolyogva az öreg mágus. Harry csak megrázta a fejét, és Piton is visszautasította a meleg italt.
- Megismételjem a kérdést? - kérdezte erélyesen Perselus, mire Harry csak kínlódva felsóhajtott, miközben kibámult az ablakon.
- Semmi szükség rá Perselus. Éppen a mérkőzésen történtekről beszélgettünk Harryvel. Mit szólsz hozzá? - érdeklődött az igazgató, és Harry szinte maga előtt látta Perselus bosszús arcát.
- Ha tudnám, hogy pontosan mi történt, az nagyban megkönnyítené a véleményalkotást - gúnyolódott a bájitalmester, és ettől Harryt kirázta a hideg. Ez a régi, még vele is bunkó Pitonra emlékeztette. Nem akarta, hogy visszatérjen az az időszak.
- Harry elárulta nekem, hogy végül is miattad volt képes ennyire erős patrónust idézni. Figyelemreméltó, nemde? - kuncogta Dumbledore.
Harry és Perselus is erős késztetést érzett rá, hogy megátkozzák az öreget.
- Biztosan rájöttetek már, fiaim - folytatta az igazgató, direkt figyelemre sem méltatva Piton mérges tekintetét. - A mágiátok annyira ellentétes pólusú, hogy akaratlanul is vonzzák egymást. Mint a mágnesek. Egészen különleges. Figyelemreméltó, hogy mennyire összefolyik, amikor egymás közelében vagytok. Most is - jegyezte meg Dumbledore, mire Harry és Perselus végre egymásra néztek, habár eléggé döbbenten. Ekkor viszont az igazgató mormogott valamit, mire a körülöttük örvénylő mágikus erőtér láthatóvá vált. Perselus aurája királykék, míg Harryé sötétvörös színben lüktetett. Igaz, Harry ereje kicsivel több volt, de teljesen ellentéte Perselus erejének. Míg a bájitalmester aurája egyfajta nyugodtságot, precizitást sugárzott, a griffendélesé csapongó volt, és nagyon erőteljes. Kettejük között pedig a két szín egészen egymásba folyt, lilás árnyalattal csillogva. Aztán az igazgató megszüntette a varázslatot, mire a fényes aurák látszólag eltűntek. Néhány pillanatig csend volt, majd Harry szinte megkönnyebbülten sóhajtott fel. Ő igazából tudta, hogy nem emiatt lett ennyire erős a varázslata, de Dumbledore meséje elég hihető volt, ráadásul igaz is.
- Én most mennék... Nagyon elfáradtam, uram. Tényleg. Ööö... jó éjszakát! - mondta gyorsan Harry, miközben felállt. Már az ajtónál állt, amikor Dumbledore utánaszólt.
- Harry! - kérte csendesen, mire Harry megfeszülve fordult vissza.
- Igen, uram?
- Gondold át a dolgokat! Biztosan te is rájössz majd néhány fontos összefüggésre, és amikor ez bekövetkezik, már csak el kell majd fogadnod - biztatta az igazgató csendesen, Harry pedig összeszoruló gyomorral bólintott.
- Úgy teszek. Köszönöm, uram! Jó éjszakát, igazgató úr, Perselus! - köszönt el a fiú, majd sebesen lerohant a lépcsőn.
Végigrohant az iskola félhomályban úszó folyosóin, míg végül elért egy elhagyatott részhez. Talált egy nagy ablakot, így felült a széles párkányára. Odakint zuhogott az eső, és a szél csak úgy tépte a Tiltott Rengeteg fáinak lombját. Nem tudta, mennyi ideje ült ott, de a vihar valamelyest megnyugtatta elméjét, így azt sikerült teljesen kiürítenie. El is határozta, hogy felveti Perselus következő óráján, hogy egy hatalmas vihart használjanak az elméje védéséhez...
- Harry? - kérdezte valaki mellette, mire Harry kissé elmosolyodott. Nagy zöld szemeit a nagyjából három méterre álldogáló srácra emelte. - Mit csinálsz erre ilyenkor? - folytatta Draco.
Harry csak megvonta a vállát.
- Gondolkozom, okklumentálok, aztán gondolkozom és újra okklumentálok - mondta a griffendéles, mire Draco csak hümmögött, és Harryvel szemben, félvállal az ablak melletti falnak dőlve ő is kinézett a sötét éjszakába.
- És te mit csinálsz erre? - érdeklődött Harry. A mardekáros fiú elhúzta a száját.
- Tudod, én iskolaelső vagyok. Járőröznöm kell, csakúgy, mint a többi prefektusnak. Az a szerencsém, hogy amikor én ügyelek, általában mindig Granger a másik. Ha más lenne, már biztos megpróbálta volna leátkozni a fejem - magyarázta a szőke. Harry halványan elmosolyodott. Néhány perces csend után végre egyikük megszólalt.
- Akartál már valaha olyasmit, amiről tudtad, hogy sohasem kaphatod meg?
Harry elborzadva jött rá, hogy a kérdés az ő szájából hangzott el. Malfoy persze rögtön észrevette az arckifejezését, és halkan felnevetett.
- Mondjuk normális szülőket? - kérdezett vissza aztán Draco félig komolyan. Harry csak kicsit mosolyodott el. - Valamit, vagy inkább valakit, Harry? - érdeklődött a szőkeség, mire Harry elég rendesen elpirult. Draco újra felnevetett.
- Ez nem vicces, Draco - mondta Harry, és próbált uralkodni zavarán. A szőke csak vigyorogva nézett rá.
- Tudod, múltkor azt mondtad, más vagyok, mint amilyennek addig hittél. Te is más vagy - mondta Draco, miközben kinézett az ablakon. Egy nagyot dörrent az ég, mire egy kicsit mindketten megugrottak.
- Hogy érted? - kérdezte Harry. Draco ránézett, majd vissza ki a tomboló időjárásra.
- Félsz az érzéseidtől, ami elég meglepő, tekintve, hogy ez adhatja neked a legnagyobb erőt. Utálod a hírneved, és minden kis kivételezés veled kapcsolatban kiakaszt. Nem vagy sem önelégült, sem pedig elkényeztetett, és megrázó volt rájönni, hogy ezeket a tulajdonságokat eddig is inkább az én viselkedésem tükrözte. Szóval, azt hiszem, kvittek vagyunk - mondta kissé szórakozottan a mardekáros. Harry elgondolkozva nézett rá, majd vállat vont.
- Sok dolgot nem tudsz még rólam, mardekáros! - jelentette ki mosolyogva.
Draco csak megforgatta a szemeit.
- Na persze! Szóval, ki az, akit nem kaphatsz meg, te griffendéles? - kíváncsiskodott a szőke, mire Harry felsóhajtott.
- Én... Na jó. Tudod, miután volt ez a dolog Changgel, én rájöttem, hogy nem igazán érdekel a női nem. Sokkal inkább kijövök a férfiakkal. Szexuális értelemben. Igazából Ron és Hermione tudják csak, és most már te is - kezdett bele Harry, de muszáj volt felnevetnie a szőke csodálkozó arckifejezésén.
- Hm.. értem. Rendben, meleg vagy. Na és aztán? - kérdezte Draco, miután túltette magát a döbbenetén.
- A probléma ott kezdődik, hogy a férfi, akiről szó van, korban az apám lehetne, és fogalmam sincs a beállítottságát illetően - mondta Harry kissé kínlódva, mire a mardekáros fiú csak felhorkant.
- Na és aztán? Derítsd ki, Potter! Mint már mondtam, meglepő, mennyire félsz az érzéseidtől. Én viszont most megyek. Mégiscsak el kellene végezni a dolgomat is - lökte el magát a faltól a szőke. Harry csak bólintott, és elgondolkozva kezdte bámulni a lassan elcsendesedő vihart.
- Óh, és Potter? - nézett vissza Draco a válla felett. Mélyen egymás szemébe néztek, majd a szőke szája megrándult, mintha elfojtott volna egy mosolyt.
- Ha meg sem próbálod kideríteni, sohasem fogod megtudni, mit szólna hozzá Perselus - mondta végül vigyorogva a szőke, és otthagyta a teljesen sokkos állapotba került Harry Pottert.
Szerző megj.: A versenyeim miatt, ebből csak két hetente lesz friss. :S
7 oldal Wordben, szóval nem olyan hosszú, de kicsivel hosszabb, mint az előzőek.
Írjatok véleményt!
Puszi, Lana
szia, ez a fejezet is nagyon tetszik, köszike szia :) eklaire
VálaszTörlés